Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-11-23 / 47. szám
Evangélikus Elet 2003. NOVEMBER 23. 11. oldal :::>> VALLOMÁS A SZÁMÍTÓGÉPRŐL <<::: A harmincas ♦ évek legelején születtem egy Békés megyei kis faluban. Életem első évtizedét itt töltöttem. Villany nem volt, néhány detektoros rádió meg egy kurblis gramofon jelentette a zenélésre is használható technikát. Mi sajnos nem rendelkeztünk efféle kincsekkel. Nálunk egyetlen zeneszerszám volt, édesapám hegedűje. Nekem persze mindegy volt, honnan jön a zene, mindenképp örültem a hangnak, és bámultam a csodamasinát, amely azt produkálta. Bartók és Kodály tevékenysége kapcsán hírét vettem a fonográfnak is. A zene tehát rögzíthető, reprodukálható - tudtam meg -, de sejtelmem sem volt, hogy ez miként lehetséges. Nos, életem elő évtizedében nagyjából ennyit fogtam fel a muzsikát és a muzsikust érintő technikából... Aztán a háború után a technika nagy lendülettel fejlődött tovább, és ez a folyamat egyre gyorsul, méghozzá exponenciálisan. Az első saját lemezjátszó, magnó, majd a sztereó hangzás örömei közepette már a hatvanas években lehetett hallani egyet-mást egy számítógép nevű szenzációról is, amelyet korszakos jelentőségűnek prófétáltak. Hittem is a szóbeszédnek, és magamban sok sikert kívántam a masinának, illetve az azt használó tudósoknak, de hogy ennek köze lesz egyszer a zenéhez, az már túl sok volt a kurblis gramofonon nevelkedett képzeletemnek. Alig néhány év után azonban átszivárgóit a vasfüggönyön, hogy nyugaton - főleg egy Darmstadt nevű német városban - elektronikus eszközök segítségével zenélnek, komponálnak a stúdiókban. Hagyományos hangszert nem használnak, a kotta meg nem is hasonlít ahhoz, amit valaha Békéstarhoson tanultam. Olykor késő éjszaka a rádióban is lehetett hallani elektronikus zenét. Nem tudtam és azóta sem tudok megbarátkozni vele. Én a zenében is konzervatív vagyok. Talán ez lehetett az oka annak, hogy sokáig idegenkedtem a számítógéptől. A nyolcvanas években egy olasz kollegámnál láttam, hogy a személyi számítógép bizony nem bolondság. Rengeteg haszna van a mindennapi életben, a következő generációk élni sem tudnak majd nélküle. A hagyományos kottaírásra alkalmas gépet pedig egy argentin növendékemnél láttam először. Leírhatatlan hatást gyakorolt rám. Egy zongora-írógép hibrid, amely le tudja játszani a zenét, ráadásul nyomtat, transzponál, rögzít, tárol, és az ég tudja, mi mindent tud még! Eltökéltem, hogy ha lesz egy kis időm, belevágok. Megveszem a szükséges felszerelést, és megtanulom a kezelését. Környezetem némi szkepszissel figyelte, mikor kezdem meg „tanulmányaimat”. Az a bizonyos kis idő sehogy sem akart elérkezni. Egyik sürgős munka jött a másik után, amit még „gyorsan kézzel megírok”, aztán... aztán jött a betegség. Rövid időre megbénult a jobb kezem, kórház, kezelés, torna, gyakorlás... A gyógyulás majdnem tökéletes, ám nyilvánvaló volt, hogy nem leszek képes olyan mennyiségben olvashatóan írni, mint amennyire a munkámhoz szükség lenne. Elérkezett hát az idő. Beszereztem a gépet, és elkezdtem tanulni. Nem állítom, hogy könnyű volt, azt sem, hogy csupa öröm, és oktatóim sem lehettek mindig boldogok - végül is csaknem hetvenéves voltam, mikor belevágtam. Ha mérlegre teszem a géppel való komponálás időszakát, elégedett lehetek. Maga a munka is más, mint eddig. Nem állítom, hogy gyorsabb, mint ha kézzel végezném, de amit írok, rögtön visszahallgathatom. Ez más, mint a belső hallás. Olyan, mint valaha a zeneszerzésórán, csak itt egyszerre vagyok növendék és tanár. A leírt zene tetszőleges hangszerelésben hallható, minden hangnembe áttehető, floppyn, CD-n tárolható. A partitúrák és szólamok nyomtathatók. Szinte korlátlanok a lehetőségek. Nehogy szakbarbársággal vádoljanak, természetesen az én komputerem is „tud” prózát, nem csak zenét. A levelezésem jelentős részét is e-mailben bonyolítom. Kezdek az internettel is megbarátkozni. Munkaidőm nagyobb részét a számítógép mellett töltöm, de persze jó öreg zongorám sem ment nyugdíjba. A hitelesség kedvéért bevallom: a géppel való viszonyom nem mindig felhőtlen. Olykor makacskodik, visszabeszél, nem fogad szót. Ilyenkor nem maradok adósa én sem. Hallottam, hogy magukról megfeledkezett személyek tettleg is bántalmazták a rendetlenkedő masinát. Ilyet azért én nem tennék... És amit még szintén nem teszek: nem töltöm a szabad időmet „vele”. Számomra a számítógép munkaeszköz, igaz, nem akármilyen: a szó szoros értelmében a második „jobb kezem”. Szokolay Sándor Galgaguta harangszava Ezen a héten minden délben a galgagutai evangélikus templom harangja szól a Kossuth rádióban. Galgaguta Aszód és Balassagyarmat közölt félúton, a Galga- patak jobb partján, a Cserhát-hegység keleti aljában, a Mátra lábánál, Nógrád megye déli részén található kisközség. Neve német személynévből ered, és csak 1906-tól hívják a patak miatt Galgagutának. A középkorban, 1215-ben csak Guta néven olvasható a patakparti település az oklevelekben. A falu 1460-tól a váci püspök birtoka. A török időkben szomorú sors jutott a Vác-Kas- sa között jelentős kereskedelmi forgalmat lebonyolító településnek. A török a falut'felégette, a lakosságát megölte. Templomát, épületeit lerombolta. Lassan éledt újjá az élet a Galga völgyében. 1720-ban a protestáns Jeszenszky^ Miklós és Farkas Pál birtokosok Árva megyei lutheránus jobbágyokat telepítettek Gutára. A község evangélikus temploma 1777-ben épült. Beniczky Sámuel udvari tanácsos anyagi támogatásával. Tornya kétszer dőlt össze. 1849. július 13-án a kovácsműhelyből kipattanó szikrától keletkezett tűzben a papiak, a templom, az iskola és 35 ház elhamvadt. Az újjáépítés a 19. század végéig tartott. 1899 novemberében dr. Bal tik Frigyes püspök szentelte fel az új templomot Galgagután, a Thúry János és fiai által Pesten öntött harangokkal együtt. A délidőben megszólaló 3 mázsa 8 kilós harang az evangélikus templom 35 méter magas tornyából a megújuló hitet hirdeti. PQ BERES Az egészséges emberért Mindennapi vitaminpótlás 50 év felett is Biológiai szempontból mindnyájan 30 éves korunk körül vagyunk a csúcson, szervezetünk teljesítőképessége és immun- rendszerünk ekkortájt nyújtja a maximumát. Sajnos azonban az idő előrehaladtával szervezetünk belső működése lassan megváltozik. Ma már tudjuk, hogy a korral járó problémák java része nem elsősorban éveink számának növekedésére, hanem olyan befolyásolható - tényezőkre vezethető vissza, mint például az életmód, ezen belül pedig a táplálkozás. A tápanyagok csökkent felszívódása, a rosszabb hasznosulás, illetve a szervezet megnövekedett igénye miatt ötvenes éveinktől bizonyos vitaminokból, ásványi anyagokból és nyomelemekből nagyobb mennyiségre van szükségünk. Ezért fejlesztettük ki kifejezetten az 50 év felettieknek az Actival Senior filmtablettát, amely a hazai szükségleteknek megfelelő összetételével az egészség és fiatalosság megőrzését, az ellenálló képesség növelését, szolgálja. Ilyenkor télen a megfázás, az influenza, a nátha szinte mindennapos környezetünkben, ezért ebben az időszakban különösen fontos, hogy jó állapotban tartsuk immunrendszerünket. Az Actival Senior komplex multivitamin és ásványi anyag filmtablettában található 28-féle hatóanyag pótolja az idősödő szervezet megnövekedett vitamin-, ásványianyag- és nyomelemszükségletét, maximálisan figyelembe véve az 50 év felettiek megváltozott tápa nyagigényeit. Az Actival Senior összetevői nagyban hozzájárulnak az immunrendszer erősítéséhez, a fittség, a megfelelő aktivitás és az általános jó közérzet megőrzéséhez. Ne hagyjuk, hogy elhatalmasodjanak rajtunk a fáradtság, kimerültség, gyengeség jelei. Milyen jó hallani, mikor egy rég látott ismerősünk azt mondja: „Te semmit sem változtál, remekül nézel ki!” És milyen jó, ha mi tényleg így is érezzük! Milyen nagy biztonságot ad a mai világban egy olyan nagymama vagy nagypapa, akire bármikor számithat a család, akinek mindig van egy kis tartalék energiája! Aktiválás korhatár nélkül? A Béres válasza: IGEN! Táplálkozásunk megfelelő kiegészítésével, napi egy Actival Senior filmtabletta bevételével sokat tehetünk szervezetünk öregedési folyamatainak lassításáért! Az Actival Senior gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! ttq .... Ev angélikus vagyok még? Lapunk október 26-i számában a címlapon találkozhattunk ezzel a kérdéssel; „Evangélikus vagy-e még?” A cikk szerzője megdöbbentő tapasztalatát osztotta meg az olvasókkal: egyik híve elmesélte neki, hogy annyiféle egyházi műsort hallott, hogy most már maga sem tudja, milyen vallású. Remélhetőleg ez azt jelenti, hogy minden műsorban talált valami jót, ami megerősítette őt hitében, és Krisztushoz vitte közelebb, így nem tudta, hogy melyikhez is kötődik inkább. A cikkíró továbbmegy, és azt kérdezi: mit jelent nekem, hogy evangélikus vagyok? Én magam abban a különös (szerencsés) helyzetben vagyok, hogy lelkészként több evangélikus egyházban is szolgálhattam, így megtapasztalhattam, többféleképpen lehet az ember evangélikus (lutheránus). A dán egyházban például az evangélikusok vasárnap délelőtt misére mennek, ahol a lelkész miseruhában áll az oltár előtt, és minden vasárnap van úrvacsora, de gyónás nélkül... Venezuelában, ahol több református testvérünk is tagja volt az egyháznak, ez természetesen egészen másképp volt, de másképp van itthon, Magyarországon vagy Szlovákiában és Erdélyben. Mióta nyugdíjas vagyok, én is több felekezet istentiszteletein vehettem részt, és hallgattam rádiós műsoraikat is. Többször előfordult, hogy csodálkozva láttam, milyen különös utakon lehet eljutni az üdvözítő Krisztushoz. Mert ahhoz nem fért kétség, hogy mindnyájan felé igyekszünk. Természetesen tudom, hogy evangélikus vagyok, de azt is tudom, hogy nem ez a fontos. Luther sem akart lutheránus lenni, hanem keresztény - azaz „krisztusi” - hívő, Bibliával a kezében, az apostolok és az egyházatyák nyomában. Igaz, hogy evangélikus vagyok, de sokszor egynek érzem magam a többi felekezethez tartozókkal. Otthon érzem magamat közöttük, mert együtt haladunk az úton a cél felé. Szilas Attila (Zirc) Evangélikus vagyok - és az is maradok! Kedves evangélikus keresztény hittestvérem! Evangélikus vagy-e még? - tette fel a kérdést hetilapunk 43. számának címoldalán Ferenczy Zoltán, majd így folytatta: Mit ért egyházunk népe evangélikussága alatt? Mit jelent nekem az, hogy evangélikus vagyok? Mit jelent nekem a Biblia, az evangélium? Ezek a személyes kérdések nem hagytak nyugtot, és személyes válasz megfogalmazására késztettek - éppen a reformáció ünnepén! Azt gondolhatná bárki, hogy e napon nagyon könnyű és jó érzés számot adni a bennem élő meggyőződésről. De nem lehet általánosságokat, ismert közhelyeket mondani, csak az őszinte szónak, a nyílt vallomásnak van helye és hitele. Nem új „tételeket” adok közre, csak három, számomra aktuális és fontos információ köré csoportosítom személyes válaszaimat, annak reményében, hogy ezek tízezrek gondolataival egyeznek... Az Úristennek adok hálát azért, hogy „tősgyökeres” evangélikus családba születhettem, és szüleim evangélikus hitben neveltek fel. Az Úr ajándéka az, hogy őseim nevei mind apai, mind anyai ágon megtalálhatóak az idén 250 éves, nyíregyházi gyülekezet alapítói között; de tudom, hogy Istennek nincsenek unokái, csak kegyelemből, a hit által újjászületett gyermekei! Felnőtt fejjel, ismerve a keresztyén/kéresztény egyházak, felekezetek alapvető tanításait, csak azt mondhatom: én is ezt a hitet és vallást választottam volna! (Annak tudatában mondom ezt, hogy tisztában vagyok vele: az, hogy ide születhettem, az Úristen szuverén döntése volt.) S ha ma kellene erről döntenem, akkor is evangélikus szeretnék lenni és maradni! Miért? A mi egyházunk tág ölelésü és nem „túlszabályozott”, mert „Az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki. Az egyház valódi egységéhez elegendő, hogy egyetértés legyen az evangélium tanításában és a szentségek kiszolgáltatásában. De nem szükséges, hogy az emberi hagyományok, vagyis az emberi eredetű egyházi szokások és szertartások mindenütt egyformák legyenek. ” (Ágostai hitvallás, VII. cikk) A mi egyházunk valójában a szentek és igazán hívők gyülekezete, ahol a reformáció négy szóban összefoglalt üzenetét a magam számára is érvényesnek tarthatom. Hiszem, hogy „más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus " (I Kor 3,11). Engedelmet kérek a profán hasonlatért, de vizuális tipus lévén a reformáció ( helyreállítás, visszafor- málás) alapvető felfedezését és tanítását a magam számára egy egyenlő oldalú háromszöggel szemléltettem. S e háromszög - hit. kegyelem és Szentírás oldalai által meghatározott - „területének” központja: egyedül Krisztus! O Luther számára is azonos az Igével. Hiszen egyedül a Szentírásból ismerhetem meg Jézust és az örömhírt! Egyedül hit által fogadhatom be Őt a szívembe, és leszek igazzá Isten előtt! S egyedül kegyelemből. Krisztus Jézus érdeméért van örök életem, mert őérette megváltást nyertem. E földi életemben is élő és személyes kapcsolatom van Megváltó és Szabadító Urammal - például az úrvacsorában. Mert „nincs Isten más, csak O, Krisztus, a Győzedelmes ” (EÉ 256,2). Miért vagyok evangélikus? Mert vallom, a reformáció nemcsak az egyház életében szükséges ma is, hanem elengedhetetlenül fontos „A magunk reformációja" is! Dr. Nagy Gyula tanítását (Evangélikus Élet, október 26.) teljesen elfogadva vallom, hogy az emberi szív reformációja elsődleges és megkerülhetetle'n. Luther sem kezdhette el reformátori működését addig, míg meg nem találta a kegyelmes Istent a maga számára. így vall erről: „Igaz és Isten igazsága, ezek az igék villámcsapásként hatottak lelkiismeretemre. (...) Ha Isten igazságos, akkor büntetnie kell. De amint egyszer ebben a toronyszobácskában tépelődtem ezek fölött az igék fölött: Az igaz ember hitből él (Rám 1,17) - akkor az nem lehet a mi érdemünk, hanem csak Isten irgalmassága. Mert Isten igazsága az az igazság, mellyel minket Krisztus által igazzá tesz és megvált. A Szentírás értelmét ebben a toronyban tette világossá előttem a Szentlélek. Ekkor úgy éreztem, mintha teljesen újjászülettem volna, s mintha tárt kapukon át magába az Edenkertbe léptem volna be. Erre előttem az egész Szentírás más értelmet nyert. ” (Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról) Bizony szükség van a bűn által deformálódott szívünk mai reformációjára, Isten általi visszaformálására, helyreigazítására. Ezt ő az evangélium által végzi el, de csak akkor, ha mi is akarjuk. No de nem ezért vagyunk evangélikusok?! Hogyne lennék evangélikus, amikor a második évezred két legfontosabb történése is felekezetűnkhöz köthető: a Biblia nyomdai úton való megjelentetése, illetve Luther Márton reformációja (lásd Menyes Gyula: Dobogós helyen. Evangélikus Élet, okt. 26.)! Beleremeg az ember szíve, amikor ezt a hírt meghallja. Rögtön erre gondoltam: bizony Erős várunk az Úristen! - és én is e vár népéhez tartózhatom! De miért nem hirdetjük mi, evangélikus keresztények alkalmas és alkalmatlan időben azt, hogy a felvonóhíd még le van eresztve? Csak ezen az egyetlen úton lehet bejutni az erős várba. Isten örök országába! „Én vagyok az út" - mondja Jézus. Hiszen a mi egyházunk tanítása olyan egyetemes, hogy mindenkit hív és vár ebbe az erős várba! A legfontosabbról, az Isten jó híréről elnevezett egyház tagjaként az Úrtól kapott lelki ajándékok szerint mondhatom, írhatom, élhetem az örömhírt, s ebben példakép lehet a „Lázadó géniusz, a szabadság bajnoka” - az egyház reformátora! Isten áldott eszköze volt az 520 éve született Luther Márton. A most megszólított evangélikus keresztény ötszáz év múltán is ebben az Erős Várban bízik, és forró vágya, hogy utolsó óráján a reformátorhoz hasonlóan tudjon válaszolni, ha majd a Nagy Útitárs teszi fel számára a kérdést: „Evangélikus vagy-e még?” - Igen, Uram! Te mindent tudsz, te tudod... Hittestvéri üdvözlettel: Garai András (Nyíregyháza)
