Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-02-22 / 8. szám

2004. FEBRUÁR 22. - 3. oldal Gályarab lelkészekre emlékeztek Sárváron- , .. -Evangélikus Élet Az 1676-ban gályarabságból szabadult protestáns lelkészekről évek óta közös istentiszteleten emlékeznek meg az evangélikus és református gyülekezetek Sárváron. Korábban a reformáció nap­ján tartották a megemlékezést, azonban immáron harmadik esztendeje február 15-én gyűlnek össze hálaadásra. 1676. február 11-én de Ruyter admi­rális irányításával egy holland hadihajó közelítette meg a Földközi-tengeren azt az olasz gályát, amelynek fedélzetén gá­lyarabságra hurcolt magyar protestáns lelkészek sínylődtek. Az admirális erő­teljes fellépésének hatására a rabokat át­adták neki - így véget ért hitükért vállalt számkivetettségük. A sárvári protestánsok idén az evangé­likus templomban gyülekeztek össze azért, hogy hálát adjanak a 328 esztende­je történt szabadulásért. Az istentisztele­ten Szentgyörgyi László református lel­kész hirdetett igét Mt 21,12—13 és Zsolt 35 alapján. Igehirdetésében kiemelte: különleges lehetőség, hogy az Urat hív­hatjuk segítségül hitünkért folytatott har­cunkban; különleges lehetőség, hogy az Úrért tehetünk erőfeszítéseket. A lelki- pásztor azzal a reménnyel zárta prédiká­cióját, hogy Isten segít elkerülni a feles­leges harcokat, és segít elviselni, javunk­ra fordítani a megérdemelt támadásokat. Az istentiszteletet követően a hívek át­vonultak a Nádasdy-vár udvarára, ahol a gályarab lelkészek emlékére állított már­ványtábla előtt Gyarmati István evangé­likus lelkész mondott beszédet. A táblát Sárvár város polgárai készíttették tizen­öt, a várban egy évet raboskodott, majd később gályára került protestáns lelkész emlékére. (Abban a városban tartották őket fogva, amely néhány évtizeddel az­előtt a magyarországi reformáció és szel­lemi élet egyik központja volt, amelynek közelében Sylvester János kinyomtatta Újszövetség-fordítását.) A megemléke­zést követően a gyülekezetek vezetői el­helyezték koszorúikat, és a megjelentek elénekelték nemzeti imánkat. Jövőre a református templomban folytatódik a ha­gyományos emlékezés. E. K. Istentisztelet - ifjúsági rendezésben A budapesti Deák téri ifjúság februá­ri istentiszteletén különleges élmény­ben lehetett részük a résztvevőknek. Egyrészt Gáncs Péter püspök „debü­tált” az ifjúsági istentisztelet keretei között, másrészt a győri Szela együttes is közreműködött az alkalmon, ame­lyen a farsangi álarc képéből kiindul­va a szerepjátszás, az identitáskeresés kérdése került a középpontba. A Deák téri fiatalok által öt éve élet­re hívott, havonta egyszer megrende­zett istentiszteleti alkalom igazi csapat­munka eredménye. Különlegessége ab­ban áll, hogy az alkalmak minden egyes motívumát - az új liturgia elemeinek kidolgozásától a felcsendülő énekekig - a fiatalok állítják össze. Az istentisz­teletek keretét évente más-más témák adják: a szintén az ifjúság által meghí­vott vendég lelkészek prédikáltak már - többek között - a lélek gyümölcsei, ki­emelkedő költőink Isten-képe, termé­szeti-földrajzi formák (például völgy, tenger, sivatag) kapcsán. Ez évben az igehirdetések egy-egy népszokást jár­nak körül. Az istentiszteletek felfrissített liturgi­ájában a már kissé megcsontosodott, ősi elemek újra életre kelnek, s közérthető­en szólalnak meg az ifjúság tolmácsolá­sában. A vállalkozó kedvű fiatalok kö­zül mindenki kedve, tehetsége szerint kap feladatot. Ki a témához kapcsolódó, közösen kiválasztott zsoltárt vagy medi­tációt olvas fel, ki közbenjáró vagy bűn­valló imádságot ír, más a gyónást vezeti, hitvallást mond, vagy a békeüdvözletet hirdeti. Minden alkalom után apró aján­dékot kapnak a résztvevők, mely az is­tentisztelet fő gondolatára emlékeztet; ezek kellő számban való elkészítése a csapat kreatív tagjaitól kíván nem kevés találékonyágot. Mindezek mellett aki pusztán „csak” eljön, az is kézzelfoghatóan tapasztalja, hogy helye és szerepe van az istentiszte­leti közösségben: a békeüdvözletet kö­vető kézfogásokban, az úrvacsorái kör­ben - ahol mindenki maga adja társának Jézus testét és vérét -, a gitárral és fuvo­lával kísért ifjúsági dalok lelkes megszó­laltatásában. Ettől válhatnak (s reménye­ink szerint válnak is) ezek az együttlétek - az apró bakik és fésületlenségek elle­nére - erőt és valódi közösséget adó, Is­tennel való találkozásokká. Krug Emília (Fotó: Szabó Szilárd) Isten mondta ki az igent a nemekre Az elmúlt hétvégén százötvennél is több evangélikus fiatal gyűlt össze az ország szinte minden szegletéből a pi­liscsabai Béthel Missziói Otthonban, hogy a fenti, talányos címben elrejtett témában Isten akaratát tudakolja. Nap­jainkban, amikor a házasságot és a csa­ládot egyre intenzívebb támadások érik, a válások és az élettársi kapcsolatban élők száma egyre növekszik (sajnos egyházunkban is), a másságkultusz és az individualizmus virágkorát éli, akkor különösen is fontos, hogy a korszellem nyomásának kitett fiataljaink világos út­mutatást kapjanak: mi Isten célja a két nemmel, a férfival és a nővel, illetve a házassággal? E témát előadásokban, csoportos beszélgetésekben és vidám csapatjáték keretében dolgozták fel a résztvevők. A hétvége során a közös éneklésnek is kiemelt szerepe volt. A régi és az új énekek együtt szolgálták az alkalom meghittségének elmélyítését és az előadásokra való ráhangolódást. A kitűnő zenészekből álló csapatot Győri Gábor Dávid vezette. Az előadások során ifi. Blatniczky Já­nos szügyi lelkész a Genezis alapján rá­mutatott, hogy a férfi és a nő teremtmé­nyek, az istenképűséget együtt hordoz­zák, és a házasságot is a teremtő Isten al­kotta és áldotta meg. Szeverényi János országos missziói lelkész az Isten rend­jéből következő szerepekről és felada­tokról szólt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy áldozat nélkül nincs élet, s ez külö­nösen fontos a mai, fogyatkozó és elöre­gedő társadalmunkban. Egy jó házasság­ban nem naponkénti, hanem percenkén­ti megbocsátás szükséges. Előadásának érdekes színfoltja volt az a gyakorlatias szakasz, amelyben a nők „ketyegő bio­lógiai órájáról” beszélt. Mint kiemelte: nem kell azon csodálkozni, hogy sok nő egy adott kor felett egy kétségbeesett pá­nikreakció következtében mindenáron férjhez szeretne menni, ezért gyülekeze­teinkben a határozatlan, tutyimutyi és döntésképtelen férfiakon a sor, hogy „megóvják” fiatal nőtestvéreinket ettől a helyzettől. Verasztó János répcelaki lelkész az Efezusi levél alapján arról tanított, hogy bár a férfi és a nő két külön világ, de Is­ten a különbözőségekből egységet te­remt, és ez egy nagy titok, Isten titka. A két fél személyisége leginkább a házas­ságban, a másik féllel való kapcsolatban teljesedik ki. Hatalmas csoda, ahogy a két független énből kölcsönösen egy­mástól függő mi válik, továbbá az ember ebben az önátadásban Istent tapasztalja meg. Arra is kitért, hogy a hívő férj és a feleség közössége a legkisebb gyüleke­zet, ezért állandó támadásoknak van ki­téve. De éppen ezért lehet reménysé­günk, hogy „a nagy összekeverő” (az ör­dög) erői sem vesznek erőt rajta, mert Isten tartja meg. A csoportos beszélgetéseken az elő­adásokon elhangzottakat boncolgatták a résztvevők, valamint személyes élmé­nyeikkel és észrevételeikkel építették egymást. Egyebek mellett az is elhang­zott, hogy a házasságra még házasság előtt kell felkészülni. Külön öröm volt hallani, hogy a párválasztás előtt álló hí­vő fiataljaink hívő társsal képzelik el jö­vendő életüket, hiszen nagyon fontos, hogy a közös élet közös alapon, érték­renden alapuljon. És ez az alap egy hívő fiatal életében nem más, mint maga Jé­zus Krisztus. A záró istentisztelet előtt a jelenlévők megoszthatták egymással azokat a lelki ajándékokat, amelyeket a hétvége során kaptak, és örömmel hall­gatták Oravecz András hiteles bizony­ságtételét arról, hogy a párválasztás so­rán is bízvást támaszkodhatunk Isten se­gítségére, hiszen ö szerez „hozzánk illő segítőtársat”, és a kapcsolatot, majd a házasságot is ő munkálja. A hétvége a piliscsabai gyülekezettel közös úrvacsorái istentisztelettel zárult. (Érdekességként említem meg, hogy Thurnay Béla helyi lelkész köszöntőjé­ben megjegyezte, hogy nem látott még ennyi embert ebben a templomban.) Az oltári szolgálatot Verasztó János, az ige­szolgálatot Bőjtös Attila végezte a 95. zsoltár alapján, melyben azt helyezte a gyülekezet szívére, hogy Isten szavának most kell engedelmeskedni, mert ez a helyes válasz Isten megszólítására. Aki ezt halogatja, az vétkezik, mert a „majd” és a „soha” ikertestvérek. Akinek nem kell az ige következményeként létrejövő életváltozás, az nem örökli az ígéretet, de aki engedelmes, az áldást nyer. Kár, hogy a hétvégének nem volt női előadója (hiszen egy hölgy mégiscsak já­ratosabb a nők lelkivilágában) - igaz, ezt a hiányosságot a csoportok vezetését végző felkészült nőtestvérek kompenzál­hatták. Összességében a nagy érdeklő­dést kiváltó alkalmon a visszajelzések szerint sok áldás volt. Adja Isten, hogy a most hitben hozott elhatározások, dönté­sek kiállják a kísértések próbáját, és egy­házunk elkötelezett, példamutató életű házaspárokkal gazdagodjék a jövőben. Matus Péter Krisztián TESTVÉRI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS Az anyaországi evangélikus testvérek segítségére vár egy nemrégiben ala­kult gyülekezet a Székelyföld köz­pontjában, Csíkszeredán. A székelyföldi evangélikus misszió központjaként is működő közösség lelki- pásztora a környező települések magyar evangélikus híveit is nyájába gyűjtötte, istentiszteleteket tart - Csíkszeredán kí­vül - Gyergyószentmiklóson, Székely­udvarhelyen és Kézdivásárhelyen is. A megalakulással egy időben a gyülekezet templom és lelkészlakás építését is célul tűzte ki, hogy otthonra leljen mind a kö­zösség, mind annak választott lelkésze. A helyi városi tanács által kiutalt tel­ken először a rajta álló, romba dőlt épü­let helyrehozatalába fogtak kinti hittest­véreink. Isten segítségével, valamint há­romévi szorgalmas munkával mára sike­rült felépíteniük a parókiát és kialakítani­uk egy szép imatermet, ahol - a templom elkészültéig - az istentiszteleteket tart­ják. Az említett két helyiségnek helyet adó épületszámyhoz csatlakozóan - a Lutheránus Világszövetség és az Illyés Közalapítvány támogatásával - a temp­lomot is felépítette a gyülekezet. Már csak a tető alatt lévő, nyílászárókkal ellá­tott épület belső befejezése és berendezé­se (így például az oltár, a szószék, a pa­dok megvásárlása) van hátra. Saját anya­gi erő híján ehhez szeretné kérni a honi evangélikus hívek segítségét a kicsiny erdélyi evangélikus közösség. Egyházunk országos elnöksége úgy határozott, hogy böjt első vasárnapjá­nak (február 29.) offertóriumát a Csík­szeredái magyar evangélikusok temp­lomának befejezéséhez ajánlja fel. Erről a döntésről egyébként vala­mennyi magyarországi gyülekezet külön levélben is értesítést kapott. A lelkész testvérek az egyházmegyei pénztáron keresztül juttathatják el az offertóriumot az országos pénztárhoz. Adja Isten, hogy sokak szívében éb­redjen felelősség határon túli magyar evangélikus testvéreink sorsa iránt! K. D. Vitára kész(tető) jelentés az óvoda- és iskolabezárásokról Az Országgyűlés Oktatási és Tudomá­nyos Bizottsága február 11-i ülésén egy­hangúlag általános vitára alkalmasnak találta az óvoda- és iskolabezárásokat vizsgáló eseti testület jelentését. A jelen­téshez kapcsolódó országgyűlési határo­zati javaslatról később dönt a grémium. Az eseti bizottság az 1989-től eltelt időszakban történt óvoda- és iskolabezá­rások, -átszervezések, -összevonások le­hetséges okait vizsgálta. A Jauernik Ist­ván (MSZP) és Lezsák Sándor (MDF) által irányított bizottság tavaly év végén olyan jelentést fogadott el, amely külön- külön tartalmazza az ellenzéki és a kor­mánypárti oldal véleményét. Lezsák Sándor arra hívta fel a figyel­met, hogy mintegy 1500 olyan település van, ahol az óvodák, iskolák ki vannak té­ve a bezárás veszélyének. Egyúttal hatmil­liárdos alap létrehozását szorgalmazta. Jauernik István úgy vélekedett: alap­vető probléma nincs, s a jogi szabályo­zás is megfelelő. Értékelése szerint a vizsgált időszak tanulsága, hogy nem csupán bezárások voltak, hanem sok új iskola is épült. „Az önkormányzati fenn­tartású intézmények száma csökkent, az egyházi, alapítványi és magániskoláké nőtt” - vonta meg a mérleget a szocialis­ta képviselő, hozzátéve: óriási létszámú intézmények nem jöttek létre, a tanuló- csoportokban pedig csökkent a gyerme­kek létszáma. (MTI) Történt valami az EKE ifjúsági hétvégéin... „Nem jó az embernek egyedül...” Isten igent mondott a két nemre, de hogyan to­vább ezután? Közel 200 fiatal úgy döntött, hogy - a jelentkezők nagy létszámára való tekintettel két egymást követő hétvégén - az Úr elé áll kérdéseivel, gondjaival, örömeivel. Akadtak olyanok, aki nyitott, engedelmes szívvel készek voltak arra, hogy újat tanuljanak. Sokan közülük életük egy-egy pontján már meghozták azt a döntést, hogy nem akarnak tovább az Úr nélkül élni. Kimondták, hogy „nem tudom megélni ezt a földi életet, mindent tönkretettem, értelmetlenül futkostam. Bocsáss meg, Atyám, hazajöttem a disznóvályútól”. Az egyik fiatalember életében három hete történt ez a döntés. El is mondta bizonyságtételében, hogy addig nem akart megnősülni, semmire sem tartotta a házasságot, sőt kifejezetten taszítónak találta. Most már azonban felismerte a jelentőségét, fontosságát. Az Úr adjon neki erre a földi életre társat, aki a másik fele lesz, s akivel egyek lehetnek az Úrban. Övék le­het az ígéret, hogy „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott va­gyok közöttük”. Volt, aki meglátta Istennel szembeni lázadását, és térdre borult ezen a hétvégén. Volt olyan is, aki miután szembesült engedetlenségével, megfutamodott. Nem mer­te felvállalni a döntés súlyát, bár bízik benne, hogy lesz még erre lehetősége. Né­hány fiatal szíve bezárult: hangosan tiltakoztak az ellen, hogy csak az Úr tudja, ki a másik felünk, ki az, aki igazán illik hozzánk. „Igenis meg lehet élni a házasságot Isten nélkül is, nélküle is működik!” - hangoztatták. Ők még nem tudják, hogy a lelkileg halott ember cselekedetei halált nemzenek. Csak életből fakad élet, külön­ben az ember tönkreteszi a másikat, a körülötte élőket, gyermekeit. Ezeket a fiata­lokat meggyőzni nem lehet, de könyörögni értük igen, hogy még időben megszület­hessen bennük a döntés. Olyan „reménykedő” gondolat is elhangzott, hogy „ő még nincs hitben, de azt ígérte, hogy jönni fog velem a gyülekezetbe”. Meddig...? Mikorra várható az első összecsapás? Ki fog engedni? Természetesen a hitben élő, hiszen ez van a szívében. Ha egy halottal kötöd össze az életedet, hullamérgezést fogsz kapni! - szembesült egy csoportbeszélgetésen valaki a valósággal. Senki nem nevetett a másik mondatain, csendes, „mély” beszélgetések alakultak ki a tíz-tizenkét fos csoportokban, de a magánbeszélgetésekben is. Egyikőjük tágra nyílt szemmel, sápadtan döbbent rá arra, hogy önző céljai eléréshez kellett volna az Isten, azért, hogy végre övé legyen az imádott, hitben élő lány. Szívet átmelegítő, hálára késztető volt a már egymásra talált fiatalok látványa. Akadtak közöttük jegyespárok, házasok is, bizonyítva, hogy Isten látja az életüket, tudja, ki a nekik való társ. Jó volt hallani, hogy nem próbálták ki a szexet házasság előtt, hanem megőrizték magukat egymásnak, hogy együtt részesülhessenek ebben az örömben is. Nem kihasználva, aztán eldobva a másikat, hanem ^hálatelt szívvel, felelősséggel, egymás örömére ölelkezve, egymást „megtanulva”. Hiszen ezért adta az Úr a szexualitást, a testi kapcsolat áldását - a házasság részeként. Szó eshetett a gyermekvállalásról is. Erről a kérdésről szintén nem törvényeket felállítva, hanem átölelő szeretettel beszélgethettünk. El lehetne merengeni azon, hogy milyen jó, hogy ezek az ifjak mást szeretnének, nem kiégett kapcsolatokban élni, felelősségvállalás nélkül összeköltözni, hanem há­zasságban együtt lenni (egy másik neművel!), hiszen ezeket az elhatározásokat meg­áldja Isten. Milyen örvendetes, hogy azok, akik eljöttek Piliscsabára, már nem akar­ják Isten áldása nélkül elkezdeni közös életüket! Folytatni kell, és folytatni szeretnénk! Hogy ne a válóperek szaporodjanak, hanem az Úr áldása növekedhessen. Tehát találkozunk... pncs.n

Next

/
Oldalképek
Tartalom