Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-09-21 / 38. szám
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem jubileumi melléklete MELLÉKLETÜNK TARTALMÁBÓL 2 Önállóan - mégsem egyedül 3 A hely szelleme 4 Doktoranduszok vallanak 4 Zenei élet a Teológián 5 A teológiai doktori képzésről - kátéstílusban Nem csak kezdőknek Biztos, hogy minden teológushallgató számára emlékezetes az a pillanat, amikor kitöltötte a jelentkezési lapot, és átér- zett valamit abból az elhívásból, ami egész életre szóló lehet. Talán nem tudatos, mégis komoly találkozás ez a pillanat a 15. zsoltár kérdésével: „Uram. ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden?" Arra vágyom, hogy legyen valami szilárd talaja, valami stabil alapja az életemnek.- Mi a szilárd talaj annak a madárnak a számára, amely a kontinensek között vándorol? Mi a stabil alap annak a halnak, amelyet a folyó a tengerbe visz? Anthony de Mello T elenlegi képzési rendünkben valójában csak határozott igennel és I énnel válaszolhat az, aki teológiai tanulmányokba kezd. Meghatározza ezt az a képzési struktúra, amelyben még mindig nincs teológus szak a teológus-lelkész szak mellett. Vagyis aki teológiai tanulmányokba kezd, az a lelkészi pálya felé vette az irányt. Nemcsak az imént emlegetett tanulmányi rendszer erősíti ezt az elhatározást, hanem a jelentkezők családi és egyházi környezete is az esetek többségében véglegesnek és visszavonhatatlannak tartja a 18 évesen hozott döntést. Nem egyszerű, ha ez a határozott irányvétel olyan súllyal nehezedik a tanulmányait épp csak elkezdő fiatal emberre, hogy képtelen nyitott maradni az új színekre, az eddig ismerttől eltérő véleményekre és Isten útjának kifürkészhetetlen variációira. Hat év tanulás igazi értéke pedig valahol itt található. A szüntelen reformáció ereje is itt próbálkozik a maga újító szándékával. Az egyház szín- gazdagsága is fokozatosan bomlik ki a nyitott szívű, befogadó gondolkodású hallgató előtt. A képzési idő alatt minden találkozás új és új kihívás is egyben. A szuppliká- ciók és - ha még léteznek ilyenek - a testvéri, lelki beszélgetések a lelkészekkel és a fogadó gyülekezet tagjaival kincset, érlelődési lehetőséget nyújtanak a lelkészi pályára készülők számára. Ezek az erőgyűjtési alkalmak azért is fontosak, mert a tanulmányok befejezésével, a lelkészavatás után rendkívül gyorsan válik valaki több száz (papíron több ezer) gyülekezeti tag lelki vezetőjévé, segítőjévé. Minél több gyakorlati élmény kerül egy szolgálatra készülő fiatal ember életébe, annál többször kérdezi meg Istentől: „Uram, ki lehet sátradnak vendége?" Most induló tanévünk egyik furcsasága, hogy az idén felvett hallgatóink közül négyen-öten elhalasztják a tanulmányok megkezdését. Lehetséges, hogy elindulnak egy másik pályán. Az sincs kizárva, hogy meggondolták magukat... Fontosnak tartom, hogy ezzel kapcsolatban mindnyájan - a már régóta szolgálatban állók is - feltegyük az örök alkalmassági kérdést: „Uram, ki lehet sátradnak vendége?” Úgy legyünk az Úr sátrának idősebb, tapasztalt vendégei, hogy szeretetünk és törődésünk kiterjedjen az indulni készülőkre, a bátrakra éppúgy, mint a vívódókra; a határozottakra éppúgy, mint a biztatást várókra. Dr. Szabó Lajos, rektor 1 „Ez a mi saját ügyünk!” ___ Még hiv atalosan nem „csöngettek be” a 2003/2004- es tanévre, de négy fiatal és oktatóik már javában dolgoznak. A megbeszélés helyszíne a társalgó, témája pedig az egyetem elmúlt 80 évének története. Aki most azt hinné, hogy a beszélgetés valamiféle „archaikus formában” zajlik, téved: jobbnál jobb történetek elevenednek meg professzorokról és hallgatókról, szupplikációkról és teológusnapokról, a hajdani diákélet megannyi érdekes, humoros epizódjáról. Valamint szó kerül a magyar egyháztörténelem e rendkívül nehéz korszakában tanúsított példamutató lelkészi, tanári, hallgatói helytállások krónikájáról is. sitári Boglárka, Győri Veronika, Mezey Gábor, valamint Szűcs Petra, drs. Orosz Gábor Viktor és dr. Béres Tamás rendszeres teológiai tanszéki oktató - ők alkotják azt a lelkes kutatócsoportot, amely nyert a rektori hivatal által idén januárban kiírt jubileumi pályázati felhíváson. A kiírásra ünnepi alkalomból került sor: 80 éve létezik önálló teológiai fakultás. A négy pályázó csoportból a Béres Tamás vezette „team” tervét találták a legjobbnak a bírálóbizottság tagjai, így ők kaptak felkérést a mintegy 120 oldalas - és tervek szerint nyomtatott formában is hamarosan megjelenő - pályamű készítésére. A múlt értékeinek feltárása, a hittudományi egyetem közelmúltjának alapos feldolgozása, fejlődési irányainak vizsgálata olyan feladat, amely szükségszerű a jelen megértéséhez és a jövő tervezéséhez. Hallgatók és tanárok közös munkával kutatják a múltat, és fedezik fel a jelennel összekötő szálakat. Ki-ki szakértője lett a kutatással töltött hónapok alatt a saját évtizedének - állapítom meg a beszámolóikat hallgatva. Célszerű volt így felosztani a korszakot, mert így mindegyikük elindulhatott a megfelelő lelőhelyekre: a könyvtárba, a levéltárba, az evangélikus múzeumba, átböngészhette a korabeli Evangélikus Élet és Lelkipásztor példányait, beleolvashatott a kari ülések jegyzőkönyvébe. A hiteles képalkotáshoz sokat jelentettek azok az interjúk, személyes beszélgetések, melyeket a diákok folytattak idős lelkészekkel, és beépítenek majd a kész pályaműbe. Dr. Fabiny Tibor egyháztörténészprofesszor mint szakmai mentor működött közre, és dr. Csepregi Zoltán is felajánlotta segítségét a hallgatóknak. Hogy milyen jövőképet látnak maguk előtt a diákok akkor, amikor ilyen alaposan megismerik a lelkészképzés elmúlt nyolc évtizedének örömeit, küzdelmeit? Egybehangzó a válasz: „Sajátunknak érezzük az ügyet. Öröm megismerni, ami ide tartozik. Elmondhatjuk, hogy kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy az akkori diákélet dokumentációját kézbe vehetjük. Az a célunk, hogy színesen, élvezhető módon mutassuk be a kort. Aki például jelentkezni szeretne a teológiára, az megízlelheti, hogy milyen élet folyt itt, aki pedig ide járt, annak lehetőséget nyújt a visszatekintésre." Érdekességeket is megtudhatunk a pályaműből, a „nincs új a nap alatt” jegyében: például azt, hogy már 1951-ben elkészült egy reformtervezet a hallgatók részéről, amely mintegy megelőlegezte a mai kreditrendszert. (Mint ismeretes, tavaly - öt évtizeddel az első elgondolások után - vezették be ezt a rendszert a magyar felsőoktatásban.) Nem új az sem, hogy szeniorok képviselték a hallgatókat, és kiderült, hogy sok egykori szenior lett később teológiai tanár - vagy éppen püspök. A szupplikációk, a teológusnapok; a közösségi élet eseményei egészen közel hozzák a mai mindennapokhoz a múltat. Izgalmas, informatív, olvasmányos anyag kerül majd a zsűri elé, amely októberben dönt, és ítél a jutalmazásra fordítható 300 000 forintról. Teológushallgatónak lenni 80 éve, ma vagy a következő 80 esztendőben: nagyon nagy kiváltság! kd Ügyintézés- nem kafkai szellemben Szűcsné Prőhle Lívia az Evangélikus Hittudományi Egyetem főtitkára. Ő az a személy, akinek rálátása van az intézmény mindennapi életére. Nála „futnak össze a szálak”, hiszen a gazdasági ügyek, az adminisztráció, a rektor munkájának segítése, a hallgatók ügyes-bajos dolgainak intézése, az oktatás törvényességének szem előtt tartása, a kapcsolatok építése mind-mind hozzá tartozik. Egy ennyire szerteágazó és „pörgős” munkát csak olyasvalaki láthat el, aki nagyon fegyelmezett, türelmes, szorgalmas személyiség, és akiben igazi alázat van hivatása iránt. Lívia ilyen, hozzá bármikor, bármilyen problémával bizalommal fordulhatnak a hallgatók - ő nemcsak meghallgat, de rögtön megoldást is keres. Elsőként az idei felvételi vizsgák tapasztalatairól kérdeztük. I - Nagy örömmel mondhatom, hogy az elmúlt években élénk az érdeklődés az Evangélikus Hittudományi Egyetem j iránt. Bár a beiratkozás még nem tör- j tént meg, így a most induló első évfolyamról még nem alakult ki a végleges j kép, a 2003-as felvételi adatai mégis í sokat elárulnak. A nappali tagozatra i 44 fő adta be jelentkezését, és 23-an J nyertek felvételt. Ez kétszeres túljelent- I kezést jelent, amire évek óta nem volt I példa. A jövőre nézve is biztató jelnek | tartom, hogy a fiatalok között ilyen } vonzó a lelkészi és a hittantanári pá- | lya. Hadd tegyem hozzá, hogy a felvé- I teli ponthatár a teológus-lelkész sza- \ kon 80, a hittanár szakon 90 pont volt, | ami cseppet sem marad el az állami fel- ! sőoktatás keresett szakjain meghúzott j határtól - tehát a mérce magas volt. j Ennek tükrében öröm, hogy sokan tel- ! jesíteni tudták a feltételeket.- Hadd kérjek egy kis statisztikai elemzést is: például hányán érkeztek evangélikus gimnáziumokból, hogyan alakul a férfiak-nők vagy a vidék-főváros aránya? Milyen következtetést vonnak le az adatokból a szakemberek? | - A tizenhét teológus-lelkész szakra fel- | vett hallgató között az idén a férfihall- j gatók jelentős többségben vannak, j szám szerint tizenegyen, a hittanár sza- I kos jelentkezőknél fordított a helyzet, ; ott öt női és egy férfihallgatót vettünk j fel. Az érettségi helye szerinti megoszlás j a következő volt: tizenhármán érkeztek i egyházi - ebből tizenegyen evangélikus! [ - gimnáziumból: például a Deák térről, Nyíregyházáról, Győrből, Békéscsabáról, | a Fasorból, de Sopronból és Csurgóról is. j A fővárosból öten választották továbbtanulási céllal az Evangélikus Hittudományi Egyetemet.- Mit lehet még elmondani a leendő hallgatókfelkészültségéről? j - Tizenketten rendelkeznek nyelwizs- j gával, ami a korábbi évekhez képest na- j gyón jó arány. Reméljük, hogy ez a ten- I dencia folytatódik, nemcsak azért, mert j - mint azt manapság oly gyakran hall- i juk - idegennyelv-ismeret nélkül ma j már egyetlen pályán sem lehet boldo- j gulni, hanem azért is, mert a teológiai j szakirodalom túlnyomó része még ma is I csak németül vagy angolul érhető el. j Ami az előképzettséget illeti, még egy ! adalék: a felvett hallgatók közül ketten j rendelkeznek felsőfokú végzettséggel.- Évekre visszamenően milyen tendencia figyelhető meg? Előfordul-e például, hogy valaki, akit nem vesznek fel az egyik évben, a következőben íjra (esetleg újra és újra) próbálkozik, és aki így, második vagy sokadik nekifutásra kerül be az egyetemre?- Igen, erre minden évben van példa. Vannak olyan felvételizők, akiket nem tántorít el egy esetleges kudarc, és ismételten megpróbálják a felvételi vizsgát. 2003-ban öt ilyen jelentkezőnk is volt - közülük egynek sikerült elérnie a bekerüléshez szükséges pontszámot.- Miközben beszélgetünk, nagy a forgalom: hol a teltfon csöng, hol a rektor úr kér valamit, hol egy oktató, egy doktorandusz érdeklődik az aktuális tudnivalókról, vagy éppen egy hallgató jelenik meg itt, aßtitkäri irodában egy sürgősen megoldandó problémával...- Igen, itt mindennap „zajlik" az élet. Van ugyan hivatalos fogadóórája a rektori hivatalnak, amit a lehetőségekhez mérten igyekszünk betartani és betartatni, de a gyakorlatban az ajtó egész munkaidő alatt nyitva áll... Én nem vagyok híve a „kafkai hivatalnak”, ahol nem embereket, hanem aktákat, eseteket, arctalan, sorszámozott ügyeket kezelnek. Számomra az ember az első, és mindent megteszek azért, hogy a lehető leggyorsabban elintézzem kinek-ki- nek az ügyét, megválaszoljam a kérdését. Ezt nem is tudnám máshogy elképzelni - jóllehet így tényleg nehezebb egyidejűleg mindennel lépést tartani, és a tartós figyelmet igénylő munka gyakran az esti, olykor az éjszakai órákra marad. Az adminisztráció, a szervezési feladatok, a törvényességi kérdések, a kapcsolatok ápolása, a rektor úr által adott munkák mellett törekszem valamennyi hallgatóval, oktatóval és munkatárssal a lehető legjobb együttműködés kialakítására. Ez persze csak akkor lehetséges, ha ki-ki legjobb lelkiismerete szerint és határidőre végzi el a rábízott feladatot.- Végezetül van-e olyan kedves története, amefyet megosztana az olvasókkal?- Talán közhelyesnek tűnik, és sokakkal történt már hasonló eset, de amikor egy hallgató tanulmányai befejeztével - minden érdek nélkül - bejött a rektori hivatalba, és csak annyit mondott: „köszönöm", akkor éreztem igazán, hogy munkám nem hiábavaló. KD * k ft 1 i
