Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-01-25 / 4. szám
2004. JANUÁR 25. 11. oldal Evangélikus Élet Egyházkerületünk az in lernet orszagutjan Az Intelligens Egyház Munkacsoport rovata. Rovatgazda: Babics Csaba Gyakran figyelem a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület győri székháza előtt sétáló járókelőket. Amikor elmennek a sorházak közé beépített patinás épület előtt, sokan még ma is érdeklődő pillantást vetnek a cégtáblára. Vajon mi működhet itt, Győr belvárosában? Amikor pedig meghökkennek a püspöki hivatal láttán, önkéntelenül is megfogalmazódik bennük a következő kérdés: Vajon milyen jellegű munka folyhat e falak mögött? De vannak közöttük olyanok is, akik tudatosan ide jönnek. Megnyomják a kaputelefon gombját, mert elintézendő dolguk akadt itt, vagy egyszerűen csak információra van szükségük, választ szeretnének kapni kérdéseikre. Néhány napja egyházkerületünk az internet virtuális világában is otthonra lelt. Ettől kezdve már nemcsak a győri sétálóutcán közlekedők, hanem mindazok is ránk lelhetnek, akiknek lehetőségük van ezen a sztrádán is közlekedni. Honlapunk látogatói hasonlóan találhatnak ide, mint az előbb felvázolt életkép szereplői. Vannak, akik véletlenül csodálkoznak ránk, és vannak, akik tudatosan nyomják meg a számítógépen a http://nyugat.lutheran.hu gombokat, mert minket keresnek. Azoknak pedig, akik ellátogatnak hozzánk, a lehető legtöbb információhoz kell hozzájutniuk az itt folyó munkáról, egyház- kerületünk életéről. És mindenképpen valami többletet kell kapniuk, amelyet csak nálunk találhatnak meg. Ezek az elvek vezéreltek, amikor egyházkerületünk honlapjának tervezésébe kezdtem. Alapvető szempont volt, hogy ne valamiféle vállalati struktúraként mutassuk be az itt folyó munkát, hanem embereket, közösségeket, gyülekezeteket lássunk magunk előtt. A többletet pedig azért kell komolyan átgondolni, mert havonta megjelenő újságunk, a Dunántúli Harangszó on-line változata (amely 1998 óta az interneten is olvasható) mindig tartalmazza a legaktuálisabb híreket, tudnivalókat. Tehát tulajdonképpen két párhuzamosan szerkesztett honlapról van szó, amelyeknek kölcsönösen ki kell egészíteniük egymást. Az új honlap az általános információkon, az eseménynaptáron és a névtárkeresőn túl nagy gondot fordít egyháztörténetünk, egyházmegyéink, nagyjaink, kórusaink bemutatására. Jelképeinkről, intézményeinkről, kiadványainkról is olvashatnak az ide látogatók. Folyamatosan bővítendő fotóalbum tekinthető meg a dunántúli templomokról. A Tanulmányok címszó alatt pedig presbiteri, közgyűlési határozatok, püspöki körlevelek és fontosabb előadások szövege olvasható. Hangsúlyos az ökumenikus kapcsolatok oldala is. A honlapon az egyházkerület által létesített díjakról, alapítványokról és pályázatokról is információkhoz juthatunk. Talán érdemes még kiemelni egy DOS-program letöltésének lehetőségét, amely az Üzemanyag címszó alatt érhető el. Ez negyedévenkénti frissítéssel kerül a honlapra, és az adóhivatal által közzétett aktuális üzemanyagárakkal számolva lehetőséget ad néhány másodpercen belül a szolgálati vagy saját gépkocsik útiköltségének elszámolására. Végezetül mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy egy folyamatosan épülő, kiegészülő honlapról van szó, amelynek építése közös ügyünk. Várom a visszajelzéseket, leveleket, véleményeket, de különösképpen azokat az anyagokat, amelyekkel tovább bővíthető egyházkerületünk site-ja. Látogassanak el hozzánk! Legyen felüdülés mindenki számára az az idő, amelyet az internet végtelen országútját járva nálunk tölt! Menyes Gyula püspöki titkár Salamon töke Hála, pénz Világít, mint a Salamon töke - mondom könnyedén (lényegtelen, hogy mire) nagyobb nyilvánosság előtt. Döbbent csend. Egyesek kuncognak. A többség megütközve néz rám. Rájövök, hogy itt mindenki valami egészen másra gondol. Szinte a másodperc töredéke alatt gondolom végig, hogyan is lehetne ebből a kínos félreértésből jól kijönni. Hogy értsék, mire gondolok, ahhoz egy történelemórát kellene tartani, amelyre sem a hely, sem az idő nem alkalmas, ráadásul utána kellene olvasnom a pontos részleteknek. Hogy mire nem gondolok - hát, ha erről beszélnék, az csak tovább rontaná a helyzetet. Nincs mit tenni. A szó elszállt, a félreértés megmarad. Különös. Egy nyelvet beszélünk, ugyanaz a kultúránk, a történelmünk, mégis félreértjük egymást. Magyarnak magyarrá lenni? De kik a magyarok? Akik Salamon tökét hallva valami „egészen másra" gondolnak? Akik nemzeti ünnepen „plébekről ” hallgatják a Himnuszt és a Szózatot, és legjobb esetben is csak tátognak, mint a partra vetett hal? Úgy tűnik, Salamon tökének végleg búcsút mondhatunk. A Himnusz azért még tartja magát. Ha nem is énekeljük már, legalább tudjuk még, hogy mi az.- németh „ Tisztelendő úr, van igazság a Földön " - teszi elém lelkendezve a 97 éves Veronka néni a Népszabadság legfrissebb példányát. „Nézze meg, az újság is megírta: a szülő nőknek jár a pénz!" A címlapra pillantok. „A szülészeknek jár a hálapénz" - olvasom a csupa nagybetűvel írt mondatot. Elmosolyodom, és jót derülök magamban az idős asszony kedves tévedésén. De valamit elindít bennem ez a gyengülő szemekkel félreolvasott mondat. Megjelenik előttem egy kép. Egy szülőszobában vagyunk, éppen egy sikeres szülés után. A kis újszülött már biztonságban, az anya fáradtan, de boldogságtól ragyogó szemekkel fogja a mellette álló férj kezét. Ekkor a szülést levezető orvos lép oda hozzájuk, megköszörüli a torkát, láthatóan zavarban van, köpenyének zsebéből egy fehér borítékot húz elő, és az asz- szony füléhez hajolva egészen halkan a következőket mondja: „ Tisztelt asszonyom, engedje meg, hogy kórházunk, szülészeti osztályunk, kicsiny nemzetünk, valamint az egész emberiség nevében kifejezzem köszönetemet és hálámat, és kérem, fogadja el tőlem ezt a csekély összeget. ” A meglepett asszony egy bizonytalan mozdulattal próbálja visszatolni az orvos borítékot szorongató, feléje nyújtott kezét, de a doktor rutinosan éppen ezt használja fe! arra, hogy a borítékot a nő tenyerébe csúsztassa, és így szól: „Drága asszonyom, ez a legkevesebb, amit megérdemel!” Esténként előfordul, hogy feleségem erősen gömbölyödő, izgő-mozgó pocakjára teszem a kezem. Két dolog egészen biztos. Az egyik, hogy Veronka néninek kellene irányítania ezt a világot, de legalábbis ezt az országot. A másik, hogy a „szülő nőknek” valóban minden jár. Pénz is. De legfőképpen a hála. Németh Zoltán ¥2 BERES Az egészséges emberért Mindennapi vitaminpótlás 50 év felett is Biológiai szempontból mindnyájan 30 éves korunk körül vagyunk a csúcson, szervezetünk teljesítőképessége és immun- rendszerünk ekkortájt nyújtja a maximumát. Sajnos azonban az idő előrehaladtával szervezetünk belső működése lassan megváltozik. Ma már tudjuk, hogy a korral járó problémák java része nem elsősorban éveink számának növekedésére, hanem olyan - befolyásolható - tényezőkre vezethető vissza, mint például az életmód, ezen belül pedig a táplálkozás. A tápanyagok csökkent felszívódása, a rosszabb hasznosulás, illetve a szervezet megnövekedett igénye miatt ötvenes éveinktől bizonyos vitaminokból, ásványi anyagokból és nyomelemekből nagyobb mennyiségre van szükségünk. Ezért fejlesztettük ki kifejezetten az 50 év felettieknek az Actival 50+ filmtablettát, amely korszerű, tudományosan megalapozott termék, a hazai szükségleteknek megfelelő összetételével a teljesítőképesség és a jó közérzet fenntartását, az immunrendszer és az ízületek normális működését szolgálja. Ilyenkor, télen a megfázás, az influenza, a nátha szinte mindennapos környezetünkben, ezért ebben az időszakban különösen fontos, hogy jó állapotban tartsuk immunrendszerünket. Az Actival 50+ komplex multivitamin- és ásványianyagfilmtablettában található 33 hatóanyag pótolja az idősödő szervezet megnövekedett vitamin-, ásványianyag- és nyomelemszükségletét, maximálisan figyelembe véve az 50 év felettiek megváltozott tápanyagigényeit. Az Actival 50+ innovatív készítmény, a benne lévő ginseng hozzájárul a szervezet fizikai és szellemi teljesítőképességének fenntartásához, a glükózamin a normális porcképződést segíti elő. A lutein a szem egészségének megőrzésében, valamint az érrendszer épségének fenntartásában játszik szerepet, a likopin pedig a szervezetben zajló káros oxidációs folyamatokhoz, ezáltal az öregedési folyamatok késleltetéséhez nyújt segítséget. Ne hagyjuk, hogy elhatalmasodjanak rajtunk a fáradtság, kimerültség, gyengeség jelei! Milyen jó hallani, mikor egy rég látott ismerősünk azt mondja: Te semmit sem változtál, remekül nézel ki! És milyen jó, ha mi tényleg így is érezzük! És milyen nagy biztonságot ad a mai világban egy olyan nagymama vagy nagypapa, akire bármikor számíthat a család, akinek mindig van egy kis tartalék energiája! Aktiválás korhatár nélkül? A Béres válasza: IGEN! Táplálkozásunk megfelelő kiegészítésével, napi egy Actival 50+ filmtabletta bevételével sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért! Csak az igazat! Kiss Miklós az Evangélikus Élet 2003. november 30-ai számában interjút készített a 93 éves Zámolyi Gyulával abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt kezdte meg mosonmagyaróvári lelkészi szolgálatát. Az interjúban Zámolyi Gyula említést tesz odaköltözése nehézségeiről, melyet - szerinte - elődje, Szűcs Sándor okozott azzal, hogy „előzetes megegyezésük ellenére” nem osztotta meg vele a lelkészlakást, és azt állítja, „feleségétől kaptunk egy táviratot, hogy ne jöjjünk, mert ők nem kötelesek kiköltözni a lakásból”. Ezért - mint nyilatkozza - „az AEH akkori megyei vezetőjével eljöttem Mosonmagyaróvárra, vettünk egy kisebb lakást, ahová Szűcs Sándor családjával együtt beköltözhetett”. Zámolyi úr bizonyíthatjatlan állításai durván sértik édesapám, az 1953-ban, ereje teljében kényszemyugdíjazott Szűcs Sándor (az önállóvá vált magyaróvári gyülekezet első, több mint 30 éven át volt lelkészének) és édesanyám, dr. Füsti Molnár Mária (Magyaróvár köztiszteletben állt szemorvosa) emlékét, és alkalmasak jó hírük csorbítására. Feltételezem, hogy Kiss Miklós tökéletesen biztos abban, hogy interjúalanya a színtiszta igazat mondja. Én viszont azt gondolom, hogy mindez nemhogy nem igaz, de még csak nem is a valódi (ha érti K. M., hogy mire gondolok). Rég elhunyt szüleim már nem tudnak „védekezni”, és én sem vagyok abban a helyzetben, hogy a fenti állításokat dokumentumokkal, netán azok hiányával (!) minden kétséget kizáróan cáfolni tudjam. A bizonyítás Zámolyi úr kötelessége lenne, aki az interjú szerint kiválóan együttműködött a ,jó emlékű” Állami Egyházügyi Hivatallal (kétségtelen, ez Szűcs Sándornak nem sikerült). Természetesen a „szóbeli előzetes megállapodásnak” tanúi nem voltak, az állítólagos távirat nincs meg, ahogyan ezt Zámolyi nagytiszteletű úr telefonon volt szíves fiammal közölni. Az a bizonyos kisebb lakás pedig - ahol szüleim halálukig bérlőként laktak - soha nem volt sem az ő, sem a gyülekezet, sem a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdona! A birtokomban lévő telekkönyvi betét tanúsága szerint a szóban forgó ingatlant (korábban H. G.-né mosonmagyaróvári lakos tulajdonát) 1952-ben - tehát egy évvel Zámolyi Gyula oda- költözését megelőzően - államosították, attól kezdve a lakás állami tulajdonban, tanácsi kezelésben volt. Zámolyi úr ezen állítása tehát valótlan, mint ahogy - ismerve édesapám korrekt jellemét, édesanyám szelídségét és azt, hogy soha nem avatkozott édesapám hivatali dolgaiba - biztos vagyok abban, hogy a többi is az. Mindenképpen a jó erkölcs és az újságírói etika szabályaiba ütközőnek tartom, ha valaki ilyen súlyos, dehonesztáló állításokat kritika és bizonyíték nélkül, az esetleg lényeges körülmények figyelmen kívül hagyásával - és itt nem elsősorban az idős interjúalany emlékezőtehetségére gondolok - papírra vet. Szűcs Sándor emberi és lelkészi tisztességét nem nekem kell méltatnom - megtette ezt Prőhle Henrik a Lelkipásztor című lapban, édesapám halálának 25. évfordulóján -, de becsületét megvédeni kötelességem. Budapest, 2004. január 7. Bence Tivadarné sz. Szűcs Ágnes (Budapest) Tisztelt Bence Tivadarné! Szomorúan, de megértő szívvel olvastam levelét. Zámolyi Gyula nyugalmazott lelkész úrral Mosonmagyaróvárra érkezésem óta szoros és korrekt kapcsolatom van. Több ízben is készítettem vele interjút több évtizedet átívelő lelkészi pályafutásáról, és az általa elmondottak mindig fedték a valóságot. Visszaemlékezésében és szavában most sem volt okom kételkedni, de magam is úgy vélem, hogy azok ellenőrizetlen tolmácsolásáért engem terhel a felelősség. Ezért kérem, hogy jelen soraimat tekintse nyilvános bocsánatkérésnek. Tisztelettel és szeretettel: Kiss Miklós Pótcselekvésre pótcselekvés (Keresztgyalázások) A szerző evangélikus gyülekezet tagja, és eme tevékenységét még a rendszerváltás előtti időkben kezdte. Tizenöt éve cserkészvezető, emellett kántor és presbiter. Teológiai végzettsége nincs, pártnak nem tagja és nem is szimpatizánsa. Önmagát egyszerű magyar állampolgárnak vallja, „ tanulmánya ” ilyen szempontból értelmezendő. Igen, ez várható volt. Mármint a politikai párt által felállított - és más egyéb - keresztek meggyalázása. Mert aki másoknak nem tetsző jelképet tesz ki közterületre, az számítson arra, hogy az eltérő vélemény valahogy - stílustól és kultúrától függően - megnyilvánul. Ez történt. A tanulságot pedig le kell vonni! Történészként foglalkoztam az útszéli keresztek keletkezésével. Ezeket legtöbbször katolikus családok, egyházközségi tagok állították fogadalomból vagy hálából. Az adott település lakói, ha nem is voltak mind ezen a valláson, elfogadták, hogy az adott kereszteződésben egy feszületet emeltek. Elfért. Idővel ezek bizonyos fokú helyi építészeti védettséget is nyertek. A rendszerváltást követően is állítottak kereszteket, például egy volt iskola helyén a régi diákok (Kiskunhalas-Felsőszálláson), vagy - már politikai megfontolásból - MDF-es képviselők a választókerületükben. Ez utóbbit én már nehezebben magyaráztam vallási okokból, sokkal inkább lehet itt szó egyfajta jelképterjesztésről. Ezt a felfogást (?) vitte tovább a Jobbik Magyarországért Mozgalom, és nagy dérrel-dúrral fellendítette a nagyvárosok asztalosiparát, egyben pedig kiegészítő munkát adott a közterület-felügyelőknek és a polgármesteri hivatali dolgozóknak. Merthogy itt sok kereszt fog állani, de nagyon gyorsan! És aki nem engedélyezi, annak majd mi rajzolunk a neve mellé egy keresztet - azaz megjelentetjük kiadványunkban, hogy ez és ez a kerület nem eléggé keresztény és magyar, hanem... Hanem mi? Kísértetiesen emlékeztet ez a szimbólumállítási sebesség a 40-es évek végi rendszerváltásra (mármint arra, amit a szemtanúk meséltek róla). Akkor vörös csillagot kellett tenni mindenhová, mert aki nem tett, az... az „nem volt velünk, hanem ellenünk”. Már a magam életéből tudom, hogy aki vörös csillagot hordott a kabátján, az bizony nem volt mind kommunista, aki oroszul tanult, az nem volt mind szovjetbarát, aki pedig elvtársazott, az nem volt mind elvtárs. És aki most kereszteket állít, az keresztény? Vagy aki keresztet bemocskol, ledönt, az ateista-kommunista? Másról van itt szó, de vajon meddig lehet büntetlenül kimondani? Inkább ki se mondom, hanem csak megköszönöm az Evangélikus Élet január 11-i számában megjelent, Garai András által összeállított rövid válogatást Luther írásaiból. Reformátorunk elmondja, hogy mit kell tudnunk nekünk, keresztényeknek a keresztről. Ilyen találó összefoglalást még nem olvastam, és gondolom, azok sem, akik keresztet mocskoltak vagy rongáltak. Kedves keresztál lítgatók! Ha már ennyire benne vagytok a munkában, ugyan fogjatok már össze néhány vallásilag műveletlen embert a nagyvárosaitokban, és tartsatok nekik hittanórát, szervezzetek ifjúsági összejöveteleket, kirándulásokat, vagy csak egyszerűen „prédikáljatok a csontvázaknak”, ahogy ezt az Úristen is kiadja feladatul prófétájának. Akkor legalább elmondhatjátok, hogy egy kicsit tanultatok az evangéliumból. Ifj. Káposzta Lajos presbiter (Soltvadkert) Újságunk honlapja az interneten: WWW.evdet.hu Egyházunk honlapja az interneten: WWW.evangdikuS.hu
