Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-04-18 / 16. szám
2. oldal -2004. ÁPRILIS 18. Evangélikus Élet ELŐ VIZ HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP (QUASI MODO GENITI) Cipőnyi hit Hogy megérett-e a helyzet a kiskutya fogadására, azt időnk sem volt mérlegelni. A fekete gombóc szemünkbe nézett, és pacsira nyújtotta mellső ,jobbját”. Ő választott ki minket, nekünk pedig nem volt menekvésünk. Mióta Amper hozzánk került, több dolgot újratanultunk. Egyik leckénk röviden így hangzik: attól, hogy valaki templomudvarban él, még nem les: tiszta, hófehér. Sem a parókiakert, sem a templom lábtörlője, de még a templom belseje sem tenné fehérré ezt a kócos feketeséget. Ami azonban egy kutyánál aranyos, az emberi szív esetében kockázatos. A bennünk élő sötétség már nem színskála kérdése, nem tolerálható, nem magyarázható azzal: ilyen vagyok. Az a sötét árnyalat, amely lényünk mélyén lakik, és indulatainkat meghatározza, tetteinket motiválja, komoly és veszélyes dolog. Fel kell tárni, világosságra kell hozni. A templomba járás, a közösség gyakorlása önmagában nem tisztít meg. Egy helynek, egy épületnek önmagában nincs olyan misztikus ereje, ainely Isten előtt tisztára mosná az emberi szívet. Belső mozdulatra, megnyílásra van szükség, e nélkül a fekete szív a templomból előlépve is éppoly fekete marad. Másik leckénk, melyet az említett eb birtokában felfrissítünk: a cipő nem azonos a gazdájával. A kutyakölyök mindent a cipőtől vár. Ha egy lábbeli mozgásnak indul, ha a tányérjához közelít, az jó jel. Szerinte a cipő ad enni, a cipő simogat, és ezért a cipőnek jár a nyaldo- sásban, rágcsálásban jelentkező hála. Mostanában kezd csak ráeszmélni arra, hogy a cipőből kinő egy nagy, magas ember, és nem is biztos, hogy a cipő irányítja ezt az alakot, hanem éppen fordítva áll a dolog. Kezd ráeszmélni arra, hogy van gazdája, aki néha mezítláb szalad ki, és lám1: cipő nélkül is éppolyan kedves, és éppolyan finomat adAz Isten jelenlétére eszmélődő ember sokszor ilyen cipőnyi hittel rendelkezik. A látható, érzékszervekkel felfogható, kellemes meglepetések erősítik benne: tényleg van és itt van Isten. Amikor a cipő eltűnik, amikor nincsenek kézzelfogható, megragadható istenélmények, akkor ez a hit köddé válik. Vagy elkeseredik, vagy élményvadász lesz, aki csak akkor hisz, ha valami megrázó történik. Jézus tanítványaival együtt mi is ilyen cipőnyi hitről indulunk. Már ez is Isten ajándéka. De a látható és érzékelhető isteni meglepetések korából ki kell nőni, és fel kell érni hittel, hogy a Gazda akkor is él, ha láthatatlan. Akkor is szeret és értékel, ha ennek éppen semmiféle kedélyemelő jelét nem adja. Engedelmeskedni kell, sőt lehet akkor is, ha semmiféle misztikus indíttatásban nincs részünk, csupán a Biblia fekete betűi merednek ránk. A fehér gyolcsok, amelyekben Jézust eltemették, ott maradtak a sírban. A köntösére sorsot vetettek, a sarujáról szó sem esik. A kellékek, amelyek a Földön élő Jézusra annyira jellemzőek voltak, elenyésztek. A tanítványok, akik a húsvét előtti, „ismerős” Jézust siratták, nem vették észre a Feltámadottat. Amikor később lehullott a hályog a szemükről, megértették, hogy az Úr - bár más dimenziókban is otthonosan mozog - Úr marad. A gazda szeretete cipőben vagy cipő nélkül ugyanolyan. Isten jelenléte, vezetése, szeretete szintén változatlan. A testté lett Jézusban sem volt közvetlenebb, mint a feltámadottban. A látható jelek és csodák nem kitörései Isten szere- tetének, ezek gyakorisága alapján nem szabad hőmérőzni Isten irányunkban táplált érzelmeit. A cipőnyi hit annak örül, ha látható jelei vannak annak, hogy Isten mellette jár, vele van. Az érett hitt meglátja a feltámadott Urat, akinek csak addig volt szüksége sarura, amíg vétkeinkkel leszámolt. Zelk Zoltán csodálatosan fogalmazza meg ezt a Kegyelem című versében: „Sohase lép gyíkra csigára soha egy föltámadt fűszálra a földön járó isten lába de vétkeinket eltapossa mert vétkeinket megbocsátja.” Bálint Gyöngyi Szívbajok Ez 11,19-21 Egyszívűség... Természetes, hogy testünkben egy szív dobogása tartja fenn az életet. A próféta Isten népét is egyetlen testnek tekinti - csakúgy, mint nyomában Pál apostol az egyházat. Isten ószövetségi népe azonban nem bizonyult egyszívűnek. És az egyház? Köszívüség... Dobogókőről ugyan beszélünk, de helyét földrajzi térkép jelöli, nem anatómiai atlasz. Élő szervezetben nem doboghat kőszív. Kőszíve csak szobornak lehet. A holt anyag örökkévalósága nem az a távlat, amelyet a húsvéti üres sír fénye vetít elénk. Nyelvünk mégis arról tanúskodik, hogy élnek közöttünk kőszívű emberek. Szívtelenként vagy keményszívűként is jellemezzük őket, mivel embertársaik számára halott a szívük. A próféta azonban úgy látja, hogy Isten népének a szíve mindenekelőtt Isten számára halott. Isten végül orvosolja népe betegségét: kőszívűket élő hússzívre cseréli. A „hurráoptimizmus” elhárítására a próféta mégis tesz egy megszorító megjegyzést: a szívátültető műtéttől nem várhat az egész nép gyógyulást. Lesznek, akiknek a szervezete ezt az új szívet - mint idegen testet - kilöki magából. Azoknak kell számolniuk ezzel, „ akiknek szíve a förtelmes és utálatos bálványokat követte... ” Van különbség hitetlenség és hitetlenség között! A mai evangéliumban elénk lépő Tamás hitetlen ugyan, de hitetlenségét élő Jézus-hitre cseréli. Tamás a húsvét evangéliumát hallva nem úgy bizonyult hitetlennek, mint akinek szíve „ a förtelmes és utálatos bálványokat követte". Egyszerűen csak vak volt Isten igazságának meglátására. A feltámadt Jézus megnyitotta a szemét, és amikor látott, hitt. Az más kérdés, hogy hinni látás híján is lehet, sőt kell is. Jézus szerint „ boldogok, akik nem látnak, és hisznek” (Jn 20,29). A látás híján hitetlenkedő Tamásokat Jézus mégsem tekinti elveszettnek. Nem róluk szól, amikor azt mondja, hogy van orvosolhatatlan hitetlenség is. Ennek tipikus kórisméjét a Szentlélek káromlásában jelöli meg. Népe főpapjait, írástudóit és vallási vezetőit vádolja ezzel, amikor csodáiért Belzebub cinkosának mondják, nem ismerve fel, hogy „Isten ujjával”, a Lélek hatalmával űzi ki a démonokat. Istenkáromló léleknek, a sátán szövetségesének nevezik az Atyának Jézusban munkálkodó Lelkét. Végsőkig ellenállnak a Szentiéleknek, aki egyedül teremthetne hitet a szívükben. Pedig azt gondolják magukról, hogy a próféta által emlegetett „förtelmes és utálatos bálványokat” soha nem követték, hanem gyermekkoruktól fogva az élő Isten szolgái. Az a bűnük, hogy az élő Istenről - Mózes kifejezett tilalma ellenére - maguk alkotnak nem kőből vagy fából faragott, hanem a törvény igéinek Lélek nélküli, emberi értelmezéséből szőtt képet. Amikor pedig találkoznak az élő Isten egyetlen hiteles képmásával, az ember Jézussal, szavát nem tudják Isten igéjeként hallgatni, csodáiban nem ismernek rá Isten tetteire. Ahelyett, hogy az élő Istenről szívükben őrzött hamis képet (bálványt) zúznák ösz- sze, Isten élő képmására, az ember Jézusra sújtanak le. Halálra ítélik, és átadják Pilátusnak, hogy ítéletüket a jól ismert római brutalitással. hajtsa végre. Mel Gibson filmjét éppen azért éri az antiszemitizmus vádja, mert a főpapi szereplők arca jól tükrözi ezeket a gyilkos indulatokat. Jézus ugyan nem viszonozza gyűlöletüket, sőt Istennél közbenjár értük, de ez nem feledteti az evangéliumokban korábban tett kijelentéseit: sem a hétszeres „Jaj nektek!” kiáltást (Mt 23,13-39), sem a János evangéliumában megörökített vitabeszédet, melyben Jézus az őt Belzebub cinkosának mondó vallási vezetőket - mintegy viszonozva vádjukat - „az ördög atya gyermekeinek” titulálja (Jn 8,37-59). Jézus figyelmeztetését tehát komolyan kell vennünk: van gyógyíthatatlan, megátalkodott hitetlenség is. És ez nem annyira a pogányoknak, mint inkább Isten mindenkori népének a kísértése! Ennek a gyógyíthatatlan, megátalkodott hitetlenségnek a jelei - kétezer éves történetét vizsgálva - az egyházban is minden időben felfedezhetők. Fájdalommal kell megállapítanunk, hogy az egyház már az apostoli korban sem volt egyszí- vű közösség, és ma sem az. A próféta vigasztaló jövendölése azonban az egyházra is érvényes: eljön az idő, amikor Isten végrehajtja a terápiát, és elveszi népe kőszívét, hogy eleven hússzívet adjon helyette. Az egyházat - mint közösséget - ez a műtét gyökeresen meg fogja újítani. Ez nem kérdés. A kérdés az, hogy a mi helyünk hol lesz akkor? A Lélek által új életre támadó, megelevenedett hitű közösségben vagy a gyógyíthatatlanok között, akik a Lélek minden ajándékát idegen elemként vetik, ki magukból? Isten óvjon minket ettől! Véghelyi Antal IMÁDKOZZUNK! Urunk, ne engedd, hogy újjáteremtő kegyelmed csodái fölött vak gőggel ítélkezzünk, mentő szeretetednek - Lelkedet káromolva - ellenálljunk. Gyógyítsd meg hitetlenségünket, mielőtt gyógyíthatatlanná lesz. Ámen. Oratio oecumenica Élő Jézus Krisztus! Köszönjük neked, hogy hozzánk vezető utad nem ért véget a húsvéti üres sírral. Köszönjük, hogy ma is bátran szólíthatunk téged Mesternek. Köszönjük, hogy küldetésedből élhetünk naponta, és hogy ez a mi teljes vigasztalásunk. Reménységre és bátorságra ébredhetünk húsvéti népedként, és megújult lélekkel dicsérhetünk téged. Élő Jézus Krisztus! Vedd el tőlünk a sablonos szavakat, és adj helyette élettel teli üzenetet szerte az egyházban. Vádaskodás helyett a másik ember értékeinek felfedezése, bizalmatlanság helyett együttműködés, erőtlenség helyett lendületes szolgálat ébredjen szívünkben. Töredezettségünk és szétszakadozottságunk hadd gyógyuljon a húsvéti ünnep örömében. Kiábrándultságunkat és elesettségünket hadd váltsa fel a te húsvéti lendületed. Mozgass meg minket, hogy mi is mozgatók lehessünk gyülekezetünkben. Élő Jézus Krisztus! Tágítsd ki látókörünket, hogy felelősen nézzünk szét környezetünkben. Taníts meg minket éleslátásra és a mélységekre is tekintő, kutató keresésre. Engedd úgy szemlélnünk a múltat, hogy a benned kapott biztos jövő vezessen minket. Szabadíts meg a szorongástól. Emelj ki a rettegések mélyéről. Törölj ki mindent az életünkből, ami szembefordít minket veled. Add nekünk az értelmes jövő és a tartalmas holnap biztonságát. Vezesd küldetésünk! Élő Jézus Krisztus! Sokan nyújtják felénk kezüket, de nekünk nincs erős és nagy kezünk. Sokan kiáltanak utánunk, de mi csak ritkán fordulunk vissza. Sokan állítanának meg minket az úton, de képtelenek vagyunk a lassításra. Húsvéti erőddel állj mellénk, hogy ne felejtsük el soha közelségedet. Fogd meg a kezünket, és emeld fel a fejünket. Tégy minket olyanná, hogy téged lássanak és érezze- nek az emberek ott, ahol vallomást teszünk rólad. Szabadíts meg álruhánktól és hazug külsőnktől, hogy ne ártsunk a te nagy müvednek. Adj szolgálatunknak őszinteséget! Élő Jézus Krisztus! Fájdalmas tekinteteket látunk magunk körül nap mint nap. Gyásszal, betegséggel, magánnyal küzdő emberek kérdéseit hozzuk most is eléd. Látjuk a pusztítás és ártás nagy erőit, de hisszük, hogy a te isteni gondoskodásod mindent felülmúl. Építsd, Urunk, a szeretetet és a békességet bennünk. Küldj el minket mentő, védő és gyógyító szolgálatra a te erőddel. Taníts minket alázatra, hogy tudjunk élni és alkotni a nehéz és sötét napokon is. Taníts minket alázatra, hogy ne önmagunkban bízzunk, hanem akaratodat kutassuk. Adj nekünk új kezdetet életmentő húsvéti győzelmedből. Élő Jézus Krisztus! Hallgasd meg imádságunkat! Formáld át életünket! Adj szolgálatunknak őszinteséget! Építs föl minket a romokból húsvéti, élő gyülekezetté! Ámen. (A Visszhang című kötet 276. imádsága nyomán) :••• SAROK ••• • MUSICA SACRA XXII. g O a 3 Visszatérés és megújulás A Liturgikus sarok négyrészes belső sorozata a szent zene történetét foglalja össze röviden. Egyházunk kiváló zenetudósa, Ferenczi Ilona sorozatunk befejező részében a 19-20. század legfontosabb liturgiatörténeti eseményeit tekinti át. A 19. század elején a reformáció ünnepének 300. évfordulója közeledtével megerősödtek a restaurációs kísérletek, melyek nemcsak a teológiában, de a gyakorlatban is korrigálni akarták mind a pietizmus, mind a felvilágosodás hatásait. A Berlinből kiinduló mozgalom először is a régi énekek szövegeit és dallamait állította vissza, majd a régi liturgikus formák és a tartalom restaurálására törekedett. Időközben a lutheri és a kálvini gyülekezetek egyesülésével felülkerekedtek az uniós törekvések, s ez ismét háttérbe szorította a liturgiát és a liturgikus zenét. A konfesszionalis- ta lutheránusok újból veszélyeztetve látták az istentiszteletet és a zenét, ezért elsősorban evangélikus területen fejtették ki tevékenységüket, vagy az Egyesült Államokba emigráltak. Bajorországban a diakónia atyja, Wilhelm Löhe (Löhe Vdmos) agendát adott ki, melyet nagyrészt 16. századi, liturgikus forrásokból állított össze. Végül is az egész romantika korszakán át fennmaradt az az igény, hogy újból és újból visszatérjenek a forrásokhoz, a korai lutheránus liturgiához, szövegekhez és dallamokhoz. Ennek nyomán ismét kiadták (bár sok esetben nem gyülekezeti, hanem tudományos céllal) a régi lutheránus énekeket, újból kinyomtatták a 16. századi egyházi rendtartásokat, melyek nemcsak a liturgikus formákat tartalmazták, hanem például azt is, hogy mi az egyházzenész, az orgonista feladata. Liturgikus zenei antológiák jelentek meg, és újból kezdték kiadni a nagy lutheránus zeneszerzők (például Schütz és J. S. Bach) műveit. Az elmúlt század elején újraértékelő és újítási folyamat zajlott le az egyházi zene minden területén, s egy időre újból az érdeklődés középpontjába kerülj a lutheránus liturgikus zenei hagyomány. Megélénkült az éneklő és az orgonás, illetve a Bach-művek kiadását, előadását szorgalmazó mozgalom. A 16. századi lutheránus egyházi rendtartások új kritikai kiadása és összehasonlító elemzése is a liturgiái megújulást készítette elő. Megalakult a liturgikus orientáltságú Michaelsbruderschaft (Mihály Testvéri Közösség), melyhez magyarországi lelkészek és egyháztagok is csatlakoztak. Szinte minden országban új énekeskönyvet adtak ki, és liturgikus zenei gyűjtemények, zsoltároskönyvek láttak napvilágot. Romantikaellenes reakcióként szorgalmazták a 18. század előtti zeneművek előadását, melyek mintául szolgáltak új kompozíciók írásához is. Más lutheránus zeneszerzők (többek között Buxtehude, Scheidt, M. Praetorius) műveinek összkiadását is ekkor kezdték megjelentetni. Az egyházzene színvonalas oktatása, a kántorok, kórusvezetők képzése érdekében egyházzenei iskolákat vagy szakokat hoztak létre. Amint ebből a rövid áttekintésből is láthatjuk, evangélikus egyházunk liturgikus zenéje nemcsak a reformáció századának zenéjét foglalja magába, hanem azt is, ami előtte volt, és ami utána keletkezett; mindazt, ami evangélikus egyházunk tanításával egyezik. Mindamellett azt is megállapíthatjuk, hogy a liturgiáért, a liturgikus zenéért folyó küzdelmek, illetve a liturgiaellenes törekvések a kezdetektől eltekintve szinte mindvégig - akárcsak a legutóbbi időben - egyidejűleg voltak jelen. A liturgia és a liturgikus zene ott töltötte be és ma is csak ott tölti be feladatát, ahol értik és szeretik, ahol érteni és szeretni akarják. Helyesen és haszonnal csak akkor élünk vele, ha épülésünkre és üdvösségünkre szolgál. Ennek érdekében viszont tanítani kell a gyülekezeteket. A kérdés talán csupán csak az: tudunk-e, akarunk-e a liturgiával, a liturgikus zenével élni? A választ a gyülekezeteknek maguknak kell megadniuk... Ferenczi Ilona KÁTÉ A HATÁRON TÚLRA - adományozóvonal 06-81-330-220* Egy hívás és valakit megajándékozott * A hívás díja 400 Ft + áfa. V
