Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-03-07 / 10. szám
Barcza János felvétele 4. oldal-2004. MÁRCIUS 7. TALÁLKOZÁS VESZTFÁLIÁBAN Az új Präses: Alfred Buß Vesztfáliában nem püspöknek (Bischof), hanem Präsesnek (elöljáró, elnök) nevezik az evangélikus egyház vezetőjét. Az elmúlt vasárnap vezetőváltásra került sor a német tartományi egyház élén. Elbúcsúzott az eddigi Präses, Manfred Sorg, és beiktatták hivatalába Alfred Büßt. Mivel a magyar protestantizmus hagyományosan jó kapcsolatot ápol a vesztfáliai testvérekkel, és a Bielefeld központú egyház mind a magyarországi reformátusok, mind az evangélikusok életét figyelemmel kíséri, e sorok írója (a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodaigazgatójaként) Bölcskei Gusztáv püspökkel, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökével együtt részt vett az új vezető beiktatásán. A házigazdák a váratlanul hidegre fordult időben - az ottaniak számára szinte ismeretlen nagy hóesésben - meleg szívvel fogadták a magyar delegációt. Természetes is ez, hiszen Bielefeld egyházi levegőjű kerületében, Bethelben évtizedek óta sok magyar fordul meg. Köztudott, hogy az elmúlt évszázadok során jó néhány magyar teológus és diakónus készült itt szolgálatára. Friedrich Bo- delschwing városában napjainkban is lehet találkozni magyar fiatalokkal. Az új szolgálattevő beiktatása összekapcsolódott elődje búcsúztatásával. A liturgia elgondolkodtatóan szép része volt az, amikor a „stafétabotot” átadó és az azt átvevő kölcsönösen megáldotta egymást. Az új egyházvezető szolgálatba indulását jelentős létszámú ökumenikus „csapat” imádságos szeretete kísérte. Nemcsak magyarok és erdélyiek vettek részt az ünnepségen, de távoli országokból, sőt kontinensekről - így az indonéz szigetvilágból, Tanzániából, Namíbiából, az Amerikai Egyesült Államokból, Argentínából - is érkeztek vendégek. Hála a szervezőknek, ez a népes ökumenikus csoport már a beiktatást megelőző találkozások során átélhette a világ kereszténységének összetartozását. Alfred Buß eddig az egyik egyházmegye főesperese volt (ennek ott szuperintendens az elnevezése). Gyülekezeti, egyházmegyei tapasztalata mellett különösen is jól jellemzi szolgálatát az a munka, amelynek az elmúlt években állt az élére. „Az egyház jövője” címet viselő projektben igen széles körű beszélgetés, alapos teológiai vizsgálódás alapján határozták meg, hogy mi az, amiben az egyház a 21. században megtarthatja tradícióit, és mi az, amiben föl kell adnia megszokásait, új utakat, új szolgálati lehetőséget keresve. Alfred Buß személyében tehát jövőorientált ember került a vesztfáliai egyház élére. Beköszöntő igehirdetésében a Präses -a 126. zsoltár alapján - a keresztény ember igazi öröméről, vidámságáról, ujjongásáról szólt. A minket körülvevő világ minden nyomorúsága, az emberi lét ismert terhei, a bűn okozta fájdalmak ellenére mégis lehet örülni és örömmel szolgálni, hiszen a szabadító Úr gyermekeiként más szemszögből láthatjuk az életet, a valóságot. Miatta lehet az egyház vidáman szolgáló, panaszkodás helyett ujjongó, Istent dicsérő közösség. A leköszönő Manfred Sorg két évvel ezelőtt járt Magyarországon, és most is nagy szeretettel emlegette a nálunk szerzett élményeit, tapasztalatait. Ezen a héten egyébként a vesztfáliai evangélikusok viszonozzák a magyarok múlt heti látogatását: küldöttségük fontos megbeszélésre érkezik Magyarországra. Májusban ugyanis közös lelkészkonferenciát készülünk tartani az egyházaknak az EU-ban betöltött szerepéről. Ezen az alkalmon - a magyar református és evangélikus lelkészek mellett - vesztfáliai lelkipásztorok is jelen lesznek. Mert a testvéri közösség él. A mostani találkozás is ezt jelezte. Hafenscher Károly (ifj.) Német protestáns egyházi napok 2005 A német protestáns egy házi napok - húsz ország 30 képviselőjét tömörítő — nemzetközi előkészítő bizottsága a február 26-28. között Fuldában tartott ülésén dr. Görög Tibor evangélikus lelkészt választotta alelnökévé. A nemzetközi ökumenikus testület igen sikeresnek ítélte a tavaly májusban Berlinben megrendezett ökumenikus egyházi napokat, melynek mintegy háromezer különböző programján összesen több mint kétszázezren vettek részt. A körülbelül ötezer külföldi vendég sorában 176 magyar résztvevőt regisztráltak. A második ökumenikus „Kirchentagra” a tervek szerint valamikor az évtized végén kerülne ismét sor. A nemzetközi bizottság ugyanakkor elkezdte a következő, sorrendben a harmincadik német protestáns egyházi napok tartalmi és adminisztratív előkészítését. A nagyszabású találkozót 2005. május 25-29. között rendezik Hannoverben. A százezer résztvevővel számoló rendezvénysorozat mottójául egy igen el- gondolkodató mózesi igét választottak: „Ha a gyermeked a jövőben megkérdez téged” (5Móz 6,20). A hannoveri egyházi napokra ez év végén lehet majd jelentkezni. A Magyar- országi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 100 magyar küldöttnek biztosít ingyenes részvételi lehetőséget a találkozón. Evangélikus Élet - Éled, Éled? Fizessen elő lapunkra! Evangélikus Élet A Terror Házától az imádság házába A kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg a budapesti Hold utcai református templomban a vörös diktatúra mártírjairól. Az eseményen egyházunkat Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke képviselte. Mint ismeretes, az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknap- jáyá. Érdekes összefüggés, hogy ez idén hamvazószerdára esett, amely a keresztény ember számára szintén az emlékezés, illetőleg az Istenre figyelés időszakának, a böjtnek a kezdetét jelöli. A budapesti ökumenikus főhajtás a Terror Háza Múzeum előtt kezdődött, ahol - a Fidesz Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakciójának szervezésében - számos közéleti és magánember gyújtott gyertyát a vörös terror áldozatainak tiszteletére és emlékére. A múzeum elől sokan vonultak át gyalog a Hold utcai református templomba, hogy ökumenikus istentisztelet keretében folytassák méltó megemlékezésüket. Elmélkedésében Kis Rigó László római katolikus püspök kifejtette: a kommunista diktatúra által elhurcolt emberek szenvedése nem volt értelmetlen. Ezek az emberek tudták, hogy van értelme áldozathozataluknak. Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke igehirdetésében rávilágított: egy olyan nép, amely nem tud imádkozni, jövő nélküli. A nemzeteknek és nemzedékeknek nemcsak a testét, hanem a lelkét is meggyötörték, elrabolták a bolsevik hatalom kiszolgálói. Ideje újrafogalmazni küldetésünket, szembe kell néznünk a múltunkkal, tudatosítanunk kell a megtörtént szörnyűségeket, hogy a történelem e sötét fejezete soha többé ne ismétlődhessen meg. Szabó István református püspök azzal a meggyőződéssel emlékeztetett a múltra, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Róm 8,28). A kommunizmus áldozatainak emléknapja arra hivatott, hogy társadalmunkat, magyar népünket emlékeztesse azokra a borzalmakra, amelyek hazánkban történtek. Jelenleg még nem számoltunk le az „átkos” korszakkal, kísért bennünket a múlt, nem merünk szembenézni vele, nem dolgoztuk fel a történteket. A holokauszt történelmi tényei mellett azoknak a tízmillióknak a szenvedéséről és haláláról is tényszerűen kellene tanulniuk gyermekeinknek az iskolákban, akik a vörös terror áldozatai lettek. Elgondolkodtató és sokatmondó, hogy a Fővárosi Közgyűlés február 26-i ülésén leszavazták azt a javaslatot, miszerint szobrot kellene állítani gróf Teleki Pál egykori miniszterelnöknek, ugyanakkor az az indítvány, hogy Sztálin nevét töröljék Budapest díszpolgárainak névsorából, napirendre sem került... ' Szabó Szilárd Kiáltás a mélyből „ ...énpap vagyok, nem kívánhatom senki halálát. Azért imádkozom, hogy Sztálin változzék meg, és minket engedjen haza, mert ezen a földön mint ember ezt csak ő teheti meg. De én hiszek Istenben, aki Sztálinnál is nagyobb, és O akkor is tud segíteni, amikor az emberek halálra ítélnek bennünket. ” (Böröcz Sándor: Kiáltás a mélyből) Kovács Béla egykori kisgazda politikust 1947. február 25-én tartóztatták le, és hurcolták a Szovjetunióba. Az Országgyűlés 2000 júniusában döntött arról, hogy a középiskolákban ettől kezdve minden év február 25-én emlékezzenek meg a kommunista diktatúrák áldozatairól. Múlt hét szerdán azonban nemcsak az említett tan- intézményekben, hanem egyebek mellett a XII. Kerületi Művelődési Központban is fejet hajtottak a kommunizmus áldozatainak emléke előtt. Ünnepi beszédet mondott Pokorni Zoltán, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség aleinöke, dr. Zimányi Tibor, a Recski Szövetség elnöke, valamint Fehérvári István, a Politikai Elítéltek közösségének elnöke. Ezután Sághy Gyula forgatókönyvíró-rendező Kiáltás a mélyből című dokumentumfilmjét vetítették le, amely a Vorkutát megjárt Böröcz Sándor evangélikus lelkész visszaemlékezéseiből készült. Az egyik országos napilap híradása szerint a középiskolákban többnyire érdektelenség kísérte a február 25-i emléknapot. A Magyar Optikai Művek (MOM) egykori kultúrházáról mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy Pokorni Zoltán Böröcz Sándor kongott volna az ürességtől. Igaz ugyan, hogy - egy-két kivételtől eltekintve - jobbára az idősebb korosztály tagjai töltötték meg a színházterem széksorait. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Antall József egykori miniszterelnök özvegye, a köztársasági elnök hitvese, Mádl Dalma. továbbá Boross Péter volt miniszterelnök is. Elsőként dr. Zimányi Tibor, a Recski Szövetség elnöke emlékezett a közelmúlt eseményeire. Majd Pokorni Zoltán arról szólt, hogy egyszer egy tanár kollégája azt kérdezte tőle: miért kell mindig a múlttal, a halállal és a szenvedéssel foglalkozni, miért nem mutatnak inkább jövő felé forduló, optimista képet a mai fiataloknak? A Fidesz aleinöke szerint azonban az a feladatunk, hogy „a jövőt építsük, és szolgáljuk ezzel a tanúsággal”. Mint elmondta, Sághy Gyula emberi tartásról, szeretetről, büszkeségről szóló filmjei alkalmasak arra, hogy megérintsék és tanítsák az újabbakat. „Jövőt építeni csak a múlt tapasztalatainak átadásával lehet” - emelte ki az utolsó felszólaló, a Politikai Elítéltek közösségének elnöke, Fehérvári István is. Az ünnepi beszédek után a Böröcz Sándor evangélikus lelkész visszaemlékezéseiből készült, Kiáltás a mélyből című filmet tekinthették meg a jelenlévők. (Az azonos címet viselő kötet az Ordass Lajos Baráti Kör kiadásában jelent meg 1993-ban. Azóta négy kiadást ért meg. •Kereskedelmi forgalomban nem kapható.) Bár az 1913-ban született Böröcz Sándor idén márciusban ünnepli 91. születésnapját, mégis pontosan fel tudja idézni a történteket, szinte a legapróbb részletekre is emlékszik. A filmben életének több mint fél évszázaddal ezelőtti eseményeire, elhurcolására, kínszenvedéseire tekint vissza. Fel-felvillannak pokoljárásának állomáshelyei: Szombathely, a budapesti Katonapolitikai Osztály (Katpol), Ausztria, valamint - korabeli képeknek és rövid filmrészleteknek köszönhetően - még az oroszországi lágerek világa is megelevenedik. A hatvanperces alkotás egyik legmeghatóbb jelenete az, amikor Böröcz Sándor egykori cellatársaival, Fehérvári Istvánnal és gróf Zichy Péterrel találkozik a Katpol fővárosi börtönében, ahol együtt kellett gyötrődniük. Az egész művet átjárja Böröcz Sándornak a felesége, Szent- györgyi Horváth Ida iránt érzett szerelme és szeretete is. A film befejezéseként mégsem a jogosnak is mondható bosszúvágy vagy a felgyülemlett harag jut kifejezésre. Az utolsó kockákon a Luther- kabátos Böröcz Sándor a vadosfai templomba lépve az oltár felé indul. Ez a gesztus a megbocsátást és a megbékélést sugallja. Gazdag Zsuzsa (Fotók: Barta Imre) Pokolvonat A beteg felnyögött, hogy éhes. A vaksötét másik felén rekedt hang szólt: „Legalább neki adj egy szeletet a cipóból!” „Csak a feléből, pajtás. A többit már levágták rólam - szólt a cipó-sáfár -, indítom a maradék felét.” Azt hitte, mélyen alszom. De én a marhavagon kattogása közben arasznyiról hallottam szuszogását, ahogy magába rágta a „segélyt”. Akkor se szóltam, amikor reggel a beteg hulláját is kitették. Ketten maradtunk élve. Negyven éve! S bárhol, bármikor robog a pokol, a mindenkori „cipós” sikerrel megjelenik... Látjátok, feleim... Látjuk. Tudod-e te vagy én, hogy a huszadik vagy ötszázadik éj-sugallat teszi nyílt parancsba a nyüszítő önféltés elsőbbségét, hogy halálosan magunkra szavazzunk? Mindegy, miért! „Csak én megmaradjak!” („Lejegyezte" 1985-ben: Bodrog Miklós)
