Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-05-30 / 22. szám

8. oldal - 2004. MÁJUS 30. Evangélikus Élet SZÉLRÓZSA 5. ORSZftfiOS CliftdSÉLlHÜS If JÉSDGI TfllHLHOZÓ íBBf!V880RSZ#8l EBflílBGUHBS EEfHSZ tf J1ÍS88IES 6VCBfllCH852TÉLf IÖ8S Budapest. Ollói ut 1 Stefiin Un-1123 2831 uHiiu.emfparUI.bii Szeretjük a frappáns, kifejező hasonlatokat. Segítségük­kel érthetően beszélhetünk olyan jelenségekről, érzé­sekről és tapasztalatokról, amelyek nélkülük talán el sem mondhatók. Világosság és sötétség. A nap fényének életet, örö­möt adó erejéből, az éjszaka szorongó, félelmetes bi­zonytalanságából lettek az élet és halál, a jó és rossz szimbólumaivá. Feloldhatatlan ellentét feszül közöttük, ugyanakkor feltételezik, igénylik egymást. Egymásnak köszönhetik létüket. Szükségük van egymásra, nekünk pedig szükségünk van rájuk. Mindkettőjükre. A világosságra, hogy fényénél dolgozzunk, körülnézzünk, megvalósítsuk önmagunkat, útnak induljunk. A sötétségre, hogy leple alatt megpi­henjünk, magunkba nézzünk, összebújjunk, hazaérjünk. A fény is lehet zavaró, vakító, kellemetlen. Akit meg­alázni vagy megfélemlíteni akarnak, annak az arcába világítanak. A sötét is lehet kellemes, barátságos. Akik aludni szeretnének, vagy egymást szeretni, lekapcsolják a villanyt. Egyszerűnek látszik, mégis milyen bonyolult, ugye? Világosság és sötétség, jó és rossz. Talán téged is foglalkoztatnak ilyen gondolatok. Min­denesetre az a tény, hogy voltál már Szélrózsa találko­zón - vagy fontolgatod, hogy most esetleg részt veszel rajta-, azt bizonyítja, hogy keresel valamit. Vannak kérdéseid, amelyekre szeretnél választ találni, és nem csak az érdekel, hogy ki kerül ki győztesen a Villából. Mi, a találkozó szervezői nem áltathatunk téged az­zal, hogy kérdéseidre tudjuk a válaszokat, illetve hogy kezünkben lenne az élet rejtvényének megoldása. Mi is a reggelt váró, a sötétben a másikhoz bújó, a jót- rosszat magunkban hordozó, az élethez ragaszkodó, a haláltól félő emberek vagyunk. Éppen ezért vált nélkü­lözhetetlenül fontossá számunkra egy olyan Isten gon­dolata, egy olyan Istenhez való tartozás érzése, akinek valóságát Jézus tette egészen kézzelfoghatóvá, és aki a töredezett létének terhei alatt roskadozó, sötétben ta­pogatózó, kérdéseivel és kétségeivel viaskodó ember fe­lé maga is kinyújtja a kezét. Terveink szerint erről a kéznyújtásról szólnak majd a találkozó során az elő­adások, a beszélgetések és az áhítatok. Reggelenként közös elcsendesedéssel kezdjük majd a napot a nagyszínpadnál. Három ifjúsági közösség ka­pott felkérést a három reggeli áhítat megtartására, olyan bibliai igék alapján, amelyekben a világosság fo­galma fontos szerepet játszik. A három délelőttön egy-egy úgynevezett főelőadás is elhangzik majd a nagyszínpadon. Az első nap /f világos­ság és a világ címmel a bennünket körülvevő világban néznénk szét, megvizsgálnánk annak örvendetes és szo­morú jelenségeit Czakó Gábor író, újságíró segítségével. Másnap délelőtt >1 világosság és az ember címmel befelé kezdünk figyelni. Utánajárunk mindannak, ami a világosság és sötétség ellentétét, illetve egységét magá­ban hordozó - és e kettősségtől gyakran szenvedő - emberről elmondható. Előadónk Lányi Andrásiul. A harmadik napon A világosság és én címmel kény­telenek leszünk szembenézni önmagunkkal, megvizsgál­ni magunkat a világosság és sötétség terén, és reménye­ink szerint abban is segítséget kapunk, hogyan kezdhet világítani az életünk. Hoíher József jezsuita szerzetesre - aki lelkigyakorlatokat is vezet - vár ez a nehéz fel­adat. Mindhárom előadón kívül a színpadra lép egy „élő reflektor”, aki az elhangzott előadásokra reflektál, és el­képzelhető, hogy a témát új megvilágításba helyezi. Az eddigi találkozókhoz hasonlóan a gazdag délutá­ni és esti programot követően áhítat zárja a napot. Az alkalmak mottóját a világossággal kapcsolatos fogal­mak, szimbólumok adják, amelyekhez az áhítatot tar­tók választanak majd tetszés szerint bibliai igét, illetve történetet. ÉN vagyok a világ világossága - mondja jézus. TI vagytok a világ világossága - mondja ugyancsak ő. Ml vagyunk a világ világossága - mondhatjuk bát­ran, amikor együtt vagyunk Jézussal. Te, én és még sok kedves ismeretlen és ismerős. Egy felemelő, boldogító testi-lelki „napfürdőzés” re­ményében hívunk, várunk Tatára! Németh Mán JÉL2I°25. ® TflTfi Fordulatok évei Nem volt könnyen emészthető lecke az Európai Protestáns Magyar Sza­badegyetem idei akadémiai napjainak a programja. Pedig az elmúlt héten Berekfürdőn „csak” a második világ­háborút követő fordulatok kerültek terítékre - fogalmazhatunk némi iró­niával. Bogárdi Szabó István református püs­pök előadásában szinte hátborzongató volt szembesülni azzal, hogy az „udvari teológusoknak” nevezhető egyházi ve­zetők hogyan szolgálták ki a 20. század diktatúráit, hogyan véltek teológiai iga­zolást találni számukra. A püspök mind­ezt eredeti idézetekkel demonstrálta. Az előadást mintegy illusztrálta az egyik es­te vetített, Isten vagy történelem című kétrészes film, amelyet a televízióból már ismerhetünk. A történelmi fordulópontokat három kiváló történész világította meg egy-egy előadásban. Elsőként Csicsery-Rónay Ist­ván szólt a jelenlévőkhöz Német, nyilas uralom, zsidóüldözés, zsidómentés cím­mel. Szavainak különös érvényt szerzett az, hogy ő maga is átélte az eseményeket. Ezt követően Palasik Mária (Demokrá­cia: választások, újjáépítés 1945-47) és Rainer M. János („Népi demokrácia”, sztálinizmus, 1956 és a puha diktatúra) számolt be kutatási eredményeiről a résztvevőknek. Hogyan zajlottak az események a Fel­vidéken és Kárpátalján, Délvidéken, il­letve Erdélyben? Erről szintén avatott szakemberek, Vadkerty Katalin, Hódi Sándor és Benkő Samu szóltak. A ha­sonlóságok mellett jellemző, máig ható sajátságok színezték a különböző szín­helyeken a fordulatokat, nehezítették, ritkább esetben könnyítették a kisebbsé­gi sorsot. Nem volt könnyű feladata Pröhle Gergelynek, hazánk berni nagyköveté­nek, aki Ismét Európában, mindig Euró­pában címmel tartott előadást; egyrészt egyensúlyoznia kellett a múlt, a történe­lem és a jelen között, másrészt válaszol­nia a hazánk uniós csatlakozásával kap­csolatos számos kérdésre. A kétségkívül legeredetibb és a lényeget leginkább megragadó eszmefuttatásában arról szólt, hogy a jogi, a szervezeti, a politi­kai, a gazdasági vonatkozásokon túl - amelyek természetesen alapvetőek - Eu­rópa jövőjét az értékválasztások döntik el. Ebben az összefüggésben, bármeny­nyire fontos volt is az egyház és az állam szétválasztása, a spirituális értékrend tár­sadalmat megújító hatása kap hangsúlyt. Nagy sikerük volt a kerekasztal jelle­gű megbeszéléseknek. Svájcban felnőtt, a második generációt képviselő fiatalok - Kanyó Tamás és Tréfás Dávid - kér­dezték élményeikről a második világhá­borút és az azt követő korszakot átélt Török Bálint történészt és Horváth Já­nos közgazdászt, politikust. Különösen az utóbbi - aki az 1945 utáni Ország- gyűlésnek is tagja volt, és ma ismét ma­gyar parlamenti képviselő (a Fidesz- frakció tagjaként) - aratott nagy sikert: ízes beszédén nem érződött az Egyesült Államokban töltött több mint negyven esztendő, mai meglátásai pedig adekvá­tak voltak. Persze főleg annak a politikai kultúrának a képviselete gyakorolt első­sorban hatást a jelenlévőkre, amelyre Bajcsy-Zsilinszky Endre, majd Nagy Fe­renc, Kovács Béla és a többi, a felszaba­dulást megelőző és követő években meghatározó kisgazda politikus mellett lehetett szert tenni. Jellemző apróság: az egyik kérdés arra irányult, hogy milyen volt az 1945 utáni parlamentben a kép­viselők viszonya. A válasz: hasonló a nyugati demokráciákban megszokott­hoz. Jó lenne, ha ma is így lenne. Az is kiderült, hogy Magyarországon zajlott le az igazi gazdasági csoda, az új­jáépítés, a földreform, a világtörténelem legnagyobb inflációjának a megfékezé­se, a stabil forint bevezetése... Mind­ezeknek köszönhetően 1947-ben igen jó élet volt hazánkban. Fájdalmas arra gon­dolni, hol tartanánk, ha nem jön az igazi „fordulat éve”, ha a szovjet megszállás miatt nem törik derékba a magyar polgá­ri fejlődés. Ugyancsak nagy sikere volt a Szöllősy Pál, az EPMSZ korábbi elnöke által ve­zetett pódiumvitának, melyben a „Mi­lyen demokráciát?” kérdésre keresték a választ a neves résztvevők, Gombár Csaba szociológus, a Magyar Rádió ko­rábbi elnöke, Kende Péter politológus és Zalatnay István református lelkész, val­lásfilozófus. Áldozócsütörtökön - ez is hagyo­mány - kirándulásra, ennek keretében pedig ökumenikus istentiszteletre került sor. Szolnokon a református templom­ban Hofher Jdz.se/jezsuita szerzetes hir­dette az igét. A liturgiában - amely lé­nyegében az új evangélikus liturgia egy­szerűsített változata szerint zajlott ijj. Hafenscher Károly összeállításában - részt vett Hamar István helyi lelkész is. Az esti kulturális programok közül igen nagy sikere volt a Kolczonay Kata­lin vezette irodalmi estnek, amelyen Serfőző Simon költő és Körmendy Lajos író olvasott fel müveiből. Bizonyára el­fogult vagyok, amikor úgy vélem, hogy az est értékeit jelentősen növelte az a va­rázslat, amelyet Joób Árpád „művelt” citerájával. A konferencia résztvevői a hivatalos program után még sokáig kér­ték és élvezték a játékát, amely közös éneklésre serkentett, közösséget épített. Ugyancsak nagy élmény volt, hogy Gryllus Dániel a reggeli áhítatokat zsol­tárénekekkel színesítette. Kiemelendő a berekfürdői református lelkész, Csorna Judit szolgálata, aki a Bethesda tavi beteg történetét helyezte új megvilágításba: töb­bek között hangsúlyozta, hogy az immá­ron gyógyult embernek magával kellett vinnie az ágyát, hogy ne vágyjon vissza, hogy képes legyen feldolgozni a múltat, teljesen szakítva vele. A Megbékélés Háza ideális színhelye volt az akadémiai napoknak, a konferen­cia pedig ismét pozitív választ adott a szabadegyetem jövőjével kapcsolatos kérdésekre. A százötven résztvevő kö­zött többé-kevésbé arányosan szerepel­tek magyarországiak, nyugat-európaiak és Kárpát-medenceiek; ez a változatlan érdeklődést tükrözte. Erről számolhat­tam be magam is a hazai EPMSZ egye­sületről szólva, és hasonlóan vélekedett az EPMSZ Erdélyi Körének a tevékeny­ségéről beszámoló Zsigmond Irma ma­rosvásárhelyi tanárnő is. Jövőre május 1. és 7. között a német- országi Rheinfelden evangélikus konfe­rencia-központjában rendezik meg az akadémiai napokat, 2006-ban pedig a tervek szerint - első felvidéki színhely­ként - Rimaszombat adna otthont az eseménynek. Frenkl Róbert „Kérem, kapcsolják be a biztonsági övét!” Mert most szétnézünk egy kicsit a magasból - egészen távolról, tízezer méter fölé szállva. Gépünk egybefüggő habtenger felett siklik magabiztosan. Csak a légcsavarok egyhangú, tompa zaja szűrődik be az utastérbe, egyéb­ként minden nyugalmat áraszt. Tizen­egy embernek biztosan hasonló gondo­latok járnak most a fejében. Mind tá­volodnak valamitől, amit együtt éltek messze földön élő távoli barátaikkal... Jó húsz éve annak, hogy ősi rokonok­ként egymásra találtunk: a tűleveles észa­kot hazájuknak tudó, finnországbeli kaja- aniak és mi, az 1800 kilométerre szakadt, Nyíregyházán élő magyarok. Testvéreink­ké fogadtuk s jó testvérekhez illően néha meg is látogatjuk egymást, hogy erősítsük a már összesodort szálakat. A közösség­ben mindig másokon a sor: ezúttal a fiata­los lendületre volt szükség. Az évente meghirdetett országos finn találkozó meg­szervezése az idén Kajaani városára há­rult. A szervezők feladata az volt, hogy a Kaet Ristissa A finn „Szélrózsa ” szélrózsa minden irányából összegyűjtsék egyházuk fiataljait. Ránk, magyar baráta­ikra is gondoltak, s a meghívásukra nem lehetett nemet mondani. Mindent megtet­tek, hogy a hiánynak szikráját se tapasz­taljuk, s igazán szívünkbe zárhassuk őket. Mi csak hagytuk magunkat belesimulni vendégszeretetükbe... Egyrészt nézelődni mentünk. Tudtuk, hogy rengeteg mindent elleshetünk éret­tebb barátainktól. Meg sem kellett szó­lalniuk, a puszta látvány mesélte el ne­künk mindazt, amit jól átgondolt megfo­galmazások, bravúros körmondatok sem adhattak volna vissza ilyen hűséggel. Minden a rendezett gondolatokról, a tü- relmességről, az egymás iránti tisztelet­ről árulkodott: az érintetlen tó, a háborí­tatlanul magasodó tűlombú erdő, a kris­tálytiszta, csípős levegő, az autó, valamint ottlétünk levezénylője, kitartó kísérőnk, Marko is. O segített bepillan­tást nyernünk ebbe a hideg, kissé távol­ságtartó, talán túlontúl illedelmes, de el­képesztően kiegyensúlyozott világba. Marko Miettinen a kajaani evangélikus gyülekezet egyik lelkésze, s most már személyes jó barátunk is. Aztán azért is tettük ezt a kirándulást, hogy megmutassuk magunkat testközel­ből, képet adjunk magunkról, városunk­ról, gyülekezetünkről... Elhoztuk nekik fiatalságunkat. Fesztelenül, tele élettel, lendülettel, nem kevés kalandvággyal íz­lelgettük ezt a teljesen különböző világot. Elárasztottuk őket dallal, hangszerrel, sa­ját nyelvükön is. „Szólj, boldog hála­ének...”, „Sói kunniaksi luojaan...” - csillantotta meg kamarakórusunk csekély finntudásunkat; nem is sejtették, hogy amit hallanak, azt szinte percek alatt sajá­títottuk el - hiszen rokonok vagyunk. Vendéglátóink nem hagytak minket unatkozni. Alaposan körbejártuk „házuk tájékát”, elbeszélgettünk erről a szá­munkra felfoghatatlan arányú „evangéli­kus tömegről”, amelyben élnek. Meg­tudtuk, hogy csak a kajaani gyülekezet­ben négyszáz fiatal konfirmálkodik évente.JAz ő gyülekezetben tartásukra külön rendszert dolgoztak ki... „Kaet ristissa”, azaz „Összekulcsolt kezek”. Ez volt idén a fiatalok számára rendezett találkozó mottója, ez bújhatott meg üzenetként a résztvevőkben. Nem érthettünk mindent a sportcsarnokukban felállított színpadon elhangzottakból: a keresztény rap- és rockszámok szövegei­ből, a meditációkból. Éppen annyit tud­tunk felfogni, amennyit finnül értő egy szem barátunk, kedves tolmácsunk hősi­esen továbbítani tudott a hangzavarban. Mégis eljuthatott hozzánk a hír: a közös­séget csak így, összetett kézzel próbál­hatjuk építgetni. Megdöbbentő, szokat­lan élmény volt ugyanazokkal a finn fia­talokkal úrvacsorát venni, akikkel előző este a most oltárul szolgáló emelvény előtt ritmusos keresztény zenére lazítot­tunk... így is, úgy is összeért a kezünk, így is, úgy is egységet alkottunk. Marko kíváncsi volt élményeinkre, s indulásunk előtt még egy utolsó kávéra invitált bennünket. Azt hallotta tőlünk, hogy átformált bennünket ez az öt nap egymás társaságában s az övékben; azt, hogy teleszívtuk magunkat ezzel a lég­körrel, s hogy szívesen adjuk tovább ezt a gazdagságot másoknak. Jólesett úgy eljönni, hogy nyomot hagyhattunk má­sokban, és folytathattunk, mélyíthettünk egy kapcsolatot. Gépünk ereszkedni kezd. Ismét egyre közelednek a felhők. Először a szántó­földek és települések körvonalait pil­lantjuk meg, majd minden hirtelen „élet­nagyságú” lesz. A földet érés finom zök­kenésével tudatosul bennünk: itthon va­gyunk, munkához kell látni. Lendülettel, tiszta szívvel, „összekulcsolt kezekkel”. Kiitos, rakkaat suomalaiset! Köszön­jük, kedves finnek! Horváth Dénes A bibliai események helyszíneit látni vágyókat hívja az Ökumenikus Tanulmányi Központ, folytatva a korábbi évek programját. Oda várjuk Önöket, ahol Mózest a Nílusból kihúzták (2Móz 2,9), vagy ahol Jézus hirdette az igét, és gyógyította a betegeket (Mt 9,35), vagy ahol Saulból Pál apostol lett (ApCsel 9,6), de még sok más bibliai helyszín megtekintése is szerepel a programban. A rendkívül gazdag úti program teljes biztonsággal, kényelmes ellátással, személyes törődéssel jár együtt. I. 2004. szeptember 28-október 8. között 11 nap Egyiptomban (Alexandria, Kairó, Gíza, Gósen földje /lMóz 45,10/, Luxor, az ősi kopt egyház kincsei, nílusi hajóút, Királyok völgye), II. 2004. november 18-25. között 8 nap Izraelben (a Hegyi beszéd helyszíne, Jeruzsálem, Galilea, Kapernaum, Galileai-tenger, Holt-tenger stb.), III. 2005. április végén 11 nap „damaszkuszi út" (a részletek még kidolgozás alatt). Pontos árakat a következő hirdetésben adunk. Részletes tájékoztatást telefonon (1/466-4790) vagy kérésre írásban nyújt az Ökumenikus Tanulmányi Központ munkatársa, Gimesi Zsuzsa lelkész (70/508-7624).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom