Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-02-15 / 7. szám

8. oldal - 2004. FEBRUÁR 15. Pályázat A pályázatot kiíró szerv (a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Pres­bitériuma) megbízásából az Oktatási és Iskolai Osztály meghirdeti az alábbi in­tézmények igazgatói állásait: Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium 1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21. Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 9400 Sopron, Deák tér 51. Képesítési és egyéb feltételek:- egyetemi szintű pedagógus-oklevél;- legalább 5 éves pedagógusi vagy egyetemi oktatói gyakorlat;- vagy evangélikus lelkészi végzettséget igazoló oklevél és legalább 10 éves iskolai hitoktatói gyakorlat;- keresztény elkötelezettség;- evangélikus vallás;- konfirmáció, lelkészi ajánlás;- vezetői képességek;- a Magyarországi Evangélikus Egyház közoktatási intézményeiről szóló törvénynek való megfelelés. Juttatások, illetmény, pótlék, egyéb: a közalkalmazotti törvénynek megfelelően. Az állások elfoglalásának ideje: 2004. augusztus 1. A megbízás 6 évre szól. A pályázat benyújtásának határideje: 2004. március 1. A pályázat benyújtásának helye: Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatá­si és Iskolai Osztály, 1085 Budapest, Üllői út 24. A pályázat elbírálásának határideje: 2004. május 31. A pályázatnak tartalmaznia kell: A pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását, önéletrajzát, részletes szakmai életrajzát, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programját, szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelését. A pályázathoz mellékelni kell: A legmagasabb iskolai végzettségét igazoló irat(ok) hiteles másolatát, érvényes erkölcsi bizonyítványt, valamint lelkészi ajánlást. A részletes pályázati feltételekről felvilágosítás kérhető a Magyarországi Evan­gélikus Egyház Oktatási és Iskolai Osztályán Mihályi Zoltánná osztályveze­tőnél. Telefon: 1/429-2035. Szeretettel hívjuk érdeklődő testvéreinket a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület 3V egyházkerületi napjára, amelyet 2004. február 28-án (szombaton) tartunk Keszthelyen. Tanulmányi nap az új liturgiáról A program 9.30-kor áhítattal (Nagyné Szeker Éva) kezdődik, majd előadásokat és fórumot tartunk az új liturgiával kapcsolatban. Felkért előadók: Bence Gábor, Fehér Károly, dr. Reuss András, Szemerei János. Ebéd után 14.30-kor úrvacsorái istentiszteletet tartunk az új liturgia alapján (Ittzés János püspök). FONTOS! Szerény ebédet az egyházkerület biztosít. Nyomatékosan kérjük a testvéreket, hogy az étkezési létszám tisztázása érdekében részvételi szándékukat legkésőbb február 23-ig jelezzék a püspöki hivatalban (tel.: 96/516-160). A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz), köszöni mindazok segítségét, akik 2003-ban adójuk 1%-ával támogatták tevékenységünket, illetve hozzájárultak szervezetünk működéséhez. A kapott összeg 1 389 678 Ft volt. Ebből a pénzből sikerült a 2003. év nyarán összesen 15 tábort lebonyolítani. Megrendeztünk 11 mozgássérült-, 1 Bóbita-, 1 nevelőotthonos és 1 családos tábort. Célunk az, hogy minél több szociálisan hátrányos helyzetű fiatalt tudjunk bevonni programjainkba az ország bármely részéről, valamint hogy „egészséges” segítőket toborozzunk. Forrásaink szűkössége miatt továbbra is igen nagy szükség van testvéreink támogatására. Kérjük, imádságaikban hordozzák szolgálatunkat. Adóazonosító szám: 19011352-1-42 Bankszámlaszám: 11705008-20409597 A Fraternitás Magyarországi Evangélikus Lelkészek Közössége gyógyító konferenciát szervez az iszákosságból szabadulni vágyók és más lelki bajoktól szenvedők részére. Az alkalom ideje és helyszíne: 2004. február 23-28. (hétfő estétől szombat délig), Piliscsaba, Béthei Missziói Otthon. Költség: 7000 Ft/fo/hét, teljes ellátással, állandó orvosi felügyelettel. Olyanok jelentkezését várjuk, akik felismert betegségükből gyógyulni szeretnének, s ehhez a gyógyuláshoz elfogadják a testvéri segítséget! A beteg mellett az egészséges házastárs részvétele is lehetséges, sőt kívánatos és fontos. A gyülekezetek és a lelkész testvérek segítségét kérjük, hívogassák és hozzák is el a rászorultakat, hiszen a meggyógyultak misszionáriusként segítségünkre lesznek a további lelki munkában! Van kiút - van remény! Jézus ma is gyógyít! Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: Magassy Zoltán evangélikus lelkész, a Fraternitás titkára, telefon: 20/255-6085, 99/365-205. Evangélikus Élet - Éled. Éled? Fizessen elő lapunkra! Evangélikus Elet.... — — Szórakoztató „egyháztörténetek” Valdens teológus Sopronban Nincs nagyobb úr a frissen érettségizett városi fiatalembernél. Tudták ezt a sop­roni evangélikus teológián is, így a fel­sőbb éves hallgatók - vagyis az „atyák”- sok mindent kitaláltak, csak hogy le­törjék az ifjú titánok - azaz a „gólyák” - szarvát. Történt pedig, hogy megérkezett az elsős a soproni GYSEV-állomásra. Két keze tele a mindenféle földi jóval meg­rakott csomagokkal, amelyek a távoli otthonra emlékeztették volna -r legin­kább persze a gyomrát. Az állomáson már várta a segitőkész felsőbb éves, hogy elkísérje a rég áhított felsőoktatási intézménybe.- Szervusz! Köszöntelek Sopronban, leendő iskolavárosodban! Én fogom ne­ked megmutatni a teológiát. Segítek vin­ni ezt a kisebb táskát.- O, köszönöm, igazán rendes tőled...- és már mentek is. Egyenesen fel a Lő- vérekbe, amelynek megmászása még bőrönd nélkül is meglehetősen megeről­tető. .. A tetőre érve aztán így szólt a fel­sőbb éves az egyre idegesebb elsőshöz:- Látod azt a nagy háztetőt?- Igen.-Na, az a GYSEV-állomás, ahová megérkeztél a vonattal. És nem messze tőié azt a nagy épületet is látod?- Igen.-Na, az meg a soproni evangélikus teológia, ahová járni fogsz! Mehetünk lefelé. Az ilyenek - mondhatni - a hétköz­napi esetek közé tartoztak. Ám a leg­emlékezetesebb történet Ponicsán Imre volt kiskőrösi lelkész nevéhez fűződik, aki ugyancsak Sopronban volt teológus­hallgató. 1937-ben egy kissé megnyúj­totta a nyári szünetet: valamiért tovább maradt Rómában (talán az ösztöndíj, ta­lán a nyaralás volt a kelleténél hosz- szabb, ki tudja?), és sürgönyözött az egyik teológustársának, hogy ugyan írassa már be őt a következő tanévre. A hálóban szó szót követett erről a tervről, majd az atyák kisütötték, hogy a követ­kező mesét adják be a gólyáknak: „Nemsokára jön egy olasz valdens teo­lógus kolléga, akit megfelelő módon kell fogadni.” Kiderítették, hogy az el­sősök közül valaki érettségizett olasz nyelvből. Őt bízták meg az üdvözlőbe­széd megírásával. Egy másiknak zenei képesítése volt. Nagyon jó! Ő tanítja be az elsőévesek énekkarának az olasz fa­siszta induló, a Giovinezza négyszóla­mú változatát. Meg is indultak a próbák; mindenki nagy lázban égett az olasz kolléga miatt, aki egy szövetséges or­szág polgáraként fog ideérkezni. Ne fe­ledjük: a II. világháború küszöbén va­gyunk! Mielőtt a vendég megérkezett volna, a teológusifjúság kivonult - az ugyancsak beavatott professzorokkal együtt - a GYSEV-állomásra. A sopro­ni cívisek - mindezt látván - szintén odakíváncsiskodtak. A tömeg nőttön- nőtt. Amikor a szolgálatos rendőr ész­lelte, hogy mi készül, betelefonált az őr­szobára, így tíz perc múlva megjelent egy szakasz biciklis rendőr, fehér kesz­tyűben. Rögtön intézkedtek, kordont ál­lítottak. Amikor az állomásfőnök felfi­gyelt minderre, gyorsan fellobogóztatta a pályaudvart. Mindeközben egy egyik atya elutazott Szombathelyre, hogy ott elébe menve Ponicsán Imrének, tájékoztassa őt a rá váró ünnepségről. A vonaton mindent meg is beszéltek. Kópházánál aztán elő­rementek az első osztályú kocsiba, mert mégiscsak úr az