Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-04-27 / 17. szám
Bottá Dénes Felvétele Ev angélikus 68. ÉVFOLYAM 17. SZÁM 2003. ÁPRILIS 27. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP (QUASI MODO GENITI) ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet ÁRA: 135 Ft A TARTALOMBÓL Húsvéti hálaadás Harkán Luther, az ellenálló Az EU és az egyházak Carl Lutz emlékezete Az első Dies Academicus krónikája Szakkollégiumi melléklet RABBUNI Nem jártam még a tónak partján, mely szavadra lett tükörsima s nyugodt. Nem ültem pirkadatkor a hegyen, hol ajkad Atyádhoz fohászkodott. Az olajfa görcsét se láttam, mely látott Téged s tán Noé madarát. Arimátiai sírboltjába se léptem, mely kínos halálod után ölébe bezárt. Álmomban a Hermon hófódte csúcsát csodálom s zöldellő cédrusát, érzem a galileai mezők színpompás virágainak illatát. Hajnalban kereslek a kertben, s madárként szárnyalok hangod hallatán. Ó, Föltámadott, álomban, s éberen, követni akarom lábad nyomát. “'*** Deméné Smidéliusz Katalin ■ »■■■..w.............■■.................................................................. ........ Áp rilisi fagykár az ökumené kertjében Hosszú, hideg tél után vagyunk. Hetek óta vártuk a napsütéses tavaszt. De még váratlanul, április első napjaiban is fagyott, megcsípte a gyümölcsfákat, szőlőt, virágokat. Van, ahol már le is vonták a szomorú következtetést: idén nem lesz gyümölcs. Sok hosszú, hideg fagyos év után, a II. vatikáni zsinatot követően a szent tavasz jelei mutatkoztak az ökumenében. Joggal vártuk a gyümölcsöket, ám a közelmúltban még mindig fagyhullámokat éltünk át. Féltjük a gyümölcsöket. Az utolsó, egészen friss fagy nagycsütörtök estéjén ért bennünket, amikor II. János Pál pápa meghirdette új enciklikáját a Vatikánban. Április 17-ét írtunk, ökumenikus tavaszt vártunk, de fagykárt szenvedtünk... Ügydöntő népszavazás után A legújabb kori magyar történelemben, a rendszerváltozást követően először került sor ügydöntő népszavazásra. Ez annyit jelent, hogy az EU- referendum eredménye kötelező érvényű: a köztársaságot éltető népfelség elve alapján a döntést nem bírálhatja felül sem a kormány, sem a parlament. Az elmúlt tizenhárom évben tartattak ugyan népszavazások - legutoljára a NATO-csatlakozás kapcsán -, de ez volt az első ügydöntő alkalom. Április 12-e óta sokat és széles körben vitatott kérdés a viszonylag alacsony részvételi arány. A negyvenhat százalék megítélésében úgy vélem, ez a szempont nem kapott eléggé hangot. Bizony mi - és ma még ezekhez a nemzedékekhez tartozik a választópolgárok többsége -, akik életünk javarészét a létező szocializmusban éltük le, nem szoktuk meg, hogy magunk dönthetünk az ország sorsáról, jövőjéről. Sokan nem érezték át ennek szépségét és felelősségét. Annál értékesebb a szavazók 84%- ának pozitív állásfoglalása. Szeretném hinni - bár ilyen statisztika vagy közvélemény-kutatás nem készült -, hogy az egyházakhoz kötődő társadalmi csoportok nagyobb arányban járultak a szavazóumákhoz, mint a hittől távol élő honfitársaink. Mindez abból fakadhat! hogy az egyházak egyöntetűen az aktív részvételre és az „igen” szavazatra buzdították híveiket. Nem értünk egyet azzal a gondolkodással, amely az egyházakat egyszerűen civil szervezetként kívánja nyilvántartani, de kétségtelen, hogy a különböző felekezetek a közélet legmeghatározóbb intézményrendszerét jelentik. A civil szféra nem mozdult meg eléggé a kampányban, de talán a túlpolitizált állami élet nem is tartott erre igényt. (Folytatás a 4. oldalon.) Az új enciklika címe: Ecclesia de eucharistia, vagyis „Az eucharisztia egyháza”. Az angol, német, francia szöveget nagypénteken mi is megismerhettük. A harmincoldalas enciklika 62 paragrafusból áll, és 104 jegyzet szolgál magyarázatként. A pápai körlevél egyértelműen elhatárolja magát más felekezetektől az úrvacsora tanítását és gyakorlatát illetően, ugyanakkor fegyelemre szólítja fel saját egyháza tagjait, jelezvén, hogy az eucharisztia gyakorlata a protestáns egyházakban érvénytelennek tekintendő. Az enciklika aktualitását nemcsak az adja meg, hogy az eucharisztia szereztetésének hagyományos délutánján adta ki a római pápa, hanem az is, hogy közeledik a berlini ökumenikus Kirchentag (egyházi napok ideje), ahol előreláthatólag szívesen gyakorolták volna mind a római katolikus, mind az evangélikus hívek a közös úrvacsorát (az ún. intercommuniót). Az enciklika hangja udvarias, de nagyon határozott, néhol szigorú, az I. vatikáni zsinat hangvételére emlékeztet. Védekező és elszigetelő tendenciát mutat. Talán az sem véletlen, hogy az Új Ember című hetilap április 20-27-i számában már előzetesként jelezte, hogy a felolvasandó körlevelet Ratzinger bíboros, a Hit- tani Kongregáció prefektusa fogalmazta, amit április 17-én tesz közzé a pápa. Ratzinger bíboros úrnak a közelmúltban jelent meg egy olasz nyelvű könyve, „A közeli Isten”, amelyben figyelmezteti a híveket: „hitünk jelenlegi válságában egyre fontosabb, hogy megfelelő módon értsük meg és ünnepeljük az euchariszti- át”. Művében érdekes összefüggést mutat ki a római katolikus egyház múzeummá válásának veszélye és Jézus Krisztus aktív jelenléte között. Ez az utóbbi az eu- charisztiával valósul meg, és a bíboros szerint biztosítja az egyház jelenlétét korunkban is. A mostani enciklika hangvétele emlékeztet a félelemből született Dominus Iesus iratéra, amely megjelenése után sok vitára adott alkalmat a római egyházon belül és kívül is. Visszatérve az új enciklikára, a szöveg és a legfrissebb sajtóinformációk alapján néhány megjegyzést fűzök a körlevél tartalmához - evangélikus szemszögből. A római katolikus és evangélikus úrvacsorái tanítás, illetve gyakorlat között nincs olyan nagy különbség, mint más protestáns egyház és Róma között (itt elsősorban a zwingliánus jellegű református közösségekre gondolok). Jézus Krisztus valóságos jelenléte az oltári szentségben hitvallási irataink alapján elismert és köztudott egyházunkban (vö. a Kis káté, Nagy káté, Ágostai hitvallás megfelelő részei). Az augsburgi 1999-es Közös nyilatkozat ugyan nem erről a témáról szól, de az 1967 óta folyó dialógus során újra meg újra előkerült az eucharisztia kérdése is, 1978-ban például közös publikáció jelent meg német és angol nyelven. Ebben nem csupán a teológiai tanítást, hanem több evangélikus egyház úrvacsorái liturgiáját is közöltük a római katolikus egyház eucharisztialiturgiájával összehasonlítva. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy gyülekezeteink életében botránkozást kelthet, hogy mi, akik fehér és zöld asztal mellett együtt tudunk ülni, tárgyalni, sőt imádkozni is, nem részesülhetünk együtt az úrvacsora szentségében. Az Úr megterített asztalánál nem ünnepelhetünk közösen, s noha mi nyitott kommuniót hirdetünk, ugyanezt nem tehetik római testvéreink, sőt érvénytelennek kell tekinteniük a mi szentséggyakorlatunkat. Eddigi ismereteink szerint az igazi akadályt a közös úrvacsora előtt a papi hivatal (Amt, ministry) különböző felfogása és gyakorlata jelentette, most erről a jelenlegi enciklikában csak érintőlegesen van szó. Evangélikus teológusok, püspökök és római katolikus püspökök véleménye szerint ez az enciklika érezhető visszalépést jelent az ökumenikus úton, nem szolgálja közös Urunk, Jézus Krisztus egységakaratát, nem veszi tekintetbe az eddig tapasztalt haladást sem. A római egyház kizárólagosságát érzékelteti a szöveg, amelyen híveink nagy része már túllépett, egységre és testvéri kapcsolatokra vágyik, és nem érti a „szakemberek óvatoskodását”. Őszintén remélem, hogy a közös úrvacsorázás akadályai hamarosan, még a 21. század első felében megszűnnek, és a Hit- tani Kongregáció nagyobb megértéssel és pasztorális érzékkel fogalmaz már a közeljövőben is. Hiszem, hogy az áprilisi fagykár nem tette egészen tönkre a Lélek gyümölcstermését. Azt is remélem, hogy szakemberek bevonásával rendezhetünk kerekasztal-beszélgetést hittudományi egyetemünkön, hasonlóan a Dominus Iesus irat megjelenése után tartott nyílt vitához - bízva abban, hogy erre majd szélesebb körben is felfigyelnek. Szomorúságomnak olyan emberként adok most hangot, mint akit nem lehet „Róma-gyülölettel” vádolni, hiszen minden pozitív egységtörekvésnek őszintén örültem, és ennek 1967 óta mind a sajtóban, mind előadásokon hangot is adtam. Lehmann római katolikus bíboros úrral, a német püspöki kar elnökével együtt vallom, hogy az ökumenikus mozgalom megy tovább („die ökumenische Bewegung geht weiter”). Az is reménységem, hogy az Egységtitkárság nevében más hangot is hallhatunk, ami nemcsak a német evangélikus és római katolikus testvéreknek segíthet abban, hogy ne fékeződjék le a jól megindult ökumenikus kapcsolatok sora, hanem más országokban is. Remélem, hogy a különféle, eleven római katolikus lelkiségi mozgalmak megértik fájdalmunkat, és a Magyar Római Katolikus Egyház vezetői sem hátrálnak vissza arról az útról, amely sok szép eredményt tud felmutatni, és őszinte, testvéri, jó viszonyról számolhat be. Evangélikus dialóguspartnerként hozzánk az méltó, hogy sajátos értékeinket megtartva (identitásunkat megőrizve) továbbra is nyitottak maradhatunk római katolikus testvéreink felé. Nem esünk pánikba most sem, de őszintén reméljük, hogy az áprilisi fagykár nem okoz végzetes terméketlenséget az ökumenizmus kertjében. Dr. Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház ökumenikus tanácsadója ,, Isten kegyelmébe vetett eleven és bátor bizakodás a hit, olyan bizonyosság, melyért ezer halált is vállalnánk. Akik magukénak tudják, boldogan, bátran és víg szívvel viseltetnek Isten és a teremtmények iránt, mert ismerik az isteni kegyelmet, és ebben bizakodnak a hit és a Szentlélek erejével. Az ilyen emberek a kényszerűségtől szabadon, kedvvel és szívesen munkálkodnak, mindenféle jót cselekednek, mindenkinek szolgálnak, mindennemű szenvedéseket eltűrnek Isten szeretetéért és az Ő dicsőségére, így lehetetlenné válik elválasztanunk a cselekedeteket a hittől, olyan képtelenséggé, akárha a fényességet akarnád elvonni a tűztől. " Luther Márton: Előszó Szent Pálnak a rómaiakhoz irt leveléhez (Szita Szilvia fordítása) sr * V
