Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-05-23 / 21. szám
2004. MÁJUS 23. - 5. oldal Evangélikus Élet A jól ismert mondás szerint „aki énekel, kétszer imádkozik”. A Lutheránia tagjainak ajkáról bizony megszámolhatatlanul sok imádság hangozhatott el: az elmúlt évszázad alatt bőven volt lehetőségük arra, hogy a legnevesebb szerzők műveinek megszólaltatásával dalban fohászkodjanak Istenhez. A kórus - melynek neve szorosan összefonódott a Deák téri templommal és a Bach-héttel - az elmúlt szombaton ünnepelhette századik születésnapját. A Lutheránia tiszteletére rendezett ünnepség délelőtt - természetesen - közös énekléssel kezdődött. Miután ki-ki elfoglalta helyét a szólama számára kijelölt padban, dr. Kamp Salamon országos egyházzenei igazgató magasba emelte kezét, és már el is kezdődhetett a délelőtt folyamán elhangzó művek gyakorlása. Rövid idő elteltével a dirigens letette a karmesteri pálcát, hogy köszöntse az egybegyűlteket, név szerint is említve egyházunk megjelent nyugalmazott és szolgáló püspökeit, dr. Nagy Gyulát, D. dr. Harmati Bélát és Gáncs Pétert, valamint a Lutheránia „házi szerzőjét”, Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőt. Megnyitóbeszédében dr. Kamp Salamon arról szólt, hogy a halhatatlan művek nem itt a földön, hanem Isten és az ember között születnek. „A Lutheránia száz évét ilyen műnek tartom. E kórus fennállását egyedül Isten közelségének köszönheti. Szolgálatával - történelembe ágyazottan, mégis idő feletti módon - sokat tett Isten dicsőítése, továbbá az emberi szívek megvidámítása érdekében” - mondta. Ezután egy valamikori kórustag, Gáncs Péter áhítatát hallgathatták meg a jelenlévők, aki a 100. zsoltár verseit alapul véve arról beszélt, hogy a Lutheránia kaput nyitott a szervezett egyházi ének és zene felé, és közben hatékony missziói szolgálatot végzett. „A Lutheránia olyan márkanév lett a magyar szellemi életben, melyet az igényesség és az Igéhez kötöttség jellemzett és jellemez” - hangsúlyozta a püspök. Erről tanúskodik a kórus száz esztendejét bemutató színvonalas kiadvány is. A Lutheránia címet viselő könyvet a szerkesztő, Zászkaliczky Péter mutatta be és méltatta a megjelentek előtt, kiemelve, hogy bár az énekkar tagjait áthatotta a közös dalolás öröme, elsődleges feladatuknak mégis mindig Isten ügyének a szolgálatát tekintették. Ezt a megállapítást a személyes hangú visszaemlékezések sora - D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök, Gryllus Vilmos, a Deák téri gyülekezet felügyelője, Szokolay Sándor zeneszerző, valamint Weisz Jenő Németországban élő nyugalmazott lelkész felszólalása - is alátámasztotta. Az ünnepi összejövetelt fogadás követte. A Lutheránia egykori és jelenlegi tagjai közül néhányan a régi szép emlékeket elevenítették fel egymással beszélgetve, vagy az évfordulóra megjelent igényes kiadványt lapozgatták. Mások Kamp Salamon köré gyülekeztek, és gratuláltak neki abból az alkalomból, hogy - még a templomi alkalom keretében - átvette Szokolay Sándortól a Nyugati Egyházkerület ajándékát, a Weltler- plakettet. A népes vendégseregre még egy meglepetés várt. Mielőtt mindazok a vendégek és Lutheránia-tagok, akik a másnapi istentiszteleten közös szolgálatra vállalkoztak, együttes gyakorlásra vonultak volna vissza a templomba, a nagyteremben levetítették azt a néhány - az ötvenes évekből származó - filmkockát, melyre az egyik kórustag, Sass Lóránt bukkant rá apósa hagyatékában. Ezt követően a résztvevők együtt köszöntötték fel a Lutherániához szintén ezer szállal kötődő Trajtler Gábor orgonaművészt, aki a közelmúltban ünnepelte 75. születésnapját.- gazdag Múzeumi majális az Insula Lutheranán A szeszélyes időjárás ellenére sem csalódtak mindazok, akik május 16-án a vasárnapi ebéd után nem a nyugalmas és bizonyára megérdemelt pihenést választották, hanem ellátogattak a Deák térre, az Evangélikus Országos Múzeum rendezvényére. Mi is a múzeumi majális? A „múzeum” szóról félig elfeledett ősök, poros tárlók, jobb esetben a megszólaló múlt jut az ember eszébe, a majálisról pedig esetleg Szinyei Merse Pál híres festménye vagy a sörös-virslis közelmúlt... Pedig az effajta programsorozat már tízéves múltra tekint vissza Budapesten. A múzeumok világnapja táján a Nemzeti Múzeum kertjében kapnak lehetőséget az ország múzeumai a bemutatkozásra. Hiszen manapság ezen intézményeknek nemcsak a klasszikus gyüjtés-feldolgo- zás-bemutatás, hanem az ismeretterjesztés, a „közmüvelés” is feladatuk. A múzeumi majálison tehát egy májusi délutánon - lehetőleg a szabadban -, változatos, kötetlen formában ismerkednek a jelenlévők a múlt értékeivel, elődeink életével, a művészeti alkotásokkal. Egyházunk - és Közép-Európa - egyetlen országos evangélikus gyűjteménye különböző nehézségek miatt még nem tud részt venni ezen a központi rendezvényen, ezért döntöttek munkatársai az önálló szervezés mellett. A kapualjba lépőt evangélikus arc- képcsarnok és a hozzá kapcsolódó idézetgyűjtemény fogadta. Aki kedvet kapott egy kisjátékhoz, összepárosíthatta a szerzőket - Bél Mátyástól Kossuth Lajosig, Tessediktől Túrócziig - az idézett szövegekkel. A megfejtők a tapasztalaton és a játék örömén túl értékes könyvekkel gazdagodtak. Az udvarban a didergést csángó táncokkal, az ebéd utáni álmosságot a Creative' Tuba Quartett szellemes, a zenetörténeten átívelő muzsikájával lehetett elűzni. A gyerekeket bábelőadás szórakoztatta, közben pedig böngészni lehetett a Huszár Gál könyvesbolt alkalmi standján vagy a kávéház pultján. (Persze a sós perec volt a legnépszerűbb.) Sokan betértek - aznap ingyen - a múzeum állandó, illetve egynapos tárlatát megtekinteni. Az utóbbin ritkán látható egyháztörténeti ereklyék - Sztehlo táskája, Reményik Bibliája, Kossuth ravataláról származó babérlevelek - voltak kiállítva, és egy sétabot, amelyet 1979-ben, a múzeum megnyitásakor felejtett itt a gazdája. A kiállításon az iskolások kétoldalas „dupla totót” kaptak, amelyet sokan töltöttek ki nagyon lelkesen és jó néhányan hibátlanul; így persze végignézték a múzeum tárlóit, és jutalmat is kaptak. A gyerekeket más program is várta: festhettek, színezhettek, játszhattak - sajnos nem az udvaron, hanem a kisteremben. Eközben a memóriajáték jóvoltából a múzeum tárgyaival, a kirakókon keresztül pedig Beszélgetés hitről és költészetről. A pódiumon: Petrőczi Éva, Jeleníts István, Kovács Imre és Szigethy Gábor Fotó: Barta Imre Cranach képeivel ismerkedhettek meg. A felnőttek sokat épülhettek a Hit és költészet címmel tartott beszélgetésből, melynek résztvevői Petrőczi Éva költő, Jeleníts István piarista tanár, Kovács Imre evangélikus lelkész és Szigethy GáA beszélgetést felolvasások is színesítették; sajnos a versmondók kiválasztása nem volt túl szerencsés. A hallgatóság tagjai közül végül csak a fiatalabbak maradtak a teremben a Cédrus együttes remek kis koncertjén, A múzeum munkatársai - Zászkaliczky Zsuzsanna és Kertész Botond - nyereményekkel jutalmazzák a vetélkedő résztvevőit bor irodalomtörténész voltak. A beszélgetést Wiegmann Alfréd szerkesztő, rendező vezette. Érdekes, sokaknak újszerű gondolatokat osztottak meg a jelenlévőkkel arról, hogy a hit, az élet és a po- ézis határmezsgyéje milyen keskeny, hogy költészet lehet a tett is, az alkotás már maga gyakran szakrális tartalommal bír, hogy egy vers úgy is szólhat Istenről, hogy le sincs benne írva a neve... majd vonultak át a templomba, ahol a Promise új számait hallgathatták meg. Az első múzeumi majális ezzel ért véget, és simult bele a gyülekezet vasárnapi rendjébe. Az esti ifjúsági istentisztelet után a koncert még folytatódott a mintegy százfős gyülekezet, hallgatóság nagy örömére. Ez volt az első. Ugye jövőre jön a második? -y Barta Imre felvételei
