Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-11-21 / 47. szám
2004. NOVEMBER 21.-7. oldal Evangélikus Élet SZOLGÁLATTEVŐK „Nálunk nincsenek hosszú időre szóló haragok, békétlenségek” Találkozás Juhász Eszterrel, a pécsi Baldauf Gusztáv Szeretetotthon vezetőjével Pécsett és környékén egyre jobban ismert és elismert intézmény a Baldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthon. Névadóját 1917-ben választotta lelkészének a pécsi gyülekezet, de a hajó, mellyel Mohácsra, majd onnan Pécsre érkezett volna, egy viharban elsüllyedt. Baldaufék azonban csodával határos módon megmenekültek. Ennek emlékére, Isten iránti hálából a gyülekezet alapítványt hozott létre Baldauf Alap néven, mellyel szeretetintézményt kívántak létesíteni Pécsett. A terv az alapító hirtelen halála és a felmerült pénzügyi nehézségek miatt sajnos nem valósulhatott meg. Temetésén azonban a gyülekezet tagjai koszorúmegváltás címén adakoztak, s a befolyt összeget az alapítvány vagyonához hozzáadva létesítették a szeretetotthon alapját. így jött létre a kezdetben félig árvaházként, félig öregotthonként működő intézmény. Később a gyermekek gondozása az igényekhez alkalmazkodva megszűnt, helyüket az idősek vették át. Jelenleg ötven gondozott él immáron két helyszínen, s közel százan várakoznak arra, hogy bekerülhessenek. Az átlagéletkor nyolcvankét év, ami már önmagában is minősíti a harminc dolgozó áldozatos, sokszor embert próbáló munkáját. A bentlakóknak testi-lelki védettséget, teljes ellátást ígérnek. A gondozottak szabadon járhatnak-kelhetnek az otthonos, saját maguk által kialakított környezetben. Természetesen biztosítva van számukra a lelki gondozás is; hetente kétszer áhítaton, vasárnap istentiszteleten, ünnepekkor úrvacsorái alkalmon vehetnek részt. Arra is ügyelnek, hogy ne szakadjon meg a gondozottak kapcsolata régi gyülekezetükkel. Hitvallásuk szerint nem új értékeket akarnak létrehozni, hanem a meglévők megőrzésére törekednek.- Nem szokásos élethelyzet, hogy egy fiatal ■hölgy idősek ápolásával foglalkozik. Milyen életutat kellett bejárnia ahhoz, hogy az intézmény élére kerüljön?- Egészségügyi érettségit szereztem, s az akkori lelkészem teljesen természetesnek vette - az evangélikus gyülekezetbe született pécsi lévén -, hogy ebbe az intézménybe jövök dolgozni. Én azonban másként vélekedtem erről, ugyanis tizennyolc évesen el sem tudtam képzelni, hogy ilyen munkahelyem legyen. Később, amikor a gyes után ismét el kellett kezdenem dolgozni, már tudtam, hogy korábbi munkahelyemre, a szemészeti klinika műtőjébe nem tudok visszamenni. S mivel - különös módon, a buszon - hallottam, hogy a Baldauf- szeretetotthonban van üres állás, úgy gondoltam, amíg nem találok jobbat, odamegyek. Éppen tizennégy éve, hogy nővérként elkezdtem itt dolgozni, majd 1998-ban megbízást kaptam az otthonvezetői feladatok ellátására. Valójában - akkor legalábbis így gondoltam - ezt is csak ideiglenesen vállaltam el. Azóta elvégeztem az egészségügyi főiskolát is, és itt maradtam.- Mi motiválta, hogy mégis itt maradt? Hiszen ilyen végzettséggel valószínűleg társadalmilag jobban elismert, magasabb fizetéssel járó, könnyebb munkát is találhatna.- Valóban, kezdetben csak munkának, munkahelynek tekintettem az otthont. Azonban ahogy megismertem az időseket, s ami talán még fontosabb: ^ önmagamat is ebben a helyzetben, megláttam ennek a munkának a szépségét. Azóta tudom, hogy milyen szép feladat, milyen szép hivatás elkísérni az embereket utolsó életszakaszukban, mellettük lenni, segíteni és felkészíteni őket végső útjukra. Emellett az elmúlással, a halállal kapcsolatos kérdéskörrel korábban is sokat foglalkoztam, nemcsak egészségügyi és morális vonatkozásai miatt, hanem teológiai szempontból is érdekelt a téma. Elvégeztem egy hos- picetanfolyamot, de