Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-02-23 / 8. szám

2003. FEBRUÁR 23. 9. oldal Evangélikus Élet Az első hóesés Legyen jó rend az egyházban! Mindenhez hozzászokik az em­ber, és ami először gyönyörköd­tet minket, később már akár bosszantó is lehet. Februárban a hónak csak kevesen örülnek. „Ez már nem hiányzott”- mondják egymásnak az emberek. De az első hóesés, az valami egészen más dolog. Az első hó­nak a felnőtt is gyermekként örül. „Az idén fehér karácsonyunk lesz”- mondják egymásnak az emberek. Télen borzasztó látványt nyújt hótakaró nélkül a csupasz termé­szet. A fák ágai görcsösen, élette­lenül merednek a magasba. Mint­ha valami gyilkos méreg oldaná ki ilyenkor mindenből az élet színeit. A levélruhájukat vesztett bokrok alá látva szemünkbe szúr az ágak között megbújó rengeteg szemét. Ahol néhány hónappal ezelőtt bo­dzavirágot szedtünk, most lukas lavór és rozsdás bicikli látványa fogad. Eltűnik az erdők, bozótok zöld paravánja, és a világból csak az emberkéz néha ízléstelen, más­kor egyenesen gonosz nyomai lát­hatók. A tél nagyszerű alkalom a kiábrándulásra! De vigyázat! Mi­előtt azt gondolná valaki, hogy a tél nagyszerű alkalom a termé­szetből való kiábrándulásra, gyor­san hozzáteszem: a kopár tél nagyszerű alkalom az önmagunk­ból való kiábrándulásra. Mert té­len a természet tükröt tart elénk. Nyáron ajándékainak sokféleségét mutatja nekünk, télen azonban ra­vaszul eldugja azokat, és megmu­tatja, mi is az, amit mi adtunk ajándékaiért cserébe neki. Siral­mas mérleg. A természet színgaz­dasága az egyik oldalon, a mási­kon pedig lukas lavór és rozsdás bicikli, hogy csak a legártatlanab­bakat említsem. Télen a természet méltóságát veszti. Öntudatlanul, anyaszült meztelenül hever előttünk, és nem csupán öntudatlansága vagy mezí­telensége kell, hogy zavarba ejt­sen, hanem a testét borító, álta­lunk okozott gennyes, fekélyes sebhelyek látványa is. Nyáron ajándékaiért kell hálásnak len­nünk, télen a sebeiért, amiket tő­lünk és értünk szenved el. Noé egyszer kegyetlenül berú­gott. Öntudatlanul, anyaszült meztelenül feküdt sátrában, mél­tóságát vesztve. Egyik fia, Hám, véletlenül betévedt a sátorba, és meglátta apja szemérmét. Ha job­ban megfigyeli őt, észrevehette volna annak mezítelen testén a bárkaépítés és az özönvíz hullá­main való hánykolódás közben szerzett sérüléseket is: egy-egy el­vétett szekercesuhintás, felcsapó­dó gerendavég emlékeit vagy azét az ominózus esetét, amikor egy nagy hullámlökés eredményként apja a bárka fala és a víziló közé szorult. Ha lett volna szeme hoz­zá, Hám apja méltatlanságában is megláthatta volna annak méltósá­gát és azt is, hogy mennyi min­dent köszönhet neki. Hiszen Hám saját életének forrását látta meg ott a sátorban. És az izmokat, me­lyek érte dolgoztak, és a sebeket, amelyeket apja érte szenvedett el. De Hámnak nem volt szeme hoz­zá, hogy meglássa a pillanat nagy­szerűségét, megérezze és megért­se apja mezítelenségében az élet és a szeretet csodáját - ahhoz túl­ságosan infantilis volt. Nem élve, hanem visszaélve a helyzet adta lehetőséggel, röhögve szaladt test­véreihez. Testvérei azonban - Sém és Jáfet - mások voltak, mint ő. Apjuk méltatlan állapotában is látták annak méltóságát. Mezíte­lenségében az élet forrásának és a szeretetnek a titkát, csodáját. Amit óvni és védeni kell, mert ezen áll fenn minden, és ennek köszönhe­tik ők is életüket. Sém és Jáfet összegyűjtötték apjuk szétszórt ruháit, és arcukat elfordítva, sze­müket behunyva, háttal a sátorba mentek, és betakarták apjuk sze­mérmét. Amikor a mezítelen, kopár téli tájat látom, úgy érzem magam, mint Hám, aki apja sátrába tévedt. Láthatom azt, amit nem volna sza­bad látnom. Előttem fekszik a me­zítelen természet öntudatlanul. Lá­tom a szemérmét, a cserzett bőrét, az izmait és a rengeteg sebhelyet. Nem szaladok el. Állok néma áhí­tattal. Hálát érzek és szeretetet. Es­ni kezd a hó, két alakot látok a hó­esésben. Háttal közelednek, elfordítják arcukat, és az imént még mezítelent már fehér takaró borítja. Testvéreim, Sém és Jáfet. Én, a méltatlan harmadik, minden hóesésben titeket köszöntelek! Egy húsvétig aktuális kérdés: Mihez kezdjünk ünnepek múltán a fenyőfával? Sokan próbáltak már erre a fon­tos kérdésre választ találni. A probléma súlyát az ünnepek után szemétbe hajított fenyők szívbe- markoló látványa adja meg. Megengedhető, elfogadható ez a gátlástalan fenyőmészárlás, ami­nek jobb sorsra érdemes fenyők százezrei esnek áldozatul minden esztendőben? Még ha lenne vala­mi ünnepélyes, méltóságteljes módja a fenyők eltakarításának. Egy végső tiszteletadás - mond­juk családi vagy akár szélesebb körben megrendezett fenyőbú­csúztatás ahol a fenyők eléget- tetnének, és a tűz fényénél valaki a fenyőknek köszönetét monda­na, és bocsánatukat kémé. Csak egy-két sor, csak néhány mondat, legalább ennyit minden ünne­pünknek fényt, hangulatot aján­dékozó fenyő megérdemel. És a jótékony tűz, mert inkább a tűz, amely a fának legalább ősi - bi­zonyos értelemben természetes halála, mint a szemétre vetett hal­dokló magány. Gyülekezeti lelkészként egy különös tervet fontolgatok. Víz­kereszt ünnepe után a díszeitől megfosztott fenyőt a templom mögé rejtenénk. És nagypéntek napján, az immár csupasz, elszá­radt, halott fenyőt a templomba visszaállítanánk. Nézze döbben­ten, megütközve, botránkozva a gyülekezet. Nézze úgy, mint an­nak idején a keresztre feszítettet a Golgotán. Puszta látványa hir­desse mindenkinek: mivé lett, mit vállalt, aki karácsonykor megszületett. Aki az ünnep fé­nye, dísze, lényege, közepe volt. Akinek karácsonykor hódolt, és akit nagypénteken szemétre hají­tott a világ. Mivé lett. Mit vállalt. Mit tettünk vele. Mit kellett tő­lünk elszenvednie. Legyen a ka­rácsonyi fenyő a nagypénteki fe­szület. Legyen az ünnep díszéből a gyalázat fája. Legyen a fenyő sorsa olyan, mint annak idején Jézusé. A fáé, mint a fára szöge- zetté. Úgy gondolom, nagypénte­ken prédikálni sem fogok. Prédi­káljon helyettem a halott fenyő. Esetleg egy táblácskát akasztok az egyik száraz ágára, egyetlen szót írva rá: elvégeztetett. Húsvét hajnalán azonban, még sötétben összeharangoztatom a gyülekezetét. Mint kedves halot­tat, vállunkra véve kivisszük a fe­nyőt a templom elé a térre. Tűz lobban, a sötétbe szikrák ugra­nak, az arcokon a tűzben megele­venedő fenyő fénye ragyog. Me­leg. Fény. Béke. Mint annak idején, húsvét hajnalán. És nem csak azért, hogy a több százezerből egyetlen fenyőnek szép, méltó halála legyen. Németh Zoltán és Németh Zoltánné Szilvia Egyházunk hetilapja az interneten: WWW.CVGlct.llll „Legyen jó rend az egyházban!” - nem véletlen, hogy ez volt a címe és a mottója is annak idején Abaffy Zoltán egyházmegyei felügyelői székfogla­ló beszédének, hiszen a Hajdú-Szabolcsi Egyház­megye felügyelője amúgy az Országos Egyház egyik igen fontos bizottságának, a Gazdasági és Pénzügyi Bizottságnak is elnöke... Két gazdasági tárgyú, igen fontos értekez­letre is sor került a közelmúltban. Mint arról lapunk múlt heti száma hírt adott, Kiss Elemér, a Miniszter- elnöki Hivatalt vezető miniszter hívta meg a történel­mi egyházak képviselőit egy utolsó egyeztetésre a 2003. évi egyházi támogatások ügyében. A miniszter mellett Szalay István és Platthy Iván államtitkárok is részt vettek a tanácskozáson. A másik megbeszélés is informális jellegű, de belső egyházi alkalom volt. Az egyházi gazdálkodás jövőjéről szóló tanácskozáson jelen voltak egyfelől az Országos Számvevőszék tag­jai - Koren Andrásné (elnök), Csathné Solymár Ka­talin és Kiss Tamásné -, illetve Csonka Géza ellenőr, valamint Abaffy Zoltán és dr. Stieber Tünde is. (Az Országos Bíróság nem lelkész elnöke ezúttal mint gazdasági szakértő kapott meghívást.) Az Országos Egyház részéről Hafenscher Károly igazgató - a megbeszélés kezdeményezője és vezetője -, Szemerei Zoltán gazdasági igazgató és Végh Szabolcs osztályvezető jelent meg. Az elnökséget Szebik Imre elnök-püspökkel képviseltük. Az első, a Parlamentben tartott megbeszélésen a 2003. évi költségvetésnek az egyházakkal kapcsola­tos fejezetét tekintettük át azzal a céllal, hogy ezt követően rövid időn belül aláírhassuk az állammal azt a szerződést, amelynek tételeit a megbeszélésen elfogadtuk, és amelynek alapján az egyház-finan­szírozás végbemehet. A jó előkészítést dicséri, hogy a várakozásoknak megfelelően különösebb vitára nem került sor. Csu­pán egy neuralgikus pont akadt, a műemléki és egyéb egyházi épületek rekonstrukciós keretének csökkené­se. Ez az egyetlen olyan tétel ugyanis, amely a koráb­bi ciklushoz képest csökkent. Eddig évente kétmilli­árd forintnyi összegre az egyházak tehettek javaslatot, további kétmilliárd forintot pedig kor­mányzati központi döntés alapján - foként képviselői indítványok nyomán - osztottak el. Most 500-500 millió áll rendelkezésre. Lényeges, hogy az egyházak mindkét ötszázmillióról egy korrekt felosztási arány­ban állapodtak meg. Talán még fontosabb, hogy a mi­niszter ígéretet tett; ezek az összegek jelentősen meg­nőhetnek, mert az elképzelések szerint az egyházi szervezetek, intézmények is részt vehetnek majd a je­lentős összegekkel rendelkező területfejlesztési pályá­zatokon. Érdemes tehát az épületeik rekonstrukcióját tervező gyülekezeteknek, intézményeknek figyelem­mel kísérniük ezeket a pályázatokat! (A tájékoztatást központi információkkal is igyekszünk segíteni.) A hitoktatás finanszírozása megoldottnak tűnik, és az ingatlanrendezési törvényből adódó évi köte­lezettségek fedezete is rendelkezésre áll. Leginkább örvendetes a hitéleti támogatás összegének az emel­kedése. Az állam 0,8 százalékra egészíti ki az egy­százalékos adófelajánlásból származó, a különböző egyházaknak adományozott összegeket. (Ha tehát - például - az adózók csak 0,2 százaléknak megfele­lő összeget ajánlanak fel, akkor az eredeti arányban ennek négyszeresét kapják az egyházak.) Ez örven­detes, de többszörösen is hangsúlyozza az egyház gazdálkodása iránti felelősségünket. Adónk egy százalékának felajánlása- amit az állami törvény lehetővé tesz - valójában nem adakozás, hanem egyházunk iránti elkötele­zettségünk kifejeződése. A 0035-ös technikai szám megjelölésével, a Magyarországi Evangélikus Egy­ház javára történő nyilatkozattal egyrészt növeljük az egyház támogatását, másrészt javítjuk az egyház javára nyilatkozók arányát. (Hozzáértők szerint so­kat fejlődhetne a rendszer, ha nemcsak az önadózók - náluk is van még tartalék hanem a munkahelyük által adózók is fontosnak tartanák az egy százalékot érintő nyilatkozatot.) Természetesen bármennyire örvendetes, hogy az egyházak mai társadalmi szerepvállalását, a közjó szolgálatát értékeli (és anyagilag is támogatja) az ál­lam, ám ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség áldozatvállalásunkra - elsősorban saját gyülekezetünk vonatkozásában. Az állami támogatás egy részét is a gyülekezetek szintjén használjuk fel, noha az egészsé­ges közösség képes gondoskodni magáról. Ezek a gondolatok már az említett belső egyházi tanácskozást határozták meg. Alkalmasnak kell lennünk a jelentős állami támogatás, a külföldi testvéregyházi kapcsolatokból adódó összegek és a saját erőforrásaink optimális - a gazdálkodás írott és íratlan szabályainak, a jognak és az erkölcsi normáknak megfelelő - felhasználására. Senki sem kérdőjelezi meg a tisztességet, de ez nem elég: rendre is szükség van, ami azt is jelenti, hogy át­láthatók, követhetők, a törvények által szabályozottak legyenek a gazdasági folyamatok. Rég elmúltak azok az idők, amikor a kis gyüleke­zetek kis kockás, a nagyobbak nagy spirálfüzetbe ír­ták a pénzügyi adatokat, és ez jelentette a „számvi- telt” - hangsúlyozta Abaffy Zoltán. Szükséges, hogy elkészüljenek azok a szabályzatok, amelyeket a gazdasági törvény előír. A számvevőszék tagjai fontosnak tartották - és ebben ki is alakult a közmegegyezés -, hogy 2004-től az Országos Egyház áttérjen a kettős könyvvitelre. Nem egyszerű, de szükséges ez az áttérés. Fokozatosan építhető fel a rendszer, figyelembe véve a nagyobb gyülekezeteket és azt a közel hetven intéz­ményt, amelyek jó része már ma is a számviteli tör­vény kívánalmai szerint adminisztrálja gazdálkodását. A törvények számos esetben ugyan lehetőséget nyújtanak az egyházi sajátságok érvényesítésére, de alapelv, hogy a számviteli törvény szerint kell eljárni. Rendelkezésre állnak olyan számítógépes progra- , mok, amelyek adaptálásával - megfelelő előkészítést követően - teljesíthető az áttérés határidejéül meghatá­rozott 2004. január 1. (Első lépés, hogy az informális tanácskozás ajánlása alapján a Gazdasági Bizottság foglalkozzon a témával, és álláspontját terjessze a dön­tésre illetékes testületek, a tavasszal ülésező Országos Presbitérium és Országos Közgyűlés elé.) Az egyházunk székházában tartott értekezleten személyi kérdések is napirendre kerültek. Kifejezés­re jutott az a jelentős megbecsülés, amit Szemerei Zoltán gazdasági igazgató élvez több mint három év­tizedes szolgálata alapján. Nem lesz könnyű a meg­felelő utód megtalálása, amikor - az év folyamán, sa­ját kérésére - nyugalomba vonul. Remélhetőleg megtaláljuk majd annak módját, hogy az a jelentős információs anyag és kapcsolatrendszer, amivel ren­delkezik, továbbra is segítse az egyházi életet, illetve az adminisztrációt. Bízunk benne, hogy a gazdasági igazgatói posztra kiirandó pályázat sikeres lesz, és korszerű gazdálkodással rendelkezik majd a 21. században egyházunk. És ahogy tréfásan mondani szoktuk: a szívekkel együtt „a zsebek is megtérnek”, s ez a bel­ső erő jelentős tényező lesz a gazdálkodásunkban. Frenkl Róbert MEGHÍVÓ Egymás terhét hordozzátok! Északi egyházkerületi lelkész-felügyelő találkozó 2003. március 1-jén Pilisen (Kossuth Lajos u. 34.) PROGRAM 10.00 Koczor Tamás kezdő áhítata 10.30 Krámer György vezetésével PÓDIUMBESZÉLGETÉS NÉGY RÉSZTVEVŐVEL és a beleszólás lehetőségével: Egymás terhét hordozzuk! Közös felelősségünk a gyülekezet vezetésében. 12.30 Egyszerű ebéd 13.30 Gyülekezetünk megoldásra váró élethelyzetei csoportbeszélgetésekben: • Biblia a gyülekezetben • Felnőttoktatás a gyülekezetben • Ifjúság a gyülekezetben • Építkezés a gyülekezetben • Tisztségviselő-váltás a gyülekezetben 15.00 A tíz legfontosabb tennivaló gyülekezeteink életében. D. Szebik Imre előadása 16.00 Fischl Vilmosné dr. Horváth Anna záró áhítata. Jelentkezés: 2003. február 25-ig az Északi Evangélikus Püspöki Hivatalban. Szeretettel várjuk egyházkerületünk lelkészeit és felügyelőit! Erős vár a mi Istenünk! Benczúr László s. k. D. Szebik Imre s. k. egyházker. felügyelő püspök----------------------------------------------------->€"-----1 RENDE LKEZŐ NYILATKOZAT A BEFIZETETT ADÓ EGY SZÁZALÉKÁRÓL A kedvezményezett technikai száma: 0 o 3 5 A kedvezményezett neve: Magyarországi Evangélikus Egyház Ennek kitöltése nem kötelező. TUDNIVALÓK Ezt a nyilatkozatot csak akkor töltse ki, ha valamely bíróság által bejegyzett egyház vagy. a költségvetés kiemelt előirányzata javára kíván rendelkezni. Ezt a nyilatkozatot tegye egy olyan postai szabvány méretű borítékba, amely e lap méretét csak annyiban haladja meg, hogy abba a nyilatkozat elhelyezhető legyen. FONTOS! A rendelkezése csak akkor érvényes és teljesíthető, ha a nyilatkozaton a kedvezmé­nyezett technikai számát, a borítékon pedig az ÖN NEVÉT, LAKCÍMÉT ÉS AZ ADÓAZONOSÍTÓ JELÉT pontosan tünteti fel. < i. 4 í

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom