Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-07-27 / 30. szám

2003. JÚLIUS 27. 5. oldal Evangélikus Élet Végy példát őseidről „Misszionáriusok felé mindig elhangzik a kérdés: miért áldozzák életüket, ide­jüket, sokszor családjukat is idegen, ismeretlen emberekért? Válaszuk ez: Jézus, az Isten Fia királyi dicsőségét, életét áldozta értünk a kereszten. Üdvösséget szerzett nekünk. A misszionáriusok ezt az »örök élet üdvösségét«, mint jó hírt, szeretetből viszik nagyvárosokban, őserdőkben, szigeteken vagy sivatagokban lakó emberekhez, hogy minden ember üdvözöljön.” Az igének nem csupán hallgatói, de szívvel-lélekkel cselekvői is'voltak azok a magyar misszionáriusok, akiknek cso­korba gyűjtött életrajzát, bizonyságtétel­ét nyújtja most át az Evangélikus Kül- missziói Egyesület (EKME) - a Külmissziói Kiskönyvtár-so­rozat negyedik köteteként - „Magyar­honi evan­gélikus misz- szionáriu- sok" címmel. Brebovszky Gyula lelkész szerkesztésében hét áldott emlékű evangélikus misz- szionárius (mint pl: Pilder György, Kunst Irén vagy Hermann Adolf) evangéliumi szolgálata elevenedik meg az ismeretteijesztő könyvecske lapjain. A fenti, az előszóból vett idézet „kibontása” vala­mennyi életrajz: ahány > misszionárius, annyiféle elhívás, és any- nyi „igen” az Isten megváltó gzereteté- nek hirdetésére. Annyi próbatétel, harc, küzdelem, betegség, lelki szenvedés, és annyi - azaz sokkal, de sokkal több - megtartó erő az elhívó Istentől, a meg­elevenítő Szentlélektől. Ebben a kötetben jelenik meg első ízben Pauer Ir­mának, a Fébé Evangéli­kus Diakonissza Nőegylet főnökasszonyának rész­letes életrajza is, s mint valamennyi írás, ez is fotókkal, dokumentu­mokkal illusztrálva. Kunos Jenő, aki Kí­nában hirdette Isten igéjét, embert pró­báló körülmények között, szintén helyet kapott a kötetben egy rö- videbb tanul­mány erejéig - azért a „szin­tén” szócs­ka, mert ne­ki az EKME már 2001-ben emléket ál­lított a „Kunos Jenő élete és szolgála­ta” című könyvvel, melyet szintén Bre­bovszky Gyula állított össze. S hogy napjainkban is ébred missziói felelősség evangélikus egyházunk hívei között, azaz, megvan a „folytonosság”: három, külmissziói szolgálatot vállaló há­zaspár vallomását is csatolta a szerkesztő. Közülük Bálint Zoltán misszionárius-víz- mémök és felesége, Kis Bea tanárnő sem ismeretlenek lapunk olvasói előtt. Zim­babwei és Pápua Új-Guinea-i szolgála­tukról cikkekben és két kötetben számol­tak be, s a Missziói Magazin állandó „kiküldött tudósítói” tisztét is betöltötték. A hiteles keresztény, lutheránus pél­daképet kereső evangélikus fiatalság ha­szonnal forgathatja ezt a könyvecskét, csakúgy, mint az a nemzedék, amelyik imádságában hordozta az 1994-ben el­hunyt Kunos Jenő kínai misszióját. A szerző a kiadványt záró epilógusban válaszol azokra a kérdésekre, amelyek az olvasóban felvetődhettek. Mint például arra, hogy egyáltalán: miért van keresz­tény misszió. Hősök, győztesek vagy tra­gikus sorsú emberek-e a misszionáriu­sok? Mi a jelentősége a misszióba küldő közösségeknek? Akinek szívében döntés érik meg a kötet olvasása nyomán, a könyvhöz mellékelt jelentkezési lap ki­töltésével és visszaküldésével maga is csatlakozhat a Külmissziói Egyesülethez. Adja Isten, hogy minél többekben éb­redjen szándék Jézus missziói parancsá­nak teljesítésére - „hirdessétek az evan­géliumot minden teremtménynek" akár országhatáron belül, közvetlen környeze­tükben, akár távol élő népek között. Kőháti Dorottya A könyv megvásárolható a Huszár Gál könyvkereskedésben, valamint megrendelhető a Missziói Iroda címén: 1085 Budapest, Üllői út 24. A „Gugyuló Jézus” teológiai háttere Az utóbbi hetekben elrablása, majd gyors megkerülése miatt nagy figye­lem irányult Ka­posvár legrégebbi, 1721-ből való köz­téri szobrára, a Rómahegy tövében álló kis kápolna­építmény Gugyuló Jézusára. De mit is ábrázol ez a kis szobor, és - szent emlékről lévén szó - milyen teológiai tartalmat hordoz? Ahhoz, hogy a valójában nem guggoló, hanem egy kö­vön vagy kis széken ülő helyzetben megörökített, elgyötört Megváltó alak­jának ikonográfiái típusát megleljük, nem az evangéliumokhoz, hanem a késő középkori és barokk kori népi jámborság irodalmához kell fordulnunk. Az ekkori­ban széles körben elterjedt látomásokat tartalmazó iratokat ugyanis a szenvedés­történet számos apokrif, vagyis szent­írásban nem szereplő mozzanattal egé­szítették ki. Ilyen az a jelenet is, amelyben Jézust megostorozása és kigú­nyolása után, de még a kereszthordozás előtt egy kőre ültették, ahol egy kissé megpihent. A jelenethez ószövetségi jö­vendölésként a 132. zsoltár egyik versét társították: Ez az én nyugalmam örök­kön örökké, itt lakom, mert ezt válasz­tottam. Ebből az idézetből származik a képtípus elnevezése: németül Rastchris- tus vagy Christus in der Rast, magyarul Pihenő vagy Búsuló Krisztus. Szilárdfy Zoltán pap-művé­szettörténész most megjelent nagyszerű kultúrtörténeti tanul­mánygyűjteményé­ben (Ikonográfia- - Kultusztörténet. Ké­pes tanulmányok. Balassi Kiadó, 2003.) számos XVIII. száza­di szentképet és fes­tett szobrot mutat be ebből az ikonográfiái típusból, köztük - amint találóan jel­lemzi - „az egészen elnépiesedett formá­jú” kaposvárit is. Az ábrázolást minden bizonnyal a közkézen forgó fametszetek ihlették, illetve azok a barokk korban kedvelt flagelláns körmenetek és dramatizált passió-előadások, amelyek a látomás­irodalom minden részletét igyekeztek megjeleníteni. Azt, hogy milyen érzel­meket keltett a szemlélőben a Búsuló Krisztus látványa, mindennél szebben tükrözi az a népi imádság, amelyet a szent életű néprajzkutató, Bálint Sándor gyűjtött Szegeden: A mi Gugyuló Jézusunk a hívő ember számára tehát többet jelent, mint pusztán egy értékes emléket a város múltjából, hiszen hitet ébreszt és a szenvedés értel­méről való elmélkedésre indít. Nem vé­letlen, hogy a kis kápolna hajdani állítta- tója ezt íratta az építményre: Jézus, segíts! Gárdonyi Máté (Somogyi Hírlap) Keresztény nyomokon...- RÓMÁBAN Június közepén nagy várakozással indultam el, hogy történeti kutatásaimat folytathassam Ró­mában. A budapestihez hasonló kánikulát kellemesen enyhítette az állandó széljárás és főként az öröm, hogy ebben a gyönyörű környezetben végezhetem a munkámat. A levéltár közel esett a Forum Romanumhoz, az ókori Római Birodalom egykori központjához, így a korai záróra után és a késői nyitás előtt naponta meglátogathattam az európai kultúra bölcsőjének számító, romjaiban is hatalmas várost, a beszédes, nagy múltú köveket. E gy szombaton még* a régi Via Appiára is sikerült eljutnom. Ez a hatalmas, terméskövekkel ki­rakott hosszú út Rómától Nápolyig ér el, és már az őskeresztények idején is meg­volt. A hagyomány szerint Péter apostol erre akart elfutni a keresztények üldözé­sekor a biztos kereszthalált jelentő Ró­mából. Futás közben meglátfa, hogy ve­le szemben, Róma irányában maga Jézus igyekszik sietve. „Ijová mégy, Uram?” („Quo vadis, Domine?”) - kér­dezte lépteit lelassítva, csodálkozva az apostol. A legenda szerint Jézus erre így szólt: „Megyek Rómába, hogy újra meg­haljak az emberekért!” Erre Péter elszé- gyellte magát, visszafordult, és valóban kereszthalált szenvedett kéresztény meggyőződéséért. Azt a he-1 lyet, a sötét Mamertinus- börtönt, ahol Péter és Pál apostolt fogva tartották, a Forum Romanumon ma bárki megtekintheti. Azon az útkereszteződésen, ahol a menekülő Péter apostol aZ elbeszélés szerint Jézussal találkozott, később díszes épületetet emeltek, a -Quó vadis-templomot. A Via Appián továbbW: ladva az őskeresztények, a „rómabeliek” építményeit lá­togathatjuk meg. Természete­sen az üldöztetések elől el kellett rejtőzniük, ezért a fold alá kényszerültek. Egykor ezeken az ösvényeken járt Pál apostol is. Hosszan elpyúló, tekervényes rejtekhelyeik szinte egy föld alatti várost, képeztek. Hozzájuk l|ta az apostol egyik levelét. A fala­kat keresztény jelképekkel dí­szítették, bemélyedéseiket ke­resztekkel látták el. Ide temették halottaikat is. Ma idegenforgalmi látványosság­ként külföldi és hazai érdek­lődők tömege járja be az egykori titkos, föld alatti búvóhelyeket. Szalézi papok vezetik a járatokon a turistákat, ugyanis ez a katolikus rend tartja fenn a kazama­tákat. A halottak számára kialakított pol­cok ma már üresen állnak, a mumifikáló dott testeket templomaiban he­lyezték örök nyu­galomra. Az utcákat elle­pő koldusok serege és a Vatikán fény­űzése, a világ leg­értékesebb múzeu­ma, a Vatikán Múzeum szemkáp­ráztató drágaságai Róma különböző A „kívül-belül evangélikus” római templom között éles az ellentét. Egyébként az egyik teremben, külön megvilágítással mutatják be Raffaello remekművét, Jézus színevál­tozását. Ennek nemes másolata látható a Deák téri templom oltárán. Az egyház gazdagságát és pompáját a Rómába látogató Luther Márton döbbe­nettel látta, és elítélte. Bernini csodás mestermü­vével, a hatalmas kiterje­désű, gyönyörűséges, négy folyót megszemé­lyesítő márványból ké­szült szökőkúttal a köze­pén a Navona téren állt az az Agoston-rendi kolos­tor, amelyben egykor a nagy reformátor lakott. Idős kora és gyenge egészségi állapota ellené­re a pápa minden vasár­nap a Szent Péter téren, a világ legnagyobb templo­ma előtt tart katolikus egyházi szertartást. Júni­us 29-én, Péter és Pál napján kivételesen nagy ünnepség volt. A világ több katolikus érseke a templom névadójának ünnepén kapta meg hiva­talosan is az érseki kine­vezését a pápától. Köztük volt a magyar esztergomi érsek, Erdő Péter is. A Vatikán három világhírű kórusának egyike gyö­nyörű egyházzenei éne­keket adott elő a világ minden részéből összese- reglett, az egész teret be­töltő nézők nagy élvezeté­re. Voltak itt (többek között) amerikaiak, hor- vátok, lengyelek, mexikó­iak és magyarok is. Ki­bontott nemzeti zászlóik lengetésével fejezték ki örömüket, hogy ezen a szép ünnepségen részt vehet­tek. A szertartás részeként kü­lönböző földrészek és országok képviselői egy-egy részletet ol­vastak fel, mondtak el külön­böző nyelven a szertartás­könyvből. Az idős korú pápa fizikai gyengeségét leküzdve, az őskeresztényeket idézve, énekelve is vezette a szertar­tást. Az ünnepség befejezése­ként egy görögkeleti egyház­fő köszöntötte, az egyházak közötti békét és II. János Pál pápát. Indulásom előtt itthon ér­deklődtem, hogy hol találok evangélikus gyülekezetét, de Budapes­ten senki sem tudott ilyen római egy­házközségről. A római telefonkönyvből azonban kiderült, hogy több evangéli­kus templom is található az „örök vá­rosban”. Róma egyik legszebb, legdrágább ne­gyedében, a mi Városligetünkhöz és Ró­zsadombunkhoz hasonló Villa Borghese közelében, a Sicilia utca 70. számon áll a német gyülekezet gyönyörű evangéli­kus temploma. A 19. században a német császár kéré­sére, a pápa külön engedélyével alakulha­tott meg a Rómában élő diplomaták szá­mára a német nyelvű evangélikus egyház. 1871 után, amikor Róma Olasz­ország fővárosa lett, megépülhetett az anglikán, majd a valdens templom. 1911- ben készültek el az első tervek, később 1933-ra teljesen befejeződött a háromtor­nyú, egyhajós hatalmas evangélikus templom megépítése. Aranyozott moza­ikoltárán Jézus látható, fehér márvány szószékén és a keresztelőmedencén bibli­ai jelenetek vannak művészien kifaragva, a bejárat felett pedig Jézus, Pál és Péter apostol hófehér szobra áll. A gyülekezet az olaszországi evangélikus egyházhoz tartozik, mint annak német ajkú része. Különleges alkalommal vehettem részt először az istentiszteleten, ugyanis a lelkész más helyen szolgált, ezért Käthe Pimmisi diakónus vezetésével Anna Belli prédikátor hirdette az igét né­met nyelven Jn 4,16-21 és Lk 16,19-31 Fórum Romanum alapján. A fiatal igehirdető nagy ko­molysággal és átéléssel magyarázta az újszövetségi mondatokat. A hívek is­merték a körülményeket, illő tisztelettel figyeltek, és az istentisztelet után külön megköszönték Anna szép munkáját. Szo­kásuk szerint az istentiszteletet követően a templom kertjében baráti összejövetelt tartottak, megbeszélték a hét eseményeit. A gyülekezet minden csütörtök este csa­ládostul is összejön ebben a kertben, hogy közös vacsorán hangulatos együtt- léttel töltsék el az időt. Ilyenkor a gyüle­kezet egyik tagja, a nyolcvanesztendős Rikardo nagy szakértelemmel süti nyilt lángon a fokhagymás pirítóst, a közösség vezetője, Ulrike Groenewold pedig a kol­bászt készíti. Ki-ki hoz a lakomához ma­ga készítette süteményt, hidegtálat és más finomságokat, ezzel kínálja meg a többi­eket. A fejedelmi lakomát vidám beszél­getés közben költik el családi körben, a barátok társaságában. Az összetartó gyülekezet 300-350 tagot számlál, és létszámuk egyre növekszik. Mint a lelkész mondta, aki ide tartozik, az tudja, hogy miért van itt. Ö maga válasz­totta ezt a gyülekezetét, mert e helyütt anyanyelvén hallgathatja Isten igéjét. Az egyházközség tagjainak véleménye szerint a német himnusz nem alkalmas ar­ra, hogy az istentiszteletek végén elhan­gozzék. Örömmel mondtam: a magyar himnusz imádságos szavai méltó helyre ta­lálnak a templom falai között. Berényi Zsuzsanna Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom