Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-05-16 / 20. szám
2. oldal-2004. MÁJUS 16. Evangélikus Élet HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP (ROGATE) Kiáltás a mélységből Zsolt 130,1-8 E gyszer egy tanítvány elment a rabbihoz, és azt kérdezte tőle: „Rabbi, a régi írásokban azt olvassuk, hogy Isten találkozott az emberekkel, »beszélgettek« egymással, és ki-ki hallotta és értette az Úr szavát. Ma miért nem találkozunk így az Istennel?” A rabbi egy percig elgondolkodott, majd így válaszolt: „Mert többé senki nem akar már olyan mélyen meghajolni!” Emberi erővel nem érhetjük el Isten nagyságát és fenségét. Aki meg akarja ismerni őt, ott kell keresnie, ahol ő maga a legeslegmélyebben megalázkodott és meghajolt: a kereszten. A hatalmas Isten Jézusban mutatta meg magát. Ma sokan nem vállalják a teljes élet mélységeit, nem mernek úgy élni, ahogyan Jézus élt ezen a földön. Ok nem mások, csupáncsak felszínes örömkeresésben élő percemberkék, akik egyenlőségjelet tesznek a gondnélküliség és a boldogság közé. Amennyire csak lehet, kerülik az élet mélységeit, de így nem tapasztalhatják meg a valódi magasságokat sem. Mások mélyen vannak ugyan, de nem Istenben keresik a kapaszkodót. A mélységből nem hozzá kiáltanak, hanem italok, bulik, drogok adta kábulatba vagy akár öngyilkosságba menekülnek. Mesterséges, emberi eszközökkel próbálnak szabadulni. Nehéz helyzetben, mélységben van a zsoltáros is. Ám a veszedelemben nem a maga eszére és erejére támaszkodik, hanem Istenéhez kiált, tőle várja és reméli a szabadulást. Meghallgatásért esedezik, és szíve legmélyéből hiszi, hogy meg is kapja azt. Azzal együtt tesz így, hogy tudja: mint minden ember, ő is bűnös: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram, Uram, ki marad meg akkor? ” - olvassuk. Mindnyájan jól tudjuk a választ erre a kérdésre. A mi reménységünk sem más, mint a folytatás, a 130. zsoltár szerzőjének sziklaszilárd bizonyossága: „De nálad van a bocsánat. ” Krisztus kereszthalála miatt az Úr mindig minden helyzetben kész megbocsátani. Akkor tehát nyugodtan kövessünk el újabb és újabb bűnöket, vegyük könnyedén az életet? Semmiképpen sem, hiszen drága áron, Jézus élete árán váltattunk meg. A bűnbocsánat nem arra való, hogy köny- nyelművé tegyen, újabb és újabb bűnök elkövetésére ösztönözzön minket, hanem hogy hitre jussunk, Isten iránti hála ébredjen szívünkben, a Szentíráshoz igazodjon, azon tájékozódjon egész életünk, és engedelmeskedjünk Istennek. A bünbánatnak és a bűnbocsánatnak az a célja, hogy féljük és szeressük Urunkat. A 130. zsoltár az őszinte bűnbánatról, valamint Isten bűnbocsátó irgalmáról tesz tanúbizonyságot, ezenkívül pedig a várakozásról és a reménységről szól. A sorokat olvasva nekünk is fel kell tennünk a kérdést, hogy mi vajon tudjuk-e olyan reménykedőn és mindennél jobban várni az Urat, mint a zsoltáros? O tisztában van vele, hogy szorongatott helyzetében Isten az egyedüli reménye. Tudja, hogy nélküle örökké a mélység foglya marad. „ Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében ” - erősíti magát, majd egész népét buzdítja: „Bízzál, Izrael, az Úrban. mert az Úrnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani. Meg is váltja Izraelt minden bűnéből. ” Mind a mai vasárnap elnevezése - Rogate (kérjetek, imádkozzatok) -, mind az igehirdetés alapigéje, a „Kiáltás a mélységből” címet viselő zsoltár arra késztet minket, hogy szembesüljünk önmagunkkal, és szembesüljünk Istennel. Arra kényszerít, hogy elgondolkozzunk helyzetünkön, számot vessünk magunkkal: Hol vagyok most, milyen az életem? Úgy érzem, hogy a helyzetem sötét, reménytelen? Ha igen, akkor itt az ideje, hogy kiáltsak vagy - ha kell - akár torkom szakadtából üvöltsék Istenhez. A gyermek is számtalanszor perlekedik szülőjével. Isten jó, szerető Atyánk. Lehet és szabad vitázni vele. Bár az Úr érti még a ki nem mondott szavainkat is, mégis azt szeretné, ha szüntelen élő kapcsolatban maradnánk vele; ha bíznánk benne és abban, hogy ő soha nem hagy magunkra minket. Megbocsátó szeretete és irgalma örökre szól. Gazdag Zsuzsanna IMÁDKOZZUNK! Mélységes mélyből kiáltunk hozzád, irgalmas Isten. Az Úr Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket, és ne hagyd, hogy elvesszünk bűneink miatt. Köszönjük neked, hogy vétkeinknél ezerszer nagyobb a te szereteted, jóságod és kegyelmed. Ámen. Oratio OECUMENICA Istenünk, Urunk! Áldunk, hogy leborulhatunk előtted, és nem veted meg imádságunkat. Áldunk azért, mert gondod van gyötrődő lelkünkre, mélységben vergődő életünkre. Köszönjünk, hogy annyiszor megtapasztalhattuk már életünk során, hogy nem hiába várunk rád, és kegyelmed nem vonod meg tőlünk. Bocsásd meg, hogy mi mégis sokszor türelmetlenek, számon kérők vagyunk veled szemben. Segíts, hogy tudjunk hozzád igazodni. Ajándékozz meg a bizalom leikével, amely hiszi, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál. Könyörgünk hozzád a világért, az egész emberiségért, a jövőért, amelyre gyakran oly bizonytalanul tekintünk. Nem merünk terveket szőni, félünk döntéseink következményeitől, bizalmatlanul tekintünk mindarra, ami ránk vár. A félelmek és bizonytalanság közepette szeretnénk a te kezedbe letenni a jövőt. Kérünk, szabj határt a gyűlöletnek, az ostoba emberi gőgnek. Adj világos látást azoknak, akikre sorsokat, nemzeteket, országokat bíztál! Irgalmas jóságoddal gyógyítsd, kötözd be a sebeket, amelyeket bűneinkkel okozunk egymásnak s az egész teremtett világnak. Könyörgünk hozzád egyházunkért, gyülekezeteinkért. Engedd, hogy követeiddé válhassunk, s életünkkel bizonyságot tudjunk tenni a te mindenkor jó és szent akaratodról! Adj egyetértést, célirányos látást közösségeinkben, hogy arra figyeljünk, ami igazán fontos! Ne pótcselekvésekbe meneküljünk, hanem elhívatásunkhoz méltóan éljünk. Ne emberek tetszését keressük, ne elismerésre törekedjünk, hanem Szentlelked erejével ragaszkodjunk Igédhez és küldetésünkhöz. Könyörgünk hozzád a betegekért, az elesettekért, a kicsinyekért. Azokért, akik szomjazzák a te szeretetedet, és azokért is, akik nem. Fordítsd feléjük arcodat, támogasd őket irgalmas szerete- teddel! Urunk, könyörgünk magunkért. Taníts minket imádságos életre! Taníts minket minden napot veled kezdeni és veled zárni! Taníts minket másokért könyörögni! Taníts minket, hogy merjük mindig a legtöbbet kérni: Lelkedet s a te bűnbocsátó, irgalmas, újra indító szeretetedet. Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen. „Nekünk minden oltalmunk és védelmünk egyedül az imádságban van. Az emberi dolgokban mindent az imádság által intézünk el. Valóban senki sem hiszi, milyen erős és hatékony a mi imádságunk, ha csak meg nem tapasztalta. " Luther Márton: így imádkozzál! (Balikó Zoltán fordítása) MENNYBEMENETEL ÜNNEPE Úrrá tette őt az Atya! Ézs 40,27-31 A mit Péter apostol pünkösdi prédikációjában hirdetett, hogy tudniillik „ Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek”, összefoglalásnak tekinthetjük. Jézus élet- történetét, keresztre feszítését, feltámadását és mennybemenetelét, a teljes krisztusi életművet így vallja meg az apostol. Az evangéliumok különböző módon közelítik meg a nagy titkot. Máté például az ígéretet és a missziói parancsot hangsúlyozza, majd bemutatja a hódolattal leboruló tanítványoknak Immánuelt (velünk az Isten). Jézus még a születése előtt kapta ezt a nevet, kifejezve azt, hogy a misz- sziói munkában, a tanításban és igehirdetésben továbbra is tanítványaival lesz az Úr. Márk evangélista Jézus Krisztust úgy mutatja be, mint aki az Atya jobbjára ül, ugyanakkor továbbra is együtt munkálkodik a tanítványokkal, hogy megerősítse igehirdetésüket. Lukács kétszer is közli a mennybemenetel eseményét: evangéliuma végén számol be először a különös búcsúról, amikor az Úr megáldja tanítványait, és felemeltetik; az apostolok cselekedeteiről írott könyv első fejezetében pedig azt is hozzáteszi, hogy mennybemenetelekor Jézust egy felhő takarta el a tanítványok szeme elől. Ok feszülten néztek az ég felé, majd egy figyelmeztetést és egy ígéretet kaptak. „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? ” - hangzott feléjük a két fehér ruhás alak figyelmeztetése, akik ugyanakkor azt is elárulták, hogy Jézus vissza fog jönni: ugyanúgy, ahogy elment, de akkor már hatalommal. Végső soron az Újszövetség Jézus Úr voltát hangsúlyozza, aki előtt le kell borulni, aki jelenlétét ígéri mindenhol és minden napon, aki - Luther szerint - azért ment el innen, hogy mindenütt jelen legyen, és aki sokféleképpen bizonyítja egyháza történetében, hogy él, és együtt munkálkodik népével. Páratlan Úr ő! Itt kapcsolódik össze ünnepünk mondanivalója a mai ószövetségi próféciával. Az Úr vigasztalása ez, bátorítás, hogy Jézus előtt minden térd meghajolhat, és minden nép vallja, hogy ő az Úr az Atyaisten dicsőségére. Ezsaiás 40. fejezete jól ismert szakasz, így kezdődik: .. Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!” Kijelölt igeszakaszunk a számunkra Krisztusban megismert Istent nevezi Úrnak, aki valóban Úr a földkerekségen, aki örökkévaló, hiszen tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. O nem fárad el, nem lankad meg, nem alszik el a mi őrizőnk - ahogyan a 121. zsoltárban is valljuk. A kijelölt részben tulajdonképpen egy párbeszéd tanúi lehetünk, amelyben elhangzik a „miért” kérdés. Most azonban nem az ember kérdezi az Istent, hogy miért nem gondol rá, miért nem tartja számon sorsát, hanem Isten kérdezi az embert, mint egykor Ádámot („Adóm, hol vagy? ”) vagy Káint („Hol van Abel, a te testvéred? Az ember nem rejtőzhet el kérdései mögé, és Isten is kinyilvánítja önmagát, szeretetét, vigasztalását. A megfáradtat bátorítja. Nem vonja kétségbe, hogy az ember fizikailag, szellemiekben vagy lelkileg megfáradhat - öregen vagy akár fiatalon is. Még a legkülönbek is megbotlanak. Még a hitünkben, egyházi szolgálatunkban is megfáradhatunk, ugyanúgy, mint Illés próféta, Keresztelő János vagy az emmausi tanítványok. A fáradtság különösen is jellemző korunkra, erre a nyugtalan, lázas, lármás korra. Az az Úr, aki Ura volt a szombatnapnak, Ura a templomnak, Ura Mózes törvényeinek, ezentúl is Úr, nemcsak lábai nyomát hagyta itt kitörölhetetlenül, de Úr maradt. Nemcsak szelíden korhol, hanem a hit bátorságára is biztat: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el. " Mennybemenetel ünnepe karácsony „ellentétének” is tekinthető: a testet öltésben hozzánk jött, megalázkodott az Úr, mennybemenetelével viszont visszanyerte isteni dicsőségét. Amikor kimerülnek az emberek és az energiahordozók is, akkor új erőt, biztatást adhat ez az igeszakasz Isten mai népének. Id. Hafenscher Károly IMÁDKOZZUNK! Mindenható Isten, aki egyszülött Fiadat megdicsőítetted, és jobbodra ültetted, kérünk, ne hagyj minket vigasztalás nélkül, hanem küldd el Szentlelkedet, hogy kísértéseinkben mellénk álljon, a hitben megtartson, és az örök életre felkészítsen, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik örökkön-örökké. Ámen. :••• SAROK ...... A LITURGIA LÉNYEGE 4. 3 £ 5 Q£ 3 3 A liturgia lényegéről szóló sorozatunkban három fontos meghatározás került eddig elénk: a liturgia imádkozott dogma, koncentrált ige és találkozás. A negyedik állítás kicsit elvontnak tűnik, nehéz is egyetlen szóval kifejezni. Ha azonban elkezdjük kóstolgatni, ízlelgetni a kifejezést, akkor rájöhetünk: valóban lényegi jellemzőről van szó. Részesedés, részvétel, részadás - ezek a kifejezések kezdik körülírni, mit is élhetünk át az istentiszteleten. A moziban ülve az embert megérinthetik a látottak, de tudja, hogy a virtuális események csak a filmvásznon játszódnak, és akármennyire is hatnak ránk, mégis nagy a távolság a magunk valósága és a film látszatvalósága között. A színházban már közelebb kerül az a „másik valóság”, de akármennyire is közeljönnek a színészek, sőt olykor-olykor még a díszletek is, mégis megtehetjük, hogy elegáns kívülállóként követjük nyomon az eseményeket. Jaj nekünk azonban, ha az istentiszteleten ilyen kívülállók vagyunk - nem azért, mert büntetés vár ránk, hanem azért, mert lemaradunk az Isten-közelség nagyszerű ajándékáról, mindent adó alkalmáról. (Ez pedig rosszabb minden büntetésnél.) Ha résztvevők vagyunk az istentiszteleten, akkor részünk lesz mindabban, amit Isten kínál nekünk. Gondoljunk csak bele, mit is akar nekünk Részesedés adni: információt, táplálékot, a teljességet. Lehetne hosszabb is a felsorolás, de most töltsük meg e hármat igazi tartalommal. Az információs társadalom világában az egyik legnagyobb érték az információ. Aki hozzájut, élhet, méghozzá minőségi életet. Aki nem jut hozzá, az több mindenben is lemarad. Az istentiszteleten részesülhetünk mindabból az információból, amely nem kevesebbhez: az élethez szükséges. Az élet Alkotója tudja, ismeri az élet használati utasítását. O ismeri a használható játékszabályokat, ő.tudja az előrevivő utat, de ő ismeri igazán az életre leselkedő veszélyeket is. Tőle lehet megtudni az apró ismereteket és a nagy összefüggéseket, amelyek alapján emberhez méltó módon lehet berendezni, megvalósítani és élni az életet. Az istentisztelet ilyen találkozóhely: részünk lehet az életbevágóan fontos információkban. Isten valóságos jelenléte, kinyilatkoztatásra való hajlandósága, atyai segítőkészsége részesít minket a tudnivalókban. Az ige többféle megszólalási formájában (olvasmány, prédikáció, bűnbocsánat- hirdetés, áldás, énekelt vagy imádkozott bibliai mondatok) azt mondja el, amire valóban szükségünk van. A nagy show-műsorokban sokszor a lényegtelenről fecsegnek, a politikai beszédekben nemegyszer elkendőzik a lényeget, a reklámszövegekben többnyire egyoldalúan informálnak. Az ige tisztán, egyenesen, lényegre törően, segítőkészen informál. Az igéből - annak mindenféle megnyilvánulásából - megtudhatjuk a helyes utat, a problémakezelés kulcsát, az emberi együttélés szabályait, az igazi emberi gondolkodás alapismereteit, létünk korlátáit és az élet igazi távlatait. Megtudhatjuk, hogy miért van any- nyi gond és baj, de azt is, hogyan lehet ezeket elviselni és a következőket megelőzni. Felismerhetjük hibáinkat, de rátalálhatunk a hibáink ellenére ránk áradó szeretetre. Az istentiszteleten tehát részesei lehetünk a legfontosabb ismeretnek, az élet tudásának. A liturgia során az élet táplálékában is részesedünk. Minden istentiszteleten megtörténik a kenyérszaporítás jézusi története. Csakhogy nem a múlandósághoz kötött testünket táplálja a tőle és belőle kapott kenyér, hanem egészségünket, egész létünket. Ahogyan a régiek mondják: az úrvacsorával nem halálra esszük magunkat, hanem az életbe. Az élet eledele és az élet itala nem hiánycikk, nem elérhetetlen árú csodaszer, amelyet csak kevesek érhetnek és fogyaszthatnak el, hanem része lehet benne mindenkinek, aki hittel fogadja. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, nem lát halált soha - mondja Krisztus Urunk. Az istentiszteleten részesedünk a teljességben, az örökkévalóságban is. Az elhangzó szó az Isten országának evangéliuma, a feltálalt kenyér és bor az örök élet eledele. A vétket letenni és elfeledni engedő bűnbocsánatban, a lábunkat helyes útra igazító prédikációban, a feltétlen isteni szeretet felszabadító erejében, a fájdalmaink közepette vigasztaló szavakban, jelekben és közösségben az örökkévalóságból kapunk kóstolót, azaz részt. A teljesség közelít, ahogyan a költő mondja. A morzsában már ott a kenyér, a cseppben a tenger, a lehúzó föld porában már áll a létra... A liturgia mindig konkrét, adott alkalom - térhez és időponthoz kötve -, de általa belekapcsolódunk a már zajló istentiszteletbe, és részesei lehetünk a Jelenések könyve által oly gyönyörűen leírt örök liturgiának. Ott már nem meghatározott ideig, hanem végleg és örökké dicsérhetjük Istent, élvezhetjük állandó jelenlétét. Jézus óta azonban jól tudjuk, hogy az élet és halál határmezsgyéje nem a biológiai elmúlásnál található. Az örök élet már itt elkezdődhet, s ebből kóstolót, részt ad az istentisztelet. Már a világ zajában hallhatjuk az új életet teremtő Szót, már itt leülhetünk a királyi menyegző asztalához. Mert az istentisztelet részesedés. S akik Istenben részesülnek, mást is szeretetben, jóságban, életben részesíthetnek. Nem fogy ki, van számunkra félretett rész! Hafenscher Károly (ifj.)
