Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-06-01 / 22. szám

2. oldal 2003. JÚNIUS 1. Evangélikus Élet r wr r __ EL Ő VIZ Véka és korsó lKir 17,8-24 Ez a történet mindig frissen hat, és mindig valami újat fedezek fel benne. Éhínség van Izraelben. Ember és állat szenved, éhezik. De Istennek az éhség­gel is célja van. Életünkben sokszor megtapasztaljuk valaminek a hiányát. Az idősek jól tudják: fogy az erő, fogy a szeretet, fogy az öröm, fogy a kis nyugdíj, fogy az egészség...A sareptai özvegy is megismerte ezt. Elfo­gyott a liszt és az olaj, már csak egy kevés maradt. Fiával együtt az éhhalálra készül­tek. De ahogy Illés próféta belépett a ház­ba, és az asszony enni adott neki, valami szokatlan történt: sem a vékabeli liszt, sem a korsóbeli olaj nem ürült ki... Isten világában más törvények van­nak. A világ fölényesen legyint: „Cso­dák pedig nincsenek”. Van olyan „mo­dem” teológia is, amely kihagyatná a Bibliából a csodákat. De ez hitetlenség és szándékos vakság. A sareptai özvegy története egyrészt közel áll hozzánk, hiszen mi is jól ismer­jük az anyagi gondokat, hogy valamiből kevés van, vagy elfogy. Másrészt sajnos távol áll tőlünk, mert minket is körülvesz a modem „észvallás”, amely elutasító Is­ten dolgai iránt. De a nagy kérdés most is ez: én találkoztam-e már az el nem fogyó liszt és olaj csodájával a magam életé­ben? Tapasztaltam-e, hogy Isten szeretete és kegyelme irántam is végtelen, és Isten forrásai, tartalékai kiapadhatatlanok? Er­re utal Ézsaiás 40,29 és 31. verse: „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. (...) De akik az Úrban bíz­nak, erejük megújul". A sareptai özvegy története Isten gazdagságát és jóságát akaija éreztetni. Illést az ínségben először a hollók táplálják a pusztában, majd az özvegy el nem fogyó lisztje és olaja. Ma látjuk, hogy az ember hogyan teszi tönkre ezt a szép világot: gyűlölködés, gyilkosságok, háború... És miért van az, hogy mégis csupán magunkban akarunk bízni? Sokan életbölcsességként emlege­tik: „csak magamban bizhatok”. De az ige pontosan arra int, hogy „Atkozott az a férfi, aki emberben bízik..., az Úrtól pe­dig elfordul szíve!” (Jer 17,5) Pontosan az a bajunk, hogy mindig magunkra né­zünk, és ezért hol elbizakodunk, hol pe­dig kétségbe esünk. Félünk, szorongunk, lessük a rádiós híreket. De tudunk-e vég­re imádkozni? Tudunk-e végre másfelé nézni és felülről, Istentől várni a megol­dást? A mi sorsunk és az egész világ sor­sa ma is Isten kezében van. Isten keze nem rövidült meg, Ő nem lett kisebb és erőtlenebb, mint Illés idejében volt. Isten szeme ma is rajtunk van, és arra biztat: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőí­tesz engem. " (Zsolt 50,15) Gáncs Aladár HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 6. VASARNAP (EXAUDI) Több az eszkimó, mint a fóka? Jézus az aratás képét más alkalommal a végső ítéletre alkalmazza: jönnek az an­gyalok, levágják, és csűrbe takarítják a termést. Mai igénk megértéséhez ettől el kell tekintenünk. Jézusra ugyanis jellem­ző, hogy ugyanazt a képet más-más pél­dázatban más-más értelemmel tölti meg. Képzavarhoz vezetne, ha egy kép egyik példázatban megértett jelentését automa­tikusan átvinnénk egy másik példázatra. Ezúttal Jézus nem a végső dolgokról, nem az ítéletről akar tanítást adni. Az aratás a mezőgazdasági termelés utolsó fázisa. Először volt a vetés, azután jött a mag kihajtásának, a vetemény nö­vekedésének, virágzásának, majd a ter­més érésének időszaka. Mielőtt a kalász­ból kiperegne a szem, munkába állnak az aratók. Jézus azt mondja, hogy amikor a városokat és falvakat járva tanít a zsina­gógákban, meggyógyítja a betegeket, talpra állítja az elesetteket, akkor Isten szántóföldjén a munka utolsó fázisát, az aratást végzi. Ebbe a munkába állítja be tanítványait is - előbb a tizenkettőt, majd a hetvenkettőt, végül pedig egyre többet és többet, számolatlanul mindenkit, aki hívó szavát meghallotta: hiszen „az aratnivaló sok, a munkás kevés ”. A példázattal Jézus az aratás munká­jába álló tanítványai szemét nyitogatja: Mt 9 lássák meg, hol vannak az érett gabona­mezők. A saját példáját állítja eléjük. Ő mindig azokhoz ment, azokat kereste, akik - akár a zsinagógában, akár a me­zőn, a tóparton vagy a hegyoldalon - szí­vesen gyűltek köré, örömmel hallgatták, itták minden szavát, és ezért reggeltől es­tig, napi munkájukat is feledve készek voltak vele vándorolni. Jézus soha nem toborozta a hallgató­ságát! Nem járt házról házra; tanítványa­it sem küldte, hogy kopogjanak be min­den ajtón, és hívogassák az embereket a zsinagógába vagy a város terére, ahol Mesterük beszédet mond. Jézus bármer­re járt, az emberek jöttek maguktól, és ő mindig készséggel fogadta őket. Hason­lóképpen jártak az apostolok is missziói útjaikon. Ők még komolyan vették, hogy az ő dolguk csak az aratás, a munka utol­só fázisa. Tudták, hogy a vetést - és most vonatkoztassunk el a magvető példázatá­tól is, különben képzavar keletkezik! - már elvégezte más: az Isten. Isten maga munkálkodott azoknak a szívében, lelké­ben, életében, akik hírét hallva, hogy Jé­zus a falujukban jár, vagy a tóparton ta­nít, azonnal elindultak maguktól, minden noszogatás nélkül, hogy meghallgassák. Később az apostolok és az apostolok ta­nítványai köré is maguktól gyűltek az ,35-38 emberek, és lettek gyülekezetté. Az ara­tómunkás dolga, hogy oda menjen, ahol érett vetést, hajladozó kalászokat lát. A tanítvány dolga, hogy oda menjen, azo­kat keresse, akikben Isten elvégezte már a vetés, az öntözés, a kapálás, az érlelés munkáját. Ha érett terméstől fehérlő „bú­zamezőre” megy a tanítvány, nem na­gyon kell hívogatnia, az emberek ma­guktól indulnak felé, miként az érett kalász is magától hajtja fejét á sarló alá. De vajon aratásra érett búzatábla ké­pét nyújtják-e gyülekezeteink? Pedig Jé­zus biztosan nem téved, amikor így szól: „az aratnivaló sok”. Sok ma is! Csak nem biztos, hogy ott van, ahol keressük. Mindenesetre a gyülekezet „bejegyzett tagjainak” csak töredéke - átlagosan egy tizede - indul magától a templom felé, hogy az igét hallgassa, hogy a Jézussal való személyes találkozás örömét átélje az úrvacsorában. Viszont mindenhol nagy számmal indulnak el azok után, akik nem a templomban prédikálnak, akiknek ajkán talán nem is tisztán szól az evangélium, de akik mégis tudják, kik­hez szól a küldetésük: a betegekhez, az elesettekhez, a szegényekhez, az élet pe­rifériájára szorultakhoz. Ma is ők azok, akikben Isten már elvégezte a magvetés, az öntözés és az érlelés munkáját. Ők a mi templomainkba is bejönnének, ha az ott ülők - tapasztalatból mondom - nem éreztetnék velük lépten-nyomon, hogy nem szívesen látott, hívatlan vendégek. Gyülekezeteink számát és lelkészi ka­runk lélekszámát egybevetve úgy tűnhet, Jézus buzdítása - „kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába” - egyhá­zunkban nem aktuális. Lassan több az esz­kimó, mint a fóka. Fölszentelt lelkészeknek nem jut gyülekezeti szolgálat. Püspökeink panaszkodnak, hogy egyre nagyobb fejtö­rést okoz a frissen végzett segédlelkészek elhelyezése. Jézus ránk nem gondolt, ami­kor - a szolgálattevők mindenkor elégtelen számára tekintettel - imára buzdított? Ránk nem vonatkozik, hogy „kéij étek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába”? Gya­nítom, hogy nem Jézus tévedett, hanem mi értettünk valamit alaposan félre. IMÁDKOZZUNK! Jöjj, Szentlélek Úristen! Nyisd meg szemünket, hogy lássunk! Add, hogy ne csak egyházunk és gyülekezeteink nyomorúságát lássuk, hanem - feleke­zeti határokon innen és túl - észreve­gyük az aratásra érett, fehérlő búza­mezőket is! Urunk, küldj munkásokat aratásodba! Ámen. V. A. o RATIO OECUMENICA Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretet­tel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyülekezeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet litur­giájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtot­ta lehetőséggel is. Mindenható Úristen! Nincs a világnak olyan pontja, ahonnan ne hangozna feléd a kiáltás: hallgasd meg kö­nyörgő gyermekeidet! A világ annyi pontján sírnak, ret­tegnek és félnek emberek. Hallgasd meg a neked el­mondott imádságokat, a könyörgő, síró szavakat és az örömkönnyekkel teli hálaadásokat is. Köszönjük, hogy Jézus Krisztus által a mi életünk oldaláról is ismered küzdelmeinket, elesettségünket, problémáinkat és gyöt­relmeinket. Hálával gondolunk arra, hogy Jézus szíve minden szeretetével fordul felénk akkor, amikor látja, hogy mi is milyen elgyötörtek és elesettek vagyunk. Egyházunkban Exaudi vasárnapja a misszió vasárnapja. Az offertóriumot is a misszióra hirdetjük meg. Egyházunk rendje szerint az ebből befolyó összeg-jelentős közegyházi ki­egészítéssel - az évenkénti missziói pályáza­ton keresztül kerül vissza a gyülekezetek és egyházmegyék missziói programjainak, ki­adványainak támogatására. Hallgass meg most bennünket is, és légy segítségünk­re. Vezess bennünket az egymás iránti szeretet, a megbo­csátás és a másik embernek való segítés útján. Légy jelen életünkben, hogy ne vakon tapogatózva, hanem a te uta­dat járva adhassunk és kaphassunk szeretetet. Bocsásd meg nekünk az Úr Jézus Krisztusért az elle­ned és az egymás ellen elkövetett bűneinket. Sokszor elfeledkezünk az imádság erejéről, a szeretet gyakorlá­sáról, a másik embernek való megbocsátásról, az őszin­te, szelíd és segítőkész életről. Problémákat okozunk magánéletünkben, családunkban, munkahelyünkön és egyházadban is. Hadd legyen a te bűnbocsátó szereteted megtartó erő az életünkben. Újítsd meg Lelkeddel éle­tünket, emelj fel bennünket a bűnből, az elgyötörtség- ből, az elesettségből. Urunk! Az életünket megváltó üzenet megismerésé­nek felszabadító örömhire még olyan sok emberhez el kell, hogy jusson. Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Adj, Urunk, hitben megújult életű embereket, akik öröm­mel és életünk példájával tesznek tanúságot rólad. Segíts meg mindannyiunkat, hogy felismeijük életünk gyenge­ségeit, és hozzád forduljunk a jó hír megismeréséért. For­dulj egyházad felé kegyelmeddel, hogy minden ember szavával és életével a te igehirdetőd lehessen, és bizony­ságot tegyen a Krisztusban megújult életről. Könyörgünk hozzád minden szenvedőért, otthon vagy kórházban lévő betegért, á haldoklókért, gyászo­lókért, elhagyottakért, lelki bajban szenvedőkért, az öz­vegyekért és árvákért, a kitaszítottakért és hajléktalano­kért. Vigasztalásod ereje érje el őket, hogy reménység gyúlhasson szívükben szereteted és jóságod által. Áldunk téged, Urunk, hogy meghallgatsz bennünket, és többet és jobbat adsz reménységeinknél az Úr Jézus Krisztusért. Ámen. SAROK Bibliaiskola gyülekezeti tagok részére 2003 szeptemberében hatodik alkalommal kezdi meg új tanévét az EKE bibliaiskolája. Szeretettel vátjuk azoknak az Úr útján örömmel járó gyülekezeti tagoknak a jelentkezését, akik mélyebben szeretnék ismerni a Bibliát, rendszerezni kívánják hitbeli ismereteiket, szeremének aktívan részt venni a gyülekezetük életében, és élő közösségre vágynak Jézus Krisztusban. A teljes képzés két önállóan is egész „A” és „B” tanévből tevődik össze, amelyeket felváltva rendezünk meg. Bármelyik évben be lehet kapcsolódni a képzésbe. Egy tanév 8 bibliaiskolai hétvégéből és két teljes hétből, összesen 156 tanítási órából áll (bibliaismeret; teológiai ismeretek; bibliai erkölcs­tan; egyház- és missziótörténet; gyakorlati teológia témakörben). A bibliaiskolai hétvégéket Piliscsabán, a Béthel Otthonban tartjuk. Bővebb információval készséggel állunk rendelkezésre az EKE Evangéliumi Alapítvány cí­mén: 1068 Bp., Szondi u. 95.1/1. Tel./fax: 1 / 332 70 63; e-mail: ekeal@freemail.hu A 2003 szeptemberében induló „B” tanévre ugyanezen a címen lehet jelentkezni 2003. aug. 20-ig. Szeretettel várunk minden érdeklődőt az EKE közösség 2003. évi nyári alkalmaira: Gyermekhét - Ősagárd (Nógrád megye) június 30—július 5. Gyermekhét - Rábaszentandrás (Győr-Sopron megye) június 29—július 5. Gyermekhét - Újhuta(Borsod-Abaúj-Zemplém megye) július 7-12. Gyermekhét - Lucfalva (Nógrád megye) július 14-19. Ifjúsági hitmélyítő hét - Vasad (Pest megye) július 21-26. Családos hét - Piliscsaba (Béthel Otthon) július 28-augusztus 2. Ifjúsági hét - Piliscsaba (Béthel Otthon) augusztus 4-9. Családos hét - Piliscsaba (Béthel Otthon) augusztus 11-16. Felnőtt hitmélyítő hét - Piliscsaba (Béthel Otthon) augusztus 25-30. Bővebb információt kérni és az alkalmakra jelentkezni az EKE Evangéliumi Alapítvány címén lehet: 1068 Bp., Szondi u. 95. 1/1. Tel./fax: 1 / 332 70 63; e-mail: ekeal@freemail.hu * 3 £ 5 6 3 B­Kereszt és feszület A keresztjeiét a keresztények kezdettől fogva hasz­nálták. Első századi összejöveteleiket - ha nem kel­lett rejtőzködniük - házaknál tartották. A nap nagy részét kitöltő tanítás, igehirdetés és imádság kötetlen formában zajlott. Az eucharisztia ünneplése azon­ban szigorú rendben történt. Kezdetben a püspök a szolgálatban részt vevőkkel, a gyülekezet véneivel ünnepi menetben vonult az oltárasztalhoz. A menet élén keresztet vittek, amelyet az asztal közelében a földre állítottak. Ezek a keresztek fából készültek, és gyakran festették rájuk a hal vagy a bárány szimbó­lumát, a Krisztus-monogramot, de akár a tanító Krisztus képmását is. Krisztus felszögeit testét nem ábrázolták. Ettől idegenkedtek, mert ha az Úr meg­feszítésénél nem is voltak jelen, az utak mentén na­ponta láthattak kereszten vergődő elítéltet. A lát­vány mindig rettenetes volt. Érthető, hogy az első feszületek csak az 5. században jelennek meg. A ke­reszten haláltusáját vívó, illetve már holtan függő Krisztus megfestése vagy szoborként való megfor­málása csak a későbbi generációk előtt nyer létjogo­sultságot, amelyek nem szemtanúi ennek a brutális ítélet-végrehajtásnak. Az ekkorra államvallássá lett kereszténység meg­építheti első, bizánci stílusú bazilikáit, amelyekben az oltár középen, a kupola alatt áll. Fölötte vastag láncon függő hatalmas feszület hirdeti, hogy Isten egyedül a megfeszített Krisztus keresztáldozatáért kegyelmez a bűnösnek, és a hozzá imádkozót érte hallgatja meg. Ám az idő nemcsak a bizánci stílusú bazilikák fölött jár el, hanem - hosszú évszázadokra - sajnos a liturgiában aktívan részt vevő gyülekezetek fölött is. Ennek okát a pogány népek tömeges, ám felszí­nes bibliai és hittani ismeretre támaszkodó megté­résében kell keresnünk. Ezért az istentiszteleten a nép - más szóval a laikusok - funkciója elkülönül a szakavatott klerikusok funkciójától. A nép csend­ben áll, mialatt a klerikusok kórusa a liturgikus szövegeket énekli. Az új templomokat is úgy ter­vezik, hogy a klerikusok a laikusoktól jól elkülö­nülve helyezkedjenek el. Az oltár az úgynevezett szentélybe kerül, amit a laikusok templomhajójától ráccsal, a keleti egyházban pedig ikonfallal is elvá­lasztanak. A szentély falához tolt oltárok a nyuga­ti egyházban felépítményt kapnak, amin megjelen­nek a festett oltárképek és a szobrok. Az oltárra a régi bazilikákban függő hatalmas feszülethez ké­pest parányi méretű, de nemesfémből készült és ékkövekkel is díszített feszület kerül. Az arany, a platina és az ékkövek a megfeszített Krisztus mennyei dicsőségét hivatottak kifejezni. Ezek a fe­születek azonban - minden ékességük ellenére - többé nem dominálnak az oltáron. Ezt a szerepüket átadják az oltárképnek vagy szobornak. A lutheri reformáció középkorban épült templo­maiban igyekezett az oltárt érintetlenül hagyni. Mégis alapelv lett, hogy a feszület az oltár legfőbb jelképe, amit kifejez a mérete és jól látható elhelye­zése is az oltárt uraló kép vagy Krisztus-szobor alatt. Hiszen az ősi hitigazság változatlanul érvényes: Is­ten egyedül a megfeszített Krisztus keresztáldozatá­ért kegyelmez a bűnösnek, és a hozzá imádkozót ér­te hallgatja meg. Több templomunkban az oltárképet egyszerű fa­kereszt pótolja. Művészi munkát igénylő, szép fel­adat lenne e fakeresztek feszületté formálása. Mert a kereszt csak eszköze a megváltásnak. Ám aki raj­ta függ, Ura mindennek: az oltárnak, a templom­nak, az egyháznak, a teremtett világnak, ideig való és örök életünknek. Róla szól a legősibb keresz­tény hitvallás: „Kyriosz Chrisztosz” - Krisztus az egyetlen Úr. Véghelyi Antal EGYHAZUNK HONLAPJA AZ INTERNETÉN:.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom