Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-06-29 / 26. szám

Otthon, édes otthon Ifjúsági melléklet 68. ÉVFOLYAM 26. SZÁM 2003. JÚNIUS 29. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP ÁRA: 135 Ft Harangtörténeti ankét A TARTALOMBÓL Szolgálatra indítva Köszöntjük a IV. országos evangélikus találkozót! Szekesfehervar, 2003. június 27-28. Uj keretek között az egyház jó rendje Erdélyben Ki tudja, mi a pontos neve az erdélyi magyar evangélikusokat tömörítő egyháznak? Nos, szerkesztőségünk a Romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus-Lutheránus Egyház Püspöki Hiva­talától kapott meghívást a Romániai Ágostai Hitvallású Zsinatpresbiteri Evangélikus Egyház­kerület zsinata által elfogadott Kánon kihirdeté­sére, amely kimondja, hogy az egyházkerületet hivatalos elnevezése: Romániai Evangélikus- Lutheránus Egyház, A RELE új szervezeti sza­bályzatának mindazonáltal nem ez az egyetlen egyháztörténeti jelentőségű eleme... Közel négy esztendőn át végzett törvényalkotó munkát zárt le június 18-án a kolozsvári evangélikus egyházközség templomában tartott ünnepi ülés. Az istentisztelettel egybekötött közgyűlésre - a 30 főt szám­láló zsinat tagjai mellett - hivatalosak voltak az egyházkerület gyülekezeteinek vezetői is (lelkészek, felügyelők), így összesen mintegy kétszázan töltötték meg Isten hűs hajlékát e szerda délutánon. Az esemény jelentőségét tükrözte, hogy azon - a romániai magyar történel­mi egyházak képviseletében - részt vett Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Pap Géza erdélyi refor­mátus és Szabó Árpád unitárius püspök, valamint Christoph Klein nagyszebeni szász evangélikus püspök. (Németorszá­gi vendégei is voltak az ünnepi közgyűlésnek - dr. Rainer Stahl, a Martin Luther Bund főtitkára, illetőleg Mecklenburg tartomány evangélikus egyházának delegációja.) A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, D. Szebik Imre az istentisztelet oltári szolgálatában is köz­reműködött. Erdélyben az evangélikus egyház a legkisebb történelmi keresztény felekezet. Három egyház­megyében 44 parókus lelkész 32-35 ezer hívet pásztorol az anyagyülekezetekben, illetve a 116 nyilvántartott szórványtelepülésen. (Folytatás a 3. oldalon.) A szószéken Mózes Árpád püspök Püspökké Gáncs Pétert, felügyelővé Szemerei Zoltánt választották a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének gyülekezetei A pünkösdkor megtartott szavazások eredményeként Gáncs Péter országos missziói lelkészt választották a Magyar- országi Evangélikus Egyház Déli Egy­házkerületének új püspökévé. (Mint isme­retes, a választást D. dr. Harmati Béla püspök nyugdíj­ba vonulása miatt ír­ták ki.) Az egyházkerület tájékoztatása szerint Gáncs Péter az 52 éves Gáncs Szemerei Zoltán Péter a 79 lehetsé­ges egyházközségi szavazatból 51 -et, vagyis a voksok 67,1 százalékát szerezte meg. Az egyházkerület má­sik püspökjelöltjére, Lupták György kiskőrösi lelkészre 25 szavazatot adtak le, ami 32,9 százalékot jelent. Az egyházkerületi felügyelői tisztségre (amely Sólyom Jenő akadémikus lemondásával üresedett meg) egyhangúlag az 59 éves Szemerei Zoltánt választották meg. (Szemerei Zoltán ez év júniusáig a MEE gaz­dasági főosztályát igazgatta.) Az új püspök és az egyházkerületi felügyelő beiktatására előreláthatólag szeptember 6-án kerül sor a Budapest-Deák téri templomban. TALÁLKOZÓ ELŐTT - VÁLASZTÁS UTÁN Nem tudom, kitől származott, de csak dicsérni tudom az ötletet, hogy a IV. országos evangélikus ta­lálkozó záró-istentiszteletén a Déli Egyházkerület újonnan megválasztott püspöke hirdesse az igét. Több tekintetben is különbözik ez a találkozó a korábbiaktól. Reméljük, új, pozitív színeknek örülhe­tünk. A legfontosabb talán az, hogy rövidebb, de koncentráltabb, „sűrűbb” a program, péntek délutántól szombat estig tart az együttlét. Először ad otthont a találkozónak a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület. Székesfehérvár gyülekezete nagy lelkesedéssel, szeretettel és hozzáértéssel készítette elő az alkalmat. Bizonyára sokan lesznek, akik élnek a lehetőséggel, és a vasárnapot is az egykori királyi székhelyen töltik, ismerkedve annak nevezetes­ségeivel. Ismeretes, hogy találkozónk mottójául a Lutheránus Világszövetség idei, X. nagygyűlésének jelmonda­ta szolgál: Gyógyulást a világnak! Akár büszkék is lehetünk arra, hogy mi korábban felismertük: az egészség fogalma helyet követel ma­gának az egyházi élet centrumában. Hiszen már a megelőző, 2001-es orosházi együttléten erről szólt elő­adásában Mikola István akkori egészségügyi miniszter. Gyógyulást a világnak! Gyógyító egyház - ezek a gondolatok élesen jelzik a diagnózist: beteg a világ. Mondhatni mindig is az volt, mindig Isten kegyelmére, az áldott orvos, Jézus Krisztus gyógyító szerete- tére szorult. Igen, de sajátos kórképeivel minden kornak meg kell vívnia a maga harcát az egészségéért - a szó teljes, testi-lelki és szociális értelmében. Felelősek vagyunk testi egészségünkért. Azt mondja az írás, hogy testünk a Szentlélek temploma. Köz­ismertek aggasztó megbetegedési és halálozási adataink, ezekben a misszió deficitje is szomorúan tükrö­ződik. És tudjuk, hogy a lelki egészség zavara ott rejlik minden gondunk mélyén, súlyosan károsítja a tes­ti egészséget, de a családok, közösségek, így az egyház életét is. Minderről szó lesz a péntek esti fórumtól kezdve a plenáris előadásokon keresztül a munkacsoportok részletekbe menő - reméljük, élénk - megbeszéléséig. Mi várható és mi nem az országos találkozótól? Nem várható, még az LVSZ winipegi nagygyűlésétől sem, hogy gyökeres változást hozzon. De az igen, hogy elősegítse az alkalmon résztvevők gyógyulását, beleértve az is, hogy ezután jobban tudnak szolgálni mások gyógyulásáért. És üzenetet is hordoznak a ta­lálkozók: reméljük, messzire hangzik majd, hogy van gyógyulás ember, társadalom és egyház számára Krisztus követésében, a tehervállaló, önfeláldozó szeretetben. Kétségkívül a székesfehérvári találkozó sajátságaihoz tartozik, hogy alig néhány nappal a püspök- és felügyelőválasztás eredményének megismerése után kerül sorra. A megválasztott püspök, Gáncs Péter or­szágos missziói lelkész itt lép először a szélesebb nyilvánosság elé. Jól vizsgázott az egyház, jól vizsgázott a Déli Egyházkerület a püspökválasztással. Ismeretes, hogy töb­ben (például teológiai tanárok) nem vállalták a jelölést, így nem érvényesülhetett a mondás: a püspökök a teológiáról érkeznek. Mégis sikerült két kitűnő jelöltet állítani. Mindketten igen jelentős gyülekezeti lel- készi tapasztalattal, valamint közismert missziói elkötelezettséggel és tevékenységgel rendelkeznek. Sok­szor kesergünk azon is joggal, hogy a középnemzedék a diktatúra évtizedei miatt nem elég erős, mégis Gáncs Péter és Lupták György személyisége, pályája is jelzi, hogy az Úristen gondoskodik egyházáról - élni kell tehát értékeinkkel. Igen jó benyomást keltett, hogy mennyire összecsengett a püspökjelöltek véleménye az egyházról, a te­endőkről, a programról az Evangélikus Életben közölt párhuzamos interjúkban, és mennyire nem vetély- társak, hanem szolgatársak voltak. Örvendetes az is, hogy Szemerei Zoltán vállalta a felügyelői szolgálatra való jelölést a ciklus hátralévő három évnyi időtartamára, és meg is kapta a bizalmat. Ismeretes, hogy a püspökök megbízatása nyugdíj- korhatárukig, a felügyelőké pedig egy ciklusra szól. (Jelen periódus 2006-ig tart.) Szemerei Zoltán gazdag tapasztalatával sokat tehet a zökkenőmentes folytatásért. A kezdeti gondok után jól vizsgázott a törvény is. Kiderült, hogy jó szándékkal, közakarattal működő­képes, eredményre vezet. Új szakasz kezdetét jelenti a választás a nagy múltú Déli Egyházkerületben. A múlt értékeinek a meg­becsülése, vállalása mellett a jövőre irányítja a figyelmünket. Gyógyulást a világnak! Frenkl Róbert csak a megfeszített Krisztusban van az igazi teológia és istenismeret. ” Luther Márton: Heidelbergi disputáció (Nagybocskai Vilmos fordítása) K 4 ft 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom