Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-05-15 / 20. szám
‘Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2005. május 15. 5 Médiatükör - 2005. tavasz Májusban ünnepli a római katolikus egyház a tömegtájékoztatás világnapját. 1967 óta él ez a hagyomány, amely így bizonyára összefügg az egyházi reformokat markánsan megvalósító II. vatikáni zsinattal. A katolikus egyház felismerte, hogy az eredményes misszió és pasztoráció érdekében bátran kell élnie a média legkülönfélébb formáival. Az ősi hagyományt és a modem kor technikai vívmányait sajátosan kapcsolják össze azok a döntések is, amelyekkel egy-egy médiumot bizonyos szentek oltalma alá rendelnek. Ez utóbbi persze idegen a protestáns hagyománytól, de azért érdemes odafigyelni arra, hogy mely szentekhez kötik a különböző eszközöket. Azt a Szent Klárát nyilvánították a televízió védőszentjévé, aki betegsége miatt nem lehetett ott a templomi misén - ám lélekben, látomásában mégis átélhette annak élményét. Vagyis lényegében az „első istentisztelet-közvetítés” valósult meg a 13. században. Az internet is kapott védőszentet, jelesül Szent Izidor személyében. Ez a sevillai tudós volt az, aki a hellén alapokra építő római műveltséget átmentette a kereszténység számára. Enciklopédikus tudás és kivételes rendszerező képesség jellemezte - nyilván e két tulajdonsága miatt esett rá a választás. Evangélikusként is tiszteljük azt, hogy valaki ágyhoz kötött betegként is vágyakozik az ige és a szentség után; protestánsként is fontosnak tartjuk a rendszerbe foglalt ismeretet, ugyanakkor Jézus Krisztust tartjuk egyedüli közbenjárónknak. Példázatai, jelképes cselekedetei vagy éppen kapcsolatteremtő képessége ismeretében igazi médiaszemélyiségnek tarthatjuk őt, aki persze szigorúan „közszolgálati”, nem pedig „kereskedelmi” alapokon állt. Aligha véletlen, hogy a katolikus egyház pünkösd környékén jelölte ki a tömegtájékoztatás világnapját. Ennek az ünnepnek a közelében rendezzük meg első alkalommal a protestáns egyházak médianapját is. Pünkösd valóban a nyilvánosság ünnepe. Elsősorban nem azokra a külsőségekre gondolok, amelyek kétségtelenül párhuzamba állíthatók egy-egy mai médiaeseménnyel: hatalmas tömeg mozdul meg, vizuálisan is élményt jelentenek a kettős tüzes nyelvek, szokatlan hanghatások érik a jelenlevőket, és általában rendkívüli dolgok történnek. Amolyan „breaking news” helyzet ez. A lényeg azonban nem ezekben rejlik, hanem a megértésben. A bábeli zűrzavart felváltja a harmónia. Itt mindenki érti azt, aki szól. Egymástól igencsak különböző emberek közösséggé formálódnak. A kommunikáció kommuniót (közösséget) teremt. Persze azért az is jellemző, hogy már itt is megjelenik az, amit a mai médiában csúsztatásnak nevezünk. „Édes bortól részegedtek meg" (ApCsel 2,13) - hangzik a rágalom, amellyel emberek szolgálatát és életét akarják tönkretenni. Velük szemben Lukács törekszik a hiteles tudósításra, amikor eleget tesz Péter apostol helyreigazítási kérelmének: „nem részegek ezek..." (ApCsel 2,15) Lukács evangélista amúgy is a hiteles tájékoztatás, sőt az oknyomozó újságírás egyik első képviselője, hiszen ő az, aki „mindennek pontosan” utánajár (Lk 1,3). O ekkor sem hivatkozik lapzártára vagy helyhiányra, hanem csonkítatlanul közli a Jóeltől származó, az esemény alapjául szolgáló próféciát. A lukácsi szakértelem bizony nem mindig jellemzi a mai médiát. Tipikus példaként említhető a televízió római tudósítójának elhíresült mondata. O a pápaválasztás órájában így kommentálta a Szent Péter téren megnyilvánuló örömöt: „Amikor azonban megszólaltak a harangok, a Szent Péter téren elszadault a pokol...” Enyhén szólva nem volt szerencsés ez a mondatfűzés, mint ahogy az a megfogalmazás is zavarba ejtő, hogy „a lovas rendőrök sem álltak a helyzet magaslatán, ugyanis ők is imádkoztak...” Az ilyen ügyetlen megfogalmazás mögött alighanem az áll, hogy a tudósítók elszoktak az önálló beszédtől, legtöbbször csak a súgógépről kell olvasniuk, vagy a fülükbe rejtett csatlakozón keresztül kapják a rendezői utasításokat. Péchy Blanka óta pedig tudjuk: „Beszélni nehéz...” Ugyanígy bosszantó, ha a sztárriporter a bíborosi pasztörizációról beszél, mivel nem ismeri a pasztoráció kifejezést. A sajtó - és az egyházi közvélemény - egy része rendkívüli indulattal, bizony gyűlölettől sem mentes ellenérzéssel fogadta ezeket a bakikat, pedig talán egy jó nevetés után el is lehetett volna őket felejteni. Persze szeretettel kérve az érintetteket, hogy okuljanak belőlük. Kétségtelen, hogy az egyházi terminológia nem olyan egyszerű. A lesszabályt sem kell mindenkinek értenie, de akinek ilyen hiányossága van, az jobb, ha nem vállal sportközvetítést. Félreértések amúgy is adódnak. Édesapám egy éven át a dunántúli Pápán volt segédlelkész. Egyszer egy társaságban részletesen fejtegette, milyen is volt ez a pápai káp- lánság. Egy katolikus ismerősöm zavartan hívott félre: „Te, ha édesapád evangélikus lelkész, akkor miképpen szolgálhatott a pápa környezetében?" Egy kevésbé derűs történet. Ismét Terry Black nevétől hangos a média. Az ismert transzvesztita néhány évvel ezelőtt azzal került a bulvárlapok címlapjára, hogy miként harcol ahhoz való jogáért, hogy örökbe fogadhasson egy kisfiút. Most egy országgyűlési képviselőt zsarol: ha az nem mond le a transzvesztita által kirekesztőnek tartott mondátai miatt, akkor nyilvánosságra hoz bizonyos listákat, amelyeken homoszexuális és pedofil politikusok szerepelnek. Terry Black történetesen egy kereszténydemokrata politikussal áll harcban. A kereskedelmi tévé reggeli beszélgetőműsorában pedig történetesen egy jó nagy kipa volt látható a fején. Az operatőr mindent elkövetett, hogy a megfelelő szögben láttassa ezt a jobb sorsra érdemes zsidó fejfedőt. Az üzenet egyértelmű: aki Terry Blacket bírálja, az antiszemita. Kinek jó ez? A BBC The Big Read című műsora nyomán Magyarországon is elindult A Nagy Könyv nevet viselő televíziós sorozat. Örül az ember lelke, hogy végre nem bizonyos Pongó és Majka, hanem mondjuk Marat és Hemingway nevétől hangos az éter. Talán újra megtanul olvasni ez a nemzet. Talán újra az érték lép a talmi helyébe. Jól mondta valaki, hogy ma már több nemzedék „olvasástudatlan”... Az persze több mint sajnálatos, hogy a nézettségi mutatók siralmasak: nagyságrenddel többen nézik a kereskedelmi tévéket. Valahol azt olvastam, hogy amikor az RTL Klub - reklámidő-túllépés miatt - fél óráig nem sugározhatott műsort, a mérések szerint akkor is jóval többen nézték (a sötét képernyőt?), mint bármely más csatornát. Egyszóval örülni kell A Nagy Könyv szélmalomharcot vívó bátorságának. Azt csak halkan kérdezem meg, hogy miért nem szerepelhet a könyvek között a Biblia. Talán azért beférne az első százba... A mozik még játsszák Eric Till Luther életéről szóló látványos filmjét. Ennek kapcsán azon morfondírozok: éltünk-e azzal a valósággal ölünkbe pottyant lehetőséggel, hogy e film kapcsán a lutheránusokra irányítsuk a kevésbé egyházias közvélemény figyelmét? Egy kereskedelmi televízió vetélkedőműsorában hangzik el a film kapcsán a kérdés: „Melyik egyház áll legközelebb Luther Mártonhoz?” A műsorvezető kezében ott a szerkesztő által megírt válasz: „A református.” A műsorvezető tréfásan megfeddi szerkesztőjét, és helyesbít. Mellesleg a műsorvezető Dusicza Ferenc református lelkész. Műsoraiban és honlapján a Hit Gyülekezete folyamatosan erre a filmre hivatkozik. Alighanem legitimációs alapot keresnek maguknak benne, azt bizonyítandó, hogy felekezetűk nem csupán néhány évtizede fennálló vallási közösség, hanem reformátori egyház. Egy budapesti gimnázium középiskolások körében vetélkedősorozatot rendez a film alapján. A szervező: a Hit Gyülekezetének az evangélikus Bornemisza Péterről elnevezett gimnáziuma. Mindez természetesen nem baj. A fájdalmas az, hogy a mi középiskoláink és gyülekezeteink egy része mintha nem igazán élne a film kínálta lehetőségekkel. Május 8. - a világ a II. világháború hatvan évvel ezelőtti befejezésére emlékezik. A német televízió a berlini Szent Hedvig- székesegyházból közvetít ökumenikus istentiszteletet, amelyen az ország közjogi méltóságai is részt vesznek. Az evangélikus Huber püspök és a római katolikus Lehmann bíboros egyaránt nagyon jó hangot üt meg. A felolvasások között szívbe markol a klarinét hangja. A liturgia összeállítói, az istentiszteleten szolgálók és a média munkatársai szemmel láthatóan csodálatos egységben dolgoznak. Az ősi lituigiával összefér a történelmi és közéleti aktualizálás, a templomban nem zavarnak a jupiterlámpák, a mikrofonok és a kamerák. Mindenki tudja, hogy a maga eszközeivel ugyanazt a célt szolgálja. Tudja, hogy a másik is ezt teszi, ezért kölcsönösen becsülik egymás munkáját. Lehmann bíboros szerint ez Szent Klárának is köszönhető, Huber püspök viszont a Szentlélek által megvilágosított értelemre hivatkozik. Mi is erre a Lélekre bízhatjuk magunkat, nem csak pünkösd idején. ■ Fabiny Tamás Módra (Modori) régi német evangélikus temploma volt a színhelye május elsején a Luther Márton életét feldolgozó szlovák opera előbemutatójának. Mint arról múlt év októberében lapunkban is hírt adtunk, Éva Bachletová evangélikus médiamenedzser kezdeményezésére a neves szlovák zeneszerző, Vítazoslav Kubic- ka, illetőleg Slavomíra Ocenásová-Strbová irodalomtörténész vállalkozott arra, hogy operát írjon a reformátor életéről. Munkájukat - konzulensként - Igor Kiss teológiai professzor segítette. Az elkészült mű díszbemutatója május 22-én, este 20 órától lesz a pozsonyi Nagytemplomban (Vel’ky evan- jelicky chrám na Panenskej ulici), amelyre Magyarországról is várják az érdeklődőket. Képünkön: jelenet az átütő sikert aratott modrai „főpróbából”. Egy „lehetetlen ember” Interjú Peter Spangenberggel Cseppet sem látszik fáradtnak, pedig egyik interjút adja a másik után. Az újságírók érdeklődése érthető, hiszen Peter Spangenberg személyében a keresztény irodalom iránt érdeklődő magyar olvasók régi ismerőse látogatott - életében először - Budapestre. Az apropó természetesen könyvbemutató: a református Kálvin Kiadó - a Miért jó hinni?, valamint a Kicsinyek nagy kérdései című sikerkönyvek után - most a német evangélikus lelkész Hódolat Isten előtt című munkáját jelentette meg.- Szép ősz haja és szakálla van. Ha jól tudom, eredeti hajszínének elvesztésében tragikus események is közrejátszottak. Netán a könyvei miatt is érték Önt támadások?- Munkáim egyáltalán nem kaptak negatív bírálatot, csak jó visszhangot keltettek. Ahhoz, hogy megőszültem, két dolog járult hozzá jelentős mértékben. Az egyik az volt, amikor 1976-ban több napra terroristák foglalták el Bielefeldben a templomunkat, és én is be voltam zárva velük együtt. Ez rettenetes volt. Másik fájdalmas élményem az volt, amikor a fiam húszéves korában egy balesetben elhunyt. Egyébként pedig a mögöttem álló több mint hetven esztendőnek köszönhetem ősz hajszálaimat.- Őszintén szólva kissé meglep, hogy egyes megjegyzései miatt nem kritizálták, hiszen például a Miért jó hinni? című könyvében - amelyet egyfajta útikalauznak szán a hit és a keresztények világában való tájékozódáshoz - véleményem szerint több helyen is élesen fogalmaz...- Úgy teszek, mint Herkules, akinek Augiász király istállóját kellett kitisztítania: a királynak volt egy nagy marhacsordája. Mivel az istállót senki nem takarította, hatalmas mennyiségű trágya gyűlt össze benne. A takarítás nagy munkáját Herkulesnek kellett elvégeznie. Vagyis: „Ki a »szeméttel!«” - röviden szólva ez a feladatom. Úgy gondolom, eddig azért nem ért kritika, mert mindig pozitív módon álltam egy-egy témához: soha nem rombolni szerettem volna, hanem mindig építeni. Az a szándékom, hogy az olvasóval együtt felfedezőútra induljak, és közösen csodálkozzunk rá arra, ami szép, ami jó, ami segítséget jelenthet. Mindenekelőtt gyermekeknek és fiataloknak szeretnék utat mutatni, hogy nyitottá váljanak, és ráleljenek az élet értelmére.- Ön amellett, hogy a gyermekeket szerető' és a nyelvükön jól értő férj, apa és nagyapa, negyven esztendeje a legkülönfélébb műfajokban ír, nem mellesleg lelkész, az evangélikus teológia docense aflensburgi egyetemen. Hogy jut ideje és energiája minderre?- Jellemző rám, hogy több dolgot is végzek egyszerre. Az íráson kívül nagyon szeretem a lelkészi munkámat, szeretek főzni, táncolni, kertészkedni, szeretem az állatokat, ugyancsak örömöt ad a zene és a barkácsolás. Szívesen beszélgetek, de nagyon jó egyedül lenni is, mert azt vallom, hogy a hallgatás a beszéd édesanyja. Tizennégy éve dolgozom az evangélikus teológia docenseként; mint teológus „lehetetlen ember vagyok”, minden teológiai ág érdekel. Ami az írást illeti: kisgyermekkoromtól fogva papírra vetem a gondolataimat. Első komoly írásom egy teológiai tárgyú munka volt, a 19. századi angol baptistákról szólt. Idővel észrevettem, hogy az írás remek lehetőség arra, hogy kifejezzem magam. Ezért van az, hogy nem válogattam a műfajok között. A teológiai tárgyú könyvek mellett írtam mesét, színdarabot, krimit, szonettet. Mindent, ami örömöt szerzett. Kíváncsivá tesz, hogy milyen formát találhatok arra, ha egy- egy konkrét témával szeretném elérni az olvasóimat.- Könyveinek magyarfordítása is jól visszaadja eredeti írói stílusát, melynek jellemzője, hogy a mély mondanivaló egyszerű és érthető nyelven szólal meg.- Amikor írok, arra törekszem, hogy egyszerűen, ugyanakkor igényesen fogalmazzak. Két fontos levelező- és beszélgetőpartnerem volt: Teréz anya és Astrid Lindgren írónő. Tőlük tanultam meg, hogy le kell szállni a dogmatikai magaslatokból, kerülni kell a nyelvi arroganciát, és segíteni kell az embereknek abban, hogy újra felfedezzék mindazt, ami az életben valóban lényeges. A nyelv egyébként számomra olyan, mint a zene. A muzsika emóciókat vált ki, ugyanakkor az értelemre is hat. Azt szeretném, ha a nyelv esetében is megbékélne egymással az értelem és az érzelem.- Hogyan születik egy-egy könyve?- Napjában több száz gondolat merül fel bennem, miközben sétálok az utcán, beszélgetek és játszom a gyerekekkel, vagy éppen akkor, amikor egy haldokló ágya mellett ülök. „Csak” válogatnom kell az ötletek közül. Ez bizony nagyon nehéz, de persze előbb-utóbb csak sikerül döntenem egy elképzelés mellett, és kezdődhet a munka. Nagyon szeretem a munkaeszközömet - az anyanyelvemet -, ezért kínosan ügyelek a pontosságra. A szó és annak tartalma mindig összhangban kell, hogy legyen egymással. Ennek érdekében alapos előkészítő munkát végzek. Miután ez már megvan, gyorsan írok.- Miről szól magyarul most megjelent műve, a Hódolat Isten előtt?- Ebben a könyvben Istenről úgy akartam írni, hogy mindenki megértse. Ez a mű nem más, mint teológia dogmák és határok nélkül. Szándékosan nem használtam a kötetben olyan fogalmakat, mint például: „Isten szeretet”, vagy „Isten jóság”, vagy „Isten igazság”. Úgy akartam az Úrról beszélni, amilyennek én megsejtettem őt. ■ Gazdag Zsuzsanna
