Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-10-26 / 43. szám
4. oldal 2003. OKTÓBER 26. Evangélikus Elet Hit az élménytársadalomban Az Evangélikus Szövetség rastede-i közgyűléséről Generalversammlung des Evangelischen Bundes 2003 in Rastede Glauben in der Erlebnisgesellschaft Generalversammlung des Evangelischen Bundes 9.-12. Oktober 2003 in Rastede bei Oldenburg E cikk szerzője az Ökumenikus Tanulmányi Központ jóvoltából mint megfigyelő vehetett részt az evangélikus és református német tartományi egyházak küldötteiből álló közgyűlésen, melyet a bensheimi székhelyű Vallástudományi Intézet szervezett meg október 9-12. között. A 2003. esztendő ökumenikus helyzetét értékelő jelentést a Hit az élménytársadalomban című, kétnapos tudományos konferencia előzte meg. Az alábbiakban némi ízelítőt szeretnék adni a háromnapos egvüttlét szellemi-lelki ajándékaiból. Az Oldenburg szomszédságában fekvő Rastede a tenger közelségének és hatalmas kiterjedésű parkerdejének köszönhetően jó levegőjéről híres. A délelőtti előadások és délutáni csoportos foglalkozások közötti nem kevés szabadidőt sokan az aktív pihenés jegyében használták ki. A kellemes séták alatt bőven jutott idő az ebéd és a hallott előterjesztések megemésztésére. A konferencia főelőadásait - a témákhoz illeszkedően - mindkét reggel bibliatanulmányok vezették be. Az első napon korunk élményorientált embere állt a vizsgálódás homlokterében. A programfüzet borítóján látható fotó azokat a modem, mai embereket jelképezi, akik életük során „egyik élménytől a másikig” sietnek, akiknek már nem az utazás végcélja a fontos, hanem maga az út, amely alatt minél többet vágynak megtapasztalni, átélni. Miként előadóink megállapították, ebben a belülről fakadó erős késztetésben, az élmények utáni sóvárgásban nagy szerepet játszik - az önmagunk ürességétől való félelem. A belső biztonságát, támaszát - tehát Istenét - veszített ember fél önmagától, mert ha egy percre is egyedül marad, ordítani kezd benne az üresség. Ezért menekül egyik eseményből a másikba. Az áruházakban, az élményfürdőkben, a szabadidőparkokban, a wellnesközpontokban eltöltött idő, a különféle társasági együttlétek a gyorsan múló élet élvezetének forrásává lettek. A hagyományos vallásosságot, az Istenbe vetett hitet felváltotta az e világ hatalmasságai felé forduló bizalom. Ezt mutatja a közelmúltban, németországi fiatalok körében végzett felmérés is, melyet Anabella Weismann professzor asszony ismertetett Hit az élménytársadalomban című előadásában. A hagyományos és pszeudo-vallásosság alakulásának meghatározására a következő kérdést tették fel a kutatók. Megkérdezték: „Kinek van a legnagyobb befolyása a világ sorsának alakításában?” A válaszok, főként azok arányszámai megdöbbentőek. A válaszadók 32 százaléka szerint minden ember maga kovácsa sorsának. A nagy világcégeket, bankokat a megkérdezettek 22%-a gondolta a legmeghatározóbb tényezőnek, míg az Isten világ feletti hatalmát csupán a válaszadók 11%-a jelölte meg. Az Úristen mindazonáltal maga mögé utasított néhány meghatározó politikust (9%), továbbá a feltalálókat és a nagy terrorszervezeteket (3%). Az élmények és események túlkínálatában vergődő ember számára a hit valóban híd lehetne, melyen visszatalálhatna Istenéhez és önmagához. E hitet viszont közvetíteni, tanítani kell. A második napon előadóink ennek mikéntjére keresték a választ. Hitet tanítani: hogyan, hol, mit? Az előadásban megerősítést nyert az általunk is ismert tény: a felnövekvő generációnak egyre kevesebb lehetősége van családi körben elsajátítani a hitélet legfontosabb elemeit, ezért megnőtt a vallás- és hitoktatás szerepe mind az iskolai, mind a gyülekezeti alkalmakon. Tanítani, de hogyan? Örök vita folyik a pedagógiában: a szigorúbb, következetesen az ismeretanyag átadását szem előtt tartó és a könnyedebb, inkább a tanuló természetes kíváncsiságára és egyéni képességeire apelláló oktatási módszerek között. Vajon a hitoktatásban az átadandó tananyag mennyiségének, vagy a tanítás időtartama alatt keletkező élménynek van-e nagyobb „hozadéka”? Az élménypedagógia a kettő ésszerű és rugalmas kombinálásában látja a megoldást. Az élmények közvetítésével tanító módszer nem csak a legfontosabb ismeretanyag átadását, de annak a személyiségbe való mélyebb beépülését is lehetővé teszi. Mindenesetre nekünk, szülőknek, pedagógusoknak is újra le kell ülnünk az iskolapadokba, hogy alapos elemzés után megértsük saját korunk lélektanát. S ami ennél is fontosabb, hogy megértsük a nyugati kultúránkban fokozatosan teret veszítő Istent, aki nem lesz kevesebb, gyengébb azáltal, hogy mi nem gondolunk rá. Szarka István „Az ember, a pap, a pápa” címen az Új Ember családi magazinja nemrégiben dupla számot adott ki abból az alkalomból, hogy II. János Pál negyed százada szolgál a római katolikus egyházban. Címünkben sem véletlenül található meg a szolgál ige az uralkodik helyett, hiszen XXIII. János óta - akit a zsinat atyjának nevezhetünk - a szolgálat szó szerepel a Vatikán szótárában. VI. Pál szintén használta ezt a kifejezést, amelynek üzenetét nemcsak életével, hanem végrendeletével is megpecsételte: azt kérte, hogy fakoporsóban, földbe ásva, egyszerűen temessék el. 7. János Pál, a mosolygó pápa mindössze 33 napig lehetett szolgálatban hirtelen halála miatt. Utódja, II. János Pál is az elődök által megkezdett úton jár: szolgálatát küldetésnek tartja, nem csupán feladatnak. II. János Pált Girolamo Battista Re bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa mutatja be az említett kiadványban. Mint írja, biztos abban, hogy ez a pápa „örökre beírta nevét a történelembe”. Cikkének címe: II. János Pál, a rendíthetetlen (érdekes, hogy a Népszabadság 2003. október 10-11-i számának kétoldalas cikke hasonló címmel jelent meg: Wojtyia pápa, a rendíthetetlen). Re bíboros vezércikkében mérleget készít az elmúlt negyed század szolgálatáról. A bíboros a pápa egyik legközvetlenebb munkatársa, aki közelről ismeri a dinamikus, aktív, fantáziadús egyházfőt. Nem hallgatja el, hogy a „lengyel pápát” megválasztása után gyanúval fogadták Rómában, hiszen messziről érkezett, az akkor még szocialista Lengyelországból. Hivatalba lépése óta számtalan jelzővel illették II. János Pált. A komoly és tréfás kifejezések egyaránt azt mutatják, hogy az elmúlt 25 évben a média embereit állandóan foglalkoztatta a pápa személye és világraszóló szolgálata (semmit sem von le nagyságából az, hogy ebben az évben nem ő lett a Nobel-békedíj nyertese, noha sokan várták ezt), de híven tükrözik negyed százados pályájának főbb jellemzőit is. Vizsgáljunk most e jelzők közül néhányat. Erkölcsi tekintélyű egyházfő, aki nemcsak tanította Krakkóban az erkölcstant, hanem sokszor nyilatkozott erkölcsi kérdésekben, sőt a nemzetközi porondon az egyházon kívül állóknak - az egész emberiségnek - is hirdette a keresztény erkölcs normáit. Utazó pápa. Valamennyi földrész lakóinak tudomására akarta hozni, hogy Krisztus üzenete az egész emberiség számára segítséget jelent. Talán egyetlen olyan jelentős államférfi sincs, aki annyi emberrel találkozott volna, mint ő. Személye, kontaktusteremtő képessége lenyűgöző. 1984. március 2-án magam is átélhettem ezt, amikor a Lutheránus Világszövetség és Római Katolikus Egyház Közös Bizottságának tagjaival együtt a pápa kihallgatáson fogadott a Vatikánban. Ezen a találkozón - többek között - kijelentette: az ökumenikus dialógus belső szükségszerűség, és visszafordíthatatlan folyamat. Tizenegy évi szolgálatunk után jó volt hallani ezt a legilletékesebb személytől. Közvetlensége, mosolygós szeme, néhány kedves szava a „távollévőket” is „közellévökké” tudta tenni... Meggyőződéses hívő - ennek tartja őt mindenki, aki személyesen vagy írásaiban f megismertíettc 5t. Egy világ választja el a rossz hírű reneszánsz pápáktól (mint például VI. Sándortól). II. János Pál még a nemzetközi fórumokon sem egy „mini állam” képviselőjeként jelenik meg, hanem az Úr Jézus Krisztus követeként. Röviden, tömören fogalmazó szónok. Szavai szállóigévé lettek: „Ne féljetek, tárjátok ki ajtóitokat Krisztus előtt” - megválasztása után e szavakkal köszöntötte olaszul a rómaiakat. „Európa, találd meg magadat! - Reményünk Krisztus”- mondta 1996-ban Pannonhalmán. „Soha nem lehetünk boldogok egymás ellenében” - idézik sokszor gondolatát. Imádkozó pápa. A Vatikánban és Upp- salában, a svéd evangélikus katedrálisban, a vadstenai Szent Birgitta-emlékkápol- nában vagy Latin-Amerikában térdre borult, és hosszan imádkozott. Hihetetlen munkabírásának titka imádságos élete. Soknyelvű pápa. Itt most nem az ötven nyelven elmondott alkalmi üdvözléseire gondolok, hanem arra, hogy hány nyelven tud tárgyalásokat folytatni. II. János Pál lengyel és fehérorosz anyanyelvű, így a legtöbb szláv nyelven tárgyalóképes. A latint és származéknyelveit rendszeresen használja. Legtöbbször olaszul beszél, de a diplomaták között franciául is megszólal. Latin-Amerikában spanyolul és portugálul is kommunikált, tud németül is, bár szláv akcentussal beszél, mint a csehek. Velünk angolul tanácskozott. Első magyarországi látogatása előtt (1991) ma- gyamyelv-órákat vett Kada Lajos érsektől és Szabó Ferenc jezsuita professzortól. A nemzetközi felelősségű pápa nem vesztette el lengyel identitását, de jól tudja, hogy ha egy embertársához annak anyanyelvén szól, nagyobb hatást érhet el. A fiatalokat kiemelten szerető pápa. Mint egykori tanár és ifjúsági lelkész, jól tudta hasznosítani a fiatalok között szerzett tapasztalatait. Őket a jövő egyháza tagjainak, az egyház reményének nevezte, és bátor, felelős Krisztus-követésre biztatta. Ökumenikus elkötelezettségű. A nyugati és keleti egyházakkal egyaránt számol. „Két tüdővel kell lélegzenie az egyháznak” - mondta többször erre utalva. Emlékezetes számomra az 1999. október 31-én, vasárnap délben felolvasott üzenete, melyet Rómából küldött Augsburgba: „Szeretett Testvéreim! Ma Augsburg városa egy nagy jelentőségű esemény színtere. A katolikus egyház és a Lutheránus Világszövetség tagegyházainak képviselői Közös Nyilatkozatot imák alá az egyik legfontosabb témáról, mely eddig a katolikusok és az evangélikusok közötti ellentét egyik fő forrása volt: a hit általi megigazulás tanításáról... Mérföldkőről van szó a keresztények közötti teljes egység visszaállításának nem éppen könnyű útján. így magáért beszél, hogy ezt a mérföldkövet éppen abban a városban teszik le, ahol 1530-ban az Ágostai hitvallással a lutheri reformáció története döntő ponthoz érkezett... Reménységem szerint a még megmaradó nehézségeket a jövőben meg tudjuk oldani. Ez a dokumentum a történelmi .emlékezet megtisztításához és a közös tanúságtételhez való értékes hozzájárulás.” Az ökumenizmus keretén túlmutat, mégis ide tartozik, hogy a Nostra Aetate- irat szellemében a világvallásokkal is hajlandó volt tárgyalást folytatni - nem az egység, hanem a békesség érdekében. Megbocsátatni tudó és bocsánatot kérő egyházi vezető. Még merénylőjének is, Mehmed Ali Agcának is bűnbocsánatot hirdetett (őt még a börtönben is meglátogatta), valamint VI. Hadrianus holland származású pápa óta (1523) először kért bocsánatot Istentől az egyház gyermekeinek bűnéért. Legalább kilencvenötször hallatszott a „mea culpa" a „tua culpa" helyett (az én bűnöm a te bűnöd helyett), mintegy huszonkét témakörben. Istentől kért bocsánatot a zsidók, a protestánsok, a tudósok, az indiánok ellen elkövetett egyházi bűnökért. Minket, evangélikusokat ezek a nyilatkozatok a 95 tétel első mondatára emlékeztetnek, ahol a naponkénti megtérésről (bűnbá- nattartásról) beszél Luther. Sokat író, gyakran nyilatkozó pápa. A 20-21. század írott és elektronikus médiáját tudatosan felhasználja a szekularizáció világában, hogy ne csak egyháza hű népe, hanem az egyháztól elidegenedett emberek is megismerhessék tanítását, segítőkészségét. A római egyház sem mentes a belső feszültségektől és a külső problémáktól. Megtartva ősi kincsét, alkalmazkodnia kell a jelen korhoz is. Ezért II. János Pál a bibliai bölcs emberhez méltóan régit és újat egyaránt előhoz megnyilatkozásaiban. Nemcsak a Vatikáni Rádió, illetve az Osservatore Romano ad hírt a római egyház életéről, hanem a regionális és lokális sajtó, rádió, televízió és Internet is a tájékoztatást szolgálja. Az Új Ember magazinja három csomópont körül járja körbe e páratlanul gazdag életet. így beszél az emberről, a papról, a karizmatikus pápáról, aki strukturális változásokat hozott (például a Püspöki Szinódus, a Bíborosi Kollégium, az egyházmegyék újjáalakítása, a kinevezések stb. dolgában). Enciklikák, apostoli buzdítások, személyre szóló levelek sora, karácsonyi üzenetek, felhívás a béke világnapjára minden január elsején - ezek pedig mind-mind a pápának az egyének, a családok, a természet védelme iránti érdeklődését bizonyítják. A lengyel Karol Wojtyia a zsinati pápák utódjaként kerül be a pápák hosszú sorába. Hogy milyen arckép ábrázolja majd a Szent Pál-bazilika pápaportréi között, még nem tudjuk. Vajon az erőteljes, fiatalos férfiarc vagy a szenvedő, beteg öregember képe kerül oda? - ez a jövő kérdése, mint ahogy az is, ki lesz az utódja. Sok minden rejtve, titokként marad számunkra, de amit megtudtunk felőle, az is tiszteletreméltó. Az egykori Pió atya víziója beteljesedett: „Látlak téged véráztatta fehér ruhában.” Minden keresztény - akármilyen fele- kezethez tartozik is - hálát adhat ezért a kivételes személyiségért. Hiszen II. János Pál a nemzetközi ügyekben nemegyszer az egész kereszténység szószólójaként lépett fel. Evangélikus önazonosságunkat tartva mi is szeretettel gondolunk idős, szolgáló testvérünkre. Dr. Hafenscher Károly 25 éve szolgál 11. János Pál pápa 1984. március 2-án - mandátumuk visszaadása alkalmából - II. János Pál a Vatikánban fogadta a Lutheránus Világszövetség és a Római Katolikus Egyház Közös Bizottságának tagjait és szakértőit. Felvételünkön a pápa id. dr. Hafenscher Károllyal.
