Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-12-21 / 51-52. szám

Evangélikus Elet 2003. DECEMBER 21. 9. oldal KARACSONYESTE Csendes éj9 Jel 12,10-11 Hol vannak a pásztorok meg az angya­lok? Hol a jászolbölcső meg Mária? Hol vannak a napkeleti bölcsek meg a betle­hemi kulisszák? Hiszen szenteste van! Ha már túl vagyunk a fenyőfás ajándék­osztó estén, akkor már lehet filozofálni, dogmatikus gondolatokat megfogalmaz­ni, elvont kérdéseket feszegetni... De most karácsonyeste van: szükségünk van a megszokott külsőségekre, hangu­lati tényezőkre, gyermeki stílusra, betle- hemezésre. Én mégis örülök, hogy ma este nem a megszokott igék egyike áll előttünk. Megmenti a karácsonyomat. Megmenti a hamis elképzelésektől, a műhangulat­tól, a negédes stílustól és attól, hogy ma­gam „csináljam” az ünnepet. Igénk nem a múltat, nem az első karácsony esemé­nyeit idézi. A jövőt vetíti előre, azt, hogy mi lesz „odaát”, a mennyek orszá­gában. Nézzük meg közelebbről ezeket a mondatokat! János apostol látomása tudósítás az örök jelenből. Zajlik „odaát”, Isten vilá­gában az örök istentisztelet. Helyreállt a rend, működőképes a világ, minden szép és jó, mert Krisztus van a középpontban. Róla énekelnek, az ő szeretethatalmában minden összhangba kerül.' Gyönyörű, rendezett világ ez. Olyan, amilyennek Is­ten a földi valóságot is alkotta. Ma is ilyen lenne, ha a bűn nem tette volna tönkre, és nem rongálná folyamatosan. Ma nagyon eltér az „ideát” és az „oda­át”, a mi világunk és Isten világa. De ez tévedés! Az „ideát” és „odaát” valójá­ban szorosan összetartozik, el nem vá­lasztható. A határvonal sem ott húzódik, ahol mi gondoljuk. Karácsony éppen er­ről szól. Karácsonykor - idén is - éppen ezt élhetjük át, ezt véshetjük a szívünk­be, ezt tudatosíthatjuk: Isten világa „be­tört” a mi világunkba, Isten eljött kö­zénk, emberré lett. A „történet” vége felé elszakadt, kettéhasadt a kárpit a szentek szentje és a nép temploma kö­zött. Van átjárás! O vállalt minket, hogy mi is részesei lehessünk az „odaát” gyö­nyörű, rendezett világának. Ezért énekel­hetnek így az angyalok: „Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a király­ság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé". Az Örökkévaló vállalta a „most”-ot, azt, hogy beleszorítja, belealázza magát az időbe. Választott egy időpontot, amikor megjelent (teofánia - krisztofánia) a mú­landó világban, és egyértelművé tette, hogy szeretetének hatalma mindenek fe­lett való. Ez a hatalom erősebb a minden­napjainkat és egész pályafutásunkat tönk­retenni akaró, életünket megnehezítő és megkeserítő gonosz, a bűn hatalmánál, „mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket Ezért nemcsak karácsony szentestéjé­re csendesülhet el lelkünk a kellemes dal­lamok, a hangulatos vacsora és a meleg családi együttlét nyomán, hanem megta­lálhatjuk belül a valódi békességet, hogy aztán környezetünkbe is ezt sugározzuk. Mert az, aki piszkál, vádol és folyamato­san bánt, többé nem uralkodhat rajtunk. Aki emberré lett értünk, új értelmet, új lehetőséget adott és ad emberi létünk­nek: lehet, újra lehet az Isten erőterében élnünk. S ő ezt nemcsak tanította, ha­nem emberként mutatta meg, hogyan le­het emberként élni. Emberré lett, hogy mi, Istentől és egymástól elvadult embe­rek ismét Isten- és emberszerető lények legyünk. Igen, amikor Jézus megszüle­tett, amikor az Isten emberré lett, akkor csoda történt: a megváltás minden em­ber számára elérhető valóság lett. Eldőlt a küzdelem: vereséget szenvedett a go­nosz. A mennyben már nem a vádló hangja hallatszik, hanem a megváltás és a Megváltó dicsérete. Ez a mi reménysé­günk. Ha a vádé az utolsó szó, elvesz­tünk. De karácsony óta az angyali ének szól: „Dicsőség a magasságban Isten­nek, és a földön békesség, és az embe­rekhez jóakarat. " Szenteste igéjének utolsó mondata mintha végképp nem illene a karácsonyi hangulathoz. Az egyetlen estén, amikor a világban viszonylagos béke van, lehet véres győzelemről beszélni...? Igen, le­het. Mert nem arról van szó, hogy em­bervér folyik, hogy egymás vérét ontják emberek, hanem hogy a Bárány-Krisz­tus vére teszi maradandóvá a békessé­get. Az ő áldozata nyomán győzhet a jó. Akik szavukkal, életük odaadásával hir­dették és továbbadták Krisztus halálos szeretetét, azok legyőzték a rosszat ma­gukban, maguk körül, a saját világuk­ban, és engedték, hogy érvényre jusson Krisztusnak a világ és a gonosz feletti győzelme. A kereszten legyőzetett, de győzel­mét arató, a sírból húsvét hajnalán dia­dalmasan előlépő Úr megszületett. Meg­született, hogy legyen tanítás és legyen jel - legyen Hegyi beszéd, legyenek cso­dák, gyógyítások, kenyérszaporítás, sőt tengeren járás -, de mindenekelőtt és mindenekfelett lehessen nagypéntek, és legyen húsvét. Ez a karácsony igazi ajándéka - 2003-ban is. Hafenscher Károly (ifj.) IMÁDKOZZUNK! Istenünk, aki ezt a szent éjszakát tündök­lővé tetted az igazi világosság megjelenésé­vel: kérünk, add, hogy az örök Ige megtes­tesülésének titkát hittel imádjuk, hogy általa minden ígéreted valóra váljék éle­tünkben. Ámen. KARÁCSONY ÜNNEPE i KARÁCSONY MÁSODIK NAPJA Ellentétek feszültségében - Krisztus békességében 7 K Kényszerek ÍJán 1,1-4 Him 3,16 A karácsony varázsa évszázadok múltán sem csökken. Várja felnőtt és gyermek. Isten cselekvése az első karácsony éjsza­káján örökre nyomot hagyott az emberi­ség lelkiismeretében. Különös, hogy a nem keresztény többségű országok éle­tében is egyre nagyobb teret nyer sajátos hangulatával, külső fényeivel és vásár­lásra csábító kínálatával. A japánok épp­úgy a karácsonyi vásárlás lázas hajszájá­ban élnek, mint mi, európaiak. Kínában is sokszorosára nő a kínálat a nagyváro­sokban. Az elbűvölő pompa ugyanakkor alkalmat teremt arra is, hogy a kará­csony eredete, valódi üzenete iránt ér­deklődjék a tájékozatlan, tétova vásárló. Mi is történt valójában? Erre a mindig aktuális kérésre keres választ Pál is mai igénkben. Ősi Krisztus-himnuszt idéz, amely a maga tömörségével ellentétpá­rokban tesz vallomást karácsony titkáról. Isten megjelent testben - ez az a rend­kívüli, szokatlan, de mégis valós tény, amelyre érdemes odafigyelni. Az emberi gondolkodás régóta szeretné megfejteni az Isten-kérdést. Kutató elmék logikus okfejtéssel igyekeztek rálelni a titok nyit­jára. Az istenbizonyítékok azonban min­dig hagytak kérdést maguk után. A véges emberi értelem képtelen befogadni a vég­telen Isten valóságát. Nem a földről vezet út a láthatatlan világ ismeretlen régióiba, hanem Istentől vezet a megismerés kes­keny ösvénye közénk, embervilágunkba. Isten siet segítségünkre karácsony éj­szakáján, amikor egy gyermek képében érkezik, hogy minden titkát feltárva fel­fedje előttünk önmagát. Angyalok, isteni követek dicsőítő éneke, pásztorok imá­data jelzi érkezését, és az egymást váltó nemzedékek sorában mindig talál olya­nokat, akik hisznek benne. A földünkre érkezett Isten a Lélek ki­áradása nyomán válik elfogadottá, ami­kor nevét szerte a világon hirdetik. Isten nemcsak akkor igazolta őt, amikor jobb­jára emelte, hanem Lelke által ma is ta­núskodik róla minden hittel megajándé­kozott kortársunk, testvérünk életében. Test-lélek, földi világ és az angyalok túlvilági alakjai, kiválasztottak serege és a föld minden népe, hit és megvalósulás ellentétpárjai jelzik, hogy a karácsony eseményében a szent Isten találkozik az elesett, bűnös emberrel, a menny a föld­del, a transzcendens az immanenssel. Földünk a szüntelenül egymásnak fe­szülő ellentétek világa. Bizonyos tájain jólét és gazdagság jut osztályrészül az ott élőknek, másutt naponta okozza ez­rek halálát a szegénység. Komfortos kórházak épülnek apartmanokkal, má­sutt székre sem telik, hogy a beteget a rendelőben leültessék. Van, ahol a fo­gyókúrákra többet költenek, mint má­sutt a betegségek gyógyítására. A világ egyes részein értelmetlen háború tom­bol, máshol ebből jogtalanul gazdagod­nak. Van, ahol fegyvergyárak épülnek, másutt meg embereket pusztítanak az ott gyártott rakéták. Hazai viszonyaink is kiáltó ellentétekről tanúskodnak. Több százezer kisnyugdíjas takarékos­kodva készült a karácsonyra, míg mások gazdagságából a hajléktalanok megsegí­tésére sem telik. Karácsonyra minden szívünkhöz kö­zel állónak ajándékot szeretnénk venni. Szívesen látjuk gyermekünk, unokánk szemében az ünnepi pillanat örömét az ajándékcsomag felbontásakor. S kár len­ne tagadnunk, mi is szívesen fogadjuk szeretteink meglepetését. Szeretjük, ha mi vagyunk a megajándékozottak. Lázas készülődés zaja, éktelen lárma, fárasztó hangoskodás vesz körül, miköz­ben csendet, békességet és nyugalmat keresünk karácsonykor. S néhány meg­hitt órát, az ünnepi asztal közvetlen, me­leg hangulatát, időszerű igehirdetést, szép kórusmuzsikát, őszinte beszélge­tést. Megbékélni szeretnénk családtag­gal, hitvessel, baráttal. De ha a másik el­fordítja a fejét? Krisztus azért született, hogy az ellen­tétek fölött hidat építsen, szíveket össze­kössön. Ha a másik mégsem nyitott a kapcsolat rendezésére, akkor Krisztus se­gít elviselni az ellentét feszültségét. Sok­szor meg kell tanulnunk az ellentétekkel együtt élni. Másként aligha tudnánk el­hordozni világunk kiáltó igazságtalansá­gait és feloldhatatlan szembenállásait. Karácsonykor titkok tárulnak fel, az Is­ten-kérdés nagy titkai. Krisztus személyé­ben közénk jött az Isten. Az Ige testté lett, emberré lett, hogy közölje velünk Isten örök szándékait. Legyünk e titok megélői! Karácsonykor titkok tárulnak fel, az emberiét nagy titkai. Ellentétek világában tanulgatjuk egymást elhordozni, feszült­ségeket túlélni, szembenállásokat csende­síteni, ütközéseket csillapítani. Ez keresz­tény sorsunk és krisztusi rendeltetésünk. Ha karácsony eseményét jól megértet­tük és szívünkbe zártuk, akkor már csak annyit tehetünk, hogy leborulunk a titok előtt, mint egykor a pásztorok. Hódolunk előtte, mint a tudós napkeleti bölcsek tet­ték ajándékaikkal. Imádjuk azt, „kit be nem foghat a világ, de Mária öleli át”. D. Szebik Imre IMÁDKOZZUNK! „Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz, Most és mindörökké: imádságom ez. Az apró­kat áldd meg itt és mindenütt, Élhessenek ég­ben teveled együtt! Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz, Most és mindörökké: imádságom ez.” (Weöres Sándor; EÉ 169,3) Oratio OECUM E NIC A Kedves Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy ezen az ünnepen is össze- gyűjtesz minket szent házadba, hogy együtt magasztaljunk Fiad születésének titkáért. Köszönjük, hogy benne te érke­zel hozzánk, részt veszel életünkben, osztozol örömünkben és bánatunkban. Dicsérünk téged embermentő szeretete- dért, hogy megvalósult az atyáknak tett ígéret: nem hagytad sorsára az emberi­séget, Jézusban szabaditól küldtél a té­ged keresőknek. Köszönjük, Urunk, az ünnep fényét, a bennünket erősítő igét, a szeretteink ar­cán tükröződő örömöt, a családi békes­séget, azt, hogy lehet időnk egymás és gyermekeink számára. Kérünk mindazokért az embertársa­inkért, akik nem tudnak ma velünk ünne­pelni. Imádkozunk a betegágyon fekvő­kért, a lakásukból kimozdulni nem tudókért, a magányosan karácsonyozó­kért, a hajléktalanokért, a gyászolókért, mindazokért, akiknek szomorú az ünne­pe. Add, hogy törődésünkből, szerete- tünkből, időnkből jusson nekik is. Ke­zedbe tesszük le azokat is, akik ma dolgoznak, akik helytállnak másokért, hadd töltse be őket is az angyalok jó hí­re és a te békességed. Könyörgünk világunkért, ahol élünk. Ébressz bennünk felelősséget környeze­tünk iránt. Segíts, hogy megóvjuk, és lakható állapotban adjuk tovább uno­káinknak Földünket. Gátold meg a romboló hatalmakat, amelyek élet he­lyett halált hoznak. Áldd meg a keresz­tény egyházakat, hogy szereteted és bé­kéd hírnökei lehessenek a gyűlölet, a háborúk sújtotta konfliktusokban is. Adj bölcsességet a népek vezetőinek, hogy az igazságosságot és a békét mun­kálják döntéseikkel. Imádkozunk magyar népünkért, hatá­rokon innen és túl. Adj nekünk reménysé­get és hitet hétköznapjainkban, hogy el­végezzük a feladatot, amelyet ránk bíztál. Add, hogy az anyagiasság, a jólét kísér­tése ne el vonjon minket az igazság kere­sésétől. Imádkozunk egyházunkért, püspökein­kért, vezetőinkért. Ébredésért könyörgünk, hogy Lelked hatalma hozzád vezessen min­ket, mert te vagy az élet forrása. Magasztalunk téged, Urunk, hogy a világ világossága vagy, köszönjük, hogy éjszakánkban fényt gyújtottál, születésed­del reményt adtál minden bűnös ember­nek. Dicsérünk végtelen szeretetedért, amellyel léhajoltál hozzánk. Köszönjük, hogy törődsz gondjainkkal, válladra ve­szed terheinket. Hallgass meg minket. Jé­zus Krisztus nevében kérünk. Amen. Annyira örültem, hogy sok-sok év után végre sikerült rávennem téged, hogy elindul­junk. Tudtam, hogy nagy út áll előttünk, de a cél valami ellenállhatatlan erővel von­zott, és szerettem volna, ha ezt a vonzást te is átéled. Minden mozdulatomban ott volt a sietség, az indulni vágyás. Te ráérősen pakolgattad az úthoz szükséges felszerelést, mintha még mindig azon gondolkodnál, érdemes-e elindulnod. Most itt vagyunk a célnál. Még nem látom, de érzem valami különös belső szom­júsággal és éhséggel a csoda jelenlétét. Reszket a bensőm, hogy újra láthatom, de leg­főképpen az tölt el izgalommal, hogy megmutathatom neked. Előresietek, hogy mi­nél előbb megláthassam. Te lassan bandukolsz. Szavaim túlságosan erőtlenek voltak. Nem tudtalak téged igazán fellelkesíteni. Téged nem nyűgöz le a látni vágyás ereje, neked nem reszket a bensőd, nem dobog gyorsabban a szíved. Hiába volt életem min­den erőlködése, rád nem ragadt semmi abból, ami engem fut. Arról panaszkodsz, hogy fáj a lábad. Arról panaszkodsz, hogy ma még nem is ettünk. Arról panaszkodsz, hogy a ruhád elszakadt az úton. Természetesen én is érzem a fáradtságot. Mert emlí­ted, nekem is feltűnik, hogy milyen régen nem álltunk meg, nem pihentünk, nem et­tünk és nem ittunk. De most mégis bosszant, hogy ezek jobban érdekelnek téged an­nál, amit mutatni szeretnék. Megbántva érzem magam, hogy ezek fontosabbak számodra, mint a csoda, amit látni készülünk. Igaz, útközben is láttunk csodákat. Szép tájakat, érdekes állatokat, színpompás er­dőket, szálló fellegeket. Történtek velünk jó dolgok. A tejesasszony, aki megkínált a friss tejfölből. A pásztor, aki megmutatta, hogy hol rövidíthetnénk le utunkat, és köz­ben dicsekedett kutyája tudományával. Az elhagyott templomrom falán szívdobogta­tó volt az ősi freskó. De mik ezek ahhoz képest, ami miatt jöttünk? Most végre itt vagyunk. Én már látom... Körüljárom. Megérintem. Te még nem értél ide. Valahol az út kanyarulata mögött ballagsz még. Kiáltanék, de a megható- dottság elveszi hangomat. Csak várlak. Nem is szólok semmit. Majd meglátod te is azt, ami miatt érdemes volt ezt a hosszú utat megtennünk, érdemes volt elindulnunk, érdemes volt sietnünk. Már előre boldog vagyok, hogy ez a csoda majd örökre össze­köt minket, hiszen együtt látjuk majd. Már előre boldog vagyok, hogy adhattam va­lamit az életednek, amitől szebb lesz, amitől tartalmasabb lesz, ami célt adhat neki. Te álláz, és nézel rám. Itt lennénk? - kérdezed. Szólni nem tudok, csak bólintok. Fé­lek megzavarni a mély áhítatot, a szent pillanatot. Aztán, mintha kristálypohár reped­ne el pattanva, értem meg a valóságot. Te nem látod. Te nem látod. Hiába állsz előt­te. Hiába látod szemeddel, amit én. Hiába tudod, miről van szó. De nem látod a szíveddel. Nem áll össze a fejedben mindez eget-földet megrázó csodává. Némán baktatunk le a hegyről. A látás és nem látás falként húzódik közöttünk. * János - talán az apostol, talán egy másik János, az „öreg” - vajon átélte-e ezt a csa­lódottságot? A monumentális ív, a mondat, amellyel levelét kezdi, összeköti üzene­tét Mózes első könyvének teremtésleírásával és a negyedik, hatalmas evangélium kezdetével is. A „kezdet” említése azért fontos, mert az, amit láthatunk, amit látnunk kell, mindenhol itt van. Minden róla szól. Minden felé irányul. Nem újdonság, nem most érkezett: mindig is volt. Ha indulok valamerre, hozzá érkezem. Ha keresek va­lamit, őt találom meg. Körülzár, meghatároz. Olykor megbénít, olykor elindít. Néha megvakít, máskor látni enged. Karácsony második ünnepén mi is indulunk a pásztorokkal. Gyertek! Nézzük meg a csodát! Igazat mondott-e az angyal? Igazat üzent-e Isten? Aztán indulunk vissza. Most látjuk csak, hogy velünk jött az örvendező öreg, Já­nos is. „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit meg­figyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről" - kiált­ja. Tele van megmutatni vágyással. Ott csillog a szemében a küldetés, hogy ezt mindenkinek elmondja és megmutassa, hogy az „örömünk teljes legyen Szemében tükröződhet a mi boldogságunk is. Hiszen mi is láttuk. Hiszen mi is átéltük. Hiszen mi is megérintettük. Van-e valami, amit eddigi életem során sikerült már körüljárnom, kitapintanom, megértenem? Minden bizonnyal igen. Felsoroljak néhányat? Van-e valami, amit eddigi életem során sikerült már körüljárnom, kitapintanom, megértenem az örökkévaló dolgokból? Minden bizonnyal igen. Felsoroljak néhányat? De most mást érzek. O érintett meg engem. O látott meg engem. Ő értett meg en­gem. Ezért gyere, induljunk! Meg akarom mutatni neked is! Még ma. * IMÁDKOZZUNK! Megérintettél engem. Látsz engem. Megértesz engem. Bensőm reszket a találko­zás rettenetétől és boldogságától. Mostantól értem, hogy ebben az érintettség­ben, látottságban, megértettségben életem az örökkévalóság része lett. Ámen. Koczor Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom