Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-04-10 / 15. szám
‘Evangélikus Életit EVANGÉLIKUS ELET 2005. április IO. Valóságshow a parókián Folytatás az 1. oldalról Mandátumunk van, s ebben mások vagyunk, mint a többi ember - hirdette az áhítattal egybehangzóan Ittzés János püspök, a három egyházkerület vendégként meghívott püspökei közül az elsőként felszólaló. Előadásában a lelkészcsalád és kép s a lelkészcsalád életének megtestesítője a parókia - mondta. A görög eredetű szó jelentése: „ház melletti épület”. Ideiglenességet, átmenetiséget fejez ki, hiszen a „ház melletti épület” - ha úgy tetszik, felvonulási épület - egy másik „épületért” van: a templomért és a gyülekezetért. Addig van csak értelme, amíg a másik a gyülekezet kapcsolatáról hallhattunk. A lelkész feleségére, családtagjaira akaratlanul is több teher, feladat, elvárás hárul, de erőt nyerhetünk e plusz feladatokhoz, ha vertikális síkon is - Istennel is - napi kapcsolatot ápolunk - mondta. A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület vezetőjét követően Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke tárta elénk konkrét példákon keresztül a lelkész és családja kapcsolatát. Szemléletes épület áll. Talán ellentmondásos, de a lelkészcsaládoknak ezekben a „felvonulási” épületekben kell otthont, állandóságot találniuk, a papnéknak itt kell stabilitást teremteniük. Lehetséges-e ez? - tette fel a kérdést a püspök. Hiszen a gyülekezetnek nyitottságra, állandó készenlétre van szüksége, arra, hogy bármikor becsöngethessen a lelkészéhez, s bármit meg is nézhessen a parókián. Sokszor hallhattuk már intésként: a parókia falai üvegből vannak. Vagyis a gyülekezet szinte bekamerázza a parókiát, mint egy való- ságshow-ban. Lehetséges-e ebben az átmeneti stabilitásban élni? Vagy éppen hogy Jézus-szerű? Hiszen neki sem volt állandó lakása, s mégis minden este volt hol álomra hajtania a fejét, és volt mit ennie - folytatta az előadó. Milyen ez az élet? Gyökértelenség vagy talán éppen szabadság jellemzi? Meg kell találnunk a gyülekezet és a lelkészcsalád egészséges egymás mellett élésének módját. Úgy éljen a gyülekezet és a lelkészcsalád, mint két, egymást metsző kör, melyeknek vannak egymástól független, de egymást metsző közös pontjai is - zárta gondolatait Gáncs Péter. Az előadás-sorozat harmadik, egyben utolsó előadását D. Szebik Imre püspök tartotta. A püspök a lelkész és a társadalom kapcsolatáról szólt, kiemelve azt, hogy meg kell tanulnunk túllátni a saját kerítésünkön, hiszen az egyház nem egyenlő a saját gyülekezetünkkel. S tudni kell segíteni egymáson, a nagyobb gyülekezetnek a kisebben. (Erre mutatott példát, hogy a csendesnap offertóri- umát a résztvevők a nyáregyházi gyülekezetnek ajánlották fel.) A csendesnap istentisztelettel zárult, melyen 2Tim 2,8-13 alapján Szókéné' Bakery Beatrix azt hirdette: a feltámadás öröme tesz bennünket képessé arra, hogy fel tudjuk ajánlani időnket és talentumainkat, s életünkkel hirdessük az igét. ■ CSELOVSZKYNÉ DR. TARR KLÁRA Számot vetettek a számvevők ► „Legyen jó rend egyházunkban a pénzügyek területén is!” Ennek a - névre szóló meghívóban is olvasható - célkitűzésnek a jegyében találkoztak most első ízben egyházmegyéink számvevői április 2-án a Budapest-Faso- ri Evangélikus Gimnázium dísztermében. A revizori hétvégére érkező számos számvevőszéki elnököt és tagot is ezzel a gondolattal üdvözölte köszöntőjében Abaffy Zoltán, a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság elnöke. A szakmai nap házigazdája elmondta: régi és többek által megfogalmazott kérésnek tesz eleget az Országos Egyházi Iroda ennek a konferenciának a megszervezésével, amelynek keretében egyházunk belső ellenőrei személyesen is találkozhatnak, és kicserélhetik tapasztalataikat, elképzeléseiket, illetve - reménység szerint - ily módon is gazdagíthatják egymás munkáját. Először egy rövid bemutatkozásra került sor. Minden résztvevő beszámolt az egyházmegyéjében eddig egy vagy több választási ciklus során szerzett tapasztalatairól, az elért sikerekről. Ezenkívül a számviteli, pénzügyi szakemberek egymás között őszintén szóltak a meglévő hiányosságokról és nehézségekről is. Már ekkor megfogalmazódott az országosan egységes ellenőrzési irányelvek, vizsgálati szempontok kialakítása iránti igény, hogy azonos mércével mérhessék és értékelhessék a gyülekezetek éves pénzgazdálkodását és annak bizonyítványait: a költségvetéseket és a zárszámadásokat. Nagy érdeklődéssel kísért előadásában ár. Nagyne' ár. Stieber Tünde, aki egyben az Országos Bíróság elnöke is, aktuális kérdéseket érintett. Hogyan hat a számvitelről szóló törvény egyházunk gazdálkodására? Stieber Tünde a napokban e-mailben eljuttatja a résztvevőknek - véleményezés céljából - az egyszeres és a kettős könyvvezetés általa kidolgozott egyházi módszerének, programjának ismertetőjét és munkatábláit. Erre azért van szükség, hogy a végleges bevezetést elrendelő, nyár végére tervezett döntés előtt a döntéshozók megismerhessék, és figyelembe vehessék a gyülekezeti és az egyházmegyei számvevők szakmai javaslatait, észrevételeit is, akik között számos okleveles könyvvizsgáló, adószakértő és más felsőfokú végzettségű pénzügyi szakember is található. Bogdányi Gábor az Internet Munkacsoport vezetőjeként a SÜNI (Sikeres Ügyvitel Nemcsak Interneten) rendszer még hiányzó pénzügyimodul-koncepciójá- nak kialakításához kérte a jelenlévők szakmai segítségét. Az ismertetett programok egységes bevezetésének előfeltétele, hogy minden gyülekezetnek legyen számítógépe. E sorok írója, aki a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye számvevőszéki elnöke, az ellenőrzések szervezett rendjének szükségességéről szólt, és röviden ismertette az általuk kialakított és évek óta eredményesen használt ellenőrzési program lényegét. Végül néhány törvénymódosító javaslatot is előterjesztett, hogy az egyház háztartásáról hozott 2000. évi I. számú törvény még jobban segítse a gyülekezetek gazdálkodását, és egyben a számvevőszéki ellenőrzések gyakorlatát is hatékonyabbá tegye. Ezekkel az írásos formában is közreadott javaslatokkal kapcsolatban kérte a revizor kollégák által is szükségesnek ítélt további szakmai észrevételeket, hogy azokat a gazdasági bizottság összesítve továbbíthassa az illetékes országos egyházi fórumoknak. Ebéd után kötetlen konzultáció keretében folytatódott a számvevők tapasztalatcseréje. A résztvevők a további részletekről érdeklődtek az előadóktól és az országos iroda jelen lévő munkatársaitól. A találkozót a megszólalók egyöntetűen hasznosnak és további folytatásra méltónak ítélték. Számot vetettek a belső ellenőrök azzal is, hogy nemcsak egymás hite, de egymás szakismerete, tapasztalata által is tovább kell erősíteniük nem mindig népszerű revizori szolgálatuk gyakorlatát, azért, hogy a külső ellenőrök se találhassanak semmi kivetnivalót egyházunk pénzgazdálkodásában, és majd elmondhassák: fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban! Záróáhítatában Kis János kecskeméti lelkész ezt a gondolatot folytatta; a feltámadott Jézus igényli tanítványai gyakorlati közreműködését. ■ Garai András Egyház - média- aktuálpolitika ► Az elmúlt években az egyház és politika összefüggéseit taglaló írásokban sokszor olvashattuk, hogy az egyház politizál, de nem pártpolitizál. Azaz szükség van arra, hogy az egyház hallassa a hangját közéleti - akár politikai- kérdésekben, de ezt bizonyos távolságtartással tegye, és semmiképpen ne kötődjön politikai pártokhoz. Ez meglehetősen illuzórikus igény - bármennyire helyes is -, hiszen csaknem minden politikai természetű egyházi állásfoglalás összefüggésbe hozható pártpolitikai törekvésekkel. Tovább bonyolítja a képet - és valójában egyre inkább ez lesz a kérdések csomópontja - a média uralma. Ezért is nevezik már a negyedik hatalmi ágnak az írott és elektronikus sajtót, amely ráadásul egyre inkább bulvárosodik. Egyfelől igényünk, hogy az egyházi sajtó mellett a világiban is helyet kapjanak egyházi állásfoglalások, másfelől azonban alig van befolyásunk arra, hogy ez hogyan történik. A világi médiumokban gyakran összefüggéseikből kiragadva, félreérthetően vagy szándékosan torzítva jelennek meg az egyházi élet hírei. Talán úgy lenne módosítható, életszerűbbé tehető a fenti tétel, hogy az egyház tartsa távol magát az aktuálpoliti- kától, ügyeljen arra, hogy az éppen terítéken lévő kérdésekben ne élhessenek vissza véleményével. Ez annál is fontosabb, mert az egyházakban szükségszerűen egy közösséghez tartoznak különböző politikai nézeteket valló hívek, és nem lenne szerencsés, ha az egyházi élet is a napi politikai harcok színterévé válna, ha megosztaná a közösségeket. Véleményem szerint jól oldották meg ezt a leckét az egyházak a sikertelen decemberi népszavazás előtt, a kettős állampolgárság ügye kapcsán: nem vonták kétségbe a sokféle politikai szempont, megközelítés jogosságát, azt sem, hogy nem a legjobb időben és nem a legjobb helyről jött a kezdeményezés, hanem azokat a morális, történelmi, nemzeti, hitbeli szempontokat emelték ki, melyek alapján az „igen" válasz volt az adekvát. Magam a másik kérdésben - az egészségügy privatizációjának a teljes megtiltása ügyében - a „nem” választ ajánlottam az egyházi sajtóban. Később derült ki, hogy azonos álláspontot - egy igen, egy nem - foglalt el a kisebbik ellenzéki párt. Mégsem vetette fel senki, hogy pártpolitikai volt a nézetünk - részben az eltérő időzítés, részben a saját érvrendszer miatt. Lehet az egyháznak álláspontja a váratlanul érdekessé vált köztársaságiel- nök-választásról is, akár olyan elvi vélemény is megfogalmazódhat, hogy helyesebb lenne a nép általi közvetlen voksolás. De ilyen kérdésekben inkább az a követendő, hogy az egyházi személyiségek a saját nevükben mondjanak véleményt, akár ajánljanak is valakit. A távolságtartás itt azt jelentheti, hogy elsősorban azok a vonások, azok az értékek fogalmazhatók meg, amelyek elvárhatók a nemzet egységét kifejező politikustól. Olykor az egyházat - a társadalomhoz hasonlóan - fenyegeti a veszély, hogy csapdába sétál. Sajátosan és meglehetősen szerencsétlenül ilyen irányba látszik mozdulni a sokáig jegelt úgynevezett ügynökügy. Részben ez a halogatás üt most vissza. Szomszédainknál - Szlovákiában, Szlovéniában - dokumentumok alapján hozták nyilvánosságra, kik működtek együtt a korábbi rendszer titkosszolgálataival; az érintettek között jeles személyiségek, köztársasági elnökök, a mai társadalom vezetői vannak. így mód nyílt arra, hogy a társadalom átadja ezt a gondot a történelemnek, és mindenkiről valóságos tettei alapján döntsön, ideértve annak eldöntését is, hogy az illető vállalhat-e közéleti szereplést. Nálunk a hezitálás már eddig is jogszerűtlen lépésekhez, az érintettek köréhez képest szerény létszámú, bizonytalan, nem dokumentált, így csak kárt okozó „listák” közzétételéhez vezetett. A hullám, mint ismeretes, elérte az egyházakat is. így az egyházakban is realitás lett az aktuálpolitizálás veszélye, „a ti ügynökötök egyházáruló, a mi ügynökünk áldozat” álláspont. Az igazság megismerése, a katarzis, a bűnbocsánat nélkül nincs megújulás, de ez azt is jelenti, hogy a múlt árnyait nem szabad a mai politikai harcokban - sem a társadalomban, sem az egyházban - eszközként felhasználni. És itt válunk némileg kiszolgáltatottá a médiának, amely a szenzáció érdekében kiragadott neveket közöl, és gerjesztheti a kedvezőtlen folyamatokat. Az egyházi sajtó ez ügyben példát mutathat. Jogos igényünk - és ebben jelentős a fejlődés -, hogy az egyházi médiumok is foglalkozzanak a nemzet, a társadalom, az emberiség ügyeivel, vállalják a politizálást, a közéleti szerepet, de soha nem bulvárszinten. A közelmúltban két - látszólag igen eltérő - üggyel kapcsolatban is tapasztalhattuk a média (óvatosan fogalmazva) ellentmondásos szerepét. Talán annyiban függnek össze egymással, hogy mindkét esetben az élet-halál kérdéséről volt szó. Az egyik, amely - a média akaratából - napokig foglalkoztatta a világot, Terri Schiavo, az éber kómában lévő amerikai asszony életben maradásának az ügye volt. Megosztotta Amerikát, megosztotta a világot. Férje kérésére, szülei akarata ellenére végül beszüntették mesterséges táplálását. A jogi fórumok így döntöttek, a másfél évtizede beteg asszony megpihenhetett. Nehéz lenne megmondani, volt-e azért valamelyes pozitív hozadéka is a médiaérdeklődésnek. Közelebb kerültünk-e ahhoz, hogy emberhez méltó módon távozzunk el - legyen erre stratégiánk -, ha időnk elérkezett. És főleg nagy kérdés, hogy kap- e valaha is a harmadik világ sok-sok, éhezésnek és betegségnek (például az AIDS-nek) kitett áldozata ekkora médiafigyelmet. A másik az a dráma, amelynek a médiában való szinte hihetetlen tálalása az első sokk után még bizonyára sok vitát fog kiváltani. II. János Pál pápa, a Szent Péter utáni 263. római püspök - akit sokan Krisztus tanítványa óta a legeredményesebb egyházfőnek tekintenek - eltávozásánál túlzás nélkül jelen volt az egész világ: Ha a televíziósokon, rádiósokon múlt volna, a haldokló pápa hálószobájába is behatoltak volna - így „csak” az épületet, az ablakokat mutathatták néhány méterről. Ahogy egy riporter mondta, globális valóságshow lett a szentatya távozása. Visszatetsző volt a hírverseny. Még élt a pápa, amikor különböző hírügynökségek, az első bejelentő babérjára pályázva, kiadták halálhírét. A Vatikán cáfolt, tudva, hogy rövidesen igaz lesz a hír. Nehéz ez az ügy, mert feltehető, hogy a többnapos közvetítéseknek, ennek kapcsán pedig a gazdag pápai életút részletezésének evangélizációs hatása is volt; viszont ízlésünk tiltakozik az ellen, hogy az eltávozás intim folyamata ilyen nyilvánosságot kapjon. Nehéz elfogadni, hogy a közszereplőknek a magánélete, még az elmúlása is a média kénye- kedve szerint nyilvánossá tehető, beleértve a folyamatos és részletes híradást a testi nyomorúságról. Csak remélhetjük, hogy mindazok számára, akik figyeltek a pápára, nem a szenzáció, hanem a spiritualitás volt a fontos; és hogy imádságuk egy, az egész emberiségért sokat munkálkodó keresztény személyiség szenvedéseinek enyhüléséért, békességért szállt az Úrhoz. ■ Frenkl Róbert 4
