Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-08-08 / 32. szám

2004. AUGUSZTUS 8. - 5. oldal Evangélikus Élet Képzelt riport egy magyarországi kultúrfesztiválról Amikor csütörtök délután hátizsákomat magamra kapva apám érteden arca mögött becsuktam az ajtót, és még utoljára búcsút intettem a kanyarból, igazából már semmi más nem lebegett előttem, csak az ismerős táj képe, amelyhez ugyan családi kapocs nem köt, mégis otthonomnak érzem, és évente idehúz a szívem. Az alábbi képzelt riportot a völgyben el­töltött négy nap ihlette, miként a szereplő­ket is, a riportert és a völgylakót, akik esz- szenciális különbözőséggel élik meg az életüket és emberségüket, de akikből vegy­tisztán természetesen egyetlenegy sem lé­tezik széles e világon. A riport tehát túloz és ferdít... Ám célja nem más, mint bemu­tatni e sorok írójának szubjektív élményeit a völgyben eltöltött időről.- Mondja, mi vonzza Önt és emberek ezreit ide évről évre? - kérdeztem a völgy­lakót.- Hmm. Jó itt. Az emberek beszélget­nek egymással, mosolyognak, jóízűeket kacagnak, sétálnak, és élvezik a jó időt...- Igen, igen, de hát idén különösen is rossz volt az idő, és úgy hallottam, hogy a fesztivál látogatottsága elmaradt az átla­gostól.- Tényleg?- És arról mi a véleménye, hogy a prog­ramok száma és színvonala nem ütötte meg a korábbi években megszokottat?- Érdekes. Erről csak azt tudom monda­ni, hogy reggelente, amikor felébredtem, és kibújtam a sátorból, hogy jóízűt szip­pantsak a friss levegőből, majd nekiláttam a napi program összeállításának, bizony, nehéz döntés előtt álltam. Ki tud dönteni egy barlangtúra és egy színházi előadás vagy egy jó koncert között? Aztán végül csak hagytam magam elveszni a progra­mok sűrűjében. így jutottam el például Paprika Jancsi csúzlizdájához vagy a len­gőtekepályához.- Már megbocsásson, de ez úgy hang­zik, mintha a Művészetek Völgye a „sem­mittevők völgye” lenne. Tud olyan progra­mot említeni, amelyikből valami konkrét haszna is lesz a jövőben?- Hmm. Hmm. Hát persze! Például a Paprika Jancsi csúzlizdájánál nagyon jól szórakoztam, a lengőtekepályánál pedig sok völgybarátra tettem szert. így amikor majd visszagondolok ezekre a vidám él­ményekre, újra nevetni tudok rajtuk.- Völgybarát??? Magyarázza meg, ké­rem...- Tudja, itt az emberek valahogy kinyíl­nak egymás felé. Beszélgetésbe elegyed­nek csak úgy, az utcasarkon, a vegyesbolt­ban vagy a buszmegállóban. Egy fényké­pész ismerősöm azt mondta, hogy itt köny- nyű fényképezni, mert mindenki mosolyog... Hát így alakulnak ezek a völgybarátságok. Nincs titkos recept, csak az ember úgy-kezd élni, mintha soha nem felejtette volna el, hogy a másikban meg­lássa Teremtője képét.- No, úgy tűnik, összehozott a sors egy valódi álmodozóval... Hát akkor meséljen egy kicsit a negatívumokról! Mit nem sze­ret, vagy mi nem tetszett eddig?- Nehéz szívvel tapasztaltam, hogy van­nak völgylátogatók, akik a világ minden kincséért sem válnának meg az autójuktól, nem vennének fel egy stoppost, nem mo- solyodnának el, és főleg nem költöznének a völgybe egyetlen napra sem...- Hát nem is csoda! Ugyan ki akarná a derekát összetörni egy sátorban, vagy ki akarna naponta kilométereket gyalogolni a poros utcákon?- Kérdezhetek én is?- Hát hogyne...- Mondja, mikor ivott mézes pálinkát utoljára?- Hogy micsodát?- Vagy mikor evett májkrémes kenyeret paradicsommal, de úgy, hogy folyjék a szája szélén a paradicsomlé? Vagy mikor táncolt utoljára moldvai csángó népzenére magasba emelt kezekkel? Mikor ült a fű­ben koszos lábbal, törökülésben? Mikor csodálkozott el a világ szépségén a felhő­ket kémlelve a délutáni domboldalon? Mi­kor nézett utoljára ragyogó szempár leg­benső mélyére a társa lelkét kutatva?- Nem értem...- Egyszóval mikor érezte utoljára, hogy jó embernek lenni?- Nos, úgy gondolom, ebben a szituációban...- Mert látja, a völgy erről szól. Ez egy olyan mesés hely, ahol az ember reggelen­te felébred, nagyot nyújtózik, és a távolba révedő tekintetével nyugtázza, hogy rend­ben mennek a dolgok: a kakas kukorékol, a darazsak zümmögnek, a szél füjdogál, és a templom harangja is rendben jelzi az időt. Ne értsen félre, nem bántani akarom, de úgy érzem, egy kicsit mereven áll hoz­zá az élethez.- Nekem pedig úgy tűnik, hogy maga egy vérbeli idealista. Mondja, hogyan él az év többi napján?- Igyekszem hasonlóan élni, mint itt. De a legelszántabb próbálkozások ellené­re is hamar átváltozom ügyféllé, jogi sze­méllyé, Kovács anyukává, pácienssé, számlavezetővé, azaz egy elintézendő üggyé a modem világ útvesztőiben.- Akkor lehet, hogy a „völgyélmény" csak illúzió?- Illúzió? Nem, nem hiszem, épp el­lenkezőleg! Számomra ez a valóság! Itt úgy érzem, hogy levethetem magamról az álruhákat, a mindennapi életben hoz­zám nőtt maszkokat és szerepeket, ame­lyeket elvárnak tőlem, és maradhatok pusztán ember.- Ez a zárszó?- Legyen. Bár hadd osszam meg önök­kel az egyik nagy bölcsességet, amelyet itt tanultam Sardaffastól, a Lidérc mint meg­világosodás című darab főszereplőjétől. Egyik példázatában azt mondja, hogy a boldogság és a jókedv sűríthető. Amikor később híján leszünk eme éltető táplálék­nak, csak elővesszük, és kis kortyokban nyeldesünk belőle. így mondta: „nyelde- sünk” belőle. No látja, így vagyok én a „völgyélménnyel”, hogy a maga szavaival éljek. Maricza Andrea Megtartotta hitét, magyarságát Emlékezés Szeleczky Zitára Öt évvel ezelőtt halt meg Szeleczky Zi­ta. A színésznő a háború előtti ma­gyar film- és színházművészet legen­dás alakja volt. Végakaratának meg­felelően egy kisközség - Nekézseny - temetőjében nyugszik, a családi sír­boltban. Még csak elsőéves növendéke a Ma­gyar Színművészeti Akadémiának, ami­kor első filmföszerepére szerződtetik. A kezdődő nagy siker nem kényezteti el, el­végzi az akadémiát, s a budapesti magán- színházak csábító ajánlataival szemben az ország első prózai színháza, a Magyar Nemzeti Színház ösztöndíjas szerződését fogadja el. Itt első perctől kezdve főszere­peket játszik, s működésének második évében már a legtehetségesebb fiatal szí­nésznőnek ítélt Farkas-Ratkó-díj nyerte­se, antik és modem klasszikusok hősnője. Huszonnégy magyar film főszereplője. (Néhány a leghíresebbek közül: Fekete gyémántok, Rózsafabot, Gül Baba, Sok hűhó Emmyért, Sziámi macska. Zenélő malom. Egy éjszaka Erdélyben. Ez utób­bi a velencei filmversenyen díjat nyert.) A háború alatt a magyar kórházak „üdvöskéje”, aki szerepléseivel enyhü­lést és vigaszt nyújt a sebesült katonák számára, a katonák s a nemzet „kishú- gának” nevezik. 1945 után úgy érezte, jobb, ha elhagyja az országot, mert szél­sőjobboldalinak minősítették. Pedig - ahogy ő fogalmazott - csak lelkesíteni akarta a katonákat, azt a hitet akarta éb­ren tartani, hogy lesz feltámadás. 1948-ban Argentínába távozik. Itt mű­vészi hivatásának él. Megalakítja az Ar­gentínai Magyar Nemzeti Színházat, mert az emigrációban - úgy hiszi és vall­ja - legfontosabb kötelessége a magyar kultúra ápolása. A legnehezebb körülmé­nyek között szólaltatja meg - az emigrá­cióban először - Az ember tragédiáját, Katona Bánk bánját, s a Gyöngykaláris­ban csokorba köti a magyar népdalokat és népviseleteket. Argentin filmben is szerepel; alakításáról az egész argentin sajtó a legnagyobb elragadtatással ír. Az 1956-os magyar szabadságharc idején drámai kiáltvánnyal fordul a világ nőihez. Argentína elnöke különkihallga- táson fogadja, rádiók és televíziók sora szólaltatja meg őt. Az argentin állami rá­dió hónapokon keresztül tartó, Magyar- országról szóló előadássorozat megtartá­sára kéri fel. A sorozat sok barátot szerez a magyarságnak, s a legnagyobb elisme­rést váltja ki. A magyar vers szerelmese és hivatott tolmácsolója. Különleges tehetséggel és átéléssel szólaltatja meg a magyar költé­szet gyöngyszemeit. Előadóestjeivel be­jálja Dél-Amerika, Kanada, Ausztrália és az Egyesült Államok magyarlakta váro­sait, s fellépéseivel nemcsak visszavará­zsolja a magyar múlt felejthetetlen szép­ségeit, hanem beleplántálja a szívekbe az elvesztett haza iránti szeretetet, hűséget és kötelességvállalást is. Lelkesedése összefogja a régi, az újabb és legújabb emigrációs magyarságot, akik egy em­berként ünneplik őt. Az emigrációban hanglemezei, -kazet­tái jelentek meg, amelyeken például Mécs László és Wass Albert legszebb ver­seit mondja. A hanghordozók közül há­rom elnyerte a clevelandi Árpád Akadé­mia aranydíját. Az emigrációs szervezetek egymás után tüntetik ki őt, s 1993-ban a kommu­nizmus alól felszabadult magyar haza is lerója tiszteletét: emigrációs kultúrmun- kája elismeréséül a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapja meg. A Legfelsőbb Bíróság felmenti őt a kom­munisták koholt vádjai alól, az ellene ho­zott ítéletet megsemmisíti, s ezzel teljes rehabilitálásban részesíti. • Az emigrációs magyarság legnagyobb művésznőjét és fáklyahordozóját Zászlós Zsóka György író e szavakkal jellemezte: „Szépséget a békében, hitet a háborúban, vigaszt az összeomlásban, reményt a hontalanságban... Adhat-e valaki ennél többet nemzetének?!” Szeleczky Zita 1999-ben, 85 éves ko­rában adta vissza lelkét Teremtőjének.' A hitüket és a magyarságukat megval- ló nagyságok sorába tartozott. Sokaknak szükségük van az emlékére. Kerékgyártó Mihály Csillagok közelről és távolról Olvasom, hogy X. énekesnő már megint a drogfüggőség problémájával küszkö­dik. Y. popsztárt nyilvános helyen való botrányokozásért és kiskorú veszélyezte­téséért őrizetbe vették. Z. fúmszínésznő másodszor is elvált ugyanattól a férjétől, és összejött első szerelmével. N. sporto­lót adócsalással és doppingolással gya­núsítják. Mielőtt bárki nagyon megbotránkoz- na, megnyugtatásul közlöm, hogy való­jában sohasem szoktam pletykalapokat vásárolni. Nem mintha szégyen volna, csak engem valóban nem szórakoztat­nak. Legalábbis frissen semmiképpen. Évente egyszer-kétszer eljutok szülé­imhez úgy is, hogy náluk tölthetek pár napot. Ilyenkor egy estét általában rá­szánok, hogy apámmal kimenjek a telek­re, és a pincében végigkóstoljuk a saját termésű borokat, szalonnát süssünk a szabadban, hallgassuk a tücskök ciripe­lését. Ahogy ez már lenni szokott, hétvé­gi házakban sokféle limlom felhalmozó­dik. Szomszédoktól, ismerősöktől kapott színes újságok is kerülnek ide szatyor­szám. Előbb-utóbb a kályhában végzik. Számomra viszont az ilyen ritka látoga­tások alkalmával kedves társaimmá vál­nak. Csendes, bágyadt délutánon, amíg apám a hintaágyon szunyókál, vagy a kutyát sétáltatja, magam pedig a házban hűsölök, találomra felnyitom valamelyi­ket, és olvasom, hogy X. énekesnő már megint drogfüggőséggel küszködik. Y. popsztárt nyilvános helyen való bot­rányokozásért és kiskorú veszélyezteté­séért őrizetbe vették. Z. fdmszínésznő másodszor is elvált ugyanattól a férjétől, és összejött első szerelmével. N. sporto­lót adócsalással és doppingolással gya­núsítják. Olyan valószerű minden, olyan nap­rakésznek tűnik. Aztán a címlaphoz haj­tok, és megnézem a dátumot: 1998. áp­rilis vagy 2000. október. Ezek a ma is hihetőnek tűnő hírek már nem hírek. X. énekesnőt hallom a rádióban (persze felvételről) - ő valószínűleg éppen „ tiszta ”, vagy a szóban forgó elvonókú­ra óta már több kezelésen is átesett. Le­het, hogy e pillanatban nem is a drog a legnagyobb problémája, hanem hogy elhagyta a szerelme, vagy összetört az autója, netán éppen őt gyanúsítják adó­csalással. De az is lehet, hogy most ép­pen él és virul, és kivételesen jól érzi magát. Y. popsztár már el is felejtette a nyilvános botrányokozásért járó rend­őrségi kellemetlenségeket, és most épp európai turnéját tervezi talán, vagy gye­reke született a harmadik barátnőjétől. Z. fdmszínésznő rájött, hogy mégis a férjét szereti, és harmadszor is hozzá­ment. N. sportolóval kapcsolatban pe­dig már senki nem emleget doppingot, de épp most szerzett meg egy jelentős bajnoki címet. „Csillagok”- messziről. így vagyunk az igazi csillagokkal is. Amikor felnézünk az égre, nem a jelenle­gi állapotukat látjuk, hanem sok száz­ezer, millió vagy milliárd évvel ezelőttit. Némelyik csillag nem is létezik már, sőt akkor sem létezett, amikor a hajósok még a segítségükkel tájékozódtak. Sze­relmesek esti sétájukon ezekből a már nem is létező objektumokból választanak maguknak összetartozásuk jeléül. Néme­lyik fénylő pontocska nem is csillag, ha­nem gigantikus felhő, amelynek porsze­mei közül a legkisebbek is nagyobbak, mint az otthonunkul szolgáló bolygó. Csillagok múltja a jelenünk. Csillagok jövőjében élünk. Talán most épp fáj valami. Talán félsz. Valaki, aki eme állapotodban lát téged, már rég túl van e pillanaton. Jelenedet a múltadként látja. Emlék lett számára fáj­dalmad és félelmed. Vagy a feledés ho­málya borul rá végleg. Csillag vagy. Miután rég elmúltál, még mindig fényesén ragyogsz valaki je­lenében. Az O jelenében, aki a múltad, a jövőd — a sorsod. Bartha István Messiásnak hitt színész Az élő Messiásnak nézték Mexikó­ban James Caviezel filmszínészt, aki Mel Gibson A passió című filmjében Jézus Krisztust alakította. A mexi­kói sajtó beszámolói szerint több mexikói faluban kérlelték a színészt, hogy gyógyítson betegeket, és te­gyen csodát. A mélyen hívő katolikus Caviezel a Reforma című lap szerint 14 egye­temistával együtt missziós utat tett a kelet-mexikói Veracruz szövetségi államban, ahol a lakosság túlnyomó többsége mély szegénységben él. A színész utóbb elmondta az új­ságíróknak, hogy meghatotta az em­berek hite, és sokkolta az élmény, hogy tőle kértek segítséget, s hogy el kellett magyaráznia: ő csak színész. (MTI) Szamártár Szentendrén Július 2-án nyílt meg az Első Magyaror­szági Szamártár képzőművészeti kiállítása Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múze­um Felső-Tisza-vidék tájegységében. Az egy éve alapított gyűjtemény Az Úr lova címmel mutatja be ötven művész al­kotását, amelyeket az alapítók - a püs­pökladányi művészeti iskolai tanár házas­pár, Kiss Endre és felesége, Kissné Bállá Krisztina - felkérésére készítettek festő­művészek, grafikusok, szobrászok, texti­lesek, így Gyulai Líviusz,feLugossy Lász­ló, ef.Zámbó István, Ölvetzki Gábor, Nagy András, Mácsai István. A megkötés mindössze annyi volt, hogy a művek a szamárról szóljanak. A Bibliában gyakran szereplő állat a szamár: a betlehemi jászol körül ökör és szamár állt, a szent család a kis Jézussal szamáron menekült Egyiptomba, Jézus pedig szamáron vonult be Jeruzsálembe. A kiállításon bemutatják az Első Magyar Szamártár által kiadott azonos című iro­dalmi-művészeti „szamár-könyvet” is, amelyben Tamási Árontól, Tersánszki Jó­zsi Jenőtől, Fekete Istvántól és kortárs írók, költők - Kocsis Csaba, Körmendi Lajos - műveiből olvashatók részletek, gazdagon illusztrálva. Az augusztus 31-ig látogatható kiállí­tás megnyitóját a témához kapcsolódó kézműves-tevékenységek, -bemutatók követik. A kínálatban papírszamár-fel- szerszámozás, vesszőszamár-készítés, csuhécsacsifogat-készítés, „Csapd le csacsi”-játékudvar, ostor- és szalmafonás szerepel. A skanzen kondorfái iskolájá­ban Szamárfül és szamárpad címmel rendhagyó tanítás lesz. A látogatók be­kapcsolódhatnak a szamaras kordés szé­naszállításba, illetve a szamaras növény- és tárgykereső játékba is. (MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom