Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-10-26 / 43. szám
Evangélikus Elet 2003. OKTÓBER 26. 11. oldal Digitális forradalom az egyházban Az Intelligens Egyház Munkacsoport rovata. Rovatgazda: Babics Csaba Amikor a 70-es években általános iskolába jártam, matematikatanáraink sokszor figyelmeztettek bennünket. Azt mondták, hogy tanuljuk komolyan az általuk oktatott tantárgyat, mert ennek ismerete nélkül nehezen fogunk boldogulni az életben. Kamaszodó fiatalként ezt inkább úgy értelmeztük, hogy minden tanár a saját szakterületét tartja a legfontosabbnak, és ezért próbálják velünk is elhitetni, hogy fontos, amit tanítanak. Hiszen mindannyian jól tudjuk, hogy egy kisiskolást sokkal inkább lehetett volna riogatni, ha a biológia vagy éppen a fizikatanár tesz hasonló kijelentéseket. Ma kezdem belátni, hogy egykori tanáraimnak igazuk volt. Ők tudtak valamit, ami a mai iskolásoknak már egyáltalán nem kérdés. Élt egy filozófus a 17. században, aki matematikával is foglalkozott, és bizonyára nem is sejtette, hogy a számok világában tett megfigyelésének egyszerű leírásával az évezred végére teljesen átalakítja az emberiség gondolkodásmódját. Ő Gottfried Wilhelm Leibniz volt, akinek felfedezése csupán abból állt, hogy megfigyelte a számok azon törvényszerűségét, miszerint bármilyen nagyságú számot le lehet írni, és velük műveleteket lehet végezni kétféle kifejezésmód kombinációjával (0-1; igennem; van-nincs). így fedezte fel a kettes számrendszert, és ezáltal tulajdonképpen megalkotta a számítógép elvi működését. Amikor a huszadik század első felében az elektromosság gyakorlati alkalmazásának köszönhetően megalkották az elektroncsövekben működő tirisztorokat, már létrejöhetett az első elektronikus számítógép. Ezek akkor épületnyi méretűek voltak, hatalmas hűtőrendszerekkel, és ma már elképzelhetetlenül lassúak. A programozást gépi kódok beírásával kellett végrehajtani, és néhány napon belül oldották meg a feladatot. A második világháború után a tranzisztor felfedezésével az előbbi gépek méretét szinte mikroszkopikus méretűre sikerült összezsugorítani. Az igazi digitális forradalom ekkor kezdte el meghódítani a világot. Mivel a digitális kódok segítségével a memóriákban bármit lehet tárolni számokkal (zenét, szöveget, adatokat, rajzokat, színeket, képeket, stb.) és rajtuk műveleteket végrehajtani, elkezdődhetett az emberi élet minden területét átfogó alkalmazása. Először csak azt vettük észre, hogy a nagy fekete hanglemezek eltűntek a boltok polcairól, és helyette tenyérnyi CD-lemez kapható, amelyen hiába kerestük a barázdákat. Ekkor kezdtük el tanulni az új fogalmat: digitális. Majd lassan a személyi számítógépek is beköltöztek otthonainkba, munkahelyeinkre. A különböző segédprogramok megszületésével bárkiből könnyedén szakember válhatott. Az egyházban sokan ördögi eszköznek tekintették a számítógépeket. Magam is tapasztaltam azt a félelmet, hogy bűn a Bibliát digitalizálni, vagy olyan igehirdetést elmondani, amit a gép ír. Ma már mosolygunk ezeken az alaptalan félelmeken, és egyre több lelkészi hivatalban segíti munkánkat a komputer. A püspöki hivatalban folyó munkát olyan digitális eszközök segítik, amelyek nélkül ma már nehéz lenne elképzelni a sokoldalú feladatok elvégzését. A fénymásoló, a telefon és az Internet napi használata mellett jelen van a digitális fényképezőgép, amellyel fotózva akár néhány percen belül a Föld másik oldalán is megjeleníthető a kép egy ottani számítógép monitorján. (Ez ma már mobiltelefonnal is megoldható.) Azután ott van az elektronikus (e- mail) levelezés lehetősége. Ezáltal vált egyházi sajtónk számára is lehetővé, hogy akár lapzárta utáni események hírei is bekerülhessenek az éppen - szintén digitális technikával - készülő lapszámba. A digitális adattárolás áttekinthetőbb fotóarchívum létrehozásának lehetőségét teremtette meg. A laptop (hordozható számítógép) és a palm (tenyérszámítógép) segítségével pedig bárhol lehetőség van például levélírásra, újságszerkesztésre, fotó válogatásra, telefonvonal esetén pedig - bárhol - internetes kapcsolatteremtésre. Végezetül érdemes megemlíteni a MiniDisc digitális hangrögzítőt, melynek segítségével kiváló hangminőség érhető el. Ez lehetővé teszi interjúk, előadások, zenei felvételek, kórusmüvek rögzítését, sőt akár rádióműsorok készítését, szerkesztését is. Amiről most írtam, csak a kezdet. Hiszen a mobiltelefonok használatában olyan lehetőségek rejteznek, amelyeket tegnap még legmerészebb fantáziával sem tudtunk elképzelni. Ma már igazat kell adnom egykori tanáraimnak, hiszen a digitális világ nem más, mint számok logikusan felépített rendszere. Ismerete nélkül nehezebben boldogulnánk - digitális korunkban. Menyes Gyula KETTŐS PORTRÉ Deák Ferenc, a haza bölcse Kettőszáz évvel ezelőtt - 1803. október 17-én - született Söjtörön Deák Ferenc, a haza bölcse. Születésekor elveszítette édesanyját, ötévesen pedig búskomorságba esett édesapját. Testvérei, a tíz évvel idősebb Klára és a tizennégy évvel idősebb Antal nevelték fel. Foglalkozásában is követte testvérbátyját. A győri jogakadémián szerezte jogi végzettségét. Kitűnt kitűnő emlékezőtehetségével. Bátyját Zala megye országgyűlési képviselőjének választották az 1825-27-i reformországgyűlésbe. Deák Ferenc 1823-ban tette le az ügyvédi vizsgát. Zalában megyei hivatalokat töltött be, majd 1833-ban az országgyűlési követségben felváltotta bátyját. Ekkor már javában folyt az 1832-36-os országgyűlés, melyen a reformeszmék vezére lett. O az újat akaró, szabadelvű irányzat képviselője, vezérszónoka lett. Felszólalt a jobbágykérdésben. (A jobbágyok természetes jogait földesuraik nyolc évszázada igazságtalanul tartották vissza, mert a föld birtoklásának joga - szerinte - minden hazafinak természetes jussa.) Deák hívő katolikus volt, de küzdött a legteljesebb vallási egyenlőségért. Köztudott, hogy a jobbágykérdést csak 1848-ban rendezték a jobbágyok felszabadításával. Nyíregyházán azonban 1824-ben történt meg az örökváltság, amellyel a nyíregyháziak megvásárolhatták a birtokukat. Deák Ferenc példának állította a nyíregyháziak örökváltságát, amellyel tulajdonosokká lettek az egykori árendások. Deák bátran kiállt a perbe fogott Wesselényi, Kossuth és az országgyűlési ifjak mellett. Bécsben is közbenjárt érdekükben, és segített Kölcseynek a védelemben. Batthyány Lajos első felelős magyar kormányában az igazságügyi miniszteri tisztet töltötte be 1848. április 7-től szeptember 11-ig.’ 1848 decemberében Windischgrätz Pest előtt állt csapataival. Deák elvállalta az országgyűlés békéltető bizottságának küldetését. Eredménytelensége miatt nem követte Kossuthot Debrecenbe, hanem hazament Kehidára. A bukás után nem lett bán- tódása. O lett a passzív ellenállás példaképe. 1854. november 11-én felköltözött Pestre. Vörösmarty halála után családjának gyámja lett. Ferenc József csapatai 1859-ben Solferinónál vereséget szenvedtek, ezért a császár engedményekre kényszerült. Az 1861-ben összehívott országgyűlés azonban a megajánlott engedményeket nem fogadta el. 1865. április 16-án a Pesti Napló húsvéti számában Deák megfogalmazta a kiegyezés feltételeit. Amikor 1866-ban újabb vereség érte a császár csapatait, Erzsébet királyné segítségével a császár is hajlott a megegyezésre. 1867. június 8-án megtörtént a koronázás. Deák maga helyett az ifjú Andrássy Gyulát ajánlotta miniszterelnöknek. A haza sein kitüntetést, sem hivatalt nem fogadott el. 1876. január 28-án halt meg. Koporsóján ott volt Erzsébet királyné koszorúja, Kossuth Lajos békéltető mirtuszága. Nagy részvét mellett temették el február 3-án. A Kerepesi úti temetőben mauzóleum őrzi földi maradványait. Teológiai szekció a társadalmi nemek kutatásában A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem keretében működő Társadalmi Nem- és Kultúrakuta- tó Központ ismét megrendezi szokásos őszi konferenciáját október 27-től 29-ig „Erőszak és nemek: A társadalmi nemek kutatása Magyarországon az ezredfordulón ” címmel. A magyarul nagyon körülményesnek ható „társadalmi nem” kifejezés arra a felismerésre utal, hogy a férfi és női szerepeket nem kizárólag biológiai, hanem szociális és kulturális hatások is alakítják. Ezek a hatások kutathatók, értékelhetők s az élet tá- gabb összefüggéseivel is összevethetők; ezek tanulmányozásával a régi demokráciákban pedig már tudományágak foglalkoznak. A magyar kezdeményezés egyrészt ebbe a nemzetközi munkába igyekszik bekapcsolódni, másrészt pedig a nemek társadalmi beágyazottságának sajátos magyar feltételeit és összefüggéseit igyekszik feltérképezni. A konferencia hétfőn délelőtt 10 órakor plenáris üléssel kezdődik, hétfő délutántól szerda délutánig pedig szekcióüléseken és kerekasztal-beszélgetésekben járja körül a témát. Csak néhány szekciótémát, ízelítőül: Művészet, erőszak és társadalmi nem; A nemek reprezentációja a filmben és az irodalomban; Elnyomott férfiak; A szimbolikus erőszak az oktatásban és a feminista pedagógia; Családtípusok, családformák az ezredforduló Magyarországán; A nőgyűlölet szellemi hagyománya: magyar antifeminizmus - feminista szellemtörténet. A konferencián immár hagyományosan teológiai szekció is dolgozik, az ülésre kedden reggel 9 órától a 338-as teremben kerül sor. Tíz teológus jelezte részvételi szándékát és adta közre előadásának rövid kivonatát, közülük hatan a honi evangélikus teológiát képviselik, egyikük pedig Dél-Afrikából érkezik. Az előadások közül nyolc a Biblia világában kutatja a nemi szerepek szociális és kulturális hátterét (érdekes módon idén főleg az Ószövetség felé fordul az előadók figyelme), egy előadás Dietrich Bonhoeffer teológiájának gewtfer-összefüggéseit keresi, a tizedik pedig a hitoktatás területére alkalmazható következtetéseket járja körül. (Az egész konferenciáról részletes információk olvashatók a http://gender, bkae. hu weboldalon.) Csepregi András PO BERES Az egészséges emberért Az egészséges csontok titka Október 20-a az Egészségügyi Világszervezet (WHO) naptárában a csontritkulás világnapja. Ez is jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a „néma járványra”, mely világszerte több mint 200 millió embert sújt, és hazánkban is a lakosság 7-10 százalékát érinti. A Nemzetközi Csontritkulás Alapítvány adatai alapján Európában 30 másodpercenként egy csontritkulásos eredetű csonttörés következik be! A csontritkulás legfőképpen nőket fenyegető betegség, ezért fontos, hogy a hölgyek tájékozódjanak a csontok egészségével kapcsolatos teendőkről, valamint a csonterősítéshez nélkülözhetetlen kalcium és a D-vitamin szerepéről. Fontos tudni, hogy a csontritkulás nemcsak az idősebb korosztályt érinti. A csontképzés-csontbontás egyensúlyának felbomlása, a csontvesztés felgyorsulása már korábban, 40 éves kor környékén elkezdődik, ezért időben oda kell figyelni csontjaink egészségére. Veszélyeztetettek .többek között a nagyon sovány testalkatú hölgyek, hiszen aki fiatal korban csekély „maximális csonttömeget” épített fel, az gyorsabban megérzi a természetesen bekövetkező csontvesztés hatásait. Különösen veszélyes a dohányzás, a kávé- és koffeintartalmú italok, valamint az alkohol fogyasztása: ezek az élvezeti szerek ugyanis szabályos „kalciumrablók”. A csontozat rendszeres terhelése, a séta, kocogás, futás, de az egyszerű járás is a csontképzés fontos ingere, amelynek hiányában gyorsabban felborul a kényes egyensúly. További veszélyforrás a kevés szabadban, napfényen töltött idő: a napsugárzásnak köszönhetően képződik ugyanis a bőrben a D-vitamin, amely nélkülözhetetlen a kalcium felszívódásához. A csontok erősítése szempontjából tehát kulcsfontosságú a kalcium és D-vitamin együttes jelenléte. A kalcium az emberi test számára elengedhetetlenül fontos ásványi anyag, csontjaink fő alkotója. Amennyiben nincs elegendő kalcium a vérben, a szervezet a csontokból vonja el azt, ami a csontok meggyengüléséhez, fokozott törékenységéhez vezet. A kalcium felszívódásához, csontokba való beépüléséhez elengedhetetlenül fontos a meghatározott mennyiségű D-vitamin. Szervezetünkben ugyanis a D-vitamin növeli a kalciumfelszívódást a belekből, csökkenti a szervezet kalciumürítését, valamint a vázrendszerben elősegíti a csontképzést. Az átlagos napi táplálkozással nem, vagy csak nagyon nehezen fedezhető a szervezet kalciumszükséglete. Ezért a Béres kutatói kifejlesztették a CalciviD filmtablettát, amely az ajánlott napi dózisban együtt tartalmazza a kalciumot és az annak felszívódását segítő D3-vitamint. A CalciviD filmtablettát minden 40 év feletti hölgynek ajánljuk, a megnövekedett kalciumigény pótlására és így a csontritkulás megelőzésére, illetve a már csontritkulásban szenvedő betegeknek a gyógyszeres terápia kiegészítő kezelésére. A CalciviD filmtabletta gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Dr. Dómján Elek püspök (1869-1938) Hatvanöt évvel ezelőtt - 1938. október 24-én - halt meg Nyíregyházán dr. Dómján Elek, a tiszai kerület evangélikus püspöke. A Szentgyörgyvölgyi nemesi előnevet viselő lelkész Sopron megyében, Vásárosfaluban született 1869-ben. Gimnáziumi tanulmányait a soproni evangélikus líceumban végezte. Ugyanitt kezdte meg teológiai tanulmányait is, amelyet Németországban folytatott. Lelkészi pályafutása Miskolcon indult, majd Fancsalra választották meg parókus lelkésznek. Életéből harminc esztendőt töltött Sátoraljaújhelyen. Ez a város volt az egykori Zemplén vármegye székhelye. Itt dolgozott nyelvújításunk apostola, Kazinczy Ferenc, itt kezdte meg közéleti pályafutását Kossuth Lajos, aki a helybeli evangélikus egyházközség ügyésze is volt. (A városon átfolyó Ronyva patakot 1920-ban, a trianoni békeszerződésben hajózható folyónak nyilvánították, és itt húzták me^ az országhatárt.) Dr. Dómján Eleknek számos egyházi szakmunkája jelent meg. 1921-ben esperes lett a tiszavidéki egyházmegyében. „Az áldozati kultusz” című műve alapján a debreceni Tisza István Tudományegyetem a vallásbölcselet doktorává avatta. Még fiatal lelkész korában - Fancsalon - lefordította latinból II. Rákóczi Ferenc fejedelem önéletrajzát, amelyet 1903-ban, Miskolcon adott ki. (Ekkor volt Rákóczi szabadságharcának kétszáz éves évfordulója.) Közéleti tevékenysége elismeréséül Dómján Eleket 1933-ban kormányfőtanácsosi címmel tüntették ki. Nyíregyházán 1937. február 17-én meghalt Geduly Henrik püspök. Helyére a sátoraljaújhelyi főesperest választották meg. Az új püspök beiktatására 1937. szeptember 7-én Debrecenben került sor. Dr. Dómján Elek püspöknek Nyíregyházán mindössze egy esztendő adatott. Hatvanöt évvel ezelőtt - 1937. október 24-én - meghalt. Nyíregyházán, az Északi temetőben szolgatársa, Geduly Henrik püspök mellett temették el. Ugyanott állították fel emlékművét is, melyen mellszobra is látható. Dr. Dómján Elek egész életén át behatóan foglalkozott a Rákóczi-szabadságharc történetével. Halála után egy héttel - 1938. november 2-án - a bécsi döntés a Felvidék déli részét visszacsatolta Magyarországhoz. Visszakerült a Sátoraljaújhely melletti Borsi, II. Rákóczi Ferenc fejedelem szülőhelye; Kassa, ahol a fejedelem holttestét helyezték el örök nyugalomra; Munkács, amelyet a fejedelem édesanyja, Zrínyi Ilona védett három éven át; Beregszász, ahol 1703. május 22-én kibontották az „Istennel a hazáért és a szabadságért” feliratú zászlót; Ungvár, ahol Bercsényi Miklós volt az ungi főispán. Halálának 65. évfordulóján kegyelettel emlékezünk Nyíregyháza második evangélikus püspökére. Most, amikor a Rákóczi-szabadságharc háromszáz évvel ezelőtti kezdetét ünnepeljük, ne feledjük, hogy száz évvel ezelőtt - dr. Dómján Elek személyében - egy evangélikus püspök tisztelgett Rákóczi emlékiratának lefordításával a szabadságharc évfordulója előtt. Dr. Reményi Mihály y Musix-koncert Jótékonysági hangverseny a Bécsi kapu téri evangélikus templomban 2003. november 02-án, 19 órakor. Közreműködik a Musix énekegyüttes (Lénárd Katalin, Kovács Beáta, Apró Veronika, Megyesi Zoltán, Cser Ádám, Cser Krisztián). Műsoron Victoria, Tallis, Weelkes, Gesualdo és Byrd művei (vagy rövidebben: reneszánsz egyházzene), vezényel Peter Phillips, a Tallis Scholars művészeti vezetője. A belépés ingyenes, adományokat elfogadnak, melyeket a kikindai (vajdasági) magyar evangélikus gyülekezet támogatására fordítanak. (A koncert Peter Phillips mesterkurzusának zárókoncertje.)