Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-07-13 / 28. szám
Evangélikus Élet 2003. JÚLIUS 13. 7. oldal Élelmiszerboltból imaterem Egy meleg nyári estén a Balaton- felvidék és Kemenesalja határán örömünnepre, imaházszentelésre gyűlt össze Jánosháza maroknyi evangélikussága. A ház alsó homlokzatán Luther-rózsa és felirat tudatja az arra járóval, hogy itt evangélikus egyházközség működik. Az imaterem egy társasház alsó helyiségéből lett kialakítva, mely pár éve még élelmiszerboltként szolgálta a község lakosságát. Önkéntelenül is az a mondat jut eszembe, melyet nemrég egy konferencián halottam: „A hívő lelkész az a koldus, aki tudja, és meg is mutatja a többi koldusnak, hogy hol lehet kenyeret kapni.” A gyülekezet lelkésze, Cserági István nemrégiben érdekes anyagra lelt Jánosháza evangélikusságának történetét illetően. A Vas megyei levéltári dokumentum bizonysága szerint ugyanis már 1696-ban éltek itt hitőseink. Az 1698-as katolikus canonica visi- tatióból kiderül, hogy az akkori lakosság 62%-a protestáns volt. Egy fából épült kápolnáról számol be a krónikás, ebben tartották az istentiszteleteket. Ez az épület azonban egy tűz következtében elpusztult. Ezután az evangélikusok Martonfal- vai György kastélyának felső termében tartották alkalmaikat. 1721-ben már állt a kőből épült templom, de az evangélikus prédikátort elűzték, és a továbbiakban a kazuáliás szolgálatokat a katolikus plébános végezte. Kétszáznyolcvankét év telt el azóta, s a kis mezővároska életét is megviselték a nagy történelmi viharok. Ma 2800 lakosa van Jánosházának, közülük 103-an tartoznak az evangélikus fe- lekezethez. A gyülekezet 2001 januárjában kénytelen volt eladni azt az épületet, melyet a század- fordulón építettek elődeink, és iskola, illetve tanítói lakás gyanánt szolgált. Nehezen született meg ez a döntés, de a szorongató körülmények miatt nem látszott más megoldás. Sajnos - mint azt az ország evangélikussága talán tudja is - 1995- ben ellopták a harangot. Később etnikai csatározások színhelyévé vált az épület. 2001 őszén lehetőség nyílt arra, hogy az egyházközség kedvező áron megve- héssé az önkormányzattól a volt. 90 nm2-es élelmiszerboltot. Megvásárlásakor a két nagy, elhanyagolt teremből álló ingatlant csak igen nagy fantázia segítségével lehetett méltó, szép imateremként látni mesélte dr. Nagy János egyház- megyei felügyelőnk. Közel két esztendő után azonban sikerült kialakítani benne egy háromhelyiséges imaházat. A fő helyet a fafaragású oltár és a szószék foglalja el, mely Boros László asztalosmester munkáját dicséri. Van hittanoktatásra is alkalmas szoba, valamint parányi főzőfülke és mellékhelyiség is. Az ünneplő gyülekezet a kulcsátadás szép szertartását követően az evangélikus himnusz hangjaira vonult be az imaterembe, ahol a szentelés és az igehirdetés szolgálatát Vető István esperes végezte a Lk 19,1-10 alapján. A jelenlévők szívére helyezte, hogy a Jézussal való találkozás hozzátartozik életünkhöz, mert ő ott akar lenni életünk sűrűjében, hogy istentiszteleti hellyé tegye hétköznapjaink élettereit is. Ma már ez a helyiség nem üzlet, hanem imaterem - hangsúlyozta -, az ige hirdetése, a Jézussal való találkozás szempontjából pedig valóságos templom, rá se lehet ismemi eredeti állapotára. „Jézus úgy akar minket megszólítani, ahogyan ide bejövünk: a hétköznapi élet számtalan gondjával, kudarcával és keserűségével; kételkedő, ingadozó hitünkkel, megfáradt testünkkel, vigaszra, bátorításra, útmutatásra váró lelkűnkkel! Ez az imaház azért épült, hogy itt Jézussal találkozzunk, s aki a feliratra, a szép szimbólumra, a kitárt ajtóra tekint, meghallhatja a hívást: »Jöjj, és kövess engem!«” - mondta az esperes. Legyen ez az épület Jánosháza evangélikussága számára egy új élet lehetősége az Úr Jézus Krisztussal való élő közösségben. Bizonysága annak, hogy „ erős várunk nekünk az Isten, oltalmunk és menedékünk". A szentelés befejezéseként a hívek együtt járultak az Úr oltárához, hogy az ő drága, érettük is megtöretett testét, ki- ontatott vérét vegyék, tsy.í <ü* Az ünnepi közgyűlést követően szívélyes, meghitt hangulatú szeretetven- dégségre invitált mindenkit a gyülekezet lelkipásztora. Hálát adunk neked, drága Megváltónk, hogy meghallgattad sokak könyörgését, hogy hosszú idő után méltó körülmények között dicsérhetjük az Urat. Áldj meg minket Szentlelkeddel, hogy „felébredve” élő, cselekvő hitre jussunk! Ámen. Cserági Istvánná Végvári hálaadás A komáromi evangélikus gyülekezet tagjai június 29-én ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát Istennek az elmúlt két évben elvégzett nagyszabású felújítási munkákért. A Komáromban élő evangélikus közösség egyfajta végvári szolgálatot végez egyházunkban. 1930- ban építették fel imaházukat közadakozásból, miután a történelmi városrészt a trianoni dekrétum elcsatolta az anyaországtól. A sok szenvedést átélt maroknyi gyülekezetét a háború is sújtotta, amikor bombatalálatot kapott a patinás épület. Az utolsó teljes renoválást 1981-ben fejezték be a hívek, de az utóbbi években újra sürgetővé vált egy részleges felújítás. A két évig tartó munkálatokat két lépésben sikerült megvalósítani. Ennek keretében az imaterem szintjén egy vendéglakást építettek, valamint felújították a lelkészlakást. A tető egy része is megújult, lehetővé téve, hogy később beépíthető legyen a tetőtéri rész. Kicserélték a központi fűtést és a vízvezetékeket, valamint több villany- vezetéket. Az épület nyugati homlokzatának tatarozását és a lépcsőház festését, járólapozását is elvégezték. A 15 millió forintos beruházáshoz az országos egyház 8 millió forinttal, V az egyházmegye 1 millió forinttal járult hozzá. A Széchenyi-terv pályázatán 5 millió forintot kapott az egyház- község. A gyülekezeti tagok pedig 340 000 forintot adományoztak imaházuk felújítására. A szükséges renoválás befejezésével június 29-én hálaadó istentiszteletet tartottak, amelyen Ittzés János püspök Zákeus története (Lk 19,1-10) alapján í hirdette Isten igéjét. Hangsúlyozta, hogy Jézus és a vámszedő kapcsolata nem akkor kezdődött, amikor Zákeus látni akarta a Megváltót. Nem is úgy, hogy Zákeus gondolt egy merészet, és megváltozott, hanem akkor, amikor Jézus útra kelt, hogy megkeresse az elveszettet. Az egyházkerület vezetője arra kérte a híveket, hogy ne öncélú legyen az épület szépsége, hanem valóban olyan hellyé váljon, ahol nem taszítják ki a Zákeu- sokat, Mária Magdalénákat és Júdásokat. Mert az imaház igazi ékessége az igehallgató gyülekezet, akik megérezték Isten üdvösségre hívó szeretetét - mondta végezetül Ittzés püspök. Az úrvacsorái istentisztelettel kiegészített liturgiában az egy hete felavatott Erdélyi Réka és Ihász Beatrix komáromi lelkésznő szolgált, a gyülekezet énekkara pedig kórusművekkel emelte az ünnep fényét. Ezt követően rövid közgyűlés keretében ismertették a felújítással kapcsolatos tudnivalókat. Köszöntő szavakat mondott Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő és Ittzés Gábor nyugalmazott győri lelkész, a gyülekezet egykori lelki- pásztora is. M. Gy. Igen!Igen!Igen! Élni jó! Hallatlan! A Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonban már megint történt valami, amit muszáj megosztanunk az Evangélikus Élet kedves olvasóival! 2003. június 20-án egész napos elfoglaltsága „akadt” időseknek, fogyatékossággal élőknek, dolgozóknak - mégpedig nem is akármilyen! Úgy gondoltuk, hogy ilyen gyönyörű nyári időben remek lenne egy intézményes ünnepnapot - ahogy mi elneveztük: „bulinapot” - rendezni. Sok gondolkodás, tervezés, szervezés előzte meg a nagy napot, ahogyan ez illik is. Mindenki igen izgatott volt, amikor végre eljött az ünnepélyes megnyitó pillanata. Ahogyan Sztojanovics András lelkész-igazgató beszédében elmondta, ez a nap a vidámság, a nevetés, a játék napja. Hála Istennek azért, hogy valóban azzá lehetett! A lakók csapatokat alkottak, és egymással versengtek az ügyességi játékokban. Nagyszerű volt, hogy nemcsak a játékban részt vevők, de az azt figyelemmel kísérők is élvezték a versenyszámokat. A szervezők számára lényeges volt, hogy minél több lakó, munkatárs vegyen részt a programokon: aki nem tud, vagy nem akar versenyezni, segíteni, az nézelődjön, élvezze a többiek viadalát. Mert versengésből akadt bőven, a szervezők fantáziája nem ismert határokat: vízhordó, tojáshordó viadal, horgászverseny, seprüfoci, ..milyen tárgyakkal dolgozol - megmondom, ki vagy” vetélkedés. A napnak két fénypontja volt: az egyik a lufiütögető verseny, ahol három csapat mérkőzött meg egymással: az idős lakók, a munkatársak és a vezetők csapatai mérték össze ügyességüket. Nem is tudom, hogyan merjem bevallani - talán legjobb lesz, ha csak csöndben és szemlesütve hogy a vezetőség „megalázó” vereséget szenvedett az idős lakóktól: hogy stílszerű legyek, labdába sem rúghattunk az edzett, összeszokott, végtelen figyelemmel, szervezetten játszó csapattal szemben. Ezúton is gratulálunk nekik! Gyönyörűen játszottak! A másik fénypontot pedig a flekken- sütés jelentette, amikor - a központi konyha jelentős segítségével - a szabadban étkezés gyönyörűségében lehetett részünk. A finom sült hús mellé kapott salátát az intézményben folyó „tréninglakás” programban részt vevő lakók készítették el. Remek volt! A versenyek persze nem múlhatnak el eredményhirdetés nélkül: minden versengő emléklapot, a csapatok pedig jutalmat is kaptak a kitartó és lelkes munkáért. Különleges nap volt ez: együtt fáradtak az egyébként eltérő munkaterületen dolgozók és a lakók. Mindenki tudta, mi a dolga, és el is végezte azt. Ha valaki nem kapott külön feladatot, akkor is segíteni akart, mert jó volt együtt lenni, együtt örülni, nevetni, játszani. Akik nem tudtak ott lenni a verseny színhelyein, azokat folyamatosan tájékoztatni kellett a mérkőzés jelenlegi állásáról, a mókás pillanatokról, a résztvevők lelkesedéséről. Ilyen módon is szeretnénk megköszönni mindenkinek - a szervezőknek, segítőknek, támogatóknak, résztvevőknek - azt a napot, amely reménység szerint az első volt ugyan, de nem az utolsó! Medvegy Zsuzsanna Konfirmandusokkal Szlovákiában Szarvason, az ótemplomi evangélikus gyülekezetben már szokásosnak mondható, hogy azoknak a fiataloknak, akik ebben az esztendőben vagy az elmúlt években konfirmáltak, tábort szervezünk Szlovákiában. Az idén sem történt ez másként: június 16-20-a között csodálatos napokat tölthettünk együtt az Alacsony-T átrában. Hegyvidéken, dús erdőkkel körülölelt gyönyörű környezetben volt a szállásunk Hronyecz mellett. Kirándultunk az Izbica-cseppkőbarlanghoz, Besztercebányára, és a túrázást kedvelőkkel egy rövidebb „hegymenet” után megkapó kilátásban volt részünk, ráadásul egy kiáltás után meglepődve hallottuk visszhangunkat. A szép környezetben gyorsan teltek a napok, a sok játék, focimeccs mellett talán a vízi csata marad a legemlékezetesebb. . Az öt nap alatt nemcsak a jókedvvel, a friss hegyi levegővel töltődtünk fel, hanem Istenünk üzenetével is. Naponta kétszer gyűltünk össze áhítatra, majd azt követően beszélgetésekre, amelynek témája a „Gyermekek a Bibliában” volt: akiket Isten megmentett, akiket kiválasztott és megtartott, akiknek az életét csodálatosan megváltoztatta. Mindannyiunknak nagy szükségünk van arra a biztatásra, amely az egyik történetben hangzott el: „Ne félj, csak higgy!” Ennek az igének a gyakorlati alkalmazását az éjszakai túrán meg is tapasztaltuk, amikor a sötétben egyedül kellett mindenkinek megtenni majd fél kilométert. Arról is hallhattunk, hogyan szólította meg Isten az ifjú Sámuelt. így merül fel bennünk a kérdés: meghalljuk-e mi is a Mennyei Atya hívását? Az elmúlt héten közel 30 gyermek felé hangzott ez a hívó szó. Hiszem, hogy nyitott fülekre és szívekre talált. Ezúton mondunk köszönetét a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, Szarvas Város Önkormányzatának, a Benka Gyula Evangélikus Iskolának, a Szarvasi Szlovák Önkormányzatnak és Cziglédszki Ákosnak, hogy utunk és táborunk sikeres lebonyolításához hozzájárultak, és segítséget nyújtottak. Megvikné Bagi Erika-----------1--------------------
