Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-03-23 / 12. szám
Evangélikus Élet 2003. MÁRCIUS 23. 11. oldal Üzenet az Arámiról rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla Az alábbi írás kapcsán talán azt gondolhatnánk: ilyen is csak Amerikában fordulhat elő... Pedig már a mi kontinensünkön is több éve működik az Európai Keresztény Környezetvédelmi Hálózat, melyet 24 európai ország képviselői hoztak létre 1988 októberében a csehországi Vilemovban azzal a céllal, hogy erősítsék az egyházak ökológiai elkötelezettségét, és közösen lépjenek fel a nemzeti és felekezeti határokon túlmutató környezeti kérdésekben. Az itt következő cikkre Kovács Mária hívta fel a figyelmünket, és ő küldte el azt - rövidített változatban - rovatunkba. „A közlekedés erkölcsi kérdés” eve Tisztelt Főszerkesztő Úr! Mára sem tudtam napirendre térni a hír hallatán, miszerint dr. Sólyom Jenő akadémikus, egyházkerületünk felügyelője lemondott minden egyházi tisztségéről, és visz- szavonult. Nem úgy, amint készült rá, májusban, hanem azonnal, februárban. Indoklása rövid: az iránta megnyilvánuló bizalmatlanság. Nyilván nem a Déli Egyházkerületre gondolt, hiszen tapasztalhatja, hogy együttérzés és töretlen bizalom irányul feléje ma is. Ő a törvényesség betartásának példaképe számomra változatlanul, és ezzel az állítással nem vagyok egyedül. Beiktatása óta atyai hagyományaihoz híven szolgálta egyházunkat önzetlenül, utánozhatatlan munkabírással. Most úgy döntött, távozik. Ha bárki esetleg azt gondolta, hogy hibázott, nem kellett volna-e először négy- szemközt beszélni vele? Esetleg meghallgatni világos érveit, hiszen még a vétkes atyafit is - az Úr Jézus parancsa szerint - meg kell nyerni (Mt 18,15). Nem úgy, amint jelen esetben történt: mindjárt az egyházi bírósághoz fordulni. Urunk a tanítványokat e szavakkal intette, amikor vetekedtek egymással: „De ne így legyen közöttetek, hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok” (Mt 20,26). Köszönet illeti dr. Sólyom Jenőt a 13 éves hűséges szolgálatáért, és úgy vélem, meg kellene követni őt a történtek miatt. Horváth Miklós (Budapest) Tisztelt Horváth Miklós! Örülök, hogy sorai lehetőséget adnak a pontosításra. A köztiszteletben (és úgy hiszem, közszeretetben) álló dr. Sólyom Jenő akadémikus személyét ugyanis senki sem támadta. Mindössze az történt, hogy az általa vezetett közgyűlés határozatának jogszerűségével kapcsolatban merültek fel kételyek. Ezt tartották indokoltnak többen is tisztázni az arra illetékes egyházi fórumon, különös tekintettel arra, hogy dr. Sólyom Jenő a közgyűlést követően külföldre utazott. A déli egyházkerület bírósága - lapunk 3. oldalán közölt - határozatának tanúsága szerint a „panaszosok" aggálya jogos volt. Sajnálatos, hogy dr. Sólyom Jenő ezt saját személye elleni bizalmatlanságként élte meg. Azt tudtommal senki sem várta el tőle, hogy a történtek miatt megkövesse az érintetteket, de ennek ellenkezőjét igényelni - enyhén szólva - nem túl logikus. A magunk részéről mindenesetre fájlaljuk, hogy dr. Sólyom Jenő nem kívánt élni a félreértések tisztázására is esélyt adó interjú felkínált lehetőségével. A szerkesztőt immár szerkesztőbizottsági döntés is kötelezi arra, hogy az Ev.Eletben - az egyoldalú nyilatkozatok publikálása helyett - a konfliktusok feltárását és feloldását hatékonyabban segítő dialógusokat szorgalmazza. Tisztelettel: T. Pintér Károly HÍREK • ESEMÉNYEK • KÖZLEMÉNYEK A fenti jelszóval indított új akciót az Egyesült Államokban 1994-ben alakult Evangélikus Környezetvédelmi Hálózat, amely 1996-ban egy egymillió dolláros kampányt vitt sikerre. Ebben „Noé bárkájáénak neveztek el egy, a republikánusok által meghiúsítani kívánt törvényt, melyet a veszélyeztetett fajok védelméről hoztak. Miután 2002-ben a környezetvédő szervezetekkel közösen sikertelenül lobbiztak a kongresszusnál az üzemanyagadó növelésének érdekében, a közvélemény befolyásolása mellett döntöttek: sajtókonferenciákon, üzemanyag-hatékonyságról szóló templomi példabeszédeken és hibrid meghajtású villanyautó-bemu- tatókon keresztül próbálják meggyőzni az embereket. Egyúttal 100 000 zsidó és keresztény gyülekezetnek és zsinagógának küldtek el felvilágosító anyagot, és 50 000 e-mailt juttattak el a templomba járókhoz. A kampányban televíziós reklámfilmeket és autóra ragasztható matricákat is felhasználnak, de egyéni fogadalmakat is aláírhatnak azok, akik honlapjukra látogatnak. Ezeket az elhatározásokat alapvető krisztusi tanításokkal támasztják alá. „Ha egy emberek millióit veszélyeztető közlekedési eszközt választunk, vétünk Krisztus alapvető tanításai, a »Szeresd felebarátodat, mint magadat! (Mk 12,31)« és az »Amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük (Lk 6,31)« erkölcsi elvei ellen.” „Mivel feltámadott Jézus Urunk irányít mindennapi döntéseimben, hiszem, hogy azt akarja: olyan közlekedési eszközzel utazzak, amely minél kevésbé szennyezi a környezetet, és csökkenti a benzinfelhasználást.” Az aláírók vállalják, hogy többet gyalogolnak, kerékpároznak, használják a tömegközlekedést, és a legtakarékosabb, legkevésbé szennyező autómo- dellt veszik meg. A hálózat honlapjáról letölthető egy részletes tanulmány is, mely azt elemzi, milyen alapot nyújt az Újszövetség a környezetbarát közlekedéshez. Ahogyan a zöldszervezetek hivatkoznak az államközi egyezmények, jogszabályok paragrafusaira, úgy utalnak a környezetvédelmi hálózat tagjai a bibliai igazságokra, amikor az egészség, a világbéke és a nemzetbiztonság, a globális felmelegedés és a közlekedésbiztonság kérdéseit veszik sorra. Természetesen a Biblia nem az autókról és autóbuszokról szól, de alapvető értékei segítségünkre lehetnek abban, hogy a jézusi életforma kritériumait megvalósíthassuk ebben a modern világban. Az érdeklődők további információkra lelhetnek az angol nyelvű www.whatwouldjesusdrive.org/ honlapon. (Tóth András cikke alapján, mely a Lélegzet című környezetvédő folyóirat 2003. januári számában jelent meg.) EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2003. március 30- án de. 10.04 órakor a váci evangélikus templomból. Igét hirdet: ifj. Detre János lelkész. A kelenföldi evangélikus templomban március 23-án, a 18 órától kezdődő esti istentiszteleten barokk hangszerekkel kísérve elhangzik Telemann-nak erre a vasárnapra írt kantátája. 19 órától pedig az ifjúság színjátszókörének előadásában újra látható a Csillag támad Jákobból című színdarab. BUDAHEGYVIDÉKI ORGONAZENÉS ÁHÍTAT A budahegyvidéki evangélikus templomban (Budapest XII., Kékgolyó u. 17.) 2003. március 23-án, vasárnap 17 órakor Zászkaliczky Tamás orgonái. A belépés díjtalan, adományokat zenei munkánk támogatására köszönettel elfogadunk. Prof. Burghard Schloemann orgo- namüvész, egyházzenész, a Herfordi Egyházzenei Főiskola ny. tanára tart előadást 2003. március 27-én, csütörtökön 11.45 órától Zene és liturgia - „aktuális " kérdések és válaszok címmel az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (Bp. XIV., Rózsavölgyi köz 3.) Vallási filmek az Urániában. A 90 éves Böröcz Sándor evangélikus lelkész életét bemutató Szibériai passió, valamint a 100 éves Dobos Károly református lelkészt köszöntő „Hosszú élettel elégítem meg" című filmek vetítésére kerül sor közönségtalálkozó keretében Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban (VIII., Rákóczi út 21.) március 29-én, szombaton 10 órai kezdettel. Mindkét film szerkesztő-riportere Fabiny Tamás. A vetítéseket beszélgetés követi a film szereplőivel, alkotóival és a Duna Televízió vezető munkatársaival. A belépés díjtalan. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, ismerőseit rendezvényünkre, melyet „Az eutanázia ellen - életvédő demonstráció " címmel tartunk. Az alkalom helye és ideje: 2003. március 30. (vasárnap) 15 óra, budai Vár, Szt. Ist- ván-szobor (a Mátyás-templom mellett). A rendezvényen felszólal: Bíró László rk. püspök, Hegedűs Lóránt ref. püspök, Ittzés János ev. püspök, Keller- mayer Miklós orvosprof., Paksy Mária orvos, Semjén Zsolt politikus, Osztie Zoltán rk. pap, Jobbágyi Gábor jogászprof. Március 30-án 18 órakor orgonazenés áhítat lesz a Deák téri templomban. Orgonái: Burghard Schloemann (Herford) Műsoron: Ascanio Mayone: Toccata quinta - Ricercare - Schloemann: Variationen über B-A-C-H op. 21 - J. S. Bach: C-moll prelúdium és fúga BWV546 - Mozart: C-dúr adagio - „Ach Gott, vom Himmel sieh darein” orgonaátirat a „Varázsfuvola” fináléjából - J. N. David: „Wach auf, wach auf, du deutsches Land” - Burghard Schloemann: Invocation I. „Hídember” címmel találkozás Eperjes Károllyal a KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) Erzsébetvárosi Csoportjának rendezésében 2003. március 30-án, vasárnap este 7 órakor az Evangélikus Kollégium nagytermében (Bp. VIL, Rózsák tere L). MEGHÍVÓ Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt az EKE közösség országos, tavaszi csendesnapjára, amelyet 2003. április 5-én 10 órától tartunk Győrben, az Öregtemplomban. A nap témája: Vetés és aratás, a Gál 6,7-9 és a Mt 13,36—43 alapján. Igehirdetéssel Ittzés János püspök és Göllner Pál szolgál. Szeretnénk, ha a kisgyermekes családok is részt vehetnének a napon, ezért a gyerekek számára megőrzést és külön foglalkozást szervezünk. Kéijük, hogy ebédet mindenki hozzon magával, innivalóról a szervezők gondoskodnak. Budapestről vagy környékéről szeretnénk különbuszt indítani, amelyre jelentkezni, illetve bővebb felvilágosítást kérni az EKE Alapítvány címén lehet: 1068 Bp., Szondi u. 95. Tel./fax: 1 332-7063; e- mail: ekeal@ffeemail.hu KÁNTORKÉPZŐ INTÉZET - FŐT A nyári tanfolyamok tervezett időpontjai: Továbbképző tanfolyam gyakorló kántoroknak: június 23-27. 1. tanfolyam: június 30-július 15. 2. tanfolyam: július 19-augusztus 2. 3. tanfolyam: augusztus 4-augusztus 19. HALÁLOZÁS Dedinszky Gyuláné sz. Veres Margit életének 96. évében, 2003. március 12-én csendben hazatért Urához. Temetése március 18-án volt a békéscsabai Berényi úti temetőben. Emléke legyen áldott! KEDVES H1TTESTVEREM! 1% idődet fordítsd a Szentírás olvasására! A Biblia évében különleges „felajánlással” ajándékozhatod meg önmagad. Időd 1%-át, azaz a nap 96 negyedórájából 15 percet fordíts Isten Kijelentésének olvasására! Tudjuk, hogy az idő pénz, de pénzért mégsem lehet mindent megszerezni, így időt sem vehetünk rajta. Itt azonosak az anyagilag gazdag és a szegény ember esélyei. S mivel mi, Krisztust követők ^keresztények) jól tudjuk azt is, hogy „ Van örök kincsünk... " (EÉ 286), ezért ebben az évben is szánjuk oda akaratunkat és drága, vissza nem térő időnket - tudva, hogy „Most van a kegyelem ideje! ” (2Kor 6,2) - a legértékesebbre, amivel önmagunkat megajándékozhatjuk: a Biblia 66 könyvének, 1189 fejezetének és mintegy 31 ezer versének a végigolvasására. Ha sokadik alkalommal tesszük is meg, vegyük nagyon komolyan a Biblia tanulmányozásának a felelőségét, mert itt az örök lét a tét\ Nem véletlenül szerepel a reformáció alapvető tanításai között az „egyedül a Szentírás” alapelve. Isténünk nem egy valótlan világot ígér az ő gyermekeinek, hanem Krisztusért üdvösséget! Ne hagyd tehát, hogy az ördög „kiszavazhasson” onnan téged, hiszen ő szüntelenül vádolja Isten válasz- tottait. Fuss Jézushoz, aki megígérte: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. ” (Jn 10,28) Folyamatos Szentírás-olvasásod során sem hagy magadra igazi Nagy Testvéred, mert életutadon nemcsak igéjével táplál, hanem valóban a testét és vérét adta érted. Érted?! „Erős vár a mi Istenünk!" (EÉ 254) Garai András IQ BERES Az egészséges emberért A fiam beteg lett Egy kedves Béres Csepp-fogyasztónk nemrég megosztotta velünk azt a gondolatát, miszerint „sok igazság van abban, hogy a reményt adó, szavahihető tanács, egy meggyógyult ember története nagyobb hatást tud elérni, mint a pénzbe kerülő hirdetések, reklámok”. Van ebben valami. Én még csak nem is csodálkozom rajta. Hiszen mi lehet meggyőzőbb, hitelesebb a valóságnál? Talán ez késztetett arra, hogy így, a nagy torokfájások, vírusos fertőzések, influenzás megbetegedések idején leírjam, mi történt velünk a napokban. A történet a legkisebb fiamról szól, aki nagycsoportos óvodás. Azt ugyebár mindenki tudja, hogy az óvodai, iskolai közösségek igazi melegágyai a tömeges megbetegedéseknek. Nem lehet ezen csodálkozni, hiszen az apróságok egész nap együtt vannak, egy levegőt lélegeznek. Nem kell más, csak néhány erőteljes tüsszentés, köhögés a levegőbe, és már repdeshetnek is a szélrózsa minden irányába 60 km/órás sebességgel a kórokozók. Egy-két levegővétel, és már tenyészhetnek is a bacilusok, vírusok. Kész a fertőzés, jöhet a torokfájás, a láz. A magam részéről némi aggodalommal követtem az óvodánkban a fejleményeket. Napról napra vészterhesen fogyott a csoport létszáma, csütörtökre már csak heten voltak a huszonhatból. Éppen elöntött valami reményféle, hogy ha már ennyire a végére maradtunk, talán meg is ússzuk ezt a kört. Van annak hatású, hogy kitartóan napi 2xl0-es adagban kapja a gyerek a Béres Cseppet. Csütörtök volt, a sógornőmet vártuk a szokásos vizitre. Merse picit csöndesebb volt a szokásosnál, de még nem tűnt fel, hogy baj lenne. A papa invitálta is a gyereket, hogy menjen vele a vendég elé a pályaudvarra. Nem volt kedve. Aztán hamarosan gunnyasztani kezdett, és mire a vendégeink megérkeztek, már 39°C fölött volt a láza. Persze azonnal hívtam a gyerekorvosunkat. Megtudtam, hogy bizony ez a betegség igen elterjedt a kerületünkben, napokig tartó magas lázra, legyengülésre számíthatunk. Hát - gondoltam magamban -, ez nem jött be. Béres Csepp ide, Béres Csepp oda ebből a vírusból mi sem maradtunk ki. De figyeljenek csak! Egy fél szem lázcsillapító után fél óra múltán a hidegrázás abbamaradt, és a gyerek közölte, hogy farkaséhes. Jól evett. Béres Cseppet is kapott emelt dózisban. Aztán reggelig nyugodtan aludt. Másnap jókedvűen ébredt. Persze nem mentünk óvodába, de az itthoniét remekül telt. Vidáman, nagy jókedvben fogadtuk a doktor nénit is, aztán énekeltünk, rajzoltunk, táncoltunk egész álló nap. Ilyen egy nagybeteg gyerek? Este a vírus újra támadásba lendült: újabb láz, újabb fél lázcsillapító tabletta, újból láz le, újból jókedv. Harmadnap még egyszer szükségünk volt egy kis lázcsillapításra, este aztán a vírus végleg feladta a küzdelmet. A gyerek meggyógyult. Ugyan kissé elszomorodott, amikor megtudta, hogy vége az itthoni víg napoknak, de mivel az ovit is nagyon szereti, nem búsult sokat. Én meg hálát adtam a gondviselésnek, hogy ilyen könnyedén átsegített ezen a megfázáson. Meg a Béres Cseppnek, mert biztosan tudom, hogy az is sokat jelentett. Nélküle valószínű, hogy lázasan, leverten, megviselődve szenvedett volna hosszú napokon keresztül, ahogy sajnos sok társával megesett. Hiába, no. Milyen szerencse, hogy idejekorán meghirdettem a családi programot: Béres Csepp nélkül nem lehet élnünk. Szerintem még Önöknek sem késő. S hogy ez az eset így esett, arról kérdezzék meg kezelőorvosunkat! B. K. A Béres Csepp® vény nélkül kapható roboráló gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! (Folytatás a 12. oldalon.)