Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-04-25 / 17. szám

10. oldal -2004. ÁPRILIS 25.

Evangélikus Élet

BORSODIAK REMÉNYSÉGE

Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald, és éhező, hogy teríts asztalt.

Azért van seb, hogy bekösse kezed.

Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat leljen karod között.

Azért roskadnak más vállai, hogy terhüket te segítsd hordani.

Az irgalmat kinek fakasztják, s mélység felett van csak magasság.

Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, azért van, hogy te megmutathasd: mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább?

Enyhült s szépült-e tőled a világ?

Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?

Ott is, hol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak, menedéknek, oszlopnak, szárnynak.

Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, míg meg nem leled.

Csak ott leszel az, aminek rendeltettél. - Másként rideg, céltalan lesz az életed.

Mag leszel, mely kőre esett, elkallódott levél leszel, mely a címzetthez nem jut el. Gyógyszer, ami kárba veszett, mit soh’se kap meg a beteg.

Rúd leszel, de zászlótalan,

kalász leszel, de magtalan,

cserép, amiben nincsen virág,

s nem veszi hasznod sem az ég,

sem a világ. Bódás János

Korunk egyik legégetőbb, megoldásra váró problémája az elszigeteltség, a társas magány, az emberek között tátongó távolság leküzdése. Az urbanizáció, a megállást nem ismerő lüktető-rohanó életmód gátolja a találkozások lehetőségét. Komoly odafigyelést és szervezést igényel a tágabb családdal, az egykori barátokkal, a régi iskolatársakkal való kapcsolattartás. A kisegyházak ezzel dacolva mégis megpróbálják összefogni a még sehova sem tartozókat vagy a hagyományos egyházi életben csalódottakat, lehetőséget adva nekik arra, hogy evangéliumi módon éljék meg hitüket, Istennel és embertársaikkal való kapcsolatukat. Ez a szemlélet és gyakorlat az evangélikus egyházból sem veszett ki. Vannak olyan több száz éve - talán még a reformáció korában - született magyarországi evangélikus gyülekezetek, közösségek, amelyekben nem csökkent, hanem tovább nőtt az igény és a vágy az iránt, hogy vasárnaponként együtt legyen a falu vagy a város evan- gélikussága. Mert nálunk is meg lehet tapasztalni azt, amit a kisegyházak nyújtani tudnak: kis közösségben összegyűlni, komolyan véve Isten igéjét. D. Szebik Imre püspök április 18-án két ilyen élő gyülekezetét látogatott meg a Borsod-Hevesi Egyházmegyében: Fancsalt és Encset. Az Északi Egyházkerület vezetőjét Benczúr László kerületi felügyelő is elkísérte útjára.

Az ország egyik legszebb fekvésű temploma Fancsalon található: a falu fölé emelkedő ormon, fenyőktől körülölve helyezkedik el. A településen élő százhúsz evangélikusból hetvenen-nyolcva- nan másszák meg minden vasárnap az Isten házába vezető lépcsőket. Péter Jenő lelkész 38 évi hűséges szolgálatának gyümölcse a pezsgő gyülekezeti élet, mely sok közösségünk számára mintául szolgálhat.

Szebik Imre következő igehirdetői szolgálatára a fancsali gyülekezet füiájában, En- csen került sor. A református templomban tartott délutáni istentiszteleten nemcsak az evangélikusok, hanem a többi felekezet tagjai is részt vettek.

A görög katolikus hívek egy feltámadási énekkel is megörvendeztették a jelenlévőket.

Az alkalom végén Benczúr László tartott rövid beszámolót a város másik végén épülő evangélikus templom körüli munkálatokról. A felügyelő pontos információkkal szolgálhatott az építkezésről, hiszen - Simon Viktória mellett - ő volt az egyik tervezője a hajléknak. A gyülekezet

evangélikusai el is látogattak a 70%-os készültségű, 50 milliós költségvetésű épülethez, és a helyszínen hallgathatták meg Benczúr Lászlónak a mintegy 100- 110 fős befogadóképességű templom építészeti megoldásaival kapcsolatos gondolatait.

Péter Jenő szolgálatának másik gyümölcse, hogy összegyűjtötte a környékről betelepülő evangélikusokat, s néhány éve a kerület vezetése és az akkori (egyébként szintén evangélikus) polgár- mester segítségével elkezdte az álmok megvalósítását. A most még erősödő, piciny encsi gyülekezet lelkes tagjai már nagyon várják a következő esztendőben esedékes szentelés napját.

Horváth-Hegyi Olivér

Pétfürdői pillanatkép

Az öt éve még Várpalota ipari övezetéhez tartozó, de azóta önállóvá vált településen, Pétfördőn létrejött missziói gyülekezetben a böjti időszakban Sebzett szívek címmel hangzottak el bizonyságtételek. Az alkalmakon Győr Sándor helyi lelkész mellett több vendég igehirdető - Szeverényi János országos missziói lelkész, Ördög Endre, a Veszprémi Egyházmegye esperese és Kendeh K. Péter lelkész, a Luther Kiadó igazgatója - szolgált. Március végén a missziói gyülekezet vendége volt dr. Weltler János egyházkerületi felügyelő is.

ISTENTISZTELETI REND

Budapesten, 2004. április 25.

1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út

193., Fébé de. 10. Gáncs Péter; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda,

111., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Geröfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Smidéliusz Gábor; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; du. 6. (ifjúsági)

Kézdy Péter; Vili., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a. de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Schulek Mátyás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Schulek Mátyás; XI., Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Horváth-Hegyi Olivér; Budagyöngye, Xll., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Keczkó Szilvia; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. Keczkó Pál; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány 1. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza.

HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 2. (MISERICORDIAS DOMINI) VASÁRNAP a liturgikus szín: fehér. A vasárnap lekciója: Jn 10,11-16; az igehirdetés alapigéje: Ez 34,1-16. ÉNEKEK: 334,261.

Összeállította: Boda Zsuzsa

Csepregi Béla 90 esztendős

Kevés hozzá hasonló lelkész testvérrel találkoztam az elmúlt évtizedekben. Tudom, hogy most, amikor 90. születésnapján köszöntjük, a mögötte lévő kilenc évtizedet - annak minden örömét és bánatát - nehéz lenne néhány sorban összefoglalni. E gazdag életút arról üzen: Csepregi Bélát tágas térre állította Ura, és ő minden kerítésen túllátott.

1914. április 22. és 2004. április 22., illetve Orosháza és Sárszentlőrinc között hosszú az út. A Dunántúlról (Nemesdö- mölk, Zomba vidékéről) származó és egyházunknak több lelkészt, esperest, tanítót is adó Csepregi család Orosházára települt át, hogy vallását szabadon gyakorolhassa. Csepregi Béla szülei földművesek voltak, és kilenc gyermekük született. Béla a Hódmezővásárhelyi Református Gimnáziumban tanult, majd az Eötvös-kollégiumba készült, mivel magyartanár szeretett volna lenni. Ám amikor a Keresztyén Ifjúsági Egyesületben testvérekre talált, másképp döntött: a soproni teológiára jelentkezett.

A teológusévek alatt kezdett el finnül tanulni, majd 1938-ban egyházi, 1939- ben állami ösztöndíjat nyert Helsinkibe. Amikor a finn-orosz háború miatt korábban haza kellett jönnie, érdeklődni kezdett a népfőiskolái mozgalom iránt, és aktívan közreműködött a nagytarcsai (1940), illetve az orosházi (1940-41) evangélikus népfőiskola beindításában és munkájában.

1941-ben kerületi lelkészi beosztásba került. Annyi gyülekezetei és lelkészi otthont valószínűleg senki sem ismerhetett meg, mint ő ez alatt a tizenkét esztendő alatt. Közben 1943-ban megnősült, és családot alapított. A Pozsonyi út 14. alatti házukban sokan megfordultak. Itt tartották a pesti lelkészek azokat a bibliaóra jellegű munkatársi találkozókat, amelyeken a vasárnapi igehirdetésekre készültek. 1949-50-ben, zuglói káplán koromban itt ismertem meg én is Csepregi Bélát és családját közelebbről.

1947 és 1951 között az Élő Víz című, lelki ébredést szolgáló újság szerkesztője lett. (Itt jelent meg - az ő kérésére - az én első írásom is 1950-ben.) Látszólag szűkült a kör, és „kerítések” közé érkezett 1953-ban, amikor Sárszentlőrincre került. Szomorú volt a beiktatásakor, de azután új perspektívák nyíltak meg előtte.

Sárszentlőrinci tartózkodása nem volt problémáktól mentes. Az első esztendőkben sok anyagi nehézséggel kellett megküzdenie. Később megtiltották, hogy más gyülekezetekben szolgáljon, vagy konferenciákon előadást tartson. Béla bácsinak mégis mindig akadt munkája, és barátai sem hagyták el. A Baráti Mozgalom kezdettől fogva igazi testvéri légkört teremtett számára. Közeli

barátságban volt mindazokkal, akik szintén jártak Finnországban, így Schulek Tiborral, Dedinszky Gyulával, Zászkaliczky Pállal, Győri Jánossal, Sztehlo Gáborral, Joób Olivérrel, Zongor Endrével. Gyakran emlékezett meg Fasang Árpádról, Deák Jánosról, Pógyor Istvánról, Erőss Sándorról. Túróczi Zoltánnal és Sréter Ferenccel szintén testvéri kapcsolatban állt. Csepregi Béla túllátott az ébredési mozgalom határain, kerítésén is. A laestadiánusokhoz került a legközelebb, a személyes bűnvallást és bűnbocsánatot tartotta döntőnek, de Paavo Ruotsalainen mozgalmával és az imádkozókkal is tartotta a kapcsolatot. Béla bácsinak talán csak az ágostono- sokkal volt vitája.

1994-ben dokumentumfilm is készült róla abból az alkalomból, hogy elnyerte a Finn Fehér Rózsa Lovagrend első osztályú aranykeresztjét.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a legkevesebb panaszt, vádaskodást, öndicsőítést nála, illetve tőle olvastam a Me- visz által az 1999-ben kiadott Nem voltam egyedül című beszélgetésgyűjteményben. A vele készült interjúban barátait védi, de ellenfeleit is próbálja megérteni, és a körülményekből magyarázza lépéseiket. Él ugyan állampolgári jogával, mint egykor Pál apostol, aki Rómába fellebbezett, de nem tart ellenségnek senkit. Túllát a különbségeken, és az egész egyház ügyét tartja fontosnak.

Életét, úgy vélem, sok bibliai hellyel lehetne megvilágítani: Isten törékeny cserépedénye ő, melyből Isten drága kincse, az evangélium kerül elő (2Kor 4, 2Kor 6). Megtanult szűkölködni és bővelkedni, ám Krisztus ereje mindvégig elégnek bizonyult számára. Ő is megtapasztalhatta: akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál (Róm 8,28). A mögötte hagyott évtizedekre visszatekintve megelevenedik az is, amit Mózesről olvasunk, aki csupán hátulról láthatta meg Istent (2Móz 33,22). Ugyanakkor az apostol szava is életre kel: Jézus Krisztus

arcában a különben láthatatlan Istent mi is megláthatjuk (Kol 1,15).

Amikor az egyik leányát megkérdeztem, hogyan tudná összefoglalni drága édesapja családjáért, egyházáért végzett szolgálatát és életét, hosszas gondolkodás után így fogalmazott: a válogatás és feltétel nélküli szeretet jellemző rá.

Végül néhány mondatban hadd emlékezzem meg a hozzá fűződő személyes élményeimről. Feledhetetlenek számomra a Pozsonyi úti közös előkészítő bibliaórák. Emlékezetes az is, amikor 1951. húsvét tájékán Béla bácsi Kecskeméten evangélizált. Sokan indultak el ekkor a tudatos keresztény élet útján. Magánbeszélgetései nekem is sokat jelentettek.

Amikor a Deák térre kerültem lelkésznek, 1954-ben egy alkalommal Dezséry püspök bejött a hivatalomba, és váratlanul a következőt mondta: „Itt van az épületben az Élő Víz könyvtára, Csepregi Béla szemefénye. Ne adj a szépen bekötött könyvekből senkinek, ne is beszéljünk róla.” (A könyvszekrény sok páratlan traktátussal az 1960-as évek elején került az Országos Evangélikus Könyvtár tulajdonába, csaknem hiánytalanul.)

Amerikai ösztöndíjas koromban, 1949-ben egy finn kollégával, Yrjö Mas- sával, a későbbi finn tábori püspökkel laktam egy épületben. Beszélgetéseink elején megkérdezte, hogy mi van Csepregi Bélával, a laestadiánussal. (Mássá is laestadiánus volt.)

Végül hadd említsem meg, hogy Csepregi Béla az elmúlt évben kiadott egy olyan könyvet, amely sajnos a lelkészek között is nagyon kevéssé ismert. Az Egy húsvéti újságcikk következményei. Bohár László sárszentlőrinci evangélikus lelkész kálváriája címmel írt munkája gyülekezettörténeti tanulmány, egy elfelejtett, nyomorgó lelkész megpróbáltatásainak krónikája. (Bohárt a húszas években börtönbe csukatták, megbotozták, majd 137 pengős járadékkal nyugdíjazták.) Nehéz sorsú kollégáját Csepregi így jellemzi: korát megelőző, a haladásnak örülő, az egyház jövőjében hívő, gyülekezetében elfogadott, nagy tudású lelkész volt.

E cikkben sok mindent nem említhettem meg: Csepregi Béla fordítói munkáit (például Mikka Waltari Szerencsés Félix című nagyszerű regényének magyar nyelvre való átültetését), helytörténeti írásait, Petőfi-monográfiáját, cikkeinek sokaságát. Csupán kísérletet tettem arra, hogy nagy ívű életpályáját másoknak is megmutassam, hogy valamennyien részesei lehessünk ezeknek a cseppet sem könnyű évtizedeknek, és ne csalódottsággal, hanem hálaadással álljunk meg Urunk előtt, akiben sohasem kellett csalódnunk.

Dr. Hafenscher Károly