Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-04-27 / 17. szám
LMSZ-MELLÉKLET 2003. ÁPRILIS 27. 2. oldal Kollégium vagy otthon? Valószínűleg a hallgatók többsége semmilyen különösebb elvárással nem rendelkezik, amikor beköltözik egy egyetemi kollégiumba. Talán csupán annyit vár el az intézménytől, hogy legyen hol laknia, és a legtöbb kollégium valóban csak ezt nyújtja számára. Terveink és reményeink szerint a Luther Otthon ennél többre hivatott. A fenti kérdést most az új lakóknak tettük fel. Sokszínűek, mint mindig: grafikus, tájépítész, gazdasági informatikus; csak néhány azokból a foglalkozásokból, amelyeknek jövőbeli művelői között remélhetőleg őket is megtalálhatjuk majd. Ok is mondják, nagyon jó, hogy itt többféle szakmára készülő fiatal tanul: ha kérdésük van, vagy valamilyen tantárggyal problémáik akadnak, itt biztosan találnak segítséget. Elvárások? Igen, voltak. Annyi, amennyi egy „átlagos" egyházi közösséget is illet. Hogy itt normális, egészséges értékrenddel rendelkező, hívő fiatalok laknak. Hogy itt mindig van áhítat, ahol éneklésre, elcsendesedésre van lehetőség. Hogy itt nem mennek el egymás mellett az emberek köszönés, jó szó, mosoly nélkül. Társaság, fogadtatás? Bár legtöbbjük még nem régóta lakik bent, mégis úgy tűnik számukra, hogy jó kis közösségbe kerültek. Szimpatikusak az emberek, volt, aki maga ment oda hozzájuk bemutatkozni. Nem idegenként kezelték őket, hanem csapattagként. Étkezés? A vegetáriánus mosolyog, de a többiek szerint jó, hogy az egyetemről hazaérve nem kell még azzal is foglalkozni, mit főzzenek vacsorára, és reggel sem kell üres gyomorral elindulni. Szakkollégium? Nem csak a vegetáriánus mosolyog. Néha fárasztó még végigülni azt a plusz másfél órát, de alapvetően a diákok épülésére szolgál, és olyan dolgokat tanulhatnak meg, amelyeket máshol nem. A szakkollégiumi hétvége pedig nagyon jó ötlet, és igen érdekes is volt. Közösségi alkalmak? Farsang, bowling, kirándulás - jó és szükséges,1 ettől lesz otthon ez a kollégium. Ezek azok a pillanatok,, amikor mindenki önfeledtért tákap- j/ csolódhat. Ezenkívül- alkal mat ad arra, hogy olyan embereket is megismerhesse/ nek, akikhez eddig nem álltak olyan közel. Még verarm? Fontos elmondani, hogy aki itt lakik, az \omolyart%gon- dolja, akár a tanulásról, akár a hitéletről van szó. Valahol : tehát mindannyian egyek vqí«: gyünk, és ettől válik az otthon igazi közösséggé, ahová érdemes bekerülni. Fekete Márta „A Luther Otthon egy szocializációs lehetőség, amelyre szüksége van minden fiatalnak, aki az önállóság útjára lép." BOORACSOZAS, BOWLING, KIRÁNDULÁS Egy igazi, összetartó közösség í Jelentkezés a Luther Márton Szakkollégiumba A szakkollégiumba bárki felvételt nyerhet, aki valamilyen felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója, és evangélikus vallású. Vállalja a Luther Otthon szellemiségét, részt vesz annak programjain (áhítat, kirándulások, közös programok, szakkollégiumi órák látogatása...), jelentkezési lapját a kiírt határidőig beadja, illetve megjelenik a felvételi elbeszélgetésen. A 2003/2004. tanévre a jelentkezési határidő: 2003. május 1. A felvételi kérelmet a következő címre kérjük postázni: Luther Márton Szakkollégium / Luther Otthon Budapest Vizafogó utca 2-4. 1138 A borítékra kérjük, írják rá: JELENTKEZÉS A jelentkezéshez az alábbi iratokat kell csatolni: önéletrajz, kémény, lelkészi ajánlás A kérvényben kérjük, hogy a hallgató írja le, miért választja ezt a szakkollégiumot, valamint kíváncsiak vagyunk arra is, hogy mit vár egy evangélikus kollégiumtól és egy szakkollégiumtól, illetve milyen szolgálatokat tud vállalni tanulmányai mellett intézményünkben. A nyár folyamán felvételi elbeszélgetésen szeretnénk megismerni a jelentkezőket, majd augusztus elején értesítjük őket a felvételi bizottság döntéséről. Felvételi elbeszélgetés időpontja: 2003. július 29. (kedd) 10.00 óra Helye: Luther Márton Szakkollégium (Budapest XIII., Vizafogó utca 2-4.) Honlapunk megtekinthető a http://www.otthon.lutheran.hu címen. Kollégiumunk nemcsak egy intézmény, hanem egy kis közösség is. Körülbelül nyolcvan ember, negyven fiú és negyven lány. Nem sok, igaz? Főleg, ha összehasonlítjuk egy műegyetemista vagy ELTE-s kollégiummal. Egy ilyen kis társaságban mindenki ismer mindenkit legalább név szerint. Ám ez még kevés lenne ahhoz, hogy valódi közösségről beszélhessünk. Ezért szervezünk közösségi programokat, amelyek segítségével jobban megismerhetjük egymást. Ha valaki bekerül a Luther Otthonba, az első közösségi élménye a gólyatábor, amit idén harmadszorra fogunk megrendezni -talán mondhatjuk immár, hogy a hagyományoknak megfelelően. Ez az alkalom általában egy hétvégét foglal magában, amikor is az áhítatok mellett beszélgetünk; kirándulunk, és vetélkedőket rendezünk, ami nemcsak a gólyáknak fontos, és hasznos, hanem az öregdiákoknak is, mert megismerkedhetnek az új lakó- és szobatársaikkal. A gólyák hivatalos beiktatása az októberi gólyaavatón történik. Ez is általában egy egész hétvégés program: péntek délután az elsőéveseknek mókás feladatokat kell megoldaniuk csapatokban, majd az eredményhirdetés után az esküvel válnak az otthon hivatalos tagjaivá. Másnap a kirándulás után bogrács fogadja a fáradtan hazatérőket, vasárnap pedig istentiszteletre megyünk. Következő hagyományos alkalmunk a karácsonyi műsor, amelyre már jóval „Szélesíti a látókörömet. Leépíti az esetleges előíté- Ibteket. Életformát jelent." előtte elkezdünk készülődni, ki egy zeneszómmal, ki egy énekkel, ki pedig egy történettel. Az utolsó szorgalmi hét egyik estéjén a karácsonyi vacsora után adjuk elő egymásnak kis műsorunkat. 2*9 Varinak, akik annyira otthonuknak •ekintik az intézményt, hogy még a szilvesztert is itt töltötték barátaik körében. Februárban.- farsangi bált rendeztünk. Programjaink között szerepel még a felolvaióésly: ahol egy csésze forró tea mellett mindenki megoszthatja társaival kedvenc versét, novelláját. Ebben a tariévberi mindhárom püspökünk meglátogatta, kollégiumunkat, előadásokat tartottak, majd kérdéseket tehettünk föl. A március elején tartott szakkollégiumi konferencián a közösségi programoknak is jutott hely. Egyik est^.- a népszerű televíziós tá'sasjátékok mimáiéra (Acíiv’ty, A leggyengébb láncszem) - mi magunk tolódunk ki feladványokat. A játék után pedig elmentünk bowlingozni, ami azt hiszem, mindany- nyiunk számára maradandó élmény volt, hiszen legtöbbünk most találkozott először ezzel a sporttal. Legközelebbi alkalmunk a - minden félévben megszervezett - kirándulás lesz. Ezúttal Veszprémbe megyünk, de jártunk már a környékbeli hegyekben, illetve Egerben és Sopronban is. Csak nyolcvan fő. Negyven fiú és negyven lány. És mégis egy igazi, ösz- szetartó közösség. Horváth Ildikó Első vizsga- időszakom a Luther Otthonban A vizsgaidőszak a szorongást, az ezzel járó álmatlan éjszakákat, a gyomor ök- lömnyi nagyságúra való zsugorodását, kitartást igénylő időszakot jelent mindenki számára, ezért is tartunk tőle. De ha túl vagyunk a megpróbáltatásokon, boldogan lélegzünk fel, és elégedetten tekintünk vissza a véget nem érő napokra. Nem mindegy azonban, hogy az ember hol tölti el ezt az egy hónapot. Én a Luther Otthonban készültem fel életem első vizsgáira. Szinte hegynek tűnő könyvekkel bástyáztam körül magam, és beültem a tanulószobába, arra a helyre, amely életem középpontjává lett az elkövetkező hetekben. Sorstársakra is leltem, s hamarosan igazi kis csapattá kovácso- lódtunk össze. Egész nap együtt voltunk, és hol lázas tanulással, hol beszélgetéssel, mókázással töltöttük az amúgy is lassan múló napokat. Soha nem felejtem el, hogy két tétel között mennyit nevettünk, teáztunk. Azt hiszem, mégis az marad mindannyiunk számára a legemlékezetesebb, amikor hócsatát vívtunk a kollégium előtt a Rákos-pataknál. Egy- másba karolva csúsztunk le az árokba, kergetőztünk, és sokszor igazi csapatmunkát jelentett egy fiú megfürdetése a hóban. Ezt követően különösen jót tett egy-egy csésze forró tea, amely után persze folytatódhatott a hajnalig tartó munka. Az egy hónapig tartó megpróbáltatások alatt mindenkinek voltak siker- és kudarcélményei, amelyeket valóban együtt élhettünk át. Előfordult, hogy ha valakinek egy igazán nehéz vizsgája volt, akkor egy egész fogadóbizottság futott elé, vagy üdvözölte a tanulószoba ablakából, hogy minél előbb megtudjuk, drukkolásunk eredményes volt-e. Ahogy múlt az idő, a tanulás is egyre nehezebben ment mindannyiunknak, már nagyon vártuk a végét, s épp ezért irigységgel kevert örömmel vettük, ha valaki elhagyta a kis kört, miután végzett a vizsgákkal. Ilyenkor szomorúbban ugyan, de kitartóan folytattuk a munkát, és bármilyen meglepő, egyszer mindenki vizsgája elfogyott. Gratulációk, nagy fellélegzések és rettentő sok alvás jött ezután. Valameny- nyien megérdemeltük! Miért jó itt lakni? Azért, mert az együtt tanulás, a hócsata, a nagy beszélgetések, nevetések segítettek átvészelni a vizsgaidőszakot? Vagy talán azért, mert szinte észrevétlenül egy olyan közösség alakult ki, amelynek tagjai szavak nélkül is tudták: számíthatnak egymásra? Azt hiszem, az utóbbi fontosabb volt mindannyiunk számára... Lengyel Mónika „Máris hiányzik..." Harmadik éve élek a Luther Otthonban. Ez a hórom év megerősített abban, hogy jól döntöttem, amikor a középiskola utolsó évében ebbe a kollégiumba adtam be a lakhatási kérvényemet. Kíváncsi voltam rá, hogy mások is ilyen tapasztalatokkal rendelkeznek-e, ezért idén diplomázó hallgatókat kérdeztem meg a kollégiumban eltöltött éveikről. A végzősök között vannak jogászok, tanárok, gépészmérnökök, illetve más egyetemen vagy főiskolán tanulók. Ez a rövid felsorolás is arról tanúskodik, hogy a kollégiumban sokféle hivatásé, érdeklődésű emberrel találkozunk, akikkel jó baráti és szakmai kapcsolatot alakíthatunk ki. A végzősök többnyire ismerősöktől, kollégiumlakóktól, va lamint lelkészektől kapták az első információkat az otthonban zajló életről, az itt lakás feltételeiről. Akadnak közöttük olyanok is, akik néhány évvel ezelőtt egy másik kollégiumot elhagyva jöttek át Luther Otthonba ; Egyikük sem említette, hogy megbánta volna döntését. Válaszaik inkább ennek ellenkezőjét bizonyították. Elsőként mindenki a jó kollégiumi közösséget, a kollégiumi atmoszférát, illetve a személyes kapcsolatokat említette. A jó légkör okát többnyire abban látták, hogy akik idejönnek, azok ismerik a keresztény normákat, valamint a közösségi élet alapvető szabályait, és ezeket igyekeznek is betartani. Ezért mondta az egyik diák: „Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Élvezzük és kihasználjuk az ebben rejlő lehetőségeket, és igyekszünk megoldani a felmerülő problémákat." Úgy vélték, a konfliktusok, kellemetlenségek többnyire az együttélésből fakadnak, de ezeket a lakók egymás között elintézhetik. Némelyiküknek a közös hógolyózás, a hétvégi túrák jelentettek igazán sokat, míg másoknak a saját szobáikban lévő nyugalom és békesség okozott igazi örömet a kollégiumban eltöltött évek alatt. Többen említették a vizsgaidőszak megpróbáltatásai között is felüdülést jelentő éjszakai beszélgetéseket a közös tanulóban, valamint számos más közösségteremtő alkalmat: az együtt elköltött reggeliket és vacsorákat; a táncházakat és felolvasóesteket; a farsangi és gólyaavatói vetélkedőket; a szakkollégiumi hétvégéket; az áhítatok utáni közös énekléseket. Ezeknek az élményeknek adtak alapot a hetente tartott áhítatok, az istentiszteletek, a Legyen Ön is támogatónkl A Luther Márton Szakkollégium céljaira adományokat fogadunk az Evangélikus Diákotthon Alapítvány bankszámlájára. Bankszámlaszám: OTP 11707024-20360155 meghívott vendégek előadásai és az egyéb lelki alkalmak. A közösségi életen túl kiemelték a kollégium felszereltségét (számítógépek, nyomtató, fénymásoló, mosógépek állnak például a diákok rendelkezésére); a közös helyiségekben megfigyelhető tisztaságot, a portai szolgálatban lévők kedvességét is. Nem véletlenül fogalmazott így egyik búcsúzó társunk: ( „Még el sem mentem, de máris l hiányzik!" Bárány Zsuzsanna i ________
