Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-09-07 / 36. szám

2003. SZEPTEMBER 7. 5. oldal Evangélikus Élet Újraolvasom a 16. századi magyar reformáció történetét... Az elmúlt hónapokban asztalomra ke­rült sok-sok könyv közül, amit elol­vashattam, egy különösen is felkeltet­te érdeklődésemet. Az, amelyik a 16. század magyarországi reformáció éle­tet alakító megjelenéséről szól. Címe a 121. zsoltár egyik feldolgozását idézi: „Nem szunnyad önződ, nem alszik az Úr, a te önződ”. A német nyelvű könyv eredeti címe: Gott schläft nicht, er blinzelt uns zu. írója a Bécsben élő magyar származású és nevű református lelkész, egyházfötanácsos, tu­dós egyháztörténész, Németh Balázs. Né­hány évvel fiatalabb nálam, vagyis kor­társam. Egykor Budapesten, Heidel- bergben és Bécsben tanult teológiát, Bucsy Mihályt és Benda Kálmánt tekinti mestereinek. Három hónappal ezelőtt megjelent kötete (Peter Lang, Europäis­cher Verlag der Wissenschaften, 2003) segítségével újraolvastam a hazai refor­máció történetét. Az utóbbi években szokásommá vált az újraolvasás. Mit értek ezen? Mi ösztö­nöz erre? Ha előveszem ifjúkorom olvas­mányait, kiderül, hogy évtizedek múltá­val egészen máshogy értem a már ismertnek vélt sorokat. Ez érvényes az irodalmi értékekre (Arany Jánostól Dosz­tojevszkijig, Hamvastól Spenglerig), sőt az egyháztörténet egy-egy korszakának dokumentumaira is. Az újraolvasás a teo­lógiában is hasznos. Amikor 1973-ban a Római Katolikus-Evangélikus Közös Bi­zottságban, Genfben megkezdtük a tizen­egy évig tartó munkát, az egyik római ka­tolikus professzor (dr. Pfnür münsteri tanár) azt mondta: „Olvassuk újra a 16. század iratait, az Ágostai hitvallást és a Tridentinumot. Hátha mást látunk ezek­ben az ismert iratokban, mint eddig gon­doltuk.” Igaza volt. A magyar egyháztörténettel is így va­gyok, különösen a reformáció időszaká­val. Egyre fontosabb lett számomra a vi­lági és az egyházi háttér közti össze­függés, elavultnak érzek olyan régi kate­góriákat, mint például a reformáció és ellenreformáció. Kérdések sora tolul elém: mi volt egykor fontos? Miben té­vedtem? Hol nem voltam következetes? Mikor nem hallgattam a másik félre? Éppen ezért ma szívesebben beszélek 16-17. századi egyházi megújulásról, mint hitújításról, ellenreformációról. Ugyancsak máshogyan látom a ma­gyarországi klasszikus protestantizmus indulását és kialakulását. Vallom, amit Sólyom Jenőtől tanultam: „egy hit - két hitvallás”, mely jellemző volt a 16. szá­zadra. Németh Balázs Bécsből nézve ér­tékeli a magyar reformáció kialakulását. A teológia és vallásszociológia határán mozog, de úgy, hogy nem marad a senki földjén. Komolyan veszi az élő Isten hű­séges cselekedeteit, ugyanakkor érzékle­tesen mutatja be, hogy nemcsak új taní­tás vagy normarendszer született a 16. században, hanem a társadalomra is ha­tást gyakorolt a reformáció. A szerző az új protestáns életforma kialakulását fi­gyeli és mutatja be az emberek egyéni és közösségi életében. Munkájából kiderül: még politikai és gazdasági értelemben is kettévált az amúgy is három részre sza­kadt Magyarország népének felfogása és életvitele. A felekezeti háttér szerint Habsburg Birodalomhoz tartozó Nyu- gat-Magyarország és a Felvidék, illetve a török hódoltság területe és Erdély vilá­gában a mai napig észrevehető egyezé­sek és különbségek jelennek meg. Németh Balázs megvizsgálja a ván­dorprédikátorok jelentőségét, a nemes családok kapcsolatát, akik részben a hu­manizmus, részben a reformáció hatása alá kerültek a közeli Németországból, valamint a szabad királyi városok arány­lag jómódú polgárainak peregrinus diák­jait, akik Luthert vagy Melanchthont hallgatták - ezek együtt mind jelentős hatással voltak a magyarországi refor­máció elterjedésére. A három részre sza­kadt akkori Magyarországon a római egyház befolyása ideiglenesen lecsök­kent, és a protestantizmus megerősödött. Különösen érdekes, hogy a század ele­jén a lutheránus irány volt a jellemző, majd egyre inkább a református jellegű magyar protestantizmus terjedt el. De az evangélikus és a református hatás társa­dalmi vetületekben is kimutatható. A szerző érzékletesen fedezte fel szülő­helyén, Nagykőrösön, hogy az egyszerű nép életében mit jelentett - és talán jelent még ma is - a protestantizmus. Nemcsak az ún. magas kultúrában, akadémiai, iro­dalmi szinten, hanem az egyszerű nép hét­köznapi életében is nagy változást hozott a reformáció. Kialakult egy római katolikus és egy református Nagykőrös. Lakosai nemcsak az istentiszteleti életben követtek más formákat, hanem a házak külseje és berendezése, az étkezési szokások, az ün­nepek külső megünneplése jellegzetesen két részre osztotta a települést. Tulajdon­képpen ez a felismerés indította el Németh Balázst annak kutatására, hogy a felekeze­tekhez való tartozásnak milyen társadalmi vetületei lehetnek. A könyv olvasása közben egyáltalán nem zavart, hogy a szerző tudatos refor­mátus szemszögből lát mindent, és saját felekezete álláspontját tükrözve ír. Azt érezhetjük, amit a Sárospataki Kollégi­um falán lévő tábla felirata sugall: ott már 1531-től református kollégium mű­ködött. Tudjuk, hogy a fiatal Kálvin Já­nos abban az esztendőben még humanis­ta lévén jogot és római irodalmat tanult, vizsgadolgozatát is ebből írta, és csak ezután kezdett a teológia iránt érdeklőd­ni, de ezt felekezeti öntudatnak is el­könyvelhetjük. Fontosabb számunkra, hogy amit Németh Balázs ír, az egykor és mai is érvényes, hogy tudniillik a re­formáció mondanivalójának hatása és sodrása van - vagy kell, hogy legyen - a társadalom életére is. Talán más úton járnak az evangéliku­sok és a reformátusok ebben a vonatko­zásban. A lutheriek a családi és munka­etika vonalán mutatnak gyümölcsöket, a kálviniak a direkt politizálás kockázatát is vállalják, nemcsak elszenvedői, de alakítói is akarnak lenni társadalmunk életének. Az azonban kétségtelen, hogy a klasszikus protestantizmus két ága nem marad hatástalan a magyar társada­lom életére, és kell, hogy ma is aktív szerepük legyen. Németh Balázs kitűnően mutatja be, hogy az élet jelentős stációinál (születés, házasságkötés, halál esetében) mit jelen­tett a protestantizmus. A keresztség, az emberré nevelés, az eljegyzés, esküvő, családi élet, szexualitás, a válás ügye, a temetés, a halál és halál utáni élet képze­tei egy protestáns közegben mások, mint a római katolikus környezetben. Ugyan­csak elmondható ez az ünneplés formái­ról és arról, hogy milyen szerepet ját­szott az egyház az élet küzdelmei, nehézségei, tragédiái között. Az egyház megtartó közösség, nemzedékek sorát tartja össze. Az istentiszteleti nyelvhasz­nálat, a bibliaolvasás szerepe, az énekes­könyv és a kalendáriumok jelentősége, az iskolai oktatás és hitoktatás jellege mind-mind jellegzetesen meghatározott a felekezethez való tartozás szerint. Külön érdekes fejezete a könyvnek a világkép és világnézet kialakítása, aho­gyan például a két felekezetben a török megszállás problematikáját a világvége és ítélet szempontjából értelmezték. Ugyancsak ebben a fejezetben olvasha­tunk a népi gyógyítási módszerek, a ba­bonák, sőt a boszorkányüldözések felfo­gásának különbségéről is. A szerző gyakran hivatkozik a szak­irodalomra, és utal német, osztrák, ma­gyar, francia, sőt holland forrásokra is. Érdemes lenne a könyvet magyarul rész­letesen is ismertetni teológiai vagy értel­miségi folyóiratainkban. Németh Balázs könyve európai érték, a Nyugaton ke­vésbé ismert magyar protestantizmus el­ső évszázadának hiteles bemutatása. Dr. Hafenscher Károly Born Ignác és Papp Simon emléke nyomában Amikor a művelt világ 1992-ben a római katolikus Borin Ignác születésének kétszázötvenedik évfordulóját ünne­pelte, e sorok - evangélikus - írója javasolta, hogy állítsa­nak emléktáblát Kapnikbányán a város nagy szülöttjének. Akkor nem volt fogadókészség erre a település részéről, bár az emléktábla költségeire megvolt a fedezet. Nagy öröm, hogy - a Zalaegerszegi Olajipari Múzeum igazgató­jának, dr. Tóth Jánosnak és a nagybányai Teleki Magyar Ház igazgatójának, Dávid Lajosnak a fáradozásai nyomán - a helybeliek lelkes támogatásával most végre sikerült fel­avatni az emléktáblát, mely egyúttal Kapnikbánya másik nagy szülötte, dr. Papp Simon személyét is idézi. Egy levelének tanúsága szerint Bőm Ignác Kapnikbányán, Nagybányától 30 km-re, az erdélyi hegyek között hosszan el­nyúló kicsiny bányászfaluban született 1742-ben. A jezsuita pap hosszú utat tett meg addig, amíg korának legnagyobb tu­dósa lett. Elsősorban ásványtani eredményei tették világhírű­vé, bomit néven ásványt is elneveztek róla. O rendszerezte Mária Terézia ásványgyűjteményét, és állította össze katalógu­sát. Breznóbányán az ő kezdeményezésére hívták össze az el­ső nemzetközi természettudományos konferenciát. Bőm Ignác Prágában a Cseh Tudományos Akadémia elődjeként számon tartott Hét Csillaghoz elnevezésű páholyban lépett a szabadkő­művesek közé, Bécsben viszont már ő alapította meg „Az Egyetértő Barátok” nevű tudóspáholyt. Mozart róla, páholytár­sáról mintázta Varázsfuvolájában Sarastro alakját. Dr. Papp Simon a zalaegerszegi Magyar-amerikai Olajvál­lalat kiváló mérnöke volt. Nem akarta megengedni, hogy a ma­gyar olajkincset a felelőtlen kizsákmányoló kitermeléssel tönk­retegyék, ezért egy kirakatperben sokévi börtönre ítélték. Szaktudását azonban ez idő alatt sem nélkülözhették, még a börtönben is folyamatosan munkával látták el. A szép ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött a helybeli római katolikus templomban. A Himnusz eléneklése után a szépséges bányászindulót játszotta el a kitűnő bányászze­nekar, majd a „Boldogasszony Anyánk...” kezdetű népének kö­vetkezett, hiszen valaha ez volt a „nemzeti himnuszunk”. Az emléktábla előtti dombon a helybeli református lelkész, Lakatos Tibor (maga is egy bányász édesapa fia) Pál apostol Zsidókhoz írott levele 13. részének 7. verse alapján beszélt - igen szép magyarsággal - arról, hogy milyen tehetséges az a nép, amely két olyan jeles szülöttet is mondhat magáénak, mint amilyen Bőm Ignác és Papp Simon volt... Azután lehullt a lepel a bronztábláról, amely latin nyelvű címmel, román és magyar szöveggel készült: „Born Ignác An­tal (1742-1791) Kapnikbányán született világhírű természettu­dós, bányász és kohász; dr. Papp Simon (1886-1970) Kap­nikbányán született világhírű olajgeológus, egyetemi tanár, akadémikus ”. A kapnikbányaiak a jeles esemény alkalmából szép tárlattal is tisztelegtek a település híres szülötteinek emléke előtt. A két neves tudósról ugyanakkor nemcsak e helyütt, hanem Nagybányán is megemlékeztek. A Teleki Magyar Házban au­gusztus 20-án nyitották meg a Bőm Ignác- és Papp Simon-em- lékkiállítást, mely annyiban gazdagabb a kapnikbányainál, hogy néhány tárgyi emlék is megtekinthető benne. A nagybányai Teleki Magyar Ház csak 2001. július 6. óta van - az Illyés Közalapítvány jóvoltából - a nagybánya-óvá­rosi református egyház tulajdonában. Azóta - részben önerő­ből - példásan helyreállították gróf Teleki Sándor, Petőfi ba­rátja, „a vad gróf’ egykori lakóházát. (A kalandos sorsú gróf, a szabadságharc ezredese itt élte le élete utolsó huszonöt évét 1867-től 1892-ig, méltó közmegbecsülésben.) A tágas és im­pozáns kettős épületben pezsgő kulturális élet folyik. Ottj ár­úinkkor a „Szent István-napok” alkalmából különösen sok rendezvény zajlott. Úgy tűnik, hogy a Nagybányai Teleki Magyar Ház kulturá­lis munkássága az egész városra kisugárzik... Dr. Berényi Zsuzsanna Ágnes Nemzetünkért „öszvefogván” Közkívánatra meghosszabbított emlékkiállítás a Nemzeti Múzeumban Mindig ez kell(ene), az „öszvefogás”. És amikor nagy baj van, sikerülni is szokott (gondoljunk csak 1703-ra, 1848-ra vagy 1956-ra), sajnos eddig a vég­eredmény mégsem egészen jutalmazta az erőfeszítést. Történelmünk egyre ismétli önmagát. Hősiesen sorra nyerjük a csatákat mindenféle túlerővel szemben, s utána elveszítjük a háborúkat. De azért a szatmári béke előnyös volt, Haynau tombolását a századforduló kiegyezés utáni aranykora követte, Kádárét pedig a „legvidámabb barakk” létrejötte. Egyik erőfeszítés sem volt hiábavaló, de mennyi vér, kivégzés, száműzetés tapad hozzájuk, mindig újra és újra elveszítjük legjobbjainkat! Csoda, ha pótlásuk egyre nehezebb? A Magyar Nemzeti Múzeum a Rákóczi- szabadságharc kezdetének 300. évfor­dulójára rendezett emlékkiállítást közkívánatra szeptember 21-ig meghosszabbította, tehát az is­kolások, a szabadságról vissza­térők, a kései turisták is meg­tekinthetik. A gyönyörűen restaurált kupola- és díszteremben talál­hatók II. Rákóczi Ferenccel kapcsolatos emlékeink, melye­ket a múzeum saját tulajdonain kívül határon innen és túlról, Egertől Bécsig összesen tizenegy intézménytől kölcsönzött. Megnyitóként a kupolateremben körös­körül tenger sok portré: rézmetszetek, festmé­nyek, másolatok. Egyik szebb, mint a másik, és érdekes: nem is nagyon hasonlí­tanak egymásra. Mányoki Ádámé a legismertebb, de számos külföldi, főleg francia művész alkotása is látható. A díszteremben értékes műtárgyak - mindjárt középen a fejedelmi ezredzász- ló. A Báthory és Zrínyi család személyes tulajdonai. Órák, kardok, egy pecsétnyo­mó (1697-ben emelte Lipót császár herceggé Rákóczit), egy nagy habán tál, Bá­thory Zsófia fából faragott epitáfiuma, egy szép, de mai szemmel igen rövidnek tűnő, faragott mennyezetes faágy a sárospataki várból. Gyönyörű aranyozott réz „tányéróra”. Kuruc katonák festményeken, családi képek és több, igen érdekes térkép, mely a különböző (sikeres, sikertelen) ütközeteket, az ágyúöntés helyét és egyéb eseményeket ábrázolja. A szépséges kabinetszekrény - XIV. Lajos ajándé­ka - Carl Boule müve: ébenfából, ezüstbetétes teknőcberakással, aranyozott réz- veretekkel. Pénzek, érmék, melyekkel külföldről segítették a szabadságharcot, Rákóczi Pro Libertate rézpénze. Fegyverek, páncélok, ágyúk, lövedékek Krasz- nahorka büszke várából... Díszruhák. Aranyozott ezüstserlegek, aranykehely, -kanna és -kancsó - kiemelkedő ötvösművészeti alkotások. Levéltárakból kölcsönzött, izgalmas dokumentumok között a szatmári békének Rákóczi helyettese, Károlyi Sándor által aláírt és lepecsételt példánya, levelek a havasalföldi vajdától (1704) és I. Péter cártól (1707), utóbbiban a cár a lengyel koronát kínálja a fejedelemnek. És azután az önként vállalt száműzetés. Rodostó - Mikessel és Bercsényivel. Mikes leveleinek egy kiadása, Rákóczi kis üvegpohara, egy saját maga által fara­gott, színezett karosszék és két gyertyatartó. Egy tárogató, mely a kuruc kor ze­néjét, a nemzeti függetlenség és szabadság szimbólumát képviseli. Rákóczi poli­tikai végrendelete. Azután a halotti palást... Végül album fényképekkel, hamvainak hazahozataláról és a temetésről. A 19. század második felében indult meg a napjainkig tartó „Rákóczi-kultusz”, ennek egyes darabjait gyűjtötték össze egy vitrinben: képző- és iparművészeti al­kotásokat, tajtékpipákat, papírpénzeinket a fejedelem arcképével (legfiatalabb a nemrég megszűnt ötvenforintosunk), a „Rákóczi hadnagya” film reklámját. Az­tán, mint tudjuk, a reggeli rádiós műsorkezdés, utcanevek, szobrok állítanak még emléket. Kifelé menet az ajtóban, Izsó Miklós Rákóczi márvány mellszobrával (1872) búcsúzik ez a gazdag, szép kiállítás. Kovács Mária Ismét ülésezett a doktorok kollégiuma A Református Egyház Doktorok Kollégiuma augusztus 26-29. között tar­totta éves konferenciáját. Lelkészek, kutatók és érdeklődők gyűltek össze az egyes szekciókban, hogy megvitassák a különféle teológiai kérdéseket, vala­mint az elmúlt esztendő kutatási eredményeit. I j Jómagam - mint minden évben - az egyházi néprajzi szekcióban vfttem részt, | amelynek programja idén is igen változatos volt. A Kárpát-medence minden egyházában akad még feltáratlan anya- és jegyzőkönyv vagy egyéb iratköteg, amely rávilágít a különböző felekezetekhez tartozó gyülekezetek múltjára és . vallási gyakorlatára. Örvendetes módon ez évben két evangélikus témájú előadás is elhangzón. Csetényi Mihálvné - bár ő maga nem evangélikus - az egykori csépai egyházfel- ügyelö, postamester, Kovách Albert életét és munkásságát mutatta be. Mint vi­déki értelmiségi, Kovách Albert postamesteri tevékenysége mellett amatőr ré­I gész és nyelvész is volt, a Tiszazugi Archeológiái Magántársulat titkári teendőit is ellátta. Tájszavakat gyűjtőn, amelyeket rendszeresen közölt a Magyar Nyelv- | ör 19. századi köteteiben, majd ásatásokat vezetett és dokumentált. Több mint I négy évtizeden át, 1907-ben bekövetkezett haláláig volt a csépai evangélikus gyülekezet felügyelője, amely tisztséget felelősséggel és lelkiismerettel látott el. Németh Tibor, a Szegedi Tudományegyetem IV. éves néprajz szakos hallgató­ja a bakonytamási gyülekezetben kutatott. Munkája során a konfirmáció mene- I tét mutatta be a 18. század végétől a 20. század közepéig az egyházközség levél- I tárában található iratok, valamint az idősebb gyülekezeti tagok elbeszélései alapján. A kutatás eredménye híven tükrözte, hogy a különböző korok konfirmá­ciói gyakorlatát az egyházi rendeletek, a lelkészek, de leginkább a gyülekezet alakította, és csak az honosodhatott meg, amit a hívek is elfogadtak. Mindez a különböző vidékeken és gyülekezetekben szintén érvényes - amint az a hozzá­szólásokból is kiderült. Bár a gyülekezetek történelmével, az egyházfegyelemmel, a különböző lelké- I szék életével és munkásságával foglalkozó beszámolókat is figyelemmel kísérte a közönség, igazi érdeklődést mégis azok az előadások váltottak ki, amelyek kapcsolódtak mindennapi hitéletünkhöz, illetve egyházi szokásainkhoz. így a te­metkezéssel, úrvacsorával, konfirmációval kapcsolatos referátumokat követően a hozzászólásokból, illetve a felmerülő kérdések alapján újabb kutatási témák is körvonalazódtak. Veres Emese-Gyöngyvér V V é

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom