Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-10-10 / 41. szám
Evangélikus Elet 2004. OKTÓBER 10.-9. oldal Az erőszak legyőzésének évtizede Mi közünk hozzá? A címen természetesen lehet vitatkozni. Hiszen ki merné akár állítani, akár csak tervezni is, hogy 2001 és 2010 között legyőzhető az erőszak a világban? Az esti hírműsorok szinte másról sem szólnak, mint az erőszakról. A bűntényekről tudomást szerezve az agressziót látjuk „kicsiben”. A háborúkat, népirtásokat, fegyveres akciókat látva előttünk az erőszak „nagyban”. Fogyasztói vagyunk, hiszen óvodás kicsinyeink délelőtti rajzfilmjeiben is hemzsegnek az erőszakos figurák, este pedig a felnőttek egy krimi mellett vezetik le a nap feszültségét. A krimi pedig azért izgalmas, mert életre-halálra mennek benne a dolgok, vagyis van benne erőszak. Nem kell azonban a képernyőre vagy mozivászonra tekintenünk, hogy az agressziót megismerjük. Ehhez ugyanis nem kell lövéseknek eldördülniük. Tele van vele a családi élet, az iskola, a munkahely, a gazdaság. Elegendőek hozzá szavak, a hangos beszéd, gesztusok, az erő fitog- tatása, az enyhe fenyegetés és ezekhez hasonlók. A lehetőségek végtelenek. „Az erőszak taszít bennünket, de az erőszak vonz is bennünket. Az erőszak riaszt bennünket, de az erőszak szórakoztat is bennünket. Az erőszak tönkretesz bennünket, de az erőszak védelmez is bennünket.” Van-e köze az erőszakhoz a keresztény hívőnek és a keresztény egyháznak, gyülekezetnek? Nincs - ezt kellene mondanunk, ha felmérnénk, mennyit foglalkoznak a kérdéssel a magyarországi keresztények. Feltehetően kevés közöttük az erőszakos ember. De legyünk óvatosak: legalábbis kevesebb, mint a társadalom más részeiben. Érdemes lenne az erőszak sokféle arcát ismerve alaposan - Isten színe előtt megállva - vizsgálni a helyzetet. Kell-e foglalkozniuk az erőszakkal egyházaknak és keresztény hívőknek? Lehet ez kérdés? Miért természetes, hogy az igaz és tiszta beszéd, a tulajdon védelme, a munka becsülete, a házasság szentsége, a vasárnap megszentelése témája a keresztény embernek? Miért magától értetődő, hogy az egyházak elítélik a háborút, a művi terhességmegszakítást, az eutanáziát, a homoszexualitást vagy embereknek a faji hovatartozásuk alapján való megkülönböztetését? Pedig az erőszak bármilyen formája éppolyan erkölcsi kérdés, mint a felsoroltak bármelyike. Az ökumenikus mozgalom az első világháború után kapott lendületet, miután az egyházak az erőszakkal szörnyű méretekben szembesültek, és szenvedtek is tőle. így volt ez a második világháború után is. Az Egyházak Világtanácsa ezért nyilvánította a 21. század első évtizedét az erőszak elleni küzdelem évtizedének. Kiadott egy tanulmányi füzetet, hogy érdeklődő és gondolkodó keresztényeknek és gyülekezeti csoportoknak vezérfonala legyen a helyzet felmérésében és az Isten előtti elcsendesedésben. Nincs benne tehát minden, amit az erőszakról tudni lehet vagy tudni kell. Nem kellene attól félni, hogy a témával foglalkozva a gyülekezeti közösség megszűnik Jézus Krisztus egyháza és igei közösség lenni. Hiszen ha Isten igéjére figyelve foglalkozunk az erőszak kérdésével - akár a vezérfonal öt témáját követve és a javasolt bibliai szakaszokat tanulmányozva -, újabb emberekben látjuk meg a segítségre szoruló felebarátot, tudatosodnak mulasztásaink és bűneink, és még inkább szívből jövően fogjuk imádkozni: A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Krisztus, irgalmazz! Az Egyházak Világtanácsa vezérfonalát az MTA-EHE Szociáletikai és Ökumenikus Kutatócsoportjában magyarra fordítottuk, és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa nyomtatásban is megjelentette. Az érdeklődők - magánszemélyek és gyülekezetek - a következő címen igényelhetik: 1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 3. Tel.: 1/371- 2690. Fax: 1/371-2691. E-mail: okúmé- nikus@lutheran. hu. A fordítás letölthető a világhálóról is: http://okumene. lutheran. hu/start. html. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen pedig (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.) november 4-én, csütörtökön 10 és 13 óra között ezt a témát járjuk körül Szabadulni az erőszaktól - Keresztyén megközelítések címmel a tudomány napja idei rendezvénye keretében, a budapesti és a debreceni református hittudományi karral együtt. Az irgalmas samáriai történetét aligha helytelen úgy értelmezni, hogy Krisztus Urunk szerint az erőszakban nemcsak az elkövetők marasztalandók el, hanem azok is, akik nem tesznek ellene. Vajon a tétlenség nem az erőszakot támogatja-e? Dr. Reuss András Önpusztító gondolatok „Négy évvel ezelőtt súlyos autóbalesetét szenvedtem, amelynek következtében deréktól lefelé megbénultam. Eleinte együtt érző szeretettel vettek körül a barátaim, de mára többségükben elmaradtak mellőlem. Barátnőmben is csalódnom kellett, ő sem tartott ki mellettem a bajban. Igaz, hogy én sem kívántam senkinek a társaságát a szüléimén kívül. Minden lesajnáló tekintetű beteglátogató valahogy abban erősített meg, hogy semmi értelme az életemnek így, a kerekes székhez kötve. Mostanában önpusztító gondolatok gyötörnek, azt hiszem, talán mindenkinek jobb lenne, ha nem lennék. Nem tudom, hogyan tovább!” Kedves testvérem, Péter! Kérem, tegye lehetővé, hogy személyesen találkozzam Önnel! Megrendítő soraira addig is reagálok a Lelki segély rovat keretei között, mert biztos vagyok abban, hogy nem Ön az egyetlen olyan olvasónk, aki hasonlóan életbe vágó kérdéssel viaskodik, de elkeseredésében talán már a segélykiáltás is elhalkult az ajkán. Gondolt már arra, Péter, hogy hányán le- . hetnek ma Magyarországon, akik egy tragikus baleset traumatikus élményén vannak túl, és részben vagy egészben mozgáskorlátozottakká váltak? Vajon hogyan telnek mindennapjaik? Önként vállalt magányukba burkolóznak? Haragszanak az egész világra, vagy esetleg úgy tesznek, mintha semmi sem történt, semmi sem változott volna velük, körülöttük? Netán mindennek ellenére örülni tudnak az életnek, feladatokat vállalnak, szeretnek, és hagyják is szeretni magukat? Bizonyára van belőlük ilyen is, olyan is. De ugye egyetért velem abban, hogy nemesebb, pozitívabb, élhetőbb, értelmesebb az utóbbi magatartás? Csodálatra méltó, ha az ember képes eljutni odáig, hogy már nem a romba dőlt élete felett kesereg, hanem örvendezni tud annak, ami megmaradt. Vagyis nem adja fel. Ismeri a mondást: „A győztesek soha nem adják fel, akik feladják, soha nem lesznek győztesek!” Biztos vagyok abban, hogy Péter a győztesek oldalán szeretne állni. Mindig tevékeny, alkotni, építeni akaró ember volt, ahogyan levelében írja. Hát nem látja, hogy a kerekes szék nem lehet akadálya annak, hogy szebbé-jobbá tegye ezt a világot? Álmodjon meg és hozzon létre egy mozgássérültklubot, írjon EvÉlet-LELKI SEGÉLY könyvet, tanuljon tovább! Legyen például sorstársainak jogi tanácsadója! És még megannyi Önnek való, Önre váró feladat, tennivaló kínálkozik, amelynek elvégzésére éppen Önre van szükség. Kreativitása, érzékenysége és igen: szenvedései, az a testi-lelki fájdalom, amelyet át kellett élnie, Önt teszik alkalmassá arra, hogy elvégezhesse őket! Milyen sokan vannak világunkban azok az embertársaink, akik kerekes szék nélkül is feleslegesnek érzik magukat! A személytelenség, a jelentéktelenség és a helyettesíthetőség élménye előbb-utóbb elzülleszti az embert. A technika, az automatizáltság legnagyobb bűne az, hogy a „hétköznapi” ember - legalábbis a munka területén - bármikor behelyettesíthető lett. Ezért azután ha valaki sérültté válik, különösen úgy érzi, hogy ebben a sikerhajhász, teljesítménycentrikus világban nincsen semmi esélye. Kevesen élnek közöttünk olyanok, akik megkapják a hivatástudat ajándékát. Azt a felemelő meggyőződést, hogy olyasmit művelnek, amit így csak ők tudnak véghezvinni! Azt az energiát, amelyet búslakodásra fordít, kedves segélykérő testvérem, próbálja meg annak az egyedi küldetésnek a felkutatására fordítani, amelyben pótolhatatlan! Nyilván kedves szülei is állandóan bátorítják, erősítik Önt, és biztosítják soha meg nem szűnő szeretetükről. A bajban is hűséges barátok kitartása is jóleső érzés. A „lesajnáló tekintetű beteglátogatók” magatartása pedig azért esik olyan rosszul, mert mindig Önnek kell elfogadnia a segítségüket, mindig Önnek kell hálát mutatnia feléjük, amiért szabad idejük egy részét Önre áldozták, mindig Önnek kell az elesett ember pozíciójából feltekinteni a „nagyokra és erősekre”. Fliggye el nekem, hogy mindez nem a kerekes szék miatt van így! Hanem azért, mert saját értéktelenségének vélelme kisugárzik a környezetére. A legtöbb ember kerüli a folyton panaszkodó, önsajnálatba süppedt embereket, mert szinte fojtogató a közelükben lenni. Nem a kerekes szék látványa taszít, hanem a teljes önfeladás, reménytelenség, enerváltság légköre elviselhetetlen hosszú távon! Ismerek olyan idős és fiatal testvéreket egyaránt, akik betegségük miatt ágyhoz vannak kötve, vagy szobájuk négy fala közé vannak zárva, látogatóik mégis lelki töltekezésre zarándokolnak hozzájuk. Péter! Olyan embereket kell találnia, akik nagyon fontosak az Ön számára! Az kevés, hogy van Ön körül néhány jószívű önkéntes, akik zokszó nélkül ellátják a testi szükségleteit! De vajon az Ön számára fontosak-e ők annyira, hogy értük akarjon élni, cselekedni? Szereti-e őket annyira, hogy gondoskodásukat jó szívvel, mindenféle megalázottság érzése nélkül el tudja fogadni tőlük? Meggyőződésem, hogy nem azért dobják el az emberek az életüket, mert senki sem szereti őket, hanem azért, mert ők nem tudnak szeretni. „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. ”(ÍJn 4,18) Kedves testvérem akkor szabadulhat a reménytelenség rabbilincséből, ha életének fájdalmas terheit átadja teremtő, megváltó, megszentelő Istenének. Mert Isten, aki maga a szeretet, kitágítja beszűkültnek megélt lehetőségeit. Csak a Jézus Krisztusban megtestesült szeretet képes arra, hogy minden béklyónk ellenére szárnyalni tudjunk, mert ő kiszabadít az önmagunk körüli forgolódásunk- ból, és megnyitja a határokat a vele és embertársainkkal való termékeny kapcsolat felé. Szeretnék ebben útitársa és segítőtársa lenni. A Szentírás segítségével lelkigondozni, konkrét és reális terveket szövögetni az Ön előtt álló időkre! Imádságaimra addig is számíthat! Szókéné Bakay Betarix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. Egér a kamrában Minden háziasszony életében eljön egyszer a pillanat, amikor rémülten rá kel! döbbennie: egér jár a kamrában! Hogy hogyan és mikor surrant be a betolakodó, azt utólag nem lehet mar kinyomozni, de minden bizonnyal egy kicsinyke rés is elegendő volt, hogy bejusson. Bent azután - ha van elég ideje - mérhetetlen károkat tud okozni: megrágott liszteszacskók, kilyuggatott vécépapírtekercsek, megkóstolt kolbászok és még ki tudja mi minden jelzi útvonalát. Emellett nemcsak fognyomait hagyja ott jelként, de ürülékével is beszennyezi a helyet, ahol járt. Ami pedig még ennél is rosszabb, az a jellegzetes, kellemetlen szag, amely letagadhatatlan bizonyítékát adja annak, hogy nemkívánatos személy tartózkodik a számára tiltott helyen. Pedig a kis állatot megfogva nem látunk mást, csak egy ártatlan szemű, tenyérben is elvesző négylábút. Nyomait mégis csak nagyr munkával - alapos takarítással és szellőztetéssel - lehet eltüntetni, ráadásul sok használhatatlanná vált értéket is ki kell dobni. Sokszor ilyen figyelmetlenül nyitva hagyott kis résen surran be a sátán is lelkünk ajtaján. Ügyesen elbújva, észrevétlenül rágja meg, piszkítja össze szívünk kincseit, féltve őrzött értékeit. Számtalan esetben már csak a pusztítást vesszük észre: egy elromlott kapcsolatot, egy kicsúszott, rossz szót, az irigy viselkedést. Pedig nem ez volt a jellemző ránk - mondjuk utólag sokszor. Felismert bűneink ekkor már úgy zavarnak, mint az éléskamra rossz egérszaga. Ilyenkor nem kell mást tennünk, mint nyakon csípni a kísértöt, majd alapos fertőtlenítést végezni lelkünk kamrájában, hogy helyreálljon a rend. „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” - olvashatjuk a Példabeszédek könyvében (4,23). Tehát ahogyan éléskamránkban sem látjuk szívesen az egeret, úgy ne engedjük megkárosítani életünk forrását se! Boda Zsuzsa Láss, ne csak nézz! A pitvarosi evangélikus templom befalazott szószékfeljárója szomorú tükre a gyülekezet romos fizikai és lelki állapotának. A krízis helyszíni feltárásának és orvoslásának reményében látogatott október 2-án az ambrózfalvi és pitvarosi gyülekezetbe a Déli Egyházkerület elnöksége, Gáncs Péter püspök és Szemerei Zoltán felügyelő. A fájdalmas diagnózis elkészült, a szintén nem fájdalommentes terápia folyamatban van... A sokkoló fotó indítson bennünket imádságra és együtt érző szeretetre. Barthel-Rúzsa Zsolt felvétele HETI ÚTRAVALÓ Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. (ÍJn 4,21) Szentháromság ünnepe után a tizennyolcadik héten az Útmutató reggeli igéinek kulcsszava a testvérszeretet. Vezérigénkben a szeretet apostola ezt felszólító módban fogalmazza meg, Jézus új parancsolatára utalva: „ Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!" (Jn 13,34) Ezzel Urunk az ősi törvény, a legnagyobb kettős parancsolat betöltéséről tesz bizonyságot: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!" (5Móz 6,4-5); „Szeresdfelebarátodat, mint magadat!” (3Móz 19,18) A Jézust vizsgáztató írástudóból vizsgázó lett, s az elméleti vizsga minősítése: „Nem vagy messze az Isten országától. " (Mk 12,34) A gyakorlati feladat annak megélése, hogy „az Isten országa (...) igazság, békesség és a Szentiélekben való öröm ” (Róm 14,17). A Jézusban már jelen lévő Isten országában Luther szerint „Isten azonban nem szorul a mi cselekedeteinkre. Nem is parancsolta, hogy néki tegyünk valamit, csak azt az egyet, hogy hálaadással dicsőítsük. így hát a szív a felebaráti szeretethez lát hozzá. Mindenestül felebarátjának szenteli magát.” A „hétköznapi” igék ezt szemléltetik: „A testvéri szerétéiről pedig nem szükséges írnom nektek, (...) De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben. ” (IThessz 4,9.10) Krisztus Jézus apostola így folytatja tanítását: „A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet. " (lTim 1,5) Az Ószövetség legritkábban idézett, de legszebb, legnagyszerűbb éneke, az Énekek éneke így önti verssorokba a menyasz- szony vallomását: „Bizony, erős a szeretet, mint a halál, (...) Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja. " (Énekek 8,6) A görög nyelvűek számára az asztaloknál való szolgálatra hét diakónust választott az első keresztény gyülekezet, hogy mind a mindennapi szeretetszolgálat, mind az ige szolgálata teljes, tökéletes és zavartalan lehessen (ApCsel 6,1-7). Az emberszeretet tökéletes példáját Jézus a kereszten mutatta be, amikor ellenségeiért, érettünk, bűnösökért (lásd Ézs 53,12) közbenjárt, és így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. ” (Lk 23,34) Hogyan valósulhat meg a testvérszeretet parancsa a Hegyi beszédben elmondott törvény magyarázata alapján? Csak úgy, ha a mindenkori tanítványok igazsága minőségileg más, több a törvény betűjéhez való ragaszkodásnál - mert annak igazi betöltése a szeretet! S ha szereted embertársad, akkor nem kell ölnöd, haragudnod rá, és ki tudsz vele békülni! Ez az agapé, amely soha el nem múlik, s amelynek megélése nélkül „semmiképpen sem mentek be a mennyek országába ” (Mt 5,20). S mivel hiszem és tudom, hogy „Istenem úgy szeret, / Számtalan jelét látom, / Hát hogyne szeretném / Én is felebarátom”. (EÉ 446,1) Garai András
