Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-02-02 / 5. szám
2. oldal 2003. FEBRUÁR 2. Evangélikus Élet r rr r ___ EL Ő VIZ Matricák A gyerekek és fiatalok körében oly divatos matricák népszerűségüket a gazdag szín- és formaviláguknak, az alapanyagok változatosságának, a sorozatgyűjtés lehetőségének köszönhetik. Készülhetnek papírból, műanyagból, textilből, bőrből, parafából, lehetnek egyszínüek, színesek vagy foszforesz- kálóak. Felhasználási területük igen változatos: ékesíthetnek üvegpoharat, szerepelhetnek reklámfeliratokon, domborodhatnak tolltartón vagy iskolatáskán, díszíthetnek falfelületet, ránk mosolyoghatnak egy-egy bútor oldaláról... A legpraktikusabb megoldás pedig az, amikor matricaalbumba kerülnek, ahonnan bármikor gazdát cserélhetnek. Mégis, ha saját matricáimra gondolok, meg kell állapítanom, hogy közülük kevés tölti be eredeti funkcióját. Legtöbbjük egy csavaros fedelű üveg vagy doboz mélyén várja, hogy egyszer a helyére kerülhessen. Nem tudom, ki hogyan van vele, de nem szeretem sehova sem felragasztani őket. Ennek legfőbb oka az, hogy olyan végleges döntésnek tűnnek, mivel nagyon nehéz eltávolítani őket. Ráadásul egy értékes tárgyra rögzítve levonnak annak értékéből. Mert a matricák előbb-utóbb aktualitásukat vesztik, megsárgulnak, vagy felpöndörödik a sarkuk. Emberekre, élethelyzetekre is gyakorta ragasztunk matricákat: őt szeretem, őt pedig nem, ez ilyen, az meg amolyan. Első ránézésre talán segítségnek tűnhet ez a felcímkézettség, később azonban megköti a kezünket. Rugalmatlanná tesz, amikor egy személyt a körülményekre való tekintet nélkül elfogadunk vagy elutasítunk. Olyankor is hátrányát látjuk a saját magunk kreálta címkéknek, amikor a kisujjunkat sem akarjuk mozdítani egy- egy helyzet megoldása érdekében, mondván, hogy az számunkra kellemetlen, elképzelhetetlen, vagy túl nagy erőpróbát jelent. Pedig sokszor beigazolódik, hogy ami távolról rémítő és elképzelhetetlen élethelyzet, arról utóbb kiderül, hogy elviselhető, hasznos, szükséges, sőt sokkal szegényebbek lennénk a megtapasztalása híján. Azt mondják, hogy az ember azt a negatív tulajdonságot látja meg és nehezményezi a másik emberben, amely őbenne is megvan, amitől tudat alatt ő maga is szeretne megszabadulni. Jézus szavai szintén ennek igazságára figyelmeztetnek: „Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? ” (Mt 7,2-3) Mert a szálka és a gerenda alapanyaga ugyanaz, csak a méretében van különbség. Sokszor - de még mindig nem elégszer- int hallgatásra ez a szemlélet. Minden bűn csírája ott van az ember szívében. Ezért senki se bízza el magát, mert sokszor nem vagyunk tisztában azzal, mi minden rejtőzik bennünk. Gyakran elég egy váratlan élethelyzet, amikor a felszínre tör, és utána döbbenten állapítjuk meg: „Nem is tudtam, hogy ez is bennem lakozik!” Ne tévesszen meg minket, hogy a negatív tulajdonságok olyan könnyen felragaszthatóak bárkire! Hiába van kezünk ügyében a sok „nem szeretem” feliratú címke, ami az után kiált, hogy megbélyegezzük vele környezetünket és élethelyzeteinket. Ne aggassuk ezeket mindenhová csak azért, mert mindenki így szokta! Mert ha így teszünk, leszűkítjük életterünket, és megszegé- nyítjük önmagunkat. Próbáljunk meg sokkal rugalmasabbak lenni a mások, önmagunk és körülményeink elfogadásában! Ne gondoljuk azt, hogy nekünk bármi is jár az élettől, és akkor minden jót ajándékként tudunk majd fogadni! Ha valakire vagy valamire pedig már felragasztottuk címkéinket, minél előbb próbáljuk meg azokat eltávolítani. Mert Isten egyetlen embert vagy körülményt sem arra adott az életünkben, hogy mi azt előítéletünkkel megbélyegezzük, hanem hogy azok alakító hatása által jó irányba formálódjon az életünk. Horváth Mária \ ÍZKERESZT ÜNNEPE UTAM 4. VASARNAP A létezés garanciája Ma reggel újra felébredtem. Új nap köszöntött rám. A föld újra az éltető nap felé fordult. A nap pedig a helyén maradt, pontosabban szokott útján futja pályáját, és változatlanul ontja éltető energiáit. Mindez fel sem tűnik, magától értetődő folyamatnak vesszük. Pedig milyen törékeny az a bonyolult rendszer, amely biztosítja, hogy „ne szűnjön meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka”! Elég egy parányi változás, mondjuk az „El Ninjo”- jelenség felbukkanása Dél-Amerika nyugati partjainál, és az időjárás megszokott rendje máris felborul, és katasztrófák sora zúdul a világ legtávolabbi pontjaira is. A vasárnap igéje arról szól, hogy mi történt az özönvíz után. Volt idő, amikor az özönvízről szóló és szinte minden nép emlékezetébe ivódott történeteket a képzelet világába utalták. A régészeti kutatás azóta kimutatta, hogy ezeknek valós történeti magjuk van. A legújabb feltételezés szerint körülbelül hétezer évvel ezelőtt a Boszporusznál átszakadt a föld- nyelv, és a Földközi-tenger vize a mai Fekete-tengerbe zúdult, és ez a hihetetlen vizmennyiség soha nem látott árvízzel borította el a Közel-Kelet térségét. Minden bizonnyal egy ilyen nagy katasztrófa emléke húzódik meg az özönvízről szóló sumér és babiloni mítoszok mögött, amelyeknek egyes elemei a bibliai elbeszélésre is hatással voltak. De a Szentírásban található leírásban nem is az esemény bemutatása egyedülálló, hanem az, amit az özönvízzel kapcsolatban a mindenség Uráról elárul. Az első, ami a vasárnap igéjében feltűnik, hogy bár a katasztrófa az egész világot pusztulással fenyegeti, Istent malMóz 8,15-22 gát mindez mégsem érinti. A babiloni mítosz szerint a vízár minden élőlényt elpusztít, és maguk az istenek is sírva menekülnek az égbe. Ezzel szemben a Biblia nem hagy kétséget afelől, hogy Isten változatlanul ura a helyzetnek. Ha pedig így van, akkor még van valami esély a túlélésre. Erről nem volna szabad elfeledkeznünk, amikor személyes tragédiák vagy tömegméretű katasztrófák miatt úgy véljük, fejünkre omlik a világmindenség. Az özönvíz katasztrófája arról árulkodik, hogy Isten - noha hosszútürő -, mégsem erélytelen és tehetetlen öregúr. A bűn eláradt a földön, és egyszer betelik a pohár. Isten akkor véget vet ennek az állapotnak. A bűnt nem hagyja következmények nélkül. De azt is meg kell állapítania, hogy a legszigorúbb büntetés sem tudja az emberiséget jóvá tenni, mert „gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva ”. Nem a körülmények rontják meg, és nem is a rossz példa. Az ember önmagában, saját természetében hordozza a gonosz vírusát. Jézus jól látta ezt, mert ezt mondta: „Ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná... " A gonoszság mind belülről, (a szívből) jön, s ezek teszik tisztátalanná az embert" (Mk 7,18. 23). És nincs az az özönvíz, amelynek álja az embert tisztára moshatná. Lám, alig tűnik fel a szivárvány az égen, hogy a katasztrófa végét jelezze, Noé fia, Hám máris kigúnyolja az apját (lMóz 9,22), és az elbizakodott emberek Bábelben égig érő tornyot készülnek építeni (lMóz 11,1-9). Igen, Isten szigorú, de ugyanakkor könyörületes is. Megőrzi a világmindenség ingatag rendjét, hogy az élet sérülékeny fonala meg ne szakadjon, de a bűn végzetes hatalmába nem törődik bele. Elindul egy jelentéktelennek tűnő eseménysor Ábrahám kiválasztásával (lMóz 12,1-3), amely végül is Jézus Krisztus művébe torkollik, aki által bűnbocsátó kegyelme és szeretete az egész világra kiárad. A megátalkodott emberi szívet egyedül Istennek az így megtapasztalt jósága képes meglágyitani. Ha az özönvíz drámáját Isten szemszögéből nézzük, önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy a mindenség Ura miért nem vetett véget ennek az anyagi világnak, és miért nem állította helyébe örökkévaló mennyei világát. Ha megálljt parancsolt volna a történelemnek, akkor sok hiábavaló vergődést és gyötrelmet megtakarított volna embergyermekeinek. Itt a földön minden kérdésünkre nem kaphatunk megnyugtató választ, hiszen „ki értette meg az Úr szándékát, és ki lett az ő tanácsadójává?” (Róm 11,34). De Isten döntése nyilván amellett szól, hogy az élet színtere megmaradjon, és ezért amikor új napra ébredünk, új lehetőséget is kapunk. A mennyei Atya nyilván még meg akarja kóstoltatni velünk szeretetét, és a vele való közösségben lévő élet nagyszerűségét. Imádkozzunk! Mindenség Ura, mennyei Atyánk! Köszönünk neked minden új percet, napot, évet, minden új lehetőséget. Magasztalunk Téged a természet és a benne sürgő élet csodálatos rendjéért. Bocsásd meg, hogy az emberiséggel együtt mi sem bizonyulunk méltónak jóságodra. Őrizz minket minden hitünket és erőnket felülmúló próbatételtől, de kiváltképpen óvj meg a gonosz hatalmától, Jézus Krisztus által. Ámen. Dr. Cserháti Sándor o RATIO OECUMENICA Könyörögjünk békességben és tiszta szívvel az Úrhoz! Urunk Istenünk, mennyei Atyánk, aki Jézusban biztattál, hogy könyörgéseinkben keressünk meg téged, eléd terjesztjük mindazt, ami szívünk vágya, értelmünk kérése. Hogy igazán boldogok lehessünk, add meg mindazt, amire tetszésed szerint valóban szüksége van a világnak, népednek, országunknak, egyházunknak és minden egyes embernek. Jézus Krisztusért kérünk! [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Könyörgünk szépnek és jónak teremtett világodért, amelyet bár elrontottunk, mégis kegyelmesen megújítasz, és lakhatóvá teszel. Köszönjük, hogy a jogos átok helyett áldásod nyugszik rajta. Add. hogy ennek az áldásnak művelői és to- vábbadói lehessünk. Jézus Krisztusért kérünk! [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Könyörgünk az élettel oly sokszor visszaélő emberiségért. Számtalanszor gyakoroltad rajtunk kegyelmedet. Most se vond meg tőlünk. Adj egymás iránti figyelmet szívünkbe, több türelmet békéden közösségeinkbe, több alázatot a vezetőknek és elegendő jóságot az emberi léleknek. Különösen is könyörgünk embervilágunk háborús gócpontjaiért. A közel- és távol-keleti feszültségekben élőkért, a nyomorúságban elkeseredett, a bajokban megkeményedett népekért. Őérte, akiben békességet szereztél, Jézus Krisztusért kérünk! [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Istenünk, aki Jézus Krisztusban világosságot hoztál sötétséggel küzdő életünkbe, állj azok mellé, akik sötét gondolatokkal, sötét hatalmakkal, sötét erőkkel küzdenek. így kérünk a testi-lelki keresztet hordozókért. Imádkozunk azokért, akik otthontalanok, hogy tenni is tudjunk értük. Könyörgünk a betegségben lévőkért, a halál partján állókért és a gyász fájdalmában vergődőkért. Légy vigasztalásuk, és adj melléjük vigasztalókat. Add, hogy a reménytelenségben is higgyük, hogy Te lecsendesíted a tengert, és Úr vagy a számunkra legyőzhetetlen erők felett is. Jézus Krisztusért kérünk! [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Atyánk, könyörgünk népedért - az egyházért, egyházunkért. Különleges feladattal bíztad meg gyermekeidet: hogy az örömhír emberei legyenek e világban. Adj ehhez naponként megújuló hitet, kitartó bátorságot, újra feltöltődő energiát. Reformáld meg egyházadat újra. Szentlelkeddel gyújts tüzet bennünk, áldd meg az igehirdetés szolgálatát és a szeretet cselekedeteit. Különösen is kérünk a magyar evangélikussá- gért, hadd simuljon bele a kezdődő püspökválasztásban minden emberi döntés a te akaratodba. Áldásod kísérje jövőtervezésünket és -építésünket. Add, hogy ne önmagunkért legyünk, hanem másokért élhessünk. Jézus Krisztusért kérünk! [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Hallgasd meg néped könyörgését, és hozd el hamar országodat Jézus Krisztus által, aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökké. Ámen. Miatyánk. ISTENTISZTELETI REND_______________ Budapesten, 2003. február 2. I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) dr. Ludwig Markert; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Herczog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv., családi) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. Zászkaliczky Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10 (családi) Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; Vili., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de fél 10. (családi) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Győri Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor; Buda- gyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (családi, úrv.) Vári Krisztina; de. fél 12. (úrv.); XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Juhos utca 28. (kistempiom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de, 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Endreífy Géza; Budakeszi (ref. templom) de. fél 9. Bácskai Károly. VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lekciója: Mt 8,23-27; az igehirdetés alapigéje: lMóz 8,15-22. HETI ÉNEKEK: 374, 269. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2003. február 3-án, hétfőn 13.30 órakor. Összeállította: tszm • • •SAROK 3 £ O 3 5Missziói útravaló Úrvacsorái gyakorlatunkat napjainkban már-már az anarchiát súroló „sokszínűség” jellemzi. Fokozottan így van ez a gyónás helyével, formájával, sőt tartalmával, nem is szólva az osztás „technikájának” legkülönbözőbb variánsairól... De most nem ezek értékelése a feladatom, hanem arról szeretnék szólni, ami meggyőződésem szerint nem „fakultatív” része az úrvacsorái liturgiának - ez pedig a záró áldást megelőző elbocsátás. Szomorúan tapasztalom, hogy még ma is akadnak olyan kollégák, akik egyszerűen „megspórolják” a misszióra buzdító elbocsátást az úrvacsorái liturgia végén. Mivel „új” Agendánk immár 17 (!) éve jelent meg, itt lenne végre az ideje, hogy felismeijük ennek az elemnek a fontosságát, és éljünk is vele. Az úrvacsorát kezdetek óta beárnyékolja a gyanú, hogy az valamiféle titokzatos, zártkörű „szeánsz”, ami csak a „beavatottaknak” szól, csak értük van. Éppen ez a csupán pár mondatos elbocsátás teszi világossá, hogy az úrvacsorában pontosan az ellenkezője történik. A Krisztussal való találkozásból tág ölelésű szeretet, mindenki felé odaforduló missziói felelősség fakad. Az elbocsátás mély tartalmú szövege teszi egyértelművé, hogy az úrvacsorái gyülekezet soha sem válhat elkülönülő, öncélú, farizeusi csapattá, akik önző kegyességgel csak önmagukat hizlalják, akik csupán saját vélt szentségükkel és tisztaságukkal vannak elfoglalva. Az elbocsátásban kap igazi súlyt a szereztetési ige fantasztikus távlatokat sejtető ígérete: „ ...tiértetekés SOKAKÉRT kiontatik bűnök bocsánatára... ” Az istentisztelet - beleértve természetesen az úrvacsorát is - minden alkalommal felkészítés, megerősítés, újbóli kiküldés a misszióba, és végső soron mindig azokért van, akiknek a helye üres a templomban, akik kiszakadtak a gyülekezetből, vagy még haza sem találtak. Értük és hozzájuk küldetünk a gyónásban és az úrvacsorában a Krisztustól nyert békességgel, szeretettel és a bünbocsánat örömével, valamint a közösségépítés készségével, erejével. Az elbocsátás emlékeztet minket szentségeink misz- sziói aspektusára, mozgósító következményeire. A kezdet szentségében, a keresztelés szereztetési igéjében már elhangzott fölöttünk a Feltámadott missziói parancsa. Valószínűleg legtöbbünk életében ez volt az első ige, amely személy szerint értünk, nekünk, illetve miattunk szólalt meg. Erre akkor - objektiv okok miatt - még nem válaszolhattunk tudatosan. De a tudatosítást szolgáló konfirmáció hídján keresztül megérkezhetünk másik szentségünkhöz, az úrvacsorához, melynek - ha úgy tetszik - „csattanója”, végső konklúziója a megismétlődő missziói parancs: „Menjetek el, és hirdessétek az Úr halálát és feltámadását! Tegyetek bizonyságot szeretetéről! Akik megtapasztaltátok a bűnbocsánat örömét, építsétek a testvéri közösséget az emberek között megbocsátással és önfeláldozó szeretettel! ” Ennek a szövegnek az elhallgatása, megkurtítása nem egyszerűen liturgiái fegyelmezetlenség, hanem egyenesen a missziói parancsot megtagadó szabotázs. Nem csupán apró lazaság, hanem súlyos mulasztás, sőt bűn! Gáncs Péter % 4
