Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-01-04 / 1. szám

8. oldal 2004. JANUÁR 4. Nemzedékek kapcsolata a gyülekezetben r Élmény forgácsok a határon túlról Minél idősebb leszek, annál szívesebben figyelem a gyermekeket, fiatalokat: mi­ként találják meg a kapcsolatot a gyülekezettel a templomi istentiszteleten, ame­lyen általában az idősek vannak többségben. Hollandiai és németországi látoga­tásunk alkalmával is érdeklődve szemléltem, hogy ott milyen módon vonják be az ifjúságot és a kisgyermekeket az istentiszteleti életbe. Az ottani tapasztalata­im alapján hívom közös gondolkodásra az olvasót. A hollandiai Kampenben egy református gyülekezet vasárnapi istentiszteletén vet­tünk részt. A prédikáció előtt a gyermekek és vezetőik kivonultak az istentiszteletről. Előtte egyikük a nagy húsvéti gyertya lángjával meggyújtotta a gyertyáját, és a lán­got átvitte a külön helyiségbe, ahol életkoruknak megfelelő módon hallgatták meg az igemagyarázatot. Majd visszajöttek, és szüleikkel ők is részt vettek az úrvacsoraosz­tásban. Meglepve tapasztaltam, hogy náluk a még nem konfirmáltak is vehetnek úr­vacsorát. A családok együtt járulnak az oltárhoz, és a gyermekek is isznak a kehely- ből. Nem bort kapnak, hanem szőlőlevet - mint mindenki. Az Újszövetségben olvasható „szőlőtő gyümölcse” így is értelmezhető, és akkor nem esik kísértésbe az sem, aki nem ihat alkoholt, és nem húzza el a száját az a konfirmandus sem, aki ilyen­kor iszik előszöi1 bort. A hollandok, mivel 18 éves kortól konfirmálnak, addig sem akarják kizárni a fiatalokat az úrvacsorái közösségből... Érdemes lenne átgondolni ezt a kérdést abból a szempontból is, hogy a szülők és gyermekek generációs feszültségében nem éppen a közösen vett úrvacsora jelentené- e a szeretetben élő családi közösség egyik legfontosabb alapját? Bennem ez a hollan­diai alkalom ezt a kérdést vetette fel, és ez azóta is foglalkoztat. Tudom, hogy a ki­csinyeknek az istentiszteleti életbe való bevonására a hazai egyházi gyakorlatban is láthatunk példákat. Ez azért is lényeges, mert vannak gyermekek, akik bár a gyer­mek-istentiszteletre szívesen eljönnek, de ha nem egyengetjük útjukat (akár a holland minta szerint is) a templomi istentisztelet felé, felnőttkorban nem vágyódnak oda, ahol a különféle nemzedékek együtt dicsérhetik az Urat. Egy másik alkalommal egy Stuttgart környéki faluban, Jesingenben vettünk részt ro­konainkkal egy vasárnapi istentiszteleten, melyen az új konfirmandusok is jelen voltak - lehet, hogy most először így és szolgálatot is végeztek. Úgy látom, hogy ily mó­don lehetne mélyíteni a fiatalok és a gyülekezet kapcsolatát, a generációk hitben való összetartozását. Tudom, hogy amikor a soproni líceumi ifjúság egy-egy kisebb csoport­tal szolgálatot vállal valamelyik dunántúli gyülekezet istentiszteletén, akkor ezt azzal a céllal teszi, hogy a fiatalokat megnyerje, és arra bátorítsa, hogy jelentkezzenek evangé­likus gimnáziumainkba. Ugyanakkor a diákok közvetve úgy is misszionálnak, hogy fi­atalok és felnőttek-idősek együtt vannak jelen az istentiszteleti közösségben. Nekünk, időseknek vigyáznunk kell, hogy fiataljaink ne „penészszagof ’ érezzenek gyülekezeteink életében, hiszen az nem vonzó, és nem oldja meg a generációs fe­szültségeket. Legyünk „Krisztus jó illata” egy olyan világban, amely a különféle mesterséges tartósítószerek ellenére a halál szagát árasztja. Szimon János ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2004. január 4. p—i I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Horváth-Hegyi Olivér; du. 6. Keczkó Szilvia; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Brebovszky Gyula; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Fülöp Attila; Óbuda. III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Smidéliusz Gábor; du. 6. Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) dr. Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Gé­za; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. (úrv.) Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamásné; Kelen­föld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Győri Tamás; de. fél 10. (családi) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Győri Tamás; du. 6. Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpád; XI., Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Rozs-Nagy Szilvia; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Horváth-Hegyi Olivér; Budahegyvidék, XII. , Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv., családi) Vári Krisztina; de. fél 12. (úrv.) Keczkó Pál; XIII. , Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Barthel-Ruzsa Zsolt; Rákospalota, XV., Juhos utca 28. (kistemplom) de. 10. Bolla Árpád; Rákosszent­mihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI„ Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Gé­za; Budakeszi (ref. templom) de. fél 9. Bácskai Károly. AZ ÉV ELSŐ VASÁRNAPJÁN a liturgikus szín: fehér. A vasárnap lekciója: Mt 2,13-23; az igehirdetés alapigéje: Jak 4,10-17. HETI ÉNEKEK: 182, 349. Magyarnak maradni Erdélyben Presbiteri konferencia az elvándorlásról Evangélikus Élet ­„Az egyház szerepe a szülőföldön ma­radásban” címmel rendezett presbite­ri konferenciát december közepén a sepsiszentgyörgyi evangélikus egy­házközség. A Romániai Evangélikus- Lutheránus Egyház történetében elő­ször kerültek terítékre hivatalos tanácskozáson olyan kérdések, mint az identitás és az integráció, a szülő­földön való boldogulás, illetőleg az el­vándorlás és annak következményei... Azért tartottuk fontosnak a találkozó megszervezését, mert úgy érezzük, hogy a presbitériumnak is fontos feladata van az egyház kormányzásában, vezetésében. A presbiter is a gyülekezet védelmezője: védi az egyházközséget a külső-belső tá­madásoktól, hiszen a mai világban meg­annyi kísértés és csapda fenyegeti a hívők közösségét. Óvni kell a hagyományokat, a szokásokat, a lelkészeket, a híveket, a gyülekezeti ingatlanokat, a műemlékeket és az évszázados értékeket, miközben harcolni kell a jogtalanul elkobzott egy­házi javak visszaszolgáltatásáért is. A találkozó szervezését egy szomorú tény is indokolttá tette: a 2002. évi, nem hivatalos népszámlálási adatok elkeserítő képet tárnak elénk a magyarság létszámát illetően. Sajnos fogyunk, minden eszten­dőben kevesebben vagyunk. És ez nem csupán az elhalálozások eredménye, hanem legfőképpen az elvándorlás kö­vetkezménye. Nemcsak a fiatalok ve­szik a vándorbotot, és indulnak neki a „nagyvilágnak”, hanem a már több mindent megért középkorosztály is el­hagyja szülőföldjét, idegen földön ke­resve boldogulást. Mit tehet az egyházi vezetés ebben az új helyzetben? Erre a kérdésre kerestük a megoldást az egyház lelkészi és világi vezetőivel. A konferencia meghívottjai a Brassói Egyházmegye gyülekezetei­nek világi vezetői voltak, de nagy örö­münkre eljöttek a temesvári és nagybá­nyai gyülekezetek képviselői is. A tanácskozás szombaton reggel isten- tisztelettel kezdődött, melyen Köncze Geréb Árpád esperes, nagybányai lelkész hirdette Isten igéjét. Az első előadást Adorjáni Dezső Zoltán esperes-püspök- helyettes, bukaresti lelkész tartotta „Iden­titás és integráció az erdélyi magyarság szemszögéből” címmel. Előadásában - egyebek mellett - rámutatott, hogy Er­délyben etnikai, nemzeti, kulturális és vallási csoportok határolódnak el egy­mástól. Ebben az idegen világban kell otthonra lelni, ehhez pedig feltétlenül szükség van arra, hogy meghatározzuk helyzetünket, önmagunkat és környeze­tünket. Ezt követte Daragus Endre belmissziói előadó, hosszúfalu-alszegi lelkész „Az új Kánon az egyház műkö­déséről” című beszámolója, mely a pres­bitériumnak az egyház életében betöltött szerepét ismertette. A kora délutáni órákban, a konferen­cia második részében Fülöp Károly egy­házmegyei felügyelő arról szólt, hogy mit tehet az egyház a szülőföldön való maradás érdekében. Előadását Wass Al- bertnek a „Kard és kasza” című regé­nyében leírt szavaival fejezte be: „Akié a föld, azé a jövendő (...), de csak azé lehet a föld, aki együtt él vele, közel hozzá, aki megérti a föld szavát. (...) Magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbbre lenni, (...) egy kicsit többnek lenni min­den tekintetben (...), többet dolgozni, többet szenvedni, többet adni, többet tudni, többet érezni, többet gondolkod­ni... okosabbnak lenni.” Az előadásokat és beszámolókat fó­rumbeszélgetések követték. A konferencia késő délután Kunos Lajos székelyzsombori lelkész záróáhí­tatával fejeződött be. Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus lelkész Hospice-szemléletű ellátás az idősgondozásban Szemléletformálás és szemléletformálódás - úgy gondolom, mindkettő igaz a maga nemében arra a tanfolyamra, melynek során a Balassagyarmati Evangé­likus Szeretetház dolgozói, lelkészei a közelmúltban a hospice-szemléletű ellátás lényegével ismerkedhettek meg. A köztudatban a hospice-ellátás a végstádium­ban lévő daganatos betegek kisérését jelenti mind fizikai, mind lelki értelem­ben. Azonban az az érzékenység, ahogyan ezeket a betegeket gondozzuk, aktu­ális kérdéseikhez közelítünk, minden élete végéhez közeledő embert személyesen érinthet... Ebből kiindulva született meg a képzés gondolata, melynek megvalósulásához egy épp akkor megjelent pályázat adott újabb lendületet. A szeretetház lakói szá­mára a meglévő áhítatokon kívül szeret­tünk volna olyan lehetőséget teremteni, melynek segítségével méltó módon élhe­tik meg kérdéseiket, gyászukat, hogy a „ma már nem úgy megy, mint régen” nyo­masztó érzésében közösen rátaláljuk ar­ra, ami mégis megy, mégis sikerül... A képzés másik pillérévé a munkatársi kapcsolat összehan­golását tettük, hiszen feszültsé­gek között nehéz jó érzéssel dol­gozni. Ezek a konfliktusok sokszor a másik felületes isme­retéből, a váltott műszak terem­tette keretekből fakadnak, és talán abból a téves megközelítésből is, hogy - a felmerülő kérdések közös tisztázása helyett - elég csupán azt kimondanunk, hogy egy egyházi szeretetház alkalma­zottai vagyunk. A tíz alkalmat magában foglaló ha­vonkénti 6 órát Debrecenvi Károly Ist­ván kiképző szupervízor vezette, melye­ken mindig saját érintettségünkből, élményeinkből kiindulva közelítettük meg a például a veszteség témáját. Ezzel a problémával az élet előrehaladtával egyre többször szembetalálkozunk ­időnk, erőnk és szeretteink tekintetében egyaránt. Közösen gondolkodtunk a be­tegségről mint életkrízisröl és kihívás­ról, és a magyarországi hospice történe­tébe is betekintést nyerhettünk, melyhez kap­csolódóan a súlyos betegek egyetemes spirituális igényére is érzékennyé tettük figyelmünket. A saját szeretteinktől való búcsúzás módjaiból kiindulva fogalmaz­tuk meg, hogy milyen feladataink van­nak a haldoklók kísérése esetén, majd ebben a nagyon érzékeny helyzetben a lakók családtagjaival való tennivalóin­kat, lehetőségeinket is felmértük. Egymás motivációinak megismerése után - ki miért választotta ezt a szakmát - a csoportdinamika tudományába is be­letekintettünk. Ehhez társult természete­sen a kiégés elleni stratégiák számbavéte­le arra a megrendíthetetlen bizonyosságra építve, hogy ez a kellemetlen állapot igenis megelőzhető. Ugyanakkor minden alkalmon lehető­ség nyílt csoportos szupervízióra is, mely­nek során az intézményben felmerülő ak­tuális kérdéseket tisztázhattuk, vizsgál­hattuk meg több oldalról egy külső szak­ember (tehát nem érintett személy) segít­ségével. Ennek során könnyebbé vált a munkánk az adminisztráció területén vagy a lakók igényeit illetően, to­vábbá a hozzátartozókkal való kap­csolattartásban. A képzés végén mindenki iga­zolást kapott, mely kreditpontok jóváírására jogosít. A formálódás elkezdődött: másfajta megközelítés­ben láttatva feladatunkat, a tanulás ko­rántsem ért véget... Köszönet Debrecenyi Károly István­nak azért, hogy ennek a különleges kérés­nek eleget tett, és elvállalta a kurzus ve­zetését, Bartha Istvánnak a támogatásért, Keskenyné Szabó Zita otthonvezetőnek és a szeretetház minden dolgozójának az együttműködésért. Nem utolsósorban pe­dig azoknak a gyülekezeti tagoknak, akik a képzés alatt a lakók ellátásában segítettek, süteményt sütöttek, és jót beszélgettek... Kulcsár Zsuzsanna ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2004. január 6. Füredi hálaadás I. , Bécsi kapu tér de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Herczog Csaba; ll„ Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút-II., Ör­dögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Me­ző u. 12. de. 10. Donáth László; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 11. (úrv.) Gáncs Péter; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; IX., Gát utcai római ka­tolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél II. (úrv.) Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 11. (úrv.) Joób Máté; du. 6. Joób Máté; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. du. 6. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; Zugló, XIV., Lő­csei út 32. de. 11. Tamásy Tamásné; Rákospalota, XV, Juhos utca 28. (kistemplom) du. 6. Bolla Árpád; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Rákoskereszt­úr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. du. 6. Qyőri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. du. 6. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Má­tyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. du. 6. Endreffy Géza; VÍZKERESZT ÜNNEPÉN a liturgikus szín: fehér. Az ünnep lekciója: Ézs 60,1-6; az igehirdetés alapigéje: Jn 8,12. HETI ÉNEKEK: 185, 186. Összeállította: Tóth-Szöllős Mihály Az egyházi év kezdetén bizonyságtévő szolgálatokon ke­resztül is erősödhetett hitében a balatonfüredi evangélikus gyülekezet. Először a még lelkészi szolgálat előtt álló ne­gyedéves teológus, Pelikán András szupplikációs igehirde­tése, majd a már hosszú és tartalmas szolgálati útra vissza­tekintő D. dr. Nagy Gyula szólt a gyülekezethez. A nyugalmazott püspök - aki váratlan szívműtéte után ke­rült utókezelésre a balatonfüredi szívkórházba, s ennek során kereste fel az egyházközséget - személyes életével kapcsolat­ban hangsúlyozta Isten megtartó kegyelmét. Nagy Gyula egyúttal köszönetét mondott a szívkórház jelenlegi és koráb­bi vezetőinek, akiknek lelkiismeretes munkája révén már egy­házunk több tagja nyerhetett gyógyulást az intézményben. Az egyházközség nevében a helyi lelkész és a gyüleke­zet felügyelője, Tóth Imréné köszöntötte a felépült püspö­köt (képünkön), jó egészséget kívánva számára nem utol­sósorban azért, hogy - sokak hitbeli épülésére - mielőbb befejezhesse dogmatikáról írt könyvének második részét. EvÉlet-infó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom