Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-05-02 / 18. szám
2004. MÁJUS 2. - 7. oldal Evangélikus Élet A protestantizmus jelentősége az európai közösségben A fenti figyelemre méltó és aktuális címmel a német Evangélikus Szövetség tartotta konferenciáját március végi Thiiringia fővárosában, Erfurtban. A téma megválasztásában közrejátszott az a tény, hogy német testvéreinknek egyre inkább meg kell barátkozniuk a gondolattal: a protestantizmus a bővülő EU-n belül igazi kisebbséggé lesz. A nyugatnémet vagy skandináv viszonyokhoz képest az unióban a protestánsság az össznépes- ségnek mindössze a 11%-át teszi ki. Ez természetszerűleg új kihívást és feladato(ka)t jelent. A konferencián az Ágoston-rendi kolostor refektóriumában (egykori ebédlőjében) összegyűlt 160 résztvevő két előadást hallgatott és vitatott meg. Áz elsőt a szövetség elnöke, a heidelbergi professzor, dr. Harts-Martin Barth tartotta Evangélikusnak lenni a pluralista világban - milyen jövője van a protestantizmusnak pluralista világunkban? címmel. Mondandóját három pontban fejtette ki. Helyzetünk tisztázását követően evangélikus hitünk sajátosságaira, jellemzőire próbált rámutatni, majd arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi a küldetése manapság a protestantizmusnak. Az alapfogalmak tisztázása után (pluralizmus - pluralitás) egyházi statisztikai adatok hangzottak el: az új, keleti tartományokban az összlakosságnak csupán a 10-25%-a tartozik a (történelmi) egyházakhoz, míg a nyugati tartományoknak mintegy egyharmada protestáns, egyharmada katolikus, egyharmada pedig valamilyen más (például muszlim) közösség tagja, vagy nem tartozik egyetlen egyházhoz sem. Az előadó a következőkben hangsúlyozta azt a tényt, hogy - ne feledjük - az egyház úgymond „teljes” és látható egysége sohasem volt meg; ezt az ideált ráadásul a globalizáció egyre inkább átformálja. Világviszonylatban - egyes becslések szerint - a katolikusok száma 1,3 milliárd; a protestánsok mintegy 350 millióan, az anglikánokkal együtt pedig 430 millióan vannak. Sajnos protestáns sajátosság az is, hogy kevesebben járnak istentiszteletre, és nagyobb mértékben lépnek ki az egyházból Né- metország-szerte, mint a katolikusok. A pozitív sajátosságok között megemlítte- tett a protestánsok világra való nyitottsága, a 20. század eleji liturgikus mozgalom és az ökumenében való aktív részvétel csakúgy, mint az, hogy önmagunkat egyházként értelmezzük, annak ellenére, hogy ezt a katolikus, illetve az ortodox egyház nem ismeri el. Evangélikus sajátosság továbbá az is, hogy bátran megváltjuk egyházunk gyengéit, hibáit, mivel nem triumfáló egyháznak valljuk és tartjuk magunkat. Szó esett az úgynevezett harmadik útról, az evangélium útjáról is. Az evangélikusok nem tartoznak igazán sem a jobb-, sem a baloldalhoz; nem engedhetjük meg, hogy bárhová is (egyértelműen) besoroljanak bennünket. Ez maga után vonja azt, hogy közösségeinkbe integrálni tudjuk mind a szekuláris, mind a különböző kegyességű embertársainkat. Ha úgy tetszik: a szekulárisokkal kegyesek, a kegyesekkel szekulárisak vagyunk, azaz meglehetősen kényelmetlen a helyzetünk, mert nincs igazán határozott, kijelölt pozíciónk. Végül a megoldásokat keresve elhangzott, hogy manapság egész biztosan nem az a küldetésünk, mint ami a 16. században volt, azaz hogy „a pápista egyházat” megreformáljuk; sokkal inkább az ökumené és a világvallásokkal való párbeszéd folytatása, valamint a mindenkori társadalmi problémák megoldásában való aktív részvétel a feladatunk. A világkereszténységben mindenkinek megvan az Istentől kapott saját karizmája, amelyet képviselnie kell. Mivel a protestantizmus - úgymond - nem egy klasszikus világvallás, mint a római katolikus vagy az iszlám, a velük való párbeszédre Istentől kapott küldetésünk kötelez. A társadalmat illetően a világos jogi keretek megalkotásához segítséget nyújthat a két birodalomról szóló lutheri tanításunk, a trón és az oltár (a parlament és az oltár) egyértelmű megkülönböztetése és szétválasztása. Továbbá a protestantizmusnak toleránsnak kell lennie saját pluralitása iránt. Az úrvacsorával kapcsolatba^ hosszú út vezetett Marburgtól (1529) Leuenbergig (1973). Vegyük egyre komolyabban az egymással „megbékélt különbözőség” (versöhnte Verschiedenheit) divatos fogalmát. Az EU-ban reánk nézve nem a római egységmodell, hanem inkább a kerekasztal víziója a követendő, ahol egyenlő partnerek ülnek egymással szemben. A másik előadást dr. Wolfgang Huber berlini püspök tartotta A protestantizmus mint kulturális világörökség - örökség és kötelezettség címmel. Világunkat mindig sokszínűség jellemezte. Nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy a Római Birodalomban Róma a jogi, Athén a szellemi centrumot, míg Jeruzsálem a Krisztus-hit központját jelentette. A zsidó-keresztény örökség kétezer éves, ugyanakkor a keresztény Európa csak 800-1000 évvel később jött létre. A teológusképzés területén elkerülhetetlen, hogy szabad és független fakultásokon folytathassák tanulmányaikat a teológusok. Nem szabad véka alá rejtenünk reformátori örökségünket, mely szerint ma is valljuk, hogy sola fide, solus Christus, sola scriptura és sola gratia. Az új Európában is érvényes Pál apostol hármas felhívása: hit, remény és szeretet. Hit, mely a teremtő és megváltó Istenhez kapcsolódik, nem megfeledkezve korunk erkölcsi, (bio)etikai és társadalmi kérdései közepette arról, hogy soli Deo gloria. (Ezért fogadtuk - mi protestánsok - olyan szomorúan a Dominus Jesus iratot 2000 szeptemberében, melyet sokkal inkább „Domina Ecclesiának” kellene neveznünk.) Reménység, mely egyszerre jelent humanitást és egyéni halhatatlanságot, s mely szemben áll a totalitárius elveket vallókkal ugyanúgy, mint a globalizációval. Szeretet, mely nem csupán külsőségekből áll, olykor képmutató mázzal leöntve, hanem aktív cselekedetekből, amelyek - többek között - az ellenség szeretetében nyilvánulnak meg. Meg kell még említenem Begrich Elf- riede erfurti evangélikus püspökhelyettes asszony nagyon őszinte, szókimondó igetanulmányát, amelyből mi is okulhatunk. Komolyan véve szavait talán sok bosszúságtól, viszálytól menthetnénk meg mai magyar evangélikus egyházunkat... Elf- riede asszony egy szomorú ténnyel kezdte mondandóját: itt Kelet-Németország- ban, a reformáció hazájában mi bizony elfelejtettük Istent, sőt mi több, azt is elfelejtettük már, hogy elfelejtettük őt! Hiába a rendszerváltozás, az egyházból kilépők száma egyre nő. A szász evangélikus egyház zsinata kénytelen-kelletlen törvénybe iktatta, hogy keresztelő alkalmával elegendő egy keresztény kereszt- szülő, nem szükséges, hogy maguk a szülők is meg legyenek keresztelve. A püspökhelyettes kifejezte aggályát azzal kapcsolatban, hogy egyházukban sokan a katolikus egyház felé való kacsingatással, szokások átvételével próbálkoznak - helytelenül - az evangélikus egyház helyzetén javítani. Az ökumenét manapság sokan úgy értelmezik: milyen kár, hogy nem olyanok vagyunk, mint katolikus testvéreink. Ez gyakran megmutatkozik az érvényben lévő liturgia önkényes megváltoztatásában csakúgy, mint a szó- használatban. Vannak, akik már nem istentiszteletről beszélnek, hanem szentségi alkalomról, az úrvacsora nem úrvacsora többé, hanem eucharisztikus közösség. A ,jó öreg” Luther-kabát sem felel már meg némelyeknek, sokkal inkább a színes és így (szerintük) változatosabbnak tűnő liturgikus öltözet... A zárófórumon szót kapott egy nyugatnémet szociológus, hogy mint kívülálló mondja el véleményét és elvárásait a protestantizmussal kapcsolatban. Szerinte a protestánsok legyenek protestánsok az EU-ban is, még akkor is, ha kisebbségben vannak. Emiatt nem kell pánikba esni vagy pótcselekvésbe kezdeni, vagyis feladni sajátos, fél évezredes arculatukat, és visszareformálódni a középkor pápás egyházába. A protestánsok legyenek olyan felcserélhetetlen és összetéveszthetetlen tényezői az uniónak, mint amilyen összetéveszthetetlen termék a Coca-Cola: az eszencia összetétele máig titok, így a világ bármely pontján (e márkajelzés alatt) nagyjából ugyanazt az ízt és minőséget kapjuk. A protestánsoknak Luther jól ismert és gyakran elfelejtett tézisét kell képviselniük: a keresztény ember szabad ember, egyszerre szabad mindenkitől és ugyanakkor szolgája mindenkinek. A protestáns egyház ne akárjon mágikus és misztikus egyházzá lenni, mint a katolikus, hanem maradjon meg intellektuálisnak. És végül: mindenekelőtt legyen igeközpontú, igeorientált - úgy tűnik, mintha az utóbbi időben ezzel kapcsolatban egyre több mindent kezdene feladni. A konferencián elhangzottakat nem árt nekünk is végiggondolni, ugyanakkor a kibővülő európai uniós közösségben majd kisebbségi egyházként szerzett tapasztalatainkat is megoszthatjuk német testvéreinkkel. Blázy Árpád Európa az 1560-as években EU-alkotmány: 750 ezren kérik a kereszténységre való utalást Már hétszázötvenezer európai írta alá azt a petíciót, amely szorgalmazza, hogy az Európai Unió készülő alkotmányában szerepeljen a keresztény gyökerekre való utalás.- Számos társadalmi szervezet is támogatta az aláírásgyűjtést, e szervezetek együttesen 55 milliós tagságot képviselnek - jelentette be április közepén Brüsszelben Elisabeth Montfort francia európai parlamenti képviselő, az aláírás- gyűjtő kampány fő szervezője. Úgy vélekedett, hogy az EU-alkotmányról folytatandó újabb tárgyalásokon nem szabad figyelmen kívül hagyni ezt a tömeges akaratnyilvánítást. Az EU állam- és kormányfői még 2004 első félévében szeretnék lezárni az EU-alkotmányról zajló tárgyalásokat. A múlt év decemberében megfeneklettek a megbeszélések, márciusban azonban az EU-tagállamok vezetői bejelentették az alkufolyamat újraindítását. Az EU soros elnöki tisztét betöltő Írország miniszterelnöke, Bertie Ahern azt mondta a minap, hogy még harminc témakör lezáratlan. Nyitott kérdés a preambulum végső formája is; a jelenleg vitatott tervezet nem utal kifejezetten Európa keresztény gyökereire, csupán említést tesz a földrész kulturális, vallási és humanista örökségéről. (MTI) Van-e közös identitásuk az európaiaknak? Amióta létezik az öreg kontinens, folyamatos a nemzetek közötti háborúskodás, civakodás. Most, hogy 2004 májusában az Európai Unió 25 tagúra bővül, felvetődik a kérdés: van-e közös alapja az egységnek, van-e közös európai identitás? Hódító hadjáratok, vallás- és örökösödési háborúk, a legendás brit-francia rivalizálás, a német birodalmi törekvések, a XX. századi világháborúk és népirtások, folyamatos etnikai konfliktusok, és még lehetne folytatni a sort. Az évszázadokig marakodó európai népek most az Európai Unió keretében rendezik közös dolgaikat, közös valutával, tervezett közös alkotmánnyal, a közös védelmi és külpolitika reményével. Május elsején egy 25 tagországból álló unió jön létre 455 millió lakossal, 20 hivatalos nyelvvel, a jövő kihívásaival és a múlt emlékeivel. Mire épül fel ez az új rendszer, van- nak-e közös pontok a különböző nemzeti hagyományokban, van-e egyáltalán európai identitás? Nem is olyan könnyű definiálni, mi, illetve ki is az „európai”... Egy februárban közölt felmérés eredményei szerint az EU polgárainak 86%-a véli úgy, hogy a jövőben is elsősorban saját nemzetéhez tartozónak tartja majd magát, s csak utána európainak. Az osztrák születésű Lisbeth Stiger az olaszországi Triesztben dolgozik, könyvtáros a helyi Német Kulturális Központban, olasz ételeket szeret, és bécsi kávét szür- csöl, míg osztrák gyökereiről beszél. Úgy gondolja, hogy egy ír és egy máltai mindig is más marad gondolkodásmódjában és kultúrájában, így ő is osztrák marad az EU-ban is. A megkérdezettek egyetértenek abban, hogy az EU sohasem lesz a „népek olvasztótégelye”, mint az Egyesült Államok - ez az EU „alapító atyáinak” sem volt a szándékuk. Mi az tehát, ami összeköti az európaiakat? A közös történelmi múlt, a kultúra és a tudományos vívmányok mindenképpen. „Közös történelem, hagyomány és civilizáció, amely az emberi jogokhoz s végül a demokráciához vezet” - fogalmaz Wladyslaw Bartoszewski volt lengyel külügyminiszter. Az európai rendszer sajátossága, hogy a polgárok magas adót fizetnek azért, hogy a kormány a költség- vetésből támogassa az egészségügyet és a nyugdíjrendszert - teszi hozzá Heather Gr abbé, a londoni Centre for European Reform nevű intézet szakértője. Egyesek azt mondják, hogy az európaiak rosszabb kedélyűek, mint az amerikaiak, ezt pedig a múltbeli tapasztalatok okozzák. Mások azt állítják, hogy az európaiak nyitottabbak az újra, mint tengerentúli embertársaik. Az uniós tagság minden tagországban azonos értékekre épül: a piacgazdaságra, a demokráciára és az emberi jogok tiszteletére. Ugyanakkor félő, hogy a jövőbeli válságosabb időszakokban az emberek kevésbé lelkesednek majd az egyes uniós intézményekért, mint ahogyan az inflációt okozó közös valuta, az euró sem vált ki egyöntetű elismerést. Rendezetlen kérdés még az EU ideológiai alapja is; a keresztény értékek hangsúlyozása mellett egyesek a vallási kisebbségek - így a muszlimok - esetleges kirekesztését emlegetik. Ugyanakkor Franciaország és Németország már komoly problémákkal küszködik a bevándorlás terén, valamint a muszlim kisebbség követelései miatt. (MTI) Egyház, állam, társadalom a jelenkori Európában címmel Kende Péter, Párizsban és Budapesten élő politológus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja (képünkön) tartott nagy sikerű előadást az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesület legutóbbi estjén, április 22-én. Az Ökumenikus Tanács lágymányosi székházában megrendezett alkalmon élénk vita követte az előadó gondolatait, többek között azt a megállapítását, amely szerint „napjainkban a személyes hit szerepét - sokaknál - egyfajta vallási identitás váltotta fel”. A professzor érdekes áttekintést nyújtott a különböző vallási szimbólumok használatának a kérdéseiről - példaként említve a franciaországi tiltást és az egyesült államokbeli engedélyezést továbbá szólt mindezeknek a társadalmi hátteréről, valamint arról az alapkérdésről, hogy a világnézetileg semleges állam lehet-e valóság, avagy csupán tiszteletre méltó illúzió. Barta Imre felvétele
