Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-11-14 / 46. szám
2. oldal - 2004. NOVEMBER 14. Evangélikus Élet ELŐ VIZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ ELŐTTI VASÁRNAP Osztálytalálkozó Szokásos külsejű levelet kézbesített a postás. A tartalma azonban nem mindennapos. Osztálytalálkozóra invitálnak a régi gimnáziumi társak. Ők, akikkel - lassan harminc éve - nap mint nap együtt ültünk a tanteremben, akikkel annyi vidám, emlékezetes dolgot éltünk át, hogy máig nem lehet elfelejteni, akikkel együtt nőttünk bele a felnőttkorba, s akikkel együtt próbáltuk megálmodni, megtervezni a jövőt. Olyan barátok, akikkel azt hittük, soha nem fogunk elválni, és olyan barátnők, akikkel együtt voltunk, amikor csak lehetett. S most majd újra előkerülnek a régi történetek, újabb fejezetet ismerhetünk meg mindenkinek az élettörténetéből. Pedig sokat elmeséltünk már egymásnak magunkról az öt évvel ezelőtti találkozón is. Megtudtuk, ki mit csinált éppen akkor, s nagyjából azt is, hogy milyen úton jutott el oda. Beszámoltunk gyerekeinkről, sikerekről, utazásokról; volt, aki értékes vagyontárgyakkal is dicsekedhetett. Leltár készült az elmúlt évekről, amelybe gondosan bekerültek a valamikori tanárok és azok is, akik már nem lehetnek közöttünk. De valamiről nem esett szó. Arról, hogy vajon többek, jobbak lettünk-e az elmúlt évek, évtizedek alatt. Vajon használtak-e a végigült tanfolyamok, a végigtanult éjszakák és a végigizgult vizsgák, szigorlatok? Valóban arra használtuk-e fel a megszerzett tudást, amire való? Tényleg szeretetünk erősítésén, mások életének jobbításán fáradozunk azóta is? Avagy csak vagyongyűjtésre, bezárkózásra, a tévesen értelmezett függetlenség megteremtésére tudtuk használni, amit Teremtőnk ránk bizott? S korunk előrehaladtával léptünk-e előre a hitben, megszilárdult-e kereszténységünk a tapasztalatszerzés elmúlt évei alatt? Egyáltalán: eljutott-e mindenkihez az evangélium üzenete? Számtalan kérdés, amelyről nem esett szó, amellyel kapcsolatban nem tudtunk meg semmit egymásról. Most sem tudtunk többet, mint akkor, amikor éveken keresztül együtt töltöttük napjainkat, amikor még együtt koptattuk a gimnázium padjait. Ezekről nem illik, nem szabad, nem érdekes beszélni? Hitünk, Vallásunk, hitvallásunk nem társasági beszédtéma, nem illik egy kellemes este hangulatába, vidám, baráti találkozóra, együtt elköltött vacsora mellé? Pedig ezek a fontos, az igazán fontos kérdések, amelyekkel szembesülni kell, amelyekről beszélni kell, kellene. Sokkal gyakrabban, mint ötévenként, és nem is csak osztálytalálkozókon. Gyarmati Gábor CONTENT digitális templomi orgonák Magyarország egyházai, orgonaművészei, iskolái által használt, egyedi minőségű digitális templomi orgonák Hollandiából! Magyarországon elsőként lízinglehetőség egyházak és magánszemélyek részére, igen kedvező feltételekkel és rugalmas ügyintézéssel. Magyarországi képviselet: Tutto Hangszer Kft. 8300 Tapolca, Dobó tér 1. Tel.: 87/510-566, fax: 87/510-565 e-mail: info@tuttoinstruments.hu www.tuttohangszer.hu Az életre vezető hang Jn 5,26-30 „Ez lesz az utolsó megmérettetés” - mondta rezignáltan egy osztálytársam, amikor nyolcadik osztályosként az évzáró matekdolgozat megírására beléptünk a tanterembe. Ott, akkor, abban a pillanatban mélységesen egyetértettem vele. Úgy éreztük, a felmérés utánról nem is érdemes beszélni, nem is tervezgettük a délutáni programot. „Minden most fog eldőlni” - súgtam oda neki én is... Gyerekként, felnőttként számtalanszor élünk át olyan egyszeri, többé vissza nem térő kríziseket, amelyek eltö- rölhetetlen bélyeget hagynak életünkön. Túljutva e nehéz helyzeteken „világvé- ge-hangulatunk” ' ismét felderül. Megszoktuk azt is, hogy lépten-nyomon mások mérlegére kerülünk, és mi is rendre méricskéljük magunkat. A végső ítéletre gondolva mégsem indulhatunk ki eddigi tapasztalatainkból, jól vagy rosszul megértett törvényszerűségekből. A Máté evangéliumának 25. részéből ismert nagy elválasztás (kecs- kék-juhok) plasztikus képe is távolinak, szépen megrendezettnek és ezzel együtt mégis elképzelhetetlennek tűnik. Közelebb vihet a megértéshez, ha Jézus hangjára figyelünk: „ ...eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték. az ítéletre támadnak fel. " Jézus szavának tehát korlátlan a hatalma! Általa uralkodik mindenek felett. Teremtő, megváltó, feltámasztó, ítélő szó, melyet az Atya bízott rá. Utoléri mind a test, mind a lélek szerinti halottakat. Kirángatja a hit nélküli kegyességben élőt a maga bezárt, szépen berendezett, „vallásos” világából. A valósággal szembesíti azokat, akik a maguk feje után menve, a saját elképzelésük szerint maguk határozták meg a hitnek, a világnézetnek, az erkölcsnek és a belőlük fakadó életnek azt a zsinórmértékét, amelyhez igazodva - magabiztos gőggel - kereszténynek vallják magukat. Az egyetemes feltámadás éppen ezért nem időhöz van kötve, hanem Jézus szavához. Amikor az ő hangja felhangzik, mindenkinek el kell indulnia. Kinek a Krisztussal való örök életre, kinek az örök istennélküliségre, az örök elvette- tésre. Hogy kivel mi fog történni? Egyedül Jézus szava igazít el. Urunk igéje életet teremtő szó. Csak az ő hangja hirdeti érvényesen bűneink bocsánatát. Hitünk csak az ő irgalmába fogódzhat. Egyedül az ő beszédéből áradó erő és hatalom képes hitet teremteni bennünk. A hitben az ő élő és ható igéje tarthat meg. Naponként szükségünk van rá, hogy hallgassuk. Képzelt kereszténységünkből a valóban Krisztust követő életre csak az ő bünbocsánata és szeretete vezet, amelyet egyedül az ő kegyelméből ajándékba kapott hitünk fogadhat el és ragadhat meg. Jézus szavának meghallása már földi életünkben, naponta olyan örökkévaló időkategóriába helyez minket, amelyet Urunk a textust megelőző versben a „most” szóval jellemez. Az élő Úr hangjával való szembesülés, a belőle áradó élet megtapasztalása a rendszeres isteni kontrollra irányítja figyelmünket. Tehát minden „most" meghallott szava egyszeri, visszavonhatatlan, megismételhetetlen eseménnyé válik bennünk. Nagyon jó, hogy már a médiában is szabadon szólhat az evangélium, hogy rádiót hallgatva vagy televíziót nézve is lehetőségünk van bekapcsolódni az istentiszteletbe. Mégis hiányolom az éteren át nem közvetíthető személyességet, amelyet a padban mellettem ülő testvér, az oltár és a szószék közelsége ad. Számomra ez az „otthonosság” éppúgy nélkülözhetetlen, mint az, hogy a szó valódi, lelki értelmében is „ünneplőbe öltözzem”, és elmenjek a templomba, ahol „most” csak rá figyelek, mert „most” ennek van itt az ideje. Ez a „most” kiragad az élet forgatagából, és megteremti a lehetőséget arra, hogy találkozzam az életet adó, de egyben ítélő jézusi szóval. Michelangelo utolsó ítéletet ábrázoló híres freskója mindig megrendít. Az egyik oldalon szinte Jézus fejére nő az elkárhozottak semmi bűnbánatot nem mutató, méltatlankodó serege, amelyet egyetlen mozdulattal mégis távol tart. Ők azok, akik „elfeledkeztek” a hitből fakadó cselekedetekről. A másik oldalon az üdvözülők vannak, akik egyáltalán nem törtetnek Jézus felé. Az angyalkáknak kell egyenként odavinni őket. Ott állnak csodálkozva, megilletődve. Ők azok, akik hitből fakadó cselekedeteikkel az átélt, Krisztustól kapott szerete- tet magától értetődően adták tovább. „...a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. ” (Jak 2,17) Mikor odasúgtam barátomnak a matekdolgozat előtt, hogy „minden most fog eldőlni”, nem is sejtettem, hogy később, felnőtt fejjel, a mai eszemmel ez a „most” milyen fontossá válik. Jézus második eljövetele, visszajövetele előtt ez a „most” különösképpen felhívja figyelmünket a Krisztus-követők felelősségére és . arra, hogy addig használjunk ki minden lehetőséget Urunk hangjának meghallására, amíg tart a „ most ”, a kegyelem és a szeretet Krisztustól kapott drága ideje. IMÁDKOZZUNK! Urunk, kérünk, támassz naponként igényt bennünk igéd hallgatására, add, hogy a jövőre nézve megbecsüljük a jeleftt. Amen. Johann Gyula Oratio oecumenica Uram, a te ítéleted igazságos, a te kegyelmed határtalan. Csodálatos ez a tudás, mert nem a magunk ítéletétől kell félni, hanem bízhatunk a te hatalmadban. Bűneink miatt ugyan büntetést és száműzetést érdemiünk, de Krisztusban meglátjuk a megelevenedő üdvösséget. Köszönjük ezt neked. Te életre kelted a jót, feltámasztod az igazat, de megítéled a rosszat. Keltsd életre bennünk is mindazt, ami belőled származik, ami hozzád vezet, és ítéld meg mindazt, ami tőled elűz! Keltsd életre a jót, és ítéld meg a gonoszt teremtett világunkban, ahol ősi rend uralkodik, ahol nappal követi az éjszakát, elszárad a fű, elhervad a virág, majd magától növekedik az elvetett mag - de az ember pusztít és rabol, gondoskodás helyett feléli azt a talpalatnyi földet, ahová rendelted őt! Keltsd életre a jót, és ítéld meg a gonoszt emberi közösségeinkben! Mennyi-mennyi elmulasztott lehetőség vádol bennünket a családi, a baráti kapcsolatokban, a ’ munkahelyek közösségi életében! Egymás terheit, örömeit hordozhattuk volna, de mi inkább főhelyeket keresgéltünk, ahonnan rátenyerelhetünk életekre, szavakra és gondolatokra. ítéld meg a gonoszt, és tisztíts meg bennünket! Keltsd életre azt a jót, amely által testvérekké válunk! Hitben, szeretetben és bizalomban induljunk el együtt a feléd vezető úton, és egymás szolgálóiként éljünk a benned való hűségben. Keltsd életre a jót mindazokban, akiket őrállóként küldtél népek és nemzetek közösségeibe! Add, hogy munkájuk által gyarapodjon a békesség! Keltsd életre a jót, és ítéld meg a gonoszt akkor is, amikor betegséggel vagy szenvedéssel találkozunk! Babonák, hiedelmek és lélektelen, tehetetlen vigasztalások helyett adj a szánkba szavakat, a kezünkbe mozdulatot, a fülünkbe hallást és szemünkbe látást, amikor szembesülünk a szenvedővel! Érezzük azt, hogy te vagy az, aki új szívet teremtesz a kőszív helyett, te vagy, aki gyógyítasz és bátorítasz! ítéld meg mindazt, ami képmutatás és álnokság bennünk, nehogy bűneinkben maradjunk, és bűneinkkel forduljunk embertársaink felé! Keltsd életre a jót bennünk akkor is, amikor eljövendő országod felé igyekszünk! Te vagy az élet és a halál Ura; add, hogy életünket és halálunkat is kezedben tudjuk! Vigasztald a gyászolót, adj megnyugvást a haldoklónak! Add úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! Ebben a bölcsességben a te igédet lássuk meg, amely az egyedüli örökkévaló ebben a múlandó világban! Keltsd életre a jót egyházadban, hogy a törvény és az evangélium ereje megvilágosítsa az élet útját! Kegyelmed közössége építse fel bennünk az egymáshoz tartozás teljességét, amelyben mindenki egy test tagjaként él! ítéld meg mindazt, ami hiábavalóság és hitetlenség az egyházban, hogy a hűtlenség és a képmutatás el ne uralkodjék bennünk! Urunk, te még akkor is értünk könyörögsz, amikor mi üldözünk vagy megtagadunk téged. Kérünk, könyörülj rajtunk, hogy közbenjárásod által együtt vehessünk részt azon a lakomán, amelyre mindenkit meghívtál! Ezért adunk most is hálát neked, Seregek Ura. Ámen. • • • • SAROK W 3 )C 5 6 3 3 LUTHER ÉS AZ ISTENTISZTELET 4. A fontos lépés Rovatunk új sorozatában - amelyben Luthernek az istentisztelettel foglalkozó írásait vesszük sorra - eddig a megjelenés időrendjét követve szóltunk az egyes művekről; már ismertettük az istentisztelet rendjéről szóló iratot, majd bemutattuk a Formula missae alcímmé! közzétett írást. Ezután elsősorban a témájuk szerint csoportosítva foglalkozunk a reformátornak a liturgiát érintő irataival. Előbb azonban - néhány alkalommal - kerüljön elénk a kidolgozott forma, a német mise rendje. Luther 1526-ban vetette papírra a Deutsche Messe und Ordnung des Gottesdienstes (A német mise és az istentisztelet rendje) című írását. A Formula missae-ben rámutatott a megújulás fontosabb pontjaira: az igehirdetés szerepének megerősödésére, az anyanyelven tartott prédikációra, a mise áldozatjellegének eltörlésére, a két szín alatt való úrvacsoravétel gyakorlatára és a német gyülekezeti énekeknek a latin énekek mellé való bevezetésére. A német misében továbblép. A reformátor az egyszerű nép számára az egész misét lefordította. Többről van szó, mint tükörfordításról: németesítette a liturgiát nyelvében, kifejezésmódjában, formájában, tartalmában egyaránt. A húszas évek elején írja: „Nagyon szeretném már én is a német misét, s foglalkozom vele, de azt is szeretném, hogy az azután igazi német legyen. Mert a latin szöveget egyszerűen csak lefordítsuk s a latin dallamokat, illetve hangjegyeket átvegyük: az nagyon könnyű, de sem jól nem hangzik, se nem igazi újítás.” A német misében Luther pontos útmutatást ad az istentisztelet alkotórészeivel kapcsolatban és a „menetrendjét” illetően, de - ahogyan Paulik János írja - tartózkodik attól, hogy ezen rendtartásból olyan bálványt csináljon, amelynek mindenki föltétlenül köteles meghódolni; ő csak jóakaratú útmutatást kíván adni a híveknek, hogy istentiszteleteiket miként rendezzék be úgy, hogy azok megfeleljenek az evangélium szellemének. Külső segítség bevonásával ő maga állítja össze a rendet, sőt maga is komponálja a liturgia bizonyos részeit: például az éneklendő szereztetési igéket és az úgynevezett „német Sanctust”. Az egyszerű nép számára összeállított istentisztelet így alakul: zsoltár, Ky: a német rie (Uram, irgalmazz), kollektaimád- ság, epistola, ének, evangélium, hitval- lóének, igehirdetés, Miatyánk-parafrá- zis, úrvacsorái „figyelmeztetés”. Ezt követi a szerzési ige és az úrvacsora kiosztása (először a szerzési ige első fele és a kenyérnek, azaz Krisztus testének kiosztása, majd a második fele és a bornak, azaz Krisztus vérének kiosztása), Agnus Dei (Isten báránya), az úrvacsoraosztás alatt énekek, záró kollekta- imádság, majd az ároni áldás. Amit csak lehetett, énekelt a lelkész is, a gyülekezet is. Énekben hangzott a zsoltár, a Kyrie, a kollektaimádság, a levélbeli ige és az evangélium is. Természetes, hogy a kora egyházában tapasztalt jelenségek - az ige háttérbe szorulása, az igehirdetés elsúly- talanodása és az egysíkú szentségi jelleg - nyomán Luther az igeolvasásra és az igehirdetésre teszi a hangsúlyt. De az egész írás arról tanúskodik, hogy az igeközpontúság nem egyszerűen a bibliai olvasmányok és a prédikáció visszaemelését jelenti; a reformátor azt szerette volna, ha az isten- tisztelet minden részében köztünk lehetne a megszólaló-megszólító, magát kinyilatkoztató Isten. Luther így formise málta meg az istentisztelet egészséges egyensúlyát. Luther a latin és a német mise mellett egy harmadikról is álmodott, egy ideális formáról, amikor is nem külső szertartások és formák között, hanem „lélekben és igazságban” imádják az Istent. Ennek az istentiszteletnek „az evangéliumi rend természetével kellene bírnia, nem szükséges, hogy nyilvános helyen, mindenféle nép előtt folyjék le, hanem azoknak, akik komolyan törekszenek a kereszténységre, s az evangéliumról szóval és tettel tesznek tanúságot, kellene név szerint összeiratkozniuk, s valahol valamely házban magok között összegyülekezniük imára, olvasásra, keresztelésré, a szentség élvezésére s más egyéb keresztény cselekedetek gyakorlására”. Ez azonban szerinte is csak olyan vágy, amelynek a megvalósítására törekedni kell. A német mise kapcsán Luther gyülekezettanító programot is indított. Ennek kátéformája egyfajta tudatosítást jelent, a begyakorlást szolgálja a gyülekezet számára, hogy a hívek tudják, értsék, miről is van szó a templomban, az istentiszteleten. Hafenscher Károly (ifj.)
