Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-04-27 / 17. szám

2003. ÁPRILIS 27. 9. oldal Nyolcadik parancsolat „Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!” Első kérdésein: mi lehet az indíték? Mi visz rá valakit arra, hogy egy másik emberi lényről rosszat hazud­jon - ráadásul olyan körülmények között, hogy abból annak a másiknak komoly hátránya származzon? Egyszerűsítve: bírósági tárgyaláson kinek és milyen ér­deke fűződik ahhoz, hogy valakit - akiről tudván tudja, hogy ártatlan - akarat­tal, hazug vallomása alapján bajba sodorjon, hogy azután téves ténymegállapí­tás alapján igaztalanul elítéljék és megbüntessék? A tíz legelemibb erkölcsi alapelv között valóban szerepelnie kell egy ennyire egyértelmű tilalomnak? Akarva-akaratlan Zsuzsanna és a vé­nek története jut eszembe. Dániel köny­vének deuterokanonikus függeléke arról szól, hogy egy szép, fiatal és erényes öz­vegyasszonyt megkíván néhány köztisz­teletben álló presbiter. Megle­sik fürdés közben. (A motívum ismerős Dávid és Betsabé történetéből is.) Megkömyékezik a kiszemelt áldozatot, ő azonban határozottan ne­met mond a felajánlko­zásra. A megszégyenült férfiak bosszút esküsznek. Ördögien kitervelt színjáté­kuk arról szól, amire a csinos asszony éppenséggel nem muta­tott készséget: megvádolják azzal, hogy paráznaságon érték. Mivel pedig két köztiszteletben álló férfi egybehang­zó tanúvallomása elegendő bizonyíték a vallási törvényszék előtt, biztosak lehet­nek a dolgukban. Zsuzsannát elítélik, és minden tiltakozása, védekezése, tagadá­sa ellenére megragadják, hogy az egész közösség megkövezze - mint szentek a tisztátalant. Ebben az esetben az indíték eléggé nyilvánvaló. A legalantasabb hitványság ez: saját bűnömmel vádolom azt, aki ab­ban teljesen ártatlan, sőt bűnömnek el­szenvedője. Egy jámbor lelkész mesélte, hogy kölcsönadott valakinek egy kisebb összeget. Ő maga nem kérte volna visz- sza, de az illető, hogy hangoztassa nem létező becsületét, nagyon fogadkozott, hogy hamarosan megadja tartozását. El­telt több hét is. A lelkész már rég elfeled­kezett a kéregetőről. Ő azonban lelke mé­lyén érezte, hogy igazságtalanság történt. Talán az elveszettnek hitt pénzforrás mi­atti keserűség vegyült a rossz lelkiisme­rettel, ám a végeredmény igen beszédes. Egy alkalommal részegen tántorgott az utca túloldalán, amikor a lelkész éppen a kapuban beszélgetett valakivel. Az adós artikulátlan hangon átkiabált neki: „Te szemét! Mikor adod már meg a pénze­met?” „Ne tégy felebarátod ellen hamis ta­núbizonyságot!” Ebbe a parancsolatba tehát több dolgot is bele kell hallanunk. Először azt, hogy ne szegjem meg a töb­bi parancsolatot - azaz ne tegyek olyat, amivel vádolható lennék. Másodszor azt, hogy ha mégis elkövetek valami szégyenletes dolgot, akkor ne próbáljam bűnömet azzal kisebbíteni, hogy máso­kat is összesározok. S végül, leginkább azt, hogy saját tetteimért vállaljam a fe­lelősséget. Tudjak megszégyenülni, ha kell, de sokkal inkább adjak hálát Isten­nek azokért az emberekért, akik azáltal, hogy nem hagyták magukat bevonni mesterkedéseimbe, határt szabtak ön- és közveszélyes ámokfutásomnak. Mert azt azért tudnunk kell, hogy a Zsuzsannát megvádoló vének története isteni igaz­ságszolgáltatással végződött. Az ifjú Dá­niel megállította a „ki­végzésre” induló menetet, és egymástól félrevonva ismét kihall­gatta a „koronatanúkat”. Miután azok külön-külön belezavarodtak mondóká- jukba, nyilvánvalóvá lett a hazugság. Lehet, némelyek szépérzékét bántja a végkifejlet, de tény, hogy másként ala­kult a dolog, mint ahogyan az ma köre­inkben szokás. Nem érték be ugyanis an­nyival, hogy Zsuzsannának - mintegy - „megbocsátanak”, és meghagyják nyo­morult életét, miközben a hamis tanúk továbbra is emelt fővel viselhetik magas hivatalukat. Valaki ugyanis bűnt követett el, és ez nem Zsuzsanna volt. Őt áldozat­ként kellett kárpótolni, nem pedig ke­gyelmet nyert bűnösként. Akik azonban ténylegesen elkövették a bűnt, meg is kapták méltó büntetésüket. Azt, amit ők szántak az ártatlan Zsuzsannának: meg­kövezték őket. Nem szép vég, de ebben a kivételes esetben legalább igazságos. A huszon­egyedik század embere számára gyo- morforgatóan barbár, rosszalló fejcsóvá- lásra indító esemény. (Érdekes, hogy ez némelyeknek miért csak a hamis tanúk megkövezésekor jut eszébe, s az ártatlan Zsuzsanna esetében nem futja többre be­letörődő szomorkodásnál vagy kéjes elégtételérzetnél.) Pedig a hamis tanúk megkövezésekor csupán isteni igazság­szolgáltatás történt. Persze jó érzésű em­bernek az ilyesmi is elég kegyetlen. Jogos a kérdés: hogyan kerülhetnénk el az ilyen atrocitásokat? Tartok tőle, hogy az emberek mindig kegyetlenek maradnak egymással. Sok ártatlan ember szenved a felettük ítélkező bűnös bírák vétkei miatt. Ettől csúnya a világ. Ha azonban valakit az érdekel, hogy az igazságosan ítélő Isten előtt hogyan lehet elkerülni az ilyesmit, ar­ra a felelet viszonylag egyszerű: erre tanít a nyolcadik parancsolat. Bartha István Evangélikus Élet Üres tolószék a keresztfa tövében Mozgáskorlátozottak passiójátéka Nógrádban és a Deák téri gyülekezetben Döbbent, mély, beszédes csend a felsőpetényi imateremben. A hószínruhás an­gyal az oltártér felé rebben, és lesegíti keresztjéről a mozgáskorlátozott Jézust, aki feláldoztatott bűneinkért, aki hordozta betegségeinket, és most botjaira tá­maszkodva elindul felénk. Botjainak ütemes koppanása egv-egy élő szívdobba­nás. A megrendült gyülekezet szíve ővele együtt dobban: hiszen feltámadt, és előttünk megy Galileába. Előttünk megy, de nemcsak vezet, hanem körülölel ir­galmával, és kísér minden napon a világ végezetéig. Hangja halk gyöngeségében is hatalommal visszhangzik a lelkűnkben: „Bízzatok, ne féljetek!” Nincs okunk félni, mert minden elvégeztetett. Bűneink, félelmeink, fájdalmaink ott marad­tak az üres keresztfa tövében. A tolószék is. A Megváltó keresztjének tövében nem marad más, mint a bűnvallás és a hitvallás az ajkakon: „Szent kereszteden kereslek, szomorú szívvel szemléllek, mert így gyógyulást reményiek. Moss meg szent véredben, s élek!” Mire a passiójátéknak vége, teljes a ka­tarzis a hallgatóság körében. Mindannyi­an tudjuk - mozgáskorlátozott fiatalok, teológushallgatók, Bárka-munkatársak, lelkészek, a nagyböjti gyülekezet apraja- nagyja -, hogy ez nem játék. Jézus meg­váltói müve véresen komoly, gyönyörűsé­gesen igaz valóság. A felcsendülő záróének - mint egy dalba öntött közös, nagy imádság - az élő, feltámadott Urat dicséri (, Jézus, te égi, szép, tündöklő fé­nyű név...”), és mintha már nem is a nagy­szerdai ünneplő gyülekezet torkából zen­gene, hanem odafentről indult volna. Az Isten angyalai és az üdvözöltek mennyei seregei adták meg nekünk a hangot, mi csak belekapcsolódtunk. Ez a dicséret pedig a lélek mélyén foly­tatódik akkor is, amikor tétován, a meg­szokottnál lassabban indulunk otthona­inkba azon az estén, amikor - akár a Nógrád megyei gyülekezetekben, akár a Deák téri nagytemplomban - végigéltük mozgássérült testvéreink nagyheti pas­siófeldolgozását. Tétován, lassabban és szent csendességgel, hiszen az egyedülál­ló előadás többsíkú üzenete mindnyájun­kat megszólított, és továbbgondolásra késztetett. Mindenekelőtt felrázott ké­nyelmességünkből, aluszékonyságunk- ból, közönyünkből. Az a csupán jelzett kellék-, díszlet- és jelmeztárral rendelke­ző, de mégis a színtiszta Igéből, lélekből és hiteles érzelmekből építkező előadás­mód, amivel mozgáskorlátozott testvére­ink megjelenítették Jézus Urunk szenve­déstörténetét, megerősít: soha nem szabad a passió eseményeit kívülállóként vagy megkövesedett hagyománytiszteletből követnünk, hanem át kell élnünk, hiszen mindezek értünk, miattunk történtek. Másfelől ez a tolószékből előadott passió megmutatja a hit minden nehézséget le­győző erejét: a gyönge, kicsiny, mellő­zött, súlyos terheket hordozó mozgás- korlátozott embertársunk a mi erős, magabiztos lényünket felülmúló meg­győződéssel tekint Krisztusra, és fogadja el Tőle: „Elég néked az én kegyelmem!" Mert ő valóban naponta megéli, még a leghétköznapibb dolgokban, egyszerű teendői közepette is, hogy Isten kegyel­mére szorul, és nem felejtkezik meg há­lát adni élete apró örömeiért, ellentétben a „többségi társadalom” tagjaival, akik oly sokszor rácáfoltak már az ókori mon­dásra: „Ép testben ép lélek!” Ugyan ki az ép ember? Az, aki ép végtagokkal, de hideg szívvel lohol a bű­nök útján, és figyelmen kívül hagyja Te­remtő Urát, vagy inkább az, akit sorsa tolószékbe kényszeritett, de mégis hittel, hűséggel és humorral vállalja helyzetét, és felismerve Megváltóját, üdvösségét nem adná oda semmilyen földi kincsért? Ugye nem szorul magyarázatra, hogy miért az utóbbi a teljesen ép, az egészsé­ges ember, aki példát ad számunkra a tel­jes életről? A passió helsöpetényben... ... és a Deák téri templomban Mozgáskorlátozott testvéreink meg­ajándékoztak bennünket egy őszinte és hiteles Krisztus-hitvallással, és minden előadásuk misszió. Személyes misszió, amely ahhoz a Jézushoz hívogat, aki so­ha nem feledkezik meg rólunk. Akinek mindnyájan szépek, értékesek, fontosak vagyunk személyválogatás nélkül. Aki elfogad úgy, amint vagyunk: tolószékkel vagy anélkül, hiszen nem azt nézi, ami a szemnek látható. Tudtuk, hogy O Szentlelke által jelen van minden passiós szolgálaton. Ott van az igemagyarázatokban, amelyeket a mozgássérült szereplők és teológusok, valamint MEVISZ-es fiatalok közösen írtak az istentiszteletekre. Ott van a fá­radságos felkészülésben, hogy erőt ad­jon. Ott van még a lámpalázas izgalom­ban is ezzel a 15 lelkes és elkötelezett evangélikus Jézus-tanítvánnyal, hogy küldetésük célba érhessen. De még valaki jelen volt, és láthatatla­nul szorosan magához ölelve tartotta bará­tait: Andorka Eszter, akinek szívéből ki­pattant a mozgáskorlátozottak passiójának terve. Úgy kezdődött, hogy Krisztusától tanult szeretettel Eszternek eszébe jutott néhány kedves arc a Bárka-táborokból. Tolószékes fiatalok, akiket kísért, tanított, szeretett, akikben bízott. Tudta: képesek lesznek rá, hogy bemutassák Jézus szen­vedéstörténetét, és azt is, hogy mindenki, aki látja majd, épülni fog belőle, sőt ne­kik, a szereplőknek is erősítésül, áldásul szolgál majd. Az előkészületeket még ő kezdte velük, de a folytatást már Krisztu­sa trónszékétől követte nyomon. Adja Is­ten, hogy nagyszerű, nemes vállalkozása elérje célját! Ajándékozzuk meg mi is mozgáskorlá­tozott testvéreinket több odafigyeléssel, megértő szeretettel, emberi méltóságuk tiszteletben tartásával, áldozatvállaló hor­dozásunkkal is, ha kell, mert Krisztus­követésünk csak így lehet hiteles. Szókéné Bakay Beatrix Egyházkerületi missziói nap - Eger, május 31., szombat 2003 - a Biblia éve: „ Vedd és olvasd! ” A találkozó helyszíne az Eszterházy Károly Főiskola B épülete, földszinti előadóterem - Eger, Egészségház u. 4. 10.00 Megnyitó: Aklan Béla Sándor lelkész - Csepregi Béla felü­gyelő 10.30 Igehirdetés: Olvasod-e? Érted-e? Bence Imre kerületi missziói lelkész 11.00 Előadás: Jézus - hitünk és missziónk középpontja Gáncs Péter országos missziói lelkész 11.45 Csoportos beszélgetések: Hiszel-e? 13.00 Ebédszünet - az Országos Egyház szerény vendéglátást biz­tosít 14.30 Missziónk sokszínűsége: bemutatkozások és szolgálatok 15.30 Záró áhítat: Brebovszkyné Pintér Márta, a Női Misszió vezető lelkésze Tudnivalók: > Az ebéd miatt kérjük, hogy a jelentkezéseket május 25-ig küldjék el az egri lelkészi hivatalba: 3300 Eger, Vörösmarty u. 28. Tel: 06- 36313-119. > A különbusszal érkező csoportok, gyülekezetek buszonként 20 000 Ft támogatásban részesülnek az Északi Egyházkerülettől. > A nap perselypénzét az egri gyülekezet missziói munkájának támogatására gyűjtjük. > A gyülekezetek fényképes tablókkal mutatkozhatnak be. Egyházkerületi missziói nap - Répcelak, május 31., szombat Vedd és olvasd! Evangélikus templom - Répcelak 09.30- 10.00 Gyülekezés, énektanulás 10.00- 10.20 Evangélizáció (ApCsel 8,26-31) „Érted, amit olvasol?” Ittzés István érdi lelkész 10.30- 11.00 Előadás (ApCsel 8,32-38) „Hirdette neki Jézust!” Ittzés János püspök Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola - Répcelak 11.15- 12.30 Csoportos beszélgetés az iskola tantermeiben 12.30- 13.45 Ebéd az iskolában Művelődési ház - Répcelak 14.00- 15.15 Megszólalt a Bibliám - rövid személyes bizonyságtételek szóban, írásban, filmen. Közben rövid zenei szolgálatok: Soproni Líceum harangkórusa, Répcelaki Művészeti Iskola evangélikus fuvószenekara, Vekker együttes (Répcelak) 15.15- 15.45 Záró áhítat (ApCsel 8,39—40) „Örvendezve haladt tovább” Verasztó János kerületi missziói lelkész 15.45-16.00 Zárszó / Hirdetések / Úti áldás - Ittzés János püspök A Luther Kiadó kiadványaival egész nap jelen lesz, és vásárlási lehetőséget is kínál. További információ: Verasztó János kerületi missziói lelkész 9653 Répcelak, Bartók Béla u. 44. Tel./fax: 95/ 370-607, mobil: 20/495- 5640 - e-mail.: vekkervj@sarvar.compunet.hu A Déli Egyházkerület missziói napja június 7-én, szombaton lesz Békéscsabán. A részletes programot később közöljük. Szakács Tamás Felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom