Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-11-30 / 48. szám
8. oldal 2003. NOVEMBER 30. Evangélikus Élet evél&evé Reflexió Ribár János írására \ Rákóczi Ferenc elfeledett evangélikus orvosa Kedves Esperes Úr! Az Evangélikus Elet november 16-ai j számának 5. oldalán megjelent cikkében i- „Rosszkedvű az ország” - nagyon l igaz, amit írt: „...ha éppen olyan időket ; is élünk, amikor a gazdasági mutatók j nem a legkedvezőbbek, a csodálatos em- j béri létezésnek akkor sem csak erre az j egyetlenegy dimenziójára kell koncent- j rálnunk, hanem fel kell fedeznünk a lel- ! ki távlatokat is! Vegyük észre, hogy van ; lelki igazság, szépség, öröm, emelke- ; dettség! Vannak tehát más örömök is, ; nem csak testiek.” Szerintem a lehangoltság okait nem j csupán a gazdasági mutatók kedvezőtlen i állásában kell keresnünk, hanem éppen j lelki síkon van a baj. Ami emelkedettsé- j get jelenthetett volna például ebben az j évben, arról alig beszéltünk a magyar ; népiéleknek nem egyszer idegen, erő- j szakolt problémák ismételgetése mellett, j Az idei év ugyanis nemcsak az informa- j tika stb. éve volt, hanem Rákóczi-év is, ; amely alig-alig kapott hangsúlyt. A ; „Nagyságos Fejedelem” elvonult közöt- j tünk úgy, hogy jóformán észre sem vet- j tűk, alig beszéltek róla. Az ő kora is ne- I héz, olykor reménytelennek tűnő volt. j Hallatlan műveltségével, rátermettségé- i vei - de leginkább példaadó lelkiségével j- kitörölhetetlen nyomokat hagyott tör- j ténelmünkben, nyolcéves uralkodását j szellemisége tette csodálatossá. Amit ! ma olyan sűrűn emlegetünk: ökumené, j vallási türelem, tömegkommunikáció, j népek közötti konszenzus, mindennemű j kirekesztés ellenzése, hit, reménység, j alázat, áldozatvállalás - mindez benne i volt abban a nyolc évben. Pedig neki is j kemény harcot kellett vívnia a meg nem i értéssel szemben. Lehet, hogy ha jobban j figyeltünk volna rá, akkor emelkedet- ; tebb lelkülettel viselnénk a sok nehéz- j séggel teli jelenünket, és nagyobb re- i ménységgel tekintenénk a jövőbe. Kinczler Irén i Szép és igaz cikket írt dr. Hafenscher Károly lapunk múlt heti számában Rákóczi hitéről. Igaz, hogy hagyományos római katolikus kegyességét nagymértékben gazdagította a francia kamalduli szerzetesek életében megtapasztalt jan- zenizmus. Most a fejedelem hitének és emberségének egy másik hátterére is fel szeretném hívni olvasóink figyelmét. Rákóczi 1703-ban Selmecbányán ismerkedett meg egy német evangélikus lelkész fiával, egy 40 éves orvossal, akit dr. Jacob Langh von Langenthalnak hívtak. A fejedelem Emlékirataiban beszámolt többek között a szegedi ostrom idején elszenvedett betegségéről, amelyből Langh doktor gyógyította meg. „Ezt a lutheránus orvost jól ismertem a háború előtt is. Minthogy nagyon ügyes volt, hamarabb gyógyított meg, mint ahogy reméltük...” Langh doktor ettől kezdve két évtizeden át követte urát a harcok, majd a bujdosás éveinek során. A hallei pietizmussal szoros kapcsolatot tartva, August Hermann Francke közvetítésével a legjobb külföldi gyógyszereket tudta beszerezni, főként Krakkóból és Danzigból. A Bercsényi és Rákóczi család több tagja is vele gyógyít- tatta magát. A szabadságharc bukása után Langh elkísérte a fejedelmet Franciaországba, ahol a korabeli adatok szerint gyógyszereivel és kezelésével „XIV. Lajos életét meghosszabbította”. Végül Törökországba is elment szeretett urával. Amikor 1725-ben elhunyt, a fejedelem nemcsak koporsója díszítését, hanem annak feliratát is maga tervezte meg. Az egykori Konstantinápolyban, a mai Isztambul Boszporusz- parti „Nagy Campo” temetőjében a Rákó- czi-szabadságharc emigránsainak külön helyet biztositottak. A zárófaltól számított harmadik sír szürke márványlapján, domborított nemesi címerrel ellátva még 1986- ban is olvasható volt Rákóczi latin nyelvű felirata: „Itt nyugszik a legjelesebb és legképzettebb férfiú, a fizika és orvostudomány doktora, Langenthali Langh Jakab, aki a németországi Nümbergben született, Rákóczi Ferenc fejedelem orvosa és udvari tanácsosa. A legjelesebb férfiú, a kémiai tudományok és a természet rejtelmeinek kutatója, az ágostai evangélikus hitvallás legbuzgóbb gyakorlója fejedelmét teljes képességével szolgálva, az általa bejárt országokban a ráutaltak érdekében is minden tőle telhetőt megtett. Miközben elhagyott hazájába igyekezett visszatérni, itt pihent el. Minden betegség tudója a maga betegségét fel nem ismerve Konstantinápolyban az 1725. év január 14. napján, élete 61. évében hunyt el”. Langh doktor koporsójának kivitelezését Rákóczi egy neves konstantinápolyi művészre bízta. Kevesen tudják, hogy az általa e célra tervezett, barokk levéloma- mentikával díszített koporsó ugyanazokat a motívumokat tartalmazta, mint az a díszes márvány szarkofág, amelyben 1906 óta a kassai dómban alussza végső álmát a vezérlő fejedelem. Dr. Fabiny Tibor Tisztelt Szerkesztőség! Rendszeresen olvasom országos lapunkat, amelyben tájékoztatnak egyházunk és országunk jelentős eseményeiről; múltjáról, jelenéről és jövő terveiről. Az ez év október 5-i számukban azonban, gondolom, nemcsak jómagam, hanem egyházunk több tagja is kedvetlenül észrevételezte, hogy nem emlékeztek meg arról a fontos múltbéli eseményről, amely hazafias érzelmeinket mindig is táplálta. 1849. október 6-a sorsdöntő nap volt! Évről évre nekünk is meg kell emlékeznünk róla - nemcsak az idősebbeknek, hanem elsősorban azoknak, akik most tanulják a magyar történelmet. Kérem, hogy a jövőben gondoljanak a fent említettekre! Üdvözlettel: Csernovics Gáborné EvÉlet - ÉLED? Igen! Élesztő az életemben! Több mint húsz éve vagyok az Evangélikus Élet előfizetője. Bibliám mellé teszem, amikor megérkezik, és naponta olvasom. Jó lenne beszámolni azokról a tudat- és lélekformáló hatásokról, amelyek nyomot hagytak életem folyásán, csakhogy erre még a kibővült lapban sem lenne elég hely, és persze a lapot átfutó olvasónak sem lenne rá ideje. 1986-ban írtam Életjel című versemet, majd a Lepramisszió munkatársaként Teréz anyához is írtam. Azóta is sokszor volt visszhangja költeményeimnek. Az irántam érdeklődőknek azt mondhattam - és ezt a rólam megjelent riport címeként is közölték „Nekem szenzációs életem van!” Mit jelent számomra a szenzáció? Az élet intenzív megélése, a sokféle lehetőség észrevétele és javunkra-javamra történő felhasználása, azzal az igyekezettel, hogy benne Istent mint a Gondviselőt, Fiát mint a Megváltót, Lelkét mint a Lelkesítőt láttassam. Valaki egyszer azt kérdezte, miért rohanok. Önkéntelenül kiáltottam vissza: „De ha egyszer engem visz a Lélek...” Ezért „mindig” (legtöbbször) ott vagyok, ahol legjobban tudok lelkileg töltekezni. A televízióban azt nézem, ami épülésemre szolgál; arról olvashatok, ami az életem része... Nagyon megfogtak például az Evangélikus Életnek a Biblia vasárnapjára megjelent cikkei. Elsősorban is a vezércikk, amely azt a kérdést szegezte nekem, hogy evangélikus vagyok-e. Ez számomra mindig természetesnek tűnt, de törökországi és ciprusi utaimon döbbentem rá igazán, hogy mennyire fontos a vallásom! Mert sem az egy istent hívő moszlimok, sem a sok szentjük képét csókolgató görögök hitét nem tudtam magamévá tenni. Egy versemben így emlékeztem meg erről: „Nem kell a sok pénz közbenjáróknak, nem kell sok aranya véráldozatnak, csak fogadjuk el Őt Megváltónknak!” A belső oldalon Kőháti Dorottya a Bibliáról szóló igehirdetését (Levetett saruval) „helyettem” írta, hiszen 1940-ben a konfirmációkor kapott Bibliáról azt tanultam, hogy „zsinórmérték”. Bár volt időszak, amikor csak annyi volt az imádságom: „Ne vess el engem orcád elől!” vagy „Ne keményítsd meg szívemet!”. Riskóné Fazekas Márta lelkésznő szavait olvasva örültem, hogy őt „élőben” is hallhattam az Alagi téri lepramissziós központban. Bencze Imréné Nyíregyházán tett látogatásáról tudtam, Bálint Anikó erről szóló tudósítását (Keresztelés, tanítás, gyógyítás - misszió) hálás szívvel olvastam, mert annak idején pápua új-guineai misz- sziói kiküldetésüknek többedmagammal imádkozó-levelező részese lehettem. Az EBBE-találkozóról szóló híradásnak is örültem, mert lelkészünk is tagja ennek a közösségnek. A dunaharaszti lelkésziktatás nem csak az édesapa (Bozorády Zoltán) és a fia (Bozorády András) öröme. Adja Isten áldását rájuk és gyülekezeteikre! Könyvakció - de jó! Nyugdíjasok is könnyebben jutnak hozzájuk. Hírek-események - bár ott lehetnék mindenütt, ahol a zene és az ige hangzik! Az egész hétre szóló műsorválogatást köszönöm, kiváló segítőtárs! Az Új nap - új kegyelem jó, hogy visszakerült a hátsó oldalra. Kívánom, hogy a Misszió továbbra is megjelenhessen, igen szeretjük. Túl sokat írtam magamról? Dicsekvés volt? Szerettem vojna csak az „Úrral dicsekedni”, az Ő szolgálatával és az újság szerkesztési módjával, tartalmával. Ennyit kellett, hiszen az EvÉlet életem támasza, része. Köszönöm! Hesp Edéné Házos Mária presbiter (Dunakeszi) A belső szoba Ha elborzaszt hazug szó, járművek zaja, szorongva vergődik lelked: „Hol egy csendes szoba? ” Ha dum-dum-zenét hallasz, hangos a vita, csak tétován keresheted: „Hol van hely számodra?" Ha vádolod a világod, hely sincs számodra! Nincs, hová elhúzódhatnál, nincs egy „ belső szoba "I Ha mindent számba vettél, ahol keresed, saját telkedhez fordulj, ott biztos megleled. Ha zaklatott a lelked, Istent vádolva, nem tud kinyílni ott mélyen a szoba ajtaja. De próbálj csendben várni halk kopogásra, nyiss ajtót, belép a Vendég, Élettel, Fénnyel telik meg az a „ belső szoba ”, (A fenti vers a húsvéti lapszámunkban közölt felhívásunkra érkezett. „ Belső szoba "jeligével továbbra is várjuk olvasóink egy-két oldalas vallomásait arról, hogy mikor, hol és hogyan szeretnek elcsendesedni - A szerk.) Juhok és kecskék? Amint két héttel ezelőtti számunkban, a lapzárta előtti percekben már jeleztem, visszatérek a Magyar Nemzet 2003. november 8-i számában Sípos Ete Almos református lelkészszel készült interjúhoz, és megosztom gondolataimat az ökumenéről, az Egyházak Világtanácsáról kifejtett álláspontjával kapcsolatban. A „visszatérek” egyes szám első személyben megfogalmazott kifejezése azt jelenti, hogy saját véleményemet szólaltatom meg ebben az ügyben, sem a magyarországi Evangélikus Egyház (MEE), sem a Magyar- országi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) vezetői nevében nem szólhatok, csupán a MEE ökumenikus tanácsadójaként, lelkiismereti kényszerből írok. Máté evangéliumának 25. fejezetében olvasható megrázó példázatban Jézus Urunk az utolsó ítéletről szól (innen származik a cím is). Ezt a mélyen megrendítő jézusi szót az interjú alanya elővételezi, és a juhok és kecskék közötti ítéletet már most megejti. Sípos Ete Almos nekem Jézus Krisztusban testvérem, egyházát, a klasszikus protestantizmus magyarországi ágát testvéregyháznak tekintem, nagyon szeretem. Kapcsolatainkat megpróbálom minden vonalon erősíteni, publikációit olvasom. Az elmúlt években több alkalommal is tartottam előadásokat Debrecenben, Sárospatakon, Pápán és Budapesten, a Doktorok Kollégiumában; és többször prédikáltam református szószéken. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán - a tanári kar felkérésére - hét évig ökumenikát, majd a II. vatikáni zsinat utáni római egyházzal kapcsolatos ismerteket tanítottam, valamint evangélikus egyházunkat mutattam be a hallgatóknak. Az Egyházak Világtanácsa (EVT) 1948-as alapokmányát ismerem és vallom, amely szerint „tagegyház csak az lehet, amelyben Jézus Krisztust Úrnak, Megváltónak és Istennek tartják”. Ez a feltétel 1961-ben az ortodox egyházak kérésére - vállalható módon - kiegészült a Szentháromság-formulával is. Amikor a Magyarországi Ökumenikus Tanács 50 éves jubileumára emlékeztünk, én állítottam össze az ünnepi kötetet, jelezvén azt is, hogy a mi tanácsunk öt évvel megelőzte az EVT hivatalos megalakulását. (Akkoriban csak a két egyház legkiválóbb képviselői tanácsára, az egyházak hivatalos képviselő-testületeinek tudomásulvételével alakult meg ez az ökumenikus szervezet. Néhány nevet hadd említsek: Ravasz László, Victor János, Muraközy Gyula, a Czeglédy család több tagja, a Makkai család tagjai, Papp László, Nagy Barna stb.) Az EVT megalakulásában is híres református tudósok és nagy tekintélyű vezetők vettek részt: például W. Visser ’t Hooft, Lucas Vischer, Karl Barth, M. Boegner. Nem sorolom fel ebben a keretben valamennyi evangélikus alapító tag nevét, csak Kendeh György, valamint Ordass Lajos tevékenységére emlékeztetek. (Ordass Lajos a ’48-as alakuló gyűlésen nem lehetett jelen személyesen, helyette Vájta Vilmos, Pósfay György, Jánossy Lajos képviselte egyházunkat.) Ugyanebben az évben nyertem el az EVT első ösztöndíjainak egyikét az egyesült államokbeli Gattysburgbe. Ilyen értelemben ötvenöt éve vagyok elkötelezett híve az EVT szolgálatának. Megismertem teológiai törekvéseit, világméretű segélymunkáját, információs szolgálatát. Nincsenek illúzióim, csak reménységem van. Nem tartom az EVT-t soci- etas perfectának (tökéletes társadalomnak), de az egész keresztény világ egységre törekvésében áldott eszköznek tekintem. Ezért írtam emlékkönyvünk előszavának címeként: Illúziók nélkül - reménységben. Egy római katolikus morálteológus (Häring professzor) egyik művének elején így vall egyházáról: „Lehet, hogy csúnyácska, de én nagyon szeretem”. Ezzel már utalok arra is, hogy a római katolikus egyház sokáig mellőzte az EVT törekvéseit (sőt tagjait, teológusait bárminemű részvételtől eltiltotta), de a II. vatikáni zsinat alatt és után már nem tehette, hogy ne vegye tudomásul ezt a ma már 332 tagegyházat tömörítő ökumenikus tanácsot. Ezek után testvéri szándékkal jegyzem meg a következőket: 1. Amennyire egyet tudok érteni a Heti Válaszban (2003. október 31.) közölt Fel kell ébredni című interjú hangjával, a városi misszió hangsúlyozásával, a kortársak iránti felelősséggel, a lelki ébredés állandó szükségével az egyházban, annyira nem tudok már egyetérteni a Juhok és kecskék című interjúban a lelkipásztornak az öku- menizmust érintő két kérdésre adott válaszával. 2. Amit az interjú alanya az EVT-vel kapcsolatban állít, az csupán egyik részlege az ökumenikus szervezetnek, tudniillik az úgynevezett gyakorlati kereszténység mozgalom (Life and Work), amely a főleg karitatív munkát hangsúlyozta (jelszava: a dogma szétválaszt, a szeretet összeköt). Ez a mozgalom Nathan Söderblom svéd evangélikus érsek kezdeményezésére indult az első világháború után, 1925-ben Stockholmban. A Hit és Egyházszervezet ága már két év után jelentkezett, és a tanítást, a hitvallás jelentőségét szükségszerű egyesítő tényezőként (in sacris) hangsúlyozta. A harmadik ág, a Nemzetközi Missziói Tanács (IMC) már 1910 óta állandóan emlegette, hogy a kereszténység szétszakadozottsága, időnkénti felekezeti harcai hiteltelenítik a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételt. Másként: az egység nem öncélú, hanem arra való, hogy elhiggye a világ, kicsoda Jézus Krisztus. Erre Sípos testvérem is nyilván igent tud mondani. 3. Bizonyára nem kétséges, hogy ma is több köt össze bennünket, különböző felekezetek Krisztus-hívő tagjait, mint ami szétválaszt: a Jézus Krisztusban való hit, a Szentírás megbecsülése, a Szentháromság-tan vállalása, az imádság egyéni és gyülekezeti gyakorlata, az új élet valósága, közös múltbeli kincseink, az énekek és a veretes imádságok. A bünbánat, bűnbocsánat, megtérés követelése, a nyugati egyház 1500 éves együttléte úgyszintén. Mindez nem azt jelenti, hogy az EVT csúcsegyház vagy „protestáns Vatikán”, de állandó figyelmeztető jel arra, hogy együvé tartozunk. 4. Az sem kétséges, hogy Jézus Krisztus nem vette ki a világból tanítványait, de imádkozott értük, hogy megmaradjanak a világban, és a világ iránt felelősséget érez- zenek, gyakoroljanak. 5. Ismerős az elmúlt évtizedek párbeszédeinek jelentősége. Azelőtt ellenséges viszony vagy közömbösség jellemezte a felekezetek létét, ehelyett a testvéri beszélgetés, kölcsönös megértés és gazdagodás lehetőségével ajándékozott meg minket Isten. 6. AZ EVT-nek nem ideológiája vagy filozófiája van, hanem Krisztus-hite. Pascallal, Lutherrel, Kálvinnal együtt valljuk, hogy nem a filozófusok Istenében, hanem Ábrahám, Jákob és Izsák Istenében hiszünk. 7. Nem lehet tagadni, hogy az EVT az elmúlt fél évszázadban mennyi segítséget jelentett tagegyházaink számára: szellemiekben, az épületek rendbe hozásában, a szeretetszolgálatban, a kapcsolattartásban és többek között abban, hogy a hidegháború jeges légkörében szinte egyedüli átjárható tényezőt jelentett Kelet és Nyugat között. Jogsérelmet szenvedett vezetőink (Ordass Lajos, Ravasz László, Kendeh György, Papp László, Kékén András stb.) rehabilitálása mögött az EVT munkája is benne volt. Ezeket a pozitív tapasztalatokat nem semmisíti meg az EVT hallgatása vagy sok esetben téves ítélete. Az is kétségtelen, hogy az európai keresztényeket szélesebb látásra, az úgynevezett harmadik világ komolyan vételére is megtanította. Az Európa- centrikus kereszténység figyelmét a déli félteke kereszténységének létére irányította. E néhány megjegyzés leírására senki sem kért, mert - kifejezett kérésem ellenére - sem a MEÖT vezetői (elnöke és főtitkára), sem evangélikus egyházunk püspökei nem tartották időszerűnek a véleménynyilvánítást. Vezetőinkkel telefonon azonnal kerestem a kapcsolatot, ám ők nem tekintették elég fontosnak ezt az ügyet. így nem tehettem mást, mint hogy írásban jelentkezem. Urunk könyörüljön rajtam és rajtunk! Két végső megjegyzés: Jézus Krisztus imádkozott a tanítványok egységéért (Jn 17) és a világért, akik majd hisznek tanítványainak. Még mielőtt ítéletre jön, könyörgött értünk, és feláldozta önmagát, hogy ne elveszettek, hanem megtalált emberek legyünk. Egy kívülálló bölcs rabbi, Gamáliel (ApCsel 5,31-42) ezt mondta: „mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül: ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Isten ellen harcoltok". Ezt mondom én is. Önmagamért pedig egy ősi középkori ítélettel kapcsolatos ének szavaival imádkozom: „Báránykáid közé végy föl, válassz el a gödölyéktől, jobbra álltass ama széktől. Térden kérlek gömyedetten - ott a végnél állj mellettem.” Id. Hafenscher Károly t
