Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-02-01 / 5. szám
2004. FEBRUÁR 1.-9. oldal Evangélikus Élet EvÉlet - LELKI SEGÉLY „A barátnőm esküvőjén voltam először evangélikus istentiszteleten, és bár nem neveltek vallásosan, nagyon megragadott az igehirdetés és az a családias hangulat, amely a közösséget jellemezte. Szerettem volna Istent megismerni és ehhez a gyülekezethez tartozni. Lelkészünk felkészített a keresztségre és a konfirmációra. Igazi örömmel töltött el, hogy Isten gyermekévé fogadott engem. De ezután kezdődtek a bajok. Férjem munkanélküli lett, egyik gyermekünk súlyosan meg- betegedetett, és édesapámat váratlanul elvitte egy szívinfarktus. Baráti körünk pedig csak egyre csóválta a fejét: »Ezért kellett neked az Isten meg a vallás, hogy az életetek rosszabbra forduljon? Hát így szeret az a jó Atya, akiről annyit áradoztál?« Valójában már én magam sem tudom, mit higgyek. Igazságos az Isten, hogy megengedi a szenvedést gyermekei életében? Kérem, válaszoljon!” ROVATGAZDA: SZÓKÉNÉ BAKAY BEATRIX * i no í Kedves, megpróbált hitű levélíró testvérünk szívének mélyéről a talán leggyakrabban elhangzó kérdés szakadt föl. Az Úr igazságosságának és a szenvedés értelmének firtatása életutunk egy-egy állomásán szinte megkerülhetetlen. A mostani helyzet szerint valamiféle kereskedői szemlélet, „adok-kapok” mentalitás jellemzi az Istennel való kapcsolatunkat, ezért meggyőződésünk, hogy templomlátogatásaink, kegyességünk és adományaink fejében jár nekünk az áldás és a gondtalan élet. Higgye el, hogy én mélységesen együtt érzek önnel, hiszen családomban sem a súlyos betegség, sem a korai, tragikus halál nem ismeretlen. Átéltünk kárörvendő, Isten szeretetét megkérdőjelező, sőt ellenséges, támadó emberi reakciókat is. De Isten Szentlelke tekintetünket Krisztus Urunk keresztjére irányította: megláttuk ott a bűntelen szenvedőt, amint értünk, bűnösökért áldozza életét. Megértettük, hogy milliószor több kegyelemben részesültünk, mint megérdemelnénk. Megtanultunk a szenvedés idején még inkább Istenre hagyatkozni, és nem a fájdalmas időszak okát, hanem a célját tudakolni tőle. Az Ószövetség népe úgy tartotta, hogy az istenfélelem igazolása a gondtalanjólét. Amikor a becsületes, bűnt gyűlölő és az örökkévaló Urat imádó Jób egyik napról a másikra elveszíti minden kincsét, barátainak az a meggyőződése, hogy Jób életét titkos bűn terheli. Véleményük szerint a szenvedés, a szegénység és a gyász minden esetben a bűn büntetése. Hajlamosak vagyunk mi is így gondolkodni, és vonzódunk a sikerkereszténység idillikus képéhez. Pedig az Újszövetség fényében a Krisztus-követés legmeggyőzőbb bizonyítéka a kereszthordozás. Amikor az ember hitre jut, akkor szembe kell néznie azzal, hogy most már nem csupán a mindennapok batyuját kell hordoznia, hanem meg kell élnie az óember és új ember szüntelen belső harcát, a világgal való konfrontálódás krízishelyzeteit és az önmegtagadás útján kihordott, áldozatvállaló, másokért élő krisztusi természet világra jövetelét. Természetesen olyan eseteket is feljegyez a Szentírás, amikor a szenvedés a nyilvánvaló bűn büntetése - gondoljunk például Ábrámra, aki igen nehéz helyzetbe került Egyiptomban, mert letért Isten útjáról (lMóz 12,10-20). Jób esetében azonban másról van szó. A sátán az, aki kétségbe vonja Jób hitét Isten trónja előtt. Tehát nem Isten teszi őt próbára: csupán hozzájárul ahhoz, hogy a sátán megkísértse őt. Ebből a helyzetből azután önként adódik a kérdés, amelyet választ váró kedves testvérünk is feltett: „Igazságos-e az Isten?” Jób egy pillanatig sem kételkedik Isten létezésében. Tudja, hogy él az Úr, de azt nem, hogy vajon igazságos-e. Talán az a legnagyobb nyomorúság és a legszörnyűbb kísértés, ha ez a kérdés szorongat valakit. Nagy fájdalmakat is elvisel az ember, ha Isten kegyelmes vezetése alatt tudja magát. De ha nem látjuk Isten arcát, akkor minden olyan félelmetes és sötét. Ámosz próféta könyvében olvashatjuk: „Ha valami baj éri a várost, nem az Úr hozza-e azt? " (Ám 3,6b) És különös módon, amint ezt megértjük, hallatlan békesség száll a szívünkbe, mert bármi is történhet velünk: ha el vagyunk rejtve az Úr szeretetében, akkor minden a javunkra szolgál. Ő rejtőzködő Isten, útjait nem szabad kételkedő lélekkel kutatnunk. Mit tesz Jób? A lehető legjobbat: imádkozik, és makacsul hisz. Könyvének közepén világít ez a drága mondat: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött. " (Jób 19,25) Prófétai szemekkel látja Jézus Krisztust, és már nem kételkedik többé Isten igazságosságában: keresztje meggyőzi Isten minden értelmet meghaladó szeretetéről. Mi is csak Isten Fiára nézve tudjuk bizakodva járni a nyomorúság völgyének útját, és ezt az utat kikövezi a szüntelen imádság. Mécsesként utat mutat rajta ez az ige: „Mert úgy szeretette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ” (Jn 3,16) Kérem az Urat, hogy kedves levélíró testvérem lelje meg belső békéjét, és legyen ereje a szenvedések kereszttüzében Jézusba kapaszkodni. Ajkán ne halkuljon el az Istent dicsérő ének és imádság, és ezekben az időkben még inkább vegye ki részét gyülekezete életéből! A felhők közül pedig utat fog tömi magának a nap... Ha közben el is gyöngül picit, azért mégis tudja: „A legeslegjobb- nak mindig fájdalom az ára.” Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk az Evangélikus Elet szerkesztőségének címére: 1085 Budapest, Üllői út 24. Emlékezés egy régi szupplikációra Ősz volt, gyümölcsérlelő, napfényes, meleg. Az első békés ősz a háború után. Amilyen szép volt az idő, olyan rossz volt a közellátás a „leghűségesebb” városban, Sopronban. Sokan szűkölködtek, némelyek éheztek is - elsősorban is az egyetemi ifjúság, a mérnökhallgatók és a teológusok. Ebben a helyzetben került sor a háború utáni első szupplikációra. A teológusok kirajzottak az egyetem falai közül, mint méhek a kaptárból, a szélrózsa minden irányába. Általában kettesével mentek. így indult el egy utolsó éves és egy elsőéves teológus a jó palócok földjére. Soprontól Vácig a vonat tetején utaztak. Ez kényelmetlen is volt és nagyon veszélyes. Nem csak azért, mert könnyen lecsúszhattak a domború tetőről, hanem azért is, mert Győr és Budapest között magasfeszültségű vezeték alatt futott a vonat, s ez a vezeték néhol igen közel volt a vonat tetején utazók fejéhez. Vácról tovább az „apostolok lován” mentek órák hosszat, hegynek föl, völgynek le. Országúton és erdei ösvényeken haladtak. Ruhájukat belepte a por, lábukat feltörte a cipő, homlokukon veríték gyöngyözött. Mégis mentek tovább, mert várta őket a szülőföld, az otthon, a feladat. Nem hiába fáradtak. Szolgálatuk - s a többi teológus szolgálata - révén összegyűlt annyi élelem, hogy a teológusotthon konyhája megkezdhette munkáját. Elmúlt a szükség, megszűnt az éhség, az élet megszépült. Ami ötvennyolc éve történt, s amire most emlékezem, nem egyedülálló, különös esemény. Egyszerű, hétköznapi történet csupán, de hasznos tanulságokkal szolgál. Isten népének élete nem mentes a nehézségektől, a bajoktól. Persze mi azt szeretnénk, ha ez nem így lenne. Azt kívánjuk, hogy Isten kíméljen meg minket a különféle nehézségtől, testi-lelki szükségtől. Azt várjuk, hogy Urunk közelsége tartson távol tőlünk minden veszedelmet. Elfelejtjük Jézus szavait, melyek szerint nem nagyobb a tanítvány a mesterénél, a szolga az ő uránál. Sorsunk és utunk tehát nem lehet más, mint a mi Urunké. Urunk nem ígérte, hogy felettünk mindig kék lesz az ég, nem ígérte, hogy utunkon nem lesz göröngy, és lábunkat nem sebzi tövis. Nem ígért örömöt bánat nélkül, édeset keserű nélkül, fényt árnyék nélkül. Jézus követéséhez hozzátartozik az önmegtagadás, a kereszthordozás, az áldozathozatal. A meg nem értés, a gúny, a kudarc, a nehézségek és küzdelmek vállalása. De Krisztust követve a szolgálat útján sok-sok örömöt is átélhetünk. Többek között azt, hogy szolgálatunk nem hiábavaló. Van eredménye, gyümölcse. Ilyen jó gyümölcs lehet a hitre jutott emberek derűje, Krisztusról tanúskodó szeretete, ■ Istent dicsőítő élete. Gyümölcsnek tekinthetjük embertársaink egymással való megbékélését, az elesettek gondjának felvételét, a kétségek között hányódók reménységben való megerősödését, megnyugvását, a felelős, másokért tevékeny szeretetet. Néha igen soká kell vámunk, míg a szolgálat valamilyen jó gyümölcsöt terem. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy elkedvetlenedjünk, a szolgálatban meglankadjunk, esetleg leálljunk. A sátán sokszor súgja a fülünkbe: „Nem érdemes.” Nem érdemes komolyan venni Jézus követését. Nem érdemes vállalni a keresztet. Nem érdemes szeretni, megbocsátani, segíteni. Hiábavaló igyekezet, haszontalan törekvés szembeszállni a belénk rögződött rossz szokásokkal, harcolni a megejtő gondolatokkal, bűnös vágyakkal. Azt próbálja meg elhitetni velünk a sátán, hogy végül is övé lesz a győzelem felettünk. Nagyon fontos azért, hogy el ne veszítsük bizodalmunkat, hogy egymást erősítsük. Nem véletlen, hogy az Úr Jézus kettesével küldte ki tanítványait az apostoli szolgálatba. A háborút követő szupplikációra sem megfontolás nélkül indultak kettesben a teológusok. A teológusotthon áldott emlékű igazgatója jól tudta, hogy sokkal könnyebb a munka, a szolgálat kettőnek, mint egynek. Jobban boldogulnak a teológusok a szupplikációs szolgálatban kettesével, mint egyedül. Krisztus követésében, a szolgálat útján nem csupán tövis vár ránk meg hervadó virág és fonnyadó gyümölcs. Nemcsak múló siker, ideig-óráig tartó öröm, tovatűnő boldogság, hanem hervadhatatlan babérkoszorú is. Urunk azt ígérte, hogy aki neki szolgál, az együtt lesz ővele, és azt megbecsüli az Atya (Jn 12,26). Együtt lenni az Úrral, látni őt színről színre és szemtől szembe, zengeni együtt a megváltottak hálaénekét - ez az üdvösség, ez a teljes boldogság. Ezt a teljes boldogságot, az üdvösséget készítette el Isten az őt szeretőknek, a hit harcában győzedelmeseknek, a szolgálatban mindhalálig hűségeseknek. Mindenkinek, aki vállalja és végigjárja a szolgálat küzdelmes útját. Menjünk ezért együtt az úton, egymást segítve, hogy együtt érkezzünk Urunk színe elé, aki az üdvösség babérkoszorúját adja a célhoz érkezőknek. Táborszky László FELHÍVÁS Isten, tégy> alkotótársaddá! ” (Szent-Györgyi Albert: Könyörgés) A közeljövőben ökumenikus művészeti civil szerveződés alakul Keresztény Alkotók Közössége néven. Érdeklődni a 30/290-2992, 20/247-3959, 1/413-0850 telefonszámokon lehet. Postacím: „Glória” 1074 Budapest, Csengery u. 21. 1/9. (Csak felbélyegzett válaszboríték ellenében válaszolunk.) E-mail: krajcsi.magdolna@esztSm.hu BAJZA JÓZSEF Múltadban nincs öröm, Jövődben nincs remény, Hanyatló szép hazám! Miattad vérzem én. Miattad zeng panaszt S örök bút énekem: Sötét felhőd alatt Ez élet gyász nekem. Oly sok küzdés után Örvény s hullám közül Segélni part felé Egy csillag sem derül. Ki szíveket alkotál, S belé érzelmeket, Szeretni lángolón Hazát és nemzetet: Kinek hatalma szab Törvényeket, határt! Óh népek Istene! Küldj egy reménysugárt. Szállj le a trónról! Egy ateista azt mondta egyszer: „A különböző népek különböző isteneket alkottak maguknak. Én is alkottam magamnak istent, és az én vagyok!” Azt mondod, hogy ez istenkáromlás? Igazad van - de te hogyan állsz ezzel? Légy őszinte: nem az a legfontosabb, hogy jól és kellemesen érezd magad, hogy senki ne jusson túl közel hozzád, senki ne kerekedjen föléd, senki se bosz- szantson? Hogy mindenki a te akaratodat tegye? Hogy életedben a te kívánságaid szerint menjenek a dolgok? Mi más ez, mint hogy „én vagyok az úr, a magam istene”? Te vagy az isten, akinek szolgálsz. Számodra Istennek tulajdonképpen csupán az a szerepe, hogy segítsen abban, hogy vágyaid teljesülhessenek, és terveid - a te „kegyes” terveid - megvalósulhassanak. Ha pedig ő ezt nem teszi meg, akkor talán hátat fordítasz neki, és haragot tartasz vele, mint Jónás: ,,Haragszom mindhalálig! ” (Jón 4,9) Akkor így beszélsz: hogyan engedheti ezt meg Isten? Hogyan lehet Isten ilyen igazságtalan? És a te kedves felebarátod megtapasztalhatja sebzett akaratodat, bosz- szús énedet. Milyen rettenetesen korán jelentkezik az „én” az emberi szív trónján! Gyakran már a legkisebb gyermekekben is tetten érthető - mintegy tükröt tartva a szülők elé. Milyen aranyosak, ha akaratukat teljesítik! De ha nem...? Milyen kegyetlenül tudnak viselkedni a gyerekek, hogy énjüket érvényesítsék! Mérgelődtél-e már akkor, amikor sehogy sem úgy akartak menni a dolgok, ahogyan eltervezted? Ez is annak a jele, hogy az „én van a trónon”! Nézd csak meg mindennapjaidat - honnan jön a harag, irigység, veszekedés, zúgolódás, bosszúság, csüggedés? Túlzott akaratossága milyen sok embert juttatott már az elmegyógyintézetbe! Az énuralom kaput nyit a démonoknak. Általuk a sátán szolgájává lesz az ember. Aki bensőjét nem akarja a Szentlélek uralma alá helyezni, az a démonok uralmának szolgáltatja ki, melyek lelket, szellemet, testet pusztítanak. És Jézus Krisztus? O ezt mondhatta: „Atyám, jövök, hogy teljesítsem akaratodat.” 0 maradéktalanul teljesítette Isten akaratát, még akkor is, amikor az átokká tette őt, és az Istentől való el- hagyattatás éjszakájába taszította. Ott láthatjuk meg igazán, hogy mi az „én” trónfosztása és Isten trónra emelése. És te? És én? Csikorgatjuk a fogunkat, ha keserves a sorsunk, ha Isten akarata ellene van a mi akaratunknak. Akkor leszünk csak szabadok, ha leszál- lunk a trónról, és akaratunkat maradéktalanul kiszolgáltatjuk Isten akaratának, abban a bizonyosságban, hogy az ő akarata mindig a javunkat szolgálja, hiszen a tökéletes szeretetből fakad. Németből fordította: Marschalkó Gyula HETI [ I JTRAVALÓ i Fölötted ott ragyog az Úr dicsősége meglátszik rajtad. (Ézs 60,2) 1 A vízkereszt ünnepe utáni utolsó héten az Útmutató reggeli igéiben a megdicső- ült Krisztussal találkozhatunk. Jézus születésekor a pásztorokat körülragyogta az Úr dicsősége, és angyalok szálltak le a mennyből. A napkeleti bölcseket a csillag fénye vezette a gyermek Jézushoz. Keresztelésekor is megnyílt a menny, és Isten szólt hozzá: „ Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. ” (Lk 3,22) Egy magas hegyen három tanítványa szeme láttára elváltozott: „arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény. ” (Mt 17,2) A fényes felhőből megismétlődött Isten kijelentése, egy paranccsal kiegészítve: „Ez az én szeretett Fiam. akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!" (Mt 17,5) Jézus megdicsőülésének Pál szerint az a célja, „ hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán" (2Kor 4,6). Istenünk azt akarja, hogy életünk Jézuséhoz legyen hasonlóvá,,. miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre" (2Kor 3,18). Urunk azt ígérte első tanítványainak, akik hittek benne, és követték őt, hogy meglátják „a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára" (Jn 1,51). A mennyből jött Jézusban feltárult Isten szeretete. Hit és engedelmesség által már most elnyerhetjük az örök üdvösséget (Jn 3,35-36). Krisztus dicsősége nem csak e múlandó világban jelent meg. Az örökkévalóságban lesz teljessé vezérigénk próféciája: Jézus a hű tanú, eljön a felhőkön, övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké (Jel 1,5-7). A vízkereszti ünnepkör fő üzenete ez: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jói sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.'” (Jn 8,12) S a Krisztusban önmagát megdicsőítő Úristen szeretetének áldásában részesülnek az ő gyermekei. Kedves Testvérem, „ragyogtassa rád orcáját az Úr" (4Móz 6,25)! „Áldjon meg téged az Isten. ” (EÉ 46,3) Garai András v v t
