Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-06-06 / 23. szám

2. oldal -2004. JÚNIUS 6.

HETI

ÚTRAVALÓ

Szent, szent, szent a Seregek Ura,

dicsősége betölti az egész földet!

(Ézs 6,3)

Szentháromság ünnepének hetében az Útmutató reggeli igéi a Szentháromság egy Isten három személyének egységét és dicsőségét hirdetik. Vezérigénkben a háromszor szent Istent dicsőítik a szeráfok a mennyben, és mi is ezt tehetjük már e földön, tudván: „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink... ” (5Móz 29,28) Pál Isten tetteinek nagyságát és bölcsességét magasztalja. Ezek meghaladják az emberi értelmet, és kikutathatatla- nok számunkra, mert ő az Úr, „ övé a dicsőség mindörökké ’’ (Róm 11,36).

Nikodémus eljut addig a felismerésig, hogy neki is felülről való születésre van szüksége ahhoz, hogy Isten országába bejusson. Az újjászületés csodája azonban Isten hatalmában áll. Ezt Isten az ő Lelke által munkálja bennünk, ha hittel feltekintünk a keresztre felemeltetett Emberfiára, „ hogy aki hisz őbenne, annak örök élete legyen" (Jn 3,15). A Szentháromság mindhárom személye „közreműködik” a mi megmentésünk érdekében, ám Jézusnak mégis ezt kellett megállapítania rólunk: „de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket” (Jn 3,11). Pedig már Jeremiás felismerte és hirdette, hogy a bálványokkal szemben „az Úr az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király" (Jer 10,10). És Isten önkijelentését elfogadjuk-e? „Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. (...) Ti vagytok a tanúim - így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok. ” (Ézs 43,11.12) Nem bizonyulunk-e szavainkkal, tetteinkkel sokszor hamis tanúknak? Pál helyesen tanúskodott a bálványokkal teli városban az athéniek számára még ismeretlen Istenről. Akkor és ma is perdöntő kérdés volt a feltámadásba vetett hit: Isten „ azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (ApCsel 17,30). Ilyen nagy az Úristen kegyelme, amelyet személyre szabott ajándékként, ingyen fogadhatunk el tőle!

„Egy a Lélek,... egy az Úr,... egy az Istene és Atyja mindeneknek. ” (Ef 4,4-6) íme, a Szentháromság kinyilatkoztatott titka! Jézus keresztjénél a százados ezt az Istent dicsőítette, mert nemcsak látta, de hallotta is, hogy „Jézus hangosan felkiáltott: »Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!« (Lk 23,46). Fülöp még nem jutott el idáig Jézus megismerésében, s húsvét előtt talán még nem is hitte, hogy Jézus személyében Isten lényegének egész teljessége nyilvánvalóvá lett. E földön mi sem tudjuk közvetlenül megtapasztalni a Szentháromság titkát. Fülöpnek és a szemtanúknak megadatott az a csoda, hogy átéljék: „Aki engem lát, látja ak Atyát." (Jn 14,9b) Nekünk „csak” a hit marad: „Higgyetek nekem. hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van. ” (Jn 14,11) Vigasztalóként Jézus a másik Pártfogót, a Szentlelket is megígéri a benne hívőknek, „hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban" (Jn 14,13). Bizony „Mindenható egy Isten ő” (EÉ 247,1).

Garai András

Egyházunk

honlapja:

www.lutheran.hu ^

r

Evangélikus Elet

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE

Isten titka

Jn 17,1-10

Az utolsó vacsorán a tanítványok mindnyájan hallották: Jézus egy az Atyával. De mintha hiába hallották volna! Nem sokkal később, amikor a Gecsemáné kertjében látták a templomőröket, arríint kezeiket a Mesterre vetik, egyikük sem hitte már az elhangzottakat. Mert hallották, de nem hallották meg Jézus szavát. Mint ahogyan nem hitték a kereszt alatt állva, és nem hitték akkor sem, amikor az Úr testét a sziklasírba rejtették. Hús- vétkor, a feltámadt Krisztust látva, hallva, érintve felizzott szívükben a bizonyosság, de újra meg újra felmerültek kétségeik is. Máté a legöszintébb, mert megvallja, hogy amikor Jézus mennybemenetele előtt utoljára jelent meg a tizenegynek, azok ,, meglátva őt, leborultak előtte, noha kétségek fogták el őket ” (Mt 28,17). Csak pünkösdkor, a Szentlélek kiáradása nyomán hallották meg, hogy az a Jézus, akivel együtt költötték el a húsvéti bárányt, és aki vacsora után elindult a megcsúfoltatás, a kínszenvedés és a kereszthalál mélysége felé, kezdettől fogva egy volt az Atyával, és az Atya mindvégig közösségben volt vele. Pünkösdkor értették meg, hogy az írás is erről szól. Pünkösdi igehirdetésében - a Lélek indítására - Péternek rögtön eszébe jut, hogy már a zsoltáros megjövendölte: Isten nem engedi, hogy az ő szentje rothadást lásson.

A régi egyházatyák könyvtárakat töltöttek meg a Szentháromság titkát kutató írásaikkal, amelyekben a hogyan és miként kérdését próbálták megfejteni. Mégsem szégyellem: nem tudom, Jézus miként volt egy az Istennel a világ teremtése előtt. Nem tudom, miként volt egy az Atyával, amikor Mária emberként szülte meg. A Szentlélektől való fogantatásának titkát sem tudom megfejteni. Nem tudom, hogyan nyilvánult meg Isten hatalma Jézus csodáiban, és nem tudom, hogyan vett részt, miként volt jelen Isten a megfeszített Krisztus szenvedéseiben, halálában és a poklokra való átszállásában. Nem ismerem föltámadásának „technikáját”, és azt sem tudom, mi módon ül Krisztus az Atya jobbján, és hogyan van jelen mindenütt, bár a földi tekintetek elől elérhetetlen fény takarja. Mindezt nem tudom, de igyekszem nemcsak hallani, hanem meghallani is a halálba induló Jézus szavait: „Én és az Atya egy vagyunk! ” Ezért hiszem és vallom, hogy ha közösségben élek a kereszt Krisztusával, akkor közösségben vagyok Istennel, mert a kereszt Krisztusa nem más, mint a Deus crucifixus, a megfeszített Isten! Ezért igyekszem nemcsak hallani, de meghallani is Pál apostol tanácsát: Isten erejét ebben a világban a megfeszített Krisztus erőtlenségében tapasztalhatom meg; Isten bölcsességét pedig

az ő keresztjének bolondságában... Igyekszem mindezt nemcsak hallani, de meghallani is, amikor értelmem úgy ítél, hogy Isten ügye azoknak van kiszolgáltatva a világban, az egyházban, de sokszor még a gyülekezetben is, akik szolgálat ürügyén uralkodásra törnek, a maguk dicsőségét keresik, hatalmi harcokba bocsátkoznak, viszályt szítanak, bajt kevernek, rágalmaznak, kioktatnak, vádaskodnak és ítélkeznek. Mindezt látva igyekszem meghallani: botránkozás helyett a megfeszített Krisztus erőtlenségére kell hagyatkoznom, hogy a vele való közösségben tapasztaljam meg Isten csodálatos erejét, amely ezen a földön mindig erőtlenség által ér célhoz.

És szeretném a Deus crucifixusra, a megfeszített Krisztussal mindenkor egy Istenre irányítani azon testvéreim figyelmét, akik úgy érzik, hogy hiába igyekeznek Isten útján járni, mert Isten egyre távolabb kerül tőlük; akik úgy vélik, hogy életükben a gondok és bajok nem rendeződnek, hanem sokasodnak, és egyre elviselhetetlenebbek lesznek. Az ilyen kísértést szenvedőknek szeretném ajánlani, hogy ne csupán hallják, de igyekezzenek meghallani is Krisztus keresztjének kinyilatkoztatását: nem földi sorsunkban kell keresnünk annak bizonyítékát, hogy Isten gyermekei vagyunk. Hiszen a megfeszített Krisztus egészen biztos, hogy Isten

Fia, sőt egy az Istennel, földi sorsa mégis arra utal, hogy Isten elhagyta és végleg elvetette őt. Ráadásul még az írás is ezt látszik megerősíteni: „Átkozott, aki fán függ!" (Gál 3,13) De a megfeszített Krisztus - bár valóban viseli az Ádámtól örökölt átkot - nem átkozott, hiszen egy az Istennel! És akik benne hisznek, őt követik, azok sem lehetnek átkozottak, mert Isten gyermekei, még ha itt a földön ki is kell venniük a részüket Adám átkos örökségéből. A Szentlélek nélkül Isten gyermekeinek állapota bizony kétségbeejtő! A Szentlélek viszont bizonyosságot ad az Isten Fiával, a megfeszített Krisztussal való közösségünkről. O maga a Deus crucifixus, az értünk megfeszített Isten.

Véghelyi Antal

IMÁDKOZZUNK!

IstenUnk, mennyei Atyánk, köszönjük, hogy elküldted hozzánk szent Fiadat! Ur Jézus Krisztus, köszönjük, hogy megnyitottad előttünk az Atyához vezető utat! Szentlélek Isten, köszönjük, hogy minden nyomorúságban, megpróbáltatásban és elesettség- ben arról tanúskodsz, hogy Isten gyermekei vagyunk, és közbenjársz értünk kimondhatatlan fohászkodással. Szentháromság egy Isten! Egyedül téged illet a dicsőség most és örök- kön-örökké. Ámen.

Oratio oecumenica

Meghívó

Négy év utón megjelent az új magyar evangélikus dogmatika második kötetet, ezzel a főtémával:

A bűn lényege, eredete és következményei.

Az újabb kötet bemutatására június 12-én, szombaton 11 órai kezdettel kerül sor a Budapest-Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében (V., Sütő u. 1.).

A könyvbemutató programja:

Bevezető előadást tart D. Szebik Imre elnök-püspök. Az új kötetről és annak fő témáiról szól D. dr. Nagy Gyula ny. püspök, teológiai professzor.

Fórum: közös megbeszélés, kérdések és válaszok a témáról.

Az új kötet a könyvbemutatón kedvezménnyel vásárolható meg (950 Ft helyett 760 Ft-ért).

A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Luther Kiadó szeretettel hív minden érdeklődőt erre a találkozóra.

Mindenható, örök Isten! Gyermeki szívvel közeledünk a hatalmas titokhoz, amely belőled árad. Atya, Fiú, Szentlélek Isten: három a személy, mégis egy a lényeg. S közeledben megérezzük, milyen határtalan benned a szeretet, amint e háromság egységet alkot.

Példa és biztatás a számunkra, hogy különböző területekről érkezve, különböző elképzelések, tehetség birtokában is egy a lényeg: téged szolgálni szeretetben. Add, hogy belőled erőt merítve tudjunk, ha kell, háttérben maradni, egyenetlenségeket elsimítani, a jó földet előkészíteni. Őrizz meg bennünket a hamis elbizakodottságtól, a szereplési vágytól, a törtetéstől. Add szívünkbe a szolgálat alázatát és örömét, hogy az egyház úgy jelenjék meg az emberek előtt, mint ahol jó lenni, mert jelenléted békességet áraszt. Áldó hatalmadat kérjük a családi közösségre: az iskola kötöttségéből kikerülő gyermekek, a munkában elfáradt szülők, az időskor terheit hordozó nagyszülők számára. Add, hogy az összetartozás és az egymásért való felelősség növekedjék a családokban! Ugyanezt kérjük a gyülekezetekre: add, hogy széthúzás helyett a közös cél fűzze össze a szíveket. Hogy az ökumené se szóvirág legyen csupán, melynek kimondásába is gyakran beletörik a nyelvünk, hanem valóban fogadjuk el: a „más” is testvérünk Krisztusban.

Könyörgünk hozzád országunkért: a jövő vasárnap ismét megkérdeznek bennünket, de vajon tényleg szá- mít-e a véleményünk?! Urunk, te valóban odafigyelsz az erőtlenekre, a nélkülözőkre, a kihasználtakra, a reményt elvesztőkre - add, hogy téged keressünk, benned bizakodjunk, s ne emberekben. Mert te teremtettél, váltottál meg és szentelsz meg minket, Istenünk. Ezért téged illet minden dicséret, dicsőség és a hálaadás. Ámen.

• • • •

SAROK

g

5

£

3

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPÉNEK LITURGIÁJA

Magyarázni? Imádni!

Lezárult a húsvéti ünnepkör. Mennybemenetel ünnepén keresztül, pünkösdön át megérkeztünk Szentháromság ünnepéhez, amely kissé kilóg az ünnepek sorából, a Krisztus-év eseménynaptárából. Sokan nem tudnak vele mit kezdeni. Az igehirdető számára is nagy a veszély, hogy prédikáció helyett dogmatikai előadást tartson, s megmagyarázza a megmagyarázhatat- lant. A liturgia segít. Nem magyaráz. Segít letérdelni a csoda előtt.

Az egyházi esztendő legismertebb ma élő tudósa, Karl-Heinrich Bieritz azt írja, hogy Szentháromság ünnepe az összegzés napja. A teremtő Isten kinyilatkoztatta magát, a Fiú elvégezte a megváltás művét, a Szentlélek megszentel és hitet ébreszt. Az elsőt karácsonnyal hozza összefüggésbe, a másodikat nagypéntekkel és húsvéttal, a harmadikat pedig a pünkösdi ünnep eseménysorával. Szentháromság ünnepe összefoglalja és lezárja a sort. így nem csupán tematikus vagy éppen dogmatikus ünnepről van szó, hanem a biblikus ünnepsor summájáról. A liturgikus szövegek is így állnak előttünk.

Az istentisztelet kezdőzsoltárát - „Nagy az Úr és igen dicsérendő, és

nagysága mérhetetlen” - most nem zsoltáridézet keretezi antifónaként, hanem Pál Timóteushoz írt első leveléből való idézet: „Az örökkévaló királynak, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztesség és dicsőség örök- kön-örökké.” A nap lényegét összefoglaló, egyetlen kéréssé tömörítő kollektaimádság pedig így csendül fel az ünnepen: „Isten, aki szent, egységes és oszthatatlan háromság vagy: növeld bennünk a hit ajándékát és a szeretet érzését, hogy örök életre jussunk a te ígéreted szerint, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön-örök- ké. Ámen.”

Ebben az imádságban már kiderül az, amit az evangéliumi olvasmány és a levélbeli ige is képvisel: a Szentháromság titka nem az értelmünk vizsgálatának a tárgya, hanem az életünk élménye. Még a művelt Nikodémus, a tanító sem közelítheti meg logikus magyarázattal a nagy kérdést, hanem meg kell hajolnia az előtt, hogy „ úgy szerette Isten a világot... ” Pál, a jól képzett teológus, a zseniális gondolkodó is megtorpan, és nem okos okfejtésbe kezd, hanem himnuszt énekel: „O, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok... ”

Az úrvacsorái liturgiát bevezető „méltó és igaz” hálaadásban is így hangzik az egyház kikristályosodott imádsága: „Méltó és igaz, illő és üd- vösséges, hogy mindenhol és mindenkor hálát adjunk neked, mindenható Szentháromság egy Isten, te, aki igéd által megteremtettél, Fiad élete, halála és feltámadása által megváltottál, Szentlelked által pedig a szentek közösségébe hívtál, imádunk téged örök Isten, titokzatos Szentháromság, az angyalokkal, az üdvözültek mennyei seregével és földön küzdő egyházaddal, és ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicséretét.” Csodálatos magasztalás ez; érezzük, túlmegy életünk megszokott gondolatain, eltér a hétköznapok bármilyen megfogalmazásától, mert itt megáll a tudomány, megáll az ész... Majd rázendít a gyülekezet: „Szent, szent, szent meny- nyekben az Isten.” Mert a titkot megérteni nem lehet, de élvezni s leborulva imádni annál inkább.

Fontos, hogy hitvallási iratainkat, az egyház tanítását összefoglaló könyveket kézbe vegyük, hiszen ha megkérdeznek hitünk felől, legalább az

alapvető ismeretekkel tisztában kell lennünk. S ha kérdik, kiben hiszünk, ki a mi Istenünk, akkor előbb-utóbb nem kerülhetjük ki a kérdést: mit jelent a Szentháromság egy igaz Istenbe vetett hit? Ki ő, miért egy a három, és három az egy? Sokféle magyarázatot megismerhetünk, elsajátíthatunk: filozofikusukat, képszerűeket, hasonlatokat, tantételbe sűrítetteket. Fontos, hogy - magunk és mások számára - saját szavainkkal is el tudjuk mondani, meg tudjuk fogalmazni mindezt. (Ezt is jelenti Pál mondata: „ tudom, kiben hiszek... ”). De ahhoz, hogy idáig eljussunk, szükségünk van arra, hogy ezen a vasárnapon térdet tudjunk hajtani, az Isten-imádás magasságába tudjunk emelkedni, a szokottnál is tudatosabban mondjuk a hitvallás három hitágazatát. És megérezzük: az Isten, akiről lehet oly emberi módon is szólni (ő adta nekünk ajándékba ezt a lehetőséget), nagyobb, szebb, csodálatosabb minden elképzelésünknél! Szegődjünk oda az apostol mellé, aki ennek az ünnepnek epistolájában, a himnusz szárnyain ezt énekli: „Bizony tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Amen. ”

Hafenscher Károly (ifj.)