Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-02-08 / 6. szám

2004. FEBRUÁR 8. - 5. oldal Evangélikus Élet Szárnyasoltár a Deák téren Fotó: Barta Imre Az emelvényen (balról jobbra): Valachi Anna. Gáncs Péter, Bozóky Éva, Hafenseher Károly és Sumonyi Zoltán Jeles esemény helyszíne volt 2004. január 30-án a Deák Téri Evangélikus Gim­názium díszterme. Bozóky Éva „Szárnyasoltár” című kötetének bemutatója egy­ben a szerző 80. születésnapját is köszöntötte, a legméltóbb módon tisztelegve egy olyan ember előtt, aki életéből hosszú évtizedeket szentelt az írásnak: köny­vek szerkesztőjeként, sajtó alá rendezőjeként, szépirodalmi művek és memoár szerzőjeként, de leginkább újságíróként. Nem csupán a Nők Lapjában, a Könyvtáros vagy a Gyermekünk című lapban, hanem az Evangélikus Életben is rendszeresen publikált, s hosszú esztendők óta tagja a Diakonia, majd utódja, a Credo szerkesztőbizottságának. A Krisztus utáni korai évtizedeket megidéző három kisregény az 1970-es és 80-as évek fordulóján született; a 2003. évi karácsonyi könyvvásárra rendezte őket egy kötetbe a Luther Kiadó. Kendek K. Péter, a könyvbemutatót szervező ki­adó igazgatója a szerzőt mint a világ és az egyház szótértésének munkálóját kö­szöntötte: olyan íróként, aki mindkét ci- vitas nyelvét beszéli, ezért válhat az egy­ségteremtés emberévé. Gáncs Péter püs­pök, Deák téri lelkész első szolgálati he­lyén, budavári segédlelkészként ismerte meg Bozóky Évát, aki - elvégezvén az Evangélikus Teológiai Akadémia levele­ző tagozatát - rendszeres igehirdetőjévé vált a vári gyülekezetnek. Bevezető sza­vaiban a püspök arról szólt, hogyan vál­hatnak a Biblia alig ismert alakjai, az epizódszereplők - a triptichon két nő­alakja, Pilátus felesége és a magdalai Mária - főszereplővé Krisztus közelsé­gének hatására. A kötetet Hafenscher Károly nyugal­mazott teológiai tanár és Sumonyi Zoltán író ismertette. Hafenscher Károly Ézsai- ás könyvének 43. részét idézte: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólította­lak, enyém vagy! Ha vizen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem per­zselődsz meg, a láng nem éget meg... ” A Nagy Imre-perben elítélt Donáth Ferenc felesége, aki az ötvenes években férje sorsában osztozva maga is megjárta a Rákosi-rendszer börtönét és a snagovi száműzetést, személyes életében tapasz­talta meg e mondatok erejét és igazságát. S ez nem csupán a „Zord idők nyomá­ban” című memoár lapjain süt át, de ott húzódik e kisregények mélyén is. Ha­fenscher Károly a három közül a közép­ső mű, a „Sebastianus” kérdését emelte ki: „Szabad-e, kell-e megalkudni a hata­lommal, ha ezzel életet menthetünk?” - ahogy az író fogalmaz a könyv előszavá­ban. Hafenscher a közelmúlt magyar közéletének jeles alakjait és a téma iro­dalmi feldolgozásait számba véve keres­te a párhuzamokat. Az író Sumonyi Zoltán pontosan tudja: a fantázia nem elég ahhoz, hogy egyetlen mondatból írjon regényt valaki. Hiszen Bozóky Éva az evangéliumok egyetlen mondatára építve formált regényt Pilátus feleségének, az általa Claudiának neveze­tett római patríciusasszonynak az életé­ből. A szerző belebújt a szerepbe, mintha ő mondta volna azt a bizonyos mondatot, regényében megélte-végigélte Claudia életét, ahogy a magdalai Mária életét is. Vajon miért ír Bozóky Éva bibliai tárgyú történetet? És miért ír bárki bibliai törté­netet? A gesztus mögött Sumonyi szavai szerint nemcsak a bibliafordítás korának emlékezete húzódik, azé a koré, amely­ben először kapcsolódott össze Biblia és nemzeti nyelvű irodalom, hanem az el­múlt fél évszázad tapasztalata is, amely­ben paradox módon a képes beszéd, a pa­rabola adta meg bizonyos témák, kérdé­sek egyértelmű, nyílt megfogalmazásá­nak a lehetőségét. Hogy mennyire jól látta-érzékelte az írótárs azt az alkotói attitűdöt, amely a szépíró Bozóky Évát jellemzi, a szerző szavai is megerősítették, aki 30-40 évvel ezelőtti római utazásának, a korai keresz­ténység nyomaival való találkozásának emlékeit felvillantva arról szólt, hogyan próbálta beleképzelni magát a kétezer évvel ezelőtti emberek gondolkodásába, világába, s meglelni hajdan volt életek, egykori cselekedetek motívumait. A három kisregényből Valachi Anna irodalomtörténész olvasott fel részlete­ket, majd két fiatal muzsikus, Pál Diana zongorista és Sutyinszky Beáta fuvolista Bachot és Bartókot játszott. Ez a január végi este a Deák téren va­lódi ünnep lehetett. Nem csupán Bozóky Évának és könyvének az ünnepe, ha­nem mindazoké, akik összegyülekeztek. Mert valódi gyülekezet teremtődött ott világiakból és egyházi emberekből, új­ságírókból és egykori NÉKOSZ-kollé- gista társakból, lelkészekből-teológu- sokból és Deák téri, budavári, békásme­gyeri hívekből, barátokból, idősekből és fiatalokból. Azokból, akiknek és akikről Bozóky Éva hatvan esztendeje ír. (Hét Hárs-tudósítás) NYITOTT AJTÓ 1. Megjelent az áhítatoskönyv A Luther Kiadó a napokban jelentette meg a „Nyitott ajtó” című áhítatos- és ima­könyv első kötetét. A 233 oldalas kiad­vány az evangélikus Útmutató szerint ja­nuártól júniusig minden napra kínál egy- egy áhítatot. Az írások szerkezete minden­nap azonos: énekajánlat az Evangélikus énekeskönyvből; fohász; a napi igék felso­rolása; az egyik igéhez kötődő igehirdetés­meditáció; tematikus, rövid idézet; imád­ság; ének. A vasárnapok rendje még kiegé­szül egy zsoltárral és több esetben Bach- kantátaszövegekkel is. A 72 evangélikus teológushallgató által készített kiadvány hasznos segítője lehet a mindennapi bibliaolvasó-imádságos élet­nek. A Szentírással és az énekeskönyvvel együtt használva egész évre segítséget ad­hat a rendszeres elcsendesedéshez. A második kötetet - mely a júliustól decemberig tartó időszakra tartalmaz áhítato­kat, és a tervek szerint májusban készül el - a kiadónál lehet majd megrendelni. A kiadvány - 940forintos áron - kapható egyházunk Üllői úti könyvesboltjában. NYITOTT AJTÓ Áhítatok minden napra UtTHEIt KJ ADÓ ; W.iotü/vsr. Az emlékév üzenete A Deák-emlékév záróakkordjaként fő­hajtással tisztelegtek és koszorút helyez­tek el a közjogi méltóságok Deák Ferenc- eredeti formájában felújított - mauzó­leumánál, Budapesten, a Fiumei úti sír­kertben. „Közmegegyezéssel Európába- ez a deáki életmű ma érvényes, nekünk szóló üzenete” - fogalmazott beszédé­ben Medgyessy Péter miniszterelnök. Hite szerint - tette hozzá a kormányfő - csak ez lehet az alapja a modem, európai Magyarország megteremtésének. Medgyessy Péter szavai szerint „a magyarok számára nincs kétféle nemze­ti érdek, mert nincs két nemzet, mint ahogy két ország sem”. Mint mondta, „egy Magyarország van, amely bal és jobb, falu és város, kisebbség és több­ség, gyerekek és felnőttek Magyarorszá­ga; egy ország közös jövővel és közös múlttal”. A miniszterelnök szerint Deák szelle­mi örökségét - a nemzeti konszenzusra törekvő politizálást - a mindennapok gyakorlatává kell tenni. A kormány 2003-at a Nemzeti emlé­kezet program keretében nyilvánította a reformkori politikus születésének 200. évfordulója alkalmából Deák Ferenc-év- vé, amely hivatalosan a felújított mauzó­leum hétfői átadásával zárult le. Az eredetileg 1887-ben felavatott sír­emlékjelenlegi felújítása 2000-ben vette kezdetét, a beruházás teljes költsége meghaladta a bruttó 200 millió forintot. A kupola borítása Zsolnay-porcelánból készült. Restaurálták a külső kőhomlok­zatokat, a teraszt, a korlátokat, a kupolán lévő bronz géniuszszobrot, a mauzóle­um belső terében pedig a falakat és a mozaikborítást. (MTI) Megtalálták Pozsonyban Pázmány Péter könyvtárát Háromszázhetven év után Pozsonyban előkerült Pázmány Péter könyvtárának félszáz darabja: az 52 kötetet dr. Mészá­ros Klára, a pozsonyi egyetemi könyv­tár régi nyomtatványok és kéziratok osztályának vezetője fedezte fel a könyvtár két és fél milliós állományá­nak rengetegében. Mészáros Klára történész emlékezte­tett arra, hogy az ellenreformáció vezé­rének, az egyetemalapító bíborosnak, a magyar barokk próza legjelentősebb mesterének személyi könyvtárát több mint 370 évig hasztalan keresték. Páz­mány monográfusa, Fraknói Vilmos és mások is e könyvtár fellelésének szen­telték kutatásaik jelentős részét, de ered­ménytelenül. Pázmány első, nagyszombati könyv­tára 1620-ban a tűz martaléka lett. Nem tudni, hogy ezt követően Pozsonyban hány kötetből álló gyűjteményt hozott létre, de történetileg igazolt tény, hogy ezt a „második” könyvtárát röviddel a halála előtt végrendeletben hagyomá­nyozta a pozsonyi jezsuita kollégiumra. Az állományból azóta egyetlen pél­dány sem került elő. A kutató néhány ezer további régi könyv átvizsgálása során külön csopor­tosította a Pázmány halála előtt megje­lent köteteket, és ezek közül sikerült tel­jes bizonyossággal elkülönítenie azt a félszáznál több kötetbe foglalt negyven­hat művet, amely Pázmány „második” könyvtárának állományát képezte. Mindegyik mű tartalmazza ugyanazt a - Pázmány halálának dátumát rögzítő - bejegyzést, két kötet bejegyzése pedig egyértelműen úgy szól, hogy „Pázmány Péter kardinális’könyveiből”. (MTI) A POKOL BUGYRAIBAN A Terror Háza Múzeum időszaki kiállításai választ adnak arra a kérdésre, ho­gyan lehet kis területen, alig néhány tárgy, szinte csak a modern technika segít­ségével lelkűnkben maradandó nyomot hagyni. Ember az embertelenségben Amint belépünk a helyiségbe, azonnal megragad a kísérteties zene és a félelme­tes, komor, ijesztő látvány: a terem végén, emelkedő dobogón, kalapos, arctalan fér­fi halad felfelé a Vöröskereszttől egy Dá- vid-csillaggal jelölt falhoz. A televízióban a magyar zsidók elhurcolásáról készült megrázó felvételek peregnek. A főváros­ban élő 200 ezer zsidó sorsa bizonytalan. Ekkor érkezik Adolf Eichmann. 1944. jú­lius 9-én pedig Raoul Wallenberg - két hátizsákkal, egy kabáttal és egy revolver­rel felszerelve, szabad elhatározásából, a jó ügybe vetett feltétlen hittel és nagy ön­bizalommal, hogy a deportálásra szánt bu­dapesti zsidók életét mentse. Fél évet töl­tött el a Svéd Nagykövetség másodtitká­raként, a követség humanitárius akciójá­nak vezetőjeként. Szép szóval, ígéretekkel vagy - ha kellett - megvesztegetéssel, fe­nyegetéssel csikarta ki a benne bízók sza­badon bocsátását. 1945. január 17-én, Pest náci megszállás alóli felszabadítása után az új megszállók - egy szovjet tiszt és két katona - kíséretében látták utoljára. 1947-ben Visinszkij külügyminiszter-he­lyettes kijelentette: Wallenberg nincs a Szovjetunióban. 1957 februárjában Gro- miko külügyminiszter nyilatkozott: Wal­lenberg 1947. július 17-én a moszkvai Ljubjanka börtönben szívelégtelenség kö­vetkeztében meghalt. Ezt a két, egymás­nak ellentmondó, nyilván hazug nyilatko­zatot és tucatnyi változatát halljuk egymás után újra és újra a hangosbemondóból: „Wallenberg szovjet kézben van.” Hrus­csov (1956): „Ha a Szovjetunióban van, azonnal hazamehet.” „W. soha nem volt és nincs is a Szovjetunióban, személye számunkra teljességgel ismeretlen.” Soha senki nem hitte el egyiket sem. A tv-ben rokonai, ismerősei, a túlélők beszélnek, miközben dokumentumfílmek peregnek a háborúról. Az egyik fal teljes hosszában a tárló­ban Wallenberg munkaeszközei: egy öreg írógép, telefon, svéd vöröskeresztes menlevelek, különböző oltalomlevelek, pecsétek. Közben Karády énekel: „Csak egy nap a világ..— amíg félbe nem sza­kítja a sziréna süvítése. Majd ismét a nyi­latkozatok, hangosan és a falakra írva (1944-1989). Köztük Andrej Szaharové: „Mindent nyilvánosságra kell hozni!” És Adolf Eichmanné: „Megölöm Wallen­berget, ezt a zsidóbérenc kutyát!” Neki nem sikerült. Alakja legendává vált, sokan vélték látni azóta is a gulágon vagy a Szovjet­unió valamelyik börtönében. De halljuk és olvassuk ezt is: „Boldog vagyok, hogy misszióm nem volt teljesen ered­ménytelen.” Wallenberg idén lenne ki- lencvenkét éves. Népirtás Ukrajnában Erős idegek kellenek ahhoz, hogy a fen­tiek után még felmenjünk a III. emeletre - mégsem szabad elmulasztani. Meg kell ismernünk az emberi gonoszság ha­tártalanságát, hogy az efféle gaztettek megismétlődését megakadályozhassuk. A kiállítási tárgy itt is kevés, annál ■ több a történelem. Egy térkép. Négy üvegajtós szekrényben szovjet tiszti egyenruha (1940-es évek), Kijev kör­nyéki ukrán viselet (kobenyák), korabe­li férfi és női falusi viselet. És a hátsó fal teljes hosszában kivilágított tárló: csont­tá aszott, leírhatatlan tekintetű gyerme­kek százainak a képe. Alatta felirat: „A 7 millió áldozat, köztük 3 millió gyer­mek emlékére”. A terem közepén szék­sor, szemben három digitális képernyő­ről egymás után hallgatjuk a „három csapást”, dokumentumfilmekrő! és nyi­latkozók szájából. Az első csapás (1921-22): Aszály, gyenge termés, azt is elszállítják Orosz­országba. Az élelmiszertartalékokat el­kobozzák. A lakosság negyede, közel 6 millió ember éhezik. A gyermekhalan­dóság eléri a 70%-ot. A második csapás (1932-33): A sztá­lini terrorizmus éhhalálra ítéli az ukrán népet, hogy megtörje gerincét, véget vessen a függetlenségről és önállóságról szőtt álmainak. Pártutasítás: „Az etnikai anyagot meg kell változtatni.” Golodo- mor! Mesterséges éhínséget idéznek elő. Az ukrán parasztok gabonáját elkoboz­zák és külföldre szállítják, az árából fi­zetve az erőltetett iparosítási programot. Az emberektől elveszik az utolsó falatot is. Az ukrán parasztságot kolhozokba kényszerítik, az ellenkezőket kulákká minősítik, és elrendelik fizikai megsem­misítésüket. Az éhhalálra ítélt területe­ket a hadsereg körülveszi, hermetikusan elzárja a külvilágtól. Segítséget nem fo­gadnak el. A világ közvéleményének félrevezetésében nyugati társutas értel­miségiekre és bértollnok újságírókra tá­maszkodnak. Elrendelik, hogy egy ka­lász letöréséért halálbüntetés jár, korra és nemre való tekintet nélkül. Az éhen halt milliók helyébe orosz és fehérorosz telepeseket hoznak. „A falvakban egy levél sem maradt a bokrokon, mind megették az emberek. És nem maradt egyetlen kutya sem. Mindet megették. A szekér pedig haladt tovább az utcákon és gyűjtötte a hullákat. Az unokatestvérem három gyermekét megették a szomszé­dok. Megették.” A harmadik csapás (1946-47):^Hatal- mas szovjet búzaszállítmányok érkez­nek a francia és olasz kikötőkbe. Gabo­nát exportálnak Bulgáriába, Romániába, Csehszlovákiába és Lengyelországba. Újabb éhínség tör ki. Egy Ogyessza me­gyei titkár beszámolója Hruscsov em­lékirataiból: „...szörnyű látvány foga­dott. Láttam, amint az asszony az aszta­lon feldarabolja saját gyermeke tetemét. »Manyecskát már megettük, most lesóz­zuk Vanecskát. Egy darabig elég lesz.« El lehet ezt képzelni? Az az asszony megőrült az éhségtől, és lemészárolta saját gyermekeit.” Összegezzük? 1933 tavaszán minden nap 25 ezren haltak meg, minden órában ezren, minden percben tizenheten. 1932 áprilisától 1933 novemberéig 5-8 millió ember pusztult el. 1946-ban 282 ezer ember, 1947-ben 520 ezer ember halt éhen. A felelősök fényképei megtekinthe­tők az érintőképernyős terminálon... Kovács Mária

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom