Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-04-04 / 14. szám
2004. ÁPRILIS 4. - 9. oldal Evangélikus Élet EvÉlet - LELKI SEGÉLY „Súlyos beteg vagyok. A diagnózis: rák. Hála Istennek, a legutóbbi műtétem jól sikerült, az orvosok is biztatnak. A terápia mind testileg, mind lelkileg kimerít. A tehetetlenség, a belső szorongás, a halálfélelem és a reménytelenség érzése szinte megbénít. Néha úgy teszek, mintha semmi baj sem lenne, de azután annál elemibb erővel tör rám a kétségbeesés: mi lesz velem? Valójában nem is a haláltól félek, mert hiszem, hogy ott is ugyanaz az Atya vár, akit itt megismertem, de a szeretteimtől való elválás gondolatát nem tudom elfogadni. Mélyen foglalkoztat, hogy mi lehet a betegségem célja és értelme. Talán, ha tudnám, hogy miért kell szenvednem, könnyebb lenne elviselnem...” Megrendültén, együttérzéssel és testvéri szeretettel olvastam kedves levélírónk sorait. A betegséggel vívott küzdelmében mindenekelőtt ezzel az igével szeretném bátorítani, erősíteni: „ Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked - mondja megváltó Urad. " (Ézs 54,8) Ez a szentírási idézet arról tanít, amit testvérem is megtapasztalt: Isten gondviselő Atyaként kísér minket egy életen át, de eljöhet az a pillanat, amikor úgy érezzük, mintha homályba borult volna arca előttünk, úgy tűnik, hogy megharagudott, áldó kezét levette életünkről. O mégis igaz szeretetéről biztosítja a benne bízót, és irgalmasságának hűsége a pecsétje. Ha föltekintünk a keresztfára, és tudjuk, hogy Jézus a „mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta" (Ézs 53,4a), könnyebbé válik a teher, hiszen a megváltó Úr magára veszi mindazt, ami életünket tönkreteheti. A hívő ember tehát nem marad egyedül kétségeivel, hanem átéli, hogyan veszi „hátára” őt az Isten, és miként hordozza, viszi a legnehezebb életútszakaszokon át a csendes vizekhez és a füves legelőkhöz, ahol felüdülhet. A súlyos betegség minden bizonnyal az egyik legnehezebb próbatétel az életünkben. Orvosok és lelkészek egyaránt találkoznak a beteg kétségbeesett kérdéseivel: „Miért éppen én?”, „Hogyan engedheti meg Isten, hogy ilyen beteg legyek, ha szeret?”, „Mit követtem el, hogy ezt érdemeltem?” Ezek a kérdések teljesen természetesek, mélyen emberiek, hiszen a hosszan tartó, súlyos betegség olyan krízisállapotot idéz elő, amelynek során az ember úgy érzi, elveszíti létének értelmét, s ez bizonytalanságot, félelmet kelt benne. Levélírónk őszinte sorai egyértelművé teszik, hogy számára szeretett családjának közelsége, a velük való meghitt kapcsolat a legfontosabb. Az a szolgálat, amelyet értük felvállalt, élete legfőbb értelme. Azok az olvasóink, akik álltak már szívükhöz közel álló családtag halálos ágya mellett, és átélték a szívszorító búcsút, tudják, hogy ez milyen rettenetesen nehéz. Kizárólag a feltámadásba vetett hit és a találkozás reménysége adhat hozzá erőt. De hogyan éli meg mindezt a földi élettől búcsúzó keresztény ember? Sokszor rezignáltan, nem egyszer keserűséggel, de gyakorta úgy, hogy ő maga vigasztalja ápolóit, és teljes lelki nyugalommal rábízza magát Isten kegyelmére. Úgy hiszem, hogy az a bölcs ember, aki egész földi életében tudatosan készül arra a napra, amikor szemtől szembe láthatja majd az Urat. Nem hagy hátra elintézetlen ügyeket, elvarratlan szálakat, bűneit leteszi, kapcsolatait rendezi. Tudja, hogy ez a - jó esetben - hetvennyolcvan esztendő bizony hamar elmúlik, ezért különösen lényeges, hogy az örökkévalóság Urát és az ő akaratát megismerje, neki engedelmeskedjen. Nagyon fontos, hogy az ember élete minden eseményében felismerje Isten vezetését. Jó, hogyha a betegség idején is az Úrtól vár választ miértjeire - de nem visszatekintő-oknyomozó jelleggel, hanem előretekintve: vajon mi célból kell elviselnem ezt a betegséget? Mi lehet Isten célja, terve ezzel? Esetleg mire akar figyelmeztetni, tanítani általa? (Érdemes elolvasni a következő igeszakaszokat: Jn 9,1-3; Lk 13,1-5.) Sokszor feloldhatatlan ellentmondásnak tűnik, hogy az embert szerető Isten hogyan válhat az emberi életet veszélyeztető betegség okozójává. Csakhogy meg kell értenünk: nem Isten a betegség okozója, hanem - egyebek mellett - a környezetszennyezés, az egészségtelen táplálkozás, a rohanó életmóddal együtt járó stressz, a természettől és a természetes anyagoktól való eltávolodás, illetve a különféle szenvedélyek. Sajnos az is előfordul, hogy bár mi magunk igyekszünk egészségesen élni, mégis megbetegszünk, mert nem vonhatjuk ki magunkat a civilizáció egészségkárosító hatásai alól. Tény, hogy a mindenható Isten megengedi a betegséget, a szenvedést, a halált, ezért kínzó kétségeink között így kiáltunk fel: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg eb-, bői a halálra ítélt testből? ” De a feleletet is megkapjuk rá: „Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!" (Róm 7,24-25) És valóban ő a mi egyetlen reménységünk, keresztje pedig az egyetlen esélyünk arra, hogy az elmúló földi élet után a Jézus által nekünk megszerzett örök életnek örülhessünk. Kari Barth, a neves teológus írja egy helyen: „A betegséggel szemben kapitulálni, azt szabadjára engedni sohasem lehet Isten iránti engedelmesség, hanem mindig engedetlenség.” Ez persze nem jelenti azt, hogy a nagy dialektikus teológus ne ismerné el az emberi lét és az ember lehetőségeinek korlátozottságát. Hiszen gyakori tapasztalat, hogy küzdünk, imádkozunk, minden ismert gyógymódot végigpróbálunk, és még sincs gyógyulás. Számomra azért olyan szimpatikus mégis az ő álláspontja, mert abban erősít meg: bármi is történik velem, a végtelenül jóságos, szerető Isten kezében maradok. Biztos vagyok benne, hogy mivel Isten nem „tömeglényként”, hanem individuumként tekint ránk, így betegségünk célja is egyedi. Betegségünk kényszerű, de áldásos pihenőidővé válhat, mely alatt megtanuljuk: lassítani kell a tempónkon. Ez az időszak nemritkán Isten mélyebb megismerésére is lehetőséget ad, és sokszor arra is alkalmat teremt, hogy a kórházi ágyon fekve bizonyságot tehessünk hitünkről. Ahhoz, hogy választ váró testvérünk számára igazán megnyugtató feleletet adjak, áldásos lenne egy hosszabb lelkipásztori beszélgetés, amely segítene abban, hogy megtalálja betegségének, szenvedésének értelmét. Kívánom, hogy soha ne adja fel hitét abban, hogy életének válságosabb időszakaiban is számíthat mennyei Atyánkra. Szívből imádkozom gyógyulásáért, és ha elfogadja, készséggel állok rendelkezésére személyesen is. Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a leveliikre adott válasz lapunkban is megjelenhessen, illetőleg hogy írásuk milyen aláírással (teljes név, monogram vagy csak településnév) szerepeljen. JÁRATLAN UTAKON A halálról - serdülőkkel A közelmúltban meghívást kaptam a Deák Téri Evangélikus Gimnázium hatodik osztályosaihoz egy hittanórára, hogy meséljek kórházmissziói szolgálatomról. Előadásom után néhány nappal a hittantanárnő arra kérte tanítványait, hogy írják le, mit gondolnak az alábbi két kérdésről: Miért fontos a kórházmisszió? Miért kell a gyerekeknek is foglalkozniuk a halállal? Úgv gondolom, a kapott válaszok nekünk, felnőtteknek is számos tanulsággal szolgálhatnak. Nézzük meg először azt, mit feleltek a diákok az első kérdésre. „Az embereknek betegségük idején különösen is szükségük van a lelki támogatásra, és szerintem az is sokat segít, ha tudják: van egy örök társuk, aki mindig velük van - Jézus. ” „A beteg embereknek szükségük van megnyugvásra. Azoknak is, akik életükben nem voltak keresztények, nyugtalan a lelkűk, míg Istenben meg nem nyugszik.” „ Fontos ez a szolgálat azért is, hogy a beteg (ne adj’ Isten halálos beteg) tudjon reménykedni a gyógyulásban, hiszen Istennél nincs reménytelen helyzet. ” „Itt felkészítik az embereket a halálra, de nemcsak arra, hanem a továbbiakra is. Isten beszédével mondják el azt, hogy mi fog történni velük. Szerintem ez nagyon fontos munka. Erre tényleg születni kell.” „A kórházi lelkigondozói szolgálat azért is szükséges, hogy a keresztények, akik hisznek Istenben, haláluk előtt újra találkozzanak Istennel, hogy megváltják, megbánják neki bűneiket, és így nyugodtan távozhassanak. ” Lássunk néhány példát a második kérdésre adott válaszok közül is. „Fontos, hogy a gyermekek - főleg serdülőkorban - szembenézzenek a ténnyel, hogy egyszer majd ők is meghalnak, és akkor mi lesz. ” „A gyerekeket fel kell készíteni arra, hogy mi ,a halál. Fontos volt ez a kis Blanka számára is, ákipek autóbalesetben meghaltak a szülei, mégis bizakodott abban, hogy egyszer Isten szereteté- ért mégis találkozni fog velük a mennyben.” „Azért, mert ha a családjában meghal valaki, és erre nincs felkészítve lelkileg, akkor teljesen összeomolhat. ” „Ha a családjában meghal valaki, akkor tudjon imádkozni érte, előtte pedig amiben tud, abban segítse.” „Mert több olyan hozzátartozója lehet, aki már halott, de szeretné tudni, mi történt vele, hol van, találkozik-e még vele. ” „Mert a halál bármikor bekövetkezhet. A jó halál olyan fontos, mint a földön eltöltött egész élet, ezért készülni kell rá.” * * * Mit tanulhatunk gyermekeink, unokáink válaszaiból? Először is azt, hogy a serdülőket a túlvilág, a mennyország gondolata sokkal jobban foglalkoztatja, mint a felnőtteket, és hittel könnyebben el tudják fogadni azt, ami láthatatlan, de ami mégis valóban létezik. Ebben a korban már tapasztalják alkotókészségük, kreativitásuk értékeit. Szívesen segítenek a rászorulókon, legyen az egy sérült ember vagy egy beteg családtag. Észreveszik, hogy aki mélyen hisz Istenben, az komoly segítséget kap a próbák idején. Úgy gondolom, bizonyságtételükre oda kell figyelnünk. Számomra az is sok örömöt jelentett, hogy írásbeli vallomásaikat több esetben keresztény szimbólumokkal és egy-egy festett virággal keretezték. Találkozásunk után néhány nappal egy vastag borítékot kézbesített nekem a postás. A csomagban igés kártyák lapultak, amelyeket a gyerekek készítettek a betegeknek. Egyet biztatásul megtartottam magamnak: „Ne félj és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz. ” (Józs 1,9) Bolla Árpád Nőknek tűntek... Tudom, nem kötelező nézni. Igen, ismerem a gombot, amellyel egy pillanat alatt kizárhatom ezeket a képeket az életemből. Valóban, talán nem ez a legnagyobb probléma ma Magyarországon. És mégis. Minden nő nevében elkeseredetten tiltakozom! Négy nőnemű lény (kétszer kettő) szállt ringbe szombat este, hogy megvívjon egymással a nagycirkuszban: egy exsztriptíztáncosnő és egy Való Világ-szereplő, egy botrányműsor-vezető és egy volt pornószínésznő. Nők napjaink Magyarországáról. Tünde, aki egy túlélőműsor győzteseként több férfit legyőzött, néha még bájos is volt a távoli, egzotikus szigeten. Az emberi méltóság durva megsértésének tartottam akkor, hogy élő pondrót etetnek meg a játékosokkal. Akkor is, ha önként vállalták a túlélőshow-ban való részvételt. És bár nem vagyok agreszív természetű, magamban azt kívántam, bárcsak ledughatná valamelyikük azt az undorító férget a műsor kiagyalóinak a torkán... Amit most műveltek ezzel a négy fiatal nővel, az sokszorosan túltesz a gusztustalan lakomán. A hölgyek nemcsak női, hanem emberi mivoltukból kivetkőzve ütötték egymást. Arcukon kegyetlen, állati elszántsággal, amelyet csak időként szakított meg egy-egy emberi érzelem megnyilvánulása. Néha féltek... Ahogyan egy sarokba szorított állat fél. reszket a nála erősebb vetélytárstól. Anettka, a félmeztelenül csevegő műsorvezető - egykor tanárnőnek készült - csak annyit mondott bevezetőül: „Ha eddig akadály volt előttem, mindig átgázoltam rajta. " Így is verekedett: ment, mint egy tank előre, szemmel láthatóan önkívületi állapotban. Ezen az akadályon is átgázolt. Miközben néztem - bár azt szégyellem a legjobban, hogy néztem - ezt az őrületet, arra gondoltam: vajon van-e ezeknek a fiatal nőknek férjük, kedvesük? Tündének van, tudom, mert a túlélőshow kétgyermekes műsorvezetőjével. az ifjú színésszel kialakult egetverő szerelméről minden lap, tévéműsor beszámolt. Nem tudom, milyen hatást vált ki egy férfiból, amikor a kedvesét talpig férfinak látja - csodálkoznék rajta, ha gyengéd érzelmekről lenne szó. A kedves, aki esténként váltamra hajtja a fejét, s akitől majd gyermekeket szeretnék, éppen kiüti egy másik nő fogát. Nem hiszem, hogy ettől a jelenettől szerelmes gondolatai támadnának egy férfinak... Csak remélni tudom, hogy ez a női boksz egyszeri őrület volt, s nem talál majd követőkre a legfiatalabbakban. Nem lesz kislányok álma, vágya, hogy a ringben mutassák meg az erejüket. Bízom benne, hogy sokan vagyunk még olyanok, akik - bár nem könnyű ebben a férfias, kemény helytállást követelő világban - szeretnénk nők maradni. Testben és lélekben erősek, de nők. Akik a férfiak igazi társai lehetnek - ahogyan a Szentírásban is áll. Jásdi Beáta HETI UTRAVALO Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. (Jn 3.14-15) Böjt hatodik hetében, nagyhéten az Útmutató reggeli igéi Jézus szenvedéstörténetét tárják elénk, és az ószövetségi előképek is erre emlékeztetnek. így a póznán lévő rézkígyó vezérigénk szerint a keresztre feszített Üdvözítő jelképe. Jézus virág- vasárnapi bevonulása is a próféciák beteljesedését hirdeti. János szerint „az ünnepre érkező nagy sokaság" (Jn 12,12) kiált így az Izrael Királyához: Segíts, ments meg, üdvözíts! (Zsolt 118,25) Az őskeresztény himnusz hirdeti: Jézus megalázta magát, és engedelmes volt egészen a kereszthalálig (Fii 2,8). Krisztus a mennyei Atya által „rendelt időben halt meg értünk, istentelenekért" (Róm 5,6). Az Úr a viharban szól a vele perlekedő Jóbhoz: „Én kérdezlek, te meg oktass engem!" (Jób 38,3) De Jób egyetlen kérdésre sem tud felelni, ezért inkább ő kéri ugyanezt Istentől, majd bűnbánatot tart porban és hamuban (Jób 42,4.6). Isten az első páskabárány vérének életet mentő szerepére emlékezteti népét: „Zárd magadra az ajtót!" (Ézs 26,20) Mi is csak úgy menekülhetünk meg az ítéletkor, ha Jézus vére megtisztít bennünket. Nagycsütörtökön átélhetjük: „Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az Úr!” (Zsolt 111,4) Jézus megmossa tanítványai lábát, s ezzel példát ad nekünk, hogy mi is úgy tegyünk (Jn 13,15). Az úrvacsorában testét és vérét adja, hogy ezt cselekedjük az ő emlékezetére (1 Kor 11,24.25). Nagypénteken az Atya legnagyobb tettét ünnepeljük: „ Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ” (Jn 3,16) A Golgotán minden ,,elvégeztetett ” (Jn 19,30). „Mert Isten azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. ” (2Kor 5,21) Nagyszombaton arra emlékezhetünk, hogy Hóseás jövendölése először Jézus feltámadásában vált valósággá: „Harmadnapra föltámaszt bennünket, és élünk majd előtte. (Hós 6,2) Ő az elhunytak zsengéje.(...) Azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. ” (lKor 15,23) Ma még minden „élőhalottnak” szól a felhívás: „Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, (...) törekedjünk megismerni az Urat!" (Hós 6,1.3) Kérhetjük Urunkat: „Legyen győzelmünk, add meg ezt, / A diadalmas szent kereszt!” (EÉ 189,6) Garai András PASSIÓKÖRÚT Az Evangélikus Hittudományi Egyetem III. évfolyama idén is passiókörútra indul a nagyböjti időszak végén. Meggyőződésünk, hogy Krisztus keresztjének kereszténységünk középpontjában kell állnia. Különösen igaz ez a nagyhétre. Ennek jegyében szolgálunk az idén majd fél tucat evangélikus gyülekezetben. Az alkalmakra istentiszteleti keretben kerül sor. A körút állomásai: március 31. (szerda) 16 óra: Sarepta Szeretetotthon; április 1. (csütörtök) 18 óra: Budapest-Zugló; 2. (péntek) 10 óra: Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium; 4. (virágvasárnap) 10 óra: Budapest-Óbuda; 18 óra: Budapest-Bécsi kapu tér; 5. (hétfő) 17 óra: Szentgotthárd; 19 óra: Hodos (Szlovénia); 6. (kedd) 17 óra: Bajánsenye; 19 óra: Őrimagyarósd; 7. (szerda) 17 óra: Nádasd; 18.30: Körmend; 8. (nagycsütörtök) 10 óra: Külsővat (szociális otthon); 16 óra: Szergény; 18 óra: Nagyalásony; 9. (nagypéntek) 10 óra: Ajka; 15 óra: Somlószőlős. Mozgássérült-passió A Mevisz (Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség) immáron második alkalommal mutatja be a mozgássérült-passiót a következő helyeken:- április 4., vasárnap 16 óra: Györ-Öregtemplom.- április 5„ hétfő 10 óra: Győr-Öregtemplom (a Péteríy Sándor Evangélikus Oktatási Központnak),- április 5„ hétfő 18 óra: soproni evangélikus templom,- április 6„ kedd 10 óra: Sopron (a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumnak és az Eötvös József Evangélikus Gimnáziumnak és Egészségügyi Szakközépiskolának közösen),- április 6., kedd 18 óra: szombathelyi evangélikus templom,- április 7., szerda 18 óra: pápai evangélikus templom,- április 8„ csütörtök 18 óra: téti evangélikus templom,- április 9„ péntek 18 óra: Budapest-Deák téri evangélikus templom. A rendezvények ökumenikusak. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk.
