Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-03-14 / 11. szám
2004. MÁRCIUS 14.-9. oldal Evangélikus Élet EvÉlet - LELKI SEGÉLY „Szerelemből házasodtunk össze két éve, de mára egyre gyakoribbak közöttünk a nézeteltérések. Egy lakásban élünk az anyósomékkal, és úgy érzem, ez minden gondunk okozója. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű az együttélés, de mindennapos veszekedésre azért nem számítottam. Anyósommal szinte semmiben sem értünk egyet, mindenbe beleszól, a páromat pedig gyerekként kezeli. Igaz, sokszor úgy is viselkedik, mint egy gyerek. Sajnos nem áll ki mellettem határozottan. Úgy látom, egyre kedvetlenebb, mert nem tudja, melyik oldalra álljon. Próbálok imádkozni, de semmi sem változik, pedig ez így már nem mehet sokáig. Mit tehetnék?” ROVATGAZDA: SZÓKÉNÉ BAKAY BEATRIX ■ ■ ■Hl' ; W „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté” (Ef 5,31) - mondja az apostol, megerősítve Isten ősi szavát a házasság szent rendjéről. De hogyan valósítható meg az Úr akarata ott, ahol több generáció él egy fedél alatt? Hogyan indul a közös életút egy fiatal pár életében, ha nincs egy meleg fészek, amely csakis az övék? Míg egy évszázaddal korábban teljesen természetesnek számított, hogy az unokáktól a dédmamákig együtt élt az egész család, mára igencsak megváltozott az egész helyzet. Ma már szinte teljesen különböző értékrendet, életfelfogást képviselnek az egymást követő generációk. A fiatalok - talán a technikai fejlődésnek is köszönhetően - másképpen gondolkodnak, mások az igényeik, és mindez komoly konfliktusok forrása lehet, különösen egy élettéren belül. Vannak olyan vidékek, ahol manapság előszeretettel azt tanácsolják a házasulandóknak: „Lakjatok olyan távol a szülőktől, hogy papucsban ne tudjatok átmenni egymáshoz.” Sokan vallják, hogy ez az egészséges, de gyanítom, hogy ez inkább a könnyebbik megoldás. Manapság nem akarunk, de nem is tudunk alkalmazkodni egymáshoz. Az édesanyának annyifélét kell főznie, ahány tagú a család, mert mindenki a saját kedvenc ételéhez ragaszkodik. Nem ritka, hogy egy háztartásban három tévékészülék is működik, hogy ne kelljen veszekedni azon, ki melyik csatornát nézze. A sokszínű ízlésvilág, érdeklődési kör harmonizálása még az összecsiszolódott családtagok között sem magától értetődő, hát még ha egy új rokonnal gazdagodik a családi közösség! Bizony rengeteg önzés él bennünk, féltékenyen őrizzük kivívott előjogainkat, szeretjük, ha körülöttünk forog a világ, ha kiszolgálnak bennünket, vagy éppen ellenkezőleg: akkor érezzük csak hasznosnak magunkat, ha minden döntés a mi kezünkben összpontosul. Kedves levélírónk sorai világossá teszik, hogy férje édesanyja ez utóbbi típushoz tartozik, aki megszokta, hogy irányít, és akaratát sikerrel kényszeríti rá a körülötte élőkre. Míg egy kiegyensúlyozott anya-gyermek kapcsolatban a „lelki köldökzsinór” elvágása legkésőbb a fiatalok házasságkötéséig megtörténik, addig ez anyósa és férje esetében nem valósult meg. Nyilván fájdalmas a szülőknek tudomásul venni, hogy gyermekük felnőtt, és már nem gyermeki ba- busgatásra szorul, hanem házastársával alkot szétválaszthatatlan szövetséget. Természetesen a házasság nem szünteti meg a szülő és a gyermek közötti szeretetközösséget, csak átformálja, sokszor még elmélyültebbé teszi azt, hiszen amikor az ifjú házasok kikerülve a szülői ház védettségéből szembenéznek a megélhetés vagy a gyermeknevelés adta problémákkal, akkor tanulják meg igazán becsülni szüleik értük vállalt áldozatát. Szeretettel javaslom lelki segélyt kérő testvéremnek, hogy mindenekelőtt a férjével üljenek le kettesben beszélgetni, és próbálják indulatok nélkül megtárgyalni a jelenlegi helyzetből adódó problémákat. Egyfelől azért, mert sorai mögül azt olvasom ki, hogy a közös lakás konfliktusteremtő gondjain túl kettejük között is akadnak nehézségek, amelyeket időben meg kell oldani a házasság stabilitásának érdekében. Másfelől, kérem, gondolja végig, hogy társa milyen nehéz helyzetbe- ahogy mondani szokták: két tűz közé- került, hiszen anyósa és ön is neki panaszkodik, tőle vár támogatást, megoldást. Érthető, ha ebben a rendkívül nehéz szituációban könnyen felemésztődnek férje energiái, csalódott és elkeseredett lesz, mert nem tud választani a szívéhez oly közel álló két személy között. Amikor házasságot kötöttek, és eggyé lettek, bizonyára virágcsokorral fejezték ki hitvesük szülei felé, hogy ezentúl őket is saját szüléikként fogják szeretni, elfogadni Isten előtt. Ha arra gondol, hogy anyósa nem más, mint szeretett férje édesanyja, az bizonyára segíthet abban, hogy elhordozza — mintegy keresztként felvegye - az anyósa nehéz természetéből eredő nehézségeket. Feltehetően nemcsak ön, hanem anyósa is kínlódik a közös konyhában, fürdőszobában, hiszen mindketten teljesen másképp rendeznék be lakásukat, életüket. Jó lenne, ha tapintatosan, de nyíltan megbeszélnék egymással, hogy miként közelíthetnének ezek az elképzelések egymáshoz. Biztos vagyok abban, hogy valódi odafigyeléssel, tisztelettel és krisztusi szeretettel még a legkeményebb szívű anyós szívét is megenyhíthetjük, hiszen fia boldogságának érdekében ő is kész lesz kompromisszumokat kötni. És hát ki kezdje a közeledést, ha nem a hívő, Jézus nyomában járó tanítvány? Higy- gye el, hogy áldozathozatala nem pusztán fogcsikorgatva felvállalt kötelesség lesz, hanem belső harmóniához, békességhez vezető út is. „Csalóka a báj, múlandó a szépség, de az Urat félő asz- szony dicséretre méltó. ” (Péld 31,30) Erősítésül szívből ajánlom olvasásra a Példabeszédek könyve 31. fejezetének 10-31. versekig terjedő szakaszát, amely arról tanít, hogyan töltheti be a hívő asszony férje oldalán Istentől kapott megbízatását. Az imádkozásba pedig ne fáradjon bele! Isten csodálatos munkálkodásának gyümölcse, hogy imáink közben mi formálódunk, és nem körülményeink változnak. Talán eljön az az idő, hogy elköltöznek a szülői házból, és saját lakásukban teremthetnek közös otthont. De addig se engedjék, hogy a nézeteltérések megrontsák az együtt töltött napokat, hiszen amit egymástól megtanultunk, amit egymásért elviselünk, amit egymásnak adunk, az minket is gazdagít. Szívből kívánom, hogy a kölcsönös megértés és türelem, illetve annak belátása, hogy „ha saját hozzáállásomon változtatok, akkor várhatom el, hogy felebarátom is változtasson a hozzám való viszonyán” elsegíti önöket - anyóst és menyet - odáig, hogy a közös otthonban együtt őrizzék a családi tűzhely melegét. Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenhessen, illetőleg hogy írásuk milyen aláírással (teljes név. monogram vagy csak településnév) jelenjen meg. BÖJTI GYÓNÓTÜKÖR 3. „Megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened?” A böjt az Isten előtti elcsendesedés időszaka, amikor befelé és felfelé figyelünk, amikor rendezzük dolgainkat, és szembesülünk mulasztásainkkal. Hívjuk most segítségül ehhez az úrvacsoraosztás előtt elhangzó, jól ismert gyó- nási kérdéseket - hogy azokat alaposabban megértve őszintén megállhassunk Isten előtt. Érdemes fellapoznunk Bibliánkban az egyes elmélkedések felett található igeszakaszokat is, hiszen ezáltal mélyebb összefüggések is feltárulhatnak előttünk... A megbocsátás módja (Mt 5,43-44) „Megbocsátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened?” „Megbocsátottam.” Milyen könnyű kimondani... Talán még sosem fordult elő az, hogy valaki e kérdés hallatán csendben maradt volna, vagy úrvacsoravétel nélkül távozott volna a templomból. Az viszont már gyakran megtörténhetett, hogy a haragosok - bár szavaik szerint megbocsátottak egymásnak - haragosok maradtak. Hogyan lehetséges ez? Ném hiszem, hogy amiatt, mert könnyed játéknak” tekintenék a gyónást és úrvacsorát. Talán inkább az lehet a probléma, hogy a „megbocsátás” fogalma nem világos számukra. A megbocsátás ugyanis nem a „megbocsátok” kimondásával fejeződik be, hanem azzal, hogy valóban megváltozik az illetővel szembeni magatartásunk, a hozzá való viszonyulásunk, és valóban elfelejtjük mindazt, ami történt. Márpedig ha a vétkes a közvetlen közelünkben él, akkor ez bizony nem könnyű... Ellenségeink... Kik azok? Azok, akik ellen nem vétettünk, mégis rosszakaróinkká lettek. Ha nem így volna, nem adnunk, inkább kapnunk kellene a bűnbocsánatot. Jézus szerint nincs olyan súlyos sérelem, jóvátehetetlen kár, amely megbocsáthatatlan lenne. Éppen ezért csak a teljes, a feltétel nélküli megbocsátás lehet igazi. Érdemes azt is megfigyelni, hogy többnyire a gyülölködők sodródnak a legnagyobb bajba. Ám a szeretet győzedelmesebb. Akár arra is késszé tehet minket, hogy áldást kérjünk az ellenünk vétkezők életére, és imádkozzunk értük. Ez hatásosabb, mint az átkozódás. Legyen előttünk Jézus példája. O a kereszten is így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. ” Megbocsátásunk és Isten bocsánata (Mt 18,21-35) De miért ennyire hangsúlyos a megbocsátás kérdése? Azért, mert ha Isten megbocsát nekünk, akkor nekünk is „illik” megbocsátani? Nem! Isten bocsánatának az a feltétele, hogy mi is megbocsássunk. A hasonlatban szereplő király a kínzók kezébe adta azt, aki tőle korábban bocsánatot kapott, mivel ő képtelennek mutatkozott arra, hogy szolgatársainak megbocsásson. Ha a megbocsátást csupán látszólag gyakoroljuk, Isten haragja van rajtunk. Nincs mentség! Csakis irgalmában bizakodhatunk... Isten megbocsát nekünk Jézusért, de megvonja tőlünk irgalmát, ha az ellenünk vétkezőkkel szemben hajthatatlannak bizonyulunk. Hiszen azt kívánja, hogy megbecsüljük bocsánatának ajándékát. Ha ugyanis megfeledkezünk erről, mi magunk is a gonosz szolga sorsára juthatunk. Sokkal nagyobb a mi Istennel szembeni adósságunk, mint az, amivel az ellenünk vétkezők tartoznak nekünk. Mónus László „BARATI SZERETETRE VAN SZÜKSÉGÉ A SZENVEDŐNEK!” Egészségvédő vallásosság „Gyorsan gyilkol az ellenségesség. Számíthatok-e másokra, ha bajba kerülnék, vagy egyszerűen van-e olyan ember, akinek elmondhatom, ha bánat vagy öröm ér - nos, ez számottevően befolyásolja nemcsak az élet minőségét, hanem az élethosszt is. A krónikus stressz, a tartós reménytelenség (...) szív- és érrendszeri betegségekhez vezet. Akik mindenkiben ellenséget látnak, az átlagosnál jóval nagyobb mértékben vannak kitéve a keringési betegségeknek, a szokásosnál befelé fordulóbbak, a rák rosszabb lefolyásának kockázatával néznek szembe. A közhiedelemmel ellentétben sokkal nagyobb esély van a szív- infarktusra az alacsonyabb beosztásban, mint ha valaki a ranglétra tetején áll. Nagyon fontos a kisközösségi szolidaritás, a kohézió, a szociális háló. Kimutatható a szerepe az egészség- védelemben a társas támogatást nyújtó civil szervezeteknek és - különösen a nőknél - a vallásosságnak.” (Részletek a Népszabadság 2004. február 26-i számának 8. oldalán megjelent interjúból.) Egy kórházi ágyon egymás újságjainak lapozgatása közben - hiszem, hogy nem véletlenül - „fedeztem fel” ezt a cikket, melynek néhány gondolatát azért idéztem a bevezetőben, hogy a maga keresztjét hordozó (vonszoló) olvasó számára testközelivé tegyem Jóbnak a címben idézett (Jób 6,14) segélykiáltását! Böjtben különösen fogékonyak vagyunk a szenvedésre. Természetesen elsősorban a minket ért testi-lelki nyomorúságok foglalkoztatnak. De gondoltuk volna, hogy egy tudományos kutató is elismeri és fontos egészségvédő faktornak minősíti a vallásosságot? Engedtessék meg e jegyzet írójának, hogy ezt a sikeres konfliktuskezelési technikát - amelynek (tatásait a saját bőrén, pontosabban saját csontjaiban érzi - így fogalmazza meg: nemcsak a nők, hanem minden Krisztusban hívő, azaz keresztény ember életében egészségvédő és életmentő szerepe van a szeretetnek! Elsősorban az áldott Orvos, Jézus szere- tetének, de a felebaráti, embertársi szeretetnek is. Az orvosok, ápoló(nő)k, de még a takarító(nő)k néhány kedves, bátorító és reményt keltő szava is fél gyógyulás! Jóbot három barátja nem ezzel a gyógyító szóval erősítette. Ha mi látogatjuk meg valamelyik szenvedő hittestvérünket, tudunk-e jézusi, gyógyító szavakat ajándékozni neki? A mi gyülekezetünk vagy legalább annak egy kisközössége ilyen társas támogatást nyújtó „civil szervezet”-e? Mert valójában csak erre van szüksége a szenvedőnek. Gyötrődései közepette tanítványai egyedül hagyták Jézust. A kereszten még az Atya is elhagyta egy szempillantásra - azért, hogy mi soha ne legyünk elhagyottak! Drága szenvedő, talán kórházi ágyon fekvő testvérem! Ha hetek óta senki sem látogatott is meg, és senkinek nincs egy jó szava hozzád, halld meg az örömhírt: Isten előtt nincs rejtve a sorsod, ő ismer téged, és nem feledkezik meg rólad! Ismeri mustármagnyi hited, és nem ejt ki szerető atyai kezéből! Most csak az a (kór)házi feladatod, hogy hagyd, hogy szeressen az Isten! S a halál sem más, mint hogy átteszi életedet egyik kezéből a másikba. Megváltó Urad már megfizette bűneid zsoldját, ezért - Jóbhoz hasonlóan - minden emberi Szeretethiány ellenére is bízhatsz abban, hogy egészségvédő vallásosságod, azaz élő hited végleges, örök gyógyulást jelent mind testednek, mind lelkednek. A benned élő reménységről tégy bizonyságot a körülötted lévőknek, akik meghallják suttogva és akadozva elmondott szavaidat is. Ezáltal te leszel az, aki így szolgál baráti szeretettel a szenvedő (vagy magát még egészségesnek gondoló, de az egészségvédő élő vallásosság védőfaktorát még nem ismerő) embertársaidnak: „ Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt. tulajdon szemeim látják még, nem más. ” (Jób 19,25-27) Érettünk, helyettünk és miattunk szenvedő, meghalt, de élő Urunkhoz így (is) imádkozhatunk: „Légy pásztorunk úttalan úton, / s ha végóránk halni hív, / adj békét!” (EÉ 585). Garai András HETI Ú T RAVA L Ó Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. (Lk 9.62) Böjt harmadik hetében az Útmutató reggeli igéi Jézus követésének feltételeiről, a tanítványság jellemző vonásairól adnak tájékoztatást. Vegyünk most részt ezen a képzeletbeli „távoktatáson”, hogy megalapozott ismeretek birtokában helyesen tudjunk válaszolni Jézus hívására: „Kövess engem!" (Lk 9,59) A felvételi vizsga első „rostáját” a heti vezérige követelménye jelenti. Az egyedüli jó megoldást a „szemek vasárnapjának” névadó zsoltárverse tartalmazza: „Szemem állandóan az Úrra néz. ” (Zsolt 25,15) Csak így tudjuk teljesíteni Pál hétköznapi „házi” feladatát: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei. ” (Ef 5,1) Ez a szere- tetben, tisztaságban és világosságban zajló mindennapi életfolytatásban jut kifejezésre. Az önmegtagadás és kereszthordozás vizsgáján három akadályt kell legyőznie a leendő tanítványnak: Jézusnál nem szerethetjük jobban még a hozzánk legközelebb állókat, sőt saját magunkat sem. A vagyonunk sem lehet fontosabb annál, mint hogy saját keresztünket hordozva őutána menjünk (Lk 14,25-35). Az „aki nincs ellenünk, az mellettünk van" jézusi alapelv szerint mindenki tanítvány, aki Jézus nevében végzi szolgálatait, és senkit sem botránkoztat meg, senkit sem csábít bűnre. Inkább a saját teste ellen fordul, hogy ne kerüljön a gyehennára (a pokolra) az egész élete (Mk 9,38-47). ,, Van szemetek, és mégsem láttok? ” (Mk 8,18) - kérdezi Jézus, hogy rádöbbentsen arra: a tanítvány nem lehet vak az ő csodáinak a meglátására és isteni hatalmának a felismerésére. A tizenkét tanítvány kiküldése előtti útbaigazításkor Jézus megismétli az önmegtagadás és kereszthordozás hétfői „tananyagát”, melyet azzal egészít ki, hogy ,, aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt" (Mt 10,39). Ez bizony az emberi logikának ellentmondó kijelentés, ezért - mint a tanítványság legfontosabb előfeltételét - Jézus megismétli: „Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt. ” (Lk 17,33) Hogyan lehetséges ez? Csak úgy, hogy „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem ” (Gál 2,20)! Azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik, bizony az öröklét lesz a tét! S akkor válik nyilvánvalóvá az is, hogy Krisztus bensőséges ismeretére, a vele való személyes kapcsolatra eljutott-e a tanítvány, hiszen ez Jézus követésének a végcélja. A tanítványképző „távoktatás” végén „felelnünk” kell: „Jézus hív: »Jertek énutánam!« / Hűségesen kövessetek! (...) Kövessük őt, a drága Mestert / Szent nyomdokában járhatunk.” (EÉ 438,1.5) G. A.