úr, ugyebár. Amikor Po­nicsán Imre leszállt az állomáson, népes bizottság meg Sopron teljes ráérő lakos­sága várt rá, elénekelték a magyar Him­nuszt és a Giovinezzát, a rendőrök és a vasutasok tisztelegtek, majd előállott a remegő elsőéves az olasz nyelvű üdvöz­lőbeszéddel, amelyet „Emerígó Ponicsá- nó” néhány keresetlen szóval megkö­szönt. Ezek után két hétig minden első­éves olaszul tanult, hogy tudjon vele be­szélni... A felsőévesek pedig nem győz­ték dugdosni előlük a „vendéget”, hogy egyhamar ki ne derüljön a turpisság. Epilógus (ezt szeretik az olvasók a legjobban): A fenti történetet Krähling Dánieltől hallottam, őneki pedig az édesapja - volt soproni teológus - me­sélte teli szájjal nevetve. Krähling így zárta a történetet: „Amikor apám meg­halt, megörököltem a könyvtárát, benne az »Ezer szó olaszul« című kötettel. Te­hát ő is tagja volt a fogadóbizottságnak és nyilván az énekkarnak is.” Ki énekelheti a Miatyánkot? A 60-as évekig csaknem minden esz­tendőben szolgált segédlelkész Solt- vadkerten. Ahogy mesélik, mind külön­böző ember volt, mindnek megvolt a gyengéje és az erőssége. Az is meglát­szott, hogy ki honnan jött. Egyikük, aki egy kis gyülekezetben szolgált addig, nagyon meglepődött, hogy itt mennyi­en járnak templomba. Valamelyikük­nek menyasszonya volt egy távoli vá­rosban, és mivel mindketten szegények voltak, elküldte neki a fizetését. A fia­talember meg alig evett, az idősebb bibliaórás asszonyok vittek neki vacso­rának valót. Hétköznap előfordult, hogy kiment dolgozni a szőlőbe. De legalább megismerte a gyülekezet tag­jainak mindennapi munkáját... Egy másik segédleikész rendszeresen el­aludt, a harangozás után úgy kellett be­zörgetni hozzá, hogy „Tisztelendő úr, jöjjön!”. Egy harmadik, akinek nem volt igazán jó énekhangja, fejébe vette, hogy mindenáron megtanulja a Mi­atyánkot meg a szereztetési igéket éne­kelni - ahogy ez Vadkerten a mai napig szokás. Gyakoroltak is Koltai Béla kán­torral jó sokáig, majd a „tanuló” szólt Sikter András esperesnek, hogy „na, most tessék átjönni meghallgatni, hogy megy az ének!”. Bemutatta a tudomá­nyát, de az esperes azt mondta neki: „Tudod, mit? Te csak imádkozd úgy a Miatyánkot, mint eddig! Jobb lesz min­denkinek...” Erre a segédlelkész meg­sértődött: „Hát csak az esperes úr privi­légiuma, hogy énekelje az imádságot?” Ugyancsak Sikter Andrásról szól a következő történet. (Szentgyörgyi Imre mesélte.) Sikter esperes úr szeretett meccsre járni, ha csak tehette, ott ült a szurkolók között. Egyszer Nuszpel Bandi bácsi állt mögötte, aki nagyon izgatott volt, mert már csak percek voltak hátra a sorsdön­tő mérkőzésből. A vadkertiek támadtak, és berúgták a mindent eldöntő gólt. Erre Bandi bácsi rávágott az előtte ülő kala­pos ember vállára, és boldogan felkiál­tott: „Benn van, komám!” Mire az espe­res úr csak hátramosolygott, és így vála­szolt: „Jól van, komám!” Bandi bácsi úgy elszégyellte magát, hogy meg sem állt hazáig: egy papra rávágni mégiscsak nagy szégyen... Következzék ezek után egy vers. Pa­lotai Gyula hartai lelkész írta, akinek da­lai a harmincas években kis kottás füze­tekben is megjelentek. Verseit a gyere­kek templomi ünnepségeken szavalták Hartán, és több sírverse is olvasható az ottani temetőben levő sírköveken. Egy alkalommal az egyházmegye lelkészeit is tollára vette, köztük a soltvadkerti szolgatársat. Murányi Györgyné, Sárika néni jóvoltából osztom meg az olvasók­kal az alábbi költeményt: „Soltvadkerten szól a bakter: Nem kell nekünk héber sakter, Elintéz itt mindent sikkel a mi papunk: András Sikter.” Szabálytalan esküvők Ugyebár faluhelyen gyakran történnek orvosi csodák: háromkilós gyerek szüle­tik „öt hónapra” és más hasonlók. Ennek megfelelően egyes esetekben az esketés közben nem árt odafigyelni a menyasz- szonyra: fehéredik-e, inog-e, mekkora a virágcsokra...? Történt egyszer, hogy Sikter András esketett, mikor is a meny­asszony odasúgta a vőlegénynek: „Már alig bírom!” Kisvártatva pedig: „Jaj, mindjárt végem!” Az esperes úr gondolt egyet, rövidített a prédikáción - végül is e nemes gondolatokat máskor is el lehet majd mondani, csak a menyasszony ösz- sze ne essen... De ő csak sóhajtozott, sá- padozott: „Jaj, nem bírom!” És kilépett a cipőjéből... Egy másik esküvő alkalmával az ifjú pár - sajátos előzmények után - igencsak méltatlan helyzetbe került. Induljunk ki abból a közismert tényből, hogy az ember nehezen találja meg az igazit. Ezt látszik alátámasztani, hogy előfordult: kihirdet­ték a párt, meg is történt az esküvő - de másik menyasszonnyal. Hogy végül is mivel térítette el a hölgy a férfiút az ere­deti szándékától, azt fedje jótékony ho­mály. Lényeg az, hogy jöttek szépen kife­lé a templomból, mosolyogva, kart karba öltve. Kint, a násznép közt elvegyülve az előző heti nyerőszámot birtokló amazon állott teljes harckészültségben: egy tele vödömyi emberi és állati salakanyaggal felfegyverkezve... A vegyi fegyver beve­tése teljes sikerrel járt; a pórul jártak a szemközti házban mosakodhattak meg... A fenti történet szájról szájra járt hosszú éveken át - többek között a Han­gulat presszó úri közönsége jóvoltából. Nos, amikor Káposzta Lajos Soltvad- kertre kerülvén megelégelte (többek kö­zött azt is), hogy az esküvő után a bol­dog párnak a násznép még bent a temp­lomban gratulál, s zsibongva élénk piaci hangulatot teremt, úgy döntött, hogy - mivel ez Isten házában nem való - kive­zeti az ifjú párt, és majd a templom előtt örül mindenki a másiknak. No de szól­tak ám neki többen is, hogy „noha régen történt az eset, de azért mégis megfonto­landó ez a kivezetés, mivelhogy...” A problémát a fiatal lelkész - a szűk kapu­ra hivatkozva - úgy oldotta meg, hogy maga elé engedte az ifjú házasokat - a fényképezés meg a videó miatt. Biztos, ami biztos. Rendhagyó a következő eset is. A le­génybúcsú a papírforma szerint alakult: a vőlegény és nemes baráti köre megle­hetősen feldobott hangulatba került. Egyszer csak fogadást ajánlott az egyik legény a vőlegénynek: „Fogadjunk, hogy nem mered azt mondani a lelkész­nek, amikor megkérdezi, hogy szereted- e a melletted álló X. Y.-t, hogy »elné­zést, nem értettem jól a kérdést«! Szó szót követett, mígnem a vőlegény és a kihívó egy több tízezer forintos fogadást kötött a szóban forgó dialógus „élesben” történő megjelenítése tárgyában. Ámde fülébe jutott ez Káposzta esperes úrnak is, aki nem örült a leendő meglepetésli­turgiának. Eljött a nagy nap, zúgtak a harangok, hullámzott a tömeg befelé a templomba, az arcokon öröm, a szívekben pedig tomboló kíváncsiság: „Ki nyer ma?” Az esperes kiállt az oltár elé, végig­mérte a vőlegényt, majd így kezdte pré­dikációját: „Kedves ifjú pár, keresztény gyülekezet! Itt ma csak én kérdezhe­tek...!” Lejegyezte: ifj. Káposzta Lajos EVANGÉLIKUSOK FIGYELMÉBE! Szeretette! kérjük, hogy adója I "íj­áról rendelkezzék a Magyarországi Evangélikus Egyház javára. Egyházunk a befolyt összeget új templo­mok építésére, is kóláink és szeretetottho­naink felújítására és missziói munkára fordítja. Technikai számunk: 0035 A Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség szeretettel hívja híveit, barátait és minden érdeklődőt 2004. február 15-ére, az összegyülekezés napjára a békásmegyeri evangélikus templomba (1038 Budapest, Mező u. 12. Tel.: 368-6118). Délelőtt 10 órakor az istentiszteleten Ócsai Zoltán prédikál. Délben ebédre várjuk vendégeinket. Délután 2-kor a Szela együttes ad koncertet, melyet beszélgetés követ a szakrális zenéről és a zene szakralitásáról. 4 órakor a vecsemyén Gáncs Péter püspök szolgál. Az alkalomra a belépés ingyenes, de önkéntes adományaikat jó szívvel fogadjuk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom