Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-12-21 / 51-52. szám

H» K&tacáon^t ]of imietoMí! December 21 - December 27 December 28 - Január 3 VASÁRNAP az sz°lgúm’ ak>t telkemmel ajándékoz­tam meg, törvényt hirdet a népeknek. Ézs 42,1 (Jn 18,37; Lk 1 /39-45/4Ó-55/56/; Fii 4,4-7; Zsolt 74) Tör­vényt hirdet Isten szolgája, Jézus Krisztus, azaz Isten akaratát. De nem úgy, mint eddig hirdették: nem karddal, mint Illés, és nem jajkiáltásokkal, mint Ézsaiás. Nem átokkal, nem vasvesz- szővel, nem kiabálva, hanem szelíden, csendesen, de érvényt szerezve a törvénynek. Igazán hirdetett törvényből így lesz evangélium, örömhír. Jézus érvényt szerez küldője kegyelmes akaratának; szabadulást hirdet a foglyoknak, a megkínzottaknak szabadon bocsátást, a vakoknak szemük megnyílását, örömhírt a szegényeknek és az Úr kedves esztendejét mindenkinek. A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szól­jatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem ugyanaz­zal az érzéssel és ugyanazzal a meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz. lKor 1,10 (Ézs 58,1; Jel 22,16-17.20-21; Ézs 51,1-8) Krisztus egyháza nem szakítható részekre, amint ma­ga Krisztus sem - írja Pál apostol. Ezen a közösségen belül létezik egyfajta uniformizmus, de ez nem a személyiségje­gyek letagadását jelenti, hanem inkább azt, hogy más-más személyekként is Krisztusból indulunk ki. Ugyanaz a Krisz­tus tud szólni a többdiplomás mérnökből, mint a téglagyári munkásból, jóllehet máshol, más körülmények között élnek, és hitüket is másként élik meg. De Krisztus bennük és általuk ugyanaz! Isten csodája, hogy nem kell bennünket „összemos­nia” ahhoz, hogy mégis egységben lehessünk. Ha Krisztusból indulunk ki, s nem magunkból, akkor meg tudjuk őrizni a Lé­lek egységét a békesség kötelékével. ixppjp. Isten patakja tele van vízzel. Zsolt 65,10 (Kol 2,9-10; Róm 15,8-13; Ézs 51,9-16) Karácsony küszöbén érdekes elgondolkoznunk azon, hogy mit tulajdo­nítunk Isten gondviselésének abból a nagy képzeletbeli bő­ségkosárból, amelyet az ünnep hoz magával: természeti ja­vakkal, élvezeti cikkekkel, ajándékokkal is magával az ünnep idejével. Ä fenyőfát mi szereztük be, a dekorációk után mi jártunk, vagy mi készítettük el. Mi kerestük meg és tettük félre a pénzt, hogy teljék egy kis kényelemre és jó fa­latokra is. Nagyon szépen be tudjuk rendezni magunk körül az ünnepet, ám ilyenkor gyakran túlzásokba esürik: nyers­anyag-felhasználásban, pénzszórásban, kényelemkeresésben. Isten patakja tele van vízzel. Rólunk való gondoskodása túl­áradó, bőséges, és ezt mi, emberek egyáltalán nem érdemel­jük meg. Mink van, amit nem tőle kaptunk? Szeretettel jól tart minket, de ne éljünk vissza adományozó szívességével, hanem legyünk hálásak és mértéktartóak is egyúttal. SZERDA Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Tit 2,11 (Zsolt 63,2; Mt 1/1-17/ 18-21/22-25/; Róm 1,1-7; Ézs 52,7-12) Miért emlékezünk meg minden évben áhítattal egy betlehemi csecsemő születé­séről? Mert általa jelent meg köztünk Isten! Miért fontos ne­künk nem csupán a gyermek, hanem a felnőtt Jézus is: a ha­talommal szóló, a megfeszített és a feltámadott? Mert >-----------------------------------------------------------------­üd vözítő kegyelmében halálán és feltámadásán keresztül ré­szesített minket. Miért ünnepli karácsonyt még a hitetlenek serege is a szeretet ünnepeként? Mert - Scholz László sorai­val - „ők is rád várnak öntudatlan, kik álmot űznek száz alak­ban, de nem lelik, mi megelégít - téged keresnek és az égit!”. Miért lesz mindig karácsony, amíg világ a világ? Mert Krisz­tus visszajöveteléig még bárkinek megjelenhet az Isten ke­gyelme, bárkinek a szívében megszülethet a világ Megváltó­ja, és ezt az örömöt meg kell osztani! Qgy jQp-j-Q^ Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonság­ban élhessek! Zsolt 4,9 (Jn 1,14; Lk 2,/l-14/15-20; Tit 3,4-7; Lk 1,46-55) Valószínűsítem, bár nem láttam erre vo­natkozó statisztikákat: karácsony táján jobb lehet a közbiz­tonság, mint az év többi részében. Arra gondolok, hogy sok embert megérint az ünnep megmagyarázhatatlan áhítata, ame­lyet végül is a dekorációk, a külső kellékek mesterségesen idéznek elő. Meg arra, hogy karácsonykor a „hivatásos rossz­fiúk” is lazítanak és ünnepelnek... Az Úrtól kapott békesség persze nem ezt a kicsivel jobb közbiztonságot jelenti, hanem életünk minden napjának megnyugvását, békességét. Azt, hogy az Úrra bízzuk magunkat lefekvéskor és felkeléskor, és neki tartozunk számadással. Életünk hajóját a Krisztus-hor­gony nem engedi elúszni az aggodalmak sötét tengere felé. PÉNTEK ^meritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyel­mét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 (Zsolt 25,20; Jn 1,1-5/6-8/9-14; Zsid l,l-3/4-6/; Lk 2,29-32) Ez a vers volt első keretbe foglalt, falra kitett igém, melyhez egy szenvedő Krisztus-arcot is találtam. Krisztus valóban szegénynek és elesettnek tűnt ezen a képen. Ha nincs mellette az ige, nem is lehetett volna érteni, hogy miért ilyen védtelen, kiszolgáltatott, szegény. De ő gazdag létére vállalta a szegénységet. Értünk vállalt embersorsot. Miattunk alázta és üresítette meg önmagát. így mi általa meggazdagodunk. Áldott legyen érte, hogy ismerjük kegyelmét. SZOMBAT a nemzetekjelmagyarázókra és varázs­lókra hallgatnak, de neked nem engedi azt meg Istened, az Úr. 5Móz 18,14 (lKor 10,31;TJn 2,5-10; Ézs 52,13-53,3) Isten mai népe, mindazok, akik Krisztusban vannak, nem hallgathatnak a világ jelmagyarázóira és bűbájo­saira. Figyeljük csak meg, hogy a világ a különféle csábító áru­cikkeken keresztül milyen magától értetődő módon és köny- nyed lezserséggel hinti el már kisiskolásokat megfogva a varázslás, boszorkányság, csillagjóslás gondolatát, kedvelését és az ezzel kapcsolatos dolgokat. Alattomos eszközökkel szok­tatják gyermekeinket a kevert vallású, ezoterikával és okkult dolgokkal fűszerezett kultúrához. Ami ezen a téren eleinte ár­talmatlan divatnak tűnik, az végül mételynek és méregnek bi­zonyul, Óvnunk kell magunkat; gyermekeinket és a tiszta evangéliumot is bármiféle idegen lelkű, romboló behatástól. Orállói hivatásunk (Ez 33) erre is ki kell, hogy terjedjen. Péter Zoltán I / \/AeÍRNIAP Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában. Mik 7,9 VAoAKNAr (2Kor 4,6; Lk 2/22-24/25-38/39-40/; ÍJn 1,1-4; Zsolt 40) Az igazságban csupán az képes gyönyörködni, aki újjászületett az igazság egyetlen forrása által. Ez a gyönyörködés azonban nem semmittevést jelent, hanem Krisz­tus arcának szüntelen felismerését a másik ember arcán. Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. Gál 6,M5Móz 13,1; Un 4/11—16a; Ézs 53,4—12) Krisztus törvényét tehát csak egymással vállvetve lehet betölteni. A széthúzással szemben az össze­tartásjellemző azokra, akik Krisztus nevében szólnak és cselekednek. Ha ez még­sem igaz rájuk, akkor Krisztust tagadják meg. KFDD Wienern! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok el­csendesedni. Zsolt 22,3 (Mk 14,38; Zsid 1/5-6/7-14; Ézs 54,1-10) A „tudok” és a „képes vagyok” hamis biztonsága gyakran kísért meg bennünket. A „nem tudok” felismerése azonban Isten hívásának legcsendesebb kifejezője lehet. Ezt a valódi csend követheti, amely képes Isten válaszának befogadására. ___pna Vigasztaljon meg engem szereteted, ahogyan megígérted szolgád- 1 bZtKUA mk ZsoIt j 19>76. (2Thessz 2,16-17; Lk 12,35-40; Róm 8.3 lb-39; Ézs 55,6-11) Isten vigasztalása örök, és erre az ember - esendösége folytán egész élete során rászorul. Mindazonáltal Isten szeretetével vigasztal. Ez a vigasz­talásnak olyan módja, amelyre az ember önmagától nem képes, mivel ez nem ké- ! pesség, hanem isteni ajándék. HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK ^r'sztus mondja: „Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. ” Jn 12,46 (5Móz 4,31; Lk 4,16-21; Jak 4,13-15; Zsolt 121) Az irgalom a közösségvállalás legmé­lyebb kifejeződése két létező találkozásában. Olyan közösség, amelyben az Élet életét adja, a Világosság pedig fényét osztja meg azzal, aki halálán van, aki a sö­tétben tétova mozdulatokkal és lépésekkel keresi az irgalmasságot. Lenézett az Úr a mennyből a földre, hogy meghallja a foglyok sóhaj­tását, és megszabadítsa a halálraítélteket. Zsolt 102,20-21 (2Kor 12,9; Józs 24,1—2a. 13—18.25—26; Mk 1,1-8) Sóhajtásra válasz lehet-e a sóhaj meghal- lása? A halálos ítélet cellájában mit jelenthet a kegyelem fénysugara? A koldust gaz­daggá teszi a meghallgatás és az odafigyelés. Csak az erőtlen vágyik arra, hogy erős legyen. Az erős még erősebb akar lenni, és ezáltal elveszíti azt, aki erőssé tette. PÉNTEK Az Úr hatalma kiterjed a föld határáig. Mik 5,3 (lTim 3,16; 2Móz 2,1-10; Mk 1,9-13) A hatalom rendszerint nem a mi hatalmunk. Valaki megáll a hátunk mögött, és udvariasan felsegíti a hatalom köntösét, melyben aztán van, aki otthonosan, mások pedig zavartan mozognak. Isten az ő hatalmát nem az emberre adja, hanem az ember legbensőbb centrumába helyezi. SZOMBAT Orosz Gábor Viktor „Dávid királyi nemzetsége leszegényedett, lenézett volt, mint holt törzsök, úgy hogy nem volt már semmi remény vagy kilátás arra, hogy belőle nagy te­kintélyű király származzék S éppen akkor, amikor tekintélye a legmélyebbre száll alá, akkor jön el és születik meg a Krisztus a lenézett törzsből, igényte­len, szegény leánykától; abból a személyből fakad a vessző és virágszál, akit Annas vagy Kajafás úr leánya még arra sem méltatott volna, hogy legkisebb cselédje lehessen. így irányul Isten munkája és tekintete a mélység felé, az emberek munkája és tekintete pedig a magasba. ” Luther Márton: Magnificat (Takács János fordítása) V v#

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom