Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-02-23 / 8. szám

Evangélikus Élet 2003. FEBRUÁR 23. 3. oldal Tagjaiban él az egyház Gyülekezeti elnökségek konferenciája A révfülöpi evangélikus Oktatási Központban első ízben rendezték meg febru­ár 14-15-én a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület gyülekezeti el­nökségeinek konferenciáját. A jelentkezés feltétele az volt, hogy lelkész és fel­ügyelő együtt vegyen részt a találkozón. A mintegy 80 jelenlévő azt bizonyította, hogy az egyházkerület gyülekezeti elnökségeinek egyharmada igényelte az ilyen jellegű testvéri együttlétet. Igazságos háború? Napjaink nagy kérdése, hogy vajon mikor tör ki a háború? Félelemmel vagyunk tele még akkor is, ha tudjuk: Irak tőlünk 6000 km távolságra van. Kérdésekkel küszködünk mi, magyarok is: miért kell nekünk bármilyen szerepet is vállalnunk egy háborúban, ha se a támadó, se a megtámadott országok közé nem tartozunk? Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk válaszolni, ismernünk kell a nemzetközi szereplők - a Non Government Organizations (NGO) és az International Government Organizations (IGO) - helyzetét, illetve a világban betöltött feladatát. A péntek este vacsorával kezdődött konferencia megnyitó köszöntőjében Ittzés János püspök reményét fejezte ki afelől, hogy egymás gyülekezeteinek megismerésén túl a testvéri szó és az őszinteség jellemzi majd a találkozót. Hi­szen mindannyiunk feladata a ránk bízott közösség építése. Szó sincs arról, hogy a papok Jézustól, a felügyelők pedig a presbitériumtól kapják megbízásukat. Ezért ezúttal nemcsak a lelkészek, ha­nem a gyülekezetekért felelős elnökség is meghívást kapott a konferenciára. A püspök figyelmeztetett, hogy a szór­ványegyház is Jézus által pásztorolt egy­ház. Tudjunk egymás hite által erősödni, egymásért imádkozni. Egymást meghall­gatva talán alázatosabban hordozzuk örömeinket, és kevésbé elkeseredetten gondjainkat. Ittzés püspök bevezető gon­dolataiban megemlékezett id. Magassy Sándor lelkészről, aki a napokban hunyt el. Elmondta, hogy az eltávozott lelkész pásztori szolgálatát mindvégig a Dunán­túlon végezte. Az utóbbi időben betegsé­ge miatt testi látását ugyan elveszítette, de lelki látása egyre tökéletesebb lett. A köszöntő szavak után a megjelent gyülekezetek képviselői mutatkoztak be, és számoltak be otthon végzett munkájuk­ról. Jó alkalom volt ez egyfajta ötletbör­zére, a gyülekezeti programok kihirdeté­sére is. Sőt egymást túllicitáló adatokat hallhattunk a lélekszám és a népszámlá­lási adatok, a pásztorolandó települések száma, valamint a közöttük lévő távolsá­gok tekintetében. Érdekes volt hallani az öregedő gyülekezetek és a fiatal lelkészek közötti generációs különbségből fakadó feszültségekről, valamint a nagyvárosok­ban és a falvakban élő evangélikusok kö­zötti különbségről. A kistelepüléseken élők azt hangoztatták, hogy a városokban megjelenő evangélikusok a falvakból hiá­nyoznak. Ellenvetésül pedig az hangzott el, hogy a betelepültek hétvégére haza­mennek a nagyszülőkhöz, rokonokhoz, így sehol sincsenek igazán. Az elnöksé­gek éjszakába nyúló beszámolóit hallgat­va általánosnak tekinthetjük a lélekszám- csökkenés, valamint az ingatlanok állapotával kapcsolatos problémákat. Ez utóbbi annyira hangsúlyossá vált, hogy a kívülállónak az az érzése támadhat - amit Sztruhár András egyházkerületi felügye­lőhelyettes így fogalmazott meg -, hogy épületeinkben él az egyház! A nap zárása­ként Smidéliusz Zoltán püspökhelyettes tartott áhítatot 2Móz 3,11-12 alapján. Szombat reggel Verasztó János egy­házkerületi missziói lelkész lelki útrava- lója után Ittzés János püspök tartott elő­adást „A gyülekezetekben élő egyház" címmel. Hangsúlyozta, hogy nem az a fontos, amit a számadatok mutatnak a gyülekezet jelenlétéről, hanem az, hogy ott van Istennek egyháza, ahol hangzik az ige, és kiszolgáltatják a szentségeket. Nem a kommunista diktatúra okolható az egyház mai helyzetéért, hanem az, hogy a felvilágosult ember elszakadt az élet forrásától. Az élő egyház története ott kezdődik, hogy én személy szerint meg­hallom a megtérésre hívó szót. Az egyház mindig a kegyesség gyakorlatában él: a hitvallástétel és a szeretet cselekedeteinek gyakorlatában. Az előadáshoz hozzászó­lók közül érdemes kiemelni Smidéliusz Zoltán szavait, aki elmondta, hogy Jézus az ő követőivel kapcsolatban soha nem beszélt tömegekről. Tanúságtételünkkel kell jelen lenni a világban, hiszen sok ke­reső ember van, akik gyakran éhesebbek, mint azok, akik rendszeresen ott ülnek a templom padjaiban. A délelőtt zárásaként dr. Weltler Já­nos egyházkerületi felügyelő tartott fó­rumot időszerű kérdésekről. Elsősorban a gyülekezeti szabályrendeletek, hatás­körök, felelősségek és különféle jogi lé­pések kerültek előtérbe. Ebéd után pe­dig Sztrókay Attila, a meszlen-acsád- nemescsói társgyülekezet felügyelője, valamint Nagyné Szeker Éva keszthelyi lelkész tartott előadást a gyülekezetek anyagi kérdéseiről. A konferencia úrvacsorái istentiszte­lettel zárult, amelynek igehirdetésében Ittzés János püspök lKor 10,15-17 alap­ján elmondta, hogy nincs hatalmunkban az egyház jövője. Isten kezében van, és egyúttal mégis minden rajtunk múlik. Krisztus teste vagyunk, de vajon azzá válunk-e, akit az úrvacsorában meg­eszünk? Amiképpen Emmausban a ven­dégből házigazda lett, úgy legyen velünk és gyülekezeteinkkel Jézus minden na­pon a világ végezetéig. A világot állami és nem állami sze­replők, vagyis nemzetközi szervezetek, nemzetközi szövetségek és nemzetközi közösségek irányítják. Az első szuverén államok megalakulásakor az államoknak szüksége volt önálló hadseregre, hogy a környező népek territoriális terjeszkedé­sétől meg tudják óvni magukat, illetve hogy ők maguk tudjanak terjeszkedni. Kialakult így az úgynevezett „biliárdgo­lyó modell”, ami azt jelenti, hogy az ál­lamok között súrlódások támadhatnak, de ezek az ütközések tartják fenn az egyensúlyt. A „biliárdgolyó modell” ké­sőbb átalakult „pókháló modellé”, amely már egy olyan új rendszerben gondolko­dik, amiben az államoknak együtt kell munkálkodniuk a nemzetközi béke meg­őrzése érdekében. Mint látjuk, ez a rend­szer sem működik zökkenőmentesen... Az Egyesült Nemzetek - 187 tagál­lamból álló - Szervezete hivatott arra, hogy felügyelje a jogsértéseket a világ­ban. Természetesen nincs könnyű hely­zetben a világszervezet, hiszen a Bizton­sági Tanács (BT) hozzájárulása nélkül egyetlen ország szuverenitásába sem avatkozhat be. A BT 15 tagú. Ennek 5 ál­landó - USA, Oroszország, Anglia, Kína, Franciaország - és 10 változó tagállama van. Az 5 állandó tagnak vétójoga van, a többieknek nincs. Bár szavazati joga van a változó tagállamoknak, de ha az öt nagyhatalom közül akár egy is úgy dönt, hogy a 15 tagú tanács akarata nem meg­felelő számára, akkor egy állandó tag is meghiúsíthatja a Biztonsági Tanács több­ségi határozatát. Az ENSZ Alapokmánya alapján elmé­letileg nem lehetséges háborúzni. Két in­dokkal mégis lehet háborút kezdemé­nyezni. Az egyik „az önvédelemhez való jog”, a másik „a kollektív kényszer” ese­te. Ez utóbbi akkor áll fenn, ha a Bizton­sági Tanács a béke veszélyeztetésének, megszegésének vagy támadó cselekmé­nyeknek „fennforgását” állapítja meg. Az ENSZ BT tehát egyhangúlag dönthet úgy, hogy egy agresszor állammal szem­ben háborút kell indítani. Ebben az eset­ben - elvben - lehetséges a támadás. Felmerül azonban a gyakorlati kérdés, hogy tudniillik ki támadjon? Az ENSZ ugyanis csak felhatalma­zást adhat, de nem támadhat, mivel csak békefenntartó katonái vannak, akik pél­dául a bosnyák háború alatt az első idő­szakban még önvédelmi célra sem hasz­nálhatták fegyverüket. Később már alkalmazhatták azokat, ha megtámadták őket, azonban ha egy polgári lakos is ve­lük volt, akkor már felvetődött a jogi kérdés: vajon őt is megvédhetik-e? A jo­gi válasz erre az volt, hogy nem. Ki fog támadni tehát Irak esetében? Nyilvánvalóan az Amerikai Egyesült Államok, és bizonyosnak látszik, hogy Nagy-Britannia is. Ki még? Amennyiben a BT-felhatalmazás megvan, akkor - elvileg - bárki csatla­kozhat a háborúhoz. Ezért utazott Collín Powel amerikai külügyminiszter körút­ra, hogy társakat szerezzen az USA-nak a katonai fellépéshez. Itt jön be a képbe az Észak-atlanti Szövetség, a NATO. Az a katonai államszövetség, amelynek Ma­gyarország is tagja. A NATO-szerződés rögzíti, hogy amennyiben egy tagállamot megtámad­nak, akkor a többi segítségére siet. Kit támadtak meg tehát, és ki? 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokat érte támadás. Ki volt az el­követő? A terroristák. Hol van a szék­helyük? Amikor kiderült, hogy az al- Kaida Oszama bin Laden vezetésével tervelte ki az akciót - akiről valószínű­síthető volt, hogy éppen Afganisztánban tartózkodik -, akkor az Egyesült Államok- a BT felhatalmazásával - megtámadta Afganisztánt. A harc után indultak el a békefenntartók több évre Kabulba. Irak azonban sohanem támadta meg az Amerikai Egyesült Államokat. Miért kell akkor Irak ellen fellépni? Azért, mert a vezetője diktátor, mert tömegpusztító fegyverei lehetnek, mert az Al-Kaida ter­roristáknak valószínűleg kiképzőbázisuk lehetett Irakban? Vagy azért, mert kőolaj­ban gazdag, ami az olajválság közepette jól jönne most Amerikának? Sajnos, ha minden államot meg akarnánk támadni, ahol diktátor uralkodik, akkor tucatnyi más ország ellen is háborút indíthatnánk- többek között például Kuba ellen... Tudjuk azt is, hogy tömegpusztító fegy­vere van Pakisztánnak és Indiának is. Miért van szükség ezekre? Azért, mert a tömeg- pusztító fegyverek birtokosa ezáltal elret­tentő erővel rendelkezik. így elméletileg háborúskodhat két ország (az elrettentő fegyverek ismeretében) anélkül, hogy akár egyetlen katonája is harcolna. Terrorista kiképzőbázisok is vannak több helyen a világban. Terroristákról szólván - az iszlám szélsőségesek mel­lett - gondolhatunk a szomorú ír példára is, ahol protestáns és katolikus csoportok küzdenek egymás ellen. Samuel Huntington a „Civilizációk össze­csapása” című könyvében ír arról, hogy a jövőben a harcok a civilizációs különböző­ségek miatt alakulnak ki. Egy újabb ok le­het a háborúra a kőolaj is, amit mostanában gyakran hallunk. Iraknak rengeteg olaja van. Amennyiben egy új Amerika-barát Irak jönne létre, akkor ez az olajválságban lévő Egyesült Államoknak természetesen jelentősen javitaná a gazdasági helyzetét. Részt kell-e vennie a NATO-szerződés alapján Magyarországnak ebben a háború­ban? A jogi válasz az, hogy nem, mivel nem bizonyítható az, hogy a NATO-szövet- séges Egyesült Államokat Irak megtámad­ta. A NATO-tagállamok pedig egyelőre még nem döntöttek egyhangúlag a háború mellett. Amennyiben esetleg a NATO-tag- államok mind úgy határoznak (egyhangú­lag), hogy meg kell támadni Irakot, akkor valóban gondolkodhat Magyarország azon, hogy valamilyen formában részt vesz a há­borúban. Például azzal, hogy átengedi a légterét, vasútjait, országútjait a harcoló ka­tonáknak, hogy azok eljussanak Törökor­szágba, ugyanis Törökország NATO-tagál- lam, és a NATO kizárólag saját tagállamai területén harcolhat. Mit gondoljunk a taszári bázisról? Tarthatunk-e attól, hogy ha iraki ellenzé­kiek kiképzését engedélyeztük, akkor Irak ellenséges országként kezel min­ket? Természetesen aggodalommal tölt­het el ez minket, de ettől Irak még nem fog megtámadni bennünket. Magyaror­szág jelenleg Amerika akaratát teljesíti, és kizárólag az amerikai igényeknek ve­ti alá magát, egészen addig, amíg az ENSZ BT el nem fogadja határozatban Irak megtámadását. Az Európai Uniónak (EU) 3 alappillé­re van: 1. Európai Közösségek; 2. Közös kül- és biztonságpolitika; 3. Bel- és igaz­ságügyi együttműködés. A második alappillér értelmében az Európai Unió­nak közös külpolitikai állásponton kelle­ne lennie. Jól látható, hogy az iraki há­borúhoz másként állnak hozzá az EU- ban. Az Uniónak valójában nincs szerepe a háborúban, mivel nem katonai, hanem elsősorban gazdasági közösség. Mégis, ha tagállamai egyhangúlag foglalnak ál­lást egy katonai kérdésben, akkor annak már komoly politikai súlya van. Végül nézzük meg azt az esetet, ha az ENSZ BT nem szavazza meg az Irak elleni háborút. Az Egyesült Államok igen nagy valószínűséggel ebben az esetben is megindítja háborúját - Anglia és néhány más csatlós állam közreműkö­désével. Ez a háború azonban így nem­zetközi jogi szempontból szabálytalan lesz, és az Amerikai Egyesült Államok jogsértést követ el. Ennek következménye az lehetne, hogy az ENSZ BT szankciót alkalmaz­hatna az Egyesült Államok ellen, de mert a BT-nek állandó tagja az Egyesült Álla­mok, ezért egyszerűen megvétózza azt, és máris mentes egy esetleges szankció vagy embargó alól. Az Egyesült Államok tehát - bármilyen furcsa is ezt így kimondani -, bármit megtehet komolyabb felelősségre vonás nélkül a világban. * A teljesség igénye nélkül szerettem vol­na néhány nemzetközi szakmai szem­ponttal megvilágítani a háborús légkört, amely jelenleg körbevesz bennünket. Nem teológiai nézőpontokat vettem ala­pul, hiszen azt e lap hasábjain is megtet­ték már a lelkész kollégák. E cikk végén talán indokolt megemlíte­nem, hogy több mint 5 évet éltem és tanul­tam az arab világban. Az Öböl-háború után 10 hónapig voltam állami ösztöndíjas a ku­vaiti egyetem arab szakán. Természetesen beszélek arabul is. Teológiai végzettségem mellett a Budapesti Közgazdaság-tudomá­nyi és Államigazgatási Egyetem külügyi szakértő-diplomata szakán is szereztem diplomát, arab világ szakiránnyal. Fischl Vilmos külügyi szakértő Menyes Gyula Felnőtt ifjúsági hétvége Révfülöpön Évek óta felvetődő igény, hogy azoknak, akik jelentkeznek a nyári országos felnőtt ifjúsági konferenciákra, alkalmuk legyen év közben is - két nyári egyhetes együttlét szüneté­ben - a találkozásra. Nos, ebben az évben ez sikerült... Nagy meglepetésre mind a hét vezető (Aradi György. Bartha István. Béres Tamás, Németh Zoltán, Némethié Tóth Szilvia, Ocsai Zoltán és Takácsné Kovácsházi Zelma) igent mondott az e sorok írója által javasolt időpontra. így már január elején tudni lehetett, hogy valamennyien jelen lesznek február 7-9. között Révfülöpön, az Oktatási Központban. A kérdés már „csak” az volt, hogy azok a fiatalok, akik nyáron részt vettek, vajon eljön­nek-e télen is. Olyan időben, amikor az ember legszívesebben az orrát se dugná ki. A kiértesítés utáni első hét várakozással telt. Aztán érkeztek az első e-mailek, telefonok, és január húszadikára már világos­sá vált, hogy nem kell érdeklődés hiányában lemondani a kon­ferenciát. A jelentkezési határidő előtt néhány nappal még a túljelentkezés „veszélye is fenyegetett”... Végül is 70 regiszt­rált résztvevővel zajlott le a találkozó, annak ellenére, hogy a kezdés előtt egy-két nappal majdnem teljesen megbénult az or­szág egyes régióinak közlékedése. (Ocsai Zoltán sajnos nem is tudta a Bakonyon átverekedni magát.) Azt hiszem, jelzés ez egész egyházunk számára: igazi kö­zösségi élményre (azaz koinóniára egymással és Krisztussal), színvonalas előadásokra, áhítatokra, izgalmas fórumbeszélge­tésekre, egyszóval a felkészült lelkészek szolgálatára igenis van igény. Olyanokéra, akik képesek együttesen, egymást erő­sítve, rivalizálás nélkül bizonyságot tenni arról a Krisztusról, aki mélyen érinti, és újabb és újabb emberhez vezető utakra sarkallja őket. Mert ahogyan Dorothee Solle mondja: „A szere­tet nem más, mint a felebarát iránti produktív végtelenség.” Ebben a két napban nemcsak segítettünk másoknak feltöl­tődni, de mi magunk is töltődtünk, erőt merítettünk arra, hogy folytatni tudjuk tovább Krisztustól kapott küldetésünket. Nagy Zoltán debreceni lelkész A záró-istentiszteleten a résztvevőknek lehetősége nyílt arra, hogy egy-egy cédulára felírják mindazt, amit fontosnak tarta­nak a hétvége történéseiből. Ily módon egyfajta reflexiót, ér­tékelést adhattak, amely a jövő tervezésében segítheti a szer­vezőket. Az alábbiakban ezekből a visszajelzésekből adunk közre egy csokorra valót. Jó, hogy mostantól két alkalmat várhatok évenként. Tetszett a közös filmmegbeszélés is, rendszeresíteni kellene, sok mindent helyre tesz az emberben. * * * Nagyon fontosnak és szükségesnek tartom, hogy a lelkigyakor­latok nagyobb teret kapjanak az evangélikus egyházban, illetve hogy minél több lehetőség legyen ezekre. Ezért nagyra értékelem ezt a kezdeményezést. Viszont egyáltalán nem láttam értelmét annak, hogy időt szánjunk olyan emberek életrajzának ismerte­tésére, akik aligha tekinthetők pozitív példának. * * * Örülök ezeknek a téli alkalmaknak, hogy nemcsak nyáron le­hetek ilyen jó közösségben. Jó egy kicsit a „nagyvilág” kör­nyezetéből kiszakadni, csendben Isten szavára figyelni s gya­rapodni igéje által. Az előadások zöme is nagyon jó volt, azonban néhány alka­lommal kicsit nehéznek éreztem őket, túl „burkolva” jöttek elő az üzenetek... Szerintem, ha Isten „dolgairól” beszélünk, azt a legegyszerűbb szavakkal is elmondhatjuk, hogy mindenki szá­mára egyértelmű lehessen. Örülök, hogy Zelma néni is itt volt, az ő előadása nagyon sokat jelentett nekem. Köszönöm, hogy részt vehettem! * * * Nekem a legtöbbet Németh Zoliék áhítata adta. Köszönet érte. Kérdésként tovább foglalkoztat a mai Máriák-Márták élete, gondolatai, érzései! * * * (Ifjúsági mellékletünk a 6-7. oldalon.) ¥ % 4 A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom