Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-10-10 / 41. szám
2. oldal -2004. OKTÓBER 10. r rr / ELŐ VIZ Miért tűri Isten az emberi gonoszságot? ,.Halott érvek fölött / Az égi ítélkezés / Oly régóta nem vitázik már ” (Kovács Ákos) „Rémségek bolygója” - ezzel a főcímmel jelent meg nemrég az egyik színvonalas gazdasági, politikai hírmagazin. A beszlani tragédia újra megmutatta, hogy „ az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön" (lMóz 6,5). Újra égetővé vált a kérdés: vajon miért tűri, miért hagyja Isten, hogy az emberek eleven pokollá tegyék ezt a bolygót? Miért hagyja a Békesség Fejedelme (Ézs 9,5) - aki maga a szeretet (ÍJn 4) -, hogy uralkodjanak, „akik rosszat terveznek szívükben", és „minden nap háborúságot szítanak" (Zsolt 140,3)? Idézetünk Kovács Ákos egyik dalszövegéből akár válasz is lehetne erre: azért tűri Isten az emberek gonoszságát, mert halandók halott érveivel nincs mit vitázni. Ugyan minek perelne Isten „a sátán kutyáival” az idők végezete előtt, amikor úgyis eljön az ő haragjának a napja? Minek alkudozna, miért esne pánikba, ha úgyis eljön a halottak felett való ítélet ideje? Akkor majd elpusztítja azokat, akik pusztítják a földet! Akkor majd „ haraggal fizet ellenfeleinek, tetteik szerint ellenségeinek..." (Ézs 59,18)! És akkor majd „igazságosanfog uralkodni a király és törvényesen fognak vezetni a vezérek. Nem nevezik többé a bolondot nemesnek, és a gazembert sem mondják tisztességesnek” (Ézs 32,1.5). Isten azért tűri a gonoszságot a Földön, mert amiként megvan a háborúnak az ideje, ezeknek is előbb meg kell történniük (Péld 3,8; vö. Lk 21,9). Mert „az egész világ a gonosz hatalmában van" (ÍJn 5,19). A legtöbben sajnos még nem értették meg, hogy Jézus megváltása nem földi királyságra vonatkozik. Ezért kiáltanak sokan átkokat az ég felé. De emlékezzünk arra, hogy Jézus határozottan kijelentette Pilátus előtt: „Az én országom nem e világból való." (Jn 18,36) Jézus országa egyenesen az Istentől, a mennyből száll majd alá a benne bízók üdvösségére (Jel 21,10), és ennek nyilvánvaló jelei lesznek. De akik istentelen gonoszságaikat a nap alatt cselekszik, azok kétszer halnak meg! (Jel 20,14) Jaj nekik, mert „olyanok, mint a szél sodorta, víz nélkül való fellegek, mint az ősz végi gyümölcsléién fák, amelyek gyökerestül kiszakítva kétszer halnak meg; mint a tenger megvadult hullámai, amelyek saját szégyenüket tajtékozzák, bolygócsillagok, akikre az örök sötétség homálya vár” (Júd 11-13). Jaj nekik, mert gyilkosok, akiknek „meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál ” (Jel 21,8)! Persze a nem lelki ember nem fogadja el az Isten Lelkének semmiféle dolgait, „mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes”)lKor 2,14). De tudjátok meg: Isten csak azért tűri az emberi gonoszságot, hogy Jézus láthatóvá váljék a hívők életén! Mert „ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem ” (Róm 5,20). Vigye véghez mindenki saját cselekedeteit a nap alatt. Végül majd úgy lesz minden, mint „amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz" (Mt 24,38-39). Andriska János Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt csütörtökön jelentette be, hogy továbbra is Hiller István vezeti a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát, ám feladatköre kibővül az egyházügyi államtitkárság felügyeletével. Lapzártánkig azonban az egyházak hivatalos értesítést nem kaptak arról, hogy az egyházi ügyek gondozása átkerül a Miniszterelnöki Hivatalból (MÉH) a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához (NKÖM). Forrás: MTI Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 18. VASÁRNAP A Krisztusban elrejtett élet gazdagsága ÍJn 3,18-24 Megszámlálhatatlanul sokféle ötlet, javaslat, különböző vallások gyökeréből felnövekvő életvezetési gyakorlat kínálatában élünk. Mind azt célozza, hogy helyére kerüljön, vagy újra egyensúlyba billenjen az, amit az emberek elveszettnek, megbomlottnak éreznek az életükben. A piac roskadásig rakott pultjai arról árulkodnak, hogy nagy a kereslet. Sokan térnek vissza azért, hogy újra és újra válogassanak, hogy mást és mást próbáljanak ki. Szeretetet adni és elfogadni gyakran mégsem sikerül. Az ember nem képes önmagával tisztába jönni. A szorongásoktól, félelmektől mentes élet csak álom marad. Pedig jó lenne érezni, hogy a világ nemcsak az ember kényére-kedvére kiszolgáltatott valóság, hanem van valaki, aki mindennél hatalmasabb, és kezében tart mindent. Ez a tapasztalat biztonságot adna, és a jövő reményét jelentené. János apostol szavai végigkísérték a kereszténység két évezredét, felkínálva minden kor emberének, hogy ne tétován keresgéljen, hanem rátalálhasson az igazi kincsre. Hiszen Isten mindenki számára lehetővé tette a Krisztussal való közösség, a bűnbocsánat, a minden körülmények között elfogadó isteni szeretet átélését. Az egyre inkább elértéktelenedő, kiüresedő szavak korában különösen nagy értéke van a megtapasztalható, kézzelfogható valóságnak. Aki azonban az igazságból való, aki Krisztushoz tartozik, annak a szeretet cselekvése életforma, és nem valamiféle elvárásoknak megfelelni akaró kényszeredett magatartás. Erről tanúskodik az apostol, amikor úgy beszél a cselekvő szeretetről, mint az emberek számára is látható jelről. Mert - és ez különösen időszerű - létezik még olyan élet, amely nem örömpótlékokba, hanem a szeretet adásának és elfogadásának csodájába merülhet el. Ha a keresők ezt a felismerést a keresztény emberen, családon, gyülekezeten, azaz rajtunk keresztül élik át, akkor küldetésünk gyümölcseként örülhetünk ennek. Tudjuk azonban, hogy ez nem kiváltság. Nem is egy tökéletességet elért állapot eredménye. A Krisztusba vetett hit, az ő követésének mindennapi valósága önmagunkról is teljes képet ad: olyat, amelyben meglátjuk hibáinkat, bűneinket is. Szívünk elítél, de ez nem taszít kétségbeesésbe, mert „Isten mégis nagyobb a mi szívünknél". Akárhányszor Krisztus keresztjére tekintünk, a mélységek mélységével szembesülünk, azzal a sorssal, amely nélküle a mi részünk is lenne. De azt is tudjuk, hogy ebből az áldozatból számunkra élet fakadt. Ha az ember enélkül, egyedül szembesül önmagával, akkor be kell csapnia magát ahhoz, hogy ne kelljen tudomást vennie mindarról, ami nehezen elhordozható. Ebből nem felszabadultság, hanem a valóságtól való kábult elszakadás fakad. Az erre következő kijózanodás mindig keserű. Ezzel szemben az Isten mindennél nagyobb szeretetére való hagyatkozás az újrakezdés mindennapi erejét, örömét adja. De valóban egész életen át tartó lehetőségünk van rá, hogy szeressünk, szeretetet kapjunk? Hogy Isten erejével mindennap újat kezdjünk, és reménységgel tekintsünk a jövőbe? Vagy a kezdeti, szalmaláng-lobbanású lelkesedés elmúltával, az első próbatételek után mi is az életmódpiac kiábrándult keresgélői között találjuk magunkat? „Akipedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Leikéből adott nekünk. ” A Vigasztaló, a Pártfogó, az evangélium igazságát mindig szívünkre helyező, a hitet újból megerősítő Szentlélek nekünk adatott. Az ő műve, ha rá tudunk csodálkozni Isten szeretetére. A minden emberi számításon túl Krisztusra hagyatkozó, megtartó hit is egyedül az ő műve. O a biztosíték arra, hogy ne akarjunk elszakadni attól, aki az élhető emberi életet és az örök jövőt ajándékozta nekünk. A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok mostani periódusában ez az istentiszteletek összefoglaló gondolata: „Éljünk elhivatásunkhoz méltóan.” A szeretet megélésében, a hit erejében járni valóban küldetésünk, hiszen Urunk ránk bízta a jó hír továbbadását. Azt azonban ne feledjük, hogy ez csak az ő kegyelméből valósulhat meg. Ahogyan a vasárnapi istentisztelet zsoltárával könyör- günk: „Adj békességet, Uram, azoknak, akik benned bíznak hallgasd meg azokat, akik segítségül hívnak téged! Láttasd meg velünk, Uram, kegyelmedet, és segítsd meg népedet, hogy hűség sarjadjon a földből, és igazság tekintsen alá a mennyből. ” IMÁDKOZZUNK! Urunk, adj nekünk életet, amely soha nem fárad el szeretetet adni. Adj nekünk hitet, amely bátor szembenézni bűneinkkel, és hozzád fordulni megújulásért. Adj Lelkedből, hogy mindvégig a tiéd maradjunk. Ámen. Ördög Endre Oratio oecumenica Istenünk, Atyánk! Te teremtettél bennünket emberré. Embernek lenni rang és feladat. Mindennapi életünkben érezzük, hogy a legnehezebb foglalkozás embernek maradni és lenni. Sok mindent elrontottunk. Ennek oka, hogy az alkotás elfeledkezett az Alkotóról, a teremtmény a Teremtőről, a bűnös a Megváltóról. Magunktól jutottunk ide és eddig. Urunk, látjuk, hogy mennyi hiba van ebben a világban közöttünk és általunk. Azt is érezzük: ahhoz, hogy helyzetünkön javítsunk, nem elég a környezet védelme. Az emberi élet védelme érdekében nem elég osztályoznunk a hulladékokat. Amit látunk, az nemcsak a szemet rontja, a ,jó” érzést is felkavarhatja. A bajok és bajaink gyökere mélyebben van. Máshol van. De sohasem a másikban keresendő. Köszönjük a mai vasárnap igéit, szándékait, útmutatásait. Köszönjük, hogy életünk céljának meghatározása is ezekben található. Abban a légkörben, amelyben János - a tanítvány - megtanulta Mesterétől tisztelni és követni azt, aki a legnagyobb lehetőséget és értéket adja mind a mai napig és a mai napon is. Köszönjük a legnagyobb lehetőséget. Azt, hogy szerethetjük egymást. Azt a szeretetet köszönjük, amely megfordította ezt a világot. Azt a csodát, amelynek látható jele nemcsak a golgotái kereszt, hanem a húsvéti üres sír is. így köszönjük, hogy a történelemnek nemcsak az az idő értékes, amikor Jézus a földön járt, hanem a mienk is azzá válhat, ha így szólhatunk és szólíthatunk: gyermekeim, felebarátaim. Bocsásd meg, ha ez a két szó emlék, korábbi nyelvemlék csupán... Mi a szeretet? Nem emlék, nem érzelem, nem hangulat. Nem az, amire nem lehet rábeszélni az embert, vagy amiről nem lehet lebeszélni egymást. A szeretet az, hogy szeretjük egymást. Köszönjük, hogy ez a szeretet konkrét. Megváltoztatja az embert. Átformálja az életet, a beszéd hangnemét, az ember stílusát, egész valóját. Köszönjük, hogy ez a szeretet - kincs. Nem elvont, mert olyan gazdája van, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Köszönjük, hogy élő gazdánk van. így válik megtalálhatóvá a szeretet gazdája. Áldunk téged, hogy általad nemcsak békességünk lehet, hanem megbékélhetünk korokkal, különböző korosztályhoz tartozókkal és kortársainkkal. Bocsásd meg, hogy messze van tőlünk ez az örökség. A ma élete arról tesz bizonyságot, hogy nem törődik se azzal, akivel beszél, se azzal, akihez szól. Bocsásd meg, hogy nagyon nem tudunk szeretni! Bocsásd meg, hogy ennyire nem tudunk szeretni! Bocsásd meg, hogy ennyire nem is akarunk szeretni! Bocsásd meg, hogy annyira beteggé vált közéletünk, hogy eszünkbe sem jut a gyógyulás lehetősége, a kiút keresése, az út megtalálásának reménysége. Tégy bennünket alkalmassá arra, hogy nyitottá váljék a szívünk. Tégy bennünket alkalmassá arra, hogy mások belelássanak, s meglássák benne azt, aki nekünk is Urunk, Megváltónk! Akitől mi is bűnbocsánatot kaptunk, és új életet nyertünk. Hadd győződjék meg a világ arról, hogy korunkban is te vagy az egyedüli megoldás. Add, hogy eléd álljunk, s kérjük a te szeretetedet, hogy győzzünk általad. Ámen. • • SAROK </> 3 g 5 c* 3 ÉTestvéregyházakat bemutató sorozatunkban utolsóként a hazánkban kevésbé ismert és kis közösségként élő, világszerte azonban jelentős tagságot számláló anglikán egyház istentiszteleti életét mutatja be dr. Dobszay László. A professzor számos angliai tanulmányút alkalmával gazdagította tanítványait azzal a kinccsel, amely tanulságokkal szolgálhat nekünk, Magyarországon élő keresztényeknek is. (H. K.) Anglikán liturgiáról nehéz megkülönböztetés nélkül beszélni, hiszen a „low church” és „high church” különbségén túl az egyes templomok szertartásait nagymértékben meghatározza (sajnos) az éppen szolgáló lelkész akarata. De röviden jellemezhetjük a liturgikusán leginkább katedráli- sok, kollégiumi és plébániatemplomok gyakorlatát. Az anglikán liturgia alapja a középkori Sarum rítusnak (vagyis Salisbury rítusának) a reformáció idején történt átdolgozása. Amikor Angliába megyünk, és elcsodálkozunk a Westminster Abbey, a canterburyi katedrá- lis, az oxfordi New College lenyűgöző liturgiáján, magyarázatul a sok évszázados hagyomány erejét szoktuk felhozni. S ez lényegében igaz is. Ám jó tudni, hogy ez a hagyomány sokszor szenvedett törést, olykor szinte ki is pusztult. Új és új reformok (vagyis „visszaformálások”), az ősi liturgiából való megújulás vágya és különösképNÉZZÜNK KÖRÜL AZ EGYHÁZBAN 17. Az anglikán liturgiáról pen a 19. század közepi liturgikus mozgalom hozta vissza méltán csodálatot keltő állapotába. Ragadjunk ki néhány mozzanatot e liturgiából, legalábbis abból a formájából, amelyet a legjobb templomoké ban (nem néhányban, hanem soktucatnyiban) megszemlélhetünk! 1. Az eukharisztiát a templomok többségében nem naponta, hanem vasárnap és a hét kijelölt napjain végzik. Azonban a templomok szokásos isten- tiszteleti rendjéhez tartozik a mindennapi reggeli és esti (illetve egyes helyeken ezeken kívül a déli) zsolozsma. A reggeli, „Matins” nevet viselő zsolozsma az ősi matutinum egyes elemeinek a laudesszel való összetételéből keletkezett. Az esti imaóra az „Evensong”, amely a vesperás és a comple- torium legfontosabb részeit fűzi össze. 2. A reformáció idejéből száímazó szertartásrendet kisebb változásokkal és változatokban folyamatosan őrzik. A liturgia rögzített volta nemcsak annak nyugodtságát garantálja, hanem a szövegek és énekek folyamatos használatát is lehetővé teszi. Ez biztonságot ad a híveknek, a szertartást végzőknek, a segédkezüknek és a kórusoknak is, idő- és térbeli egységet teremt, valamint a liturgia tökéletesítését is segíti. (Ez a magyarázata annak is, hogy az egyházzenész teljes liturgikus ciklusokhoz nagyszámú kompozíciót találhat bármely századból.) 3. A liturgikus mozgalmak nyilvánvalóvá tették, hogy a liturgia nemcsak szavakból áll, hanem a mozgásoknak, tárgyaknak, ruháknak, mozdulatoknak, vonulásoknak és a zenének is megvan benne a maga jelentősége. A liturgiában nemcsak az ész tiszteli az Istent, hanem az ember egésze, testével-lelké- vel, egész kultúrájával. Ennek megfelelően kellő méltósággal valósítják meg napról napra (!) a gondosan kidolgozott, gazdag asszisztenciarendet is. 4. A liturgia szerves részének tekintik a zenét. Ez természetesen magába foglalja a népéneket (amelyet a nálunk szokásosnál jóval nagyobb hanggal és lelkesedéssel énekel a gyülekezet) és a vele összehangolt, magas színvonalú kóruszenét is. A kórusokat nem csupán a változékony buzgóság tartja össze: mivel vezetőik szolgálatát tisztességesen megfizetik (sőt sok helyen az énekesekét is), egy-egy kórus sok évtizedes hagyományra tekinthet vissza, hétről hétre vagy éppen napról napra azonos normák szerint zengve az istendicséretet. 5. Általában elmondható, hogy sokkal szilárdabb a liturgia intézményi háttere. Jól működő intézmények (alapítványok, kollégiumok, iskolák) ápolják a liturgikus életet, már a középkor óta igazodva a mindenkori szokásokat rögzítő törvényekhez (consu- etudokönyvekhez). 6. A protestáns szemlélő számára tanulság lehet az is, hogy ami Magyarországról „pápista” szokásnak látszik, az az anglikán protestáns hívőtől szinte elvárt - mert áhítatát emelő és kifejező, istentiszteletét az Isten felségéhez méltóvá tevő - elem. Kellő helyet kap a liturgiához kapcsolódó magánáhítat is. Az exeteri, salisburyi, canterburyi katedrálisban és sok helyen másutt is egész nap nyitva a kápolna, s benne mindig találni híveket, akik az ott őrzött eu- kharisztia előtt térdelve adorálnak, képek előtt imádkoznak, gyertyákat gyújtanak. Az is igaz, hogy sok tájékoztató anyag - kifüggesztve vagy elvihető szórólap formájában - magyarázza meg mindennek az értelmét, nehogy az igaz keresztény kegyesség a joggal kárhoztatott babonássággá váljék. Nyilvánvaló, hogy mint minden emberi műnek, az anglikán egyháznak és anglikán liturgiának is megvannak a gyengeségei, gyarlóságai, akár bűnei is. De hordoz olyan értékeket, melyeket talán csak náluk lehet megtalálni. Dr. Dobszay László