Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-04-18 / 16. szám

2004. ÁPRILIS 18. - 5. oldal Evangélikus Élet Meseíróból „ mesehős Ki ne emlékezne gyermekkora híres meséire a rendíthetetlen ólomkatoná­ról, a jeges szívű hókirálynőről, a rút kiskacsáról vagy a kis gyufaárus lányról? Hányszor mosolyogtunk a hiú császáron, aki új „ruhájában” vo­nult végig az utcán, vagy a parasztemberen, aki lovát egy zsák rohadt al­mára cserélte, ám ezzel mégis egy véka aranyat szerzett! A holland mese­mondó, Ham Christian Andersen valami olyat tudott közel kétszáz évvel ezelőtt, aminek a varázsa a mai napig rabul ejti a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Nem véletlenül ragadta meg Balázs Agnes színésznő fantáziáját is az a mesevilág, amelybe Andersen repíti el olvasóit. Néhány hónappal ezelőtt az Andersen avagy a mesék meséje című könyvében egy gyönyörű törté­nettel hálálta meg a mesemondótól kapott élményeit. A regény a fiatal, de szegény írótehetség - az ifjú Andersen - és egy ár­ván maradt kislány találkozásával kezdődik. Az izgalmas fordulatokkal te­li mesében nyomon követhetjük barátságuk kialakulását, az író kezdeti szárnypróbálgatásait és sikereit, valamint szerelmének történetét. Balázs Ágnes magával ragadó stílusban ötvözte a mesemondó életrajzi epizódjait, az eredeti történetek szereplőit és saját fantáziavilágát, olyan regényt alkot­va, amely méltó az Andersen-mesék szomorúan szép hangulatához. B. Zs. BALÁZS ÁGNES Andersen avagy a mesék meséje Élete első filmforgatókönyvével pár nappal ezelőtt a Hartley Merrill forgató­könyv-pályázat 2. díját nyerte el sokol­Balázs Ágnes dalúan tehetséges színésznőnk, Balázs Ágnes. A forgatókönyv a szerző Ander­sen avagy a mesék meséje című művé­nek harmadik „élete”. > A szerző azonos című, felnőtteknek és gyerekeknek szóló regényének il­lusztrált könyvváltozatát a Holnap Ki­adó adta ki 2003 novemberében. A re­gény zenés színpadi változatának előbemutatója 2004 májusában lesz a Pesti Magyar Színházban, Iglódi István igazgató-főrendező rendezésében. A Kossuth-díjas rendezőn kívül további három Kossuth-díjas művész is dolgozik Balázs Ágnes szép darabjának a sikeré­ért: Schaffer Judit jelmeztervező, Moór Marianna és Raksányi Gellért. Balázs Ágnes (színésznő, író, színhá­zi szövegkönyvíró, zeneszerző, rendező és forgatókönyvíró) éppen időben ké­szült el remek munkáival: a világ 2005- ben ünnepli a nagy dán meseíró születé­sének 200. évfordulóját... Balázs Ágnes a Brüsszeli Szabad- egyetemen, majd az Eötvös Loránd Tu­dományegyetemen folytatott francia nyelvi és irodalmi tanulmányai után a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát 1993-ban. Első színpadi sikerét Bessenyei Fe­renc partnereként aratta Hauptmann Naplemente előtt című darabjában. Pá­lyafutása a Nemzeti Színházban kezdő­dött, ahol Shakespeare- és Goldoni-da- rabokban játszott főszerepet. Színházi szerepei, tévés műsorvezetői munkája, szinkronfőszerepei és francia nyelvű sztnkronmunkái mellett 2001-ben meg­rendezte a Madách ihlette, Isteni show című musicalt, amelyet szövegkönyvíró­ként, zeneszerzőként és Éva szerepében is fémjelez. A nívódíjas musical április 8-án zár­ta a harmadik sikeres évadot az elő­adást befogadó Vidám Színpad nagy­színpadán. Megvan a mesterhármas Mint arról lapunk múlt heti számá­ban hírt adtunk, országos ökumeni­kus szavalóverseny színhelye volt áp­rilis 5-én és 6-án a nyíregyházi Evan­gélikus Kossuth Lajos Gimnázium. Az Úr érkezése elnevezésű rendezvényt Jakucs János, a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium diákja nyerte meg.- Megvan a mesterhármas! - Szemé­ben csillan ugyan némi büszkeség, de a mosoly már nem terülhet szét az arcán, mert a harmadikos gimnazista, komoly fiatalember még előtte megfegyelmezi az érzéseit. - Nem szokásom a hence­gés, de ez most valóban szépen össze­jött. Szeptemberben Gyulán megnyer­tem a Simonyi Imre országos versmon­dó versenyt, aztán márciusban az orszá­gos piarista verseny következett, és most ez. Elsős gimnazista korom óta mondok verseket, s mindjárt az elején el is indul­tam egy országos versenyen, amelyen természetesen még nem értem el helye­zést. Hálás vagyok azért, hogy ez nem vette el a kedvemet. Azonban olyan sokáig nem kellett várnia az eredményekre a humán sza­kon tanuló, szőke fiúnak, hisz a piaris­ták vetélkedését már elsős korában megnyerte, és sok más regionális megmérettetésen is kivívta az elsőséget. Mint mondja, az őt felkészítő magyarta­nárával és humán beállítottságú - egyébként orvos - édesanyjával hár­masban jó pár versenyt megjártak már, s biztos benne, hogy nekik kettőjüknek köszönheti a sikert: egyiküknek a szak­mai segítséget, másikuknak a biztos ér­zelmi-lelki hátteret. Az egyébként reálosztályban tanuló fiatalember szegedi egyetemistának ké­szül: a történelem-kommunikáció sza­kot célozza meg.- Hogy utána mi lesz, nem tudhatom, de ugyanúgy el tudom magam képzelni történelemtanárként, mint közszereplő­ként - mondja. Egyelőre azonban a gimnazisták hét­köznapjait éli, olykor feszített tempóban a teljesítménykényszertől, máskor meg lazán, a hozzá hasonló korú fiúkkal-lá- nyokkal körülvéve, bulizva. Szabad ide­jét a verseknek, a diákszínjátszásnak, az olvasásnak szenteli, sűrű könyvtárláto­gatással igyekszik csillapítani a történe­lem iránti szenvedélyes érdeklődését.- A gimnazista fiúk között, úgy vélem, nem igazán sikk a versmondás. A társaid hogyan tekintenek erre a ténykedésedre?- Úgy látom, ugyanolyan elismerés övezi az én ez irányú teljesítményemet, mint azokét, akik matematika- és fizika- versenyeken indulnak, és érnek el sikert. Vannak néhányan ilyenek az osztá­lyunkban. Soha sem okozott gondot egymást elfogadni.- És a lányok? Rájuk mindez másként hat.-Igen...- Egy jól megválasztott idézet a kellő pillanatban...- Kétségtelen, hogy sohasem válik az ember hátrányára, ha műveltségről vagy egy kis romantikáról tehet tanúbizony­ságot. Lehet, hogy mosolyogni való, de én bizony élek is ezzel az eszközzel! Jakucs János a nyíregyházi ökumeni­kus szavalóversenyen Vas István Kakas­szó című költeményét mondta az istenes versek kategóriájában. E vers már meg­érett a lelkében, máskor is indult vele versenyen. A 18. századi magyar iroda­lomból - tanára tanácsára hallgatva - egy Mátyási József-müvet választott. •- Jó vers, de a korstílusból adódóan sok nehézségem akadt vele. A szöveg memo­rizálása egyébként számomra nem nehéz; egyetlen este meg lehet tanulni és fel is le­het mondani egy ilyen verset. De nem ez a kérdés, hanem az, hogyan lehet együtt feküdni és kelni, együtt élni vele, miként lehet bensővé tenni egy költeményt.- Van annak jelentősége, hogy te épp a katolikus gimnáziumba jársz?- Nagy szerencsémnek tartom, hogy nem vettek fel az Erkel Ferenc Gimnázi­umba, ezért a katolikus gimnáziumba járhatok. Gyulán az Érkel a sztárgimná­zium, mindenki oda jelentkezik először. De mivel a matek nem tartozik az erős­ségeim közé, következett a „mentőöv”, a Karácsonyi. Amit elértem, ahhoz nagy­ban hozzásegített az iskolánk szellemi­sége, az a családias miliő, amely ott körülvesz minket. Meglehet, sokaknak ez szigorúnak, konzervatívnak tűnik. Én személyesnek érzem. Ez az iskola figyel az individuumokra, felemeli a tehetsé­get. Lehet, hogy magamtól nem tartanék sehol. De itt észrevették, felfigyeltek rám, bátorítanak és segítenek. Veszprémi Erzsébet Mi a szép? Platón Az állam című művében több helyen is értekezik a művészet szerepéről. A tizedik könyvben különösen is elmarasztaló ítéletet ad mestere, Szókratész szájába az úgynevezett „utánzó művészeteket” illetően. Haszontalannak, ennél­fogva feleslegesnek tartja azon létező dolgok árnyképeinek elkészítését, amelyek már önmagukban is az isteni ideák tökéletlen lenyomatai csupán... Nemrégiben egy barátom hívta fel a figyelmemet a HVG-ben megjelent egyik írás­ra, amely arról szól, hogy egy kutató kiderítette: a preraffaeliták ámulatba ejtően élet­szerű, aprólékosan kidolgozott festményeiket nagy valószínűséggel camera obseura (lyukkamera) segítségével készítették. Zseniális technikai újítás volt-e ez, amely év­századokkal megelőzte korát, vagy pedig a gyanútlan műélvező megtévesztésére ki­eszelt fondorlatos csalás? Emlékszem, tizenéves koromban, amikor elkezdtem fotózni, milyen pazarló bő­séggel töltöttem meg színes filmtekercseimet a balatoni naplementék képeivel. Ugyanebben az időben badacsonyi kirándulásaim alkalmával soha el nem mulasztot­tam volna tiszteletemet tenni Egri Józsefnek, a Balaton szerelmesének emlékházában. Az aranyhíd a természetben is, festve is, fényképen is szép. A szépség pedig ellenáll­hatatlanul vonzza a szemet. Ami gyönyörködtet, arról viszont joggal feltételezzük, hogy tisztítja, nemesíti is a lelket. A művészet tehát az volna, ami híven visszaadja az Isten által alkotott természetben található szépséget? Hiszen épp ennek alapján szoktunk valamit giccsnek nevezni! De vajon giccs-e egy ismert műalkotásról készült jól sikerült reprodukció, amely nem óhajtja azt a látszatot kelteni, hogy eredeti? És mitől lenne giccs az a tökéletesre sike­rült hamisítvány, amelyről még egy avatott szakértő is alig-alig tudja megállapítani, hogy másolat? Hab a tortán: amikor kirándulás közben megláttunk egy különösen is sziporkázó, ezer színben pompázó naplementét, olyat, amilyet még a Vörösmarty té­ren árusító bérpiktorok sem mernének papírra vinni, öreg barátom ironikusan így szólt: „Ez már szinte giccs.” A minap azon kaptam gyerekeimet, hogy levették a polcról a Bosch-albumot. Nemcsak nézegették, hanem élvezettel utánozták is a torz figurákat, sőt saját fantázi­ájukkal ők maguk is próbáltak ezekhez hasonlókat alkotni. Ha nem emlékeztem vol­na rá, hogy ilyen idős koromban mi mindent rajzolgattunk társaimmal tankönyveink szélére és füzeteink hátuljára, akkor biztosan pszichológushoz vittem volna őket. Visszatérve a művészetre: mitől kultúraközvetítő mondjuk egy Bosch-kép fotója egy színes művészeti albumban, és mitől giccs, ha ugyanezt bekeretezve kirakom a szo­bám falára? Kurt Vonnegut az Időomlás című könyvében említi egyik bácsikáját, aki két üveg­lap összeillesztésével, majd szétválasztásával nyerhető különböző, érdekes alakzatú festékfoltok gyártásában lelte örömét. Mikor egy alkalommal megkérdezte valakitől, művészet-e ez, a következő feleletet kapta: „Állítsa ki őket, és ha megveszik, akkor művészet.” Ilyen egyszerű volna? A szépség bizonyos körülmények között giccs, míg a piac még a művészi tudás nélkül létrehozott pacákat is autonóm műalkotások­ká avathatja? Mosolyogtunk vagy inkább bosszankodtunk a szocialista realizmus naiv, ponto­sabban bárgyú és destruktív esztétikai alapelvein. De mosolyogtunk az egyszeri bá­csika és nénike szókimondó véleményén is egy-egy „modem” tárlaton, még ha öntu­datlan platonistákként igazat is adtunk nekik. Az autonóm művészet és a hétköznapi szépségértelmezés feloldhatatlannak tűnő konfliktusa talán mégis azzal a közhellyé vált példával illusztrálható leghívebben, amikor egy szürrealista kép alatt olvasható hivatalos felirat - „Anya gyermekével” - mellé valaki ákombákom betűkkel odavés­te: „A tiedé.” A fenti kis mozaikokból álló eszmefuttatásban csupán néhány kérdést, dilemmát fogalmaztam meg anélkül, hogy megpróbáltam volna megválaszolni, feloldani őket. Ezután is sokat fogok gondolkozni ezeken a kérdéseken. Ezzel bizonyára nem va­gyok egyedül. Örülök, ha valakinek ezekkel a fölvetésekkel kedvet, netán új impul­zusokat adtam a további gondolkodáshoz. Félretéve kissé a platóni-szókratészi prag­matizmust és engedve, hogy minden gyakorlati hasznosságot nélkülözően egyszerű­en csak hódoljunk a szellem fényűzésének. Nem lenne azonban evangélikus mivoltunkhoz méltó, ha ebben a témában nem ta­lálnánk meg a Krisztussal való kapcsolatot. Évekkel ezelőtt, a Közép-dunántúli Nap­ló levelezési rovatában egy tanárnő a vallásszabadságról értekezve azt találta írni, hogy ő is nagyra értékeli a Bibliát, szokott is olvasni belőle a gyerekeinek, de mivel nem hívő, ezért az számára nem más, mint egy szép mese. Nem állhattam meg, hogy ne válaszoljak rá. Először arra emlékeztettem, hogy az Ószövetség nagy része Izrael népének történetéről szól. Még ha erőteljesen vallásos érzülettel is, de mégis csak va­lós történelmi eseményekről számol be. Ami pedig az egésznek a centrumát, Jézus Krisztus evangéliumát illeti, annak tör­ténetiségét még a legszkeptikusabbak közül is csak kevesen vonják kétségbe. Ám hogy egy ártatlan ember megkorbácsolása és keresztre feszítése akár csak mesének is szép volna...? Pedig a vallásos giccsipar éppen legnépszerűbb témáját sikerült telibe találni. Elég, ha csak az átható tekintetű, töviskoronás, kitett szívű Jézus-szobrocs­kákra vagy az ugyanilyen témájú színes könyvjelzőkre gondolunk. Valami olyasmit próbálnak ábrázolni ezek az alkotások, ami a valóságban így sohasem létezett. Az avatott műértők, de még a jó ízlésű hívők is általában giccsnek tartják őket. Tudván, hogy másokból valami megmagyarázhatatlan módon nem csupán esztétikai gyö­nyört, hanem vallásos áhítatot is kiváltanak. Befejezésül ismét egy kamaszkori emlékemet elevenítem fel. Haumann Péter - felfelé ívelő népszerűsége kezdetén - „Szókratész védőbeszédé”-vel járta az ország pódiumait. Miskolcon, a Vasas Művelődési Házban nővérem jóvoltából nekem is al­kalmam volt megnézni az előadást. A ruhatárnál remegő kézzel nyújtottam oda a már akkor is ismert színésznek a noteszomat, hogy autogramot kérjek tőle. Eközben a portás néni fontoskodva végigmérte az épületet: „Na, művész úr, szép?” Haumann körbejáratta tekintetét az ormótlan vasbeton monstrum falain, majd zavartan, a tőle ismert kissé affektáló hangon válaszolta: „Szép? Hogyan is lehetne elmondani, mi az, hogy szép?” Bartha István Jean Anouilh BECKET VAGY ISTEN BECSÜLETE Dráma két részben Fordította: Szenczei László. Rendezte: Udvaros Béla További előadások: április 17., május 2., 23. este 7 óra; április 18., 25., május 9., 16., 30. délután 4 óra. Jegyárusítás mindennap az 1/250-5338-as telefonon és hétfő, szerda, péntek dél­után 14-18 óra között a Duna Palota portáján (tel.: 235-5500). Helyárak: 1600- 1200-1000 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom