Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-01-26 / 4. szám
Fotó: Bottá Dénes 20 03. JANUÁR 26. 5. oldal Evangélikus Élet Aktuális kérdések Konzultáció a közoktatási törvény tervezett módosításáról Értéket a képernyőre, iskoláinkba és mindennapi életünkbe. Egyebek mellett ennek fontosságát hangsúlyozta Jn 1,17 alapján tartott áhítatában D. dr. Harmati Béla püspök azon az összejövetelen, amelyet oktatási intézményeink vezetői számára rendeztek január 20-án egyházunk Üllői úti központjában. Különösen most, amikor Európa egyes országaiban 2003 a „Biblia éve” nevet kapta, és a Szentírás még inkább előtérbe kerül, fontos az értékteremtés és az értékadás. A jó iskolát nem az épület teszi, nem is a felszerelés, hanem a pedagógus és a nevelés. A tanító-nevelő munkában pedig mindenki számára a törvény, a tízparancsolat, valamint Krisztus személye és müve lehet a példaadó - hangsúlyozta a főpásztor. A felszólalók sorában elsőként Farkas István piarista pap, az Oktatási Minisztérium Egyházi Iskolaügyek Titkárságának vezetője a felelősség sokrétűségéről beszélt: felelősek vagyunk egyfelől a saját intézményünkért, másfelől pedig a magyar oktatásügy egészéért is. Ez) szem előtt tartva működik az Oktatási Minisztériumban az Egyházi Iskolaügyek Titkársága, amely szoros kapcsolatot tart dr. Hiller István politikai államtitkárral és a történelmi egyházak országos oktatási vezetőivel. Farkas Istvánt egyházunk Oktatási Osztályának vezetője, Mihályi Zoltánná követte, aki a közoktatási törvénnyel kapcsolatos legfőbb módosításokat ismertette és vitatta meg a jelenlévőkkel. A változások mértéke meghaladja az ötven százalékot, és az eltervezett újítások nem mindig kedvezőek az egyházi intézmények számára. Éppen ezért a történelmi egyházak oktatási vezetői - dr. Hiller István politikai államtitkár, dr. Szüdi János közigazgatási államtitkár, valamint dr. Szalay István, a Miniszterelnöki Hivatal egyházi ügyekért felelős címzetes államtitkárának jelenlétében - január 17-i megbeszélésükön már foglalkoztak ezekkel a problémásnak ítélt kérdésekkel. Január 20-án délután tartott eszmecseréjükön pedig - az egyes felekezetek írásos anyagait, így egyházunk aznapi tanácskozásának eredményeit is figyelembe véve - egy közös beadványt készítettek el. Szemerei Zoltán igazgató - a Gazdasági és Pénzügyi Osztály részéről - a finanszírozás kapcsán felmerülő nehézségeket vázolta az egybegyűltek előtt. Az illetékeseknek már többször elmondták, hogy sem az óvodák, iskolák beruházási-felújítási támogatása, sem pedig a kollégiumok ügye nem megoldott. Az Országos Egyház kisebb-nagyobb mértékben igyekszik támogatni az oktatási intézményeket, de lehetőségei korlátozottak. Az összejövetel az aktuális teendők és a tervezett programok ismertetésével zárult.- gazdag Rám már várnak az Különösen szépnek tartottam mindig is az Úr Jézusnak azt a mondását, hogy engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, mert ilyeneké az Isten országa. Az egyik konfirmandusórán, amikor éppen a kereszteléssel kapcsolatos második fejezettel foglalkoztunk, azt kérdeztem a gyerekeimtől: vajon Jézus miért mondta azt, hogy a kisgyermekeké - és az olyanoké, mint a kisgyermekek - az Isten országa? Természetesen lelkesen felelték az önismeret hiányából fakadó választ, hogy „mert a gyermekek még ártatlanok”, ám hamar belátták, hogy a gyermeki ártatlanság látszat csupán, hiszen mennyi vásottságra, rosszaságra, kegyetlenségre képesek az „ártatlan gyermekek” is. Sorolták is a vélt jámborságot látványosan cáfoló eseteket, információkat kitépett szárnyú madarakról, a másik zsebéből ellopott pénzről vagy megalázó csúfolásról, verekedésről, hazudozásról, engedetlenségről. Sajnálatos módon nagyon gazdag repertoárt tudtak összeállítani ezek az „ártatlan” gyerekek. Egyikük például megvallotta, hogy kiskorában újszülött testvérét akarta vízbe fojtani, mert úgy érezte, hogy a szülei amazt jobban szeretik. A gyermeki ártatlanság optimista filozófiája percek alatt megdőlt, és most már ők maguk szerették volna tudni, vajon Jézus miért mondhatta, hogy „ilyeneké az Isten országa”, amikor a gyermekek is rászorulnak az Úr Jézus megváltó, bűntől szabadító kegyelmére. De akkor milyeneké az Isten országa? Karácsony közeledtével az ajándékokról kezdtünk el beszélgetni. Hallatlan lelkesedéssel kezdték mesélni annak boldogságát, amikor ajándékot kapnak; többen - hogy fokozzák várakozásukat - felidézték a tavalyi örömüket, a csomagok bontását s az akkori lelkesedésüket. Tanítványaim megértették a gyermeki lélek Jézus által dicsért képességét, vagyis hogy képesek örömmel fogadni az ajándékokat. Ebben van a titok: Isten gyermekeinek is így kell(ene) elfogadniuk azt az ajándékot, amit a mennyei Atya ad nekik az Úr Jézus Krisztus titokzatos, de mégis közénk jött alakjában. Ekkor nem gondoltam arra, hogy a jé- zusi kijelentés mögött van még valami más is: az élettapasztalat nélküli, megható gyermeki bölcsesség, egyfajta szent tudás a szívük mélyén. Évekkel ezelőtt egy 14 éves szegedi kislánynál tapasztaltam ezt meg, aki 3,5 évig tartó küzdelmet vívott a betegséggel és a halállal. S az a kislány, aki életében sohasem járt templomban, szülei nem tartoztak semmilyen egyházhoz - bár katolikusoknak mondták magukat, de megvallották, hogy soha semmiféle egyházi alkalmon nem vettek részt, nem esküdtek templomban, nem volt megkeresztelve a gyermekük -, nos, az a kislány nagyon szép istenes verseket írt a betegségében, s a halál közeledtekor ő vigasztalta a szüleit az Isten szeretetébe vetett hittel. Kitől tudta mindezt ez a gyermek? Nem tőlem, mert mire én megismerhettem őt, az akkor még meg sem keresztelt gyermek mindezt már tudta a szívéből. Bibliát életében nem látott, igehirdetést nem hallott, és mégis megérezhetett valamit, ami emberen túli forrásból ered. A halál árnyékának völgyében, közvetlenül a halál kapuja előtt egy nem vallásosan nevelt gyermek bátorította a szüleit, hogy bízzanak az Isten szeretetében, mert ő most már jó helyre megy. Elisabeth Kübbler-Ross 1997-ben adta ki híres önéletrajzi művét, amelyben megrendítő módon beszél egy olyan élményéről, amit kisgyermekként élt át. Egy megfázás következtében súlyos tüdő- és mellhártyagyulladása lett, és élet- veszélyes állapotban, magas lázzal került a zürichi gyermekkórházba. Itt nagyon rosszul esett neki, hogy a vizsgálatot végző orvosok, ápolónők úgy bántak vele, mint egy tárggyal, s egyetlen kedves szót sem szóltak hozzá, egyetlen mosolyt sem engedtek meg maguknak. Egy furcsa térben tért magához, ami - ha kivülről láthatta volna - formáját tekintve egy akváriumhoz vagy vitrinhez hasonlitott, és teljesen zárt volt. Az ablaktalan helyiségben teljes csend honolt, csak a mennyezeten égett valami gyér lámpa. Hat hétig feküdt ebben a szobában, s továbbra is nagyon rosszul viselte, hogy őt, a kb. 6 éves kislányt egyetlen szóra sem méltatják a fehér köpenyesek. A helyiségben két ágy volt. A másikon is egy súlyos beteg kislány feküdt, aki két évvel volt idősebb nála. A betegség olyan külsőt kölcsönzött neki, mintha egy szárnyak nélküli porcelánangyal lenne. Soha senki nem látogatta. Nem sokat tudtak beszélgetni egymással, mert nem volt erejük hozzá. De angyalok úgy feküdtek, hogy hosszasan egymás szemébe nézhettek, s ez a tartós szem- kontaktus biztosította őket arról, hogy nincsenek egyedül. Szavak nélkül is értették egymást. Az önéletrajzíró papírra vetette, hogy közben az ő egészségi állapota drámai fordulatot vett: nem tudott semmiről, s mintha mély, ájulásszerü álomban lett volna része. Amikor hirtelen felébredt, meglepődve látta, hogy törékeny lakótársa ül az ágya szélén, s várakozva néz rá. „Ezután egy csodálatos beszélgetésre került sor köztünk, mélyen érintő és mély értelmű beszélgetésre. Az én porcelánangyalom közölte velem, hogy ezen az éjszakán itt hagy engem. Ekkor nagyon aggodalmaskodóvá lettem, de így nyugtatott engem: minden rendben - mondta - rám már várnak az angyalok.” Csodálatos, hogy ekképp tudta ezt mondani, hogy így harcolhatta meg utolsó harcát egy közel 8 éves gyermek, akit soha senki nem látogatott. Volt valami a lelkében, amit az előbb megfelelő kifejezés híján gyermeki bölcsességnek neveztem. Vajon milyen lenne így elmenni: „Rám már várnak az angyalok. Rám már vár az Úr Jézus”? Kübler-Ross leírja még a rövid és tömör beszélgetés utolsó töredékét is: „Fontos, hogy tovább küzdj, meggyógyulsz - mondta. Ezt örömmel hallottam, de aztán hirtelen megváltozott a hangulatom: És veled mi lesz? - kérdeztem. Erre azt válaszolta, hogy az ő igazi családja már »a másik oldalon« van, és arról biztosított engem, hogy semmi okom sincs az aggodalomra. Egymásra mosolyogtunk, és utána mind a ketten csendesen elaludtunk. Kis barátnőm elutazásának a gondolata már nem nyugtalanított, már nem féltem, de ő sem. Olyan természetesnek látszott az, mint a naplemente és az azt követő holdfelkelte. Reggel láttam, hogy gyermeki barátnőm ágya üres. Az orvosok, nővérek egy szót sem beszéltek velem az ő elutazásáról, de én befelé mosolyogtam, mert emlékeztem mindarra, amit kis barátnőm a végső elutazása előtt rám bízott.” A betlehemi jászolon át maga a Világosságjött el elénk, hogy majd mi is láthassuk, hová megyünk, ha eljött az ideje. Mert az a pillanat is elérkezik egykor. Csak képesek legyünk gyermeki lélekkel, őszintén kimondani: rám már vár az Úr Jézus. Ribár János GYARMATI ILDIKÓ: EGYHÁZI PROTOKOLL Nagyegyházak protokoll- és liturgiái szokásai Életünk megváltozásával, polgári jellegének erősödésével egyre jobban figyelünk az illemszabályok és a protokoll betartására. Ezek közé tartoznak az egyházi viselkedési szabályok is, de be kell vallani, hogy ezeket ismerjük legkevésbé. Még a saját felekezetűnkét sem, nemhogy a másét! Pedig vallásilag toleráns korunkban az egyházak közelednek egymáshoz, kapcsolataik erősödnek, hivatalos alkalmakkor is egyre gyakrabban hívják meg a felekezetek képviselőit. Az átlagembernek is illő, hogy megfelelően vegyen részt ilyen eseményeken, kerülje a tudatlanságból előállható kellemetlen helyzeteket. Különösen fontos a többirányú kapcsolat a tarka vallási térképpel rendelkező Magyarországon. Gyarmati Ildikó vezető főtanácsos, rendezvényszervező a budapesti Főpolgármesteri Hivatalban, a protokoll gyakorlati és elméleti szakértője, több könyv szerzője a tárgykörben. Legújabb munkája a fent jelzett hiányt hivatott pótolni: az egyházi protokollt mutatja be világi szempontból, némi liturgiái ismeretekkel ötvözve. Művében sorra veszi a négy történelmi felekezetet, bemutatva a katolikus, református, evangélikus és zsidó protokoll- és liturgiaszokásokat. Azonos szerkezetben fejti ki a témát, nem felejtve, hogy a szabályok kötöttsége a tárgyalt felekezeteknél különböző mértékben és szigorral érvényesül. Ez azzal az előnynyel jár az olvasó számára, hogy az egyes témakörök összehasonlító jelleggel is tanulmányozhatók, ami érdekes következtetések levonására kínál alkalmat. 17 témaköre a köszönéstől az elbú- csúzásig ad tanácsokat a helyes viselkedésre, de olvashatunk az adott felekezet szertartásairól, ünnepeiről is. Megtudjuk belőle, hogyan kell üdvözölni a papi személyeket, meghívni őket, milyenek az esetleges étkezési szokások, tilalmak, de felvilágosítást kapunk a színek szerepéről is. Modem korunk velejárója a fényképezés, videózás — ennek is megvannak a maga határai. Mindenki részt vett már valamilyen minőségben esküvőn, temetésen, általában szeretjük az egyházi zenét - mindezek illendőségi szabályai kiderülnek a könyvből. A szerző megvilágítja a történelmi hátteret is, sok érdekeset megtudhatunk a különböző felekezetek és szokásaik kialakulásáról, eredetéről. Az érdekes szövegen kívül rajzok és ábrák teszik szemléletessé a mondani- és tudnivalót, illetve segítenek a megértésben. Kár, hogy a tartalomjegyzék kimaradt a könyvből. Talán így akarják elérni a minél alaposabb elmélyedést...? Róbert Péter (Atheneum 2000 Kiadó) Örömmel vettük Gyarmati Ildikó kezdeményezését, az egyházi protokollról készülő könyvet. Magam is, mint aki az evangélikus anyagnál segítettem a szerzőnek, hiánypótlónak tartom a müvet. Sajnálattal vettem azonban, hogy a korrektúránál jónéhány tévedés nem került átvezetésre. Nemcsak a névírásnál, hanem tartalmi kérdéseknél is maradt az anyagban olyan tévedés, amelyet reménységünk szerint - erre a kiadó ígéretét bírjuk - a következő kiadásnál javítani fognak. ' H. K. Meghívó a Baptista Teológiai Akadémia nyílt napjára Időpont: 2003. február 20. (csütörtök) Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki missziói vagy szociális munkára érez elhívást, érdeklődik az intézmény missziói küldetése és oktató-nevelő munkája iránt. Tervezett program: 9.30 - 10.00 Tájékoztatás, áhítat 10.00 - 12.30 Választható óralátogatások 12.30 - 13.15 Közös ebéd a tanárokkal és a diákokkal 13.30 - 14.30 Kötetlen fórumbeszélgetés a diákokkal, az intézmény bemutatása. Az ebédrendelés miatt kérjük, részvételi szándékukat 2003. február 18-ig a 342-7534/110 melléken jelezzék. Továbbképzés minden iskolai hitoktatást végző kollégánknak Dogmatika- és etikaoktatás a 8. és 12. évfolyamon A továbbképzés időpontja: 2003. március 6-8., csütörtök 19 órától szombat 14 óráig. Helyszíne: Evangélikus vendégház 9400 Sopron, Zerge u. 26. Költsége: 1000 Ft önrész + az útiköltség. Program: Miért tanítunk etikát? (Hogyan tekint az evangélikus ember az etika tanítására?)- teológiai alapvetés Miért kell tudnia egy gimnazistának a dogmatikáról? - megfontolások Tantervismertetés a 8. évfolyamon a 12. évfolyamon Egyes kritikus témák teológiai alapvetése Ezen kritikus témák iskolai feldolgozása - műhelymunka és megbeszélés Előadóink lesznek többek között: Béres Tamás, Csepregi András, Solymár Mónika. Jelentkezés: telefonon, e-mailben vagy levélben a Katechetikai Bizottság elnökénél, Sólyom Anikónál (325-6926, aniko.solyom@axelero.hu 1025 Budapest, Muraközi u. 19.) Szeretettel várjuk minden érintett lelkész és hittantanár testvérünket! S ______________r Lap zártánk után... Fabiny Tibor egyháztörténész kitüntetése A magyar kultúra napja alkalmából a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány kuratóriuma Pázmány Péter felsőoktatási díjat adományozott dr. Fabiny Tibor ny. teológiai tanárnak „egyháztörténeti és muzeológiai tudományos munkásságáért és a lelkészképzésben végzett kimagasló tevékenységéért”.
