Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-12-14 / 50. szám
Evangélikus Elet 2003. DECEMBER 14. 11. oldal Üzenet az rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla Keresztény hálózat a környezetvédelemért Bár hazánkban is sokan foglalkoznak környezetvédelemmel egyházi körökben vagy azok vonzásában, és több ilyen témájú konferenciát is rendeztek már, még mindig nem alakult ki kellően széles körű összefogás és információáramlás. Ezt ellensúlyozandó szeretnénk most bemutatni az olvasóknak az Európai Keresztény Környezetvédelmi Hálózatot, amely mára több száz tagot számlál. A Keresztény Környezetvédelmi Hálózat - a Grazban tartott II. európai ökumenikus találkozó ajánlására - 1998- ban Csehországban, a Vilemovi Ortodox Akadémián alakult meg. Tagjai egyházi intézmények, valamint egyházakhoz közel álló civil szervezetek munkatársai. Kitűzött céljukat, a fenntartható fejlődés érvényre juttatását a környezet iránti felelősség keresztény megközelítésének hirdetésével, gyülekezetek, gyülekezeti tagok konkrét cselekvésre ösztönzésével szeretnék megvalósítani. A szervezet tagjainak kiindulópontja a teremtett világ iránt érzett felelősség. Ehhez kapcsolódik a hálózat egyik legaktívabb munkacsoportjának tevékenysége, mely célul tűzte ki az egyházi liturgikus gyakorlatban a teremtés ünnepének bevezetését. Az egyházi esztendő ünnepei ugyanis Csaknem kizárólag az Apostoli hitvallás második és harmadik hitágazatához kapcsolódnak. Az említett munkacsoport az ünnep megtartására a szeptember elseje és október második vasárnapja közti időszakot javasolja, a különböző felekezetek hagyományaira alapozva. Tagjai segítséget nyújtanak az ünnep liturgikus anyagainak, imáinak és szövegeinek összeállításában. Eddig két ilyen anyag készült el: az egyik a Lélek mint Teremtő jelenlétéhez kapcsolódik, a másik az eljövendő generációk iránti felelősségre világít rá. Az Európai Keresztény Hálózaton belüli munka úgynevezett „koalíciókban” folyik, amelyek az egy-egy adott téma iránt érdeklődőket fogják össze. A már említetten kívül az egyes koalíciók az éghajlatváltozással, a motorizált közlekedéssel, a környezeti menedzsmenttel és a környezeti neveléssel foglalkoznak. A teológiai alapvetést az alakuló közgyűlésen elfogadott állásfoglalás fogalmazza meg, de ennek kidolgozására és megerősítésére 2004-ben egy teológiai szemináriumot is terveznek. Az egyesület titkárságának az Európai Egyházak Konferenciája ad otthont, de a protestáns és ortodox egyházak hivatalos képviselete mellett római katolikus tagjai is vannak a hálózatnak. A területi kiegyenlítettség is fontos szempont a szervezet számára, és ezt a találkozókon való részvétel terén, illetve a vezetőség összetételében egyaránt igyekszik szem előtt tartani. Magyarországról eddig dr. Széchey Béla a Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend, Karsay Eszter a református egyház, Béres Tamás, Thuránszky István, valamint e sorok írója pedig az evangélikus egyház képviseletében vett részt az eddigi közgyűléseken. A hálózat döntéshozó testületé az átlagosan kétévente összehívott közgyűlés, melyet mindig más-más országban, átlagosan mintegy 80 fő részvételével rendeznek meg. A tisztségviselők megválasztásán kívül azonban a közgyűlés a szervezet működéséhez más szempontból is nélkülözhetetlen: alkalmat ad a tagok közötti személyes tapasztalatcserére, valamint mindig egy-egy aktuális környezetvédelmi problémát tárgyal meg, keresi annak megoldásában az egyházak szerepét, illetve megfogalmazza állásfoglalását. Az eddigi közgyűlések témái szinte maguktól adódóak voltak: az 1998-as alakuló ülésen - amikor még friss volt a pecsét az ENSZ kyotói egyezményén -, majd az 1999-es loccumi közgyűlésen - mivel az Egyházak Világtanácsa 1990 óta részese volt az egyezményt előkészítő tárgyalásoknak - érthető módon az éghajlatváltozás állt a középpontban. Loccum- ban ehhez társult a „motorizált közlekedés” témája, mely egyik fő előidézője az éghajlatváltozásnak. A 2001 májusában a fehéroroszországi Raubichiben rendezett közgyűlés tagjai - a 15 évvel azelőtti csernobili katasztrófa kapcsán is - az energia kérdésére összpontosítottak. A hálózat tagjai legutóbb 2003 májusában a görögországi Voloszban gyűltek össze. Tanácskozásuk középpontjában a víz kérdése, illetve a 2002-ben, Johannesburgban megrendezett fenntartható fejlődés konferencia - melyen az ECEN is képviseltette magát - értékelése volt. A hálózat kiadványai és állásfoglalásai elérhetők a www.ecen.org honlapról, ahol a munkacsoportok tevékenységéről, rendezvényeinkről és működésünkről is bővebben olvashatnak az érdeklődők. Dönsz Teodóra Simonfay Ferenc (1928-2003) Simonfay Ferenc Budapesten született, katonatiszti családban nőtt fel, és édesapja hivatását követve a kőszegi reáliskola után a nagyváradi hadapródiskolában tanult. A hadapródiskolások - sok más magyarral együtt - 1945 húsvétja körül a szovjet hadsereggel a hátuk mögött, menekülve lépték át az országhatárt. Ő is hamarosan fogságba került, majd hazatérése után a Vörösmar- ty-gimnáziumban tett érettségi vizsgát. 1948 őszén jelentkezett a Pécsi Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karára Sopronba. Három tanulmányi év után hirtelen vége szakadt a soproni éveknek, mert jött a kitelepítés. A Tokaj melletti Tárcáira kellett mennie a családnak, ahol a szőlőben és kőművessegédként dolgozva kereste meg kenyerét. Édesanyjáról és öccséről is neki kellett gondoskodnia, mivel édesapja tíz évig tartó hadifogságát töltötte Szibériában. 1953 nyarán visszaköltözhetett a család Budapestre, és Simonfay Ferenc újra folytathatta teológiai tanulmányait. „Érzem és vallom, hogy Isten ajándékai és elhívásai visszavonhatatlanok (Róm 15,29), és ez nem függ az életemet kísérő körülményektől” - írja visszaemlékezésében. 1955 novemberében avatták lelkésszé a Budavári templomban. 1956 szeptemberében kötött házasságot Heriszt Erzsébettel. Házasságukat Isten három leánygyermekkel áldotta meg. Szolgálatát Rudabányán, Csákváron, Bokodon és Mendén végezte, összesen 48 éven át. Közben oda kellett állnia felesége és két nagyobb lánya koporsója mellé. 1974 októberében Isten szeretete új társat rendelt mellé: Milán Klára osztozott vele élete töréseiben, és segített feldolgozni azokat. Közös életüket Isten még két gyermekkel is megajándékozta. 1987-ben történt szívműtéte után 62 évesen nyugdíjazását kérte, és barátja, dr. Foltin Brúnó hívására Mendére költözött családjával. Ugyanakkor jelentkezett a Kardiológiai Intézetbe, ahol a szívbetegek és gyógyítóik lelkigondozója lett. Az evangélium orvosságát kínálta fel mindenkinek, figyelve, megértve és átvéve minden belső gyötrődést, amelyet a beteg meg szeretne osztani valakivel. Kevesen tudják, hogy szolgálata annyira elismert lett, hogy meghívást kapott a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskolára, kifejezetten lelkigondozói megbízatással. Alapító tagja lett a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesületének. Figyelemmel kísérte a Kórházmissziói Szolgálat munkáját, és az önkéntes kórházi segítők továbbképzésében aktívan részt vett. Kórházi lelkigondozókként'szeretnénk mi is hűségesen továbbvinni mindazt, amit Simonfay Ferenc elkezdett. A bokodi temetőben Bencéné Szabó Márta emlékezett meg a lelkipásztor életéről, Szabó Vilmos zalaegerszegi lelkész pedig tanítványi szeretettel hirdette a vigasztalás igéjét. Simonfay Dávid könnyeivel küszködve tett bizonyságot arról, hogy gyermekként sokszor nem értette, hogy miért jutott édesapjuk gondoskodó szeretetéből nekik kevesebb, mint a gyülekezetnek - mára megértette. Ezért úgy határozott: ő is édesapja nyomdokaiba lép, és folytatja megkezdett szolgálatát. Bolla Árpád Észrevenni és értékelni... Díjkiosztás a Dél-Pest Megyei Egyházmegyében Az elmúlt év végén a Dél-Pest Megyei Egyházme gye közgyűlésén egy sajátos kezdeményezés indult el, mely idén december 6-án folytatódott. Az ülés ugyanis nem az évek óta megszokott beszámolókkal, jelentésekkel, egyéb halaszthatatlan ügyekkel, hanem a Dél-Pest Megyei Egyházmegyéért Díj átadásával és az azt megelőző titkos szavazással kezdődött. A díjat az egyházmegye azzal a céllal alapította, hogy így is értékelje mindazok áldozatos munkáját, akik egy-egy gyülekezetben, illetve szélesebb közösségben kiemelkedő szolgálatot végeznek. Ennek értelmében 2002-ben Bárdossy Tibor lelkész mint a lelkészi munkaközösség elnöke és a Gusztáv Adolf Segély megbízottja, Jansik Ildikó mint a közismert Izsóp ének- és zenekar karnagya és Sándor Éva mint egyházmegyei katechetikai megbízott vette át az emlékérmet. Idén Győri Péter Benjámin lelkész és fúvószenekara, Polczer Csabáné mendei hitoktató és Simonfay Ferenc lelkész részesült a kitüntető elismerésben. Sajnálatos módon Simonfay Ferenc már nem lehetett közöttünk az ünnepségen, így a díjat felesége vette át. Győri Péter Benjámin egy egyedi ötlettel gyűjtötte össze a szolnoki evangélikus ifjúságot: fúvószenekart verbuvált a fiatalok közül. Polczer Csabáné hitoktatói feladatkörét átlépve, lelkes munkájával azt szorgalmazta, hogy a szórványhelyzetben lévő gyülekezet egyes rétegei a vasárnapi istentiszteleten kívül hétköznap is lelki közösségre találjanak. Simonfay Ferenc pedig súlyos betegsége ellenére, nyugdíjas lelkészként 13 éven keresztül példamutatóan végezte lelkipásztori szolgálatát a mendei gyülekezetben és a Kardiológiai Intézetben. Érdemes tehát minden gyülekezetben elgondolkodnunk azon, hogy vajon észrevesszük-e, értékeljük-e így is egymást, vagy úgy gondoljuk: elég, ha majd egykor ezt Isten megteszi? Kustra Csaba Advent előtt Evangélikus oktatási vezetők konferenciája Lassan hagyománnyá válik, hogy advent környékén és húsvét előtt Révfülöpön találkoznak iskoláink és óvodáink vezetői. A rohanó hétköznapok egyre sűrűbb és nehezebb tennivalói közepette ez a három nap a spirituális, lelki és szellemi feltöltődést szolgálja, a közösség meghitt együttlétének alkalma. így volt ez a november 26-28-ai konferencián is, melynek központi témája Jézus talentumokról szóló példázata volt. Az egyházi esztendő végén, adventre várva nagyon időszerű a történet, önvizsgálatra szólít: hogyan gazdálkodtunk Isten ránk bízott ajándékaival, készen állunk-e az elszámolásra? A tanácskozás szerda délután Hafenscher Károly áhítatával kezdődött. Az országos iroda igazgatója a példázat kapcsán egyebek mellett arról beszélt, hogy adakozó Urunk van, aki kincseket bíz ránk, melyek csak akkor válnak igazi kinccsé, ha szét tudjuk őket osztani. A délután és a második nap délelőtt első felében időszerű pedagógiai, vezetési' kérdések kerültek sorra, hiszen a közoktatásban zajló átalakulások nagyon sok gondot okoznak az intézmények és a fenntartók számára. Mihályi Zoltánná vezetésével az új közoktatási törvényből adódó feladatok értelmezése, ütemezése, a közös álláspont kialakítása kapta a főhangsúlyt: az intézmények fő dokumentumainak kötelező vizsgálata, az új elemek számbavétele. Ezt követően a talentumok kérdését járták körbe a meghívott előadók. Elsőként dr. Cserháti Sándor újszövetségi professzor előadását hallgathattuk meg Az egytalentumos ember címmel. Az egy- talentumos ember vigyáz a kapott javakra, nem kívülálló, hanem szolgatárs, csak rosszul ismeri a gazdát, istenképe helytelen. Nem szabad azonban elfelejtenünk: Isten számon kéri tőlünk, hogyan sáfárkodtunk. Kihasználatlan lehetőségeink vádolnak minket. Munkálkodásunk attól is függ, helyesen látjuk-e az Istennel való kapcsolatunkat: a törvénykező vagy a kegyelmes Istent ismetjük-e el életünk urának? Az „egytalentumos szindróma” igen veszélyes: megmérgezheti egyházunk, kisebb közösségeink életét. Gáncs Péter püspök az előző gondolatmenetet folytatva kezdte előadását, Sáfárkodjunk jól talentumainkkal! címmel. A Déli Egyházkerület vezetője kiemelte: terjed a bizalmatlanság az életben, közénk is beszivárog. Fel kell tennünk a kérdést: Hogyan sáfárkodtunk a bizalmi tőkével? Felelősek vagyunk a ránk bizottakért, sáfárkodjunk jól a lelkekkel. Segítségül kapaszkodjunk meg erősen Megbízónk kezébe - biztatott a püspök. D. Szebik Imre elnök-püspök A talentum Isten ajándéka című előadásában Istentől nyert képességeink kibontakoztatásának kötelességéről szólt. Az ember legyen hű és szorgalmas. A példázat lukácsi leírásában a szolgák egyenlő mértékben részesülnek a kegyelmi ajándékokból, de nem egyformán hasznosítják azokat. A talentumokkal ugyanis lehet élni vagy visszaélni. A legfőbb nyereség a hűség - és ezt fogják számon kérni tőlünk. Megannyi kérdés, elgondolkodásra és számvetésre késztető gondolat. Az előadók szívünkre helyezték az ajándékok feletti örömet, de a számadás szigorú kötelezettségét is. A második nap délutánján fórumbeszélgetés keretében egyházunk jelen lévő püspökeit kérdezhettük az iskoláinkat, egyházunkat, társadalmunkat érintő témákról. Péntek délelőtt a talentum egy másik értelmezése, a tehetség, annak gondozása, fejlesztése került szóba. Hivatásunkból eredő kötelesség, hogy a ránk bízott gyermekek képességeit felfedezve tudatosan, következetesen, személyre szabott gondozással fejlesszük. Erről a csodálatos feladatról beszélt Ónodi Szabolcs bonyhádi igazgató és Hohlné Probst Éva igazgatóhelyettes, melyet igen élénk beszélgetés követett. A konferencia záró istentiszteletét Ittzés János püspök tartotta. Igehirdetésében 2Pét 3,8-14 alapján arról szólt, hogy nem a talentumaink száma, hanem a bennünk lévő mentalitás a meghatározó. Isten szeretete hazahívó szeretet. Adósok vagyunk, szeretetének koldusai - hangsúlyozta a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület vezetője. A prédikációt követően közös úrvacsoravétel tovább erősítette a közöttünk lévő testvéri közösséget. Jancsó Kálmánné evél&levé Vénember visszhangja Deák Ferenc engedett a negyvennyolcas szuverenitásból, de azért, hogy járható utat mutasson a hazának és az uralkodóháznak. A soknemzetiségű monarchia állt is, míg nagyobb erők kívülről és belülről meg nem döntötték. Mert ahogy a Rákóczi-szabadság- harcban későn gondoltunk a jobbágyság szabadságára, úgy a negyvennyolcas szabadságharc vezére, Kossuth későn, emigránsként gondolt a Duna-konföderációra, amelyre a túlfűtött nacionalista romanticizmusban éretlenek voltunk: mind az országalapító és fenntartó magyarság, mind az országot századokon át vállaló és élvező, be nem olvadt kisebbségek. Ma sem sokkal érettebb a Kárpát-medence vagy Európa népe. Ma is sokak szájába illenék: „Deák Ferenc, megélünk mi kend nélkül; kívánjuk a szabadságot rend nélkül!” Viszont feledésbe merült Deák szava: „Amit az erő és hatalom elvesz, azt az idő és kedvező szerencse visszaadhatja;^ de amiről a nemzet, félve a következményektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges.” Országos felügyelőnk „Reformáció és revolúció” című „fontolva haladni” szándékozó (lapunk október 26-i számában megjelent) írásához volna két kérdésem: „... a megtorlás - 1956-ban éppúgy, mint 1948-ban - a korábbinál rosszabb helyzetet eredményez” - szól a mondat. 1948-ban, „a fordulat évében” valóban rosszabbra fordult hazánk sorsa, de az nem egy haladó forradalom megtorlása volt. Vagy tán 1848 megtorlására gondol Frenkl professzor - ami persze 1849-ben következett be?! Tartalmi(bb) kérdést ébreszt viszont egy másik mondatszakasz: „egymás meggyőződésének tisztelete”. Bizonnyal egyetértünk Augusztinusszal (Szent Ágoston egyháztanítóval): „A biztos dolgokban egység, a bizonytalanokban szabadság, mindenekben szeretet (legyen).” Az őszinte, naiv, istentelen, erkölcstelen, hazafiatlan, családellenes, antiszociális szabadosság meggyőződésében az őszinteséget és a jó szándékot valóban tisztelni kell. Mert ugyanez fakadhatna önimádatból, nyereségvágyból, szívtelenségből, s akkor a határozott ellentmondás mellett nem tisztelet illeti meg, hanem csak a közveszélyes beteg diagnosztizálása és gyógyítása az Áldott Orvos példája szerint, a beteg és a társadalom iránti féltő szeretetből! Jól mondta Luther, hogy a világot kormányozni nem az evangéliummal (mármint a kegyelem szavával), hanem a törvénnyel (Isten törvényével) kell. Nem zárhatunk sasokat, farkasokat és juhokat egy akolba azzal, hogy „szeressétek egymást”. „Ha a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni? ” (lKor 14,8) Az ifjúsági melléklet írásait - „Hogyan fiatalodhat meg a Magyarországi Evangélikus Egyház?”, illetve „Hogyan tovább?” címmel - örömmel olvastam, és a vének álmaival csatlakozom az ifjak látomásaihoz. Dr. Zsigmondy Árpád A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) polgári szolgálatos munkakörbe keres fiatal, lelkes munkatársat. A polgári szolgálatos feladata: a Mevisz-dolgozók munkájának elősegítése; szállítások szervezése és lebonyolítása. A heti 40 órás munkaidő a szállításokhoz és az irodai feladatokhoz van igazítva. Elvárásaink: érettségi bizonyítvány, B kategóriás jogosítvány, nagyfokú vezetői gyakorlat. Jelentkezés: Postai úton: Mevisz, 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel./fax: 06-1/317-1671. E-mailen: mevisz@mevisz.hu
