Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-09-21 / 38. szám
Doktoranduszok vallanak a gyakorlat és a teológia kapcsolatáról- saját gyülekezeti szolgálatuk összefüggésében M inden bizonnyal soha nem tud nyugvópontra jutni az elmélet és a gyakorlat kapcsolatát érintő polémia a teológia tudományán belül. A gyakorlati teológiát hatványozottan is érintik ezek a viták. Állandó kereszttűzben kellett és kell lennie. Az egyház részéről leginkább az a vád éri, hogy túl tudományos, azaz eredményeit nehezen lehet átültetni a gyakorlatba. Más tudomány- területekről, valamint testvéreitől (rendszeres, biblikus stb. teológia) pedig az a kritika éri, hogy kutatási területein sokszor nem lehet érvényesíteni a tudományosság alapértékeit. Ebben a kereszttűzben a gyakorlati teológia számos védekező magatartással próbálkozott már. Feladva függetlenségét, megpróbálta kiszolgálni az éppen uralkodó egyházi akaratot, vagy - valamilyen furcsa kisebbrendűségi érzés következtében - igyekezett odasimulni a magát objektívnak valló tudományossághoz. Ezen sokszor fárasztó védekező módszerekkel szemben azonban létezik egy olyan állapot, amely sokkal gyümölcsözőbb lehet a gyakorlati teológia számára: megmaradni a frontvonalon és az ott jelentkező feszültségeket átalakítani mozgató és formáló erővé. Két személyes példát szeretnék említeni, amelyben valamit megéreztem ebből az építő feszültségből. A kelenföldi gyülekezetben töltött kétévi segédlelkészség után az uppsalai egyetemen folytattam teológiai tanulmányokat, majd hazatérve három évig doktoran- duszhallgató voltam az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Bár a négy év alatt többször végeztem helyettesítési szolgálatot, leggyakrabban mégis igehallgatóként ültem vasárnaponként a templompadban. Az első időkben istentiszteletek után természetesen ez a gondolat foglalkoztatott: én hogyan prédikáltam volna erről az igéről, hogyan liturgizáltam volna. Aztán később sikerült ezeket a kérdéseket háttérbe szorítanom, és úgy jelen lennem az istentiszteleteken, mint a mellettem ülők. Ezáltal egészen új perspektívába kerültek a homiletika és liturgia egyes alapkérdései. Másik élményem disszertációm témájához kapcsolódik. Egy empirikus kutatást végzek a magángyónás gyakorlatáról. Arra kértem a különböző felekezetű egyházi lapok olvasóit, hogy osszák meg a gyónással kapcsolatos élményeiket és gondolataikat. A beérkezett vallomásokat dolgozom fel megadott szempontok szerint. Ezeket a leveleket olvasva és elemezve folyamatosan tapasztalom, mennyire szükségesek a pojmenikai és lélektani ismeretek ahhoz, hogy minél jobban megértsük hitéletünk mozgatórugóit, örömeink és problémáink forrásait. Joób Máté a gyakorlati teológia területén a gyakorló leikészi szolgálat tapasztalatai és a Ti gyakorlati teológia tudománya egymásra épül, egyik segítője a másiknak. A mindennapi gyülekezeti szolgálat elsősorban kérdéseket tesz fel, a teológia tudománya pedig megpróbál rájuk választ adni. Ugyanakkor a gyakorlat ellenőrzi is a válaszok helyességét. A kérdés, amely leginkább foglalkoztat engem tanulmányaimban, a következő: hogyan kapcsolódik az igehirdetés a lelkigondozás gyakorlatához, és fordítva: például a gyászolók lelkigondozásában milyen szerepet tölt be a temetési igehirdetés, illetve a temetési igehirdetés mit nyerhet, hogyan táplálkozhat a gyászolók lelkigondozásának folyamatából. Gyakorlat nélkül tulajdonképpen nagyon nehéz helyzetben lenne a kutatás, értelmét veszítené a tudományos okoskodás. Ezen túl a gyakorlat és az elmélet személyes motivációt is ad, vagyis a gyakorlatból indul el az a kíváncsiság, ami arra serkent, hogy elméleti válaszok is szülessenek. És nem lehet megállni, hogy például egy ifjúsági csoportban ki ne próbáljon az ember valamit, amit csak elméletben olvasott. A gyakorlati teológia területén tehát különösen is szoros a kapcsolat a gyakorlat és az elmélet között. A pilisi gyülekezet ilyen szempontból mindenképpen tökéletes terep arra, hogy ez a kettő együtt élhessen. KrAmer György M ár akkor, amikor jelentkeztem az Evangélikus Hittudományi Egyetemre, példák, életek égtek bennem. Olyan emberekre összpontosítottam figyelmemet, akik nem választották szét magukban a munkát a hivatástól, a tudományt a hétköznapi élettől. Említhetném Tessedik Sámuelt és még számos evangélikus lelkészt, akik nem maradtak meg parókiájuk falai mögött, és nem elégedtek meg azzal, hogy a tudásukat „lefordítsák” egy mindenki - még a gyermekek - számára is érthető ismeretre, hanem társadalmi és tudományos téren magas színvonalon őrizték és kamatoztatták azt. Nem tudományos „árleszállítást" tartottak, hanem képzéseket indítottak, és a hitbeli vezetés mellett az embereket megtanították kapott talentumaik fölismerésére, alkalmazására és gyarapítására. Gyakran kérdezik meg tőlem is, hogy miért jó ennyit tanulni. Minek képezze magát egy leendő lelkész még évekig, amikor az egyetemen eltöltött hat év alatt megfelelő képesítést lehet szerezni, hogy aztán szolgálatát a kelK lő színvonalon és fölkészültséggel lássa el? Hogy miért tanult meg mindent Mózes, amit egy fáraó unokájának tudnia kell, amikor az lett a feladata, hogy a zsidókat negyven éven át vezesse a pusztán keresztül leendő országuk felé? A választ csak Isten tudja, aki otthont adott neki, majd pedig szolgálatára hívta el. Lelkészi szolgálatomnak még csupán a legelején járok, még nem látom, csak álmodom a távlatokat. Az viszont már mostanra is körvonalazódott, hogy egyházunk megújulásában nagy szerepe lesz liturgikus életünk gazdagodásának, a fiatal értelmiségiek tevékeny szerepvállalásának és az evangélikus lelkiség erősödésének, mely egységben látja az életet, a szolgálatot, a tudományt, a kétkezi munkát, az ünneplést és az elmélyülést, az e világban élést és az eljövendő szívünkben hordozását. E folyamatban pedig mind én, mind doktorandusztársaim felkészült jelenlétünket szeretnénk eszközként ajánlani Teremtőnk kezébe. Rozs-Nagy Szilvia Zenei élet a Teológián- a liturgikus megújulás küszöbén _ Eva ngélikus hagyományaink közé tartozik a művészet, azon belül is a zene iránti nyitottság és az a meggyőződés, hogy a művészet sajátos eszközeivel a teológia hatékony segítője lehet. Többrétegű ősi örökség ápolására törekszünk, amikor hallgatóinkkal előadások, szemináriumok, fakultatív órák keretében zenéről beszélünk, vagy zenélünk. A reformáció előtti évszázadok arról a mély kapcsolatról árulkodnak, amelyben zene és liturgia a lehető legszorosabb, egymást ihlető egységben élt. A reformáció a gyülekezeti ének, valamint a kórus- és orgonazene felértékelődését hozta magával. Sajátos evangélikus jellegzetesség az egyházi fúvósmuzsika is. Az egyetem zenei életében ezeket az ágakat, a liturgikus éneklést, a gyülekezeti éneklést, a kórus-, orgona- és fuvósze- nét szeretnénk közelebb hozni hallgatóinkhoz abban a reményben, hogy mindez későbbi lelkészi és hittantanári munkájuk során tovább sugárzik környezetükre is. Hálásak vagyunk, hogy olyan alapokra építhetünk, melyek lerakásában korábban Gárdonyi Zoltán, majd Sulyok Imre is több éven keresztül részt vett. A ráépítés időszaka arra az időre esik, amikor Trajtler Gábor több évtizeden átívelő irányítása alatt egyre inkább kiszélesedhetett a munka az előbb említett irányokba, és az egyetemi tanács határozata alapján 1992-ben megalakult az Egyházzenei Tanszék. Az ezredforduló egyik fontos kihívása a liturgikus reform, mely az utóbbi években egész egyházunk ügyévé vált. A dr. Prőhle Károly vezetésével készült, 1963-ban kiadott Agenda, majd az 1986-ban közreadott megújított istentiszteleti rendtartás az egyetemes kereszténység (és azon belül a világ evangélikussága) körében tapasztalható liturgikus gazdagodással való lépéstartást biztosította. Az egyházunk Liturgiái Bizottságában zajló munka legfontosabb célkitűzése is ennek a folyamatnak a folytatása. Ahogyan az Evangélikus Élet hasábjain, úgy az egyetemi előadásokon és beszélgetésekben is egyre gyakrabban kerülnek elő olyan kifejezések, mint például az introitus, a communio vagy az absulutio. Egyetemünk istentiszteleti életében és az ország különböző gyülekezeteiben végzett vendégszolgálatok alkalmával is megjelennek azok a liturgikus elemek és istentiszteleti formák, amelyek a néhány év múlva megjelenő Agendában is megtalálhatóak majd. Ebben a szellemben rendszeresen tartunk például énekelt liturgiás istentiszteleteket, vagy olvassuk a gyülekezettel felváltva a zsoltárokat. Ezzel egy szélesebb körű előkészítő munkába szeretnénk mi is bekapcsolódni, amely elsősorban az egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszékével való szoros együttműködést jelenti, hiszen az egyházzenei órákon a liturgikus fogalmak megalapozására és a liturgikus zenekultúrák megismertetésére van mód, míg a Gyakorlati Teológiai Tanszék órái a liturgia történeti és teológiai elmélyítését és mindennek gyakorlatba való átültetését biztosítják. A szerkesztés alatt lévő Agenda előkészítése ugyanakkor egy-egy gyülekezetben, konferencián, az országos evangélikus találkozókon is zajlik, de ez határozta meg a békéscsabai iktatás rendjét is. Ez a sok-sok kör is tükrözi a liturgikus megújulás alapvető belső ismérvét: felismerni, hogy az istentisztelet - legyen az vasárnapi főistentisztelet vagy egy hétközi alkalom - valójában minden résztvevő számára átélhető esemény, ünnep. Tanszékünk munkatársai - Trqjtlér Gábor, Johann Gyula, Csorba István és Kinczler Zsuzsanna, e sorok íróját is beleértve - arra törekszenek, hogy mind az egyházzene különböző ágai, mind a liturgikus reform elméleti megalapozásához és gyakorlati megvalósításához ebben a szellemben járuljanak hozzá. Dr. Finta Gergely Liturgikus ének szeminárium MTA-EHE Szociáletikai és Ökumenikus Kutatócsoport A Magyar Tudományos Akadémia által támogatott kutatócsoporti hálózat pályázati alapon történő működtetéséről 1995-ben döntött az Akadémia közgyűlése. A pályázat célja „...a felsőfokú oktatási intézményekben, közgyűjteményekben és egyéb költségvetési kutatóhelyeken kiemelkedő kutatási eredményeket elérő tudományos iskolák kialakításának, működésének és kutatói utánpótlásának elősegítése, elsősorban az alapkutatások területén.” r. Reuss András professzor vezetésével, drs. Andorka Eszter és dr. Béres Tamás közreműködésével 2002-ben készítettük el az „Egyházak szociáletikai állásfoglalásai - értékelés, konfrontáció, útkeresés” című pályázatunkat, amelynek megvalósítása a 2003-2006-ig terjedő időszakban részesül az Akadémia támogatásában. A kutatócsoportot befogadó és infrastrukturális hátterét biztosító intézmény az Evangélikus Hittudományi Egyetem lett. A kutatás több mint 1000 hazai és nemzetközi egyházi állásfoglalást tartalmazó, folyamatosan bővülő adatbázisra épül. így a szükséges ökumenikus elkötelezettség nem csupán feltétele, hanem elengedhetetlen faktora is a munkánknak. Ugyanakkor a téma arra is alkalmas, hogy a hittudományt bekapcsolja az egyéb tudományágakkal folytatott párbeszédbe. Három témakörre fókuszálva kezdődött meg az állásfoglalások feldolgozása: dr. Reuss András „Az egyházak útkeresése a demokratizálódó társadalmakban” címmel végez kutatásokat, dr. Béres Tamás a környezet- etika, jómagam pedig a bioetika - asz- szisztált humán reprodukció témájához kapcsolódó dokumentumokat vizsgálom. A munkában 2003 áprilisától Szűcs Petra tudományos segédmunkatársként vesz részt. Az egyházi állásfoglalások és nyilatkozatok feltett szándéka, hogy Jézus Krisztus örök evangéliumát a társadalom aktuális kontextusában szólaltassák meg, irányt mutatva és tanácsot adva a konkrét problémák megoldásához; párbeszédre hívnak, nem utasítanak. Másrészt az átalakult és átalakulóban lévő társadalom szerkezetére és erkölcsi értékeinek sokféleségére figyelve, az egyházaknak - amennyiben hatást kívánnak elérni a társadalomban - ma már nem elég csupán ökumenikus elkötelezettséggel megszólalniuk, hanem a „politika” nyelvét is használniuk kell. A dokumentumok vizsgálata éppen ezért olyan feladatot jelent, mely nemcsak egyházunk és a magyar- országi egyházak, hanem tágabb értelemben a magyar tudományosság és közélet számára is hasznos eredményeket ígér. Orosz GAbor Viktor A kutatócsoport tagjai: Béres Tamás, Reuss András, Szűcs Petra és Orosz Gábor Viktor < i i I
