Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-02-02 / 5. szám

6. oldal 2003. FEBRUÁR 2. Evangélikus Élet Magyar lepramisszió - százévesnél is idősebb vezetővel A Magyar Lepramisszió munkatársainak meghívására január 26-án megteltek a budavári evangélikus templom padjai. A leprások világnapján tartott istentiszteleten dr. Alntásy Mihály baptista lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Előadást tartottak a szlovákiai Komárom lepramissziójának munkatársai Fazekas László református lelkész vezetésével. Énekkel a Baár-Madas Református Gimnázium énekkara szolgált. Arany János igazgató vezényletével. A rettenetes, ám szerencsére nekünk távoli kór még híré­ben is félelmetes. A leprások ápolása, segítése humanitári­us cselekedetként csak a megszállottak érdeme. Százkettedik évében jár dr. Dobos Károly. A református lelkész különleges szolgálatot vállalt: mind a mai napig ő a Magyar Lepramisszió vezetője. A nálunk szerencsére egzoti­kusnak tartott - s csak filmekből, könyvekből, útleírásokból és misszionáriusok életrajzából ismert - betegség napjainkra már gyógyíthatóvá vált. Miután 1946-ban feltalálták a lepra ellenszerét, a Dapson- pirulát, az ENSZ felkérte a világ kormányait, egyházait és tár­sadalmi szerveit, hogy fogjanak össze a lepra terjedésének a megállítása érdekében, és támogassák a lepramisszió gyógyító munkáját. Ezenkívül az ENSZ Egészségügyi Szervezete min­den év januárjának utolsó vasárnapját a lepra elleni harc világ­napjának jelölte ki.- Még teológus koromban, éppen nyolc évtizede ért az a meg­tiszteltetés, hogy három társammal egyetemben amerikai ösztön­díjat kaphattam. Az élet aztán úgy hozta, hogy kint tartózkodá­som alatt egy magyar bányászfalu református gyülekezetét is vezethettem. így kezdődött egyházi pályafutásom, a lepramisszió gondolatával azonban csak évtizedekkel később találkoztam - meséli az előzményeket. - Harminc évvel ezelőtt, 1973-ban Ma­gyarországra érkezett egy nyugdíjas francia református lelkész, aki azelőtt Belga-Kongóban, vagyis a mai Zairében teljesített szolgálatot. Látogatásának az volt a célja, hogy találkozhasson dr. Makay Miklós református vallástanárral, akivel valamikor még a montpellier-i református teológián tanult együtt. HARMINC ÉVE KEZDŐDÖTT Baráti eszmecseréjük során kiderült, hogy a francia vendég lát­ja el a londoni központú nemzetközi lepramisszió utazó szol­gálatát Nyugat-Európában, és szeretné a magyar református egyház akkori legfőbb vezetőjét, dr. Bartha Tibor püspököt ar­ra felkérni, hogy a magyar egyházközségek is kapcsolódjanak be a szeretetszolgálatba. A kérés idején - 1973 táján - azonban nem sok esély látszott az ilyen együttműködésre.- Mielőtt a beteges, öreg misszionárius visszautazott volna, azt kérte dr. Makay Miklóstól, hogy legyen a leprások ügyének a gazdája hazánkban. Azonban az idős magyar vallástanár az egészségére való tekintettel nem tudta ezt elvállalni, hanem el­hozta Toureille urat hozzám, a pesthidegkúti parókiára - idézi fel dr. Dobos Károly. Mint elmondja, örömmel vállalkozott arra, hogy megszervezze a nemzetközi misszió hazai tagozatát, és egy év múlva tapasztalatszerzésre ellátogathatott a világszervezet londoni központjába. Hazatérte után pedig járni kezdte az ország gyülekezeteit, és előadásokat tartott a misszió működéséről.- Egy burmai kórház orvosával váltottam néhány levelet, és így megtudtam, hogy a távoli országban a forradalom utáni években olyan nagy volt a szegénység, hogy a 150 ágyas intéz­ménynek mind­össze egyetlen le­pedője volt, amit a műtőben hasz­náltak. Az ápol­tak alá ezért csak pálmaleveleket tudtak tenni, s ha ezek megteltek váladékkal, el­égették őket, és újakat tettek a leprások alá. Ak­kor írtam a refor­mátus és evangé­likus imaközös­ségeknek, sőt baptista barátaink is segítettek, és hamarosan több mint 300 lepedőt tudtunk küldeni a burmai kórháznak. Ennyi a múlt, ám a Magyar Lepramisszió mind a mai napig működik. KÖTSZER KAPOSVÁRRÓL 12 ORSZÁGBA- Ma már a gazdagabb országok adományozói elsősorban pénzt, gyógyszert adnak, így szinte csak mi maradtunk, akik még az új évezredben is fáslikat kötünk a távoli földrészen élő leprások számára. A pamut, amelyből a fontos kötszert a lá­nyaink, asszonyaink készítik, kereskedelmi forgalomban nem kapható. Egy kaposvári cég gyártja, és az ő terméküket osztják szét a misszió munkásai. A csomagokat postán juttatjuk el 16 ország 30-32 leprakórházába. A fáslik mellett küldünk még fe­hér és színes lepedőket, törülközőket, szúnyoghálót, az ápolók részére fehér munkaköpenyt, a leprás gyermekeknek játékot és néhány kórház konyhakertje részére kerti veteménvmagot is. Mindezt a hazai és a határon túli magyar keresztény felekeze­tek jóvoltából. Hiszen a Magyar Lepramisszió - hála az össze­fogás erejének - ma már közel 1000 gyülekezettel és 1400- 1500 egyéni támogatóval áll kapcsolatban. A lepra, mely évente 700 ezer új megbetegedéssel jelzi, hogy ereje még mindig félelmetes, hazánkat szerencsére el­kerüli. 1950-ben mindössze egy leprás családot tartottak nyil­ván, akik az Alföldön, egy tanyán éltek elkülönülve. Nem úgy a szomszédos országokban! Sokáig nem mertek beszélni róla, de leprakórházak egyaránt működnek a volt Szovjetunió és Románia területén is. S hogy csak néhány jobb módú nem­zetet is említsünk, a lepra felütötte már a fejét - bár kétségte­lenül egyedi jelenségként és lokalizáltan - portugál, spanyol vagy görög területeken is. A világ betegeinek a többsége azonban Indiában találhatp, ahol ma már a kórházak nagy ré­szében magyar kezek által kötött fáslikat használnak. lj,Mp£n pedig dr. Dobos Károly református lelkész elévülhetetlen ér­demeket szerzett. Riersch Tamás Bottá Dénes képriportja VI. MAGYAR EGYHÁZZENEI KONGRESSZUS SZEGEDEN 2003. MÁRCIUS 13-15-IG A Magyar Egyházzenei Társaság kétévente rendezi meg egyházzenei kongresszu­sait, melynek helyszínei felváltva Budapest és egy vidéki város. Ebben az évben Szegedre kerül a sor, március 13-15-ig. A kongresszus központi témája: A LITURGIA ÉS A ZENE A SZAKRÁLIS TÉRBEN A kongresszust dr. prof. David Hiley (Regensburg) és dr. Déri Balázs (Budapest, ELTE BTK tanszékvezető egyetemi docens) előadásai nyitják meg. David Hiley professzor előadásának címe: „A Personal Pilgrimage to Gregorian Chant" („Sze­mélyes zarándoklat a gregorián felé” - magyar fordítással), Déri Balázs pedig a Szent Bisoj kolostorból származó videofelvételekkel színesítve beszél a kopt or­todox liturgiáról. Az előadásokat fehér asztal melletti baráti fogadás követi. Mind a nyitóelőadásoknak, mind pedig az azt követő fogadásnak a szegedi városháza díszterme ad otthont. A központi nap előadásai:- Barsi Balázs OFM: A keresztény templom ősi szerkezetének teológiai üzenete- Füzes Ádám (MALEZI - liturgikus főreferens): Liturgikus tér az ókeresztény Rómában- Földváry Miklós István, klasszikus és közép-latin filológus: Szent terek az óko­ri Görögországban- Dr. Pásztor János, egyetemi tanár: A szent hely református értelmezése- Dr. Kráhling János PhD, egyetemi docens: Liturgia és építészeti térformálás új­kori példákkal- Dr. Enyedi Pál DLA, orgonaművész, egyetemi adjunktus és dr. Finta Gergely DLA, orgonamüvész, egyetemi adjunktus: Az orgona helye a templomban. Az előadásokat délután egy kerekasztal-beszélgetés követi, melyben a délelőt­ti előadókon kívül részt vesznek a templomépítésben gazdag tapasztalattal rendel­kező neves építészek is. Nem elhanyagolható a 3. nap programja sem. Dr. Szendrei Janka (LFZE tan­székvezető egyetemi tanár) a Te Deumról mint ökumenikus örökségünkről beszél, majd párhuzamosan két szekcióülés lesz a kórusmüvek, ill az orgonaművek iránt érdeklődőknek. A kórusszekció előadásában dr. Soós András (LFZE egyetemi ad­junktus) mutatja be a RELIKVIA (Reneszánsz Liturgikus Kompozíciók Virtuális Adatbázisa) adatbázist, orgonistáink pedig az új hangszerekkel kapcsolatos prob­lémákat vitatják meg. A társaság ökumenikus jellegéből adódóan a kongresszus programja istentisz­teletekben is gazdag: részt vehetünk ökumenikus vesperáson, protestáns reggeli istentiszteleten, katolikus misén és egy szerb ortodox utrenyén is Szeged külön­böző templomaiban. A kongresszusról részletes információ a Magyar Egyházzenei Társaságnál kap­ható: levélben: 1064 Budapest, Vörösmarty u. 35. faxon: (1) 344-67-21 e-mailben: meztars@freemail.hu honlapon: www.egyhazzene.hu Dr. Csomó Orsolya OKTATÁSI PÁLYÁZATOK ] Meghívó a Baptista Teológiai Akadémia nyílt napjára 3 Időpont: 2003. február 20. (csütörtök) ■ A pályázatot meehirdető szerv: Magyarországi Evangélikus Egyház Országos 1 Presbitériuma megbízásából az Oktatási és Iskolai Osztály (1085 Budapest, ] a Üllői út 24.) | Szeretettel hívunk és várunk minden­kit, aki missziói vagy szociális mun­| kára érez elhívást, érdeklődik az in­ff . tézmény missziói küldetése és a Meghirdetett igazgatói munkakörök: oktató-nevelő munkája iránt. 1 Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és | Tervezett program: 1 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9.30 - 10.00 Tájékoztatás, áhítat 1 (5600 Békéscsaba, Szeberényi tér 2.) I 10.00 - 12.30 Választható óralátoga­tások Evangélikus Mezőgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola 1 12.30 - 13.15 Közös ebéd a tanárok­■ (9730 Kőszeg, Árpád tér 1.) kai és a diákokkal 13.30 - 14.30 Kötetlen fórumbeszél­1 1 ■ Képesítési és egyéb feltételek: 1 - egyetemi szintű pedagógus oklevél, getés a diákokkal, az intézmény be­mutatása ■ - legalább 5 éves pedagógusi vagy egyetemi oktatói gyakorlat, Az ebédrendelés miatt kérjük, részvé­- vagy evangélikus lelkészi végzettséget igazoló oklevél és legalább 10 éves | teli szándékukat 2003. február 18-ig a ■ iskolai hitoktatói gyakorlat, j 1 - keresztyén elkötelezettség, 342-7534/110-es melléken jelezzék. I- evangélikus vallás,- konfirmáció, lelkészi ajánlás, I- vezetői képességek,- a Magyarországi Evangélikus Egyház közoktatási intézményeiről szóló | törvénynek megfelelően. I Juttatások, illetmény, pótlék, egyéb: Állások elfoglalásának ideje: 2003. július. 1. I A megbízás 6 évi időtartamra szól. Pályázat benyújtásának határideje :2003. március 1. I Pályázat elbírálásának határideje : 2003. május 31. Juttatások a közalkalmazotti törvénynek megfelelően 1 A pályázatnak tartalmaznia kell: I A pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását, önéletrajzát, részletes szakmai életrajzát, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programját, szakmai | helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelését. I A pályázathoz mellékelni kell: A legmagasabb iskolai végzettségét igazoló irat(ok) hiteles másolatát, | érvényes erkölcsi bizonyítványt, lelkészi ajánlást a gyülekezet lelkészétől. I Postacím és felvilágosítás a részletes pályázati feltételekről: Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási és Iskolai Osztály 1 1085 Budapest, Üllői út. 24. Mihályi Zoltánná osztályvezető Tel: (06-1)429-2035 Kelenföldi szeretetvendégségek FEBRUÁR 1. Életed üzenet Simon András grafikus Az alkalmon megvásárolhatóak lesz­nek Simon András Szeretetközelben és Életed üzenet c. könyvei és más munkái. MÁRCIUS 1. Keresztyénség és magyarság Dr. Bőzsönv Ferenc ny. főbemondó ÁPRILIS 5. A halálraítéltek evangéliuma Győri Gábor pestszentlőrinci evangélikus ielkészés az Új Terem­tés ifjúsági csoport Az alkalmak 17.30 órakor kezdődnek a kelenföldi evangélikus gyülekezet XI. kér., Bocskai út 10. alatti tanácstermében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom