Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-07-13 / 28. szám

Evangélikus Élet 2003. JÚLIUS 13. 7. oldal Élelmiszerboltból imaterem Egy meleg nyári estén a Balaton- felvidék és Kemenesalja határán öröm­ünnepre, imaházszentelésre gyűlt össze Jánosháza maroknyi evangélikussága. A ház alsó homlokzatán Luther-rózsa és felirat tudatja az arra járóval, hogy itt evangélikus egyházközség működik. Az imaterem egy társasház alsó helyiségéből lett kialakítva, mely pár éve még élelmi­szerboltként szolgálta a község lakossá­gát. Önkéntelenül is az a mondat jut eszembe, melyet nemrég egy konferenci­án halottam: „A hívő lelkész az a koldus, aki tudja, és meg is mutatja a többi kol­dusnak, hogy hol lehet kenyeret kapni.” A gyülekezet lelkésze, Cserági István nemrégiben érdekes anyagra lelt Jánosháza evangélikusságának történe­tét illetően. A Vas megyei levéltári do­kumentum bizonysága szerint ugyanis már 1696-ban éltek itt hitőseink. Az 1698-as katolikus canonica visi- tatióból kiderül, hogy az akkori lakosság 62%-a protestáns volt. Egy fából épült ká­polnáról számol be a krónikás, ebben tar­tották az istentiszteleteket. Ez az épület azonban egy tűz következtében elpusz­tult. Ezután az evangélikusok Martonfal- vai György kastélyának felső termében tartották alkalmaikat. 1721-ben már állt a kőből épült templom, de az evangélikus prédikátort elűzték, és a továbbiakban a kazuáliás szolgálatokat a katolikus plébá­nos végezte. Kétszáznyolcvankét év telt el azóta, s a kis mezővároska életét is megviselték a nagy történelmi viharok. Ma 2800 lakosa van Jánosházának, kö­zülük 103-an tartoz­nak az evangélikus fe- lekezethez. A gyülekezet 2001 januárjában kénytelen volt eladni azt az épü­letet, melyet a század- fordulón építettek elő­deink, és iskola, illetve tanítói lakás gyanánt szolgált. Nehezen szü­letett meg ez a döntés, de a szorongató körül­mények miatt nem lát­szott más megoldás. Sajnos - mint azt az or­szág evangélikussága talán tudja is - 1995- ben ellopták a haran­got. Később etnikai csatározások színhelyé­vé vált az épület. 2001 őszén lehetőség nyílt arra, hogy az egyházközség kedvező áron megve- héssé az önkormányzattól a volt. 90 nm2-es élelmiszerboltot. Megvásárlásakor a két nagy, elhanyagolt teremből álló in­gatlant csak igen nagy fantázia segítsé­gével lehetett méltó, szép imateremként látni mesélte dr. Nagy János egyház- megyei felügyelőnk. Közel két esztendő után azonban sikerült kialakítani benne egy háromhelyiséges imaházat. A fő he­lyet a fafaragású oltár és a szószék fog­lalja el, mely Boros László asztalosmes­ter munkáját dicséri. Van hittanoktatásra is alkalmas szoba, valamint parányi fő­zőfülke és mellékhelyiség is. Az ünneplő gyülekezet a kulcsátadás szép szertartását követően az evangéli­kus himnusz hangjaira vonult be az ima­terembe, ahol a szentelés és az igehirde­tés szolgálatát Vető István esperes végezte a Lk 19,1-10 alapján. A jelenlévők szívére helyezte, hogy a Jézussal való találkozás hozzátartozik éle­tünkhöz, mert ő ott akar lenni életünk sű­rűjében, hogy istentiszteleti hellyé tegye hétköznapjaink élettereit is. Ma már ez a helyiség nem üzlet, hanem imaterem - hangsúlyozta -, az ige hirdetése, a Jézus­sal való találkozás szempontjából pedig valóságos templom, rá se lehet ismemi eredeti állapotára. „Jézus úgy akar minket megszólítani, ahogyan ide bejövünk: a hétköznapi élet számtalan gondjával, ku­darcával és keserűségével; kételkedő, in­gadozó hitünkkel, megfáradt testünkkel, vigaszra, bátorításra, útmutatásra váró lel­kűnkkel! Ez az imaház azért épült, hogy itt Jézussal találkozzunk, s aki a feliratra, a szép szimbólumra, a kitárt ajtóra tekint, meghallhatja a hívást: »Jöjj, és kövess engem!«” - mondta az esperes. Legyen ez az épület Jánosháza evan­gélikussága számára egy új élet lehető­sége az Úr Jézus Krisztussal való élő kö­zösségben. Bizonysága annak, hogy „ erős várunk nekünk az Isten, oltalmunk és menedékünk". A szentelés befejezéseként a hívek együtt járultak az Úr oltárához, hogy az ő drága, érettük is megtöretett testét, ki- ontatott vérét vegyék, tsy.í <ü* Az ünnepi közgyűlést követően szí­vélyes, meghitt hangulatú szeretetven- dégségre invitált mindenkit a gyülekezet lelkipásztora. Hálát adunk neked, drága Megvál­tónk, hogy meghallgattad sokak könyör­gését, hogy hosszú idő után méltó körül­mények között dicsérhetjük az Urat. Áldj meg minket Szentlelkeddel, hogy „felébredve” élő, cselekvő hitre jus­sunk! Ámen. Cserági Istvánná Végvári hálaadás A komáromi evangélikus gyülekezet tagjai június 29-én ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát Is­tennek az elmúlt két évben elvégzett nagyszabású fel­újítási munkákért. A Komáromban élő evangélikus közösség egy­fajta végvári szolgálatot vé­gez egyházunkban. 1930- ban építették fel imaházukat közadakozásból, miután a történelmi városrészt a tria­noni dekrétum elcsatolta az anyaországtól. A sok szen­vedést átélt maroknyi gyü­lekezetét a háború is sújtot­ta, amikor bombatalálatot kapott a patinás épület. Az utolsó teljes renoválást 1981-ben fejezték be a hí­vek, de az utóbbi években újra sürgetővé vált egy rész­leges felújítás. A két évig tartó munkálatokat két lé­pésben sikerült megvalósí­tani. Ennek keretében az imaterem szintjén egy ven­déglakást építettek, vala­mint felújították a lelkészlakást. A tető egy része is megújult, lehetővé téve, hogy később beépíthető legyen a tetőté­ri rész. Kicserélték a központi fűtést és a vízvezetékeket, valamint több villany- vezetéket. Az épület nyugati homlokza­tának tatarozását és a lépcsőház festését, járólapozását is elvégezték. A 15 millió forintos beruházáshoz az országos egyház 8 millió forinttal, V az egyházmegye 1 millió forinttal já­rult hozzá. A Széchenyi-terv pályáza­tán 5 millió forintot kapott az egyház- község. A gyülekezeti tagok pedig 340 000 forintot adományoztak imaházuk felújítására. A szükséges renoválás befejezésével június 29-én hálaadó istentiszteletet tar­tottak, amelyen Ittzés János püspök Zákeus története (Lk 19,1-10) alapján í hirdette Isten igéjét. Hangsúlyozta, hogy Jézus és a vámszedő kapcsolata nem akkor kezdődött, amikor Zákeus látni akar­ta a Megváltót. Nem is úgy, hogy Zákeus gondolt egy merészet, és megvál­tozott, hanem akkor, ami­kor Jézus útra kelt, hogy megkeresse az elveszettet. Az egyházkerület vezetője arra kérte a híveket, hogy ne öncélú legyen az épület szépsége, hanem valóban olyan hellyé váljon, ahol nem taszítják ki a Zákeu- sokat, Mária Magdaléná­kat és Júdásokat. Mert az imaház igazi ékessége az igehallgató gyülekezet, akik megérezték Isten üd­vösségre hívó szeretetét - mondta végezetül Ittzés püspök. Az úrvacsorái istentisz­telettel kiegészített liturgi­ában az egy hete felavatott Erdélyi Réka és Ihász Be­atrix komáromi lelkésznő szolgált, a gyülekezet énekkara pedig kórusművekkel emelte az ünnep fényét. Ezt követően rövid közgyűlés keretében ismertették a felújítással kapcsolatos tudnivalókat. Köszöntő szavakat mon­dott Mészáros Tamás egyházkerületi fel­ügyelő és Ittzés Gábor nyugalmazott győri lelkész, a gyülekezet egykori lelki- pásztora is. M. Gy. Igen!Igen!Igen! Élni jó! Hallatlan! A Sarepta Budai Evangéli­kus Szeretetotthonban már megint történt valami, amit muszáj megosz­tanunk az Evangélikus Élet kedves ol­vasóival! 2003. június 20-án egész na­pos elfoglaltsága „akadt” időseknek, fogyatékossággal élőknek, dolgozók­nak - mégpedig nem is akármilyen! Úgy gondoltuk, hogy ilyen gyönyörű nyári időben remek lenne egy intézmé­nyes ünnepnapot - ahogy mi elnevez­tük: „bulinapot” - rendezni. Sok gon­dolkodás, tervezés, szervezés előzte meg a nagy napot, ahogyan ez illik is. Mindenki igen izgatott volt, amikor végre eljött az ünnepélyes megnyitó pillanata. Ahogyan Sztojanovics András lelkész-igazgató beszédében elmondta, ez a nap a vidámság, a nevetés, a játék napja. Hála Isten­nek azért, hogy valóban azzá lehetett! A lakók csapatokat al­kottak, és egymással ver­sengtek az ügyességi játé­kokban. Nagyszerű volt, hogy nemcsak a játékban részt vevők, de az azt figye­lemmel kísérők is élvezték a versenyszámokat. A szer­vezők számára lényeges volt, hogy minél több lakó, munkatárs vegyen részt a programokon: aki nem tud, vagy nem akar versenyezni, segíteni, az nézelődjön, él­vezze a többiek viadalát. Mert versengésből akadt bőven, a szervezők fantáziája nem is­mert határokat: vízhordó, tojáshordó vi­adal, horgászverseny, seprüfoci, ..milyen tárgyakkal dolgozol - megmondom, ki vagy” vetélkedés. A napnak két fénypontja volt: az egyik a lufiütögető verseny, ahol három csapat mérkőzött meg egymással: az idős lakók, a munkatársak és a vezetők csapatai mérték össze ügyességüket. Nem is tudom, hogyan merjem bevalla­ni - talán legjobb lesz, ha csak csöndben és szemlesütve hogy a vezetőség „megalázó” vereséget szenvedett az idős lakóktól: hogy stílszerű legyek, labdába sem rúghattunk az edzett, összeszokott, végtelen figyelemmel, szervezetten ját­szó csapattal szemben. Ezúton is gratu­lálunk nekik! Gyönyörűen játszottak! A másik fénypontot pedig a flekken- sütés jelentette, amikor - a központi konyha jelentős segítségével - a szabad­ban étkezés gyönyörűségében lehetett részünk. A finom sült hús mellé kapott salátát az intézményben folyó „tréning­lakás” programban részt vevő lakók ké­szítették el. Remek volt! A versenyek persze nem múlhatnak el eredményhirdetés nélkül: minden versen­gő emléklapot, a csapatok pedig jutalmat is kaptak a kitartó és lelkes munkáért. Különleges nap volt ez: együtt fárad­tak az egyébként eltérő munkaterületen dolgozók és a lakók. Mindenki tudta, mi a dolga, és el is végezte azt. Ha valaki nem kapott külön feladatot, akkor is segí­teni akart, mert jó volt együtt lenni, együtt örülni, nevetni, játszani. Akik nem tudtak ott lenni a verseny színhelyein, azokat folyamatosan tájékoztatni kellett a mérkőzés jelenlegi állásáról, a mókás pil­lanatokról, a résztvevők lelkesedéséről. Ilyen módon is szeretnénk megköszön­ni mindenkinek - a szervezőknek, segí­tőknek, támogatóknak, résztvevőknek - azt a napot, amely reménység szerint az első volt ugyan, de nem az utolsó! Medvegy Zsuzsanna Konfirmandusokkal Szlovákiában Szarvason, az ótemplomi evangélikus gyülekezetben már szokásosnak mond­ható, hogy azoknak a fiataloknak, akik ebben az esztendőben vagy az elmúlt években konfirmáltak, tábort szervezünk Szlovákiában. Az idén sem történt ez másként: június 16-20-a között csodálatos napokat tölthettünk együtt az Alacsony-T átrában. Hegyvidéken, dús erdőkkel körülölelt gyönyörű környezetben volt a szállásunk Hronyecz mellett. Kirándultunk az Izbica-cseppkőbarlanghoz, Besztercebányára, és a túrázást kedvelőkkel egy rövidebb „hegymenet” után megkapó kilátásban volt részünk, ráadásul egy kiáltás után meglepődve hallottuk visszhangunkat. A szép környezetben gyorsan teltek a napok, a sok játék, focimeccs mellett talán a vízi csata marad a legemlékezetesebb. . Az öt nap alatt nemcsak a jókedvvel, a friss hegyi levegővel töltődtünk fel, ha­nem Istenünk üzenetével is. Naponta kétszer gyűltünk össze áhítatra, majd azt kö­vetően beszélgetésekre, amelynek témája a „Gyermekek a Bibliában” volt: akiket Isten megmentett, akiket kiválasztott és megtartott, akiknek az életét csodálatosan megváltoztatta. Mindannyiunknak nagy szükségünk van arra a biztatásra, amely az egyik törté­netben hangzott el: „Ne félj, csak higgy!” Ennek az igének a gyakorlati alkalmazá­sát az éjszakai túrán meg is tapasztaltuk, amikor a sötétben egyedül kellett minden­kinek megtenni majd fél kilométert. Arról is hallhattunk, hogyan szólította meg Isten az ifjú Sámuelt. így merül fel bennünk a kérdés: meg­halljuk-e mi is a Mennyei Atya hívását? Az elmúlt héten közel 30 gyermek felé hangzott ez a hívó szó. Hiszem, hogy nyitott fülekre és szívekre talált. Ezúton mondunk kö­szönetét a Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház­nak, Szarvas Város Önkormányzatának, a Benka Gyula Evangéli­kus Iskolának, a Szarvasi Szlovák Önkormányzat­nak és Cziglédszki Ákos­nak, hogy utunk és tábo­runk sikeres lebonyolí­tásához hozzájárultak, és segítséget nyújtottak. Megvikné Bagi Erika-----------1--------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom