Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-08-03 / 31. szám
2. oldal 2003. AUGUSZTUS 3. Evangélikus Élet ELŐ VIZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 7. VASÁRNAP Hit és élet Jn 6,67-69 Hova nézzek? Kiállításon járva vagy képes albumokat nézegetve szeretem, ha van kísérőszöveg: hova nézzek, mit figyeljek meg a festményen, szobron stb. Jó, ha egy szakértő irányítja a figyelmemet, a szememet. Még fontosabb azonban, amit a Biblia mond, hogy Isten is irányítani akarja a tekintetünket. Hova nézzünk, mielőtt panaszkodunk, ítélkezünk, bírálunk valakit (Péld 23,26)? - Hova nézzek, mire figyeljek? Isten sokszor a beteg pontra irányítja a szemünket. Ez a beteg pont pedig mindnyájunk esetében a bűn. Ez így van akkor is, ha ma a bűn szót nem „illik” emlegetni. Valaki azt tanácsolta: Szemed legyen a bíróé, amikor magadat nézed - és a szerető Atyáé, amikor embertársadat nézed. Jeremiás Siralmai 3,39-ben azt olvassuk: gondoljuk meg, hogy ha zúgolódunk, ki-ki a maga bűneiért bűnhődik. Világos, hogy ez egy új, szokatlan látásmód, új irány lenne. Odairányítja a tekintetemet, ahova nem szoktam és nem is szeretek nézni. Milyen kényelmes így érvelni: „most nem rólam van szó”. Az iskolában is milyen megkönnyebbülés, hogy nem nekem kell a tanárnak felelnem, nem én vagyok „terítéken”. Jeremiás abból indul ki, hogy csak Isten kegyelme, hogy még nincsen végünk. De miért beszél így? Mert más látásra jutott. Más látást, más gondolkodást, más szemeket kapott, és azóta mindent a kegyelem felől néz. Egy régi prédikációs kötet címe jut eszembe: „Új reggel - új kegyelem”. Reggel új erővel ébredünk. Kezdődik a nap, tele vagyunk tervekkel, jó reménységgel. Talán megisszuk az első feketekávét, aztán kezdődhet a munka. De eszünkbe jut-e, amit Jeremiás mond: „Minden reggel meg-megújul, nagy a te hűséged. ” (3,23) Vagyis hogy ez a reggel is: kegyelem! Jó ezt így elmondani, tudatosítani: nem természetes, hogy fel tudok kelni, míg talán sokan a kórházban várják a vizitet, kezelést, talán a súlyos műtétet. Bénult barátom elmondta: fél kézzel egy órán át tart a borotválkozás. Gyötrelmes dolog fél kézzel reggelizni vagy olvasni, fél kézzel lapozva a könyvet... Vigyázzunk: ha természetesnek tartjuk, és nem köszönjük meg mindazt, amit Istentől kapunk, az megkeményíti szívünket, és elválaszt Istentől. Pál arra figyelmeztet, hogy Isten jósága megtérésre akar indítani minket. Végül legyen itt egy gyakorlati tanács: kezdd el a hálaadást, és akkor any- nyi mindent fogsz felsorolni, hogy nem jut időd a zúgolódásra. Gáncs Aladár A szinoptikusokhoz hasonlóan János evangéliuma is beszámol arról, hogy Jézus - működésének egy bizonyos fázisában - felszólította a legszűkebb tanítvá- nyi körhöz tartozó tizenkettőt: gondolják újra, miként viszonyulnak hozzá és művéhez. Felajánlotta, hogy akár el is hagyhatják őt. Az első három evangélium ezt a pillanatot összeköti Jézus azon igéivel, amelyekkel bejelenti közelgő kereszthalálát, szenvedését, elvettetését. „Ha valaki utánam akar jönni..." - mondja Jézus. Bonhoeffer megfogalmazásában a ha azt jelenti, hogy Jézus felmenti tanítványait addigi elkötelezettségük alól: most még elmehetnek, ám ha maradnak, mindvégig ki kell tartaniuk. János evangéliuma ezt a pillanatot Jézus egyik kudarcélményéhez köti. A rendkivüli érdeklődést - amely egyszerre szólt szavának, cselekedeteinek és magatartásának — nyomban általános kiábrándulás váltotta fel, miután kiderült, hogy amit kínál, az elsősorban nem az e világi élethez szükséges javak biztosítása, hanem a teljes élet a vele való különleges kapcsolat - testének evése, vérének ivása - révén. A többség részben érthetetlennek, részben botrányosnak találta ezeket a kijelentéseket, és hátat fordított Jézusnak. Tanítványainak feltett kérdése jól mutatja, hogy Jézus nem hasonlít az e világi vezetők többségéhez, akik követőiket szép ígéretekkel, valamint számos más fogással és propagandaeszközzel láncolják magukhoz. Ellenkezőleg: Jézus saját maga és követői küldetéséről, sorsáról rendkívül józanul, minden illúziót száműzve nyilatkozik. János evangéliumában Péter vallástétele a Mester és tanítványai kapcsolatának egyik legszebb pillanatát örökíti meg. Péter válasza azt mutatja, hogy megértette a kérdést és a benne rejlő hármas lehetőséget. Az első lehetőséget az „El Jézustól és vissza a régihez!” jelszó fejezi ki. Egy ilyen döntés azt jelentené, hogy el kell felejteniük a Mestert minden mondatával, minden cselekedetével és az összes tapasztalattal együtt, amit a vele való vándorlás során szereztek, és ahhoz az élethez kell visszatérniük, amit azelőtt éltek, hogy Jézus elhívta őket. Ám akkor elveszítenék azt az életet, amit Jézusban és Jézus közelében már megtapasztaltak. A második lehetőség, hogy „Jézusnál nagyobbat” keresnek, és ahhoz csatlakoznak. De ez sem jöhet számításba, mert nem találhatnak nála nagyobbat, hiszen Jézus és műve állandóan Istent, illetve Isten művét juttatja eszükbe. „ Örök élet beszéde van nálad" - ez egyszerre jelenti azt, hogy maga Jézus az élet, valamint hogy ő az, aki életet tud adni. A két megerősítő perfektum - „hisszük és tudjuk" - és az „Isten szentje” titulus alkalmazása végül minden kétséget eloszlat: mint egyedül járható utat csak a harmadik lehetőséget választhatják. Jézusban kell hinniük, és nála kell megmaradniuk. Luther - amikor erről a szakaszról prédikált - maga is azt tartotta legfontosabbnak, hogy a mindenkori tanítványok a világban eléjük tornyosuló sok akadály és botrány közepette mindig Krisztusnál maradjanak. A tanítvány egész életét a Jézus Krisztusba vetett szilárd hitnek és az ő helyes ismeretének kell meghatároznia. Ez nem helyettesíthető semmilyen emberi erőfeszítéssel, semmilyen intellektuális teljesítménnyel, de szentimentális érzésekkel sem. Luther Jézus pokolra szállásával, ott szerzett elementáris tapasztalataival és a pokol felett aratott győzelmével indokolta, hogy Krisztuson kívül miért nem lehet más támasza a tanítványnak, és miért nem bízhat másban, mint egyedül és kizárólag benne. Kijelenti, hogy akiben ezek ismeretében sincs meg a Krisztus iránti szeretet, a hozzá való kötődés, illetve a benne való szilárd hit, az a legkiszolgáltatottabb teremtmény, mert nem tud kitartani sem az ördöggel, sem a világ gonoszságával szemben. Jézussal az oldalán azonban - már most győzelmi helyzetben van. Ez azt jelenti, hogy maga miatt nem kell aggódnia, így minden energiáját küldetésére fordíthatja. Küldetése pedig az, hogy Jézus evangéliumát hirdesse és megélje. Ezért Jézus tanítványa mindenki mást is hitre hív, és mindenki felé isteni életet közvetít. Böröcz Enikő IMÁDKOZZUNK! Urunk, Jézus Krisztus! Ébressz bennünk hitet, és ajándékozz nekünk Szentlelket, hogy segítségével meglássuk: a te igéd örök élet beszéde. Add, hogy megérthessük: földi életünket is csak az teheti boldoggá, ha minden dolgunkban és mindennel szemben a te beszédedhez ragaszkodunk, megtartjuk parancsaidat, és hűséggel követünk téged. Ámen. Oratio oecumenica Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyülekezeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Urunk! Mennyei Atyánk! Péter kérdése - „Uram, kihez mehetnénk?” - évezredek embereinek kérdése, így a mi személyes kérdésünk is. Hiszen emberi lehetőségeinket tekintve nemigen vannak esélyeink. Napi gondokkal küszködünk, és a holnapot is bizonytalannak, reménytelennek látjuk. A messzi jövőbe pedig még belegondolni is alig merészelünk. Emberek vagyunk, ezért csak emberi lehetőségeinkkel számolunk. Térbeli és időbeli korlátok között élve, nagyon emberi módon gondolkodunk. Próbálkozásainkat, igyekezetünket gyakran keresztezi kudarc és sikertelenség. Életünk ideje pedig éppolyan mulandónak tűnik, mint a gyorsan telő nyár még hátralévő napjai. Utat, lehetőséget, esélyt és nem egyszerűen csak jövőképet, hanem valódi jövőt keresünk, Urunk, és egyedül te segíthetsz azt meg is találnunk. A múlandóság világából tehozzád kiáltunk, mert egyedül te adhatod meg számunkra a maradandót. Köszönjük, hogy a názáreti Mesterben megmutatod nekünk a megváltó Istent. Szentlelked által juthat el szívünkig az ő feddése, ítéletmondása és megbocsátása, melyek által hit és bizalom támad bennünk, hogy elinduljunk a Golgota felé, s letegyük bűneink iszonyú terhét az ő lábai elé. Adj nekünk belső világosságot, amely leleplezi életünk nyomorúságát, bűneink sokaságát, hogy megszülessék a bűnbánat fájdalmas, mégis édes vallomása. Adj belénk nyugtalan vágyat, amely nem hagy pihenni addig, amíg valóban meg nem találjuk megváltó Urunkat, hogy feltárja előttünk, miért kellett miattunk, helyettünk, érettünk a gyalázat fáján szenvednie és kimúlnia. Add, hogy helyesen lássunk önmagunkat, de szereteted mérhetetlen nagyságát is. Add nekünk a hit bátorságát és őszinteségét. Munkáld bennünk a hit cselekedeteit, amelyek hitelesítik Krisztusnak szánt életünket; amelyek által megéljük a szeretteink, a felebarátaink és az ellenségeink iránti szeretetet, felelősséget, megbocsátást, türelmet; amelyek által átadhatjuk magunkat az igazság, Krisztus Urunk, a jó szolgálatára; amelyek által épülhetnek a közösségek, gyógyulhatnak a sebek, értelmessé válhatnak céltalannak tűnő emberi életek; amelyek által felhasználhatsz bennünket a te országod céljaira. Urunk! Ne engedd, hogy elkényelmesedjük és megfáradjunk hitünkben, keresztény életünkben. Igéd és a rászorulók által kérdezd meg tőlünk újra meg újra: hi- szünk-e benned és számunkra elkészített örök országodban. Ámen. Derzsi Sándor • • •SHROK TUDOM, ITT JÁRSZ Tudom, itt jársz most is közöttünk, hol a legsebzőbb a világ, itt jársz simogató szelíden s mégis, nem is néz senki Rád. Mégis tovább sikoltja átkát, fertőjét, szennyét a nyomor, mégis fagyos a szív s a lélek még most is jéghideg, komor. Fázol, tudom, áldó kezedben a béke ága megremeg. S fázós hangon kérsz bebocsátást, viszonzó jóság-meleget. Nézd, engem is utadra zártak visszhangtalan lélek-zenék, fehér ruhám már szürke, vánnyadt, mord árnyasán megyek Feléd, 3 £ 5 Qi 3 Fagyos lelkek honába jöttél, havas mezőkön jég-uton lépkedsz jóságfehér ruhádban. Hogy didereghetsz, Jézusom! de rám ismersz: a kincseimben könyűid másait leled, nyújtsd hát e kietlen magányban felém áldó testvér-kezed. Rád váró együtt-dobbanásul fogadd el e vágyó dalom s melengesd meg Te is szívem, mert én is fázom, fázom nagyon. KÁTÉ A HATÁRON TÚLRA - adományozó vonal 06-81-330-220 Egy hívás - és valakit megaj ándékozott * A hívás díja 400 Ft + áfa. A nélkülözhetetlen mindenes: az egyházfi A templom gondozásra szórni, kívül is, belül is. Ha a gondozásnak csak nyomaszt a gondja, a gyülekezet nem méltó a templomára. Akkor sem, ha ezt csupán a nagy renoválások dátumaihoz és a kiadási tételek, számlák garmadájához kapcsolja. Amikor a dán Grundtvig gyönyörű templomhimnuszának (EÉ 288) második versére zendítünk: „Templomunk, drága vagy nekünk...” - egészen másra gondolunk, mint a pénztár- könyvre. Harangozónak, dékánnak, templomatyának, sekrestyésnek, egyházfinak szokták nevezni a templombelső gondozóját. Az evangélikusoknál talán legritkábban sekrestyésnek, mivel templomaink nagy részében megspórolták a sekrestyét. Néhol egy oltár mögötti szekrény, esetleg a lelkészi hivatal szekrényének pár polca helyettesíti - vagy inkább parodizálja - azt. De láttam már kartondobozba gyűrt térítőkét is, gyertyatartókkal vegyesen. Egyházfi azonban általában mindenütt van. Talán már túl vagyunk az anyagi lerongyolódás és elidegenedés-elidegenítés időszakán, amikor a gondozás teljes egészében vagy zömében a lelkészcsaládra meg pár hűséges emberre maradt. De sokszor kiderült, hogy ez az egyházi társadalmi munka is a „három napig untig elég” kategóriájába került. A gondozásnak azonban pontosan a rendszeresség, a folyamatosság az egyik jellemzője, illetve az a lelkűiét, amely józanul tudomásul veszi, hogy a por a templomajtón is beszökik, a pók a templomban, még a feszület két karja között is sző és fon szombat estétől vasárnap reggelig. A virág az oltáron is elhervad, bizonyos idő után már nem illata, hanem szaga van, a váza vizével együtt. A gyertya „körülmetélés” és a kanóc visszacsípése nélkül nem „szelíd, vonzó világosságot” sugároz, hanem fojtó füstöt áraszt. A térítők gyűrődnek és tisztításra szorulnak, és a szentedények patinája csak múzeumi tárlóban tiszteletre méltó, az oltáron azonban ragyogniuk kell. A harangozásról, annak hagyományos rendjéről meg a hólapátolásról nem is esett szó. Szinte lakni kell a templomot, hogy minden tennivalót észreve- gyen az ember. Az ige egyházától nem idegen a porrongy, a seprű és a felmosóruha. Jó olyan gyülekezetben élni, ahol a gondozás szép terhét férfiak és nők, idősek és fiatalok pontos rendben történő „váltógazdálkodásával” tudják elvégezni. Gyönyörű példák vannak erre is. Mégis: szinte nélkülözhetetlen az az egy valaki, akinek gondja a templom. Az egyszemélyes egy- házfiságra is vannak ragyogó példák. Sokszor eltűnnek a szolgálatuk mögött, mert ki veszi azt észre, ha minden a helyén, rendben van. Ismertem egyházfit, akinek a szemét bántotta a lefolyt gyertya, aki nem a gyertyatartó cseppfogó tányérában gyűjtötte a kialudt gyufaszálakat, aki nagy tapintattal intézte, hogy szívtelen kopárság vagy virágkiállítás ne éktelenítse az oltárt. Aki egy szemvillanásból is szót értett lelkészével, aki időben kikövetelte az énekszámot a kántor számára, aki időben nyitott és csukott, mert szerette is, amit csinált, és tudta, kinek teszi. Van ilyen egyházfi? Van és lehet! Csak éppen a lelkészi munka peremén - de nem túl messze - ott lehetne az a tudatos munka, amely az egyházfi szolgálatának gondját és szépségét rábízza a megfelelő emberre. Hálás vagyok Istennek és annak a lelkésznek, aki teológuskoromban közel kétéves egyházfi- sekrestyési megbízással készített fel a papi szolgálatra. így belülről tudom, mit ér a nélkülözhetetlen mindenes: az egyházfi. Fehér Károly 1 > I ♦ a
