Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-08-31 / 35. szám

2. oldal 2003. AUGUSZTUS 31.

Evangélikus Elet

ELŐ VÍZ

Semmit sem viszünk el...

Sok mindent tudunk, de nem gondolunk rá. Sőt, kerüljük az említését is, és el akarjuk felejteni. És ez baj! Ilyen ez is, amit Pál apostol ITim 6,6-7-ben mond: „...semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” Tehát, ha meghalunk, semmit sem viszünk magunkkal. - Persze, nem szeretünk erre gondolni. És biztos, hogy Isten sem „riogatni” akar ezzel bennünket. O sem akarja, hogy mindent megmérgezzen bennünk ez a tudat és, hogy folyton „világfájdalmasan” járkáljunk. Ez a világ szerinti szomorúság lenne. (2Kor 7,10)

Isten kegyelme, hogy elrejti előlünk a jövőt. Ez sokaknak nem tetszik, ezért szaladgálnak jósokhoz, asztrológusokhoz. Ez Istennel szembeni bizalmatlanság és engedetlenség. Meg is van a büntetése. Egy példa a sok közül. Egy asszony, aki jó házasságban élt, elment a jósnőhöz, aki azt jósolta neki, hogy férje hűtlen lesz hozzá, és házassága tönkre megy. Elkezdte figyelni férjét, bizalmat- lankodott, egyre többet veszekedtek, míg válás lett a jó házasság vége. - A Biblia világosan mondja: „a titkok az Úréi” (5Móz 29,28). Miért nem akarjuk ezt elfogadni alázattal és hittel?

Az ige ki akar józanítani minket. Ne gyűjtsünk kincseket, egyszer mindentől búcsúznunk kell. Lehet valaki a munkájának szerelmese, és ha jön a betegség, mégis abba kell hagynia. Isten őrizni akar minket. Ne hajszold magad: új autó, lakás mit ér, ha megbetegszel? A lényeges dolgok Istentől és csak Istentől függenek. Dúsgazdag család lakott a szomszédunkban, a fiú körül cselédek, inasok ugráltak - de sajnos tolókocsihoz volt kötve. Biztos boldogan cserélt volna velem, aki szerényebb körülmények között éltem. Az anyagi dolgok vagy a dicsőség hajszolása örök elégedetlenséget okoz. Pál apostol arra int, hogy ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. A szerzés bűvöletében élő emberek soha nem elégülnek ki. Mindig új, más, több kell... Épp az a megkötözöttségünk, hogy gyűjtünk. Pedig itt kell hagyni mindent. Egy-egy költözésnél derül ki, hogy mennyi a felesleges holmink. Ismeij magadra, mennyire tudsz harcolni, hogy valamit megszerezz, mert „nélkülözhetetlennek” tartod, pedig Jézus világosan mondja: egy a szükséges dolog!

A múlandókhoz tapadunk, ezért vakok és érzéketlenek vagyunk az örök élet iránt. Ez nem „józanság", hanem az Ördög elvakító munkája, aki félre akar vezetni, el akarja hitetni, hogy a pénz, a vagyon az egyetlen realitás.

Kemény ige ez - semmit sem hoztam és semmit sem viszek magammal. De itt a nagy igazság. Ez jelzi, hogy az igazi cél, nem ez a földi élet; a maradandó kincs és öröm odafent vár.

Gáncs Aladár

„ Hogyan is készíthetnénk magunkat cselekedetekkel a kegyelemre, ha nincsen egyetlen jótettünk sem, amelyet ne a szív restsége és kedvetlensége ellenére cselekedtünk volna? S hogyan lelhetné Isten kedvét az olyan cselekedetben, amely kedvetlen és konok szívből fakadt? Hiszen a törvényt betölteni any- nvit tesz, mint cselekedeteit kedvvel és szeretettel végezni, és a törvény kényszerűsége nélkül isteni és igaz életet élni, akárha nem volna sem törvény, sem pedig büntetés. ”

Luther Márton: Előszó Szent Pálnak a rómaiakhoz írt leveléhez (Szita Szilvia fordítása)

Egyházunk honlapja az interneten: www.evangelikus.hu

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 11. VASÁRNAP

Szálka és gerenda

Mt 7,1-5

Máté a Hegyi beszédben idézi Jézus szavait, melyekkel az ítélkezéstől óv. János evangéliuma ehelyett a házasságtörő nő esetét (Jn 8,1-11) beszéli el, akit Mózes törvénye szerint megkövezésre ítéltek, és akinek vádlói megszégyenülten távoznak Jézus szavát hallva: „Aki bűntelen közüle- tek, az vessen rá először követ ” (Jn 8,7). Ott nincs szó szálkáról és gerendáról, a vádlók mégis mindnyájan megértik, hogy ők is - kivétel nélkül - elmarasztalhatok ugyanabban a bűnben, amiért az asszony életét akaiják kioltani. A különbség csak az, hogy az asszonyt - szerencsétlenségére - tetten érték, őket viszont - szerencséjükre - nem érték tetten, amikor hasonlóképpen vétkeztek.

Nehéz azonosulni Jézus látásával, aki szerint minden ember minden bűnben egyformán vétkes, a különbség csak any- nyi, hogy nem mindenki érhető tetten valamennyi bűnben. Egyesek azért nem, mert tettük titokban marad. Mások pedig tevőlegesen nem viszik végbe, amire a szívükben lakó bűn indítja őket. A Hegyi beszédben Jézus mégsem hagy kétséget: Isten előtt a gondolatban elkövetett bűnökért, és a tettekre nem váltott bűnös kívánságainkért is ítéletre méltók vagyunk! „Hallottátok, hogy megmondatott:

»Ne paráználkodj!« Én pedig azt mondom nektek, aki kívánsággal tekint egy férjes asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében!" És hasonlóképpen: aki tettleg nem ölt, de szívében ott él a gyilkos harag, azt Isten gyilkosként ítéli meg. Aki nem vette el a másét, de szívében ott él a vágy, hogy birtokolja, az Isten előtt tolvaj. Egészen biztos, hogy nincs olyan bűn, ami - függetlenül attól, hogy elkövettük-e -, ne érintette volna meg, és ne szennyezte volna be a szívünket. Nem túlzás, hogy Isten előtt valamennyi bűnben vétkesnek kell vallanunk magunkat. Nagyon nehéz elfogadni, de Jézus szerint emiatt kivétel nélkül valamennyien egyforma mértékben vagyunk kiszolgáltatva Isten kegyelmének, amitől örök sorsunk függ.

Ez az alaphelyzet teszi lehetetlenné - érvel Jézus -, hogy ember az embertársa fölött ítélkezzék. Aki maga is kegyelemre szorul, az nincs abban a helyzetben, hogy embertársát bármilyen bűne miatt elítélje.

Jézus nem hagy kétséget afelől, hogy az ítélet napján kétféle mértéket fog alkalmazni. Lesznek, akiktől vétkes adósságukat kéri számon, és mivel nem tudják számlájukat rendezni, örök kárhozatra ítéli őket. Ök azok, akik nem a kegyelem, hanem a törvény mértékével ítéltetnek meg.

Akiket viszont a kegyelem mértékével ítél, azoknak nem fog vétkeikről megemlékezni, hanem irgalmas tetteiket idézi fel, amikor enni adtak az éhezőnek, inni adtak a szomjazónak, felruházták a mezítelent, befogadták a hajléktalant, meglátogatták a beteget és a foglyot (Mt 25,31^10).

Luther helyesen látja, hogy senki sincs, aki az irgalmasságnak ezeket a jótetteit mindig, minden alkalommal véghezvin- né, mint ahogy olyan elvetemült ember sincs, aki sosem tenné meg. A különbség az ítélet mértékében van! Akit Jézus az irgalom mértékével ítél, annak életében csak azokról a helyzetekről fog megemlékezni, amikor megtette. Akiket a törvény mértékével ítél, azoktól azt fogja számon kérni, amikor nem tették meg. Egy elmulasztott lehetőség felidézése is elég, hogy kárhoztató ítéletüket indokolja: „amikor eggyel nem tettétek meg a legkisebb testvéreim közül, velem nem tettétek meg ”,

Jézus a Hegyi beszédben is azt mondja, hogy az irgalom mértékével való megítél- tetésre azoknak van esélyük, akik maguk is az irgalom mértékét alkalmazzák embertársaikkal szemben. Akik viszont a törvényre hivatkozva lépten-nyomon elítélik embertársaikat, azoknak számolniuk kell azzal, hogy a törvény mértéke szerint kapnak kárhoztató ítéletet, mert - mint mondja - „amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd".

Jézus szerint végső soron mindez a látásunk tisztaságán múlik. Ha a szemünkben gerenda van, akkor nem leszünk képesek meglátni másokban az irgalomra szoruló felebarátot. Akkor csak bűneiket látjuk, miközben magunkról azt gondoljuk, hogy jogunk van ítéletet mondani fölöttük. Ha viszont kivetjük szemünkből a gerendát, ami a magunk bűneit takarta el előlünk, akkor kitisztul a látásunk, és nyomában szívünk is tiszta lesz: többé nem arra indít, hogy törvényt üljünk embertársunk fölött, hanem hogy érdekében szóljunk, és javára cselekedjünk.

Véghelyi Antal

Imádkozzunk! Urunk, IstenUnk! Add nekünk a hit alázatát, hogy el ne bizakodjunk, és magunkat igaznak gondolva ne ítélkezzünk embertársaink fölött. Emlékeztess rá szüntelen, hogy egyedül kegyelmedben reménykedhetünk, és te kegyelmedet személyválogatás nélkül árasztod ki mindazokra, akik megváltják elesettségüket és téged hívnak segítségül. Ámen.

Oratio oecumenica

Szerető Mennyei Atyánk! Hálát adunk, hogy ma is hirdet- teted közöttünk életet adó igédet. Hálát adunk, hogy megítélt, elveszett embereket magadhoz akarsz téríteni. Köszönjük, hogy az Úr Jézus elszenvedte a kereszten bűneink büntetését, s ma még őérette bocsánatot, újrakezdést akarsz nekünk adni. Add, hogy megszívleljük szavadat, és a te szereteteddel teljen meg minden tettünk, s így örömmel váijuk visszaérkezésed.

Kérünk gyülekezetünkért, hogy gyógyuljunk meg az Ítélkezés és a személyválogatás bűnéből. Ne engedd, hogy többnek tartsuk magunkat, mint amennyinek kell.

Kérünk az egész evangélikus egyházért s a benned hívők közösségéért: tisztogass mindenkit a maga helyén, és bátorítsd szolgálatában. Hívj el bizonyságtevőket, lelkészeket, misszionáriusokat.

Köszönjük az elmúlt hetet és könyörgünk az előttünk állóért, amit reménységünk szerint megláttatsz velünk. Kérünk, áldj meg munkánkban, jártunkban-keltünkben. Kérünk, legyél szeretteinkkel, közel és távol. Kérünk testi vagy lelki betegséggel sújtott testvéreinkért: te adj nekik vigaszt, erőt és reménységet. Használj fel bennünket ts a velük való törődésben.

Kérünk a halállal vívódókért: add. hogy fájdalmaik enyhüljenek, megbánják bűneiket, és könnyű lélekkel készüljenek el ebből a világból. Ne engedd, hogy haláltusájuk elvegye hitüket, hanem légy ágyuk mellett irgalmas karoddal. Könyörgünk magányos, idős vagy meg nem értett felebarátainkért, az otthontalanokért is: enyhítsd bánatukat és csalódásukat, küldj hozzájuk megértő szolgákat, akik felkarolják őket, és rólad tesznek bizonyságot.

Kérünk gyászoló testvéreinkért: hadd lássák meg az örökélet ígéretét, leljenek nyugalmat nálad, a te igéd adjon zaklatottságukban békességet.

Kérünk a szeretetszolgálat helyeiért, minden oktatási intézményért: áldd meg az ott szolgálatot teljesítőket. Te magad neveld ismeretre, tiszteletre és istenfélelemre a pedagógusokat, a gyermekeket, a fiatalokat. Kérünk településünkért, és minden emberért körülöttünk: mindennapjaikban vegyék észre jelenlétedet, és vágyódjanak a veled való

közösségre.

Kérünk országunkért és a magyar népért: add, hogy hazaszeretetünk ne fogyatkozzon meg. Ápoljuk és szeressük nyelvünket, hagyományaikat. Legyél vezetőinkkel, hogy tudjanak rólad, és így bölcsen, számadásra kész lélekkel végezzék feladatukat. Korlátozd a visszaéléseket, és mutass rá igazságodra.

Könyörgünk az egész teremtett világért: adj megfelelő időjárást. Engedd, hogy ősszel a földművesek, a gazdák is örömmel tekintsenek fáradságuk után a termésre. Add, hogy megbecsüljünk mindent, amivel elhalmozol bennünket: ételt, italt, ruházatot, jó időt. Add, hogy védjük és óvjuk a természetet. Kegyelmedbe ajánlunk mindent: cselekedj velünk jótetszésed szerint. Az Úr Jézus Krisztusért hallgass meg minket. Ámen.

'.•••SJIROK

3

£

O

3

3

Ökumenikus nyaralás

Rövid szabadságom alatt az országnak olyan területére vetődtem, ahol nem volt evangélikus templom. Két választási lehetőségem volt. Vagy magamban végzem el a napi igeolvasáson túl az „ünnep megszentelését”, vagy pedig meglátogatom másfelekezetü testvéreim istentiszteletét.

Az elsőre segítséget ad az énekeskönyv, hiszen az elején megtalálható az összes istentiszteleti rend, elegendő zsoltáranyagot is kínál, s az imádságos rész meditációként, imádságba-lendítő- ként szolgál. De vajon hányán vittek magukkal nyaralásra evangélikus énekeskönyvet? A jövőre nézve mindenkinek csak ajánlani tudom: bárhol járunk, bárhova megyünk, az útipoggyászunkban a Szentírás mellett legyen ott az énekeskönyv is. Áldás forrása lehet!

Idén többnyire mégis az ünnep megszentelésének második lehetőségét választottam. Nyári utazásaim közepette jártam református, római katolikus, baptista és görög katolikus közösségekben. Igen tanulságos volt. Sokat tanultam keresztény testvéreimtől, megerősödtem evangélikus öntudatomban, ötleteket kaptam arra, mit és hogyan lehetne jobban csinálni a saját házunk táján.

Református istentiszteleten elgondolkodtam: mennyire „maiak” istentiszteleteink? A szép, veretes nyelv akár tetszhetett is volna, engem azonban zavart. Mintha időutazáson mentem volna át, visszafelé, több száz évvel ezelőttre. Pedig: az örök ige minden korban aktuálisan jelent meg. Zseniálisak voltak az ószövetségi próféták, akik mindig nagyon időszerűen mondták el az Úr üzenetét. Nagyszerűen tudták az apostolok, hogy az evangéliumot zsidónak „zsidóul”, görögnek görögül, a mai embernek mai nyelven hirdessék. Istentiszteletünk nyelve nem szakadhat el korunk nyelvhasználatától. „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket" - hangzik a Szentírásban több helyen is a figyelmeztetés. „Ma’ meghallani pedig csak korszerű nyelven lehet. Sokan szeretnék, ha az egyház csupán múltat idéző múzeum lénne. Vigyázzunk erre a valós veszélyre!

Református istentiszteleten tapasztaltam meg azt is, hogy a kántor, aki közvetlen az istentisztelet előtt kapta meg az énekszámokat, előjátéknak egy szép karácsonyi (nyár közepén!) darabot játszott. Minket, evangélikusokat is figyelmeztet a jelenség: az igehordozó zenei szolgálatot jobban meg kell becsülni - előkészítéssel, igényes elvárásokkal...

Római katolikus testvéreimet is meglátogattam. Lenyűgözött a hívek egyhá- ziassága: nem beszélgettek, nem hangoskodtak (nem „kaszinóztak”) az Isten házában, amikor beléptek, bekapcsolódtak az imádságos csendbe, amíg ott voltak, aktivan vettek részt a szertartásban. Kevésbé ragadott meg a pap magatartása. Kedves, barátságos embernek látszott, de ez nem elég. Készülnie is kellett volna a szentbeszédre. Nem elég saját (többnyire pongyolán megfogalmazott) mondatokkal megismételni a bibliai történet leírását. Jézus tolmácsává kell lenni, ahol nem a tolmács a fontos, hanem a megszólaló Úr. Az ember a tiszta, nem szennyezett lelki táplálék után vágyakozik. Ha nem ezt kapja, akkor vagy máshol keresi, vagy leszokik az örök életre való táplálkozásról, és beéri a múlandó test etetésével... Hihetetlen nagy felelősség. Igényes igehirdetők és igehallgatók vagyunk-e mi evangélikusok?

Baptista testvéreknél is jártam. Az oldott, hangulatos istentisztelet egy idő után átcsapott szent rendetlenségbe, amelyben csupán a szent jelző igényel idézőjelet. Amennyire jól esett az érezhető, fészek-meleg testvéri közösség, néhány perc után épp annyira zavart az a kaotikus helyzetbe átvezető spönte- naitás, amelyből - számomra - hiányzott a Szent jelenlétét érző Isten-félelem. Vajon nem kísért-e minket, evangélikusokat is az a veszély, hogy hangulatosnak tűnő konferálgatásokkal, a lénye- gretörő - egyébként szentírási - liturgikus mondatokat „fellazító” önkényes bővítésekkel olyan rendetlenséget idézünk elő, amely távol van a fegyelmezett, Istenre koncentráló, nem szószátyár imádság és istentisztelet lényegétől?

Görög szertartásúaknál is megfordultam. Ha az összetettségében bonyolult liturgia nem is mindig követhető egy protestáns ember számára, elgondolkodtató, hogy azok az egyszerű emberek, akik resztvettek egy hétköznap esti istentiszteleten (nem egész kétszáz lakosú kis faluban közel negyvenen!) milyen nagyszerűen tudták, és mondták fennhangon a liturgikus szövegeket. Meglehet protestáns fülnek ez a liturgia kissé monotonnak hat, de tény, hogy a közel egy órás liturgia során elmondtak legalább 8-10 fejezetnyi, tisztán bibliai szöveget. Megint csak arra gondoltam, milyen jó lenne, ha mi evangélikusok is tudnánk fejből ennyi bibliai szakaszt. Milyen jó lenne, ha a napi reklámszlogenek és sok minden egyéb mellett (helyett?) a lutheránusok fejében sok-sok bibliai mondás, netán összefüggő szakasz járna. Napközben, útközben, a zajló életesemények közepette talán „beugrana” egy-két igei jó tanács.

Azt hittem, szabadságon vagyok. Pedig tudtomon kívül tanulmányi úton vettem részt. Az Úristen mások példáján engem tanított...

Hafenscher Károly (ifj.)

t