nagyon sokat tanultam itt, az idősek között is. Például rájöttem arra, hogy az idősek itt már nem fognak megváltozni - nekem kell türelmet és önfegyelmet gyakorolnom, s hajói akarom érezni magamat közöttük, nekem kell alakulnom. Az évek múlásával ez sikerült is. Nem gondolkodom azon, hogy továbblépjek. Egyrészt jól érzem itt magam, s ez nagyon fontos nekem. Másrészt az sem mellékes, hogy olyan munkatársi közösségben dolgozhatom - korántsem biztos, hogy ezt másutt is megtalálnám. Persze az sem véletlen, hogy jó csapat vesz körül. Ezért mi keményen megdolgozunk.- Mi a szép ebben a fáradságos, felelősségteljes munkában?- Boldognak látni az időseket. Az otthonba való megérkezéskor sokan magukkal hozzák egy egész élet gondját-baját. Amikor ide bekerülnek, tudják, hogy gondoskodást, ellátást, szeretet fognak kapni - sőt még a közvetlen környezetüket is maguk alakíthatják ki saját, otthonról hozott bútoraikkal -, de még így is nagy megrázkódtatást jelent nekik ez a váltás. Ha meg tudunk nyílni egymás előtt, rengeteg régi problémát meg lehet beszélni, és át lehet értékelni. Aki képes megbékélni a sorsával, és el tudja fogadni az Úr akaratát, az sokkal szebb, nyugodtabb életet élhet. Ebben próbálok a segítségükre lenni.- Nemrég végezte el levelező tagozaton az Evangélikus Hittudományi Egyetem hittanár szakát. Segíti-e munkájában teológiai képzettsége? Egyáltalán: mennyit segíti munkájában a hite?- A hittudományi egyetem valóban nem egészségügyi téren adott továbbképzést. Egyrészt a magam örömére jártam oda, mert jól éreztem magam, másrészt szerettem ott tanulni. (Juhász Esztert a diploma átadásakor az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora jutalomban részesítette kimagasló tanulmányi előmeneteléért. Gy. G.) Azt vártam, hogy válaszokat kapok, s így majd én is hitelesebbeket tudok adni az öregjeimnek. Azóta nemcsak a szubjektív gondolataimat tudom elmondani, hanem minden olyasmit is, amit meg lehet tanulni, s amire ezek kapcsán ráébred az ember. Az egyetem óta tudom teljes bizonysággal, hogy ki volt kövezve ide az utam. Igaz, tettem egy kerülőt, de most már itt a helyem. Arra a kérdésre nem tudok válaszolni, hogy milyen lenne hit nélkül végezni ezt a munkát, jóllehet bizonyára lehet hit vagy egyházhoz való tartozás nélkül is csinálni akár korrekten, becsületesen is.- Miben különbözik ez az otthon a hasonlóktól, vagy másként fogalmazva: miből látszik, hogy ez egy keresztény szellemiségű intézmény?- Valóban feltehető a kérdés, hogy miben vagyunk mi mások, mint egy szociális otthon. Először is abban, hogy az itt lakók hívő emberek. Nem mondom, hogy makulátlan szentek gyülekezete, itt is előfordulnak kisebb viták, összezördülések. Mégis, nálunk alapvetően szeretetteljes a légkör, és nincsenek hosszú időre szóló haragok, békétlenségek. Szerintem ez egyértelműen a hitnek, a hitünknek köszönhető. Bár nem kötelező, mégis sokan élnek a lehetőséggel, és gyakran eljönnek - nemcsak az öregek, hanem a munkatársak közül is - áhítatra, isten- tiszteletre, ahol együtt tudunk lenni, s ami még fontosabb, együtt imádkozhatunk. Lelkészeink is nagyon sokat tartózkodnak itt az idősekkel, ám ők nem érhetők utol bármikor, így a legtöbbet mégiscsak velünk vannak a lakók. Ráadásul nem biztos, hogy az idős, 80-90 éves emberek ugyanúgy el tudják mondani minden gondjukat egy huszonéves segédlelkésznek, mint nekünk, akik velük vagyunk mindennap, akikben megbíznak, és akiket régóta ismernek.- Ezzel a munkával együtt jár, hogy sok bajt, betegséget, szenvedést kell látnia. Hogyan tudja ezt feldolgozni?- Természetesen engem is megvisel az ő szenvedésük, legfőképpen egy- egy idős gondozottunk elvesztése. Egy kórházban „csak” a betegen beérkezőt, a diagnózisát, a betegségét látom, s nem ismerem meg az életét, a sorsát, a múltját; azután gyógyítom, ami vagy sikerül, vagy nem. Az otthonban viszont az egész embert veszítjük el múltjával, jelenével együtt; ezt nem igazán lehet feldolgozni, kiváltképp, ha viszonylag gyakran fordul elő. Nem tehetek mást, mint hogy elfogadom. Nem ragadhatunk bele a gyászba, hiszen ott a többi, ránk bízott idős ember, s tennünk kell a dolgunkat. Nem lenne kötelező, mégis mindig ott vagyunk az öregjeink temetésén, és sokan eljönnek a gondozottak közül is. Ennek nálunk kialakult szertartása van. S bár emberileg fáj a veszteség és a hiányuk, nem érzem tragédiának a halálukat. Ha keresztény módon közelítjük meg a kérdést, s látjuk, hogy az Úristenben megbékélve távozik el valaki, az megnyugtató. Hiszen tudjuk, hogy Jézus megtörte a halál erejét - ebben bízunk és hiszünk. Egyetlen ember senrélhet a feltámadás reménysége nélkül. A technika angyala Tatán 1968-at írtunk. Nagyapa az udvaron fel-alá járkált, kezében a zsebrádióval. Maga elé tartotta, majd vállához emelte. Felhangosította, amennyire csak lehet. Kifejezetten szándékában állt, hogy észrevegyék az utcán járó-kelő emberek és a szomszédok. Mindenkire ráköszönt, és várta, hogy álmélkodjanak, kérdezősködjenek, mi is az a csodamasina, amelyet a kezében szorongat. Egy zsebrádió. Valamivel kisebb, mint a néhány évvel később nálunk is divatba jött szovjet gyártmányú Sokol. Ennek viszont világosbarna bőrtokja volt, és jellegzetes illata. „Made in Japan. ” 1956-ban Angliába távozott nagybátyám, aki a születésem évében kihirdetett amnesztiát követően rendszeresen hazalátogathatott, hozta apjának ezt a készüléket. (Milyen érdekes, Nagyapa a szüleivel és testvéreivel pedig 1919- ben menekült Erdélyből; Bem apó legendás csatájának színhelye, Piski volt a szülőfaluja. Le is rajzolta azt a vagont, amelyben laktak, amíg nem találtak szállást ideát.) Nagyapa tehát több dolog miatt is büszke volt erre a rádióra. En persze vigyorogtam rajta, hiszen már akkor is éreztem, hogy ízig-vérig a „ modern kor ” gyermeke vagyok, akinek az ilyesmi természetes. Pedig nekem is ugyanolyan új volt ~ a különbség abban állt, hogy nekem minden más is ugyanilyen újnak számított. Számomra a világ már eleve ezt az arcát mutatta. Igaz ugyan, hogy fogalmam sem volt a tranzisztorok működéséről, miként arról sem, hogy Nagyapa még egészen másfajta rádiókat csodált technikai újdonságként fiatal korában. Azóta persze féltve őrzött kincseimként tartom könyvespolcomon a tőle örökölt műszaki könyveket, amelyek az ő fiatal korában modernnek számító technikai vívmányokról szólnak, köztük Steiner Mihálynak A gőzmozdony leírása, működése és kezelése (Budapest, 1912), valamint Mihály Dénesnek Az automobil (Athenaeum, Budapest, 1926) című munkáját. Az utóbbiról egyébként épp e sorok írása közben derült ki, hogy észrevétlenül átvándorolt nagyobbik fiam könyvespolcára. A vér nem válik vízzé. Nagyapa számára a zsebrádió tehát a világ változását jelentette. Egy új korszak beköszöntét. Most pedig, százhárom évvel Nagyapa születése után, itt ülök a számítógépem előtt, amely tíz évvel ezelőtt még számomra is ismeretlen volt. Hálátlan lennék, ha elhallgatnám, hogy gimnazista koromban matematika tagozatos lévén már megadatott nekem, hogy számítástechnikai gyakorlatra járjak a Földes Ferenc Gimnáziumba, ahol egy szobányi méretű TPA lOOli gépen Szabó Károly barátommal megírtuk egy szinuszfüggvény programját (egy darabig őrizgettem is a lyukszalagot, de talán valamelyik költözésnél elkallódott), azzal viszont még nem lehetett felkerülni egy gombnyomással az akkor még nem is létező világhálóra. Aztán tenyerembe veszem két gyufásdoboznyi, pihekönnyű telefonomat, amely tíz évvel ezelőtt nemcsak számomra, hanem még az akkori „menő" vállalkozók számára is ismeretlen volt. A gyerekeimnek pedig ez a jelen valóság. Ebbe születtek, ebben nőnek fel. Abban, hogy rohamosan, egyre rohamosabban változik a világ. Néha eltűnődöm azon, vajon ha megöregszem, milyen technikai vívmány lesz számomra annyira érdekes és izgalmas, mint Nagyapának 68-ban a japán zsebrádió? Ülök a buszon. A többsávos úton mellettünk haladó egyik személyautó szélvédőjén át azt látom, hogy a volánnál ülő nő magában beszél. Megfigyelem más szögből is, benézek oldalt, és egészen biztos, hogy sem mellette, sem mögötte nem ül senki. Először arra gondolok, hogy persze vezetés közben az ember néha átgondolja napi teendőit vagy éppen a mögötte lévő órákat. Számba veszi az eredményeket, kudarcokat, gyakorolja az esti hazaérkezéskor valamelyik családtagjával várhatóan lefolytatandó párbeszédet. De az is lehet, hogy a sűrű forgalom okozta stressz és a sok szabálytalankodó autós miatti bosszúságot vezeti le bizonyos indulatszavakkal. Aztán átvillan az agyamon: hát persze! A kihangosító! A nő biztosan telefonál. Nem magában beszél, hanem valakivel párbeszédet folytat. Erről viszont az jut eszembe, hogy amikor az ember imádkozik, látszólag akkor is magában beszél. Egy kívülálló, egy Istenben nem hívő ember számára bizonyára bizarr látvány, amint valaki összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, netán térdepelve beszél egy nem látható személyhez egy üres szobában. Pedig mennyire egyszerű és világos is ez az egész! Mint a nő egyedül az autóban. Nekem meg mik nem jutnak eszembe a technikai vívmányokról... Bartha István Csendesnap lesz az EBBE szervezésében november 20-án, szombaton 10 órai kezdettel Kelenföldön (Budapest XI., Bocskai út 10.). Téma: Jövőnk a hitvalló egyház. Igehirdetés: Győri Péter Benjámin lelkész. Előadás: Gémes István lelkész (Németország), ifj. dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár. Úrvacsorái istentisztelet: Gémes István. Szerény ebédet biztosítunk. Meghívó a Budapesti Ökumenikus Beszélgetések (Böbe) soron következő alkalmára, amelyet Milyen alapon? - Püspökként, rektorként a vallásközi párbeszédről címmel november 25-én 18.30-kor tartunk, a Magyar Szentek Templomában (Bp. XI., Magyar tudósok krt. 1.). Vendégek: D. Szebik Imre püspök, Szűcs Ferenc, a KRE rektora és Várszegi Asztak O. S. B., pannonhalmi főapát. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők: a Keresztény Ökumenikus Diákegyesület és az egyetemi lelkészségek A kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközép- iskola november 24-én (szerdán) 10 órától tartja a pályaválasztási nyílt napot. Várjuk azokat a tanulókat és szüleiket, akik érdeklődnek az iskola szakmai kínálata iránt, és középiskolai tanulmányaikat egyházi intézményben kívánják folytatni a következő képzési formák valamelyikében. Nyelvi előkészítő osztály (angol vagy német) tovább folytatási lehetőség a szakközépiskolai szakmacsoportokban. Mezőgazdasági szakmacsoportban:- szakközépiskolai képzésben: mezőgazdasági technikus, agrár-közgazdasági és áruforgalmazó technikus, állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus, növény- termesztő és növényvédelmi technikus,- szakiskolai képzésben: kertész, általános állattenyésztő, állattenyésztő, lótenyésztő. Kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportban: marketing és reklámügyintéző/menedzser, európai üzleti asszisztens, vállalkozásszervező, logisztikai ügyintéző. Informatika szakmacsoportban: gazdasági informatikus, számítástechnikai szoftver- üzemeltető, multimédia-fejlesztő. Kollégiumi elhelyezést minden felvett tanulónak tudunk biztosítani. 9730 Kőszeg, Árpád tér 1. Tel.: 94/562-110. Kérésre beiskolázási tájékoztatást küldünk, amely az iskola honlapján is elérhető (www.mezgazd-koszeg.sulinet.hu). Szeretettel várjuk a hittancsoportokat, a hitoktató lelkészeket. Gyarmati Gábor
