Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-06-20 / 25. szám

2004. JÚNIUS 20. - 11. oldal Evangélikus Élet Üzenet az Arámiról rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla Új egér fajt fedeztek fel A közelmúltban eddig még ismeretlen egérfajra bukkantak a kutatók. Az ilyen felfedezések azért nagy jelentőségűek, mert a Földön élő növény- és az állatfa­jok nagy része még azelőtt kipusztul, mielőtt az ember megismerné őket. A ku­tatómunka nehézségei mellett ez nagyban magyarázható a különböző élőhelyek, az élővilág rohamos pusztulásával és pusztításával is. A gerincesek esetében pél­dául a becslések szerint az eddig ismert közel 46 500 faj mellett további 3500 vár felfedezésre. Valószínű, hogy közülük több örökre titok marad számunkra. A most bemutatandó kis teremtmény is azt jelzi, hogy felelősek vagyunk a ránk bí­zott élővilágért... (JCsCs) Amerikai és Fülöp-szigeteki biológusok új egérfajt fedeztek föl a Fülöp-szigete- ken. A hír igazi meglepetésként érte a kutatókat, hiszen nem túl gyakori, hogy új emlősfajt fedezzenek fel. Még az is előfordulhat, hogy nemcsak egy eddig ismeretlen fajt, hanem egy egészen új nemzetséget (a faj feletti rendszertani kategória) találtak. Az aprócska egér a Fülöp-szigeteki Mount Banahaw Nemzeti Park területén került elő, amely a Luzon-sziget déli ré­szén fekszik, Manilától nagyjából ötven mérföldnyire. A halvány narancssárga színű állatnak a testéhez képest viszony­lag nagy feje van. Erős állkapcsával és fogaival a legkeményebb diókat is képes feltörni. Az egérke nagyjából tizenöt grammot nyom, teste 8-9 centiméter hosszú, tíz centiméteres farokkal. Bajsza közel nyolcszor hosszabb, mint a feje szélessége, és akad közöttük néhány olyan szál is, amely a szemek hátsó pe­reméről ered. A szigeten szinte az összes egyedülál­lónak számító kisemlős két olyan faj le­származottja, amely az ázsiai kontinens­ről érkezett a Fülöp-szigetekre úgy tíz-ti­zenöt millió évvel ezelőtt - állítja Law­rence Heaney, a chicagói Field Museum emlősökkel foglalkozó munkatársa és egyben a terepen végzett munka egyik vezetője. Heaney már több mint húsz éve tanulmányozza a Fülöp-szigetek élővilá­gát. A terület biológiai sokfélesége nagy­jából tízszer nagyobb, mint például a Galápagos-szigeteké, és az egész világon itt fordulnak elő a legnagyobb számban egyedülálló, ritkaságnak számító fajok - állítja a biológus. Eric Rickart, a utahi természetrajzi múzeum gerincesekkel foglalkozó munkatársa szerint az újon­nan felfedezett egérfaj egyetlen olyan rágcsálóhoz sem hasonlít, amelyet eddig a Fülöp-szigeteken leírtak. Az új fajt számos egyetem kutatóinak együttműködése keretében sikerült fel­fedezni. A biológuscsoport kis termetű emlősök után kutatott az esőerdőben, amikor a talaj felett néhány méterrel, a kúszónövények tetején ráakadtak a pi­ciny állatra. A Fülöp-szigeteken találha­tó síkvidéki esőerdőknek mára csak mintegy három százaléka maradt meg, ezért könnyen lehet, hogy jó néhány faj már azelőtt kipusztult, hogy azonosítot­ták volna. Az apró emlős felfedezése so­kat segíthet a sziget pusztulásra ítélt fa­jainak megmentésében, hiszen újabb ékes bizonyítékul szolgált arra, hogy a terület valóban érdemes a megőrzésre. Illyés András (forrás: www.origo.hu) Egy fenyőgallytól az örökkévalóságig „A lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta. ” (Préd 12,7) Egy vázában álló, új hajtásokat hozó fe­nyőgally adta az ötletet. Apámtól tudom, hogy be lehet szerezni egy olyan enzi­met, amely hatással van a gyökérképző­désre. Elvileg tehát nem zárható ki annak lehetősége, hogy akár egy új fenyőfát is előállíthassunk ily módon. Új fenyőfát egy már meglévő növény egy darabjá­ból? Nem is olyan ritka és ismeretlen ez az eljárás. Például igen könnyen szert te­hetünk egy cserép kaktuszra úgy, hogy egy nagyobb példányról levágunk egy parányi tüskés levélkét, majd elültetjük. Az élet ezek szerint - legalábbis a nö­vények szintjén - egy olyan „kontinu- um”, amely bár növekvőnek, fejlődő­nek, szaporodónak mutatja magát, ese­tenként mégis képes eltérni e szabályok­tól. Ez azt is sugallja, hogy nincs egé­szen hozzájuk kötve. Vajon mi akadálya lehet annak, hogy ugyanezt feltételezzük az állatvilágban is? Elég, ha csak a kettévágott földi gi­lisztákra vagy az egymással összenőtt borjakra, a kétfejű kutyákra, netán az egyfejü és kéttestű torzszüleményekre gondolunk. Ezekhez hasonló jelenségek az ember esetében is előfordulnak oly­kor. Vajon helyes-e, hogy individuum­nak, azaz oszthatatlannak nevezzük a személyiséget? Nem lehetséges-e, hogy éppen ezek a ritka extremitások lebbentik fel a fátylat a dolgok valódi mibenlétéről, amelyet a világ normális működésének szabály­szerűségei jótékonyan eltakarnak a sze­münk elől? Lehet, hogy az, amit lélek­nek nevezünk, ugyanolyan folytonos­ságként létezik az örökkévalóságban, mint a növények életereje? Hogy miként a végtelen óceán cseppjei, úgy viszo­nyulnak emberi leikeink is egymáshoz és az örökkévalósághoz? Lehet, hogy egyszeri és megismételhetetlen voltára oly büszke lényünk egy napon rádöb­ben, hogy valójában egy hatalmas és végtelen körforgás részese, amelyben folytonosan keverednek egymással az alkotóelemek, és éntudatunk nem egyéb, mint egy-egy pillanatnyi kiszakítottság csupán? Életünk és halálunk pedig ah­hoz volna hasonlítható, mint amikor a Nap sugarai páraként fölemelik a víz­cseppecskéket, hogy valahol újra alakot öltsenek más összetételben, majd visz- szatérjenek a végtelen óceánba? Tudom, hogy ez így nagyon „New Age”-esen hangzik, de azért gondoljuk csak végig! Ebben az esetben ugyanis egy újabb érvet találtunk amellett, hogy például a génekkel történő manipulációknak - a tudományos eredményektől függetlenül - etikai vonatkozásaik is vannak. Az imént fölvetett gondolat éppen azon ala­pul, hogy ha az élet - akár a növények, akár az állatok, akár az emberi lélek szintjén - egyfajta folytonosság, akkor erkölcsileg valóban támadhatóvá válnak azok a tudomány haladására apelláló ér­vek, amelyek szerint a kudarcba fulladt kísérleteket a jövőben megmutatkozó eredményességük fogja igazolni. Itt ugyanis nem marad többé hely a torz­szülöttek, az örökletes és kiküszöbölhe- tetlen károsodásokkal születő, az érett kort csak kicsiny valószínűséggel meg­élő egyedek előállításával vállalt kocká­zatnak - még azon nemesnek és előre­mutatónak tűnő érvekre hivatkozva sem, amelyek éppen ezek végleges kiküszö­bölését célozzák meg a tudományos ku­tatások előrehaladása által. Észrevehető azonban, hogy érvelé­sem kétélű. Az élet folytonosságára hi­vatkozva elutasíthatjuk bár az emberkí­sérleteket, ám ez felvet egy másik, ugyancsak súlyos etikai problémát. Mind ez idáig ugyanis az élet egyetemes értékére való hivatkozással meglehető­sen nyomós érvek szóltak amellett, hogy nehéz volna meghúzni a határt a terhes­ség alatti szűrővizsgálatok alapján meg­állapított nyilvánvaló fogyatékosságok miatt elvégzett abortusz vagy a gyógyít­hatatlan betegen saját kérésére végrehaj­tott eutanázia és a náci ideológia ember­telen prakticizmusa között. A fentebb fölvetett gondolat azonban éppen azt sugallja, hogy az élet mint folytonosság nem kényszeríthető olyan formába, amely számára kedvezőtlen, szenvedésekkel teli, megalázó. Tudjuk, hogy a természetben működő kiválasztó­dási stratégia szintén ebbe az irányba mutat: a gyenge, az életképtelen elhullik, még mielőtt ivarérett korba léphetne. Sőt a „kiválasztódásról” olykor maguk a szü­lők vagy a fajtársak gondoskodnak. Föl is merült már az a kérdés, hogy vajon nem hatáskörtúllépés-e az ember részé­ről, amikor a tudomány és technika esz­közeinek igénybevételével mestersége­sen ellene hat ezeknek a természetes ki­választódási mechanizmusoknak? Valláserkölcsi vonatkozásban tehát nemcsak a klónozással kapcsolatban vethető fel az a jól ismert probléma, hogy az ember törvénytelen módon „is­tent játszik”, hanem már az életképtelen vagy az élet minősége szempontjából csökkent lehetőségekkel bíró magzatok, illetve a halálos betegek mesterséges életben tartása kapcsán is. Olyan szem­pontra bukkantunk volna tehát, amely az élet értékének valamiféle haszonelvü, otromba és embertelen értelmezése alá adhat lovat? Majdnem mindegy. Ami lehetséges, azt az ember valahol és valamikor való­ra is fogja váltani. Ha nem teszik meg (márpedig nem teszik meg) azok a ,jó emberek”, akik etikai aggályaik miatt úgy érzik, igenis határt kell szabni a tu­domány szabadságának, akkor majd va­lahol és valamikor végre fogják hajtani azok a „rossz emberek”, akik fittyet hányva az etikai kifogásokra és az élet feltétlen értékére, kizárólag a technoló­gia fejlődésétől és lehetőségeitől teszik függővé, mit valósítanak meg. Ez pedig nyugtalanító. Ám azt hi­szem, éppen eme rendkívül aggasztó jö­vőkép felvázolásakor növekedhet meg újra a hitbeli megfontolások szerepe. Keresztény emberként szabadságomban áll felismerni, hogy ezek a rendkívül kétélű igazságok és lehetőségek is ugyanannak az Istennek a kezében van­nak, aki a világot nemcsak teremtette, hanem az ember minden gonoszsága és lázadása ellenére mindmáig fenntartja. Ha Isten annak tudtában „engedi” az embert ilyen technológiai-tudományos fejlettségi szintre, hogy éppen azoknak nem lesznek erkölcsi aggályaik annak gátlástalan kiaknázása tekintetében, akik azt nem jóra, hanem rosszra akarják használni, akkor nyilvánvalóan itt is, most is - mint mindig és mindenütt - ő maga fogja kezében tartani az esemé­nyeket, és még a legnagyobb borzalom­ból is képes lesz jót kihozni. Mindezzel nem valamiféle fatalista jövőképet kívántam felvázolni és az en­nek megfelelő passzív, beletörődő ma­gatartást helyeselni. Ellenkezőleg! So­hasem válik feleslegessé etikai megfon­tolásaink komolyan vétele, az általunk helyesnek, emberségesnek tartott út kö­vetése - akkor sem, ha a világ körülöt­tünk egyre személytelenebbé és ember­telenebbé válik. Ez Jézus útja. Az egyet­len útja annak, hogy az egyébként kizá­rólagosan a technológia által uralt kény­szerpályáról egy olyan ösvényre lép­jünk, amelyen a technológia lehetőségei mellett - vagy olykor velük szemben - az emberi méltóság és szabadság az iránymutató. Ez az ösvény az, amely az életet mint folytonosságot elvezeti an­nak forrásához, ahol a kémcsövekből és lombikokból kiszabadulva minden csep­pecske visszatérhet a végtelen óceánba. Bartha István Fából vaskarika A Magyar értelmező kéziszótárban világos meghatározást találunk arról, hogy mit ért a magyar ember a házasságon '.férfinak és nőnek jogilag elismert és szabályozott élet- közösségét: e közösséghez kapcsolódik a gyermekáldás lehetősége. Nemrégiben több újság is olyan megfogalmazásban közölt egy hírt, amely arról árulkodik, hogy nem is­merik vagy nem akarják ismerni e szó használatának a szabályait, illetve hogy nem forgatják az értelmező szótárat: szenzációként tálalták, hogy Amerikában az „egyne­műek” is köthetnek házasságot. A magyar nyelv szabályai szerint házasságot csak férfi és nő tud kötni. Az egyne­műek barátságot, élettársi kapcsolatot, szövetséget stb. köthetnek, de házasságot nem. A gyermekáldás náluk természetesen nem lehetséges. Lehet, hogy az angol nyelvben nincs meg ez a nemi megkülönböztetés, de aki magyarra fordít, ne ferdítse el a magyar fogalmakat helytelen használattal. A házasságot és az élettársi kapcsola­tot ezért nem szabad összekeverni, fából ne akarjunk vaskarikát csinálni! Mire jó az eddigi világos, egyértelmű fogalmakat összekeverni? Kinek jó ez? Vagy megint az ördög, a Diabolosz (a név jelentése: összekeverő) munkájával találkozunk? Ez a mostani hírverés legyen számunkra figyelmeztetés: nem biztos, hogy automati­kusan jó az, ami külföldről jön, még akkor sem, ha egyenesen Amerikából érkezik hozzánk. Ezért legyünk öntudatosak, vizsgáljuk meg, hogy mi a jó, és mi a rossz, és merjünk a rosszra határozott nemet mondani. így tudunk gyerekeinknek utat mutatni; a szülők példamutatása és élete még ma is - minden ellenkező híresztelés ellenére - igen fontos a fiatalok számára. Természe­tesen sok emberben van homoszexuális hajlam, mint ahogyan a szerzés, a lopás haj­lama is ott rejlik mindannyiunk életében. De ha gyerekkorunktól tudatosítják ben­nünk a „Ne lopj!” parancsolatot, akkor a hajlam nem lesz olyan kísértéssé, amely ké­sőbb beárnyékolná életünket. A sokszor példaként emlegetett homoszexuális művé­szek és mások életét közelről megismerve látjuk, ők is mennyire szenvedtek attól, hogy fiatalkorukban nem álltak ellent ennek a kísértésnek. Világosan meg kell mon­dani továbbá azt is, hogy egy idegen gyerek felnevelése nem oldja meg egyszerűen a gyermektelenség kérdését. Döntéseinknél mi figyelünk a kor szellemére is, de számunkra a bibliai útmutatás a döntő. Istenünk az áldását és a szaporodás ígéretét a férfi és a nő kapcsolatára ad­ta, és ezzel földi küldetésünk egy részét határozottan megmutatta. Ezért örülök na­gyon, hogy a református testvérek zsinata ebben a nagy „összekeverésben” egyhan­gúlag, ország-világ előtt, határozottan kijelentette, hogy számukra a homoszexualitás mint életvitel a teológián is elfogadhatatlan, noha tudják, hogy Jézus Krisztus a ho­moszexuálisokért is meghalt, és őket is meg akarja menteni. Missura Tibor (Budapest) Először lépek oltárodhoz... „Idén megható konfirmációi ünnepség volt a penci evangélikus gyülekezetben. A kis létszámú gyülekezetben csak két­évenként van konfirmáció. Az idén nyolc gyermek - öt fiú és három leány - konfir­mált. A nyolc konfirmandus az eddigi szo­kástól eltérően hosszú, fehér egyenruhá­ban, úgynevezett albában vonult be a temp­lomba felemelő orgonaszó kíséretében. Istennek legyen hála, erre a napra elké­szült templomunk belső felújítása: a fa­lak, a padok új festést kaptak, és a padlót is új mozaiklapok borítják. Különlegesen szépen és gazdagon volt feldíszítve az ol­tár. Mindez az egyháztagok hűséges mun­kája, lelkesedése és erős hite révén válha­tott valósággá, Fischl Vilmos lelkész ve­zetésével.” Gerengay Vilma (Penc) Röfögő ballagok... Túl vagyunk már a ballagás idején, sőt sok helyen már az érettségi is lezárult. Idén egy különös élmény részese lehettem. Nyitott ablakom mellett ülve különös hangra figyeltem fel Ablakunk alatt egy bohócruhákba öltözött, sárga esernyőt tartó diákcsapat vonult. Nem tudom, melyik gimnáziumból jöttek. A hangra let­tem figyelmes. Éneklés, dalolás, szavalás helyett röfögtek. Csak ez az egy hang hallatszott. A röfögés a szótárak szerint a disznó szaggatott hörgése, vagy mor­gásszerű állati hang - általában. Más hang ez, mint amely a végzős diákok ün­nepélyes búcsúztatásán hallható a vonuló, kissé szomorúan búcsúzó diákság ajkáról. Később megtudtam, hogy ez a különös rendezvény a hivatalos ballagás elfitti úgynevezett ..bolondballagás'' volt. A jelenség meggondolkoztatott. A ballagás, úgy látszik, más értelmet nyert... Változik azonban a ,, ballagás " szó tartalma is. Volt, aki azt hitte, egészen ki­megy a divatból ez a régi szokás, hiszen az érettségi súlya sem a régi már. Akinek ..csak” érettségije van. nehezen tud elhelyezkedni valamilyen szellemi pályán. Az érettségi értékvesztése miatt a ballagás is leértékelődött. Ráadásul ma már az óvo­dások és az általános iskolások is ballagnak, sőt a főiskolások és egyetemisták is. Egykor a vén diák búcsúzott, és lépett ki a nagybetűs Életbe. Igazgatók lírai sza­vakat kereslek, komoly intelmekbe fogtak, szülők, testvérek, kedvesek zsebkendőbe rejtették arcukat. Volt valami megfoghatatlan ünnepélyesség a ballagásban. Az Evangélikus Élet május 23-i száma (II. oldal) az iskolai élet még mindig legszebb ünnepének, hangulatos, érzékeny búcsúnak nevezi a ballagást, mely egyben a vi­rágok ünnepe is (vagy a virágárusoké?). Mindezt el lehet mondani bölcsődések, óvodások, elemi iskolások ballagásáról is? Engem korábban már az is zavart, hogy a régi latin diákének, a Gaudeamus igi- tur (Vigadjunk tehát...) soraiba ez is belecsúszott: „filiszter leszek magam is ”, Mi­csoda perspektíva! A „filiszter " szó egyértelműen nyárspolgárt jelent: német és héber eredetű, nem túl igényes kifejezés, amely mára teljesen kiüresedett. Egy idő óta új jelenség tűnt fel a hivatalos ballagás előtt: mókás, vidám, bolon­dos nap, amelyen jelmezekben, gyalogosan vagy autókon vonuló fiatalok hango­san. néha szilveszteri trombitával tülkölnek, máskor gitárral kisért énekekkel kü­löncködnek. Kedves diákgyerekek őrjöngnek ilyenkor, de a tomboló életöröm és jókedv mögött valami életellenes lázadást érzek, az egykor ünnepélyes aktus meg­csúfolását. Többek között ezt is elvesztették a múlt örökségéből. Röf-röf-röf - hal­lottam a vonuló diáksereg ajkáról. A disznó mint diákideál? A röf-röf az emberi szó helyettesítése? Elgondolkoztató! H. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom